Home Blog Page 1278

Péntek esti statisztika

Azt vettem észre, hogy a motoros gyorshajtás „társadalmi elfogadottsága” sokkal jobb, mint az autósé, talán azért, mert az emberek többségének nem esik le kapásból, hogy a szabályszegő nem feltétlenül csak saját életét kockáztatja. Így fordulhatott elő az is, hogy amikor mindannyiunk Zsoltija (nem a béka) véletlenül bejutott a Forma 1 csillogó világába, több interjúban is büszkén nyilatkozta, hogy bizony ő volt az Üllői-úti ördögmotoros, akit hiába hajkurásztak a rendőrök éveken át.

Sajnos ez az általános helyzet, a rend őrei meglehetősen tehetetlennek tűnnek a százötvenes átlagsebességgel közlekedő ámokfutókkal szemben. Ilyen tempónál a rendszámleolvasás is eléggé körülményes, főleg ha amúgy is leginkább vízszintesen áll. Miről is jutott ez eszembe? Valahol ott kezdődik a történet, hogy egy hűvös nyári délutánon szokás szerint aszfaltot szaggatni indultam…

motoros_1

Az első kis epizód a szentendrei úton esett meg. A lámpa zöldre vált, amikor egy motorista igencsak vehemensen kilő, majd a kocsisor előtt ötven méterrel fejlett egykerekező tudományából mutat némi ízelítőt. Persze jobb alkalmat nem is választhatott volna erre a derék legény, mint az össznépi robot legvégét, amikor az elcsigázott apukák és anyukák éppen valamelyik peremtelepülésre menekítik haza óvodás vagy kisiskolás csemetéjüket a büdös és élhetetlen fővárosból. Ilyenkor egy rossz mozdulattal bizony könnyedén családokat lehet kiirtani a közutakon. Saját kis nyomorult életemre ekkor még nem gondoltam, minden bizonnyal azért, mert ezúttal nem olyan volt a szitu, hogy veszélyben érezhettem volna. Ez a kis affér méltó nyitánya volt röpke négyórás edzésem további történéseinek.

Pilismarót felé haladva szinte nulla a forgalom a főúton, jobbról a Duna, balról kellemes a táj, a tükörsima finoman kanyargós aszfaltcsík meg előttem, szeretem ezt a szakaszt, no! Hamar kiderül, hogy nem csak én vagyok így ezzel. Szemből két motoros versengésére leszek figyelmes, egymás mellett haladva húznak el mellettem az enyhe ívű kanyarban, sebességük inkább a kétszázhoz közelít, mint a százötvenhez. Ekkor már komolyan megfordul a fejemben, hogy amennyiben valamelyik hibázik – és párszáz kilónyi fékezetlen tömeg ezzel a sebességgel megindul felém – akkor hiába a tökhéj a fejemen, a túlélési esélyem bizonyára zérus.

Pilismarótnál ráfordulok a hegyre, a Kétbükkfa-nyereg felé tartok. A csúcs előtt pár kilométerrel a nyomás csökkenésének jeleit vélem felfedezni első tömlőmben. Lassú defektnek tűnik, úgy döntök, felmegyek vele, és a tetején cserélek. Így is teszek, a Dobogóköre vezető út nagy kanyarjában állok neki a műveletnek. Az idő lassan telik, közben van időm megnézni minden arra járót. Pár autó és szám szerint öt motoros. Utóbbiak három turnusban érkeznek. Elsőként két gyorsasági vagány, akik nagyon durván nyomják lefelé. Másodszor egy szolidabb figura barátnőstül. Harmadszorra ismét két durvább arc, az elsőt valamiért jól megnézem. Állvédővel egyetemben felhajtható plexis bukója van, és nyitott állapotban tartja, midőn lefelé száguld. Eszembe jut, mekkorát tud ütni még negyvennél is egy szembeforgalomban közlekedő repülő rovar…

