Home Blog Page 114

Kun Cross: Eső, sár, kell ennél több egy cyclo-cross versenyre?

Az idei Kun Cross-on az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyre ellátogatókat, jelentős mennyiségű eső és folyós sár várt a bringásokra igazi cyclo-cross hangulatot teremtve a Magyar Kupa 2. futamának.

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

Kecskeméten már több, mint egy évtizede rendeznek cyclo-cross versenyeket, például 2020-ban itt volt az első ob, amin én is indultam. Bár a pálya alapvetően nem nehéz és nincs nagy körítése a versenynek mégis minden évben sokan jönnek el ide versenyezni. Az elmúlt években mindig téli időszakban rendezték a versenyt, így jellemzően hideg idő és olvadó talaj jellemezte a Kun Cross-t, idén viszont a november 5-i időponttal lehetőség volt arra, hogy végre száraz körülmények között láthassuk a pályát. Végül nem így lett.

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

A verseny hetében többször esett az eső, de az igazi csapadékot a verseny előtti estére, éjszakára és a verseny napjára ígérték, hogy esélye se legyen felszáradni a pályának, így mindenki – köztük én is, aki nem szeret sárban bringázni 🙂 – kénytelen volt tudomásul venni, hogy sáros verseny lesz. Vasárnap reggel szakadó esőben indultunk el Kecskemétre és valahogy nem akart elállni az eső útközben sem, bár pár hete már eljátszottuk ugyanezt Kazincbarcikával, ahol végül sokat száradt a pálya az elit futamra, de most Kecskeméten nem akart elállni, hanem csak esett és esett. A rajtszámátvétel után azon gondolkodtunk, hogy érdemes-e egyáltalán pályát járni, nyakig összesarazni mindent vagy majd a versenyen ér minket a meglepetés. A gyerekversenyekbe belenéztem és miután láttam, hogy nem annyira sáros a bringájuk nagy nehezen rávettem magam, hogy menjek egy kört a pályán és meglepetésemre nem volt annyira rossz állapotban mint gondoltam, az emelkedőket kellett megfutni és az első erdős szakaszon is opció volt a futás, de különben tekerhető volt a pálya és nem is csúszott annyira. Egyedül a kétszeri átöltözést nem élveztem az esőben a kocsi mellett, azt kihagytam volna. Sajnos a szomszédban éppen focimeccset játszottak és így nem használhattuk a stadionnal szembelévő csarnok infrastruktúráját (éljenek a viselkedni nem tudó focihuligánok…).

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

Az eső ellenére nem volt nagyon hideg, így rövid-rövidben vágtam neki a versenynek, meg úgyis jobb a kevesebb ruha ha átázik mindene az embernek, mert az kevésbé hűti, bár cyclo-cross versenyen ritkán fázik az ember. Kivételesen az aero sisakra esett a választásom, mert a zártabb kialakítás miatt abba kevesebb eső folyik bele 🙂 , de voltak akik zacskót húztak a sisakjukra hasonló céllal. A rajtban megkaptuk az égi áldást, úgy elkezdett szakadni az eső, hogy láttam, ahogy folyik le a víz a sisakomról. A rajt után már nem volt gond, gyorsan sikerült elérni az üzemi hőmérsékletet és elkezdődött életem egyik legélvezetesebb versenye.

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

Igazából esőben és sárosan sem volt igazán nehéz ez a pálya, nem volt benne semmi nehezen megoldható szakasz, szélesek voltak a kanyarok és rengeteg fű volt rajtuk, ahol tapadt a gumi, sehol nem állította meg a sár a kerekeket, viszonylag egész jól lehetett haladni a pályán. Természetesen az emelkedőket és a rézsűket meg kellett futni és szerintem az első erdő is gyorsabb (legalábbis nekem) volt futva mint bringán, de ezenkívül végig lehetett tekerni, sőt voltak kanyarok, amik most jobban tapadtak, mint tavaly amikor elkezdett kiolvadni a talaj. A második erdei szakasz volt talán a legdurvább, ahol fogta a sár a kereket és közben csúszkált mindenfele a gumi, nekem egyébként ez volt a kedvencem a pályában, régebben utáltam az ilyen szakaszokat, most viszont úgy látszik már nem. 🙂 Az egész verseny arról szólt, hogy fröcsög körületted a folyékony sár, keresed a füvet, ahol tapad a gumid, az egyenesekben nyomod neki ahogy tudod, „felfutsz” az emelkedőkön, aztán magas pulzuson is meg megpróbálsz bennmaradni a kijárt nyomokban. Jól hangzik, nem igaz?

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

Most a ritka alkalmak egyike volt amikor nem én lettem az utolsó a kategóriámban, sőt még versenyezni is sikerült egy kicsit, bár jellemzően kihívásként és szórakozásként élem meg ezeket a versenyeket, mert ez a szakág az amire totál alkalmatlan vagyok, de azért nyomom neki ahogy tudom ha látom hogy elérhető közelségben van előttem valaki. Az igazi sikerélmény, hogy mindössze Dina Marci körözött le az utolsó kör végén, persze ebben a hosszú körnek kulcsszerepe volt. Ja és a célba érkezés után már sütött a nap, a Master2-3 megint megkapta a jó időt és a „száraz” pályát. 🙂

Eredmények: https://sportorigo.com/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/323/KunCross-Cyclocross-Magyar-Kupa

Fotók: https://www.milanphoto.hu/2023/11/09/kun-cross-cyclo-cross-mk-2023/

Pumpateszt – Kipróbáltuk, melyik pumpa mit tud

Sok pumpa kapható a hazai kínálatban és nem egyszerű közülük választani, melyik típus mire jó, milyen könnyű vele pumpálni, mennyi a maximum nyomása és még hasonló kérdések. Ezért mi most összegyűjtöttünk jó pár pumpát és leteszteltük őket. A tapasztalatainkat alább olvashatjátok.

Minden kerékpárosnak szüksége van pumpára – legalábbis erősen ajánlott, hogy legyen a birtokában egy használható darab –, mert a belsők nem tartják a levegőt örökké, folyamatosan valamennyire eresztenek, fújni kell őket rendszeresen, és nem mehetünk bringaboltba állandóan, hogyha szeretnénk egy kicsit pumpál(tat)ni a guminkba, ezért otthonra mindenképpen szükség van egy pumpára, amit szükség esetén tudunk használni. Ezenkívül bármikor kaphatunk defektet kerékpározás közben, amit pumpa nélkül kb esélytelen megoldanunk, így még akkor is érdemes pumpát vinni magunkkal ha nem ismerjük a defektszerelés rejtelmeit, hátha valaki megáll nekünk segíteni és akkor legyen hozzá eszközünk.

