Home Blog Page 1200

Saracen: egy legenda újjáéled!

Saracen
Saracen

Egész pontosan 1987-et írunk, amikor egy kis cég indul útjára a szigetországban Saracen néven. Aztán rövid idő alatt az elsők között találják magukat, több híres versenyzőt ők szponzorálnak, és a versenyeredmények sem maradnak el…

Saracen
Saracen

Ezeken a régi momentumokon felbuzdulva 2009 telén újraélesztették a céget, és kijöttek a 2010-es palettával, hatalmas döbbenetet okozva a piacon. Elsősorban a nagyon kedvező árak és a szép dizájn szól mellettük.

A paletta nagyjából magába foglal mindent: XC, trail, AM, dirt, urban. Ami megfogott az egészben, hogy pár hónap alatt egy úgymond „halott” céggel miket is lehet művelni. Csak pár bicajt ragadnék ki a modellpalettából, amelyek valamilyen oknál fogva megtetszettek. Lássuk hát őket:

Saracen Clevermike
Saracen Clevermike

Városi vonalon hódit a Clevermike gépük, excenteres középrésszel, Alfine agyváltóval, Shimano tárcsafékkel, teleszkópos nyeregcsővel, gyönyörű rikító festéssel, négyféle méretben. Mindezt átszámítva jelenleg kicsivel többért kínálják, mint 220 ezer magyar forint.

Saracen Ariel 3
Saracen Ariel 3

AM vonalon áll csatasorba az Ariel 3, mely a háromszereplős család legjobbika. Egésznapos túrákra tervezve, cserélhető hátsó papuccsal a többféle tengelyrögzítés miatt. Egyforgáspontos rendszer, himbával megspékelve. Felszereltsége felsőkategóriás, 140/140 FOX rugózás, XT alkatrészekkel, 3-féle méretben.

Saracen Myst
Saracen Myst

Az igazi nagy durranás a jövőre debütáló Myst DH gép, mely az ára miatt sok rider szívét megdobogtathatja. Vázszettként és komplett bicajként lesz kapható. Egyelőre sok infó nincs róla a neten. Érdekes módon az egyforgáspont-himba rugózás mellett döntöttek, valószínűleg a költséghatékonyság miatt. Teljes gépként FOX RC taggal, illetve Boxxerrel 2300 fontos áron lesz kapható odakint – a hazai érdeklődőknek meg marad az online rendelés.

Szöveg: Sala – www.salaracingtechnology.com
Fotó: Saracen

Shimano Dura-Ace Di2: újabb opcionális kapcsoló, ezúttal sprintereknek

A mikrokapcsolónak kis ablakot vághatunk a bandázson keresztül…
A mikrokapcsolónak kis ablakot vághatunk a bandázson keresztül…

A Shimano újabb kiegészítő kapcsolót fejlesztett ki az elektronikus vezérlésű Dura-Ace Di2 szettjéhez. Az SW-7972 névre hallgató kapcsolópárt kifejezetten sprintereknek ajánlják, hogy alsó fogásból gyorsabban tudjanak fokozatot váltani…

A szett két kapcsolót tartalmaz, mely a kormányhajlítás alsó részén bárhová felszerelhető. A gombok a hátsó váltó mozgását vezérlik, oly módon, hogy a jobb hajlításra szerelendő a lefelé-, míg a bal oldali kormányhajlításon helyet kapó a felfelé váltást irányítja. A kapcsolók egyrészt lehetővé teszik, hogy váltásnál egyetlen ujjal se kelljen elengedni a kormányt, másrészt innentől kezdve a sprinter foghat egészen mélyen, hiszen nem szükséges, hogy elérje közben a fékváltókart.

Shimano Dura Ace Di2 SW-7972
Shimano Dura Ace Di2 SW-7972

A kiegészítő kapcsolók a jelenleg forgalomban lévő ST-7970 fékváltókarhoz csatlakoztathatók. Mivel a karon azonban csak egy extra bemenet van (eredetileg a Flight Decknek alakították ki), ezért ebből az következik, hogy vagy ezt a kiegészítő kapcsolót használja az ember, vagy a korábban piacra dobott, a felső fogásból is váltási lehetőséget kínáló példányt. Magyarán a kettő párhuzamos használata nem megoldható, de ez valójában nem is szükséges.

A mikrokapcsolónak kis ablakot vághatunk a bandázson keresztül…
A mikrokapcsolónak kis ablakot vághatunk a bandázson keresztül…

Ezzel a fejlesztéssel immár háromra nőtt a kiegészítő kapcsolók száma: időfutamra a kormányvégbe, hegymenethez a felső fogásba, sprintekhez az alsó hajlításba szerelhetünk egyet-egyet. Az új kiegészítő 2011. februárjától lesz elérhető a piacon.

Szöveg: HBalage
Forrás és fotó: Shimano sajtóközlemény

SuperCross Sorozat: sok múlhat a balassagyarmati futamon

Vinczeffy Zsolt
Vinczeffy Zsolt

A vasárnapi kerekegyházai forduló után máris folytatódik az I. SuperCross Sorozat, szombaton Balassagyarmat városa és a Vitalitás SE látja vendégül a Palóc Cross résztvevőit. Az ötfutamos sorozat a negyedik állomásához érkezik, több kategóriában akár most eldőlhet az összetett győzelem sorsa.