Belsőcsere lebonyolítva, üvegszilánk archiválva, irány a lejtő! Az első komolyabb kanyarban nagyobb sokadalom. Autók vészvillogóval, idegesen telefonáló motoristák. Elhaladva mellettük, látom, hogy egyes számú speed-vagányt ma este már hiába várják vacsorára. A motor összezúzva az árokban, a fazon meg sehol. Bevallom ilyet még sohasem láttam, és annak ellenére megvisel a dolog, hogy mélységesen elítélem azt a könnyelmű viselkedést amely ilyen szituációkat szül. Alig haladok két kilométert, újabb enyhe kanyarban ismét vészvillogó, egy autó meg az én oldalamon az árokba csúszva. Ej-ej, senkinek sem megy a vezetés? Elhaladva az eset mellett látom, hogy a kocsi orrába a felhajtott plexis fazon motorja épült bele. Ezúttal már komolyan ledöbbenek. Soha ezekhez hasonló esetet eddig nem láttam, pedig évek óta biciklizem olyan helyeken, ahol rendszeresen szállnak el motorosok. Erre itt van ma mindjárt kettő. Komótosan jön szembe a mentő, csak fényjelzést használ. Úgy tűnik már nincs hová sietni…

motoros_2

Most pedig következzen a címben szereplő szomorú statisztika. Tekintsük az öt motorost mértékadó mintának, tehát 100 %-nak. Ötből kettő, az bizony negyven százalék. Sajnos az érzésem, hogy ez a belemagyarázás- és csúsztatás-gyanús megállapítás a hazai motorosok közti ön- és közveszélyesek tényleges arányát jelöli. Velük szemben a legvédtelenebb közúti közlekedési partner a kerékpáros. Valamit tenni kéne, de ahogyan egyik barátom fogalmazott, ehhez bizony komoly politikai akarat szükséges…

Megjelent a Bikemag 2006. szeptemberi számában, a téma azonban minden nyáron aktuális. Hogy a „járművük feletti uralmat” elvesztő motorosok valóban veszélyesek a bringásokra, arra a cikk megjelenését követő évben egy FTC-s versenyző balesete volt az élő bizonyíték.

Szöveg és fotó: HBalage

Amatőr futam a GP Betonexpressz 2000 versenynapján

Pénzdíjas amatőr futam egészíti ki a 2009. augusztus 2-án megrendezésre kerülő Grand Prix Betonexpressz 2000 UCI Europe Tour versenyt. A Tiszagyendán megrendezésre kerülő amatőr futam távja minden korcsoport számára 58 km.

Letölthető dokumentumok:
– Versenykiírás

Ébredés az Óriások földjén – előzetes

Különös kalandtúrára indult kora tavasszal az Adiridas csapat, élén az ismert freeriderek: Andrew Taylor, Phil Sundbaum, Joscha Forstreuter és Mads André Haugen. Kísérőjük most is Hans Rey, felesége Carmen, illetve a világhíres akciófotós Sven Martinhoz volt, a cél pedig egy dél-afrikai freeride szafari.

mash_1

Minden adott volt egy vérbeli bicajos kalandhoz: mesebeli táj, elefánt-, zsiráf-, antilop- és zebracsordák látványa, és nem utolsósorban számos veszélyes vadállat is keresztezte a bátor extrém kerékpárosok útját…

mash_2

„Srácok! Már megint defektem van!” – Hans ajkát még elhagyja egy-két nem túl választékos angol kifejezés, majd leszáll a bicajról. Ez ma már a harmadik. Joscha, Andrew, Mads és Phil lepihennek az árnyékban. A hőmérő higanyszála 42 fokot mutat – ha teheti, mindenki azonnal menekül a nap sugarai elöl. Túravezetőjük, Joe, leemeli hátáról a puskát, majd a közelben lévő bozótot pásztázza. Mozgást észlelt, kezével csendre inti a társaságot. Egy távolabb elterülő bozótdzsungelre mutat. Pár másodperccel később néhány elefánt feje bukkan elő a növényzet felett. A tekintélyt parancsoló, nagytestű állatok egy kisebb csordája fenséges léptekkel vonul tovább nyugat felé. A srácok lélegzetvisszafojtva nézik a páratlan látványt. „Honnan tudtad, hogy ott vannak?” – kérdezi suttogva Joscha. A túravezető vadőr csak ennyit válaszol: „Megérzem a jelenlétüket.” Phil halkan megszólal: „Talán még más állat is rejtőzhet ott. Szerintem az egész vadon minket figyel!”

