Home Blog Page 283

Adathordozók csoportosítva

Mindennapjaink szerves részét képezik a különféle adathordozók, lényegében folyamatosan körülvesznek minket. Sokan nem is sejtenénk azonban, hogy mekkora fejlődésen mentek át ezek az eszközök, és milyen alapelvekkel működnek.

A kezdetek

A legelső adathordozók papíralapú kártyák és szalagok voltak. Ezeket a lyukkártyákat illetve -szalagokat ma már nem alkalmazzuk, ugyanis rendkívül kis mennyiségű adatot tudtak tárolni, beolvasásuk lassú volt, és az ehhez szükséges eszközök pedig hatalmasak.

Emellett, mivel papírból készültek, igen sérülékenyek is voltak, nem is beszélve arról, hogy egy nagyobb adathalmaz súlyban és méretben összeadódott, így fizikailag is nehéz volt kezelni, illetve tárolni. Azonban a számítástechnológia hajnalán igen jó szolgálatot tettek.

Ezeket a mágneses elven működő adathordozók követték, melyek egy részét még ma is használjuk. Lényegében mágnesszalag és -dob formájában jelentek meg először, de a mai verziók már mágneslemezt alkalmaznak.

Még emlékezhetünk a floppy lemezekre, melyek a CD megjelenése előtt voltak igazán divatban. Mára csupán merevlemezek készülnek belőle, úgynevezett HDD-k, azonban még viszonylag elterjedtnek számítanak.

Ez annak köszönhető, hogy könnyen írható és olvasható adathordozók, melyekről törölni is egyszerű. Emellett igen nagy kapacitással rendelkeznek, a hozzáférési idő sem túlságosan vészes, és ugyan nem aprók, de nem is számítanak nagynak.
Az optikai elven működő típusok

Amikor adathordozóra gondolunk, akkor ezek az eszközök jutnak először az eszünkbe. Ide tartoznak a kifutóban lévő CD-k, a DVD-k, illetve a Blu-Ray lemezek. Értelemszerűen ebből a háromból az első képes a legkevesebb adatot tárolni, míg a Blu-Ray a legtöbbet.

Rendeltetésük alapján ezeket a lemezeket megtaláljuk csak olvasható, egyszer írható, illetve többször írható formában. Például egy hivatalos film DVD esetében nem tudunk ráírni, kizárólag a beolvasás lehetséges.

Ezek mellett megjelennek még a dual layer változatok is, főként DVD-k esetében. Lényegében a kapacitás megnöveléséről van szó, ami elősegíti, hogy ne kelljen lemezt cserélni egy mozifilm lejátszása közben.

Elektronikus adathordozók

Lényegében ez a csoport a legfiatalabb a korábban említettek közül. Ide tartoznak az SSD-k, pendrive-ok és memóriakártyák. Hatalmas előnyük, hogy rendkívül aprók, de nagyon nagy tárhellyel rendelkeznek, melyet hihetetlenül gyorsan képesek írni vagy olvasni.

A Gigaplaza Webáruháznál kapható adathordozók egyre nagyobb teret nyernek, és népszerűségüknek köszönhetően az áruk sem szökött fel a magasba. Manapság például egy SSD és egy HDD között nincsen nagy különbség, annak ellenére, hogy az SSD lényegében minden szempontból jobb.

A lyukkártyáktól eltekintve tehát lényegében még minden főbb kategória használatban van. Attól függően pedig, hogy neked mire van szükséged, mindegyik típust megtalálhatod a Gigaplaza Webáruház széles kínálatában.

A kézmosás és kézfertőtlenítés szerepe napjainkban

Ha korábban néha el is hanyagoltuk a kézmosást, most a Covid-19 járvány felhívta a figyelmünket fontosságára. A higiénikus kéztisztítás nagyon fontos, s ennek alternatívájaként jelent meg a kézfertőtlenítés is.

A két módszer közötti választást általában az határozza meg, hogy éppen van-e folyóvíz vagy nincs. A következő pár sorban a higiéniai folyamat fenntartásához szükséges tevékenységekről olvashatsz, és elhoztunk néhány ezekhez kapcsolódó kiegészítőt is!

Mit kell tudni az alkoholos kézfertőtlenítésről?

Előfordul, hogy nem vagyunk vízközelben, ilyenkor más alternatívát kell keresnünk a kéz tisztításához. Az alkoholos kézfertőtlenítés jöhet szóba.

Ennek egyetlen hátránya, hogy sokkal kisebb hatékonysággal távolítja el a szennyeződéseket, mint a szappannal történő kézmosás. Előnye viszont az, hogy bármikor és bárhol fertőtleníthetjük a kezünket.