Természetesen a fentieket rendszeres olvasóinknak és a gyakorlott kerékpárosoknak nem kell mondanunk, mert ők pontosan tudják, hogy mennyire fontos, hogy legyen pumpánk, sőt jellemzően több pumpánk, amivel fel tudjuk fújni a gumijainkat ha kell. De kérdés, hogy milyen pumpát vegyünk, mert a sok felhasználási terület miatt már sokféle pumpa létezik, ráadásul a pumpa azon eszközök közé tartozik, hogyha nem működik megfelelően akkor nagy bosszússágot tud okozni, senki nem szeretne szembesülni bringázás előtt, hogy nem tudja felfújni a kerekeit vagy miután kicserélte a belsőt az út szélén nem tud bele levegőt juttatni. A tesztünkben ebben szeretnénk segíteni, hogy mindenki megtalálja a számára optimális pumpá(ka)t.

Nézzük milyen fajta pumpák vannak!

Műhelypumpák

Otthoni használatra vagy szervizbe ez a típus a legalkalmasabb, gyorsan, hatékonyan, kényelemesen fel tudjuk velük fújni a gumikat. A mai műhelypumpák többsége szerencsére minden kerékpártípushoz alkalmas a széles gumis mountain bike-októl a modern országútikig, kellően sok levegőt fújnak és egészen magas nyomásértéket el lehet velük érni. Bár azt érdemes megjegyezni, hogy a régebbi keskeny gumis országútikhoz vagy a keskenyebb szingóval szerelt időfutambringákhoz, pályabringákhoz érdemes kifejezetten hozzájuk tervezett extrémen magas nyomású pumpát választani, mert azok kívül esnek a fenti kategóriákon. Egy jó műhelypumpa sok évig használható (vannak modellek amik kb örökké), érdemes egyre beruházni, sok bosszússágtól fog megmenteni, azaz sok kellemes percet fognak okozni.

Hiába tudnak kb egyforma nyomást a műhelypumpák van köztük bőven különbség, például a pumpa stabilitása, elmondható, hogy a minél több fémet (például a talpak) tartalmaz egy pumpa annál stabilabb és a fogantyú anyaga is meghatározó tud lenni nagy nyomásnál, pl a fa a mai napig az egyik legjobb anyag erre. A tesztünkben szereplő összes pumpa érezhetően hajlott a maximum nyomása környékén. A pumpa magassága is fontos szempont, bár ez a bringás magasságától is függ, általánosságban azt lehet mondani, hogy a magasabb pumpákkal könnyebb pumpálni.

Aztán a nyomásmérő (kijelző) is több különbséget rejt, gondolom említenem sem kell, hogy mennyire nem mindegy, hogy mennyire látható pumpálás közben a nyomásmérő, szerencsére a tesztünkben mindegyiket jól lehetett látni, persze a nagy méretűeket jobban. Létezik ebből digitális változat is, amin tényleg pontosan követhetjük a nyomást, de például a Merida Dual pumpájának a megoldása is nagyon okos, kisebb nyomáson sűrű a skála (MTB használat esetén), a magasabb nyomásnál pedig már jóval ritkább (országúti használat esetén).

A pumpa feje is egy jó kérdés, itt elmondható, hogy mindegyik tesztpumpánk minden szeleppel kompatibilis, viszont az hogy mekkora nyomásnál tudja tartani még segítség nélkül tartani a szelepet már kritikus. Az SKS megoldása ebben az etalon, a Zefal szintén jól működik, a többi pumpa viszont segítség nélkül nem tudta megtartani a szelephosszabbítós szelepet még közepes nyomáson sem, természetesen a normál szelepeket igen, csak kérdés, hogy hosszútávon a gumi kopásával ez meddig fog tartani.

Műhelypumpák tesztje

A tesztben szereplő pumpákkal egy 25mm-es szingó gumiba fújtunk 20 fújást megnézve, hogy mennyi levegő kerül a gumiba. Ezután addig pumpáltunk amíg azt nem éreztük (85 kg-s férfi), hogy kezd nehéz lenni, végül pedig megpróbáltuk kihozni az adott pumpából a maximumot. Figyeltük, hogy érzésre mikor kezd el hajladozni a pumpa, és néztük, hogy leugrik-e a szelephosszabbítós szelepről.

Típus 50 fújás nyomás (bar) Nehéz fújni (bar) Maximum (bar) Kényelem (/10) Extra
SKS AIR-X-PLORER 10.0 6 8 10 9
SKS AIRKOMPRESSOR COMPACT 10.0 4,8 8 10 7
PRO Touring 6,8 8 11 7
PRO Team tubeless 5,6 8 10,2 5 booster
Parktool PFP-8 6,3 10 11 8
Zefal Profil Max FP65 5 10 11,4 8 digitális kijelző
Merida Dual 6,3 8,5 11 8

SKS AIR-X-PLORER 10.0 műhelypumpa

Szinte az összes kerékpárfajtához hibátlanul használható legyen szó országútiról, mtb-ről, túra kerékpárról vagy városi bringáról – egyedül a nagy nyomású pálya- és időfutam szingók jelentenek kihívást számára – mindegyiket gond nélkül fel tudjuk fújni vele. Kényelmes, stabil, minőségi termék.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

Zefal Profil Max FP65 műhelypumpa

Jól használható, minőségi műhelypumpa digitális kijelzővel, amivel bármelyik kerékpár gumiját gyorsan fel lehet fújni. Egyszerre közepes mennyiségű levegőt fúj, de magas nyomásnál is az átlagnál könnyebb vele pumpálni, stabil és kényelmes a fa fogantyúja. MTB-hoz, túra kerékpárhoz, városi bringához és országútihoz is ajánlott. Nagy nyomású országúti-, pálya szingó esetén is fel tudjuk fújni a gumikat.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

Merida Dual műhelypumpa

Okosan tervezett pumpa, ami több szakág igényeit is maximálisan kielégíti. A nyomáskijelző rendkívül praktikus az alacsony nyomáson sűrű skála, nagy nyomáson ritka skála megoldással, ezenfelül a fejen a levegő kieresztő gomb is segíti a pontos nyomás beállítását. Stabil, minden gond nélkül bírja a nagy nyomást, a gyári 11 barnál is tovább lehet fújni. MTB, túra, városi és országúti felhasználásra is ajánlott, bár az utóbbinál bizonyos szelepeknél lehet 2 emberes is a felfújás. Az ára a tudásához képest kedvező.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

PRO Team tubeless műhelypumpa


Igényes, minőségi műhelypumpa magas áron, ami a műhelyünket díszítheti. Használható bármilyen típusú (MTB, túra, városi, országúti) kerékpárhoz, kellően nagy nyomást el lehet vele érni maximum 10,2 barig. Beépített booster tartály található benne, ami a tubeless gumik felfújásában segíthet, de nem 100 %-os megoldás. Extrémen jól látható a kijelzője. Nagy nyomású országúti-, pálya szingó esetén szelephosszabbító mellett még egy embert segítségül kell hívnunk.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