mash_3

Hans megjavította a defektet, és dupla adag zöld maszlagot töltött a belsőbe, hogy így talán megússza a következőt. A talajt errefele sok helyen borítja tüskés bozót. A botswanai Mashatu rezervátumban járunk, Dél-Afrika legnagyobb ilyen jellegű nemzeti parkjában. Sokan az „Óriások földjének” is nevezik a területet, a helyi Mashatu fa után, mely a legenda szerint a nagytestű vadállatok, az elefántok, zsiráfok teremtője. Ezen óriások nyomait követik freeridereink a szavannákon, pusztákon, homokkő sziklákon, folyami erdőségeken és mocsarakon keresztül.

Az afrikai bringás kalandokról részletesen magazinunk nemsokára megjelenő 2009. július-augusztusi számában olvashattok. Addig is ráhangolódásként: www.cyclemashatu.com/

Támer ötödik, Szalontay a világcsúcstartóval meccselt

Támer Kolos az idei Vasló Kupán

A nemrég elkészült minszki velodromban Európa-bajnokságon vettek részt U19-es és U23-as kerekeseink. A négyfős keretből a legkiemelkedőbb eredményt Támer Kolos a KSI-Schwinn Csepel SE versenyzője érte el, aki a pontversenyben az 5. helyet szerezte meg.

Támer Kolos az idei Vasló Kupán
Támer Kolos az idei Vasló Kupán

Az U19-esek 100 körös (25 km) pontversenyének döntő futamában 24 versenyző vett részt. A tíz sprintet számláló futamban Támer Kolos a 3. sprintben a 2. hellyel járó 3 pontot szerezte meg, míg a 10. sprintben – azaz a véghajrában – szintén másodikként haladt át a célvonalon, így 6 ponttal az 5. helyen zárt.

„Kolos szerzett 3 pontot az egyik hajrán, majd pihent. Azt mondta, jó erőben volt, csak félt kicsit, mert még nem indult ilyen komoly mezőnyben. Az utolsó előtti körben meglószolta a mezőnyt és második lett egy olasz mögött, aki nyerte a számot, végül versenyzőnk, pontjai alapján ötödik helyen végzett, azaz pontszerző lett.” – nyilatkozta Árvai Attila edző, aki Somogyi Miklós csapatvezető mellett a csapat egyik kísérője volt.

Támer emellett indult még az ifik 3000 méteres egyéni üldöző időfutamában is, ahol a 25. helyet szerezte meg.

Az U23-as Szalontay Sándor sprintben 11,1″-es idővel kvalifikált, de balszerencséjére első, egyenes kieséses meccse során a jelenlegi repülő 200 méteres világcsúcstartóval (9,650″), Kevin Shireau-val került egy futamba. Itt nem meglepő módon a francia versenyző győzött, így Szalontay a 23. helyen zárta a repülőversenyt. A keirin számban három futam eredményei alapján a 17. helyen zárt a 26 fős mezőnyben.

Az U19-es nők pontversenyének döntőjében Zelinka Gabriella körhátránnyal a 21. helyen végzett. Lovassy Krisztián sem a pont- sem pedig a scratch számban nem ért el értékelhető eredményt.

A 2009. július 13-19. között rendezett Eb hivatalos honlapja:
http://www.minsktrack2009.com/

Eredmények:
http://www.pzkol.pl/wyniki/wyniki_mme_w_kolarstwie_torowym_minsk_2009-s2857.html

Már lehet jelentkezni a Mátra Maraton pályabejárásra és Merida teszthétvégére!

Szeretnél új emberekkel találkozni, jó társaságban eltölteni egy hosszú hétvégét?  Nem szereted bringázás közben a térképet böngészni? Mi mutatjuk az utat, neked csak követned kell minket! Már lehet jelentkezni a Mátra Maraton pályabejárásra és Merida teszthétvégére!

teszt_1

Augusztus 13-16. között a Kétkerék vendégház újra várja a hegyikerékpározás szerelmeseit egy mátrai túra és Merida teszthétvégére.

