fbpx
tura kiemelt

Velencei-tókör másképpen: gravel vagy mountain bike túraként

Felturbóztuk kicsit a klasszikus, Velencei-tavat megkerülő kerékpártúrát, ami az első célpontok között szerepel a hobbibringások bakancslistáján. Az északi dombvidék gravel útjait használva 40 kilométerre nőtt a táv, 400 méter szinttel, így ebben a ...

Bemutatjuk a „Kis Tisza-tó Kört” családosoknak is.

Mióta a 33-as híd mellett megépült a kerékpárút Poroszlótól Tiszafüredig, bezárult a kör, azaz védett úton körbebringázhatjuk a Tisza-tavat. Ez főleg a családosok szempontjából érdekes, hiszen így gyerekekkel is teljesíthető a 64,5 kilométeres sík ...

A BalatonBIKE365 bemutatja: Tanúhegyek és a Káli-medence aszfaltcsíkra fűzve

Világviszonylatban is csodaszép, változatos kör a Káli-medence egyedülálló hangulatával, a Tanúhegyek és bazaltorgonák között kanyarogva, ki-kitekintgetve a Balaton ezerféle színben pompázó víztükrére. Ha csak egy országúti útvonalat szeretnél ...

A BalatonBIKE365 bemutatja: Füred fölött az erdő mountain bike-kal

A BalatonBIKE365 útvonalai közül most a felvidékről mutatunk be egy hegyikerékpáros túrát, melyet kiegészítettünk egy hurokkal azok kedvéért, akiknek 50 kilométer környéki táv meg sem kottyan terepen. A BalatonBIKE365 oldal és applikáció ...

A BalatonBIKE365 bemutatja: Túra a Keszthelyi-hegységben

Emberléptékű emelkedők és terep, csodaszép panoráma, érdekes látnivalók egy 60 kilométeres túra során – nagyjából erre számíthatunk, ha Keszthelyről indulva végigbringázunk a BalatonBIKE365 zöld A és C útvonalán. A fentiek szerencsére több ...

Tekerd le, szurkolj Füreden: Ride Hard Our Giro!

Tekerj három nap alatt 300 kilométert az olasz körverseny májusi, magyarországi rajtjának, illetve a befutójának idején! Élőben szurkolhatsz a célvonalnál, és azon az útvonalon is tekerhetsz, ahol a profik. Ne maradj le, ez garantáltan szuper ...

Batman és a bikinis lány esete, avagy kerékpártúra Etyekre „farsangi csomagolásban”

Február 19-én színes társaság karikázott az etyeki körben, megmutatva, hogy két keréken tekerve is felhúzhatjuk a farsangi jelmezeket. A 25 kilométeres kerékpártúra a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) „Tekerj a Zöldbe” ...

Tekerj a zöldbe farsangi csomagolásban!

Farsangi kerékpártúrára invitálunk titeket február 19-én az „Etyeki Körben”, ahol a jelmezben tekerők jutalomban részesülnek, stílszerűen a környezetkímélő csomagolástechnikákról híres Sipospack Kft. jóvoltából. A túrán a részvétel ingyenes, ...

Bringázz velünk Tenerifén újra napfényben!

2022. január 24-étől a Ridehard.hu edzőtáborba, illetve bringás nyaralásra invitál kiváló aparthotelben, félpanziós ellátással, alternatív kerékpáros útvonalakkal és vezetéssel. Januárban és februárban egyetlen olyan hely van, ahol ...

Karlovitz Kristóf a kerékpártúrázásról

A BikeMag hasábjain régebben több érdekes túrát olvashattatok egy bizonyos Karlovitz Kristóf tollából. Van, aki tudja, hogy ő Magyarország egyik legismertebb autós újságírója, talán azt is, hogy 10 évvel ezelőtt ő írta az első átfogó könyvet a ...

Nagy Sándor, a Bicajos könyv szerzője

Idestova 10 éve készítettünk interjút Nagy Sándorral, a 80-as években több kerékpáros könyvet jegyző ELTE tanárral. Ami még érdekesebb vele kapcsolatban, hogy több alkalommal tett Európát átszelő kerékpártúrát, és szívesen mesélt az út során a ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo