Home Blog Page 285

1,5 méter távolság közúton is – Új közlekedési táblák kerülnek ki a kerékpárosok védelmében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Tour de Hongrie szervezőbizottsága, mint a kerékpárosok biztonsága iránt elkötelezett szervezetek közös kampányba kezdtek a kerékpárosok védelme érdekében. A kampány célja a járművezetők figyelmének felhívása a biztonságos, 1,5 méteres előzési oldaltávolság betartására. Ennek érdekében a szervezetek közlekedésbiztonsági figyelemfelhívó táblákat helyeznek ki országszerte olyan útszakaszok mentén, ahol sokan kerékpároznak. Az első táblát közösen helyezték ki a Dobogókőre vezető országút mentén, a Két-bükkfa-nyereg elágazásnál, melyet országszerte újabbak követnek majd a kedvelt kerékpáros útvonalak mentén.

Fotó: Tdh/Pertorini Mario

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-tól kezdődően nemcsak az országos közúthálózat, hanem a főutakkal párhuzamos lakott területen kívüli és az országos kerékpáros törzshálózat lakott területen kívüli kerékpárforgalmi létesítményeinek üzemeltetését és karbantartását is ellátja. Mostanra már több mint 1000 kilométer kerékpárút üzemeltetése tartozik a társasághoz, ezzel együtt a kerékpáros társadalom mellett is még inkább elkötelezettek, ezért is tartják fontosnak, hogy nagy számban kikerülhessenek ezek a közlekedésbiztonsági táblák szerte az országban. A Tour de Hongrie csapata által legyártatott tábláknak a Magyar Közút megkeresi a legalkalmasabb helyszíneket és segít azok megfelelő kihelyezésében is, ezzel is hozzájárulva a biztonságos kerékpáros feltételek megteremtéséhez.

Fotó: Tdh/Pertorini Mario

Az első kihelyezett táblát ma délelőtt közösen avatta fel Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese és Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője.

Fotó: Tdh/Pertorini Mario

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiemelten kezeli a közlekedésbiztonság kérdését, melyhez nemcsak üzemeltetési, fenntartási és felújítási tevékenységükkel kívánnak hozzájárulni, hanem a mostanihoz is hasonló megmozdulásokban való aktív részvétellel. Korábban a társaság már együttműködött az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal az „Adj utat a segítségnek” elnevezésű kampányukban és saját „Biztonságunk az Ön kezében van” kampánya is arra hívja fel a közlekedők figyelmét, hogy figyeljünk egymásra az utakon, hiszen biztonságunk egymás kezében van.

Elrajtolt a Race Around Austria: Versenyben a Bikemag csapata – 1. nap

Szerdán pontban 19 óra 2 perckor rajtolt el a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ –  Kalifa csapata a Race Around Austrián. Jól halad a magyar csapat, a cikk megírása pillanatában 787 km-nél tartanak a 2170 km-ből, mely jelenleg a 9. helyre elegendő a 4 fős csapatok kategóriájában.

Oláh Tamás, a csapat egyik tagja rendszeresen beszámol nekünk a versenyen történtekről, melyet itt olvashattok:

1. este

„A kezdésnél volt néhány apróbb útvonaltévesztésünk, Gyuri kezdett és nem a legismertebb márkát használja (nem Garmint), de belejöttünk hamar, megtaláltuk a helyünket a mezőnyben, középtájékon.
Az első etapban 160 km-t tekertünk ketten Gyurival, óránként váltottunk, a 3. menetemre már sor sem került, 32,5 km/h biztató, különösen este, de még jönnek a hegyek.
A legkisebb számú segítővel és felszereléssel vagyunk, általában dupla személyzet, 2 pace car.”

Csütörtök délután

„Az éjszaka hamar elment, egyre-másra szurkolói társaságok buzdítása verte fel csendet. Szépet meccseltünk néhány csapattal, felfelé tudtuk is őket tartani, de az időfutam bringásokkal nem lehet viaskodni.
Terveink szerint haladunk, 28-29 km/h a közel egy napos átlag. Magyarország felé erős szembeszéllel kellett megküzdenünk, a nap is igen tűzött, de egyszer szántóföld locsolója az úttestre is permetezett vizet, és ez enyhet adott a kánikulában. Mindenhol ujjongva fogadnak, egy chopper motoros még beszédbe is elegyedett a pályán lévő versenyzővel.
Hajrá társak, fogyjon az út!”