Ügyelj a helyes kézfertőtlenítésre és arra, hogy megfelelő hatóanyagú fertőtlenítőt használj!

Mivel mossunk kezet? 

Ha meg tudod oldani, akkor a kézmosást válaszd a fertőtlenítéssel szemben, mivel ez kevésbé szárítja a bőrödet. Ez nem csak a vírusokat pusztítja el, de a szennyeződések is könnyen eltávolíthatók. Természetesen nem árt ügyelni, a helyes kézmosás lépéseinek betartására sem!

A higiénikus kézmosás alapfeltétele azonban a fertőtlenítő hatású folyékony szappan. A szilárd szappan használata azért sem ajánlott, mert hosszú távon elszaporodhatnak környezetében a baktériumok, s ezt kézmosás közben a kezünkbe dörzsölhetjük.

Ezért is olyan fontos például, hogy hasznos kiegészítők segítségét vegyük igénybe. A Designmarket érintésmentes szappanadagolói megteremtik a maximálisan higiénikus környezetet.

Kézmosás, kézmosás, kézmosás – nap mint nap

Biztosan felmerült benned a kérdés, hogy miért ilyen fontos a kézmosás a mindennapok során. Azért, mert számtalan tárgyat megfogsz, számtalan felülettel érintkezel, amelyekkel sokan mások is találkoztak.

Ha nem figyelsz oda a rendszeres kézmosásra, akkor bizony sokkal nagyobb az esélye az esetleges megbetegedéseknek. Elég csak felülni egy buszra, megfogni a kapaszkodót vagy éppen kinyitni egy forgalmas üzlet ajtaját. Ilyen esetekben egyből több száz emberrel érintkezünk, s erre akkor még csak nem is gondolunk. A kezed, majd a szervezeted így könnyen szennyeződik, megtelik baktériumokkal.

Mit tehetünk mi?

Amennyiben odafigyelsz a rendszeres kéztisztításra, akkor biztos lehetsz abban, hogy hozzájárulsz a kockázatok csökkentéséhez. Így megóvhatod a saját, de tulajdonképpen a környezeted egészségét is.

A Designmarket szakemberei segítenek neked abban, hogy valamennyi higiéniai kiegészítőt megtalálj, ami az egészséges életkörülmények kialakításához szükséges! Ráadásul a webáruházból kényelmesen, otthonról, érintésmentesen rendelhetsz!

 

Ez a cikk megmutatja a CRM bevezetésének egyszerűsített menetét

Milyen úton és módon oldható meg a CRM bevezetése úgy, hogy szakértői segítséget is igénybe veszünk az implementáláshoz? Mikor lehet indokolt a tanácsadó segítségével megoldott bevezetés, illetve milyen előnyökkel járhat együtt mindez?

Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk kiemelten a bejegyzés keretei között. Reméljük, hogy ezzel extra segítséget adunk a CRM minél hatékonyabb bevezetéséhez.

Miért lényeges kérdés a CRM szoftver minél gördülékenyebb bevezetése?

CRM szoftvert leginkább a hatékonyságnövelés, ezen keresztül pedig a tartósan eredményes működés érdekében szokás implementálni. A leginkább optimális forgatókönyv pedig úgy néz ki, hogy a CRM bevezetése nem állítja meg indokolatlanul hosszú ideig a profittermelést.

Persze ennek a megvalósítása sokszor könnyebb elméletben, mint gyakorlatban. Sokszor évek óta alkalmazott folyamatok és munkamenetek azok, amiket modellezni és szoftveresen reprodukálni szükséges.

Mindezt nehezítheti pluszban az a körülmény is, ha nem feltétlenül vagyunk 100%-ig tisztában a választott szoftver képességeivel. Ezt lehet persze eredményesen áthidalni a megfelelő külső segítséggel.

A személyre szabott és szakértői segítséggel megtámogatott CRM bevezetés szükségessége

Jó példa lehet a MiniCRM, a CRM rendszer, aminek a bevezetéséhez szakértői támogatás is kérhető. Erre leginkább olyan esetekben lehet szükség, amikor a technikai beállítások, a szoftver használata vagy pedig a folyamatok kidolgozása és modellezése nem feltétlenül megy egyedül.

Persze olyan eshetőség is könnyen elképzelhető, amikor a tudás és az affinitás rendelkezésre áll, csak épp a kapacitás hiányzik. Ilyenkor szintén kiemelt hozzáadott értéke lehet annak, hogy a szolgáltató kérésre tanácsadót biztosíthat a számunkra.

Vagyis kapunk egy külsős partnert, aki készséggel segít a CRM bevezetésében. Vagyis elvégzi a szükséges beállításokat, és helyettünk kattintja össze azokat a folyamatokat, amelyekre feltétlenül szükség lesz a gördülékeny használathoz.

Milyen előnyökkel járhat, ha a CRM bevezetése szakértői segítséggel történik?

Eleve az időfaktort kell kiemelni kapásból. Elvégre annál gyorsabb munkamenetet nehéz elképzelni, mintha olyan dedikált személy segít a CRM bevezetésében, aki mondhatni csukott szemmel is boldogul a szoftver használatával.

Persze cégen belül is extra lehetőséget teremthet mindez, hiszen gyorsan megtanulható a használat, ha látjuk ennek a menetét külső segítségtől. Talán ennél komolyabb hozzáadott értéke lehet persze annak, hogy a külsős tanácsadó jól ismeri a szoftver képességeit.

Vagyis a mi oldalunkról csakis az igényre vagy a megvalósításra váró eredményre lesz szükség. A szakértő segítségével történő CRM bevezetésnél tehát a „hogyan” kérdésre jó eséllyel praktikus választ fogunk kapni.

Miből áll egy jó napelem rendszer?

Egyre többet hallani a napelem technológia fejlődéséről, de felmerül a kérdés: miből áll egy teljes napelem rendszer? Mely alkatrészek biztosítják a tiszta forrásból érkező háztartási elektromos áramot?

Ezekre szeretnénk rávilágítani, hogy mindenki számára világossá váljon, mennyire energiahatékony, környezetbarát és jótékony hatású a napelemes technológia.

A különféle napelem rendszerek méretüket, teljesítményüket, az alkalmazott technológiát tekintve különfélék lehetnek. De egy közös mindegyikben. A Nap energiáját alakítják át egy egyszerű fotovoltaikus kémiai reakció során elektromos egyenárammá.

A napelemekből ez az egyenáram a specifikus vezetékek segítségével eljut az inverterekig, ahol váltóárammá alakul. Ez az átalakító berendezés, az inverter azért fontos, mert minden háztartási eszköz váltóáramot használ. A biztonságos és hatékonyabb működés érdekében ezek az inverterek nemcsak az átváltást biztosítják, hanem a teljesítményt is optimalizálják.

Napelem rendszer állványra vagy tetőre

A teljes rendszer a legtöbb esetben az adott ingatlan tetőszerkezetén helyezkedik el. De számos példát láthatunk, hogy önálló állványzaton kapott helyet. A megfelelő állványozás azért szükséges, mert ezek a napelem rendszerek nemcsak egy-két éven keresztül lesznek az adott helyen, hanem remélhetőleg több évtizeden át.

A könnyű szerkezetes alumínium és acélszerkezetek megtartják a napelem rendszer teljes súlyát, és az időjárás viszontagságai ellen is védik a napelemeket. Ha szeretnénk a tetőn elhelyezni a napelem paneleinket, akkor érdemes lehet a tetőt felújítani, hiszen kényelmetlen lehet pár év múltán le-, majd pedig visszaszerelni a paneleket.

A Solarzone napelem rendszerei minden modern követelménynek megfelelnek és a zöldenergia hasznosítását célozzák meg. Ezt szeretnénk az Ön figyelmébe ajánlani, hogy lehetősége nyíljon a minőségi és megújuló energiaforrásból biztosított fenntartható életre.

Mekkora teljesítményre van szükségem?

A Solar Zone weboldalon a napelem rendszer árak mellett minden segítséget megkapsz. Ha az ár-érték arány neked is fontos, akkor mindenképpen kérj ajánlatot, és derítsd ki, milyen napelemre lehet hosszú távon szükséged.

Ne csak a mai energiafogyasztásunkat, hanem az évek múltán bekövetkező változásokat is vegyük figyelembe. Ma még nincs elektromos autó a háznál. De csak idő kérdése, hogy mikor cseréljük le a régi benzinest egy új, tiszta elektromosra.

Az alkotóelemek a napelem rendszer teljesítményét is meghatározzák

De térjünk vissza a napelem rendszerek alkotóelemeire. A fent felsorolt berendezések és alkotóelemek nem igazán változhatnak. Ami viszont nagyon fontos, hogy a megfelelő konfigurációt és teljesítmény találjuk meg a saját napelem rendszerünk esetében.

A 2.4 és a 2.5 kW teljesítményű napelemek között válogathatunk, ezek a legnépszerűbbek, de bőven van lehetőség a nagyobb rendszerek kialakítására is. Ha a biztonság és stabil elektromos áramellátás a célunk, akkor válasszunk nagy teljesítményű rendszert.

Rajtol a Visegrad 4 Juniors kerékpárverseny

Nemzetközi mezőny, várhatóan tizennégy csapat több mint 80 kerékpárosa áll rajthoz az év egyetlen ifjúsági világkupa-versenyén, melynek mezőnye augusztus 26-án, szerdán déli 12 órakor rajtol el Vásárosnaményból, majd 95 kilométer megtétele után érkezik meg Nyíregyházára.

Másnap két félszakaszra kerül sor: délelőtt Nyíregyháza belvárosában egy négy és fél kilométeres egyenkénti időfutam, míg délután egy Ibrány környéki 73,2 kilométeres mezőnyszakasz várja a kerekeseket. A zárónapon újra Vásárosnamény és Nyíregyháza között teker majd a karaván, ezúttal 107,3 kilométert megtéve.

A mezőnyben a magyar nemzeti válogatott és a DKSI Regional csapata mellett többek között a világkupa-sorozatban rendre kiemelt szerepet játszó dán, német és olasz kerékpárosok is nyeregbe pattannak a győzelem valamint a világranglista pontok megszerzése érdekében.

„Nem gondoltam volna, hogy egyszer ifjúsági kerékpáros világkupa lehet idehaza. Remélem, hogy mi magyarok tapasztalatot szerezhetünk ebből. Személy szerint ez lesz az első komoly nemzetközi világversenyem, így a reális célokról csak az első szakaszt követően beszélhetünk. Az biztos, hogy jól fogunk szerepelni. A tapasztalatszerzés mellett persze az sem másodlagos, hogy képet kaphatunk arról, hogy hol tart most a hazai utánpótlás azokhoz az országokhoz képest, amelyekkel egy mezőnyben tekerünk majd. Minden magyar versenyző számára nagy élmény lesz ez a világkupa” – mondta Szijártó Zétény a magyar válogatott tagja.

A nemzetközi korosztályos sorozat először látogat hazánkba, amely közel száz év után rendezhet ismét világversenyt a sportág történetében. A Nations’ Cup futamain válogatottak és regionális csapatok vesznek részt. A magyarországi viadal három országúti mezőnyszakaszból és egy egyéni időfutamból áll majd augusztus 26. és 28. között.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrad 4 Juniors magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.

Vas Kata Blanka és Filutás Viktor a 2020-as év elit országúti bajnoka

Fotó: Vanik Zoltán/Bringasport.hz

A nőknél Vas Kata Blanka (Doltcini-Van Eyck Sport), míg a férfiaknál Filutás Viktor (Giotti Victoria) sikerét hozta az elit országúti kerékpáros bajnokság mezőnyversenye Mádon.

Fotó: Vanik Zoltán/Bringasport.hu

Augusztus 23-án, vasárnap Mád adott otthont az elit női és férfi országúti bajnokságnak. Délelőtt a hölgyek viadalával kezdődött a program, a lányokra két kör, 102,2 kilométer várt a dimbes-dombos pályán.

A táv első harmadát lényegében együtt tette meg a mezőny, majd az erdőbényei emelkedő előtt Köllő Zsuzsanna (Epronex-BSS Oil Team) váltott tempót, ám túlságosan messzire nem jutott. A meredeken aztán a várakozásoknak megfelelően szétszakadt a csoport, Benkó Barbara (Ghost Factory Racing Team), Borissza Johanna (BVSC-Zugló), Buzsáki Virág (SVS Pro Team), Szabó Zsófia (Doltcini-Van Eyck Sport) és Vas Kata Blanka (Doltcini-Van Eyck Sport) ötöse maradt az élen.

A második körben Vas Kata Blanka gyorsított a meredeken, minek hatására Borissza Johanna és Buzsáki Virág is megúszott, ám lejtmenetben mindkettőjüknek sikerült visszazárkóznia.
A bajnoki cím sorsa, így mezőnyhajrában dőlt el, ahol Vas Kata Blanka bizonyult a legerősebbnek Szabó Zsófia és Benkó Barbara előtt.

„Nem volt különösebb taktikám a mai napra, úgy voltam vele, hogy majd a verseny közben úgy is kialakul. Sprintre számítottam, ami be is jött. Nem gondoltam volna, hogy az első körben már ilyen nagy lesz a szelekció, Buzsáki Virág váltott tempót az emelkedőn, s bár akkor még visszaértek néhányan, nem sokkal később ötünknek sikerült elszakadnia. A második körben ismét az emelkedőn próbálkoztunk, hárman léptünk el ekkor, de Johanna és Virág a síkon felzárkózott. Innen már a hajrára készültünk, amit sikerült megnyernem” – mondta Vas Kata Blanka a versenyt követően.

Magyarország Felnőtt Országúti Kerékpáros Bajnoksága
Női mezőnyverseny, Mád, 102,2 km

1. Vas Kata Blanka (Doltcini-Van Eyck Sport) 2:38:26
2. Szabó Zsófia (Doltcini-Van Eyck Sport) a.i
3. Benkó Barbara (Ghost Factory Racing Team) a.i
4. Buzsáki Virág (SVS Pro Team) a.i
5. Borissza Johanna (BVSC-Zugló) a.i
6. Kapott Szonja (Tipográfia Ladies Cycling) + 6:48
7. László Tamara (Tipográfia Ladies Cycling) + 6:48
8. Honos Csenge (KSI SE) + 6:52
9. Temela Eszter (Fehérvár Cycling Team) + 6:57
10. Kormos Veronika (Ventus Cycles) + 6:57

Délután a férfiak futama következett, ők három kört, azaz 153,3 kilométert abszolváltak. A rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, mígnem egy háromfős sor lépett el, nevezetesen Istlstekker Zsolt (Epronex-BSS Oil Team), Kiss Gergely (Epronex-BSS Oil Team) és Kusztor Péter (Team Novo Nordisk). Miközben az eső is eleredt ehhez a trióhoz próbált felérni egy másik hármas, – Csorba Bence Máté (Kecskeméti Első Sor), Borsos Benedek (SVS Pro Team) és Szentpéteri András (Team Novák) – sikertelenül.

Az elmenés legnagyobb előnye három percnél tetőzött, miközben a második kör kezdetén elkapta a zivatar a karavánt, jelentősen megnehezítve a kerekesek dolgát.

A harmadik körre fordulva utol is érték a szökevényeket, s szinte azonnal indult is tovább Gönczy Gergő (Epronex-BSS Oil Team), Pályi Csaba (Epronex-BSS Oil Team) és Wermerser Zsombor (Team Novák), ám az utolsó huszonöt kilométerhez közelítve ismét összezárt a csoport.

Innentől akció akciót követett, mintegy húsz kerékpáros maradt az élen, egészen addig, míg három kilométerre a célvonaltól Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), Fejes Gábor (CK Spartak Tlmace), Dina Dániel (Epronex-BSS Oil Team) és Filutás Viktor (Giotti Victoria) kvartettje indított.

Fotó: Vanik Zoltán/Bringasport.hu

Ezt a négyest pedig már nem is tudták utolérni, Filutás Viktor az egy kilométeres kapunál betámadta riválisait megnyerve így a bajnoki címet Dina Dániel és Fejes Gábor előtt.

„Konkrétan golflabda nagyságú esőcseppek estek a második kör kezdetén, aminek nagyon nem örültem, mivel én nem vagyok egy túl jó esőmenő. Ekkor egy kicsit le is szakadtam, de szerencsére később volt még időm visszaérni a mezőnyre. A harmadik körben elengedtünk még egy elmenést, akiket az utolsó harminc kilométeren fogtunk meg. Onnan kezdődtek a folyamatos akciózások, mígnem három kilométerrel a vége előtt sikerült négyünknek elszakadnunk, ám senki sem akart közülünk vezetni, ezért az egy kilométeres kapunál úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Azt hittem, hogy utolérnek, mivel szinte teljesen megálltak a lábaim, de végül csak sikerült hazaérnem” – így az újdonsült magyar bajnok a díjátadót követően.

Magyarország Felnőtt Országúti Kerékpáros Bajnoksága
Férfi mezőnyverseny, Mád, 153,3 km

1. Filutás Viktor (Giotti Victoria) 3:43:24
2. Dina Dániel (Epronex-BSS Oil Team) + 4 mp
3. Fejes Gábor (CK Spartak Tlmace) + 5 mp
4. Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) + 11 mp
5. Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) + 17 mp
6. Lovassy Krisztián (Epronex-BSS Oil Team) + 17 mp
7. Orosz Gergő (Epronex-BSS Oil Team) + 17 mp
8. Rózsa Balázs (Team Novák) + 18 mp
9. Karl Ádám (UC Monaco) + 18 mp
10. Hrenkó Norbert (Tripetetolo) + 18 mp

Hogyan lehet elkerülni a csalást online kaszinók kiválasztásakor Magyarországon

Mivel az online kaszinók nagy pénzösszegekkel járnak, számos tisztességtelen szerencsejáték-platform létezik, amelyekre a játékosok tapasztalatlanságuk miatt könnyen rákerülhetnek. De ha ismeri a csaló weboldalak főbb jellemzőit, elkerülheti a pénzügyi veszteségeket, és izgalmasan töltheti az idejét, ha kiválaszt magának egy megbízható online kaszinót, mint például a Match Bet. Annak érdekében, hogy elkerülhesse a tisztességtelen weboldalakat, ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan lehet online kaszinó csalás elkerülése.

A megbízható játékplatform jellemzői

Ahhoz, hogy megbízható és biztonságos online kaszinót válasszon magának, ismernie kell annak főbb jellemzőit. Ezek a következők:

  • Licenc megléte. Ez azt jelenti, hogy a platform minden, a szabályozó hatóság által előírt követelménynek megfelel.
  • Védelem. A webhely szoftverének kiberbiztonsági védelemmel kell rendelkeznie, például SSL-titkosítási protokollal. Ebben az esetben az összes adat, amelyet a játékos eszközéről a kaszinó szerverére továbbít, titkosítva lesz.
  • Bónuszok. Átlátható szabályokkal és teljesíthető feltételekkel kell rendelkezniük, ellenkező esetben használatuk nem jár előnnyel, csak pénzügyi veszteséggel.
  • Játékok. Ezeket vezető szolgáltatóknak kell biztosítaniuk, akik RNG használatával garantálják a tisztességes eredményeket.
  • Ügyfélszolgálat. Ennek éjjel-nappal rendelkezésre kell állnia. A visszajelzésekhez több lehetőséget is biztosítani kell: telefonszám, e-mail, online csevegés.

Pontosan ezek a tényezők fogják meghatározni a biztonságos kaszinó választás. De ha megtalálja az ilyen oldalt, teljes bizalommal élvezheti a szórakozást.

Engedély és tanúsítás ellenőrzése

Annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy megbízható és biztonságos online kaszinót választott, ellenőriznie kell annak engedélyét. Kívánatos, hogy az olyan tekintélyes szabályozó szervektől származzon, mint az MGA, UKGC, Curacao. Az engedélyt általában a főoldal alján jelzik. Ott kell szerepelnie a számának és a szabályozó hatóságnak. Annak érdekében, hogy megbizonyosodhasson az engedély hitelességéről, fel kell látogatnia a szabályozó hatóság weboldalát.

Ott egy speciális nyilvántartásban ellenőrizheti, hogy rendelkezik-e engedéllyel. Vannak olyan platformok is, amelyek licenc helyett tanúsítvánnyal rendelkeznek – ezek kevésbé megbízhatóak, mivel független magáncégek állítják ki őket.

A tanúsítvány megszerzéséhez a kaszinó üzemeltetőire kevésbé szigorú követelmények vonatkoznak. Ez pedig hatással lehet a weboldal megbízhatóságára és biztonságára. Így a megbízható kaszinó oldalak mindig feltüntetik a licencet, amely könnyen ellenőrizhető.

Játékosok véleménye és a weboldal hírneve

A kaszinó felhasználóinak véleménye is fontos tényező. Ezeknek köszönhetően sok fontos információt lehet megtudni, amelyet csak valódi játékosok tudnak megadni. Fontos odafigyelni az ismétlődő panaszokra – például a kifizetések késedelmére, a bónuszok visszajátszásának bonyolult követelményeire vagy arra, hogy nagyon sokáig kell várni a ügyfélszolgálat válaszára.

Így megismerheti a webhely gyenge pontjait. Ha ezek valóban fontosak, akkor nem érdemes használni az adott webhelyet. Ezenkívül fontos figyelni a vélemények keltezésének dátumára is, mert ha régebbiek, akkor az információ már nem aktuális. Keressen frissebb véleményeket.

A független értékelések szerepe

Javasoljuk továbbá, hogy figyeljen a magyar online kaszinó értékelés. Ezeknek köszönhetően objektív értékelést kaphat a különböző platformokról számos mutató alapján, amelyekből az általános értékelés is kialakul:

  • Van-e licenc és melyik joghatóság alatt szerezte.
  • A szoftver védelmének szintje.
  • Bónuszprogram. Milyen bónuszokat kínálnak, mennyire nagylelkűek, és mennyire bonyolultak a feltételek.
  • Melyik szolgáltatók játékait kínálják.
  • Milyen fizetési módok állnak rendelkezésre, és mennyire biztonságosak.
  • Hogyan működik az ügyfélszolgálat. Milyen üzemmódban és milyen gyorsan válaszol a megkeresésekre.

A platform minden ponton értékelést kap, majd az átlagérték meghatározásával kiszámítják az összértékelést. Célszerű olyan webhelyeket választani, amelyek összértékelése nem alacsonyabb 7 pontnál egy 10 pontos skálán.

Hogyan lehet felismerni a hamis kaszinókat

Most pedig felsoroljuk a csalás jelei kaszinókban, hogy azonnal felismerje és ne használja őket:

  • Nincs feltüntetve az engedély vagy ismeretlen cég tanúsítványa szerepel.
  • A bónuszok feltételei bonyolultak és nehezen teljesíthető fogadási követelményeket tartalmaznak, vagy éppen ellenkezőleg, irreálisan nagylelkű jutalmakat kínálnak, ami azonnal gyanút kelthet.
  • Nem népszerű fizetési módokat kínálnak.
  • Az ügyfélszolgálat sokáig nem válaszol és nem ad konkrét válaszokat.
  • A játékokat kevéssé ismert szolgáltatók kínálják.

Így, ha átnézi ezeket a pontokat, akkor teljes képet kap arról, hogy megbízhat-e egy ilyen weboldalban vagy sem.

 

Tour de Hongrie: Csapatbemutató Budapesten

A 41. Tour de Hongrie ünnepélyes csapatbemutatójára augusztus 28-án 19 órától a Novotel Budapest Cityben kerül majd sor. A koronavírus-járványt övező szigorú intézkedések miatt a csapatbemutatón kizárólag a korlátozott számban meghívott vendégek lehetnek majd jelen, de a szervezők gondoskodnak róla, hogy az interneten keresztül minden kerékpáros szurkoló követhesse majd az eseményt.

Minden eddiginél erősebb mezőnyt várnak az idei Magyar Körversenyre, a viadal történetében első alkalommal állnak rajthoz a Tour de France-ról ismert World Teamek: a holland Jumbo-Visma, az amerikai TREK-Segafredo, az ausztrál Mitchelton-Scott, a lengyel CCC Team (jó hír, hogy mindkét World Tour-versenyzőnket, Valter Attilát és Peák Barnabást is benevezte klubja) és az izraeli Israel Start-Up Nation.

Nyolc Pro Team is Magyarországot választotta ebben az időszakban, indul az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, a belga Alpecin-Fenix, az amerikai Team Novo Nordisk, az olasz Vini Zabu-KTM, a belga Bingoal-Wallonie Bruxelles, a norvég Uno-X Pro Cycling Team, a spanyol Caja Rural-Seguros-RGA és a belga Sport Vlaanderen-Baloise, a további hat kontinentális klub – a spanyol Kometa-Xstra, a szlovén Adria-Mobil, a csíkszeredai Team Novák, az osztrák Vorarlberg Santic és a román Giotti Victoria-Savini Due és a cseh Elkov-Kasper mellett a magyar válogatott lesz a huszadik résztvevő együttes.

Az egy órásra tervezett csapatbemutató augusztus 28-án pénteken 19 órakor kezdődik, az eseményt az érdeklődők élőben követhetik majd az M4Sport online felületén (m4sport.hu), illetve a Tour de Hongrie hivatalos Facebook-oldalán is.

A 41. Tour de Hongrie 2020. augusztus 29-én Esztergomban rajtol, a nemzetközi mezőny öt nap alatt, a Kékestetőn kijelölt célig összesen 826 kilométert tesz majd meg.

13 sebességes Campagnolo gravel lánckeréksor a láthatáron

Az USA-ban bejegyzett szabadalmak között egy érdekességre bukkantak, a Campagnolo bejegyeztette a 13 sebességes lánckeréksorát, ami a fogkiosztások alapján nem országútikra készül, hanem inkább a gravel felhasználást célozza meg.

Rendszeres olvasóink emlékezhetnek rá, hogy a Campagnolo 12 sebességes szettjéről is a bejegyzett szabadalmak között lehetett elsőként információt találni és csak azután jelentette be az olasz cég a legújabb szettjét. A hátul 13 sebességes rendszereknél is hasonló a helyzet, az USA-ban bejegyzett szabadalmak között publikáltak egy a Campagnolo nevéhez fűződő, 13 sebességes lánckeréksor szabadalmat, ami többféle kiosztású lánckeréksort tartalmaz. A szabadalmat ide kattintva tudjátok elolvasni.

A 13 sebességen felül a lánckeréksorok különlegessége a kiosztásuk, pontosabban a lánckerekek mérete. Azt már megszokhattuk, hogy a Campagnolo diktálja a sebességek számát (bár a Rotornak van 13 sebességes rendszere, de az inkább nem működik, mint igen), így annyira nem meglepő a 13 darab lánckerék hátul – mondjuk nemrég jelent meg a 12-es sebesség sor is, de úgy látszik ennyire felgyorsult a verseny a fokozatok számát illetően – viszont az olasz cégtől szokatlan méretű lánckerekeket találunk rajta. Három lánckeréksort tartalmaz a szabadalom, egy 9-42-es, egy 9-36-os és egy 10-44-es kiosztásút. 9-es kezdő lánckerék, 42-es nagy… nem igazán országúti felhasználást céloznak meg első olvasatra, de másodikra sem. Valószínűleg a Campagnolo ezeket a sorokat a gravel bringásoknak tervezte, hiszen országútra még egy tányérral is használva a szokottnál jóval nagyobb áttételtartományt biztosítanak, nem beszélve a mini 9-es és 10-es lánckerekekről, amik nem a hatékonyságukról híresek, ezeket biztos nem adná a nagy múlttal és tapasztalattal rendelkező gyártó az országútisok alá. Józanul végiggondolva ezeket a lánckeréksorokat elöl egy lánckerékhez tervezték, hiszen elég nagy áttételtartományt adnak magukban is és a fogak közti finom lépcsők is a gravel felhasználásra utalnak.