A három forduló utáni összetett eredményeket böngészve elmondható, hogy az U15-ös kategóriákban és a női U19-ben szinte nincs is olyan versenyző, akik ténylegesen a sorozatra koncentrálna, a szabályt erősítő kivételek talán csak ezen kategóriák vezetői. Férfi U19-ben már más a helyzet, itt ugyanis nem másért, mint egy Haibike Noon SL 2011-es cyclo-cross vázszettért folyik a harc, melyből jelen állás szerint Fenyvesi Péter (X2S – Kona Team Ironclad) kerülhet ki győztesen. Nincs azonban ez még bebiztosítva, Balassagyarmaton javíthat a két legerősebbnek tűnő üldöző, Pelikán János (Merida HCT) és Mellau Ádám (Bringabanda SC). Bár az összetett sorrendben pillanatnyilag nem ez a két versenyző állhat a dobogón az üldözők közül, de a sorozat végeredményét majd a legrosszabb eredmény kiesése után kapjuk meg.

Buruczki Szilárd
Buruczki Szilárd

A hölgyeknél Dósa Eszter (Vitalitás SE) maximálisan magabiztosan uralta a kis létszámú mezőnyt, amíg Benkó Barbara (Focus M.I.G. Team) meg nem jelent a harmadik futamon, érdekes párharcot láthatunk így a sorozat utolsó két futamán, ha újra összemérik erejüket, bár Eszter elsőségét lényegében már csak matematikailag lehet veszélyeztetni. A hobbi felnőtteknél is van egyeduralkodó, Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Klub KSE) személyében, azonban itt még többen is beleszólhatnak a dobogós helyek sorsába – még akár a legelőkelőbb pozíció kapcsán is. Az elit felnőtt kategória összetett bajnoki címe úgy tűnik a jelenleg élen álló Szórádi Balázs (Merida HCT) és az első versenyt kihagyó Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC) között dőlhet el, itt lényegében még minden nyitott, csak úgy, mint az élmezőny többi pozíciójának sorsa is. Specziár Viktor (Merida HCT), Reitinger Gábor (Vitalitás SE), Fejes Gábor (Technofilm Betonexpressz 2000) és Szabó Péter is kiegyensúlyozottan teljesít – és akkor itt csak a mindhárom futamon megjelenteket soroltuk az élmezőnyből.

Kolb Tamás
Kolb Tamás

A master 1-eseknél talán a legkiegyensúlyozottabb a küzdelem, ha a fogadóirodáknál lehetne ezen korcsoport végső győztesére fogadni, bizony bajban lennének az odds-ok kiszámolói. Lengyel Gábor (Go Fast), Duzmath Csaba (Guriga-Bringa KKE), Vinczeffy Zsolt „Zerge” (zerge.info) is odaérhet, de ehhez még Dr. Bakos Gergőnek (Salgótarjáni HKE) vagy Kovács Istvánnak (Ózdi KE) is lehet egy-két szava. Master 2-ben kerekegyházán ketten is megpiszkálták az oroszlán bajszát, az első két futamot nyerő Kolb Tamást (Blue Scorpions MC) a sorozaton debütáló Eke Zoltán (Pedáldöngölők HKE) és Huszár Norbert (Salgótarjáni HKE) is megelőzte, így most már itt sem tűnik olyan egyértelműnek a végső győzelem sorsa. A master 3-as kategóriában annak ellenére, hogy csak öten szerepelnek a korcsoport eredménylistáján, innen mindenki két futamot teljesített, így itt lényegében még mindenki számára adott a lehetőség a bajnoki cím megszerzésére, melyhez az első lépést a szombati, balassagyarmati futamon lehet megtenni.

Vinczeffy Zsolt
Vinczeffy Zsolt

Az Ipoly-parti városban a Szabó Lőrinc Általános Iskola melletti Springa-domb környékén rendezendő esemény pályáját jelenleg néhány centis fagyott hóréteg borítja, melyhez a szerdai nap havas-ónosesős időjárása is hozzáadódik majd, így a pálya végleges hossza a verseny reggelén az utak járhatósága alapján lesz megállapítva. A tervezett kör 2,4 kilométer hosszú, egy dupla akadály és egy felfutás nehezíti, szintemelkedése 30 méter körönként. A sorozaton a már megszokott szolgáltatások itt is rendelkezésre állnak majd; fűtött öltöző, zuhanyzó, bringamosó, forró tea és ebéd várja a versenyzőket. A korábbi futamokon részt vett versenyzők a már megkapott rajtszámukkal tudnak nevezni, akár előzetesen is, melyre december 2-ig van lehetőség – de ez természetesen az új indulók számára is adott opció.

„A versenyen chipes időmérés lesz, reméljük, ez segít majd a gyors és problémamentes eredményhirdetésben. Az eddigi pályák közül a mienk tartalmazza a legtöbb szintemelkedést, ez azonban mindösszesen 30 méter lesz körönként. Remélem, hogy szlovák versenyzők is tiszteletüket teszik az eseményen, ezzel is erősítve a most már elég sűrű hazai mezőnyt. Nekik különösen fontos erőfelmérő lehet a versenyünk, hiszen jövő héten rendezik országuk bajnokságát. Az abszolút férfi és női kategóriákban pénzdíjazás lesz, amelynek mértéke még nem végleges. Remélem, meg tudjuk tartani az eddigi indulói létszámot és újfent sok krosszost és érdeklődőt üdvözölhetünk a sorozat negyedik futamán.” – nyilatkozta Szász Viktor, a Palóc Cross főszervezője.

Szabályok, kategóriák és minden egyéb információ a sorozat oldalán található meg.

A versenykiírás ide kattintva tölthető le.

Szöveg: I. SuperCross Sorozat sajtóközlemény, Kéri István
Foto: Babka Szabolcs

Budapest Terepbajnokság: hócsata és sárdagasztás

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Az elmúlt hétvégén két ciklokrossz versenyre is sor került: a Kiskun-Cross-ról már olvasható a beszámoló, a 2010. november 27-én rendezett Budapest Terepbajnokságról meg erősen gondolkoztam, hogy beszámoljak-e. Nehéz megállni, hogy ne hasonló hangnemben szóljak róla, mint tavaly, akkor meg ugyebár minek… Viszont a versenyzők, akik meglehetősen heroikus küzdelmet folytattak a közel sem ideális terepviszonyok között, mindenképpen megérdemlik, hogy megőrizzük ezt a bajnokságot is az utókornak…

Megtörtént párbeszéd két ciklokrossz versenyző között a Budapest Terepbajnokság előtti héten:
– Kölcsönadod a bringádat szombatra?
– Miért, lesz verseny?
– Lesz…

Nos, túlhirdetve tehát megint nem lett a rendezvény, de szerintem ez a koncepció része, ezen felesleges fennakadni. Viszont miután alig tudott róla valaki, gyakorlatilag teljesen mindegy lett volna, hogy mikor került lebonyolításra, magyarán nyugodtan kereshettek volna neki egy olyan szombatot, amikor éppen nincsen ciklokrossz verseny másnap. Indoklásként olyasmit hallottam, hogy a SuperCross Sorozat az MKSZSZ felé hivatalosan nem bejelentett versenyekből áll, ennek azonban némileg ellentmond, hogy szerepel az egyetlen elérhető MKSZSZ versenynaptárban, a www.mksz.com-on.

Hála a gondos előkészítésnek, 11 kategóriában mindössze 31 versenyző állt rajthoz, több kategóriában még a dobogó sem telt meg a résztvevőkkel. Míg tavaly visszafogott volt az érdeklődés, idén nézők gyakorlatilag nem voltak jelen. Jómagam az utolsó, Elit -U23-as összevont futam megtekintésére érkeztem a Postás Sporttelepre, a továbbiakban pedig az itt gyártott fotók kommentálásán keresztül mutatnám be a bajnokság hangulatát.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Gyülekezik az Elit – U23-as mezőny. Aki a pályán végezte a bemelegítést, annak az öltözéke már most sem makulátlan, aki ugyanezt görgőn abszolválta, azé még igen – de már nem sokáig…

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Gyula bácsi nélkül nincsen kerékpárverseny, legyen az országút, pálya vagy akár ciklokrossz. Az egykori postásos versenyző Csepelről érkezett, hogy megtekintse a mai versenyt. Ezúton kívánnék neki jó egészséget, hogy még sokáig az érdeklődők soraiban lehessen.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

…és elrajtol a mezőny. Az itt látható talajviszonyok jórészt az egész pályára jellemzők voltak.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

A rajt legjobban Szabó Péternek (Postás SE) sikerült, így ő érkezett elsőként ehhez a körülbelül pálya harmadánál található dupla akadályhoz. A havas-saras terepen a versenyzők látványosan lassabban haladtak, mint ugyanezen a pályán ideális időjárási viszonyok esetén.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Ez még mindig az első kör, némi változással az élen. Általánosságban jellemző volt, hogy az, hogy pillanatnyilag ki van az élen és mekkora az előnye, az semmit sem számít. Ilyen talajviszonyok között nagyon könnyű volt hibázni, korrigálni meg nehezebb és lassabb, így könnyen felugrott az élen haladóra a mezőny.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

A töltésre való felkapaszkodás száraz körülmények között sem megy mindenkinek, most azonban azok voltak kevesebben, akiknek ez összejött, és nekik sem mindig. Itt éppen Vígh Zoltánnak van szerencséje vele, később azonban a versennyel összességében nem volt, hiszen bár volt idő, amikor vezette is a mezőnyt, végül kiállni kényszerült.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Halad a Merida HCT vonat. Megközelítőleg a táv felénél Specziár Viktor (elöl) és Rónaszéki Balázs komoly csapatmunkába kezdtek, melynek következtében sikerült eltávolodniuk a többiektől.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Rónaszékit eddig nem nagyon láthattuk terepversenyen, ennek ellenére meggyőzően teljesített. Alatta tárcsafékes ciklokrossz gép figyelt, bár ebből a képből ez kevésbé derül ki.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Specziár az egyórás verseny második felében jelentősebb előnyre tett szert, így már csak arra kellett figyelnie, hogy ne nagyon hibázzon. Mögötte a mezőny közben totálisan szétesett.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

A táblán szereplő érték megnyugtató egy 1 óra plusz egy körös verseny végéhez közeledvén. Itt bizony már csak 7 perc szenvedés van hátra…

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Az U23-as győztes és egyben a futam abszolút harmadik helyezettje Bischof Bálint (Team Prolog) lett.

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Az abszolút futamgyőztes és egyben az idei Budapest Bajnokságság elit győztese pedig Specziár Viktor, bár ezen a képen tulajdonképpen bárki lehetne…

Budapest Terepbajnokság 2010
Budapest Terepbajnokság 2010

Gyakorlatilag minden adott volt a sikeres Budapest Bajnoksághoz idén is. A Postás Pálya ideális helyszín a ciklokrossz szakágnak, a kiszolgáló infrastruktúra helyben van, izgalmas, jól követhető pálya jelölhető ki. Lelkes segítőkből, versenybírókból, meleg teából, zsíros kenyérből sem volt hiány, díjakban sem szűkölködhettek a versenyzők. Mindazokkal szemben, akik a lebonyolításba energiát fektetnek, kiszúrás, ha a tisztességes előzetes promóció elmaradása miatt a díjakat nincs kinek átadni, és bizonyára a versenybírók is szívesebben fagynak kockára a pálya szélén, ha közben népes mezőnyök köröznek, és tombol a közönség. Közben a versenyzőnek sem igazán kihívás, ha mindössze annyi a tét, hogy az ezüst vagy az arany közül melyik esik le a végén, hiszen a bronzra már nincsen pályázó. Sebaj, majd jövőre talán másképpen lesz…

További kategória-győztesek: Elit nők: Arató Gabriella (SZSZKE), U23-as nők: Benkó Barbara (Rothaus Cube), Ifjúsági férfiak: Katona Bálint (Tamási KE), Serdülő férfiak: Pelikán János (Gödöllői SC), Haladó férfiak: Fábián Ábel (SZSZKE), Hobbi lányok U15: Kolozs Lilla (Tamási KE), Hobbi férfiak U15: Markos Márk (SZSZKE), Hobbi férfiak 20 felett: Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Club KSE), Hobbi férfiak 40 felett: Schneider Gábor (SZSZKE).

Letölthető dokumentumok:
– eredménylista

Szöveg és fotó: HBalage

Shimano XTR WH-M975 kerékszett tesztje

A megszokott grafitszürke szín, és az egyenes fejű küllőket fogadó agytest
A megszokott grafitszürke szín, és az egyenes fejű küllőket fogadó agytest

Idősebbé válva, egyre gyakrabban vágyok megint egy kis cross country jellegű túrázgatásra. Ezen irányú vágyaimat Lcs pedig a jelek szerint igyekszik kihasználni, mert mostanában állandóan XC alkatrészekkel bombáz. Ráadásul most megkaptam életem első XTR termékét, amely párban annyiba kerül, mint egy felső középkategóriás XC gép…

Megjelenése alapján nem nagyon látszik, hogy ez bizony egy csúcskategóriás versenykerék
Megjelenése alapján nem nagyon látszik, hogy ez bizony egy csúcskategóriás versenykerék

Komplett gyári kerekekről van tehát szó, azaz nem egy XTR agy felfűzve egy találomra kiválasztott felnire, hanem ez egy kimondottan egymáshoz tervezett egység. És ebben rejlik eme kerékszett jelentősége, amely dizánjban amúgy már-már túlságosan visszafogott. A gyári kerekek esetében ugyanis nem kell a meglévő szabványoknak így vagy úgy megfelelni. Mivel a gyártó a három fő egységet (agy, felni és küllők) is maga tervezi, vagy tervezteti meg, így elvileg a lehető legjobb és leginkább kompromisszummentes konstrukciót hozhatja létre. Azért csak elméletileg, mert ha megnézzük mondjuk a Mavic, a DT és a Shimano csúcs modelljeit, akkor láthatjuk, hogy ugyanarra a hegyre többféle úton is fel lehet jutni.

A tendencia azonban egyértelműen az egyenes fejű küllők diadalát jelzi, hiszen most már a nagyok közül talán csak a DT gyárt hagyományos technológiával, bár ott is megjelent már a Tricon szett, ami egyenes fejű küllőket használ, speciális kialakítású agyba fűzve.

Shimano XTR WH-M975 kerékszett tesztje
Shimano XTR WH-M975 kerékszett tesztje

Az XTR szettünk esetében minden küllő egyenes hatásvonalban fut, és egyik sem fekszik fel a másikra. Ez is fő ismerve a gyári összeállítású kerekeknek. Előnye, hogy a küllők a felniből teljesen nyílegyenesen futnak az agyba, azaz nagyon merev lesz a rendszer, mert csak a közvetlenül rájuk ható erőket kell elviselniük, illetve (a (jelen esetben nem létező) hajlításoknál nem keletkeznek feszültséggyűjtő gócpontok.

A nagyjából 350 grammos szkandium ötvözetű felnik külön erősítéseket (vastagítást) kaptak a piros küllőanyák csatlakozási pontjainál. Ez a pirosság a kerekek egyetlen májerfaktora, pedig egy ilyen színvonalú kerékszett megérdemelne valami figyelemfelkeltőbb színezést is, ahogy azt a konkurensek rendszeresen meg is teszik. De hát a Shimanóról van szó, ugyebár, így örüljük már ennek is. Meg annak, hogy a csicsázás helyett olyanokra is ügyeltek, hogy az illesztésnél a hegesztések szépen össze legyenek csiszolva.

Az erősítés biztosítja, hogy soha ne legyen gond a küllő és felni csatlakozásnál
Az erősítés biztosítja, hogy soha ne legyen gond a küllő és felni csatlakozásnál

A precízen letömített agyak közül a hátsó az izgalmasabb, ahol a könnyítés érdekében titán kazettatestet alkalmaztak, ráadásul még a bordákat is bemarták, hogy az ebből származó tetemes súlyelőny pszichikai előnnyé is válhasson bennünk tekerés közben.

Kézbe fogva nem tűnt nehéznek a két fekete karika, bár ugye 1567 grammos össztömeggel messze nem ezek a világ legkönnyebb kerekei, még az alumínium felnikkel bíró darabok között sem. A gumik könnyedén (kézzel) feltehetők voltak a felnikre, a lánckeréksor is hagyományosan rögzül, ahogy a belső mechanikás, erős gyorszárak is a megszokott módon működnek. A Center Lock rendszerre is öt másodperc alatt feltehető a tárcsa. Eddig tehát semmi extra.

A megszokott grafitszürke szín, és az egyenes fejű küllőket fogadó agytest
A megszokott grafitszürke szín, és az egyenes fejű küllőket fogadó agytest

Működés közben aztán jönnek, az „Aha!”, meg az „Azt a mindenit!” felkiáltások. A rendszer ugyanis durván merev. Ez a sűrűn reteszelő és precíziós svájci óra-szerű ciccegést produkáló agyszerkezettel együtt olyan gyorsíthatóságot tesz lehetővé, ahol tényleg minden csak a versenyző lábán múlik. Igen, versenyző, és nem bringás, mert ezek a kerekek igazán csak az előbbieknek valók. Mégpedig pont a túlzott merevség miatt. Az átlag bringás számára ugyanis egyszerűen kényelmetlenül merev lehet a hajtás terepen. Legalábbis egy merevfarú gépben. A versenyzők is főleg a döngölt talajú terepen és az irányváltásokkor fogják áldani a ravasz japán mérnökök eszét. Durva terepen viszont erősebben kell majd markolniuk a kormányt, mint azt mondjuk egy nem gyári keréknél megszokták. Persze ellensúlyozásként lehet egy picit ereszteni is az eddig bevált guminyomásból, vagy eggyel szélesebb külsőt használni.