Parktool PFP-8 műhelypumpa

Jól használható, minőségi műhelypumpa, amivel bármelyik kerékpár gumiját gyorsan fel lehet fújni. Egyszerre sok levegőt fúj, de magas nyomásnál is az átlagnál könnyebb vele pumpálni, stabil. MTB-hoz, túra kerékpárhoz, városi bringához és országútihoz is ajánlott. Nagy nyomású országúti-, pálya szingó esetén szelephosszabbító mellett még egy embert segítségül kell hívnunk.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

SKS AIRKOMPRESSOR COMPACT 10.0 műhelypumpa

Kedvező árú pumpa, amivel a kerékpárgumik többségét könnyedén fel lehet fújni, egyedül a magasabb nyomású országúti, pálya, időfutam gumik jelentenek neki kihívást (ha olyan gumit használunk akkor érdemes megvenni az AIR-X-PLORER 10.0 modellt), viszont a modern országútikat csak is 6-7 barra kell fújni, azokhoz tökéletes. A legtöbb gyártóval ellentétben a fej nagyon stabil, a szelephosszabbítót is minden gond nélkül tartja 10 baron, mely jól mutatja, hogy igazán minőségi tervezés.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

PRO Touring műhelypumpa

Kedvező árú műhelypumpa, ami nagy mennyiségű levegőt fúj ki egyszerre, melynek köszönhetően gyorsan fel lehet fújni a kerékpár gumijait. Használható bármilyen típusú (MTB, túra, városi, országúti) kerékpárhoz, kényelmesen kellően nagy nyomást el lehet vele érni maximum 11 barig. Jól látható a kijelzője. Nagy nyomású országúti-, pálya szingó esetén szelephosszabbító mellett még egy embert segítségül kell hívnunk.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

Minipumpák

Zsebbe, táskába, kerékpárra tehető pumpák, amiket biciklizés közben is magunkkal tudunk vinni. Ezeket a pumpák húznak minket a bajból ha defektet kapunk bringázás közben és fel kell fújni a gumit. Otthoni használatra nem igazán javasoljuk őket, mert valójában többségében ezek vész esetére valók. Jellemzően megkülönböztetünk ezekből két típust, az egyik az országútikhoz ajánlott pumpák, amik nagyobb nyomásra képesek cserébe egyszerre kevesebb levegőt fújnak (egy széles MTB gumit nagyon sokáig tart velük felfújni), a másik pedig az MTB, gravel, trekking, túra bringákhoz való, ami egyszerre sok levegőt fúj (gyorsan elérjük vele a kívánt nyomást), de országútikhoz elegendő nyomásra már nem képesek. Aztán léteznek még olyan modellek, amik mindkét kategóriát tudják, mert van bennünk egy légkamraméret változtató gomb, amivel a két üzemmód között tudunk váltani, tudnak nagy mennyiségű levegőt is fújni és képesek magasabb nyomást elérni, ebben pl a BikeFun Chinook HV/HT pumpája kifejezetten jó. A minipumpák között van pár duci modell, amiket jellemzően MTB-ok fejlesztettek, ezek a pumpák tényleg sok levegőt fújnak egyszerre, valamelyikük emellett egész nagy nyomásra képes, valamelyiknél viszont 2 bar körül már leszakad a karunk.

A maximum nyomás kapcsán fontos elmondanunk, hogy a műhelypumpákkal ellentétben egyik minipumpából sem sikerült kihozni a gyártó által megadott maximális nyomást, ráadásul valamelyik nagyon elmaradt ettől. Nem tudjuk, hogy a gyártók hogyan mérték ezt vagy ki pumpálta fel velük ennyire, de nekünk nem ment. Bár az is lehet, hogy ez a maximális érték azt jelenti, hogy ennél nem robban még fel a pumpa.

 

A minipumpáknál kétféle megoldást alkalmaznak a gyártók, tömlőn keresztül vagy közvetlenül csatlakozik a szelephez a pumpa. A tömlős megoldás szabadabb, kényelemesebb pumpálást tesz lehetővé és jobban védi a szelepet, jellemzően az országúti pumpák mind ilyenek, mert ott nagy erőt kell kifejteni a végén. A közvetlen kapcsolódás sem rossz, kis megszokás után teljesen jól használhatóak azok is.

A szelepre a fej lehet rácsavarható vagy egy karral tudjuk rögzíteni, értelemszerűen az előbbi a stabilabb, de mindkét megoldás használható. Ezenfelül léteznek még olyan pumpák, ahol rá kell nyomni a pumpát a szelepre, ezek elég korlátozottan használhatóak és nem túl kényelmesek.

Valamelyik minipumpa kihajtható fogantyúval rendelkezik, itt nem mondható el egyértelműen hogy ez jó vagy nem, pumpa és egyénfüggő. Nekünk a teszt alatt valamelyik kényelmes volt valamelyik nem.

Minipumpák tesztje

A tesztben szereplő pumpákkal egy 25mm-es szingó gumiba fújtunk 50 fújást megnézve, hogy mennyi levegő kerül a gumiba. Ezután addig pumpáltunk amíg azt nem éreztük (85 kg-s férfi), hogy kezd nehéz lenni, végül pedig megpróbáltuk kihozni az adott pumpából a maximumot. Ezenkívül megnéztük (pontoztuk), hogy mennyire kényelmes vele pumpálni.

Típus Felhasználás 50 fújás nyomás (bar) Nehéz fújni (bar) Maximum (bar) Kényelem (/10) Extra Tömlős/normál Tömeg (g)
Blackburn Mammoth MTB, gravel, túra 1,8 1,5 2,5 6 HP/HV Normál 210
SKS Airflex Racer Országúti 1,1 5,5 6,5 9 Tömlős 103
SKS Airflex Explorer MTB, gravel, túra 2,5 4 4,5 9 Tömlős 134
Lezyne Lite Drive Országúti 1,75 5,5 6,5 9 Tömlős 87
PRO Team HP Országúti 0,3 5,5 6 7 Tömlős 84
Zefal Z Cross XL MTB, gravel, túra 4,2 3,5 4,5 6 Normál 183
Parktool PMP-4.2 MTB, gravel, túra 2,75 4,8 4,8 6 Normál 129
Zefal Air Profil FC03 Országúti 0,7 5,5 6,2 8 Tömlős 105
Zefal EZ Max FC kombinált CO2 Országúti 0,7 5,5 6 8 CO2 Tömlős 122
BikeFun Chinook HV/HT MTB, gravel, túra, országúti 2,25 5 6,5 5 HP/HV Normál 110
BikeFun Ghibli MTB, gravel, túra 2,8 3 4,5 5 Tömlős 145
Merida CO2 minipumpa MTB, gravel, túra 1,4 4 5 4 CO2 Normál 91