9-36 9-42 10-44
9 9 10
10 10 11
11 11 12
12 12 13
13 13 14
14 14 15
16 16 17
18 18 19
20 21 22
23 25 26
27 30 32
31 36 38
36 42 44

Érdekes lehet még, hogy milyen agyon fog elférni ez a sor, bár lehetett hallani egy új kazettatestről, ami kompatibilis a régi sorokkal is és amin el fog férni a 9-es és a 10-es lánckerék is, valószínűleg az említett kazettatest lesz a válasz.

 

Augusztus 26-án rajtol a Visegrad 4 Juniors kerékpárverseny

Az előzetes nevezések alapján tizenöt ország 96 versenyzője áll majd rajthoz augusztus 26. és 28. között a Visegrad 4 Juniors kerékpárversenyen – hangzott el az augusztus 19-i sajtótájékoztatón, amelynek a háromnapos nemzetközi viadal központja, Nyíregyháza adott otthont.

A Visegrad 4 Juniors kerékpárverseny érdekessége, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Nations’ Cup ifjúsági világkupa-sorozatának idei egyetlen állomása. A korosztály legjobbjai először látogatnak Magyarországra, amely közel száz év után adhat otthont ismét egy világversenynek a sportág történetében.

Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: példás, hogy Magyarország rendezheti meg az idei egyetlen ifjúsági világkupa-futamot, hiszen a járványhelyzet miatt számos nemzetközi esemény elmaradt, így szűkült a sportesemények köre. „A kerékpársport az egyik leglátványosabb és legnézettebb sportág, így érthető módon örömmel állt a magyar kormány is az esemény mellé” – fogalmazott az államtitkár asszony.

Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere arról beszélt, hogy a település számára fontos, hogy minden évben helyet biztosítsanak valamilyen kiemelt kerékpáros eseménynek. „A kerékpársport reklámértéke kiemelkedő – vélekedett alpolgármester úr. – A verseny maga lehetőséget biztosít arra, hogy egy új arculatot adjon a város számára.”

Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke több szempontból kiemelte a verseny jelentőségét: „Kell egyfajta bizalom ahhoz, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) engedélyezze egy ilyen nagy volumenű esemény megrendezését – jelentette ki a hazai szövetség elnöke. – A magyar kerékpársport számára is kifejezetten fontos, hogy minél több nemzetközi kategóriás viadalnak adjunk otthont, hisz ezek a versenyek hozzájárulnak a sportág itthoni fejlődéséhez.”

Törzsök Zsolt, a főszervező Mozgás, Egészség Rekreációs Sportegyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szeretnének hagyományt teremteni a verseny megrendezését illetően, ennek kapcsán pedig már a jövő évi dátum is tudható. További jó hír, hogy Nyíregyháza a tervek szerint 2021-ben egy Európa-bajnokságnak is helyet adhat, hisz a szabolcsi megyeszékhelyre érkeznek majd a kontinens legjobb teremkerékpárosai.

„Összesen 16 csapat, köztük két magyar áll rajthoz” – jelentette ki Solymosi János versenyigazgató, aki kiemelte, hogy az előkészületek már az utolsó szakaszban járnak. „A tavalyi évben két UCI 1.2-es kategóriás elit versenyt szerveztünk a megyében, amely lényegében az idei ifjúsági világkupa főpróbája volt. A junior korú versenyzők tekintetében a mezőnyszakaszok mellett kiemelten fontos lesz az egyenkénti időfutam is. Külön öröm számunkra, hogy a nemzetközi szövetség engedélyével a magyar nemzeti válogatott mellett a DKSI Regional csapat is rajthoz állhat. Szervezőként is bízunk a magyar kerékpárosok sikerében.”

A verseny egy 95 kilométeres etappal kezdődik augusztus 26-án, Vásárosnamény és Nyíregyháza között. Másnap két félszakaszra kerül sor: délelőtt Nyíregyháza belvárosában egy négy és fél kilométeres egyenkénti időfutam, míg délután egy Ibrány környéki 73,2 kilométeres mezőnyszakasz várja a kerekeseket. A zárónapon újra Vásárosnamény és Nyíregyháza között teker majd a karaván, ezúttal 107,3 kilométert megtéve.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrad 4 Juniors magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.