Kiállva tekeréskor is nagyon lehet érezni, hogy semmi csavarodás, tekeredés, csak amennyit a gumi meg a váz enged. Itt aztán tényleg minden erő a hajtásra használódik el, nem megy sehol sem pocsékba.

Jól látszik, hogy a küllők sehol sem érnek egymáshoz
Jól látszik, hogy a küllők sehol sem érnek egymáshoz

Hogy mennyire tartósak a kerekek, azt nem tudtuk a teszt rövidsége miatt megállapítani. Annyi viszont tény, hogy járt már nálunk olyan négyéves Shimano agy, amiben még a tökéletes gyári színű zsír volt, holott soha nem volt előtte szétszedve. Tehát, ha a felnit nem ütjük fel, akkor egy nagyon tartós kerékszettről lehet szó.

Érthető, hogy egy ilyen integrált mérnöki munkának és nagyon magas színvonalú – részben kézi – gyártástechnológiának megkérik az árát is. Az átlag (értsd: nem szponzorált) felhasználó számára további hátrány lehet, hogy ha bármi meghibásodik a rendszerben, akár csak egy küllő is, akkor azt ugye a sarki bringás boltban nem biztos, hogy egyből be lehet szerezni.

A gyorszáras rendszerből ennél többet már nem lehet kihozni. Dizájnban is etalon
A gyorszáras rendszerből ennél többet már nem lehet kihozni. Dizájnban is etalon

Összességében tehát azoknak ajánlanám, akik egy kompromisszummentes XC verseny kerékszettet keresnek, és mellette edzésre, túrázásra tudnak tartani egy nem ennyire kihegyezett és komfortosabb kerékszettet is.

2011-től az XTR elérhető lesz XC és Trail változatban is, tehát a cross country (Race) szettnek lesz egy Trail párja is, amely 26,5 mm széles (belül 21) felnivel készül, és csak 1700 grammos, így kimondottan ideális a hosszú utas AM gépekbe is. Természetesen többféle szabványú aggyal (elöl 15 mm, hátul 12 × 142 mm is) készül majd.

Pozitívumok:
+ kiváló gyorsíthatóság
+ kiemelkedő irányíthatóság
+ gyönyörű hang
+ példás kidolgozottság

Negatívumok:
– az árkategóriához képest visszafogott dizájn
– kevés komfortot nyújt, így kizárólag a célterületre (versenysport) használható

Termékadatok:

Forgalmazó: Paul Lange Hungary Kft., www.paul-lange.hu
Származási hely: Japán
A termék a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.
Ajánlott fogyasztói ár: 339.990 Ft

Műszaki paraméterek:
Tömeg (mért adatok):
Első kerék: 711 g + gyorszár 57 g
Hátsó kerék: 856 g + gyorszár 63 g
Anyag: szkandium alu
Felni szélessége (külső / belső): 23,5 mm / 19 mm
Felni profilmagassága: 21 mm
Küllők: 24 db 1,5-2 mm; alu küllőanyák
Csapágyak: hagyományos kónuszos
Tengelyátmérők: 14 mmEgyéb: UST rendszer; titán kazettatest; 36 reteszelés; Center Lock

Szöveg és fotó: KGÁdám

Parti András jövő évtől az EuroOne-Cube Pro MTB Teamnél folytatja pályafutását

EuroOne-Cube márciusi edzőtábor – Hvar, Horvátország
EuroOne-Cube márciusi edzőtábor – Hvar, Horvátország

A 28 éves Parti András, a 2010-es maraton- és az olimpiai krossz mountainbike versenyszám magyar bajnoka, valamint a 2008-as pekingi olimpia mountainbike futamának magyar képviselője egyéves szerződést írt alá az idei év elején megalakult, EuroOne-Cube Pro MTB Teammel.

Az igazolás hírét sajtótájékoztatón jelentette be az EuroOne-Cube Pro MTB Team
Az igazolás hírét sajtótájékoztatón jelentette be az EuroOne-Cube Pro MTB Team

Az EuroOne-Cube Pro MTB Team Magyarország első és egyetlen a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, az UCI által bejegyzett profi hegyikerékpáros egyesülete.

A sajtótájékoztatót Nánási Sándor, az EuroOne Számítástechnikai Zrt. vezérigazgatója (a képen bal oldalon) nyitotta meg
A sajtótájékoztatót Dr. Gulyás Kovács Gergely vezérigazgató - helyettes, az EuroOne Számítástechnikai Zrt. vezérigazgató - helyettese (a képen bal oldalon) nyitotta meg

„András kivételes tehetség, a magyar kerékpársport kiemelkedő alakja. A lehető legtöbbet megtesszük azért, hogy minden lehetőséget biztosítsunk számára a töretlen fejlődéshez. Bízunk benne, hogy sikeresen együtt tud majd dolgozni a csapat fiatal tagjaival is, akik rengeteget tanulhatnak tőle. Rendkívül erős csapattá fejlődtünk a bemutatkozó első évünk végére, ezt jelzi a csapatok világranglistáján elfoglalt 42. helyezésünk, amire nagyon büszkék vagyunk. András választása is bizonyítja a tényt, ennél a csapatnál az áldozatos munka és az alázat meghozza sikerét.”– mondta Dr. Gulyás Kovács Gergely, az EuroOne Számítástechnikai Zrt. vezérigazgató – helyettese.

