A 2009. július 18-19-én lebonyolított kétnapos balatoni bringás hétvége szombaton egy esős, viharos, balatonfüredi kritériummal kezdődött, és egy verőfényes, hamisítatlan nyári hangulatú, zalakarosi maratonnal folytatódott. Immár harmadik éve járnak ide a bringások az ország minden pontjából egy jót túrázni, vagy versenyezni a Kis-Balaton körül, és ezúttal a több külföldi csapat is színesítette a mezőnyt.
Az elmúlt évek versenyein sok bringás ismerte és kedvelte meg Zalalkarost és környékét a Kis-Balatont. Rögtönzött közvélemény kutatásunk alapján elmondható, hogy többen visszajárnak ide, hogy a családnak is megmutassák ezt a környezetet: a tó természeti értékeit, vagy a Zalakaros feletti izzasztó szőlődombokat. Idén is ezek voltak a legfőbb vonzerei az országúti maratonnak. A 30 km-es túra egy sokak számára eddig még ismeretlen úton haladt: tavaly ősszel adták át a bringásoknak a Kis-Balaton mellett haladó kerékpárút öt kilométeres szakaszát. A versenyzőknek kijelölt 45 km-es kör utolsó 6 kilométerén pedig idén is meg kellett mászni a zalakarosi dombokat a keskeny és nagyon kanyargós utakon – amelyek igazi, eredeti ízt adnak ennek az eseménynek. A Zalakaros Maratonon ismét sikere volt a mountain bike kategóriának: közel félszáz montis érezte úgy, hogy kipróbálja magát az aszfalton is.
Az idei évben a profi mezőnyből a Betonexpress 2000 Limonta és az FTC Merida Revolution csapata mellett több külföldi klubot is sikerült meghívnia a szervezőknek – ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy egy hétvégén két eseményt is szervezett a Vuelta Sportiroda (a Zalakaros Maraton mellett a balatonfüredi kritériumot). A külföldiek közül a magyar származású, többszörös szlovák bajnok, Nagy Róbert számára lesz a legkellemesebb emlék a Karos Spa Maraton: nagyon jó napot fogott ki, sokáig egy szökésben tekert Ivanics Gergővel, de a második körben úgy döntött, hogy egyedül vág neki a hegyeknek – és Gergő nem tudott vele lépést tartani. Nagy Robi vasárnap mindenkinél jobban bírta a meleget és a nagy tempót: a célba közel 2 perces előnnyel érkezett Ivanics, és 3 perccel a mezőny előtt. A győztes ideje 2:13 perc, ami jobb, mint a 40 km/h-s átlag – ezekkel a kanyargós hegyi utakkal nem tűnik rossznak…
A 13 fős üldözőboly érkezése igazi izgalmakat okozott, hiszen az értékes harmadik helyért sprinteltek – az első három helyezett 1-1 százezer forint értékű wellness hétvégét nyert a négycsillagos Hotel Karos Spa-ban. Talán a különdíjnak is köszönhetően, a fiúk 60 km/h fölötti tempóval robogtak át a célvonalon, és ebben a csatában Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000) egy kerékpárhosszal előzte meg Müllner Zoltánt (FTC Merida Revolution).
Nagy Róbert az országúti maraton abszolút győztese
A 90 km abszolút első három helyezettje és a sorsolás szerencsés nyertese mellett egy-egy Hotel Karos Spa wellness hétvégét nyert még a Férfi Master2 kategória győztese, Borbély György és a női 45 km abszolút győztese, Király Mónika is. Ők igazán kellemes környezetben pihenhetik ki a verseny fáradalmait.
A 2005-ös esztendő után 2009. július 18-19-én újra Salgótarjánban, Eresztvény központtal került megrendezésre az Olimpiai Cross Országos bajnokság. A rendezők már két héttel a verseny előtt kijelölték a nyomvonalat, a közel 250 versenyző nagy hányada már pályaismerettel érkezett az ob hétvégéjére.
Parti András
Salgó várának oldalában és a Medves-fennsík környékén edzőtáborozott a Cube-Csömör és a Trek Józsefhegyi SE csapata is, de szinte minden délután érkeztek pályajárók a különböző csapatok képviseletében, ózdiak, gödöllőiek, Meridások, Bringabandások, balassagyarmatiak – a teljesség igénye nélkül.
A szombat délelőtti, licenc nélküliek számára meghirdetett verseny résztvevői kellően letesztelték az emelkedőket és a lejtőket. Az amatőr megmérettetésen félszázan álltak a rajtvonal mögé és próbálták ki teljesítményüket a másnap is használt pályákon. A férfi felnőtteknél a Salgótarjánhoz közeli Nagybárkányban élő versenyző, Adame László nyert, 45’05”-ös idővel a kétkörös távon.
A pálya teljes egészében készen állt tehát a licencesek délutáni bejárására. Mindez a 18 óra tájban nagy hirtelenséggel, néhány perc alatt érkező erőteljes szélvihar, majd az azt követő heves esőzésig tartott. A nyíltabb részekre kihelyezett szalagokat és a pálya egyéb jelöléseit tönkretette a viharos erejű szél, az állapotokat jól jellemzi, hogy a pályabejáráson tartózkodó versenyzők szó szerint menekültek az erdőből, fák dőltek ki, deréknyi ágak törtek le, némelyik közvetlen a gyerekpálya mellé. A szervezők a vihar enyhülésével felmérték a károkat és mozgósították az igen összetartó tarjáni csapat tagjait, volt, aki karókat gyártott szombat késő este, volt aki vasárnap hajnalban, napfelkeltekor kezdte meg a kialakult állapotok orvoslását. Végül reggel 7:30 tájékára újra 100%-ossá tették a jelöléseket, az éjszaka lehullott nagyobb mennyiségű csapadék pedig egyáltalán nem tette járhatatlanná az 5,95 km hosszú, 270 méter szintkülönbségű, alapjában véve igen poros nyomvonalat. A nem várt események és a kissé elhúzódó csapatvezetői értekezlet okán a reggeli rajtok közel fél óra késéssel kerültek lebonyolításra a két gyerekpályán.
Az U7-U9-es kategóriákban 650 méter hosszú, 20 méter szintkülönbségű pályán versenyeztek a legkisebbek, a nyomvonal egy rövid lankás mező után rácsatlakozott a nagy kör egyik kellemes, élvezetes lejtőjére, majd az annak végében található letörés előtt lekanyarodott a célhoz vezető, enyhén emelkedő ösvényre. Az U7-esek ebből a karikából kettőt, az U9-es hármat teljesítettek.
Bajnokok:
U7 – Lőrincz Vera
U9 – Varga Levente
Az U11-U13-asok számára 1300 méter hosszú, 45 méter szintkülönbségű nyomvonal került kialakításra, melyből az U13-as fiúk teljesítettek a legtöbbet, összesen 4 kört. A legkisebb gyerek kör útvonalán kívül egy rövid, de meredek emelkedő és egy viszonylagosan hosszú, közepesen meredek lejtőzés tarkította a pályát.
Bajnokok:
U11 lány – Bányai Moira (Pilis CCC)
U11 fiú – Kádi Tamás Benjamin (Lavina SE)
U13 lány – Megyaszai Lilla (Bringabanda SC SWAT)
U13 fiú – Kádi József Krisztián (Lavina SE)
A rövidtávú rajt szintén az említett késéssel indult, az itt mért köridők alapján egyértelművé vált, hogy nem lassult jelentős mértékben a pálya, a továbbiakban maradhatnak az eredetileg kiírt körszámok. A leesett eső okán kialakult sár mindösszesen egy-két tízméteres szakaszon kényszerítette kerékpártolásra a legjobbakat. A felnőttek között az abszolút esélyes Búr Zsolt már az első kör végén egyperces előnnyel érkezett, melyhez még hozzágyűjtött a másodikban, s végül 43’15”-ös idővel nyerte a kategóriát. A kategória párjaként a hölgyek között Sikter Zsuzsanna szintén magabiztosan kapta meg a győzelemért járó egyedi kupát, csakúgy, mint Cseh Veronika a középtávú hölgyek között. Az U15-ös ifjak versenyét némi kakaskodás is tarkította, melynek végül nem lett folytatása. Az első körben Varró Gergely és Meggyesi Bercel érkezett elől, Bányai Dominik és Pelikán János mögöttük 19 másodperccel, végül mindkét duó szétvált, Varró és Meggyesi közé pedig Bányai tudott felkapaszkodni a végére.
Búr Zsolt
Bajnokok:
U15 lány – Kubovics Klaudia (Pilis CCC)
U15 fiú – Varró Gergely (Gödöllői SK)
Elit U17 női – Fábián Sára (Lavina SE)
Futamgyőztesek:
Rövidtáv női felnőtt – Sikter Zsuzsanna (X2S-Kona Team)
Rövidtáv férfi felnőtt – Búr Zsolt (Bringabanda SC)
Rövidtáv férfi U19 – Rigó Márton (Zalaegerszegi KSE)
Középtáv női felnőtt – Cseh Veronika (TREK Józsefhegyi SE)
A középtávú rajt pontosan délben indult útnak, a folyamatosan száradó pályán lényegében már csak az igen árnyékos szakaszokon volt némi sár minimális mértékben, a nehezítést talán az egyik letörés kifékeződése jelentette, ahol folyamatosan újabb csúszós-vizes gyökerek kerültek elő a talaj alól. U17-ben az abszolút papírforma szerint, az idei évben magyar kategóriatársa által még meg nem előzött, maraton magyar kupa rövidtávú futamon minden abszolút győzelmet begyűjtő Fenyvesi Péter 1:05’22”-es idővel, két és fél perc előnnyel Szalontay Bence előtt lett országos bajnok. Középtávon Dobai Zoltánnak és Pálffy Mártonnak sikerült jól a pálya közelében töltött edzőtábor, mögöttük Táncos Gábor állhatott még dobogóra. Master 1-ben az utolsóként beszólított Vizdák János már az kezdő kör végén is elsőként haladt át a rajt-cél területen, melyet ki sem engedett a kezéből a végéig, akárhogyan is próbálkozott mögötte Horváth Csaba és Bogdány Ákos. Master 2-ben a szintén egyértelmű esélyes Gortva László teljesítette leggyorsabban a három kört, mögötte Egei Tamás, majd sprintbefutó által, a hazaiak első érmét szerezve Illés István következett. A középtávú futamok végére már kellemes időjárás és napsütés jellemezte a körülményeket.
Vizdák János
Bajnokok:
Elit U17 férfi – Fenyvesi Péter (X2S-Kona Team)
Master 1 férfi – Vizdák János (Bringabanda SC SWAT)
Master 2 férfi – Gortva László (DH Giraffe KCSE)
Futamgyőztesek:
Középtáv férfi felnőtt – Dobai Zoltán (TREK Józsefhegyi SE)
Az elit rajtot 14:10-kor sikerült elindítani, melyben elsőként az Elit férfi felnőtt és U23 kategória indult útnak, mögöttük az Elit nők, majd végül az Elit U19 férfiak és nők. Már az első kör végén „meglepetés” érte a nézőket, Melts András és Buruczki Szilárd érkeztek az első helyeken, az egyértelmű favoritnak kikiáltott Parti András pedig egy perccel mögöttük teljesítette a kezdő kört a köves-gyökeres lejtő utáni szakaszokon kialakult hátsó kerék defekt miatt. A pályán két zóna került kialakításra, az első 0,4 kilométernél, a második az említett lejtő aljában 4,0 kilométernél. András segítője sajnos nem ért oda a kettes zónához az első körben, így egy kört félig defektes kerékkel, félig már a gumit is leszedve, felnin kellett teljesítenie, a harmadik kör kezdeténél 5 perc hátránnyal érkezett az élen állók mögött, ahol Melts 15 másodperccel haladt a Buruczki-Juhász duó előtt. A harmadik körben Parti a verseny legjobb körét tekerte 18:01-es idővel, Melts mögötti hátránya így bő négy percre apadt, Buruczkié és Juhászé pedig fél percre növekedett. A 6 körös verseny kétharmadánál Buruczki is ment egy erősebb kört és a rajt-cél területen már lényegében Meltssel együtt haladt át, mögöttük bő egy perccel Juhász Zsolt az U23-asok élén, szűk három perccel Kemecsei Zsolt, majd Veres Ferenc és Parti érkeztek bő három perc plusszal. Az utolsó előtti körben nem történt változás sem az élen, sem Parti András hátrányában, pozíció tekintetében ő azonban már a harmadik helyig kapaszkodott előre. Mindenki igen kíváncsian várta, hogy az élen álló kettősből végül ki húzhatja magára a bajnoki mezt a hatodik kör végén. A 2009-es év elit férfi felnőtt országos bajnoka végül Buruczki Szilárd lett a sokáig vezető Melts András és a defektje által korán hátrányba kerülő Parti András előtt. Az U23-as férfiaknál Juhász Zsolt magabiztosan nyerte a kategóriát, mögötte Puskás Dávid és Szatmáry András érkeztek célba. A hölgyek között nem hátráltatta technikai probléma az abszolút győztest, Benkó Barbara több mint 9 perccel utasította maga mögé a második helyezett Erdélyi Esztert és közel 12 perccel a harmadikként beérkező Dósa Esztert. Az elit U19-es hölgyeknél a házigazda egyesület számára is jutott bajnoki cím, melyet Koós Brigitta hozott a csapatnak. U19 férfiak között LTV-s uralom a várakozáshoz híven, a bajnok Béla Attila lett, mögötte bő egy perccel pedig Kis Dániel ért célba, a harmadik helyet a népes csömöri csapat tagja, Csielka Márk szerezte meg.
Buruczki Szilárd
Bajnokok:
Elit U19 férfi – Béla Attila (LTV-Merida Racing Team)
Elit U19 nő – Koós Brigitta (Salgótarjáni HKE)
Elit U23 férfi – Juhász Zsolt (Cube – Csömör)
Elit női felnőtt – Benkó Barbara (Rothaus – Cube)
Elit férfi felnőtt – Buruczki Szilárd (Pilis CCC)
Benkó Barbara
Az elmúlt hétvégén a legtöbbeknek tetszését elnyerő, a vélemények szerint országos bajnoksághoz méltó nehézségű és változatosságú, gyönyörű környezetben és körülmények között megrendezett verseny zajlott tehát Salgótarjánban. A 2009-es Országos bajnokság eredményhirdetésén Melihercsik János, az 1991-ben alapított Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület elnöke, Eötvös Mihály alpolgármester és Molnár Dénes, a főtámogató TREK képviseletében adták át a díjakat. A bajnoki mezeket Sipiczki Róbert, a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség és a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke adta rá a győztesekre, majd a ceremónia végeztével az összes bajnok tiszteletére a himnusz elhangzásával zárult a 2009-es Olimpiai Cross Országos Bajnokság.