 

Blackburn Mammoth 2 fokozatú minipumpa

ifejezetten MTB kerékpárokhoz tervezett minipumpa két üzemmóddal, választhatunk, hogy egyszerre sok levegőt szeretnénk fújni vagy nyomást szeretnénk elérni. A nagy méretű gumikat is gyorsan fel lehet fújni vele, a kis kamrás nagy nyomás módban is sok levegőt fúj, ezért tényleg csak MTB kerékpárokhoz ajánljuk maximum 3 bar nyomásig.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

SKS Airflex Racer minipumpa

Könnyű, viszonylag nagy nyomásra képes országúti minipumpa, ami tele van csupa okos megoldással, mint például rácsavarható tömlő, minőségi markolat, karbon erősítésű légkamra. Bátran ajánljuk országútizáshoz, vészhelyzet/defekt esetén biztosan segíteni fog.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

Zefal Air Profil FC03 minipumpa

Az országútikhoz tervezett minipumpa, amivel az útpadkán is kényelemesen fel lehet fújni a kerékpárunk gumiját. A kategóriájában az átlagosnál picivel kisebb kamramérettel rendelkezik, ezért több összenyomást igényel, cserében könnyebb vele pumpálni. A tömlős megoldás szintén segíti a pumpálást, jót tesz a szelep élettartamának. Egy országúti kerékpárhoz elegendő nyomást tudunk vele elérni.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

BikeFun Chinook HV/HT minipumpa

Hatékony, nagy nyomásra képes minipumpa, amit nyugodtan használhatunk MTB, gravel, trekking, országúti kerékpárokhoz egyaránt. Az átváltható kamraméret nagyon hasznos megoldás, a nagy gumikat is gyorsan fel lehet fújni vele, de a nagy nyomás sem okoz problémát a pumpának. Az ára nagyon, nagyon kedvező.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

Lezyne Lite Drive minipumpa

 

Hatékony, nagy nyomásra képes minipumpa, amit elsősorban országúti kerékpárokhoz terveztek. A kategóriájában az átlagnál több levegőt fúj, így defekt esetén gyorsan fel lehet vele pumpálni a kerekünket. A tömlős, rácsavarós megoldás szerethető, könnyebb és biztonságosabb így felfújni vele a guminkat. Az egyik legjobb országúti minipumpa a tesztünkben.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

Parktool PMP-4.2 minipumpa

Sokféle kerékpárhoz optimális választás a Parktool PMP-4.2, gyorsan fel lehet fújni akár széles gumis MTB kerekét, de gravel bringához is optimális választás. Egyszerre sok levegőt fúj, viszont ehhez képest magas nyomás érhető el vele, kicsi ellenállás mellett tudjuk felfújni vele a guminkat. Országútikhoz nem ajánlanánk, mert ahhoz nem tud elég magas nyomást.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

PRO Team HP minipumpa

Országúti kerékpárokhoz tervezett “a dizájn mindenek felett” minipumpa, ipari műremek. Egyszerre kevés levegőt fúj ezért csak keskeny gumis kerékpárokhoz ajánlott. A pumpálás könnyű vele, de cserébe továbbtart, mint egy átlagos pumpával. Az országúti gumikat fel lehet fújni vele annyira, hogy defekt esetén is tovább tudjunk velük menni.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

SKS Airflex Explorer minipumpa

Hatékony, kényelmes, viszonylag nagy nyomásra képes mtb, gravel, trekking minipumpa, ami tele van csupa okos megoldással, mint például rácsavarható tömlő, minőségi markolat, karbon erősítésű légkamra. Egyszerre sok levegőt fúj és minipumpa létére gyorsan fel lehet fújni vele a guminkat. Bátran ajánljuk mountain bike-hoz, gravel kerékpárhoz vagy trekking bringához, vészhelyzet/defekt esetén biztosan segíteni fog.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

Zefal Z Cross XL minipumpa

Kifejezetten széles gumis MTB kerékpárokhoz tervezett minipumpa, de hibátlanul használható gravel és trekking kerékpárokhoz is. A nagy méretű gumikat is gyorsan fel lehet fújni vele, a tesztünkben messze a legtöbb levegőt fújta ki egy nyomásra és ehhez képest nem nehéz vele pumpálni és egész nagy nyomásra képes. Nagyon jó vétel.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

BikeFun Ghibli minipumpa

Rendkívül hatékony minipumpa, amit elsősorban MTB, gravel, trekking kerékpárokhoz ajánlunk. Egy nyomásra nagyon sok levegőt fúj a gumiba, aminek köszönhetően gyorsan felfújhatjuk a guminkat defekt esetén. A nyomásmérő és a tömlős megoldás praktikussá teszi ezt a pumpát. Az ára nagyon kedvező.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

Zefal EZ Max FC kombinált CO2 minipumpa

Az országútikhoz tervezett CO2 és minipumpa egyben, ami nem csak patronos pumpaként funkcionál, hanem patron nélkül is egy teljes értékű minipumpa, amivel az útpadkán is kényelemesen fel lehet fújni a kerékpárunk gumiját. Az országúti minipumpák között az átlagosnál picivel kisebb kamramérettel rendelkezik, ezért több összenyomást igényel, cserében könnyebb vele pumpálni. A tömlős megoldás szintén segíti a pumpálást, jót tesz a szelep élettartamának. Egy országúti kerékpárhoz elegendő nyomást tudunk vele elérni. CO2+normál pumpát keresőknek ajánlott termék!
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

Merida CO2 minipumpa Trail Mount-hoz

Kettő az egyben minipumpa, ami elsősorban patronos pumpaként használható, de vészhelyzet vagy csak ráfújáshoz normál pumpaként is működik. Egyszerre nem fúj sok levegőt, ezért sokáig tart felpumpálni vele a kereket és csak alacsony nyomás érhető el vele kényelmesen, MTB-okhoz ajánlott. Merida Trail Mount kompatibilis, így ha van ilyen konzolunk akkor a belsővel együtt magunkkal tudjuk vinni a vázon.
A részletes tesztet ide kattintva találod.

 

CO2 patronos pumpák

Ha az út szélén vagy verseny közben gyorsan kell felfújnod a gumit akkor egyértelműen a CO2 patronos pumpát érdemes használnod. A patronban található szén-dioxid gáz pár másodperc alatt keményre fújja a gumit és már lehet is továbbmenni vele. A hátránya, hogy a patron egyszer használatos és drága, viszont cserében például télen nem kell fagyoskodnunk az út szélén vagy szenvedni a pumpálással, vagy verseny esetén nem veszítünk feleslegesen másodperceket, perceket. Patronos pumpából többféle verzió elérhető, létezik belőle egyszerű minimalista, ami szinte csak egy szelepadapter a patron és a szelep között, ilyen például a Zefal EZ Control CO2, ami nagyon könnyű és versenyekre jó választás, de van nagyobb pumpa alakú is, amit könnyebb, kényelmesebb és biztonságosabb használni, ilyen az SKS AIRCHAMP PRO CO2.