A németországi idegenlégióskodás után Parti 2011-ben ismét magyar csapatban készül a szezonra
A németországi idegenlégióskodás után Parti 2011-ben ismét magyar csapatban készül a szezonra

Parti András a jelenkori magyar hegyi kerékpározás legnagyobb ígérete. Ötszörös olimpiai krossz magyar bajnok (2005, 2006, 2007, 2008, 2010), négyszeres maraton bajnok (2005, 2006, 2008, 2010), 2008-ban egyedüli magyar kerékpárosként a 23. helyezést érte el a pekingi olimpián az olimpiai krossz versenyszámban. Jelenleg az egyéni világranglista 88. helyén áll. A legutóbb még a német SRM Stevens csapatnál szereplő magyar tehetség elmondta, óriási lehetőségnek érzi, hogy magyar profi csapat tagjaként küzdhet az olimpiai kvóta megszerzése érdekében.

Valter Tibor az EuroOne-Cube Pro MTB Team egyik fő szakmai motorja
Valter Tibor az EuroOne-Cube Pro MTB Team egyik fő szakmai motorja

„Az Euro One Cube-nál megtaláltam azt a csapatot, ahol mindenben partnerekre találtam, akik segíteni fognak, hogy fejlődjek, és ki tudjam hozni magamból a maximumot, arról nem is beszélve, hogy nagyban megkönnyíti az életemet, hogy ismét hazai csapat tagja vagyok, ami ráadásul az UCI (Nemzetközi Kerékpár Szövetség) által bejegyzett profi klub is. Nagy szó ez, hogy Magyarországon létre tudott jönni egy ilyen magas minősítésű profi mountain bike csapat. Fontosnak tartom azt is, hogy kizárólag hazai vállalatok szponzorálják, akik kedvelik a kerékpársportot és elkötelezett hívei is egyben. Ez nagy megnyugvást jelent számomra, mert így kiegyensúlyozott körülmények között készülhetek a versenyekre. A csapat ambiciózus tervei számomra is új motivációt adnak. Még jó néhány év áll előttem az élsportban, és bízom benne, hogy az EuroOne-Cube csapatnál még tovább tudok fejlődni, és olyan eredményeket érek el, amelyekkel én is és a szponzorok is elégedettek lesznek. Bízom abban is, hogy a csapat és az én eredményességem sok fiatallal kedvelteti meg ezt a remek, embert próbáló sportágat. Csapattársaim közül, Bogár Gábortól még én magam is sokat tanulhatok, és nagy öröm számomra az ő csapatában versenyezni.” – nyilatkozta András, a hivatalos sajtótájékoztatón.

Nánási Sándor és Parti András a 2011-es csapatmezzel
Dr. Gulyás Kovács Gergely és Parti András a 2011-es csapatmezzel

A 19-20 éves fiatalokból (Juhász Zsolt, Szatmáry András, Csielka Márk) és a sokszoros nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező 36 éves Bogár Gáborból megalakult csapat összetétele remekül jelképezi az ifjú ambíció és a tapasztalat együttműködésének tökéletes szimbiózisát. Parti Andrással kiegészülve igazán erős csapat állt össze, akik minden bizonnyal nemzetközi szinten is megmutatják, Magyarország a hegyi kerékpározásban is felzárkózott a világ élmezőnyéhez.

Forrás: EuroOne-Cube Pro MTB Team sajtóközlemény
Fotó: HBalage

Félidőnél a SuperCross sorozat, Szórádi – Buruczki: 1 – 2

Buruczki Szilárd Ózd után Kerekegyházán is az élen végzett
Buruczki Szilárd Ózd után Kerekegyházán is az élen végzett

A cseppet sem kecsegtető időjárási előzmények ellenére újfent a már standardnak mondható, bő 80 fős mezőny gyűlt össze ezúttal a Kiskun Cross-on, ami az elmúlt évek kecskeméti helyszínéről elköltözött Kerekegyházára. A férfiaknál Buruczki Szilárddal ismét nem tudott mit kezdeni Szórádi Balázs, míg a hölgyeknél Benkó Barbara nyert szűk egy perces előnnyel a kissé betegeskedő Dósa Eszter előtt.

Benkó Barbara megérkezett a női kategória bajnoki címéért – ehhez azonban Dósa Eszternek is lesz még egy-két szava…
Benkó Barbara megérkezett a női kategória bajnoki címéért – ehhez azonban Dósa Eszternek is lesz még egy-két szava…

A verseny pályája egyaránt elnyerte tetszését mindenkinek, nagy általánosságban pozitívan nyilatkozott versenyző és néző egyaránt. A rövidnek mondható, bő 2 kilométeres körön 2 szimpla akadály, 1 lépcsősor és 1 homokos szekció nehezítette a haladást az igazán „krosszos” rengeteg kanyar mellett.

Buruczki Szilárd Ózd után Kerekegyházán is az élen végzett
Buruczki Szilárd Ózd után Kerekegyházán is az élen végzett

A második futamban a Fenyvesi Péter (X2S – Kona Team Ironclad), Pelikán János (Merida HCT), Katona Bálint (Tamási KE), Eke Zoltán (Pedáldöngölők KE) kvartett uralta a mezőnyt, ahol a fiatalok nem nagyon voltak „tisztelettel”, így leginkább Eke vezetésével haladt a sor. Az egyhangúságot aztán az utolsó előtti körben Fenyvesi törte meg, aki egy ritmusváltással széthúzta a sort – az erőviszonyoknak megfelelően, ami aztán lényegében a végeredményt is kialakította. Mögöttük egy másik négyes haladt hasonló egyetértésben a futam alatt, ebben Benkó Barbara (Focus M.I.G. Team), Rózsa Balázs (KSI Schwinn-Csepel SE), Kolb Tamás (Blue Scorpions MC) és Huszár Norbert (Salgótarjáni HKE) volt megtalálható. Itt sem az előzékenységről szólt a történet, hiszen Barbi vitte a sort a verseny nagy hányadában, amit aztán a fiúk a végén hála nélkül hagytak. Az előző csoportban beérkező Eke már elvitte a master 2-es dobogó aranyát, amit ez idáig mindkétszer Kolb tudhatott magáénak, most viszont Huszárnak is sikerült előtte beérkeznie, így ezúttal „csak” egy bronz jutott az összetettben vezető versenyzőhöz. A hölgyeknél Barbi mögött a betegséggel küzdő Dósa Eszter (Vitalitás SE) érkezett egy percen belüli hátránnyal, míg harmadikként – már körhátránnyal – Arató Gabriella (Sz.Sz.K.E.) futott be.