A teszthétvége ára: 25.000 Ft

teszt_2

Az ár a következőket tartalmazza:
– szállás (4 nap – 3 éjszaka 2, 3 és 4 ágyas saját fürdőszobás szobákban)
– félpanziós ellátás: svédasztalos reggeli (p,szo,v) – vacsora (cs,p,szo)
– túracsomag (energiaszelet, izotóniás ital)
– Túravezetés csoportokban (kezdő, középhaladó, haladó) – Most megismerheted a Mátra legszebb, legtechnikásabb kerékpáros útvonalait!
– Mátra Maraton pályabejárás (közép és hosszú táv)
– Merida kerékpárok tesztelése (2010 Ninety-Six HFS 1000 D, Matts Trail 300D)
– Elméleti áttekintő oktatás
– Gyakorlati kerékpárkezelési-technikai oktatás
– 20 perces sportmasszázs
– a nagynyomású bringamosó, szerelőállvány, szerviz, zárt kerékpártároló használata
– Esténként bringás filmek vetítése – túrabeszámolók

Érdeklődés és jelentkezés:
info(kukac)ketkerekvendeghaz.hu
06 30/50-60-025

teszt_3

Szoros az élmezőny félúton, a bükki ob után változhat az összetett

Bő egy hét múlva kerül megrendezésre a T-Mobile Top Maraton sorozat 3. állomása, a Bükk Maraton. A versenynaptárba országos bajnokságként került viadal előtt igen szoros a négy állomásos sorozat összetettje. A hegyikerékpárosok az elmúlt hétvégén az olimpiai krossz szakágban hirdettek bajnokot, augusztus 2-án a maratoni távokon döntik el a bajnoki címek sorsát.

top_1

A szervezők nyilvánosságra hozták az összetett részeredményeket. Az Eger melletti országos bajnokság lesz a harmadik állomás, melyen – a több esetben azonos vagy közeli pontszámok miatt – átrendeződések várhatók. Na meg egy nemzeti színű bajnoki trikó is elég motiváció lehet a bringások számára. A felnőtt férfiak hosszútávján az olimpián 23-ként zárt Parti András – aki bajnoki címvédőként állhat rajthoz – 40 ponttal előzi meg Blazsó Mártont. Az elit hölgyek versenye középtávon még szorosabb, Módos Gabriella – aki tavaly nyerte a bükki versenyt – mindössze 20 ponttal vezet a második helyen álló Dósa Eszter előtt. Több kategóriában pontegyezőség mutatkozik.

T-Mobile TOP Maraton sorozat összetett (rész)eredmények két futam után:

hosszú táv férfi:
1. 550 p PARTI András (SRM Stevens Team)
2. 510 p BLAZSÓ Márton (Contact SE Pécs)
3. 440 p BOGÁR Gábor (Cube-Csömör)

közép táv férfi:
1. 550 p JUHÁSZ Zsolt (Cube-Csömör)
2. 460 p KEMECSEI Zsolt (Cube-Csömör)
2. 460 p TÓTH András (ZKSE)

közép táv nő:
1. 540 p MÓDOS Gabriella (Merida Maraton Team-CST)
2. 520 p DÓSA Eszter (Vitalitás SE Golyán Kerékpár)
3. 500 p VAJDA Márta (Merida Maraton Team-CST)

rövid táv férfi:
1. 450 p RAKOVICS Márton (Vuelta Sportegyesület)
1. 450 p SIMONYI András
3. 440 p FÁBIÁN Norbert (Ózdi KE)

rövid táv nő:
1. 570 p KISS Marina (Lelkes KE)
2. 520 p GOLYÁN Szabina (Vitalitás SE Golyán Kerékpár)
3. 450 p PERLAKY Evelin (Vitalitás SE Golyán Kerékpár)

Forrás: T-Mobile Top Maraton sorozat sajtóközlemény
További információk: www.topmaraton.hu

Indián népmesék: Reload! – előzetes

Tracey Hannah-át itt láthattuk utoljára ilyen pózban? 2007 Schladming

Ha megkérdeznénk a hazai montisokat, hogy ki a legismertebb magyar déhás versenyzőnő, akkor a fiatalabbak bizonyára Kiss Dalma nevét mondanák. Az én generációm viszont megemlítené Boér Júliát, ismertebb nevén Indiánt is, aki bár már évek óta Ausztráliában él, azért magyarként szerezte meg hazánk montis történelmének legkiemelkedőbb eredményét tavaly, amikor a 4X világkupán 3. lett. Erről és még sok érdekes dologról mesélt nekünk rendkívül „bőszavúan”.

indian_1

(…)

Mesélj, kérlek, a világkupa harmadik helyedről!

Számomra egy álom teljesült be ezzel. Az ausztrál vk fordulón indultam csak tavaly, amely – hab a tortán – Canberrában került megrendezésre. Így „hazai” közönség és a barátaim előtt versenyeztem. Már az időmérőn elért ötödik helyemmel boldog voltam, a dobogóról azonban ekkor még álmodni sem mertem. Ez azt hiszem előnyömre is vált, mert mindenki hülyére stresszelte magát, és hibákat vétett, én meg ezzel szemben higgadt fejjel versenyeztem. Ha a világbajnokság idén ugyanolyan lesz, mint a vk tavaly, akkor már nagyon várom. Fantasztikusan felemelő érzés, mikor emberek skandálják a neved, és a pálya széle egy zajos, őrjöngő, színes masszává olvad a szemed sarkában a futamod alatt.

Sajnos másnap a DH-n a versenyfutamom során eltörtem a bal karomat, pedig a 10. hely körül álltam. Hat héten belül másodszorra, mert előtte a jobb kézcsontomat repesztettem meg két helyen. Próbálom pozitívan megközelíteni a dolgot: nem sok versenyző mondhatja el, hogy hat hét alatt mindkét kezét/karját eltörte a köztes időben meg harmadik lett a világkupán.

indian_2

Miben változott az életed a 4X világkupa 3. és legutóbbi DH Nemzeti Bajnokság 2. helyezésed óta? Ez utóbbinál csak a világranglista negyedik helyezett előzött meg…

Nem sokban. Ugyanazt csinálom, mint eddig, ugyanazokkal a barátokkal. A nemzeti bajnokságokon elért dobogós eredményeim miatt ismert versenyző voltam, a vk eredményem óta pedig elismert versenyző vagyok. Azt hiszem az emberek jobban tisztelnek. Néhány cég ingyen küld nekem dolgokat tesztelés címén, a rendelések alkalmával pedig mindenki sokkal barátságosabb, és sosem mulasztanak el megkérdezni az eredményeimről, vagy hogy hogyan haladok az edzéssel.

(…)

KGÁdám ennél sokkal hosszasabban faggatta a többszörös magyar bajnoknőt arról, hogy valójában hogyan is került Ausztráliába, pontosan mit csinál most, és miért marad ott továbbra is. Betekintést nyerünk az ausztrál kerékpársport kulisszatitkaiba, és kiderül, hogy vannak még olyanok, akiket bárhová is sodor az élet, a magyar válogatottságot továbbra is értéknek érzik. Minderről Dan De Witte fotóival illusztrálva 5 oldalon keresztül magazinunk nemsokára megjelenő 2009. július-augusztusi számában olvashattok.

Hogyan emeld magasabb szintre a bringázás élvezetét? – előzetes

Számos olyan embert ismerek, akinek olyan drága bringája van, aminek az árából kis túlzással egy kisebb afrikai ország egy teljes évig fedezhetné az élelmiszerellátását. Ennek ellenére a tulajdonunkban lévő versenytechnikában rejlő lehetőségek csupán töredékét képesek kihasználni, mivel egész egyszerűen nem tudnak elég jól biciklizni.

A „vitrinbringázás” intézményével az égvilágon semmi gond nincs, viszont ez a most következő néhány sor szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy az igazi mókát nem a bling-bling, hanem az élmény adja.

how_1


A boldogság igazi forrása

Úgy vettem észre, hogy manapság az emberek értékbecslő képessége teljesen megbolondult: túl nagy értéket tulajdonítanak a gyorsan megunható, de látványos dolgoknak, mint pl. egy értékes, csillogó tárgy birtoklása, s túl keveset az örökre megmaradó élményeknek. Pedig az úgynevezett pozitív pszichológia (más néven boldogságtudomány) már réges-régen bebizonyította, hogy a tárgyak birtoklása csak nagyon rövid távon, ideig-óráig nyújt boldogságot. Ráadásul paradox módon a látványos dolgok birtokba vételéhez szükséges pénz megkereséséhez sokkal több energiát kell befektetni, mint mondjuk egy bringás élmény átéléséhez.

Nézzünk egy bicós példát: egy csillivilli, minden űrtechnikával felszerelt kerékpárért rengeteget kell gürcölni, és maga a bicó birtoklása csak rövid ideig – pontosan a látvány megszokásáig – jelent igazi boldogságot, aztán már csak egy jobb bicó okozhat egy kicsit nagyobb örömöt, szintén meglehetősen rövid ideig. A birtoklásmániás ember bringás archetípusa a mindenki által jól ismert vitrinbringás kasztba tartozik.

Nem tagadom, egy hétig én is fülig érő szájjal csodáltam az első komolyabb bicómat (vitrin-effekt) és az első néhány gurulás is eufórikus élmény volt. Az új teló mindent benyelt az előzőhöz képest, és igazi varázslatnak éreztem, amikor hátsó csillapítás kiegyenlítette az akadályokat, amelyek azelőtt vesekövet bontottak a merevvázzal. De aztán hamar megszoktam a luxust.

how_2

A birtoklással ellentétben a bringázás egy állandó móka, még egy 20 éves hőskori montival is, amit egy pár cipő áráért vehet az ember. Szóval egy folyamatos örömérzésről van szó, ami alapesetben nem feltétlenül olyan intenzív, mint egy új bicó kipróbálásának eufóriája, de van egy „tuning”, amivel egy sima gurulás móka-intenzítását nagymértékben növelhetjük. Erről lesz mindjárt szó, de még mielőtt belevetnénk magunkat a részletekbe, tisztázzuk, hogy mi is a boldogság igazi forrása.

A boldogság érzése akkor önti el az embert, amikor hirtelen valami kellemes inger éri, valami jobb, mint amit megszokott. Ezt az élményt aztán szintén megszokjuk – mindent megszokunk. Az arab sejknek már nem okoz olyan nagy élményt, amikor beül a legújabb Pagani Zondájába, mint amilyet nekem vagy neked okozna, és Jenson Button sem csinálja össze magát, amikor felmordul mögötte a ménes, pedig egy átlag halandónak biztos kiszakadna a szíve a helyéről a nagy izgalomtól.

A folyamatos móka feltétele az igényszint folyamatos kitolása, azaz a fejlődés, más néven tanulás. Míg a „vitrinezéssel” nem olyan egyszerű gyakran szintet lépni (feltételezzük, hogy nem mindenki olajmágnás), sőt gyorsan elérheti az ember azt a pontot, ami után már szinte lehetetlen, addig a technikai tudás fejlesztése végtelen lehetőséget rejt és arról akkor még nem is beszéltünk, hogy ahány hegy, annyi vadonatúj élmény!

(…)

Újdonsült kollégánk, Farkas Dániel azonban ennél sokkal messzebbre kalandozik magazinunk nemsokára megjelenő 2009. július-augusztusi számának edzésterv rovatában. Szó esik a tanulás folyamatának 3 pilléréről, a bringás tudás evolúciós lépcsőiről, a tudás forrásairól (kiegészítve egy DVD ajánló cikkel), a tervezés és a gyakorlás jelentőségéről. Minderről szokatlanul olvasmányos módon a szerző edzéselméleti sorozatának első darabjában olvashattok.

Ismét Bringaszerviz a Nyugatinál!

A T-Mobile Bringaszerviz ismét várja a javításra szoruló kétkerekűeket a Nyugatinál. Az elmúlt szombaton nagy sikert aratott a fővárosban a T-Mobile kezdeményezése, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy július 25-én is a „forgó óra” alá várják a mesterkezekre szoruló bicajokat.