A verseny élőben itt követhető.

 

Fetter Erik kórházban!

Pár nappal ezelőtt még a Tour de l’Ain-on ért el kiváló eredményt Fetter Erik, most viszont sajnos arról kell írnunk, hogy a tehetséges kerékpárosunk komoly balesetet szenvedett edzés közben, melynek következtében véget ért számára a 2020-as szezon. A fiatal bringás elé kihajtott egy kisbusz, az ütközést már nem tudta elkerülni, és beleszállt a járműbe. Fetter Erik eltörte a kulcscsontját, három csigolyáját és néhány bordáját. Viszont a facebook oldalán pozitívan nyilatkozott a Kometa Xstra Cycling Team kerekese, az írta, hogy „De nem szomorkodhatok, örülök, hogy ennyivel megúsztam, és fel fogok épülni.” Mi is bízunk benne, hogy Fetter Erik gyorsan felépül, és jövőre túl fogja szárnyalni az idén elért eredményeit.

Limuzinbérlés elegánsan és könnyen!

Mi az? Hatalmas, kényelmes, elképesztően jól néz ki, és mindenki megirigyel, ha benne ülsz. Bizony, a limuzinról beszélünk! Válaszd a bulizásnak ezt az extravagáns formáját, és bérelj limuzint bármilyen alkalomra! Adunk néhány ötletet, hogyan dobd fel a bulit!

Partylimuzinra fel!

Ha egy péntek estét szeretnél különlegessé tenni, válaszd ki a buli helyszínt, és rendelj limuzint, amely elvisz téged és barátaidat! Nem kell az albérletben kuporogva hangolódni, hanem egy tágas és kényelmes luxuslimuzinban tehetitek meg mindezt!

Milyen alkalmakra érdemes limuzint bérelni? Bármilyenre, amit ünnepelni érdemes, azaz születésnap, lánybúcsú, legénybúcsú, szalagavató vagy akár céges rendezvény!

Ha pedig elegetek van a mókuskerékből, egy sima hétköznap is elvihet titeket a luxuslimuzin, hogy kieresszétek a gőzt!

A Partylimuzin elegáns limuzinja profi fény- és hangtechnikával vár titeket, amelyben kedvenc zenéiteket hallgatva, pezsgőt szürcsölve nézhetitek a várost.

A panorámaablakok és az üvegtető gondoskodik a remek látványról, hogy egy teljesen új perspektívából csodáljátok a fényeket, szinte testközelből!

Romantika

Ha kedvesed vagy kiszemelted szeretnéd levenni a lábáról, ez egy igazán gáláns gesztus, amit garantáltan értékelni fog! Akár egy romantikus vacsora, színház vagy egy éjszakai városnézés a program, a fuvar ezen módja azonnal hangulatba hoz mindkettőtöket!

Különösen népszerű az esküvői limuzinbérlés is, hiszen az elegáns menyasszonyi ruha és öltöny mellé elegáns fuvar is dukál!

Nem is beszélve a limuzin tágasságának előnyeiről, hiszen az esküvői ruha és a csokor sem fér be minden hétköznapi méretű autóba.

Már az esküvő tervezésekor is remek kép tárulhat elétek, elképzelve a gyönyörű helyszínt, ahova egy csodálatos limuzinban érkeztek! Érdemes minél hamarabb leszervezni a fuvart, és akár az örömszülőket vagy tanúkat is meglephetitek vele.

A nagy naphoz egy fotós is kapóra jöhet! Megörökíti az örök hűség fogadása előtti perceket vagy az első fuvarotokat friss házasként, így mindig emlékezni fogtok rá a képeket nézve.

Városnézés, reptéri transzfer

Az üzleti életben hódít az elegancia, ezért kiemelten fontos vendég érkezése esetén remek választás lehet egy limuzinos fuvar bérlése számára. Összeköthető a reptéri transzfer és a városnézés, így remek első benyomása lesz a városról – és persze a fuvart szervező illetőről is!

Budapesten számos csodálatos látnivaló található, a kivilágított hatalmas hidaktól elkezdve a gyönyörű épületekig. Még egy helyi is gyakran rácsodálkozik, milyen sokszínű és változatos is ez a város. Egy limuzinból nézve új szemszögből láthatod a kedvenc helyeidet, és külföldi barátaidnak vagy rokonaidnak is hatalmas élményt nyújthat!

Számos érv sorakozik fel a limuzinbérlés mellett. Egyszerűen nincs olyan alkalom, amit ne dobna fel és tenne különlegessé ez az autó! Válaszd a Partylimuzint, akik csodás fuvarjaikkal és elegáns autóikkal segítenek, hogy tökéletessé varázsolják a napodat!

Rieker cipőt mindenkinek!

A megfelelő cipő kiválasztása sosem könnyű, s ez főleg akkor igaz, amikor az egész család egy helyen szeretné letudni a vásárlást. A Rieker cipők azonban segítenek neked ebben, hiszen a férfiak és a nők egyaránt megtalálják a hozzájuk igazodó cipőt a kínálatban.

Nincs olyan szezon, amikor ne szeretnénk kicsit felfrissíteni a cipőkollekciónkat. Éppen ezért, a következő pár sorban egy különleges márka, a Rieker minőségi termékeivel ismerkedhetsz meg. Tarts velünk, és válaszd ki a tökéletes lábbelit!

A Rieker a cipőpiacon

Ha cipővásárlás előtt állunk, akkor meg kell győződnünk arról, hogy az általunk kiválasztott cipő hozza az elvárt színvonalat.

A Rieker például már több száz éves gyártási múlttal van jelen a piacon, s olyan magas színvonalú termékeket dob piacra évről évre, amelyek növelik a vevői elégedettséget. A vállalat, a visszajelzéseket és a tapasztalatokat felhasználva igyekszik mindenféle stílusú, fazonú lábbelit forgalomba hozni, hogy mindenki megtalálja a hozzá illő darabot.

A minőség nem is kérdés, hiszen a cipők gyártása során csak a legjobb alapanyagokat hasznosítják. Különleges rezgéscsillapító technológiával ellátottak, az ANTISTRESS®-nek köszönhetően maximális kényelemben telhetnek napjaink.

Egy változatos kínálat

Azt már tudjuk, hogy ha a minőség “megszállottjai” vagyunk, akkor a Rieker mellett érdemes döntenünk. De mégis mit érdemes tudni a márka kínálatáról?

Például azt, hogy szezontól függetlenül a kicsik és nagyok, a hölgyek és urak egyaránt rábukkannak a nekik megfelelő cipőkre.

A nők a bokacsizmák, a hosszú szárú, lapos és magas sarkú darabok, bakancsok között is keresgélhetnek. De a téli lábbelik mellett a nyári papucsok, szandálok és félcipők is szerepelnek a termékek soraiban.

Az urak számára különböző stílusú boka- és félcipők, valamint szandálok és papucsok is forgalomba kerültek.

Nemcsak a fazonok, de a színárnyalatok terén is változatos a kínálat. Mit kell tenned, hogy a legjobb termékekkel gazdagodhass? Keresd fel a LifeStyleShop webáruház női cipők kínálatát, és gyűjtsd be a legszebb nyári darabokat!

Webáruház cipőknek

A cipővásárlás az egyik kedvenc időtöltésünk, azonban sajnos sokszor rengeteg idő elmegy vele. Szerencsére ma már ennél sokkal egyszerűbben is eljárhatunk. A LifeStyleShop például egy olyan webáruház, ahol kategóriákra bontva találhatod meg a megfelelő stílusú lábbelit.

Válogathatsz ár, márka, méret és fazon szerint is. Sőt, külön rákereshetsz az akciós darabokra. Ami pedig a legjobb, hogy olyan márkanevekkel találkozhatsz, mint amilyen a Rieker, a Converse, a Tommy Hilfiger, a Devergo, az Ipanema, a Birkenstock, a New Balance és a Tamaris.

Szerezd be már most az őszi szezonra a legkülönlegesebb cipőket! Rendelj kényelmesen, otthonról!

A Bikemag csapatával holnap rajtol a Race Around Austria

Rajtra készen a csapat

RAAjt!

Holnap Európa legnehezebb kerékpárversenyén, a Race Around Austrián elrajtol a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ – Kalifa négy fős kerékpárcsapata.

Rajtra készen a csapat

Röviden a verseny számokban.