A szezon második felében menetrendszerűen megkezdődik a következő év újdonságainak csepegtetése. Különböző sajtótáborok keretein belül mutatják be ilyenkor a cégek, hogy merre is haladnak majd – esetünkben 2010-ben. Következő számunkban ilyen újdonságokból válogattunk egy jó csokorra valót.
Cube
A cross country kedvelők gyűjthetik a nyálukat, hogy legyen mit csorgatni. Az új Reaction GTC annyira dögös lett, hogy bizony nekem is kicsordult a nyál a számból. Elsőre annyira nem megdöbbentő változás, hogy elhagyták az alumínium nagy részét, és karbonnal pótolták. Ha pedig már ezt a szuper jól formázható anyagot választották, be is vezették a vázba a váltók bowdenjeit, házastul. A megdöbbentő viszont a Shimano „press fit” rendszerét látni – vagyis hogy pont nem látni. Hatalmas menet nélküli furat tátong a középrész helyén. Ide fog becsusszanni a középcsapágy.
Fox
Még javában 2009-ben járunk, de a FOX nem csak hogy már hónapok óta publikussá tette 2010-es fejlesztéseit, de már kaphatók is hazánkban ezek a villák. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor ezek a villák mitől 2010-esek, de valószínűleg ez már csak amolyan költői kérdés marad… A teljes paletta 52-féle villát tartalmaz, így ember legyen a talpán, aki elsőre átlátja a teljes termékskálát, és az azokban megbújó fejlesztéseket. Hazánkban 31-féle villából lehet választani készletről, de rendelésre természetesen bármelyik modell elérhető. Az újdonságok három nagy témakör köré csoportosíthatók. Az első a Thru15 tengely kompatibilis villák, a második a Boost Valve rendszerű rugóstagok, a harmadik pedig a FIT csillapítás-technológia továbbfejlesztése.
KTM
Érdekes adat, hogy tavaly a KTM forgalmának több mint ötven százalékát olyan – elsősorban össztelós – gépek adták, amelyeket csak az utóbbi öt évben, a külső piacok igényei miatt vezettek be. Az idei évre tehát ezek fejlesztésére koncentráltak, így most a hangsúly az elektromos bringákra, az alura, és a lejtőző szakágakra került át a tavalyi karbon fejlesztésekkel szemben, amelyeket most alaposabban is bemutatunk nektek.
Shimano
A japán óriás népszerű középkategóriás alkatrészcsaládja – a Deore -, mely mindezidáig a legjobb ár/érték arányt tette lehetővé a haladó szintű montisok és túrakerékpárosok számára, jövőre teljes egészében megújul. Az XTR, XT és SLX-től örökölt technikai vívmányok alkalmazása mellett a tervezők a 2010-es Deore szett külső megjelenését is alaposan átdolgozták…
A 2010-es termékekről magazinunk nemsokára megjelenő 2009. július-augusztusi számában olvashattok Ardó Tamás, KGÁdám, Németh Balázs és Spálya jóvoltából.
Soron következő lapszámunk kerékpár tesztjeiben igyekeztünk az össztelós gépek kedvelőinek kedveskedni, amennyire a hazai viszonyok most engedték. Éppen ezért arra gondoltunk, hogy a teljesség igénye nélkül ajánlunk Nektek pár védőfelszerelést és ruházati cikket, amik elengedhetetlen részei a kényelmes és biztonságos kerékpározásnak. Nagyjából fejtől lábig haladva igyekszünk felöltöztetni egy képzeletbeli bringást.
(…)
Végtag- és testprotektorok:
Amikor ilyen védőfelszereléseket választunk hatványozottan fontos, hogy körültekintően és türelmesen próbáljuk fel őket, a próba során hagyjuk magunkon jó pár percig, és mozogjunk bennük. Ha valahol nyom, horzsol, vagy lötyög a védő, akkor megkeseríti a bringázást, ahhoz pedig drága egy felsőtest védő pl., hogy bárhol is kényelmetlen legyen. Jó ötlet még kikérni minél több felhasználó véleményét, akiknél már előjöttek az esetleges hibák. Személy szerint ajánlom felsőtest védő dzseki alá valamilyen vékony aláöltözet használatát, mert a védők a bőrrel közvetlenül érintkezve, a nap végére irritálóak lehetnek. Fontos, hogy ne sima pamut póló, hanem poliészter legyen, ami elvezeti az izzadtságot. A lábszárvédők esetében a legbiztonságosabb az, amelyik az egész sípcsontot fedi, oldalt is- és a térd feletti részből is minél többet véd, hiába mennek a top riderek csak térdvédőben.
(…)
Magazinunk nemsokára megjelenő 2009. július-augusztusi számában Lcs jóvoltából 37 db sisak, szemüveg, végtag- és testprotektor, nadrág, póló és kesztyű kerül bemutatásra a bringázás keményebb szakágait művelők számára.
Él fővárosunkban egy fiatalember, aki 10 évvel ezelőtt elhatározta, hogy örökre elkötelezi magát a BMX-nek. Zsebpénzéből vett egy fényképezőgépet, hogy ugratós barátait és magát fényképezze. Aztán egyre többet és többet foglalkozott a fényképezéssel, majd egyszer csak azon kapta magát, hogy ez lett a megélhetése.
Engedjétek meg, hogy bemutassak egy embert, aki nem csak lelkesen dokumentálja a sportágat, de maga is részesen annak: ő Králik Dániel, hazánk egyik legjobb extrémsport fotósa.
Pontosan hogyan, minek vagy kinek a hatására kezdtél el fotózni? Az analógtól a digitálisig elég szép pályát jártál be, mesélnél erről is?
Pontosan azért kezdtem el fotózni, amiért mindenki más: meg akartam örökíteni a pillanatot. Számomra ez a pillanat az volt, amikor épp a barátaim vagy akár én a levegőben repülünk. Őszintén szólva jobban érdekelt az, hogy magamról láthassak képet, mint a többiekről készültek. Eleinte ezért Bakó Vikó barátom például több jó képet készített az édesanyámtól elcsent Pentax-szal, mint én. Aztán jött egy reklámfilm, amiben szerepeltem és a keresett pénzből vettem egy Canon EOS 3000-est. Ez volt tíz éve. Az automata beállítást az elején elhagytam már, a fénymérő sokat segített, és elkezdtem egészen jó képecskéket készíteni. Az, hogy mostanra elmondhatom, hogy fotós vagyok, ott dőlt el, amikor egy rendezvény után címlapot keresett az Offline magazin és teljesen véletlenül meglátták egy képemet. Fali rábökött és azt mondta: címlap! Azóta ez a rövidke szó fogalom lett. Hat évet fotóztam filmre, kizárólag diára és fekete-fehér negatívra. Bilik Gábornak köszönhetem, hogy fizette a tekercseket és a hívást, mert hitte, hogy van értelme, és hogy már filmre megtanultam szinte mindent: az élesség kérdésétől kezdve egészen a bonyolult vakurendszerek használatáig A digitális valóság pedig szavakban: munka, biztonság, egyszerűség, gyorsaság. De nem minden…
Mi fogott meg az extrém sportok fotózásában, hogy végül ezt válaszd fő témádul a képeiden?
Ez egészen egyszerűen így alakult, vagyok, ami vagyok, ahogy 50cent is mondta…
Fotózás mellett profi BMX-es is vagy. Hogyan fér össze a kettő?
Sokat segít. Az emberek elhiszik, hogy tudom, mit, honnan kell lőnöm, és nem velem, hanem magukkal foglalkoznak, ezenkívül talán jobban is tisztelik a munkámat. Ráadásul az esetek nagy részében én találom ki, hogy hol és mit lövünk.
Minderről részletesen a szokásos PhotoSokk struktúrában – rengeteg hasznos szakmai tippel körítve – Szász Norbert jóvoltából olvashattok a magazin 2009. július-augusztusi számában.
Bevállaltam, kibírta: a hosszútávú ob előtti Intersport Kupában bizonyíthatott versenykörülmények között a Di2
Nemrég elméleti síkon ütköztettük véleményünket Németh Balázs kollégámmal az elektronikus vezérlésű váltórendszerek jövőjéről. Tettük ezt abból az apropóból, hogy akkor már tudni lehetett, nemsokára elérhető lesz az új Shimano Dura-Ace Di2 szett, mely ezt a technológiát alkalmazza. Akkor a prototípus ismeretében erősen az ellendrukker pozíciójából érveltem, most azonban elérkezett a pillanat, hogy sok száz kilométernyi menettapasztalat után ismét véleményt alkossak…
Ergonómiából ötös - a fékváltókar kényelmileg a bowdenes verziót is übereli
A kutakodást a rendszer lelkénél, a fékváltókarnál kezdeném. Mérlegre helyezve a jelenlegi országúti mezőny legkönnyebb tagja: mindössze 258 g párban. Akik súlymániások, azok most bizonyára felkapják a fejüket, hiszen ez kevesebb, mint némelyik rejtett bowdenes hagyományos fékkar tömege. A dolog nem túl meglepő: a karban pehelykönnyű mikrokapcsolókon és vezetékeken kívül semmi más nincsen. Aki olvasta az előző számban a bowdenes Dura tesztjét, az emlékezhet arra, hogy akkor azt kifogásoltam, hogy az ST-7900 fékváltókar működéséből nem vezethető le a forma. Itt most pont az ellenkezőjét láthatjuk: a ST-7970 elektronikus kar formavilága végletekig letisztult, a forma és a funkció tökéletes összhangban van.
Jól bevált megoldások: a bowdenessel ellentétben az elektronikus fékváltókarnál könnyen cserélhető a fékbowden
A maga nemében szerintem egy sokkal jobban megtervezett kar, mint a bowdenes verzió. Kezdve ott, hogy ennél nem kell elnyalódó lemezcsavarokkal rögzített burkolatokat leszerelni a fékbowden bekötéséhez. Behúzzuk a kart, és a tetején szabaddá is válik a bowdenrögzítés, a bowden feje pedig a Shimano által évtizedek óta alkalmazott görgős fészekbe kerül – ez mechanikailag jobb megoldás, mint a ST-7900-nál alkalmazott fix fészek.
Elektromotor hátulról - a hátsó váltó egyébiránt a mechanikus működtetésű tesóval azonos fejlesztéseket vonultat fel
Szintén nem kell burkolatokat leszerelni a fékkar pozíciójának állításához: a csavar a gumiburkolat felemelése után hátulról érhető el. A fékbowden a megszokott helyen távozik a karból, az elektromos csatlakozás egy kihajtható panelen a kar belső oldalán található. A két csatlakozó közül az alsó a FlightDeck kábelét fogadja, míg a felső a váltókábelt. A vezetékek a fékbowden mellé simítva könnyedén elrendezhetők a bandázs alatt. A FlightDeck mikrokapcsolója itt már alapból elhelyezésre került, a kartest csúcsán. A testből kábel fut előre a fékkar hátoldalán található kapcsolópanelig, melyen az alsó kapcsoló a kisebb lánckerekek irányába, míg a felső a nagyobbak felé tereli az adott váltóművet. Ezeket a kapcsolókat nyomkodjuk a váltókarokkal, melyek közös forgásponton mozdulnak el.
Kettes szorzó: a bowdenes Dura-Ace 7900-as első váltó a műfaj legkönnyebbike, ezzel szemben a képen látható 7970-es l közel dupla súlyban van: 121 g
A fékváltókarban ottfelejtett grammokat nem találunk, a kar műanyag testét ahol lehet, üregelték, a rögzítő bilincs titánból készült, a fékkar pedig gyönyörű szálszerkezetű karbon – bevallom ez a megjelenés nekem sokkal jobban bejön, mint a konkurencia négyzetrácsos szövetmintája. A pehelysúlyra azonban szükség is lesz: a rendszer többi darabján ezt a súlyelőnyt gazdagon el fogjuk bukni.
Bekábelezve: a tesztben igyekszem elmagyarázni, hogy a sok kütyü közül mi mit csinál
Az országúti kerékpársportot űzni szeretem, ellenben nézni sokkal kevésbé. A nagy körversenyek közvetítéseit figyelve viszont mindig rácsodálkoztam, hogy milyen tömegek képesek fél napokat eltölteni egy-egy kietlen helyen csupán azért, hogy a pár perc alatt elhaladó mezőnyt megtekinthessék. Ezúttal arra kerestem a választ, hogy vajon mi lehet ebben a jó…
Vizsgálódásom helyszínéül a 2009-es Giro d’Italia 8. szakaszát választottam, mely Bergamo környékén bonyolódott. Mielőtt azonban benyomásaimról számot adnék, érdemes egy kicsit megismerni az Olasz Körverseny történetét, a legeket és egyéb érdekességeket.
Száz éve rózsaszínben
Az idei Giro d’Italia 92. volt a sorban, az évek során a verseny megrendezésének egyedül csak a háború szabhatott gátat – 1915 és 1918, valamint 1941 és 1945 között nem rajtolt el a Giro. Az első olasz körverseny 1909. május 13-án indult Milánóból. A nyolc szakaszra bontott távnak 115 bringás vágott neki, és 49-en érkeztek meg május 30-án Milánóba. Az összetett győztes az olasz Luigi Ganna lett.
A 100. évforduló apropójából érdemes elmerengeni a körversennyel kapcsolatos számadatokon. Legtöbb versenyzőt az 1928-as Giro vonultatott fel, ekkor 298-an álltak rajhoz. A negatív csúcsot az 1912-es verseny hozta, mindössze 56 résztvevővel. A legtöbben 1994-ben értek célba, egész pontosan 143-an. A legkevesebb célba érkezőt 1914-ben jegyezték fel – mindössze nyolcan voltak. A leghosszabb távot 1954-ben teljesítették a versenyzők, ez 4.337 km-t jelentett. A legrövidebb olasz kör a legelső volt a maga 2.448 kilométerével. A leghosszabb szakaszra 1914-ben került sor Lucca és Róma között, 430 kilométeren. Minden idők legjobb átlaggal teljesített Girója az 1983-as volt, amikor is Giuseppe Saronni 38,937 km/h-s átlaggal szerezte meg az összetett győzelmet. A negatív csúcsot 1914 hozta, mikor Alfonso Calzolari 23,374 km/h-s átlaggal lett első a végső elszámolásnál. A legkomolyabb tempóban teljesített szakasz Mario Cipollini nevéhez fűződik, aki 1997-ben a 128 kilométeres velencei szakaszon 48,521 km/h-s átlaggal győzött. A legnagyobb időkülönbséggel megszerzett győzelmet Alfonso Calzolari jegyzi, hiszen 1914-ben 1 óra 57 perc 26 másodperces különbséggel lett első. A legszorosabb összetett elsőség Fiorenzo Magni nevéhez fűződik, ez mindössze 11 másodperc 1948-ból. Szintén Magni volt a Giro legidősebb győztese is: 1955-ben 35 évesen nyert. A legifjabb címét Fausto Coppi birtokolja, aki 1940-ben mindössze 20 esztendős korában győzött.
Giro győzelmek tekintetében hárman vezetik a listát, mindannyian 5 db győzelemmel. Nevük természetesen nem ismeretlen az országúti kerékpársport rajongói számára: Alfredo Binda, Fausto Coppi és Eddy Merckx. Binda nevéhez egy másik rekord is fűződik. Máig ő nyerte egyetlen körverseny alatt a legtöbb szakaszt, ugyanis 1927-ben 12 alkalommal volt a legjobb, ráadásul ebből nyolcszor zsinórban.
Látható tehát, hogy hagyományok, legek és rekordok tekintetében a Giro d’Italia nem sokkal marad el a Francia körverseny mögött, így joggal nevezhető a világ második legrangosabb országúti kerékpáros sporteseményének.
A részletes beszámoló magazinunk nemsokára megjelenő 2009. július-augusztusi számában lesz olvasható.
Első hallásra 1956-ról bizonyára egyetlen magyar embernek sem a melbourne-i olimpia fog az eszébe jutni. Pedig többek között erre is az ominózus évben került sor. Az időközben kitört forradalom miatt azonban nem minden olimpiai kerettagnak nyílik lehetősége arra, hogy kalandos úton Ausztráliába jusson. Idehaza reked például a kétfős kerékpáros olimpiai keret is, melynek egyik tagja történetesen éppen interjúalanyunk volt. A két bringás gondol egyet, és úgy döntenek, hogy a zűrös hazai időszakot Párizsban vészelik át, némi fedettpályás tapasztalatot szerezve. A féléves kiruccanás végére a hazai kerékpársport történetében máig példátlan bravúrral teszi fel a koronát Bicskey Richárd… És hogy mi történt ezután? Hogy milyen kevésen múlik egy olimpiai bajnoki cím? Hogy miért kell egy sprintert 4000 méteren és stéher bajnokságban egyaránt indítani? Az elkövetkező oldalakon ezekre a kérdésekre is választ kaphat az olvasó az idén éppen 71 esztendős egykori repülőversenyzővel folytatott beszélgetésből.
Budapest, 2007
Klasszikus kérdésünk következik: annakidején miért éppen a kerékpározást választotta?
Teljesen más az indíték, mint amivel eddig találkozhattál. Közvetlen előzménye, hogy Habony Illés, a mostohaapám a Szabad Nép – a mai Népszabadság elődje – napilaphoz tartozó pártgarázsban volt garázsmester. A nyomdászok sportegyesülete – melyen belül a kerékpáros szakosztály működött – Tipográfia-Szabad Nép néven futott ekkor. A kerékpárosoknak nem volt akkor még saját helyiségük, így a garázs műhelyében volt egy pici rész, ahol a bringákat és a bringásokat megtűrték. Miután a garázsmester dönt mindenről, neki van kapcsolata fölfelé, ezért természetesen a Kerékpáros Szakosztály vezetője mindig az aktuális garázsmester volt, így egy ideig mostohaapám töltötte be ezt a tisztet. Volt egy három évvel idősebb mostohabátyám, akit belelkesítettek, hogy versenyezzen. Hajtották, de sport terén nem igazán volt tehetséges, nem sikerült belőle jó versenyzőt faragni, így később inkább orvos lett. Kettejük révén öt-hat éves koromban, indultam el az első országúti versenyemen. Sokadik lettem, de a Tipográfia műszerész/edző mindenese – Krétai Laszló -, miközben követett motorral mégis úgy látta, hogy a bátyjával ellentétben ebben a gyerekben lenne fantázia. Így alakult, hogy a Szabad Nép színeiben versenyezni kezdtem, és nagyon hamar emelkedtem felfelé, 18 évesen már a válogatott keret tagja lettem.
Elsőéves válogatott kerettagként a Millenárison (jobbról), 1954
Mindössze 18 éves volt akkor is, amikor 1954-ben az első felnőtt hegyi bajnokságát nyerte, később azonban szinte csak pályán indul. Mikor dőlt el az, hogy ön pályaspecialista lesz, illetve volt-e egyáltalán ilyen specializálódás?
Persze hogy volt, én kifejezetten pályás voltam. Országúton csak a felkészülési időszakban mentem tavasszal, és maximum 150 kilométer erejéig. Szezon elején elindultunk szinte az összes rövidtávú országúti versenyen, évközben viszont nem nagyon. A mi időnkben még bőven voltak versenyek, nem mint manapság. Egy héten két alkalommal volt verseny a Millenárison – szerdán és szombaton -, országúton meg minden hétvégén. Lényegében elindultunk azokon is, de csak edzésnek fogtuk fel. Ha volt például egy 200 kilométeres verseny, mentünk belőle 100 kilométert, ötvennél visszafordultunk ugyanis. Addig viszont mindig szétszedtük a mezőnyt, az országútisok meg szitkozódtak. Imádtam a háztömbkörüli versenyeket is. Ott általában ugyebár kanyar után van a cél, nekem meg valójában mindig a kanyar előtt volt a cél. Miközben a többiek fékeztek, én befordultam és olyan iramban sprinteltem, hogy 25 méter előnyöm lett egyből, a végén már nem is kellett már hajtani. Tudtam, hogy én be tudok majd fordulni, ők meg nem. A kanyarvétel technikájára vagy ráérzel gyerekkorodban, vagy sohasem fogod megtanulni…
Salakpályás kerékpárverseny az 1955-ös olasz-magyar labdarúgó mérkőzés szünetében - elöl a későbbi edző Goda Gyula, második pozícióban Bicskey Richárd
A saját szakáguk versenyein megszorongatott országútisok viszont gondolom nem nagyon jártak pályaversenyekre…
Ritkán. Voltak páran, akiket rá lehetett venni, de nem ez volt a jellemző. Ez tulajdonképpen már akkor is egy komoly hiányossága volt a sportnak, mert valójában egyik szakág sincs meg a másik nélkül. Egy pályás sohasem fog tudni kizárólag a pályán felkészülni, ahhoz pedig, hogy valaki jó országúti versenyző legyen, ugyanúgy kell a pálya, a gyorsaság megszerzése miatt. Ha megnézed, a világ összes neves külföldi országútisa pályán is versenyez.
Milyen lehetőségek kínálkoztak az ötvenes-hatvanas években a válogatott tagjainak, hogy megmérkőzzenek a korabeli nemzetközi élvonallal?
Gyakran látogattak külföldi nemzetközi válogatottak (osztrák, francia, lengyel, NDK-s vagy akár olasz) a Millenárisra, de emellett mi is elég sok helyre eljutottunk. Ilyenkor azonban mindig a komplett csapat ment, népes delegáció politikai kísérővel. Edző nem mindig jött, de a politikai kísérő nélkül soha sem mehettünk. Amikor kimentünk valahova külföldre én mindig ezer meghívást kaptam. Sajnos sosem mehettem, mert ezek mind egyénre szóló ajánlatok voltak, az én utamat fizették volna, de a kísérődelegációét nem. Egyedül Brnóba mehettem hivatalosan kísérő nélkül, meg volt még egy emlékezetes külföldi egyéni akciónk, amikor ’56-ban a forradalom alatt, Párizsba mentünk versenyezni.
Győzelem a francia amatőr pályabajnokság döntőjében - Párizs, 1957
Hogy történt pontosan ez a párizsi kiruccanás?
Annakidején 1956-ban Furmen Imrével indultam volna tandemben és szóló sprintben a melbourne-i olimpián, de lemaradtunk róla, közben meg az egész ország ment kifelé a világba. Mi az Imrével ültünk otthon, és azon gondolkoztunk, hogy mit csináljunk. Felvetettem, hogy menjünk ki Párizsba, előtte ugyanis júliusban voltunk ott versenyezni – tehát nem volt ismeretlen a hely -, ráadásul ott éppen ősszel kezdődött a fedettpályás szezon. Elindultunk hát, az Imrének voltak Bécsben rokonai, az volt a terv, hogy először hozzájuk megyünk, aztán onnan intézzük a továbbutazást. Nem ment a dolog túl egyszerűen, mert Mosonmagyaróvár környékén – amikor a határ felé gyalogoltunk – elkaptak minket az oroszok. Szerencsére másnap hazazavartak minket, de mi inkább ismét Bécs felé vettük az irányt. Sikeresen átléptük a határt és elvonatoztunk az osztrák fővárosba. Pár napig az Imre rokonainál voltunk, aztán bekerültünk egy Párizsba tartó csoportba. Amikor odaértünk, felhívtuk a Francia Kerékpáros Szövetséget, hogy mi itt vagyunk. Tulajdonképpen nem volt rossz húzás, mert ismertek minket.
Az volt a tényleges céljuk, hogy versenyezzenek?
Persze. El is mentünk a Magyar Követségre, mondtuk, hogy bár mi itt vagyunk, de haza akarunk menni, csak addig még egy kicsit versenyezni szeretnénk. Akkor pillanatnyilag nem úgy nézett ki, hogy Magyarországon bármi hasonló lehetőségünk lenne. Eljöttek értünk a Szövetség illetékesei és elvittek minket a legnagyobb párizsi kerékpáros klubba, kaptunk felszerelést és egy iskola gondnoki lakásában szállásoltak el minket. Minden nap edzésünk volt, versenyeken indultunk, szereztek nekünk munkahelyet. Miután villanyszerelő, autó- és motorszerelő, esztergályos, hegesztő és asztalos végzettségem egyaránt van, ez nem volt túl nehéz – egy gyárba kerültem hegesztőnek. Aztán 1957 márciusában, amikor befejeződött a fedettpályás szezon, rendeztek a végén egy bajnokságot profiknak és amatőröknek. Az angol Harris nyerte a profik futamát, én meg az amatőrökét. Hatalmas cikk volt az újságban róla, másnap, amikor bementem a munkahelyemre, úgy hordtak körbe, mint valami nemzeti hőst, lobogtatták az újságot, marha nagy szám volt. Megfordult a fejemben az is, hogy kinn maradok, számos szerződésajánlatunk is volt, mehettünk volna akár Amerikába is hatnapos versenyekre. Az Imre viszont nagyon haza akart jönni, aztán úgy döntöttem én is vele tartok.
Ezüstérem 4000 méteres csapatban az 1958-as Európa-bajnokságon. A csapat tagjai balról: Sipos Zoltán, Bicskey Richárd, Furmen Imre, Pásztor István
A melbourne-i olimpiára amúgy miért nem mentek ki a magyar kerékpárosok?
Lenn voltunk Tatán, az edzőtáborban, onnan még mindenkinek haza kellett mennie összecsomagolni. Közben kitört a forradalom, aki vissza tudott menni azt elvitték, aki nem tudott visszamenni azt meg nem. Nekünk nem sikerült. A dologban az a tragikus, hogy előtte akárhová is mentünk a világban, a nemzetközi mezőnyben tandemben mindenhol nyertünk. Aztán amikor 1964-ben a tokiói olimpián – ekkor már Habony Ferenccel, az öcsémmel voltam párban – bizonyíthattunk volna, egy sportvezetői balfogás miatt megint nem sikerült…
Sprint döntő célfotója az 1959-es dán-magyar válogatott találkozón - itt tíz centin múlt a győzelem
Mi történt Tokióban konkrétan?
A tandemfutamokat egy Tokió melletti peremváros Hachioji nyitott pályáján rendezték. Napokig esett az eső, így három napig tologatták a rajtidőpontokat. Miután megérkeztünk, akkor tudtunk menni egy kicsit a pályán, utána napokig vártunk, és országúton próbáltunk készülgetni. Sohasem lehetett tudni, hogy mi a helyzet. Wieszt György volt a kerékpáros delegáció vezetője, hatan voltunk kinn versenyzők, a kísérő edző Goda Gyula volt. A harmadik nap reggelén felébredünk, feküdtünk az ágyban még, egyszer csak bejött az edzőnk, és mondta, hogy lemegy, megnézi, mi van a pályán. Nemsokára lélekszakadva rohant vissza, hogy menjünk gyorsan, mert mindenki áll a startnál és ránk várnak. Gyorsan felkapkodtuk magunkra a nadrágot, a cipőt, közben az országútisok készítették elő a tandemet. Mire leértünk, a japán páros már jó ideje ott állt készen a rajtvonalnál.
Szerencsére mindenféle bemelegítés és felkészülés nélkül új országos csúccsal sikerült megnyernünk ezt a futamot, de ha veszítünk, akkor egyből ki is esünk. Kiderült, hogy az állt a dolog hátterében, hogy a csapatvezetőnk nem ment el az előző napi eligazításra, amelyen elhangzott, hogy mi lesz a következő nap programja, lesz-e verseny, avagy nem. Elég az hozzá, megnyertük az első futamot, de úgy kell elképzelni, hogy amikor leszálltunk a bicikliről, a lábunk szinte lila volt, rajta ujjnyi kidagadt erek, lábra állni alig tudtunk, minden bajunk volt. Meg akartam a Wiesztet ölni, mert ő volt a felelős mindezért, úgy fogtak le. Mondtam neki, hogy most odamész, megkérdezed, mikor lesz a következő futamunk, milyen számok lesznek előtte, mennyi időnk van, mert fel kell szállnunk az országúti biciklire és át kell mozgatni magunkat, különben nem fog menni. Megkérdezte, órákat egyeztettünk, úgy számoltuk, hogy elmegyünk országútra, és miután visszaérünk, jól bebugyolálva – mert kifejezetten hűvös volt – lesz még fél óra pihenőnk, aztán jöhet a futam. Percre pontosan visszajöttünk, csak éppenséggel a rendezőkkel azt az időpontot közölték, amikor már ott leszünk, és nem azt, amikor ténylegesen felkészültek leszünk a futamra.
Visszajöttünk kihajtva, azzal a tudattal, hogy fél órát tudunk még pihenni, erre a bicikli már megint ott állt a startnál. Célfotóval kaptunk ki a később olimpiai bajnoki címet szerző olaszoktól, körülbelül egy centi lehetett köztünk, tíz percig vizsgálták a fotót, mire kihozták az eredményt. Így lettünk végül ötödikek.
Munkában a gyúró az 1960-as NDK-magyar válogatott versenyen - tandemben és sprintben egyaránt sikerült győzni
Úgy tűnik, a sportvezetéssel kapcsolatosan már annak idején is akadtak problémák…
Igen, sajnos így van. A dologban megint csak az a zavaró, hogy a tokiói olimpia előtt három évig veretlenek voltunk külföldön, abszolút esélyesként mentünk ki. Amikor verseny előtt kipróbáltuk a pályát, a hollandok edzője ránk mutatott és azt mondta, hogy aki ezt a párost képes megverni, az olimpiai bajnok lesz. Előtte látott minket versenyeken is, tudta, hogy nyertünk mindenkivel szemben. Az öcsémmel ketten úgy mentünk a tandemmel – nem hiába, a testvérem volt – mint senki más. Sok ember felült előtte a hátam mögé, de vergődés volt mindegyikkel. Aztán azt mondtam egyszer a Tipográfiában a fiúknak: „Tudjátok mit? A Ferit ültetem fel magam mögé, ha már úgyis egyedül kell tekernem, akkor legalább olyat vigyek, aki nem nehéz.” Így nőtt bele az öcsém a tandemezésbe. Tizenegy évesen került a sportba, 15 éves serdülő versenyzőként pedig már a felnőtt válogatott tagja volt. Olyan dolgokat megcsináltunk a tandemmel, amire senki más nem volt képes. Az volt az egyik legfőbb fegyvertényünk, hogy bárhol, bármikor meg tudtunk állni vele. Ha nem akartam felvezetni, vagy előremenni, engem nem tudtak előrecsalni vele. Lépésben tudtunk végigmenni a kanyarban, miközben az ellenfél az első pillanatban már menekült is előre, mert félt, hogy lecsúszik…
Útban a bajnoki győzelem felé - elöl a Tipográfiás Bicskey-Habony páros
Ezek szerint tandemmel megállni a pályán nem mindenki tudott…
Nem csak megállni, hanem például kiállva hajtani sem. Holott ugyanazt kell csinálni, mint együléses géppel, mi pedig tényleg mindent ugyanúgy csináltunk. Ez nem volt véletlen, ugyanis a felkészülési időszakban – ez az én ötletem volt – országúton is tandemmel mentünk heti 3-4 alkalommal. Volt két egyforma pályatandemünk, az egyikre felraktunk fékeket meg sárvédőt, és fix áttétellel, milliméterre ugyanazokkal a beállításokkal, mint a pályán, edzettünk vele országúton. Ennek az eredménye volt a tökéletes összeszokás.
Az eredményeit nézve a tandem és a sprint mellett láttam, hogy indult a világbajnokságon 4000 méteren is. Kicsit furcsa ez a párosítás…
Ez is a sors különös fintora. Történt, hogy a Magyar Bajnokságon már javában letudtam a sprintfutamokat, tusoltam, öltöztem. Egyszer csak jött a Krétai Laci azzal, hogy öltözzek vissza, mert indulok a 4000-es előfutamokban, fogadott rám. Először csodálkoztam, aztán nagy nehezen beleegyeztem, elindultam. A legjobb idő idehaza akkor 5:20 volt, én meg mentem 5:08-at az előfutamokban. Aztán 5:04-el megnyertem a bajnokságot, utána balszerencsémre, mint magyar bajnok, én mentem ki a világbajnokságra, mint 4000-es meg sprinter. Ezzel szúrták el ezt is, meg azt is, nem lett volna szabad. Próbáltam ellenkezni, hogy valaki jöjjön helyettem, aki négyezret megy, nem kell annak feltétlenül a magyar bajnoknak lenni. A két szám ugyanis nagyon üti egymást. Kezdve egészen ott, hogy a világbajnokságon egy előfutam-sorozatban van a kettő. Így is volt. Sprinteltem, megnyertem az első futamomat, utána mentem a következő körben 4000-en 5:02-t. Semmi értelme nem volt, mert amikor a legrosszabb idő az első nyolcban 4:58 volt, ezzel az időmmel csak a 12-15. helyre voltam elég. Leszálltam a bicikliről, és már tették is oda a következő sprintfutamom rajtjához. Ki is kaptam egyből, majd utána a reményfutamban is megvertek. Az egész világbajnokságomat elszúrták vele. A Szövetség mindig azt akarja, hogy a legjobb képviselje az országot. Azt gondolják, hogy az majd mindenben tud indulni. Én voltam a Jolly Joker, mindig ugrattak is a srácok, hogy én vagyok az egyszemélyes válogatott. Mentem sprintet, 4000 egyénit, 4000 csapatot, tandemet, minden számban indultam jóformán. Csak az ezer méteren nem kellett mennem, hála Istennek.
Egy a Bicskey-Habony páros kilenc közös tandembajnoki sikere közül
Ha jól láttam, azért abban is volt magyar bajnok, ugyanúgy ahogyan páros- és pontversenyben is. Ahogy így elnézem, stéheren kívül minden pályaszámban szerzett nemzeti bajnoki címet…
Nevetni fogsz, de stéherben is majdnem szereztem. Az is a Krétai Laci „bűne”. Fogadott a stéheresekkel, hogy ha beállok a motor mögé, megeszem őket. Meg is nyertem néhány versenyt, aztán a bajnokságon ugyan megvertek, de úgy, hogy a végén egymás mellett ment a két motor, és vagy tíz centivel lettem második.
Mikor hagyott fel az aktív versenyzéssel?