A szolgáltatás célja, hogy minél többen győződhessenek meg kerékpárjuk állapotáról, üzemképességéről, hogy utána biztonsággal tekerhessenek, ezáltal is népszerűsítve a környezetvédelmet, egészséges életmódot. Az alkalmi szerviz – mely ezúttal is ingyenes – bizonyított már Szekszárdon, illetve az elmúlt hétvégén a fővárosban is.

tmo_bringaszerviz

– Tavasszal a kollégáink számára szerveztünk először bringaszervizt. Annyira jól sikerült, hogy úgy gondoltuk, a nagyközönség számára is elérhetővé kellene tenni. Támogatásaink egyik fő irányvonala a biztonságos kerékpározás és egészséges életmód népszerűsítése, ezért szeretnénk rendszeressé tenni ezt a kezdeményezésünket is – mondta Tóth A. Péter szponzorációs vezető.

A Bringaszervizt a Nyugatinál szombaton bárki felkeresheti apróbb javításokkal, beállítási problémákkal, reggel tíztől, este nyolcig.

A YouTube-on pillanatképet találhatnak az érdeklődők a következő linken: http://www.youtube.com/watch?v=zb5pm3o7ao8

EICMA 2009 – két időpont, egy helyszín

Világsztárok testközelből - a 2008-as EICMA pályaversenyén Chris Hoyt láthatta a közönség

Ismét új koncepcióval jelentkezik idén a kétkerekű újdonságokat felvonultató milánói EICMA szakkiállítás. A korábban a motorkiállítástól eltérő időpontban rendezett kerékpáros szekció az elmúlt két évben együtt futott a motorkerékpáros részleggel, ezzel a gyakorlattal szakítanak 2009-ben…

Világsztárok testközelből - a 2008-as EICMA pályaversenyén Chris Hoyt láthatta a közönség
Világsztárok testközelből - a 2008-as EICMA pályaversenyén Chris Hoyt láthatta a közönség

Pontosabban egy érdekes megoldás született, ugyanis a kerékpáripar idén két időpontban is képviselteti magát a milánói vásárterületen. Cél az elmúlt években a motorossal szemben kevesebb érdeklődőt vonzó kerékpáros szekció újbóli felfuttatása. A 67. EICMA Nemzetközi Kerékpár Kiállításra 2009. szeptember 18. és 21. között kerül sor, szemben a tavalyi novemberi időponttal. A szervezők szándéka szerint ez a kiállítás a korábbi motoros-bringás összevont seregszemlékkel szemben a show-jelleg helyett ismét a komolyabb szakmai tartalmat helyezi előtérbe. Éppen ezért idén a nemcsak a bringások érdeklődésére számot tartó hatnapos pályaversenyre a 67. EICMA Nemzetközi Kerékpár- és Motorkerékpár Kiállítás keretein belül 2009. november 10. és 15. között kerül sor. A pályaverseny helyszínéül szolgáló csarnokot kerékpáros kiállítási szekció egészíti ki.

A 2005-ben megnyitott milánói vásárterület építészeti szempontból izgalmasra sikerült
A 2005-ben megnyitott milánói vásárterület építészeti szempontból izgalmasra sikerült

Az idén 67. alkalommal megrendezésre kerülő EICMA Európa egyik legrégebbi kétkerekű szakkiállítása, hiszen 1914-ben debütált. A tavalyi seregszemle motoros- és kerékpáros kiállítási részlege együttesen 505.000 látogatóval zárt, az eseményre közel 3.500 újságíró érkezett. A pavilonokban 1022 motor- és 315 kerékpármárka képviseltette magát a világ 33 országából. A kiállítás keretein belül felébresztettek egy régi hagyományt: ismét hatnapos pályaversenyen szurkolhatott a milánói közönség. A bringás és motoros kiállítás összterülete a szabadtéri részlegekkel együtt 280.000 m2 volt.

eicma_3

A 2009-es milánói expón látottakról idén is beszámolunk honlapunkon, valamint a magazin 2009. november-decemberi számában. További információk: www.eicma.it