Elsőként indul magyar csapat; és ez az első év, amikor profi kontinentális csapat is indul a versenyen, a Vorarlberg Santic, akiket külön elit kategóriába soroltak a rendezők, és utolsóként vághatnak neki a kihívásnak.

2.170 km a táv, 31.216 méter szintemelkedéssel, 92 óra szintidő alatt. Ez azt jelenti, hogy mintha négy nap alatt a tengerszintről megmásznánk az Evereset négyszer. Könnyen kiszámolható, hogy ez 23,6 km/h átlagsebességet feltételez non-stop haladva.

7.000 km-t tekertek átlagosan a versenyzők személyenként ebben a szezonban a felkészülés érdekében, de egyikünk, aki a leghosszabb távokra edzett, 12.000 km-nél is többet tett meg, ami egy átlagos autós éves adagjának felel meg. A legtöbb szintet meghódító csapattag pedig 98.000 méter mászással büszkélkedhet.

5 kategóriában lehet indulni: egyénileg, két és négy fős csapatban a teljes távon valamint 1500 km-en szólóban és csapatban. A szóló versenyzők már hétfőn startoltak, a párosok pedig a mai napon, így közel azonos időben várható a célba érkezés.

280 fő regisztrált a versenyen a különböző kategóriákban, ezzel a koronavírus-járvány óta ez Ausztria első egyik nagyszabású sportrendezvénye.

2504 méter a RAA legmagasabb pontja a legendás Grossglockner hegyen a Hoctor hágó. A versenyen több részlimitidő is van, például ide 52 óra leforgása alatt kell elérni, és akik teljesen kihasználják a szintidőt, azok éjjel 23 órakor érhetnek a hegytetőre, ahol ilyentájt 10 fok körüli hőmérséklet várható, így a napi hőingadozás könnyedén lehet 20-25 fok is, a hőérzetről nem is szólva.

8000 kalóriát fognak számításaink szerint a versenyzők elégetni egy nap, de a négy segítőnkre is komoly igénybevétel hárul, mert egy személyautót és egy lakóautót kell vezetniük, ráadásul este 20:00 óra és reggel 06:30 között biztonsági okokból közvetlen közelről, „lámpatávolságról” kell folyamatosan követni a kerékpárost.

22 oldalas szabályzata van a versenynek, természetesen németül, így a szókincsünk is szépen bővült, például a sisak minőségi tanúsítvány, békaugrás közlekedési üzemmód, vagy a sárga figyelmeztető fény német megfelelőjével.

Különleges biztonsági szabályokat vezettek rendezők, így a szokásos verseny előtti eligazítás online módon, írásbeli tájékoztatókkal és videókkal történt. A kísérőjárművek és a bringák ellenőrzésénél továbbá a regisztrációs procedúrán csak a csapatból kijelölt egy személy vehet részt, természetesen maszkban, védőtávolságot tartva. A szurkolók is kötelesek távolságot tartani, és a tribün előtt legfeljebb 200 néző engedélyezett, azonban a rajt élőben követhető a www.racearoundaustria.at oldalon.

A 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ – Kalifa csapat tagjai: Katona József, Kuzler Béla, Oláh Tamás és Takáts György. Segítőink: Báthori Attila, Beretvás József, Dávid Tibor és Gál Attila.

Nagyon köszönjük, hogy a Kalifa kiváló termékeivel segíti a táplálkozásunkat, és a Hollakó Kft. lakóautója pedig nyugodt utazásról, pihenésről fog gondoskodni.

A színpad még üres

A versenyről folyamatosan, napi beszámolókkal tudósítunk, szurkoljunk együtt a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ – Kalifa kerékpár csapatnak a Race Around Austrián!

A verseny élőben itt követhető: https://race.perfect-tracking.com/race/raa2020/live

Hétvégén Pécsen kritériumversenyre várják az országútisokat

A felvezető kritériumon a hihetetlen alacsony pozícióban sprintelő Ewan volt a legjobb

Augusztus 16-án rendezik meg Pécsen a II. Ipark Kupát, ahol izgalmas kritériumpályán mérhetik össze erejüket és tudásukat az országúti kerékpársport versenyzői.