Egész pontosan 1968-ban hagytam abba, de aztán volt még egy rövid újrakezdésem. Az utolsó évben a Fradinál dolgoztam szerelőként, meg elkezdtem edzősködni, annak érdekében, hogy mégiscsak a sportág közelében maradjak. Felszedtem vagy 18 kilót, olyan kövér voltam, mint egy malac. Aztán összeraktam egy biciklit, és a Bodnár Jóskával elkezdtem újra edzeni. Nem mentem sokat, csak naponta egy-egy órát. Három évig ment ez így, közben hol itt láttak, hol ott, szóval híre ment a dolognak, hogy újra biciklizek. Jöttek is az újságírók és kérdezték, hogy mi történt, hogy újra bringán ülök. Viccből azt mondtam nekik, hogy készülök a magyar bajnokságra. Pár nap múlva szenzációként közölte a hírt a Népsport…
Ezek szerint akkoriban még téma volt a kerékpársport napi szinten…
Igen, olyannyira, hogy bár eszem ágában sem volt indulni, de egyre csak jött az újabb cikkezés. Minden egyes alkalommal, amikor kimentem a pályára, jöttek újra kérdezgetni. Gondolkodtam rajta, hogy hogyan tudnék kibúvót találni, végül azt mondtam, hogy csak akkor indulok el sprintben, ha 11,6-os időt tudok kétszázon, egyedül leborítva, mert különben nincsen értelme. Aztán kiderült, hogy 11,4-et is tudtam. Aztán 1972-ben valójában megnyertem a repülőbajnokságot, csak nem engem hoztak ki győztesnek. Amikor a Lendvai Tibi leborított, én borítottam vele, így ő nem tudott elmenni, én meg hazaértem. Végül azzal a címszóval hozták ki győztesnek, hogy hátráltattam verseny közben. Az utóbbi időben szerintem túl lett szabályozva a pályasport, így elvesztette a valódi karakterét. A szabályalkotók azzal érvelnek, hogy a verseny tisztaságát szeretnék megőrizni, de ha tiszta versenyt akarnak, akkor azt nyílegyenes sík úton kéne lefuttatni, nem pedig velodromban. A mi időnkben összeakadtak a dolgok olykor, sokszor a füvön kötöttek ki a versenyzők. Ez volt a sprint, erre ment ki a közönség, nem pedig arra, hogy minden semmiségért óvnak, hogy akadályoztad az ellenfelet.
Válogatott színekben - Habony Ferenccel az 1964-es tokiói olimpián
Ha már időeredményeknél tartunk, mennyi volt az ön legjobb 200-as ideje?
Tandemmel 10,6-al tartottuk a magyar rekordot, szólóban 11,4 volt a legjobb időm. Sokkal jobbat sprintfutamban manapság sem mennek. Persze, előfordulnak 11, sőt 10 másodpercen belüli idők is, de ma már más az egész, nem előfutamok vannak, mint az én időmben, hanem kvalifikációs időfutamok. Kicsit irreális ez, mert régen is voltak olyan versenyzők, akik baromi gyorsan tudnak menni, csak éppenséggel megijedtek, amikor közel mentek hozzájuk. Márpedig a sprintben melléd mennek kegyetlenül. Nem az időeredmény számít, hanem a rátermettség és a bátorság. Ha félsz, akkor marha messzire kerülsz attól a lehetőségtől, hogy nyerj…
„Macska-egér játék" - szovjet-magyar válogatott verseny Tula, Szovjetunió - 1965
Az edzői tevékenysége hogyan alakult?
Amikor abbahagytam a versenyzést, rögtön edző lettem a Tipográfiában, majd pedig a válogatott mellett. Bár az edzői pályafutásom mindössze két évig tartott, nálam szinte többen ültek a tribünön az edzések alatt, mint egy bajnokságon. Kezdetben még tudtam gyorsan biciklizni, ezért magyarázat helyett olykor egyszerűbb volt megmutatni hogyan kell, mentem is a gyerekekkel. Aztán egy idő után, amikor ez már nem működött, akkor meg bementem a pályára utcai nagymotorral – ilyet még senki sem csinált előtte. Motoros felvezetéssel tényleg azt tudod gyakorolni, amit szeretnél, nem megy el az erőd azzal, hogy felmászol a kanyarban. Beállsz szélárnyékba, és a motor elvégzi helyetted a felvezetést. Futamokat rendeztünk, én vezettem fel őket, aztán a végén engem kellett megelőzni. Fejlődni csak a jobbtól lehet, a motorral pedig mindig jobb voltam, mint a versenyzők. No meg minden egyes edzésen, minden egyes versenyen, edzés közben, után, előtt, vérnyomást mértem nekik. Az élettani funkciók nem hazudnak. Ezeket a módszereket kellett volna továbbvinni… Az én időmben a Tipográfia 48 magyar bajnokságot szerzett a megnyerhető 52-ből. Aztán nem sokkal azután, hogy az edzősködést befejeztem, elmentem Magyarországról. Ebben a döntésben nem volt szerepe a sportnak, családi okok miatt távoztam. Úgy döntöttem, hogy új életet kezdek új hazában. Hollandiában éltem harminc éven át, négy éve jöttem ismét haza.
Edzőként serdülő Tipográfiás versenyzőkkel a Millenárison
Az eddig elmondottak alapján hazatérése után nem különösképpen lephette meg a honi kerékpársport aktuális helyzete. Mit szólt például ahhoz, amikor felmerült, hogy lebontják a Millenárist?
Borzasztónak tartottam, hogy ilyesmi felmerülhet egy olyan országban, ahol egyetlen olyan pálya van, amin versenyezni lehet. Ha ezt is lebontják, akkor semmi sem lesz, akkor azzal egyben halálra is ítélnék a sportágat…
Reméljük, hogy nem így lesz, köszönöm a beszélgetést!
Szeretnél a Tour de France csapatok ruháiban tekerni? Erre most megvan a lehetőséged!A Bringaland kerékpárüzlet forgalmazásában széles választékban és kedvező áron elérhetők a profi csapatok által használt ruhák. A vadonatúj, 2009-es kollekció darabjain kívül, igazi különlegességeket is lehet találni a korábbi évekből, mint amilyen Mario Cipollini világbajnoki meze, vagy Alejandro Valverde spanyol bajnoki trikója. A mezek és nadrágok mellett természetesen kiegészítők (sapkák, kesztyűk, zoknik, stb.) is megvásárolható. Csomagküldést is vállalnak!
Ezen kívül érdemes ellátogatni a boltba illetve érdeklődni, mert az online elérhető dolgok mellett korábbi évekből is van választék.
Ullrich sisakja féláron-Fp1 Race akció
Szeretnél egy ugyanolyan bukósisakot most féláron megkapni, amilyet Jan Ullrich is használt? Megteheted! A korábbi TMobile csapat és sok más ProTour gárda választása volt az elmúlt években az Uvex FP1 Race sisak, melyet most akciósan, 39.900 Ft helyett, típustól függően 19.900 Ft- 21900Ft között megvásárolhatsz a Bringaland Kerékpárboltban.
Uvex FP1 Race jellemzői:
Vérbeli országúti versenybukó, több Tour de France-on szereplő csapat választása. A sisak „”roll over bar”” technikájú erős belső vázzal rendelkezik, mely a pillekönnyű tömeg ellenére maximális stabilitású. Tökéletes illeszkedés a 3D-s IAS rendszernek köszönhetően, mely magasság- és szélességállítást is lehetővé tesz. Dupla inmould, 20 levegőnyilás, 205 g-os súly. A matt felületkezelés látványos megjelenést biztosít, különféle színkombinációkban, 50-55 cm-es vagy 55-59 cm-es fejméretre.
Ára: 19.900 Ft – 21900Ft