Látványos, élvezetes vonalvezetés a Kiskun Cross-on
Látványos, élvezetes vonalvezetés a Kiskun Cross-on

Az elit futam a már szokásosnak mondható vonatozással, helyezkedéssel indult. Az első kör végén még Búr Zsolt (Bringabanda SC) vezetett, a második kör végére aztán összerázódott az a 8-9 fő, aki az „erőt” képviseli ebben a rajtban. Aztán Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC) egy igen gyors harmadik körrel szerzett nagyjából 10 másodperc előnyt, amit innen lényegében a célig meg is tartott. Búr és Szórádi Balázs (Merida HCT) együtt próbáltak rá felugrani, amivel elszakadtak az addig még egyben maradt sortól, majd később Szórádi Búrt is elhagyta és magányos üldözésbe kezdett. Buruczki a legvégéig lőtávolon belül lehetett számára és talán a nyolcadik kör magasságában egy kicsit a „nem esik ez annyira jól azért” érzést is fel lehetett fedezni az élen álló arcán, ami szerint mégsem volt ez azért annyira laza győzelem. A negyedik helyért Reitinger Gábor (Vitalitás SE) vezette sokat a 3 fős csapatot, itt végül a sprintben alulmaradt Szabó Péterrel (Postás SE) szemben. Vinczeffy Zsolt, azaz Zerge pedig igen okos versenyzéssel lényegében a végén keveredett az abszolút hetedik helyre mellyel most toronymagasan nyerte meg a master 1-et Lengyel Gábor (Go Fast) és a gyulai Soós Károly előtt. A hobbi felnőtt győztes (háromból harmadszor) Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Club KSE) ismét a Speciár Viktor (Merida HCT) és Cser Gábor (Merida Maraton Team – CST) kettős környékén utazott, míg Vertich Tamás (Salgótarjáni HKE) egyedül küzdötte fel magát a dobogó második fokára csapattársa, Csontos László előtt.

Szórádi és Búr egy ideig egymás mellett, aztán egymás ellen
Szórádi és Búr egy ideig egymás mellett, aztán egymás ellen

Szerencsére a verseny legvégét jelentő eredményhirdetést is megvárta a pont „időben” érkező eső, így remélhetőleg a SuperCross harmadik futama is mindenkiben pozitív nyomot hagyott. A sorozat következő állomása máris itt kopogtat az ajtón, hiszen rögtön az előttünk álló szombaton kerül sor a negyedik, balassagyarmati futamra!

Az elit férfi felnőtt kategória dobogója a SuperCross harmadik futamán
Az elit férfi felnőtt kategória dobogója a SuperCross harmadik futamán

Letölthető dokumentumok:
– Teljes eredménylista

Forrás: I. SuperCross Sorozat ssajtóközlemény, Kéri István
Fotó: Babka Szabolcs

VELOBerlin 2011: új kerékpáros kiállítás Berlinben

VELOBerlin 2011
VELOBerlin 2011

A 2011-es nemzetközi bringás kiállítási szezont ezúttal egy új, kifejezetten a fogyasztókra koncentráló expó nyitja meg Berlinben. Az első VELOBerlinre 2011. március 26-27-én kerül sor a berlini vásárterületen (Messe Berlin). A kiállítás fő tematikája a városi közlekedés – urban mobility – lesz.

VELOBerlin 2011
VELOBerlin 2011

A seregszemle két csapat közös munkája eredményeképpen jön létre: ez pedig az Eurobike és a velo:konzept. Utóbbi talán kevésbé ismert, az előbbi azonban a friedrichshafeni kiállítás kapcsán már bizonyított a bringás kiállítások piacán, hiszen az Eurobike 1991-es első megszervezése óta mára Európa legrangosabb bringás expója lett.

Míg az ősszel megrendezésre kerülő Eurobike elsősorban a szakmai látogatókra épít, addig a szezonkezdetre tervezett VELOBerlin a bringásokat, azaz a felhasználókat/fogyasztókat célozza meg, és célkitűzése szerint mindent le kíván fedni, ami kimeríti a kerékpár és a városi közlekedés fogalomkörét. Ezen belül a szervezők három témakör köré kívánják csoportosítani a látnivalókat (szigorúan csupa nagybetűvel): FINE.ART.HANDMADE, TRENDS & INNOVATIONS és URBAN.WILD.STYLE. Ez (igencsak) szabad fordításban talán úgy hangozhat, hogy mondjuk: művészibb megfogalmazások / egyedi, kézzel gyártott bringák, trendek és fejlesztések, valamint városi bringázás és életstílus.

Érdekes kérdést vet fel, hogy vajon mit takar az első témakör, és amennyiben azt, amire gondolok vele kapcsolatosan, ez esetben mennyire fogja veszélyeztetni a szintén tavasszal (május 20-22.) Schwäbisch Gmündben megrendezésre kerülő European Handmade Bicycle Exhibitiont. Bár a helyszínről beszámoló Grafitember szerint az EHBE már idén sem szólt túl nagyot.