A tavalyi siker után idén ismét megrendezik Pécsen az Ipark Kupát, ahol az ipari parkban kijelölt pályán versenyezhetnek a kritérium versenyszámot szerető országútisok. A 1,5 km-es dombos körpálya kellő kihívást tartogat a bringások számára, várhatóan idén is a szökések fognak dominálni, bár biztos lesznek kategóriák, ahol nem bírnak egymással az indulók és a hajrákon fogják gyűjtögetni a pontokat.
Augusztus 16-án az U13-as kategóriától az idősekig mindenkit várnak a szervezők, sőt U15-ös korosztálytól lefelé ingyen indulhatnak a fiatal bringások.

Bővebb információt a versenyről az esemény facebook oldalán találtok, melyet ide kattintva értek el:
https://www.facebook.com/events/1264951553849046/

Nyári forróságban, új útvonalon zajlott a VI. Brigetio Országúti Mezőnyverseny!

A versenyzők korosztályuknak megfelelően 2 távon, 81 km-es hosszú távon és 36 km-es rövid távon mérték össze erejüket. A versenyt megelőzően Árpád Ollé, Dunaalmás Polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd 9 óra 45 perckor elrajtolt a hosszú táv mezőnye. A hosszú táv során 5 kört kellett teljesíteni egy 12 km-es körpályán, majd a 6. körben Neszmélyig, a Hilltop Borhotel & Étterem-ig vezetett az út, ahol egy igazán kemény domb várta a versenyzőket.

A verseny 3 km-es lassú rajttal kezdődött, majd az éles rajtot követően megkezdődtek a próbálkozások, az első két körben több sikertelen szökési kísérlet is volt, végül a 3. körben sikerült elszakadnia Szijártó Zétény-nek, Mészáros Bencének és Szőke Gábornak. A trióról a 4. körben leszakadt Szőke Gábor, a két ifjú, U19-es titán közösen folytatta a menetelést, amely során 1:13-as előnyt is kiharcoltak a főmezőnnyel szemben. A Hilltopi emelkedőhöz érve az egység már nem volt az igazi, kevesebb, mint 40 mp előnnyel vágtak neki az 1,8 km hosszú, átlag 10%-os emelkedőnek, melyet végül Mészáros Bence bírt jobban, így 1:56:10-es idővel ő nyerte a VI. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt! Második helyen 9 mp hátránnyal érkezett Szíjártó Zétény (Kontent DKSI), a 3. helyet nagyon szoros hajrával Püspöki Dániel (Zengő Cycling Team) szerezte meg, 25 mp hátránnyal az első versenyzőhöz képest.

A hölgyek versenyét elképesztő, 1:57:42-es idővel Szabó Zsófia (Doltcini- Van Eyck Sport Women Cycling Team) nyerte, a második helyen Pomucz Edina (Epronex – Bss Oil Team), míg harmadikként Marton Orsolya (FTC) ért célba!

A hosszú távú versenyt végül 155 fő teljesítette sikeresen, akiket nagyon szuper hangulattal, hideg üdítővel, süteményekkel, gyümölccsel vártak a célban.

A rövid távú versenyen 3 teljest kört, azaz 36 km-t kellett teljesíteni a déli forróságban, amely önmagában nagy kihívás elé állította a résztvevőket. A helyezésekről sprintbefutó döntött, amely leggyorsabban Varga Kristófnak (Kőbánya) sikerült, így ő nyerte a rövid távú versenyt! Mögötte Erdős Gergely (Viadukt), Kárpáti Bálint (Kőbánya), Görbe Soma (Kőbánya) értek célba! A hölgyek versenye is sprintbefutót hozott, az első helyezett Bittmann Panna (Acélvakond Cycling Team) lett, Bordás Eszter (Fehérvár Cycling Team) és Polácková Mária előtt! A rövid távot végül 53 fő teljesítette!

EREDMÉNYEK

Ezúton is gratulálunk a teljesítőknek, nagyon köszönjük, hogy eljöttetek versenyezni! Nagyon köszönjük támogatóinknak, szponzorainknak, tagjainknak, önkéntes segítőinknek a támogatást, illetve a rengeteg befektetett munkát! Köszönjük Ollé Árpádnak, hogy biztosította a rendezvény helyszínét és támogatásával megvalósulhatott a verseny! Köszönjük a Rendőröknek, Polgárőröknek, Motoros Útvonalbiztosítóknak, akik egész nap a forró napon ügyeltek a biztonságunkra!