Ha kifogyunk a patronból akkor vagy bajban leszünk vagy használunk egy normál minipumpát, erre az esetre találták a minipumpák és a patronos pumpák keresztezését. Vannak melyek elsősorban patronos pumpaként funkcionálnak és vész esetén pumpálni is tudunk velük, de vannak olyanok is, amik teljes értékű minipumpák és patronos pumpák egyben, erre jó példa a Zefal EZ Max FC, ami ugyanakkora nyomást tud normál pumpaként is, mint a patron nélküli vetélytársai.

 

SKS AIRCHAMP PRO CO2 patronos pumpa

Az SKS AIRCHAMP PRO CO2 patronos pumpával a belsőcsere után egy pillanat alatt fel tudjuk fújni a guminkat, nem kell hosszú pumpálással tölteni az időnket, hogy elérjük a megfelelő nyomást. A pumpa egyszerűen és biztonságosan kezelhető és kompatibilis menetes és nem menetes patronokkal is.
A részletes bemutatóért kattints ide.

Zefal EZ Control CO2 patronos pumpa

Nem foglal sok helyet, a zsebünkben szinte észrevétlenül magunkkal tudjuk vinni és pofonegyszerűen használható a Zefal EZ Control CO2 patronos pumpa. Defekt esetén a belsőcsere után pár másodperc alatt keményre tudjuk vele fújni a guminkat. Az őszi-téli hónapokban vagy versenyekre optimális választás.
A részletes bemutatóért kattints ide.

 

Teleszkóp pumpák

A teleszkóphoz és a levegős rugóstagokhoz speciális pumpára van szükség, mert egyrészt extrémen nagy nyomás van bennük, amihez az átlag pumpák nem igazán jók, másrészt pontosan kell beállítani a kamra nyomását, amihez valódi mérőműszerre van szükségünk. Ezek a pumpák egyszerre kevés levegőt fújnak, de nagy nyomást lehet velük elérni és mindegyiken megtalálható a nyomásmérő és a levegőkiengedő gomb, amivel pontosan be tudjuk állítani a kamra nyomását. A Merida teleszkóp pumpája jó példa erre, ilyen egy valódi teleszkóp pumpa.

 

Merida teleszkóp pumpa

Levegős teleszkóphoz vagy rugóstaghoz a Merida teleszkóp pumpája kiváló választás, mellyel pontosan és egyszerűen be tudjuk állítani a kívánt nyomást.
A részletes bemutatóért kattints ide.

 

Újra lesz MTB maraton a magyar tengernél!

A 2024-ben 7 helyszínen rendezik meg a MTB Challenge-et, újdonság hogy a Balaton mellett Gyenesdiáson újra lesz MTB verseny és a Gerecse ismét vendégül látja a montisokat.

Nemrég írtunk róla, hogy 2024-ben is lesz MTB Challenge és várhatóan 7 helyszínen fogják megrendezni, most fény derült a pontos helyszínekre és időpontokra is. A régóta montizók számára Gyenesdiás neve biztosan nem ismeretlen, a múltban számos XCO és XCM versenyt rendeztek itt és most hosszú szünet után visszatérnek a Balaton melletti településre az MTB versenyek, május 4-én a Keszthelyi-hegységben fogják rendezni a MTB Challenge 2. fordulóját. Ezenkívül jövőre visszatér a Gerecsébe a Challenge sorozat, július 27-én az 5. futam Vértesszőlősről fog rajtolni (senkit ne tévesszen meg a neve, a település a Gerecsében található 🙂 ). A többi futam már jól bejáratott helyszínen fog zajlani.

A versenyek és időpontjaik:

-Parádsasvár       április 13              (Mátra)

-Gyenesdiás        május 04              (Keszthelyi hegység)

-Vértesboglár       június 01              (Vértes)

-Visegrád             július 06                (Pilis)

-Vértesszőlős       július 27                (Gerecse)

-Diósjenő             augusztus 24        (Börzsöny)

-Somoskőújfalu    szeptember 14     (Karancs-Medves)

Már lehet nevezni az 5. évadát kezdő 7 állomásos MTB és terepfutó Challenge sorozatra.

Kedvezményes csomagban a 7 futamra itt tudsz nevezni:  https://sportnaptar.hu/champion/view?id=13

A sár elmaradt, cserébe rengeteget másztunk a Cyclo-cross Challenge törökbálinti futamán

Fotó: Bak Ferenc

Október utolsó hétvégéjén Törökbálintra látogatott a Cyclo-cross Challenge, ahol kellemes, nyárias idő várt a bringásokra. Bár az időjárás és a pálya állaga „megkegyelmezett” a bringásoknak, de a szervezők nem, egy nehéz, sok szintet tartalmazó, igazi erőpályát jelöltek ki, ami feladta mindenkinek a leckét.

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

A Cylo-cross Challenge két év kihagyás után idén ismét visszatért a törökbálinti Fortuna Beach-re, ahol a sorozat második futamát rendezték meg. Ezen a helyszínen volt már Gála, Challenge futam, a hazai cyclo-cross közösség jól ismeri a kemping mögötti sok szintet tartalmazó rétet, amin mindig fizikálisan nehéz pályát jelölnek ki. Ez idén sem volt másképp, a Superior csapata élükön Búr Zsolttal egy rendkívül szintes pályát álmodott meg a domboldalban. Ehhez még hét közben jelentős mennyiségű eső érkezett, így azzal lehetett számolni, hogy sokat fognak a sárban csúszkálni a versenyzők és a futásé lehet a főszerep. Ehhez képest a verseny reggelén meglepődve tapasztalhattuk, hogy csak kellemesen nedves a pálya és abszolút nincs szükség sárgumira, sőt száraz pályára való gumival érdemes indulni és gumicsizmára sincs szükség a szurkoláshoz 🙂 .

Fotó: Bak Ferenc

Elsőként a hobbi futam részvevői versenyeztek, majd következtek az utánpótlás futamok. Ezúttal is voltak versenyzőim a gyerekek között, így a depóból szurkoltam végig a versenyt, ahonnan bőven lehetett látni fáradt arcokat, a sok emelkedő nagyon szívta az erőt, fontos volt a megfelelő erőbeosztás. Az utóbbi a többi futamban is kiemelten fontos volt, mert a pályában két darab 1 percnél hosszabb emelkedő is volt, amit már nem lehet megoldani gyorsaságból és technikából, hanem szükség van állóképességre is.

Fotó: Farkas Milán – milanphoto.hu

Ezúttal is az u19/elit/master1 futamban voltam érdekelt, ahol a pálya élvezése és a kellemes elfáradás volt a célom. Végül mindkettő megvalósult, a kövér testem ellenére szeretem a szintes pályákat (bár nem haladok rajtuk 🙂 ) és az sem zavar ha kevésbé technikás a vonalvezetés és tudok lefelé pihenni, így ez a pálya nekem tetszett, az elfáradással pedig végképp nem volt gond a sok mászásnak (és a hét közbeni BB365-ös gravel túrának) köszönhetően. Lehet nem mindenkinek volt annyira megterhelő, mert amikor az abszolútot nyerő (első éves U19-es!) Filepkó Márton lekörözött, rajta nem látszott túl sok fáradtság. Utólag kicsit megmosolyogtató, hogy egész héten egy nagyon sáros pályára készültem és végül még a bringamosóra sem volt feltétlenül szükségem.

Fotó: Bak Ferenc

Eredmények: https://fairtiming.hu/php/results.php?vrs=fortunacx23

Fotók

Bak Ferenc:

Kaiser Erika:

Schöff Gergely:
https://gregschoff.com/cx-challenge-torokbalint-23

Farkas Milán:
https://www.milanphoto.hu/2023/10/30/ubm-cyclo-cross-challenge-2-futam-torokbalint-2023/

 

November 5-én újra Kun Cross Magyar Kupa Kecskeméten

November 5-én, vasárnap hagyományos helyszínnel folytatódik a Cyclo-cross Magyar Kupa, Kecskemétre látogatnak a kerékpársport őszi-téli szakágának sportolói. A tavalyi évhez hasonlóan idén ismét a Benkó Zoltán Szabadidőpark látja vendégül a Kun Cross-t, viszont annyi biztos, hogy most a fagy helyett kellemesebb idő vár a bringásokra, bár az előrejelzés szerint akár eső is lehet, ami izgalmassá teheti a pályát.

 

Kecskeméten és környékén már több, mint egy évtizede rendeznek cyclo-cross versenyt, egyedül a covid járvány évében maradt el verseny, így idén sem volt kérdés, hogy nem szakítják meg a hagyományt és 2023-ban is lesz Kun Cross. Tavaly a Magyar Kupa zárófutamaként rendezték meg a versenyt, idén viszont jelentősen kellemesebb időben november 5-én kerül sor a kecskeméti versenyre, ahol ismét a Benkó Zoltán Szabadidőpark ad otthont az eseménynek.

Az idei pálya nyomvonala ismerős lehet azok számára, akik tavaly indultak a versenyen, ugyanis nagyban a tavalyira épül, szint a hely adottságai miatt kevés lesz, ellenben lesz homok, farönkök, rézsűk, erdős szakasz és sok kanyar. Száraz időben gyors pályára lehet számítani, míg esőben nem lesz könnyű lendületesen haladni. Egyelőre ígérnek némi csapadékot vasárnapra, de még sokat változhat addig az előrejelzés.

FONTOS!
Idén a regisztráció és a parkolás is a Benkó Zoltán Szabadidőpark területén lesz, mert a versennyel egy időben labdarúgó mérkőzést rendeznek a szomszédos stadionban, ezért a kellemetlenségek elkerülése érdekében mindenkit arra kérnek a szervezők, hogy használják a parkolásra kijelölt területet a versenyen.

A versenykiírást itt találjátok: https://bringasport.hu/verseny/kun-cross-cyclocross-magyar-kupa-2/

Nevezni itt tudtok: https://sportorigo.com/HU/4/Nevezes/323/KunCross-Cyclocross-Magyar-Kupa

Jön a hideg, a fagy, a tél, de a sportolás nem állhat meg!

A hideg évszak beköszöntével sokan kifogást találnak, és a négy fal közé bújva felhagynak a sportolással, testmozgással. Pedig a téli hónapokban is nagyon fontos lenne, sőt, talán jobban mint bármikor. Az immunrendszer erősítésével a betegségek is nagyobb eséllyel elkerülnek majd minket. Persze érthető, ha az embernek nincs sok kedve a mínuszokban fagyoskodni, de a megfelelő sportruházattal kis híján már észre sem venni a hűvösebb időjárást.

A hűvösebb idő erősebb immunrendszert igényel

A hideg hónapokban a testmozgás tehát még fontosabb, mivel erősíti a szervezet tűrőképességét. Az edzéssel a vérkeringés is fokozódik, ami segít az ellenanyagok és fehérvérsejtek hatékonyabb eljuttatásában a fertőzések forrásaihoz – így a megelőzésben vagy a gyors lábadozásban is nélkülözhetetlen szerepet játszik.

A megfelelő, meleg öltözék

Az idő persze hideg és fagyos lehet, ezért fontos megfelelő, meleg sportruházatot viselni. A speciális sportruhák, például a hőmegtartó melegítőnadrágok és hosszú ujjú edzőpólók segítenek megőrizni a test hőmérsékletét és megvédenek a dermesztő körülmények ellen. Ezek a ruhadarabok nemcsak a kényelmet szolgálják, hanem segítenek elkerülni a télen jellemző betegségeket, mint például a megfázást is.

Fő a biztonság!

A téli sportoláshoz biztonságos körülmények is szükségesek. A hideg hónapokban könnyen előfordulhatnak csúszós utak és járdák, így érdemes odafigyelni a megfelelő lábbelire is, például a csúszásgátló talpú cipőkre vagy bakancsokra. Az is jó ötlet, ha napközben sportolunk, amikor még világos és enyhébb idő van.

Nincs több kifogás!

Nincs több kifogás: a hideg tél sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy aktívak és egészségesek legyünk. Öltözzünk fel melegen és szakítsunk rá időt – lehetőleg még sötétedés előtt.

Hol válogathatjuk össze a megfelelő sportruházatot?

A MunkaruhaDivat.hu oldalán számos olyan sportruházat található, amelyek tökéletesen megfelelnek a téli testmozgáshoz. Az oldalon különböző márkájú és stílusú melegítőruházatok, hosszú ujjú pólók és kiegészítők közül válogathatunk. Ezek a termékek nemcsak stílusosak, hanem melegek, kényelmesek és biztonságosak is egyben, így aktívak és egészségesek maradhatunk a hideg időben is.

(X) Támogatott tartalom

Fontos szerszámok villanyszereléshez

A villanyszerelés összetett, nagy pontosságot igénylő tevékenység, melyhez elengedhetetlenül fontosak a megfelelő, megbízható munkaeszközök, szerszámok.

Az alábbiakban bemutatjuk azokat a legfontosabb, a Vilszershop kínálatában megtalálható kézi szerszámokat, melyek nélkül egy korszerű villanyszerelő mindennapjai teljesen ellehetetlenülnek, ezért mindenképpen érdemes beszerezni őket minél hamarabb, ha még nem rendelkezik velük valamilyen okból.

Fázisceruza vagy fázisvizsgáló

A fázisceruza a villanyszerelő egyik legjobb barátja, használatával kimutathatjuk, hogy van-e áram a vizsgált vezetékben.

A korszerűbb, érintés nélküli változat már a vezetékhez közelítve is képes érzékelni az elektromosságot, közvetlen érintést nem igényel. A munka megkezdése előtt jó szolgálatot tehet, hogy felmérhessük vele a terepet, és tökéletes biztonságban dolgozhassunk az adott villanyszerelési feladaton.

Krimpelő, illetve szigetelés eltávolító

A szigetelés eltávolító, avagy blankoló speciális pengéinek köszönhetően képes a vezeték szigetelésének hatékony és pontos eltávolítására anélkül, hogy a belső vezetékben kárt tenne.

Van olyan szigeteléseltávolító, melyen a különböző méretű vezetékek számára több késpár is rendelkezésre áll, de van olyan is, mely automatikusan igazodik a lecsupaszítandó kábel méretéhez, így nagyobb volumenű munkáknál is hatékony segítség lehet.

A krimpelés a csatlakozók és vezetékek elektromos és mechanikai összekapcsolásának folyamata. A krimpelő fogó segítségével a csatlakozó tökéletesen a vezetékhez szorítható, így mindenképpen tartós és megbízható kapcsolat jön létre.

Akkumulátoros kábelvágók és présszerszámok

Az akkumulátoros kábelvágók és présszerszámok igazi forradalmat hoztak a villanyszerelésbe.

Előbbiek segítségével gyorsan és pontosan vághatóak méretre a kábelek és vezetékek mindenfajta fárasztó erőfeszítés nélkül, a vezeték nélküli technológiának köszönhetően pedig szabadon mozoghatunk velük a munkaterületen.

A komoly gyártóktól származó, minőségi darabok vastagabb kábelekkel is könnyedén elbánnak, mindezt persze a legkomolyabb szakmai sztenderdek betartásával, így téve lehetővé a magas színvonalú, biztonságos munkavégzést tartós eredménnyel.

Az Intercable egy ezek közül a megbízható gyártók közül, a présszerszámok piacán a neve egyet jelent a megbízhatósággal. Présszerszámok széles választékát kínálják, melyek között minden szakember megtalálhatja az igényeinek leginkább megfelelő darabot.

Bármi is a feladat, vezetékek, kábelek, csövek, csatlakozók rögzítése, az Intercable szerszámok precíz és tartós összenyomást biztosítanak.

Ezek a termékek széles körben ismertek rendkívül magas minőségükről és megbízhatóságukról, így őket választva egy hosszú távon hűséges munkatársra tehet szert.

(X) Támogatott tartalom

Hogyan lehet még hatékonyabb a karrier építése?

Karrierünk során számtalan döntést kell meghozni. Az álláskeresés is ugyanúgy a folyamathoz tartozik: érdemes odafigyelni arra, hogy hogyan állunk az egész művelethez. Ma már számtalan útmutató és szolgáltatás érhető el, amelyekkel célszerű élni, hogy minél tisztább képet kapjunk a piac helyzetéről.

Szakemberek tudnak segíteni

A CV Shark szolgáltatásai például minden támogatást megadnak ahhoz, hogy el tudjunk helyezkedni, netán a karrierünkben a következő szintet elérhessük. Ma már egyre kisebb szerepe van annak, hogy jónevű egyetemről van diplománk, vagy éppen milyen eredmény van az oklevélben. Ez azért is van, mert maga a verseny már a felsőoktatásban eltöltött évek alatt is elkezdődik.

Ha nem tudunk érdekessé válni, megkülönböztetni magunkat a piacon, akkor csak átlagos jelentkezők leszünk a legjobb pozíciókért folytatott harcban.

Függetlenül attól, hogy pályakezdők vagyunk vagy szenior szakemberek, vannak olyan kérdések, amelyeket bizonyos időközönként fel kell tennünk magunknak. Ilyen például az, hogy mégis mikor tanultunk utoljára valami újat? Mennyire ismerjük a saját szakterületünk piacát? Mikor tettünk utoljára lépést annak érdekében, hogy jobb szakemberek legyünk? Mely az a terület, amibe ha beletanulunk, akkor a jövőnk is biztosítva lesz?

Továbbá, talán az egyik legfontosabb: a jövedelem hány százalékát költjük önképzésre? Ezek mind fontosak abból a célból, hogy kiemelkedjünk a többi jelentkező, szakember közül.

A gyakorlati tudás, tapasztalat jelenti az igazi versenyelőnyt

Ha valaki a karrierváltáson gondolkodik, akkor mindenképpen meg kell ejteni egy alapos kutatómunkát. Ezzel megismerhetjük az új szakterületet, beszerezzük a szükséges információkat, hogy mégis milyen tudás kell a sikeres váltáshoz. Ha lehetőség adódik rá, akkor mindenképpen gyakorlati tapasztalatot kell szerezni. Ez lehet másodállás, projektmunka és önkéntes feladatvégzés is.

Attól, hogy 5-10-15 éve dolgozunk, még nem lesz egyértelmű a cégek számára a szakmai anyagunk alapján, hogy valóban értékesek vagyunk, pláne egy másik iparágban. Ezért is fontos, hogy először bizonyítani kell. A gyakorlati tapasztalatszerzés szinte mindennél többet ér. A segítségével biztosan könnyebb dolgunk lesz a váltás során.

Merjünk önállóan cselekedni

Ez elsőre furcsán hangozhat, de a gyakorlatban senki nem fogja megmutatni az utat a sikerhez, vagy éppen fogni a kezünket. Nekünk kell mindent megtenni annak érdekében, hogy a karrierünk a megfelelő úton haladjon tovább. Ehhez kockázatot kell vállalni, merni hibázni, valamint szeretni a munkánkat.

Ha ezek megvannak, akkor szinte garantáltan célba fogunk érni. Ha azt szeretnénk, hogy saját magunk legjobb verziójává váljunk, akkor nem szabad arra várni, hogy levegyék a vállunkról a döntés és cselekvés terhét.

A folyamatot jobb minél hamarabb elkezdeni, ha eddig nem tettünk. Az eredménye garantáltan meglesz.

(X) Támogatott tartalom

 

Fedezd fel az arcfeszesítést ígérő ásványi köveket és arcrollereket!

Napjaink népszerű bőrápolási eszközei, a Gua Sha masszírozó kövek és az arcrollerek már a 7.század óta léteznek, és fontos részei a kínai bőrápolási rutinnak, így biztos lehetsz benne, hogy valóban bizonyították eredményeiket.