További információk:
www.veloberlin.com

Forrás: VELOBerlin sajtóközlemény

Bécs, 2011. április 2-3.: a levegő királyai ismét az osztrák fővárosban

Greg Watts: flip barspin
Greg Watts: flip barspin

Miközben a nappali órák száma folyamatosan csökken, és ezzel párhuzamosan egyre több bringa szenderül téli álomba a pincetárolókban (remélem a lelki szemek előtt most pengeélesen jelent meg ez a lehangoló kép), az osztrák főváros már a 2011-es Vienna Air King versenyre készül, mely egyben a nyitóeseménye is lesz a FMB World Tour sorozatnak. A recept a szokásos: az ARGUS Bike Festival keretein belül 2011. április 2-3-án ismét a világ legjobb riderei veszik birtokba a bécsi városháza előtti teret – ezúttal teljesen új pályán mérkőzve egymással.

Vienna Air King 2010: Tailtap - Martin Söderström
Vienna Air King 2010: Tailtap - Martin Söderström

Idén az ARGUS Bike Festival 100.000 nézőt vonzott Bécsbe, ezzel Európa egyik legnagyobb bringás megmozdulásává érett az eseményt. A 2011-es versenyben 50 bringás száll majd harcba egymással a pénzdíjakért, ez 2010-ben Sam Pilgrimnek sikerült a legjobban, aki Martin Söderström legyőzésével nyerte meg a viadalt.

Vienna Air King 2010: Backflip Tuck No Hand – Sam Pilgrim
Vienna Air King 2010: Backflip Tuck No Hand – Sam Pilgrim

A sorrendben hatodik Vienna Air King teljesen új pályával fogadja majd a résztvevőket, a 2011-es koncepció pedig annak szellemében született meg, hogy a riderek minél nagyobb sebességet érhessenek el, és minél nagyobb, látványosabb ugrásokat adhassanak be.

Vienna Air King 2010: 360 step Down – Darren Berrecloth
Vienna Air King 2010: 360 step Down – Darren Berrecloth

A Vienna Air King viszont csupán az egyik attrakció az ARGUS Bike Festival által kínált programok közül. A látogatók hatalmas kiállítási területen belül találkozhatnak a hegyikerékpározás és a szabadidősportok legjelentősebb márkáival, szemlélhetik meg a legfrissebb 2011-es fejlesztéseket. Aki idén nem jutott el az Eurobike-ra, annak ott a helye, hiszen Bécs nincsen elérhetetlen távolságban…

Vienna Air King 2010
Vienna Air King 2010

A 2011-es verseny legjobb pillanataiból készült válogatás ide kattintva érhető el.

Részletes információk:
http://www.vienna-air-king.at

Forrás: Rasoulution sajtóközlemény
Fotó: Ale Di Lullo, David Ulrich

YT Industries: ezúttal egy fiatal, feltörekvő cég termékeit vesszük górcső alá

YT Industries - First Love
YT Industries - First Love

A YT Industries rövid idő alatt hatalmas sikereket ért el, több termékük is design győztes lett, de az elsődleges célkitűzés náluk mégis a kedvező árképzés maradt. Ezt úgy érik el, hogy egyetlen cég látja el a nagykereskedelmi, illetve a kiskereskedelmi feladatokat, így az árakat verhetetlenül alacsonyan képesek tartani.

Volt szerencsém a DH prototípust látni idén nyáron a 24 órás DH versenyen, nagyon jó kiállású, hivalkodó festésű masina, érzékeny rugózással. Megvallom őszintén, előtte nem is nagyon hallottam a cégről. Egyelőre csak az extrémebb kategóriákban vannak jelen, de belső információk szerint hamarosan teljes termékpalettával fognak rendelkezni.

YT Industries - First Love
YT Industries - First Love

DJ/4X vonalon a legolcsóbb, egyben a legkisebb, 24”-os gépük az első szerelem (First Love) márkanevet kapta. Nemcsak a neve találó, de valóban tökéletes kezdő gép, akár félprofi felhasználásra is: Cr-Mo váz, egysebességes, BMX hajtókar, ütős DJ3 villa és első-hátsó Avid Juicy3 fékek.

YT Industries - Play
YT Industries - Play

Play nevezetű gépük – mely az első fully a sorban – 140/100 millimétert moccan, és a dirt, illetve a manapság eléggé felkapott Slopestyle versenyekre tervezték. Marzocchi levegős taggal rendelkezik, RockShox Argyle RCT villával, Elixir fékekkel, 9 sebességgel (gyárilag országútis fogkiosztással), E13 terelővel kombinálva. A festés, matricázás itt is követi a trendet, csak semmi visszafogottság!

YT Industries - Wicked
YT Industries - Wicked

Első, komolyabb rugóútas gépük a Wicked, mely már a majdnem mindenre elég, 150/150 mm-es úttal gazdálkodhat. Az alkatrészek itt sem gyenge minőségűek, RockShox Monarch tag az új Revelation QR15 villával, amely szintén lezárható. Truva hajtás, X9 váltás, Avid Elixir R fékek tündökölnek rajta. Az ára 450 ezer forintnak megfelelő összeg körül mozog.

YT Industries - Tues
YT Industries - Tues

A nagy gépük Tues névre hallgat, és 3 felszereltséggel kapható: FR, DH illetve limitált DH. A DH változat 200/200 mm úttal rendelkezik, Boxxer R2C2 villával, és a hozzá passzoló Vivid R2C taggal bír, X9 váltással és a jól bevált E13 terelővel szerelték. Tömege 18 kg alatt van, pedál nélkül. Ára a komplett gépnek 2500 euró alatt marad.

Mielőtt bárki is azonnal rendelne a kedvező árak hallatán, ne feledkezzünk meg a postaköltségről sem! Bár esetenként nem egy komoly összeg, de mégis számolni kell vele. A magam részéről bízok benne, hogy egyre több cég nyit közvetlenül a vásárlók felé, így tartva/elérve a barátságos árakat…

Szöveg: Sala – www.salaracingtechnology.com
Fotó: YT Industries