Home Blog Page 284

Végleges! Froome és Thomas nem indul a Tour de France-on!

A Team Ineos sor Froome nélkül is bivalyerős

A Team Ineos vezetése meglepőt húzott az idei Tour de France előtt, sem a négyszeres győztes Chris Froome-ot, sem az egyszer sárgatrikó-nyertes Geraint Thomast nem nevezik a 2020-as Francia Körversenyre.

A Team Ineos bejelentette a 2020-as Tour de France keretét, melyből kimaradt Chris Froome és Geraint Thomas is. Froome kihagyása annyira nem meglepő, hiszen már egy hónappal ezelőtt írtunk róla, hogy előfordulhat, hogy nem fér be a csapatba a négyszeres Tour-nyerte brit kerékpáros, aki a szezon végén eligazol az Israel Start-Up Nationhez, amire még ráerősített a borzalmas szereplése az augusztus eleji versenyeken. Thomas viszont végig azt kommunikálta, hogy szeretné idén újra megszerezni a sárga trikót, ezért is meglepő a döntés a csapat vezetése részéről. Bár azt hozzá kell tenni, hogy Thomas sem szerepelt fényesen az elmúlt hetek versenyein. Valószínűleg a csapat is látta ezt, és ezért döntöttek úgy, hogy Thomas idén a Francia Körverseny helyett egy másik nagy háromhetesen, a Giro d’Italián bizonyíthat. Froome-ra a Vueltán számítanak, ami magyarázhatja azt, hogy most még miért gyengélkedik ennyire a brit versenyző.

A teljes keret:
Andrey Amador
Egan Bernal
Richard Carapaz
Jonathan Castroviejo
Michal Kwiatkowski
Luke Rowe
Pavel Sivakov
Dylan van Baarle

Csapatkapitánynak a Tourra a tavalyi győztes Egan Bernalt nevezték meg, akit elsősorban a tavaly Giro-nyertes Richard Carapaz és Pavel Sivakov fog segíteni a hegyekben. Ezután kicsit átértékelődik a Jumbo-Visma erőfölénye, hiszen Bernal most olyan segítőket kap maga mellé, akik valóban tudni fogják segíteni.
Várhatóan óriási Team Ineos – Jumbo-Visma párharcot láthatunk az idei Tour de France-on!

Tárcsafék nélkül lehet nyerni?

Az elmúlt hetekben sorra verték a tárcsafék nélkül versenyzők a tárcsafékeseket a worldtour mezőnyben, amiből akár azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy a tárcsafék hátrány, de ez nem feltétlenül van így. Nézzük, hogy mi lehet a háttérben!

A worldtour versenyszezon augusztus elsején kezdődött a Strade Bianchéval, ahol a Jumbo-Visma bringása, a legendás cyclo-cross versenyző Wout Van Aert nyert, amit a Milanó – San Remón is meg tudott ismételni, majd a Critérium du Dauphiné első szakaszát nyerte meg nem tárcsaféket használva. A Tour de l’Ain 2.1-es versenyen Primoz Roglic nyert könnyedén tárcsafék nélkül, mely után a Dauphiné 2. szakaszán is győzött. Az említett verseny 5. szakaszán Sepp Kuss volt a legjobb, aki szintén hagyományos fékeket használt.

Az említett győzelmekben több közös pont is van, egyrészt az, hogy mindet tárcsafék nélkül nyerték, másrészt az, hogy a Jumbo-Visma bringásai győztek ezeken. De miért is érdekes ez? Azért mert az elmúlt pár évben óriási nyomást helyeznek a gyártók a csapatokra, hogy használjanak tárcsafékes kerékpárt az eladások növelése érdekében, miközben profi szinten azért van bőven macera a tárcsafékes bringákkal, amit nem feltétlenül ellensúlyoz a megbízhatóbb fékhatás. Például pletyka szinten azt beszélik, hogy a Bianchi is szeretné, hogy a Jumbo-Visma tárcsafékkel menjen, de egyelőre a csapat nem tudja megoldani a tárcsafékek okozta logisztikai problémákat, ezért nem használnak még tárcsaféket. Viszont a legtöbb nagy csapat már tárcsafékeket használ, aminek vagy örülnek a versenyzők és a szerelők vagy nem.

A Jumbo-Visma példája jól mutatja, hogy elsősorban nem a fékek döntenek arról, hogy ki nyeri a versenyt, hanem az, hogy kik a legerősebbek és a legjobban szervezettek az adott mezőnyben. Természetesen több mém is született erről, hiszen a csapból is a tárcsás országútik folynak és mégsem azokkal nyerik a versenyeket.

„Betelt a pohár!” – Tenni kell azért, hogy biztonságban kerékpározhassunk az utakon

Az elmúlt héten két magyar versenyző is közlekedési baleset áldozata lett, Fetter Erik elé edzés közben egy kisbusz hajtott ki, melynek köszönhetően az idei szezon véget ért a versenyző számára, míg Vas Balázst szabálytalanul előzte egy kisteherautó, aminek következtében megsérült a kerékpáros. Ennek kapcsán szólalt meg Peák Barnabás, majd Eisenkrammer Károly, hogy tenni kell ez ellen valamit, mert különben sok kerékpáros baleset várható még a figyelmetlen járművezetők miatt.

Az esetek nem csak azért fontosak, mert most olyan kerékpárosok is áldozattokká váltak, akik nemzetközi mezőnyben is versenyeznek, hanem azért, mert naponta fordulnak elő hasonló esetek kerékpárosokkal csak nem kapnak akkora visszhangot, mert nem egy ismert kerékpárossal történtek (velem is megtörtént már az, mint Vas Balázzsal – szerk.). Viszont most, hogy híres bringások váltak áldozattá talán könnyebben sikerül fellépni egységesen azért, hogy a jövőben egyre kevesebb ilyen baleset forduljon elő.

Remélhetőleg most valami elindul, hiszen a „1,5 méter mozgalom” egyik hazai népszerűsítője, a Tour de Hongrie főszervezője Eisenkrammer Károly is kemény hangvétellel írt a facebookon az esetekkel kapcsolatban, melyet itt olvashattok:

18 civil szervezet kezdeményezése a Nagykörút felvirágoztatásáért

Tizennyolc városfejlesztéssel, közösségszervezéssel, helyi ügyekkel, közlekedéssel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó lokális, budapesti és országos civil szerveződés írt közös levelet a főváros és a belső kerületek vezetőinek. Azt kérik, hogy induljon el egy a lakosságot és széleskörű érintetteket bevonó folyamat a Nagykörút komplex újratervezésére, hogy ez a szebb napokat látott közlekedési folyosó a belváros kapuja helyett újra pezsgő életének része, Pest főutcája, egy vonzó úticél, a közelben élők és dolgozók, alkotók közösségi tere, egy igazi városi korzó lehessen.

Fotó: Bódis Krisztián

 

Levelükben felsorolták, milyen városfejlesztési szempontokat tartanak elsődlegesnek, amelyekre alapozva már ma, illetve rövid- és hosszú távon elindulhat egy érintettek széles körét bevonó folyamat a Nagykörút megújításáért.

Civil szervezetek közös problémafeltáró, jövőképalkotó workshopja a Szimpla Kertben

 

A főpolgármesternek, a főpolgármester-helyetteseknek, a főépítésznek, a belső kerületek vezetőinek, a fővárosi közgyűlés frakcióvezetőinek és a fővárosi közlekedésszervezés illetékeseinek is elküldött levélben megfogalmaztak egy közös célt, aminek elérése Budapest következő 10 évének kiemelkedő közös története lehetne:

„A Nagykörút elsősorban ne az átmenő gépjárműforgalmat szolgáló tengely, hanem Pest kulturális, kereskedelmi, vendéglátó főutcája, zöld, árnyas korzó, a Hungária gyűrű és a Kiskörút közötti terület fő találkozóhelye legyen. Ennek érdekében leendő forgalmi és közterületi kialakításnak garantálnia kell a közlekedők biztonságát, biztosítani kell a levegő és zajszennyezés jelentős csökkenését és elő kell, hogy segítse a környék kulturális, gazdasági és környezeti megújulását.”

A levél itt olvasható:

„Tisztelt Főpolgármester Úr!

Tisztelt Közgyűlés!

Az elmúlt időszakban a belvárosi és azon belül a nagykörúti forgalomcsillapítás kapcsán elsősorban a közlekedéssel kapcsolatos szempontokról esett szó, háttérbe szorítva más, az élhető és mindenki számára élvezhető város megteremtése szempontjából ugyancsak kiemelkedően fontos tényezőket. Meggyőződésünk, hogy komplex várospolitikai kérdésre nem lehet csupán a közlekedést figyelembe vevő választ adni. Egy olyan jelentős, reprezentatív városi főutcán, mint a Nagykörút, nem lehet csupán egy elemet, jelen esetben a kerékpárforgalmat megoldani, a végleges kialakításnak a többi városi funkciót is kell szolgálnia.

László János, a Magyar Kerékpárosklub örökös tiszteletbeli elnöke így fogalmazott, amikor a Nagykörút kerékpárosbarát fejlesztéséről kérdezték:

“Nem az a kérdés, mit festünk föl rá, hanem hogy >>mi lesz<< a Nagykörútból. (…) Át kell értékelni a gyűrűn belül lévő teljes terület funkcióit, vissza kell adni a forgalmat az embereknek, és akkor marad majd hely mindenre: sétálásra, kerékpározásra, villamosközlekedésre és a szükséges mennyiségű gépjármű közlekedésére. Nincs önmagában kerékpárosközlekedés-megoldás.”

A Budapest 2030 hosszútávú városfejlesztési koncepció szerint a Nagykörútnak katalizátor szerepe lehet a belső városrész funkcionális, minőségi fejlesztésében a továbbgyűrűző hatások révén.

Ennek megfelelően együttműködést indítottunk számos belvárosi kötődésű civil szervezettel és a városfejlesztés sokféle területével foglalkozó szakmai szervezettel, hogy közös komplex javaslatot tegyünk az élhetőbb belváros, valamint az élettel telibb, emberközpontúbb Nagykörút érdekében.

Közös álláspontunk Nagykörút elsősorban ne az átmenő gépjárműforgalmat szolgáló tengely, hanem Pest kulturális, kereskedelmi, vendéglátó főutcája, zöld, árnyas korzó, a Hungária gyűrű és a Kiskörút közötti terület fő találkozóhelye legyen. Ennek érdekében leendő forgalmi és közterületi kialakításnak garantálnia kell a közlekedők biztonságát, biztosítani kell a levegő és zajszennyezés jelentős csökkenését és elő kell, hogy segítse a környék kulturális, gazdasági és környezeti megújulását.

A Belvárosi civil együttműködés az alábbi témákban tesz javaslatot:

1. Védtelen közlekedők előnyben részesítése, közterületek akadálymentesítése
2. Gyerekbarát, fogyasztási kényszer nélküli közösségi terek
3. Több és jobb minőségű zöldfelület és közterület, gondos fenntartás, tulajdonosi szemlélet erősítése
4. Levegőminőség és zaj
5. Kultúra
6. Helyi gazdaság élénkítése, vonzó vásárlási, vendéglátási környezet megteremtése
7. Tájékoztatás, szemléletformálás, részvételiség
8. Menedzsment

 

A Belvárosi civil együttműködés az alábbi részletesebb pontokat fogalmazta meg a belváros és a Nagykörút revitalizációja érdekében:

1. Védtelen közlekedők előnyben részesítése, közlekedési felületek akadálymentesítése

Védtelen közlekedők, közterület-használók alatt a gyalogosokat, kerékpározókat, egyéb mikromobilitási eszközökkel járókat, köztük is kiemelten a gyerekeket, időseket, mozgáskorlátozott személyeket értjük. Ha az ő igényeiknek megfelelően tervezzük a közterületeket, szervezzük a közlekedést, akkor az mindenki számára kellően vonzó, biztonságos lesz. A járdákon férjenek el kerekesszékkel, babakocsival vagy egymás mellett sétálva akár két gyerekkel is az emberek. Legyen hol megpihenni, legyen árnyékot adó növényzet.
Minden korosztály és minden közlekedési mód számára meg kell teremteni a hozzáférhetőséget és a biztonságos közlekedés feltételeit. (1988. évi I. törvény 8. § (1a))

A Nagykörútra nézve ez olyan magas komfortszintű gyalogos és kerékpáros felületek igényét támasztja, ahol gyerekkel, kerekesszékkel is kényelmes közlekedni, közösségi közlekedési megállókat, metróállomásokat elérni egymás akadályoztatása és veszélyeztetése nélkül. Ebből adódóan a Nagykörúton nem készülhet sem kerékpárút, sem parkoló vagy rakodóhely a járda, berendezési sáv rovására, e helyett az autóforgalom csökkentésével, kerékpársávval kell biztosítani a kerékpározás feltételeit.

2. Gyerekbarát, fogyasztási kényszer nélküli közösségi terek

Ahhoz, hogy Budapest belső része vonzóvá váljon a gyermekes családok számára is – a szétterült, távoli agglomerációval szemben – olyan tereket kell biztosítani a lakóhelytől sétatávolságban, legfeljebb 500 méterre, ahol a játék biztonságos, és zöldfelületeket, közösségi tereket találhat több korosztály is. Az utcák kialakításából adódjon, hogy lakóutcában ne lehessen 30 km/h-nál vagy 20 km/h-nál gyorsabban közlekedni.

Legyen újra élettér az utca, ahol lehet sétálni, barátokkal, szomszédokkal találkozni, beszélgetni, játszani. Ahhoz azonban, hogy az utca lehetővé tegye, hogy az emberek gyakran találkozzanak, beszélgessenek, ami rendkívül fontos a lelki és testi egészség szempontjából is, lehetőség szerint forgalomtól védett, kontrollálható, passzív felügyelettel rendelkező, rendezett terek szükségesek.

Fontos, hogy legyen árnyék, le lehessen ülni, és kellően rugalmas legyen ahhoz, hogy befogadjanak különböző felhasználói igényeket. Ne legyen túl nagy a zaj, ne kelljen a szmogban ülni, lehessen hallani egymást beszélgetés közben.

A Nagykörúton a gépjárműforgalom csökkentése, a parkolósáv, növényzet által adott védettség és a fogyasztási és nem fogyasztási terek tervezett elrendezése, igényes utcabútorok, játékok, rugalmasan használható terek tervezése szükséges.

3. Több és jobb minőségű zöldfelület és közterület, gondos fenntartás és tulajdonosi szemlélet erősítése

A klímaváltozás hatásainak mérséklése, a közterületek természetes hűtése érdekében elengedhetetlen, hogy több zöldfelületnek szorítsunk helyet a közterületeken. Emellett a fenntartáson is szükséges javítani, és erősíteni kell a helyi lakosságban a tulajdonosi szemléletet, mivel így hosszútávon jobban megőrizhető a szép, rendezett környezet.
A Nagykörúton a berendezési sávban bővíteni szükséges a zöldfelületeket és gondoskodni kell a fák védelméről a fizikai és vegyi hatások ellen. A homlokzatok menti 50 cm-es sávban is lehetőséget lehet adni növények elhelyezésére, a kapualjak környezetében ez lehetne kifejezetten az ott lakók személyes gondozású tere. A belső udvarok “zöldítése” és megnyitása is lehetőséget ad arra, hogy növényzet által hűtött tereket nyissunk meg a Nagykörút közönsége előtt az erre alkalmas házakban.

4. Levegőminőség és zaj

A kevesebb zaj és jobb levegő szükséges azoknak, akik a Nagykörúton laknak és szellőztetni szeretnének, szükséges ahhoz, hogy kellemes legyen sétálni, találkozni, vásárolni, kiülni egy teraszra. Túl nagy zajban nem lehet beszélgetni. A gépjárműforgalom mennyiségének csökkentésén túl a sebesség csökkentése is segíti ezt. Éjszaka, vagy torlódásmentes órákban gyakori a lámpától lámpáig gyorsítás majd fékezés Budapest több főútvonalán, amit sebességkorlátozással és rendszeres ellenőrzéssel meg kell fékezni. A régi szennyező dízel járművek, majd egyéb szennyező járművek fővárosi tilalmát ki kell dolgozni.

5. Kultúra

A Nagykörút funkcionális összetételét tudatosan kell formálni, erősíteni kell a kultúra szerepét mind a nagyobb intézmények (színházak, mozik), mind üzlethelyiségek szintjén, mind a szabad terek programozásával, valamint a környékbeli kulturális szereplők összehangolásával.
Meg kell jeleníteni, hozzáférhetővé kell tenni az épített örökséget, világörökséget, azzal kapcsolatos információkat. Maguk a nagykörúti épületek olyan értéket képviselnek, amik világhírű brand alapját képezhetnék, mégis a hétköznapi használat során kevesen gondolnak erre.

6. Helyi gazdaság élénkítése, vonzó vásárlási, vendéglátási környezet megteremtése

Közismert jelenség, hogy a bevásárlóutcák hanyatlásának egyik fő oka a személygépjármű-forgalom megnövekedése volt, ezért a Nagykörút revitalizációja sem képzelhető el az autóforgalom csökkentése nélkül.

Az itt található üzletek és vendéglátóhelyek számára szükség van koncentrált rakodóhelyek kialakítására, valamit a rövid idejű és mozgáskorlátozott parkolóhelyek is szükségesek.
A Nagykörút gyalogos- és kerékpárosbarát átalakítása elősegítheti a helyi gazdaság megerősítését is. A gyalog és kerékpárral közlekedők jellemzően helyben vásárolnak, összességében többet az autóval közlekedő vásárlókhoz képest.

Gondoskodni kell az üres üzlethelyiségek hasznosításáról, a különböző funkciókat tudatosan kell vegyíteni, mágnes-szolgáltatókat kell találni. A bevásárlóközpontok taktikáját célszerű követni, melyek fő vonzerejét a biztonságos, rendezett tér adja, amihez nagymértékben emelni kell a közterületek, kirakatok minőségét, és csökkenteni kell a zavaró hatásokat, mint a nagy autóforgalomból adódó zaj, légszennyezés, veszélyérzet, javítani kell a közbiztonságot.

Fontos továbbá az utcai zavarok felszámolása, illemhelyek és pihenési lehetőségek biztosítása, a közterület-felügyelet proaktív, hibabejelentő közreműködése.

Kapjon külön figyelmet a gyermekes családok számára hasznos szolgáltatások megtelepülésének önkormányzati ösztönzése, amit a villamosmegállók közelségének köszönhetően sokan tudnak használni akár különösebb kitérő nélkül.

A vásárlás, szolgáltatások egy másik fontos szegmense a helyi lakók mindennapi igényeit kell, hogy kiszolgálja. A nagykörúti kereskedelem, vendéglátás fejlesztése a helyi gazdaságot erősíti, helyben teremt munkahelyeket, és jobb szolgáltatásokat biztosít a környéken élők számára.

A vendéglátás a Nagykörút bulinegyeddel határos részein a leginkább aktív, de néhány kivételtől eltekintve alacsony színvonalú. A közterületi minőség emelése hozzájárulhat a magasabb színvonalú vendéglátás megtelepedéséhez, de úgy, mint a vásárlás esetében, itt is tudatosan és proaktívan érdemes alakítani a palettát önkormányzati részről.
Összefoglalva: az önkormányzati üzlethelyiségek kezelését egy profi bevásárlóutca menedzsment szervezetre kell bízni.

7. Tájékoztatás, szemléletformálás, részvételiség

A társadalmi szempontból hasznos szokások népszerűsítése, ezzel kapcsolatos aktivitás és igények felkeltése, érzékenyítés, a passzivitás, érdektelenség feloldása, érdeklődés felkeltése szükséges ahhoz, hogy a városlakók a városfejlesztésnek tevékeny résztvevői és ne csak passzív elszenvedői legyenek. Ehhez közérthető, a hétköznapi életben értelmezhető módon kell bemutatni egy-egy célkitűzés hasznát, a meghozandó áldozatokról őszintén kell beszélni. és gyakorlatias információkkal kell segíteni a szokások, életmód változását.

Nem lehet fejleszteni, döntést hozni a nagykörútról a helyi érintettek megkérdezése nélkül, és különösen koherens jövőkép közös megfogalmazása nélkül.

A helyi lakók, közösségek, civil szervezetek az igazi szakértői a lokális igényeknek. Természetesen a városban sokféle érdek ütközhet, ezt tudatosan kell oldani mediálással, a közös nevező keresésével.

8. Menedzsment

Mindez nem képzelhető el a Nagykörút menti hat kerület és a Főváros együttműködése, vagy még inkább, egy közös utcamenedzsment szervezet létrehozása nélkül, aminek feladata a jövőkép részvételi kialakításánál kezdődik, harmonizálja a különféle szabályozásokat, kidolgozza az egyes szakaszok profilját, ügyel a helyi identitás megőrzésére, szabályozza a kívánt funkcionális mixet és a folyamatos üzemeltetés, monitorozás és visszacsatolás rendszerében felügyeli és fejleszti a Nagykörút működését.

 

Reméljük, hogy a Nagykörút jövőjéről szóló döntés kialakításakor a közlekedésen felül a fenti szempontok hangsúlyos szerepet kapnak.

Köszönettel:

  • Civilek a Palotanegyedért
  • C8 Civilek Józsefvárosért
  • Energiaklub
  • Greenpeace
  • Járókelő Közhasznú Egyesület
  • Kortárs Építészeti Központ, Budapest100
  • Kulcs a Városhoz
  • Közlekedő Tömeg Egyesület
  • Levegő Munkacsoport
  • Magyar Kerékpárosklub
  • Magyar Közlekedési Klub
  • Mindspace
  • Miutcánk
  • Rehab Critical Mass
  • Színes Erzsébetváros
  • Újlipótváros – Szuperblokk
  • Valyo
  • Velo Budapest”

Sikeresen teljesítette a Bikemag csapata a Race Around Austriát

2170 km és 31216 m szintemelkedés leküzdése után célba ért a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/-Kalifa csapata a Race Around Austrián, ehhez a teljesítményhez 3 nap 9 óra 46 percre volt szüksége a csapatnak, mely végül a 9. helyre volt elegendő a 4 fős csapatok kategóriájában.

Az utolsó nap is izgalmakat tartogatott, melyről itt olvashattok:

„Az utolsó napunk hamar lepörgött. Mindenki kihozta magából a maximumot. Az eső csak kisebb tréfát csinált velünk, cserébe valószínűtlen, photoshop beavatkozásra gyanakvó szivárványt festett az égre.
Végig szoros versenyben voltunk a team amyloidose research csapattal, és már lemondtunk arról, hogy vissza tudjuk venni tőlük a 9. helyezésünket, de egyre fogyott a távolság köztünk. Éjfél előtt kezdtem az utolsó etapot Gyurival, és egy 15 %-os emelkedő próbára tette minden erőmet. Úgy ziháltam, mint aki a 3 perces fájásokkal küzd, be kellett vetnem a halszálkás technikát is, de beválhatott, mert karnyújtásnyira kerültünk a vetélytárshoz. Gyuri le is előzte őket, de ők sem hagyták magukat. Ismét rajtam volt a sor, hatalmas színizom bringásukkal kellett tartanom a tempót egy hullámvasutas részen. Tudtam, hogy lefelé vagy síkon nincs esélyem, a fizika törvényei szerint veréb nem győzhet sólyom ellen. Mindketten felismertük a patthelyzetet, ezért barátkozni kezdtünk. Megtudtam, hogy Sydney és Moszkvától induló hasonló ultra versenyen vett már részt, szóval nem a szél hordott össze minket. Vártam a kínálkozó alkalmat a támadásra, és az első komolyabb emelkedőt kihasználva állva hagytam. Itt én voltam elememben, és Gyurival a lelkünket is kitekerve megőriztük az első helyünket.

Az utolsó 10 km-t a teljes csapat együtt vállvetve tette meg. A szervezők megadták a módját a bevonulásnak, motoros felvezetést kaptunk, magyar zászló lobogott előttünk, diadalittasan gördültünk fel a pódiumra. Megcsináltuk! 8 magyar teljesítette a Race Around Austriát, nem elírás, 8 magyar, a segítőink nélkül ez nem sikerült volna, és úgyszintén családtagjaink, munkahelyeink toleranciája, támogatóink felajánlása nélkül!
Köszönjük a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/-Kalifa csapat nevében mindenkinek a segítséget, buzdítást!"

A csapat tagjai: Katona József, Kuzler Béla, Oláh Tamás és Takáts György; Segítőink: Báthori Attila, Beretvás József, Dávid Tibor és Gál Attila

Ami a szemnek láthatatlan, az is fontos!

Amikor úgy döntünk, hogy felújítjuk a fürdőszobánkat, akkor egy sok munkával, sok pénz- és időráfordítással járó projektbe csapunk, amelyet valamilyen furcsa okból kifolyólag még várunk is.

Csempék, járólapok, kádak, zuhanytálcák, zuhanyfülkék, WC-elemek, csaptelepek forgalmazásával foglalkozó oldalak böngészésével töltjük a szabadidőnk nagy részét. Lakberendező magazinok tucatjai hevernek az ágyunk mellett, és lapozgatjuk őket bőszen, tervezve a jövőbeni fürdőnket.

A Szaniter Online.hu csapata viszont tudja, hogy ez csak a jéghegy csúcsa!

Mi van a felszín alatt?

A fentebb felsoroltak azok, melyeket az avatatlan szemek is látják. Amit akkor látunk, amikor belépünk egy fürdőszobába vagy egy mellékhelyiségbe. Melyekben gyönyörködünk minden reggel és este, amikor tisztálkodunk, készülünk az előttünk álló napra, vagy épp ellazulunk egy nehéz nap után.

De hogy ezt zavartalanul tehessük meg, ahhoz bizony kellenek azok a részek is, amelyeket nem látunk, és csak a szakavatott emberek ismerik az igazi jelentőségüket.

Hisz mit kezdünk egy olyan WC-tartállyal, ami mindig folyat? Vagy egy olyan mosdóval, ahol állandóan csöpög a víz, ne adj isten elárasztja az egész fürdőszobát?

Hogy ez ne történjen meg, szakemberek gondos szemekkel összeválogatták azokat a falon belüli elemeket, amelyek a szaniterek zavartalan működéséhez elengedhetetlenül fontosak.


Miért fontos jól választani?

Mert ha egyszer rosszul választasz, az simán csak anyagilag veszteséges. De ha kétszer vagy annál többször, akkor bizony a pénztárcád és az életed is nagyon meg fogja sínyleni ezeket a rossz döntéseket.

El bírod képzelni, mivel járhat egymás után négyszer szétbombázni egy fürdőszobát?

Hogy ez csak a fantázia torz szüleménye maradjon, érdemes a megfelelő helyről, szakemberek bevonásával kiválasztani a számunkra szükséges beépíthető WC-tartályt, bidé, vizelde és mosdó szerelőkereteket.

Ha jól akarsz dönteni, a SzaniterOnline.hu-tól szerzed be az elemeket!

A láthatatlan támogatás

Sokszor az apró, szinte észrevétlenül működő dolgokat hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni, és bele sem gondolunk, hogy milyen fontos láncszemei is a nagy egésznek.

Ha pedig még szem előtt sincsenek, még kevesebb figyelmet szentelünk nekik.

Tapasztalt házfelújítók és okos tapasztalatlanok azonban tudják, hogy minden titok az apróságokban rejlik, és úgy, ahogy az emberek esetében, úgy a szanitereknél is igaz: fontosabb az, ami bent van, mint ami kint.

Ezt figyelembe véve tervezgesd hát az új fürdőszobád és az új mellékhelyiséged. Nem születnek erről hosszú és esztétikus interjúk magazinokban, nem készülnek csábító fotók falon belüli elemről, de ha hallgatsz a szakértelemmel bíró emberekre, nem dőlsz be ennek a látszólagos jelentéktelenségnek!

Olvass utána, beszélj szakemberekkel, és dönts a véleményüket figyelembe véve!

Budapest egy limuzin ablakából!

Bátran kijelenthetjük, hogy a világ egyik legcsodálatosabb fővárosa a miénk. Budapest az itt élők számára is egy kis ékszerdoboz a forgatagával és a régi, historikus épületeivel. Egy limuzin ablakából kinézve egészen különleges arcát mutatja meg!

Miért pont limuzinbérlés?

Budapestet autóban, buszon, villamoson ülve is nap mint nap megcsodálhatod, már ha a forgalom és az időjárás is kegyes. De milyen érzés lehet egy limuzin hátsó ülésén pezsgőt kortyolva bámulni a gyönyörű épületeket és fényeket?

Nem kell, hogy ábránd maradjon ez a kép, hiszen manapság rendkívül egyszerű és olcsó is a limuzinbérlés. Régebben ez csak a kiváltságosoknak adatott meg, hírességek és politikusok utaztak előszeretettel limuzinban. Ma már bárki számára elérhető, aki fel szeretné dobni a városnézést.

Próbáld ki a limuzinos városnézést a PLS Partylimuzinnal, és éld át a mesés esti fényeket egy extravagáns, panorámaablakos limuzinban! Hívd meg legjobb barátaidat, kedvesedet, családodat vagy épp külföldről érkező kedves ismerősödet. Bárkivel is utazol, az életre szóló élmény garantált lesz!


Városnézés egy kis extrával

Ki-ki a maga tempójában és stílusában szeret felfedezni egy várost, de egy kényelmes, limuzinban való utazást biztosan senki sem utasítana vissza!

Gondolj bele, hogy érted jön a megbeszélt időpontra az elegáns, egyenruhás sofőr, ajtót nyit és pezsgővel szolgál. Elvisz a kedvenc látnivalóidhoz, és a te kívánságaidhoz alkalmazkodik.

Ha külföldi vendéggel utazol, kihagyhatatlan a Várkert bazár – Lánchíd – Deák tér – Andrássy út – Hősök tere kör, amiért garantáltan oda lesz! Természetesen ha saját útvonal alapján szeretnétek menni, erre is van lehetőség a limuzinbérlő cégnél előzetes megegyezés alapján.

Ha összekötnétek a kellemest a hasznossal, akár reptéri transzferre is használhatjátok a limuzint. Így a reptérről a városba indulva indulhat is a program, kipihenve az utazás fáradalmait a kényelmes üléseken.

Induljon a buli!

Természetesen nem muszáj a szolid és hagyományos városnézéshez ragaszkodni, hiszen a limuzin kialakításának köszönhetően az autóban is bulizhatsz!

A fantasztikus fény- és hangtechnikának, valamint a wifinek köszönhetően kedvenc slágereidet hallgatva és énekelve utazhatsz.

Ha pedig egy kiszemelt bár vagy bulihely a végállomás, a limuzinban eltöltve pár órát garantáltan fergeteges hangulat kerekedik. Az elképesztően menő belépőről nem is beszélve!

A külföldiek nagy kedvence a romkocsmatúra, amelyre szintén kiváló megoldást nyújthat a limuzinos fuvar. A sok séta, tömegközlekedés vagy taxi helyett a privát sofőröd vihet egyik helyről a másikra! A hajnali hazautazásról is gondoskodhatsz, egy füst alatt mindenki biztonságosan és épségben megérkezhet szálláshelyére.

A PLS Partylimuzin panorámás luxuslimuzinjai felejthetetlen, életre szóló élményt biztosítanak! Hívd össze a barátokat egy városnézésre, és induljon a nagy kaland. Már csak az a kérdés, hogy mikor indulunk?

Már közel a cél! – Race Around Austria beszámoló 3. nap

A sors és az időjárás továbbra sem kíméli a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/-Kalifa csapatát a Race Around Austrián, viszont a csapat jól helytáll minden körülmény között, és lassan a célba érkeznek.

A kicsit kalandosra sikerült 3. nap beszámolóját itt olvashatjátok:

„Glockner mászást eredetileg Béla és Józsi vállalta, de 120 km megtétele után értek volna oda, így nem túl frissen, és ráadásul Bélát hányinger, Józsit pedig izomgörcs gyötörte. Mi Gyurival jó állapotban éreztük magunkat, ezért célszerűnek tűnt változtatni a terveken. Nekünk szerencsésebb volt a regenerációnk, mert a váltások úgy alakultak, hogy éjféltől tudtunk pihenni, ez pedig sokkal pihentetőbb a nappalinál, illeszkedik a szokásos bioritmushoz.

A Grossglockner lábánál jártunk, amikor a kísérőautónk megállt, és nem indult újra, súlyos motorhibakódot jelzett. Éppen én voltam pályán, telefonon szóltak nekem erről a többiek. Letaglózott a hír, ennyi munka nem lehet hiába, tekertem tovább a 10%-os meredeken, fél kézzel a kormányt, fél kézzel a telefont fogva, és vészintézkedésekbe kezdtünk. A versenybírák értesítésén voltam, hogy időjóváírást kérjek, amíg megoldjuk a helyzetet. Az én szituációm sem volt fényes, mert szemerkélő esőben egy rövid mezben araszoltam felfelé, egy kis tasak mézes mogyoró volt nálam, gondoltam azzal a tetőig kihúzom, de mit kezdek 2506 méteren egy száll mezben, hogyan jutok le? Erre még nem volt ötletem. Mindegy, menni kell, az óra pörög, ott lesz megoldás. Hamarosan hívtak, hogy kis pihentetés után elindult az autó, ja igen lassan 50 óra folyamatos üzemidő volt benne.

Nagyon felzaklattak a történtek, és hosszabbra is nyúlt a szakaszom, eléggé magam alatt voltam bevallom. A Hoctor hágót ezek után simán elértük, ahol egy magyar sporttárs, randonneur, Kiss-Lőrincz Zoltán várt bennünket. Figyelte a tracket, és annak alapján tökéletesen időzített. A magyar zászló is előkerült, csúcsfotók, ölelések, és száguldás lefelé. Szerencsére a hegy túloldala száraz volt, egy darabig. Zell am See-nél még a tegnapit is felülmúló özönvíz fogadott. Több centiméter vastagon hömpölygött a víz az úton, még a szembeoldali járművek is rámcsapták az esőt, segítőim attól tartottak, hogy elsodor a víz, mint a cunami. Az a jó, hogy egy idő után nem tudsz vizesebb lenni, el kell fogadni, és hajtani, mert az legalább hőt termel.

Béla és Józsi átvette a stafétát, szépet mentek, és a megbeszéltek szerint mi „kipihenten” nekivághattunk hajnali fél háromkor a Küthai és a Silvretta hágónak. Gyakran váltottuk egymást Gyurival, és könnyedén vettük az újabb kétezreseket. Fél tízre letudtuk a penzumot, társaink sisakemeléssel gratuláltak, és köszönték meg a teljesítményünket, végre ők is jót pihenhettek. Alig 500 km maradt hátra!”

A verseny élőben itt követhető.

Ferenczi Marcell elképesztő futammal védte meg címét a DH OB-n!

Vanik Zoltán / BringaSport ©

Minden eddiginél jóval nagyobb érdeklődés mellett került megrendezésre a 2020-as Rad Company Downhill Országos Bajnokság és a hazaiak ezt mintegy meghálálva, fényes diadalmakat arattak!

Messze rekordszámú nevező és néző gyűlt össze augusztus 9-én az eplényi Síarénában, hogy részese legyen az idei lejtős bajnokavatásnak, és ahogy számítani lehetett rá, szinte fel is robbant a hegyoldal a szurkolástól és üdvrivalgásoktól. Egész pontosan 295 kerékpáros regisztrált a versenyen, ami minden várakozást felülmúlt, ráadásul szépen is teljesített a mezőny, hiszen csak kis számban adták fel ideje korán a küzdelmeket. A döntő rajtlistáján több, mint kétszázötvenen szerepeltek!

Vanik Zoltán / BringaSport ©

A magyar bringások mellett több országból is érkeztek neves versenyzők, köztük két gyári csapat is, a Kellys Factory Team és a CTM Racing Team, valamint kiemelendő még a már pár éve az OB-n egy dobogós helyet begyűjtő osztrák Peter Mihalkovits is. Többen fejtegették, hogy már dobogóra is nehéz lesz állnia hazai ridernek, ám végül nagyon nem így lett, amiben biztosan benne van az is, hogy milyen gigantikus mértékű szurkolást kaptak a hétvége folyamán, hát még a döntőben!

A pálya sok helyen átalakult, újjáépült a tavalyihoz képest, illetve egy helyen egy teljesen új szakasz is kialakításra került. A gondos építés nem is volt hiábavaló, hiszen még a jóval nagyobb igénybevétel mellett is tovább húzta a pálya, mint ahogy az lenni szokott. Egészen szombat délutánig gyorsult a nyomvonal, vasárnapra viszont már egyre nagyobb gödrök és poros szakaszok alakultak ki, nem is csoda, hiszen nagyjából 5000 kört kapott a két szalag közötti kerékpáros nyom. Nagyobb koncentrációt és technikai, illetve fizikai felkészültséget igényelt, ezáltal már nem is került megdöntésre az elmúlt két év győztesének, Rastislav Baranek-nek szombat délutáni Pro Run-os 1:51.668-as időeredménye. Ezen a mért edzésen amúgy relatív papírforma szerint alakult a lista, Rasto mögött Ferenczi Marcell, Palotai Gábor, Lenthár Gábor, Keresztes Péter és Muszula Balázs végzett az Elite Férfi kategóriában.

Vasárnap a kánikula se szegte kedvét a versenyzőknek és szurkolóknak, mindenki odatette magát, amiből leírhatatlan hangulat alakult ki a pálya alsó felén. Eddig se volt egyszerű ott egymás szavát megérteni, de idén alig-alig lehetett valami mást is hallani a gázdudákon, kereplőkön, Shimano harangokon és láncfűrészeken kívül.

Vanik Zoltán / BringaSport ©

Az előfutót követően a döntőket nyitó merevvázasok között is már csak tizedek döntöttek, alig több mint 32 századdal dőlt el a kategória győzelem sorsa Nagy Gergely javára, az időmérő első Bánovics Barna ellenében. Harmadik Matisa Zoltán lett.

A legnépesebb kategóriában, azaz az Openben nagyjából 10-15 esélyes is volt a győzelemre, köztük az a Németh Ádám, aki 2012 óta folyamatosan (egyedüliként) az összes eplényi DH OB-n dobogós helyen végzett. Ennek rendje és módja szerint a pálya felső részén kategória legjobb időt biciklizett a döntőben, ám alul sokat kapott és igaz az eredményhirdetésen a kihívott top 5-be befért, de a győzelemről közel két másodperccel lecsúszott.

Ez amúgy a hibáktól függetlenül is megfigyelhető volt az egész hétvége folyamán, hogy egyesek a felső, kanyargósabb, leléptetésekkel tarkított részen voltak jelentősen jobbak, mások pedig az alsó száguldozós és DH bringát inkább igénylő szakaszon remekeltek. A nem túl hosszú pálya ellenére is egész nagy különbségek tudtak kialakulni az előbb említett bontásban.

Vanik Zoltán / BringaSport ©

Az Open legjobb tíz helyezettje között olyan nagy nevek végeztek, mint a korábbi sokszoros fourcross világkupa résztvevő Vígh-Kiss Gábor, alias Csope vagy a korábbi Open győztes, a hazai DH legenda Krizsák János, vagy az előbb említett Németh Ádám, vagy a korábbi dobogósok közül Kovács László, Szőllősi Gábor, Zügn Olivér és 2018 győztesének öccse, Galavits Mátyás is.

Évek óta ostromolják már az Openesek a 2 perces lélektani határt, de idén sem sikerült bemenniük 120 mp alá, úgyhogy továbbra is az ezúttal csak nézőként jelenlévő Zacsik Ádám marad az utolsó, aki anno mintegy 11 ezredmásodperccel törte át az áhított 2 minutumot, még 2017-ben. Ettől függetlenül ádáz versengés folyt a legjobb helyekért, de a győzelmet nem lehetett már elvenni a döntőre 5 másodpercet javító Zügn Olivértől. Második a sokszoros OB dobogós és győztes Krizsák János lett, míg a bronzérmet a már több éve pódiumot ostromló Vanczák Róbert nyakába akasztották.

Az első bajnoki kategória szokás szerint a 30 pluszos Mastereké volt, ahol Nemes Dániel lehengerlő teljesítménnyel szerezte meg a címet, a hétvége mindhárom futamán jelentős előnnyel, egyedüliként mindig 2 perc alatti idővel végzett az első helyen. Legfőbb kihívója, az elmúlt két év Masters bajnoka, Cser Máté a döntőben már nem állt rajthoz. Teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy Nagy Dani idén óriási fejlődésen megy át és nem csak gyorsul, hanem úgy látszik mérnöki precizitással stabil is, hiszen elképesztő módon, mindhárom futamot fél másodpercen belüli idővel teljesítette, ráadásul ezzel a második helyet szerezte meg. Mögötte bronzérmesként Sebestyén Krisztián végzett.

Vanik Zoltán / BringaSport ©

Junioroknál már nem volt ennyire egyértelmű a helyzet, még ha az eredmények felületes átnézése még azt is mutatná. Sokesélyes küzdelemre lehetett számítani, de hamar kiderült, hogy a Cserjési Patrik – Cseh Martin – Kamil Fábry trióból kerül majd ki a győztes és az előbbi kettő közül a bajnok. Patrik konkrétan remekelt a pálya felső felében, senki se tudott ott hozzá közel kerülni egyik futamban sem. Három futam, háromszor más-más tűnt fel a második helyen, de ne szaladjunk ennyire előre. A trióból elsőként Martin állt a rajtvonalhoz a döntőben, de nagyon hamar elszálltak az esélyei az azonnali láncszakadása miatt. Utána egyből a tavalyi győztes, a szlovák Kamil Fábry következett és már a részidőnél vezetett, majd ezt megőrizve be is jött az aktuális első helyre. A Füzesi tesók voltak porondon, egymás után közvetlenül. Sok év csapongás után idén igencsak stabil köröket futottak, a gyönyörű stílusuk pedig tovább fejlődött. Mindhárom futamban mindig mindketten az első ötben végeztek, a döntőben a dobogót érő 4. és 5. helyet szerezték meg. Az ügyet pedig az teszi pikánssá, hogy éles versenyben talán most először tudott a fiatalabbik, azaz Dániel a bátyja, Mátyás elé kerülni, sokat fognak ők még egymás ellen is menni. A kategóriában egyedül két perc alatti időket produkáló Cserjési Patrik zárta a sort, és szenzációs teljesítménnyel be is húzta a bajnoki címet, bő két másodperces előnnyel. A felső szakaszának köszönheti előnyének legnagyobb részét, ám azt is érdemes megjegyezni, hogy Martin úgy lett harmadik, hogy teljes pályát jött lánc nélkül, ráadásul annak alsó felét korosztályának legjobb idejével teljesítette, még Patriknál is 1 mp-vel gyorsabban. Ám mit sem von ez le Cserjési Patrik győzelméből, teljesen megérdemelten viselheti mostantól egy évig a nemzeti színű bajnoki mezt!

A szebbik nem képviselőinél egy nagyon erős öt fős alakulat állt össze, a négyszeres bajnokként érkező Megyaszai Lilla, a két egyszeres bajnok Vincze Erzsébet és Seffer Judit, a nagyon fiatal és rendkívül tehetséges, ráadásul tavaly már dobogós Tóth-Almási Borbála, valamint a CTM Racing Team szlovák versenyzője, Vilma Gombalova. Ahányan beneveztek, annyian szépen teljesítették is a hétvégét. Lilla várakozások szerint nyerte a kategóriát és lett ötödjére országos bajnok. A két jóbarát, Vilma és Vincze Lizi közül előbbi volt a gyorsabb, de Lizi is nagyon boldogan vette át az érmét, hiszen az elmúlt években több okból egyszer sem jött neki össze a dobogó, de most megtörte a jeget.

Vanik Zoltán / BringaSport ©

Maradt tehát a végére a csúcskategória, az Elite Férfi mezőnye. Ahogy sajnos az elmúlt két évben is, idén is korábban kiszállt a küzdelmekből a kétszeres bajnok Zámbó Dávid, ezúttal egy szombati esés következményeként.

Rasto Baranek a Pro Runon, egy elmondása szerint lazább körrel meg is futotta a hétvége abszolút idejét, ekkor még a tavalyi bajnok Ferenczi Marcell relatív nagy lemaradásban volt tőle. Azonban nem csak kettejük csatájára lehetett számítani, hiszen míg ezidáig csak két kategóriában, és ott is csak 1-1 versenyző tudott 2 perc alatti futamot teljesíteni, addig az Elite Férfiaknál ez 11 ridernek is sikerült!

A Pro Run lazább körei, vetítései és puskapor tartogatásai után, az időmérőn már többen bontogatták a szárnyaikat, Marci is, aki meg is nyerte azt, második lett az elmúlt két év abszolút győztese, Rasto Baranek, harmadik a sokat javító Lenthár Gábor, mögötte az osztrák Peter Mihalkovits, majd ötödiken a tavalyi szlovák bajnok Denis Kohut. Utóbbi az abszolút győzelemre is esélyes lehetett volna, de azt mondják sokat ment az utóbbi időben enduro biciklivel és nem volt elég ideje visszaszokni a DH-ra.

Vanik Zoltán / BringaSport ©

A döntőben sokáig a 2017-es utolsó kanyaros megfekvő, ezzel a bajnoki címet is bukó Keresztes Péter vezetett, majd Vikker Marcell pirított oda és 1:57-es idővel átvette az aktuális első helyet. Az idősebbik Kohut, Radomir és a kolozsvári Istvándi Ákos csak mögéjük tudott beérkezni, de mindketten két perc alatt. A háromszoros junior bajnok Muszula Balázs már Marcell és Kero közé furakodott, majd Palotai Gábor mindenki elé, az élre hozta be piros kerékpárját. Összesen egy perce volt csak ott, hiszen Denis Kohut a döntőben elsőként 1:56 alatti időt ment. Innentől kezdve egymásra licitáltak a legjobbak, azonban a helyzet nem volt ennyire egyszerű. Valaki felül, valaki alul volt gyorsabb, ezáltal sose lehetett tudni, hogy valójában hova is fog beérkezni az aktuális versenyző, Lenti például bő 1 másodperces hátrányt dolgozott le az alsó részen. Az igen erős dirtös múlttal rendelkező már Master korú bringás nagyon összerakta magát és futamait vasárnapra, hiszen ekkor már úgy vezetett, hogy csak Baranek és Ferenczi Marcell volt a hegyen és közülük csak Marci veheti el tőle a már látótérben lévő bajnoki címet. Az Európa Kupa győztes Baranek nem is viccelt, Lentinél 2.6 másodperccel gyorsabb felső részt teljesített, de alul már nem jött ki ilyen jól minden, csak 1 tizedet tudott hozzátenni előnyéhez, azon a részen, ahol a tavalyi országos bajnok a legerősebbnek tűnt. Marci utolsóként érkezett, a splitnél 1.1 mp volt a hátránya, majd leírhatatlan szurkolás következett a pálya alsó felében, amilyet csak és kizárólag világkupán vagy világbajnokságon lehet tapasztalni. Az ajkai srác be is gyújtotta a rakétákat és a célig a hátrányát ledolgozva, nem csak a bajnoki címet, hanem elképesztő módon az abszolút győzelmet is megszerezte! Az alsó szakaszon 1.8 másodperccel volt gyorsabb, mint a második, hihetetlen mit ment a címvédő! Óriási mámor és ünneplés vette kezdetét, érdemes megnézni Marci döntő futamát, emberfeletti.

Vanik Zoltán / BringaSport ©

Ez azt is jelenti, hogy a misztikus sorminta sem szakadt meg, azaz egy címvédés után változik csak a bajnok kiléte, így 2013-14 Liszi Attila, 2015-16 Zámbó Dávid, 2017-18 Palotai Gábor, 2019-20 Ferenczi Marcell. Jelenleg nehéz elképzelni, hogy bárki is megverheti jövőre Marcit, de bármi megtörténhet és még az is lehet, hogy pár évig még ez a rendszer folytatódik. Az viszont már most biztos, hogy a jövő évi DH OB programja jelentősen megváltozik, szerencsére kinőtte ezt a fajta lebonyolítási rendet és sok olyan újdonságra lehet majd számítani, ami ekkora vagy még nagyobb létszám mellett is teljesen komfortossá és gördülékennyé teszi majd a hétvégét.

Vanik Zoltán / BringaSport ©

A célba érkezők közötti nyereménysorsolással lezárult az idei Rad Company Downhill Országos Bajnokság, ahol rengeteg olyan emléket szerezhettünk, ami felejthetetlen marad és rengeteg olyat, ami már tüzeli a jövő évi versengést. Amennyiben az is Eplényben kerül majd megrendezésre, akkor az a jubileumi 10. Országos Bajnokság lesz a bakonyi völgyben, és ez alkalomból biztosan lehet majd számítani néhány igen komoly meglepetésre!

Eredmények: http://dhracing.hu/eredmenyek

Videó:

Ferenczi Marcell győztes, döntő futama:

Race Around Austria: Túl a 2. napon

A 2020-as Race Around Austrián, Európa egyik legkeményebb versenyén a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ – Kalifa csapata is részt vesz, ezért naponta beszámolunk arról, hogy mi történt a versenyen a csapatunkkal. Kicsivel több mint 2 nap után 1378 km-nél jár a csapat és jelenleg a 9. helyen állnak a 4 fős csapatok között.

Oláh Tamás mesél a 2. napról:

„Tegnap a négy elemből három kínzott bennünket. Pofaszél, majd az égető hőség is betársult, és az este java részében rettenetes zivatar. Hólyagosan esett, ronggyá áztunk. A kezem látványa alapján simán felvettek volna a nyugdíjas klubba. Technikás lejtő szerencsére kevés volt, de hatalmas békákat kellett kerülgetni az úton.
Az éjszakai esőben sem volt rest meglátogatni bennünket szintén bringával Petkovits Dusán és Szendrey Tamás barátunk Kőszegről. Igazán jól esett a buzdításuk, segített átlendülni a nehézségeken. Nagyon köszönjük!


Reggel áldást kaptunk, az esőt mintha elvágták volna, és a nap is kisütött. Jó tempót mentünk, 40 km-en belül 3 csapatot is megközelítettünk.
Előttünk a Grossglockner. Heiligenblutban váltjuk csapattársainkat, ahol egy csinos magyar lány volt segítségünkre.”

A verseny élőben itt követhető.