Mindkét eszköz az arcbőr tónusának a helyreállítását segíti, így jó barátja lehet azoknak, akik reggelente fáradt, nyúzott arccal ébrednek. Mindegyik eszköznek megvannak a maga előnyei, ezek ismeretében kiválaszthatod a számodra megfelelőt. Tarts velünk, és ismerd meg az arcápolás régi-új eszközeit, az Alveolashop.hu kínálatában található Gua Sha köveket és arcrollereket!

A Gua Sha eszköz előnyei

Tudtad, hogy az arcápoló ásványi kövek nemcsak divatosak, de hatásosan feszesítik az arcbőrt, így tökéletes kiegészítői az otthoni bőrápolási rutinnak? Hogyan lehetséges mindez?

A Gua Sha kövekkel végzett holisztikus masszázs oldja az arc és a nyak körüli feszültséget, így segít megszabadulni a fejfájástól vagy a fájó, feszült állkapocstól, továbbá a Gua Sha technikával kombinálva az arc formálására és kontúrozására szolgál.

A használata során alkalmazott enyhe nyomás, illetve a felfelé és kifelé irányuló mozgatás segíti a nyirokelvezetést, csökkenti a puffadást, és javítja a bőr általános megjelenését, támogatja a vérkeringést.

Arckrémmel vagy szérummal együtt kell használni, így ugyanis könnyedén siklik az arc felületén,továbbá gyengéd nyomásokkal segíti a hatóanyagok beszívódását, és mindemellett még pihentető is.

Mire való az arcroller?

A 100%-ban valódi kőből vagy kristályból készülő arcrollerek haználata még a Gua Sha köveknél is egyszerűbb! Kellemesen hűsítenek, ezáltal nemcsak a reggeli puffadástól segítenek megszabadulni, hanem nyugtató hatásúak is. A hűsítő hatás fokozható, ha a rollert éjszakára a hűtőbe teszed, vagy hűsítő jéggolyókat használsz az ödémák csökkentésére, a vérkeringés fokozására.

Akárcsak a Gua Sha, az ásványi köves arcroller is serkenti a nyirokkeringést, ezáltal eltünteti a puffadásokat, tónusosabbá teszi az arcbőrt, mérsékli a ráncokat. Az arcon végiggörgetve segíti a bőrápoló termékek beszívódását nemcsak az arckrém vagy szérum esetén, de akár egy arcmaszk felrakásakor is.

Melyik Beauty Toolst válaszd?

A válasz erre a kérdésre valójában attól függ, hogy általában mennyi időd van, mennyire vagy tisztában a bőrápolási eszközök használatával, és mit szeretnél elérni a bőrápolási rutinnal.

Ha még nem ismered az arcápolási eszközök használatát, vagy csak néhány perced van arra, hogy egy gyors nyugtató és puffadásmentesítő arcmasszázst adj magadnak, akkor az arcroller lesz a megfelelő választás. Ha kicsit több időt tudsz szánni masszázsra, és igazán felfrissítenéd arcodat, vagy oldanád a feszültséget, akkor használd rendszeresen a Gua Sha eszközt!

Sajátítsd el a manuális lifting masszázstechnika mozdulatait, és nyugtasd, pihentesd és feszesítsd az arcbőrödet a Gua Sha kövek és arcrollerek használatával!

(X) Támogatott tartalom

A függőségek legyőzése újévi fogadalommal? Miért veszélyes ez?

Lassan ismét közeleg az ünnepi időszak, amibe a karácsony mellett a szilveszter is beletartozik. A köztudatban még mindig tartja magát az “új év, új kezdet” alapelv, melynek mentén sokan mindenféle fogadalmakat tesznek, amikkel változtatni akarnak jelenlegi életvitelükön.

Csakhogy legyen szó bármilyen magunknak tett ígéretről – például több sport, diéta, kevesebb céltalan internetezés stb. – a többség néhány hét után, a kezdeti lelkesedés múltával bele is bukik, és minden marad a régiben.

Ez még a kisebb gond, a nagyobb probléma az, amikor valaki egy függőségről akar egy ilyen fogadalom keretében lemondani, ugyanis esetükben egy ilyen próbálkozás sokkal több kárt okoz, mint hasznot.

Mi a gond azzal, ha valaki hirtelen abba akarja hagyni az ivást?

Aki alkoholizmussal küzd, az általában jó ideig nem látja be, hogy az egyetlen esélye a gyógyulásra az, ha részt vesz egy olyan kezelésen, mint a Swan Lake Központ alkoholbetegeket gyógyító terápiája.

Úgy véli, hogy nincs semmi nehéz abban, ha máról holnapra egyszer csak úgy dönt, hogy nem iszik többet. De sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis az, hogy mondjuk már 1-2 hete nem fogyasztott alkoholt, még nem jelenti azt, hogy meg is gyógyult volna.

Ugyanis csak a tünetet szüntette meg, de a kiváltó ok, ami miatt az italhoz nyúlt, továbbra is jelen van. Ráadásul az alkohol testi függőséget is okoz, vagyis elvonási tünetek is jelentkeznek, amik az idő múlásával egyre kínzóbbá válnak. Mindemellett újfent előtérbe kerülnek azok a problémák, amik miatt az illető az ivásba menekült, így végeredményben borítékolható a kudarc.

Drasztikus változás helyett lassú, de megfontolt haladás

Talán már az eddigiekből is nyilvánvalóvá válik, hogy az alkoholfüggőség nem győzhető le szakértői segítség nélkül. Ezért is van szükség egy komplex terápiára.

Az első napokban és hetekben például valószínűleg indokolttá válik a gyógyszeres kezelés, hiszen ekkor még nagyon kínzóak az elvonási tünetek, amiket a megfelelő szerekkel hatékonyan lehet csillapítani, így a beteg kevésbé szenved. Viszont ezek csak orvosi felügyelet mellett szedhetőek.

Ami pedig emellett még nagyon fontos, az az addikciót kiváltó okok feltérképezése, ugyanis ebben rejlik a gyógyulás kulcsa: rá kell jönni arra, hogy mi az, ami elől az illető az italozásba menekült, és hogyan lehet más módon kezelni ezeket a helyzeteket.

Ezenfelül foglalkozni kell a viselkedésbeli automatizmusok kezelésével is, vagyis azzal, hogy a beteg bizonyos szituációkra ösztönösen úgy reagál, hogy alkoholt fogyaszt. Ez ugyanis az évek alatt egy önálló problémává növi ki magát, amivel ugyancsak foglalkozni kell.

Ne a fogadalmaktól reméljük a megoldást!

Ha mi magunk vagy bármelyik hozzátartozónk alkoholbetegséggel küzd, akkor ne higgyük azt, hogy az újévben majd egy csapásra megoldódik a probléma. Attól még, mert egy évszámmal nagyobbat írunk, semmi sem változik meg néhány nap alatt. Új kezdetre akkor van lehetőség, ha hajlandóak vagyunk kérni és elfogadni a segítséget.

(X) Támogatott tartalom