Buzsáki Virág és Palumby Zsombor győzedelmeskedett az idei Kanizsa kupán

Buzsáki Virág és Palumby Zsombor (mindketten az SVS Pro Team versenyzői) győzelmével zárultak az Elit kategóriák a vasárnap Nagykanizsán megrendezett olimpiai-krossz magyar kupafutamon. Az U19-es korosztályban is csapattagok állhattak fel a dobogó legfelső fokára, hiszen míg a lányok versenyét Bokros Csenge Anna nyerte, addig a fiúknál Baranyi Dávid Áron (mindketten a Limitless Team – XCO Nagykanizsa versenyzői) győzedelmeskedett.

Az eseménynek ezúttal is a város szélén található – a Csónakázó-tó közvetlen szomszédságában épített – nemzetközi szintű mountain-bike park adott otthont. A versenyzőknek a rendkívül technikás – ugratókkal és sziklakerttel tarkított – útvonal adta kihívásokon kívül a harminc fok feletti hőséggel is meg kellett küzdeniük.

Parti András

A férfi Elit futam első helye, ahogy az várható volt, Parti András és Palumby Zsombor között dőlt el. Mindketten kiválóan kapták el a rajtot és a verseny feléig fej-fej mellett haladtak. Az utolsó pár körön azonban az újdonsült maraton országos bajnok Palumby Zsombor ritmust váltott és meglépett üldözőjétől, a korábbi hetekben kisebb betegséggel küszködő, ezért nem 100%-os formában versenyző Parti Andrástól és magabiztos 2,5 perces előnnyel ért célba. A dobogó harmadik fokára a Cube-Csömör versenyzője, Szatmáry András állhatott fel.

Palumby Zsombor

A Szerencsejáték Zrt. támogatásával megvalósuló kanizsai verseny egyben az augusztus 16.-i zalaegerszegi XCO országos bajnokság főpróbája is volt, ahol tovább folytatódhat Palumby és Parti csatája az Elite férfiak mezőnyében. Ezúttal azonban már az országos bajnoki cím lesz a tét.

Magyarország rendezheti idén az egyetlen junior világkupa-futamot

A nemzetközi korosztályos sorozat először látogat hazánkba, sőt mi több a nyíregyházi központtal megrendezendő háromnapos viadal lesz az egyetlen országúti férfi kerékpáros ifjúsági világkupa-futam a 2020-as idényben.

Hazánk közel száz év után adhat otthont ismét egy világversenynek a sportág történetében. A Nations’ Cup futamain válogatottak és regionális csapatok vesznek részt. A hazai viadal három országúti mezőnyszakaszból és egy egyéni időfutamból áll majd augusztus 26. és 28. között.

A verseny egy 95 kilométeres etappal kezdődik augusztus 26-án Vásárosnamény és Nyíregyháza között. Másnap két félszakaszra kerül sor, délelőtt Nyíregyháza belvárosában egy négy és fél kilométeres egyenkénti időfutam, míg délután egy Ibrány környéki 73,2 kilométeres mezőnyszakasz várja a kerekeseket. A harmadik, egyben zárónapon újra Vásárosnamény és Nyíregyháza között teker a karaván, ezúttal 107,3 kilométert megtéve.

A 2020-as Visegrad 4 Juniors Nations’ Cup programja:
Augusztus 26. (szerda): 1. szakasz, Vásárosnamény-Nyíregyháza: 95 km
Augusztus 27. (csütörtök): 2/a félszakasz, Nyíregyháza-Nyíregyháza (egyéni időfutam): 4,5 km
Augusztus 27. (csütörtök): 2/b félszakasz, Ibrány-Ibrány: 73,2 km
Augusztus 28. (péntek): 3. szakasz, Vásárosnamény-Nyíregyháza: 107,3 km

Az eredeti tervek szerint Csehország, Dél-Korea, Franciaország, Hollandia, Kanada, Luxemburg Magyarország, Németország és Svájc is helyet adott volna egy vagy több világkupa fordulónak, azonban a koronavírus-járvány miatt a március közepén félbeszakított szezon folytatásaként újratervezett versenynaptárba már csak a magyar viadal került be.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrad 4 Juniors magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.