Home Blog Page 1277

4. Patakhegyi Dirt Jump

Idén sem maradhat el az egyik legnagyobb hazai dirt jump találkozó, a 4. Patakhegyi Dirt Jump Verseny, melyre 2009. augusztus 15-én szombaton kerül sor. A pálya a tavalyi évhez képest ismét megújult, mint minden évben eddig.

Kategóriák: BMX amatőr / profi, MTB amatőr / profi
Nevezési díj: 1000 Ft
Bukósisak használata kötelező!

phdirt_2

Edzés 9 órától, verseny előreláthatólag 14 órától, majd díjátadás.
Megközelítés és további információk a verseny hivatalos honlapján érhetők el pár napon belül: www.phdirt.hu

Veszélyben a magyar pályakerékpáros szakág

Pár hónappal ezelőtt ideiglenes fedéssel rendelkező, a tervek szerint szeptember közepétől március végéig üzemelő jégpálya építése kezdődött meg a Millenáris Sporttelep kerékpárpályája által körbezárt területen. Ennek a funkciónak vannak hagyományai a velodromban, hiszen a mostani jégpálya elődjét 1972-ben adták át, fedését akkor az ország legnagyobb felületű Graboplast kupolája biztosította.

Az akkori létesítménnyel szemben fontos követelmény volt, hogy a tavasztól őszig tartó pályakerékpáros szezonban az épület kerékpáros funkcióját ne zavarja – tehát erre az időszakra elbontható legyen, így biztosítva a pálya zavartalan átláthatóságát, ami a pályaversenyek esetében elengedhetetlen követelmény. Ennek érdekében a gépészetet akkor egy föld alatti helyiségben helyezték el. Ezzel szemben a mostani projekt már az előkészítés fázisában is nyugtalanságra adott okot – a félelmek pedig mostanra sajnos beigazolódtak.

millenaris_1

A jövőbeli jégpályán felkészülésüket végző jégkorongozók illetékesei, valamint a létesítmény üzemeltetői ugyanis a kerékpáros szakággal történő érdemi egyeztetés nélkül fogtak bele az előkészítésbe, kezdetben abban a szellemben, mintha a Millenárison éppenséggel nem a kerékpársport lenne a legrégebbi és legfőbb funkció. A többszöri megkeresés után a NUSI és a BOK képviselői egy egyeztetésen a kerékpárosok kérésére kijelentették, hogy az elődjével megegyező módon elbontható műanyag kupolával rendelkező csarnok üzemidején (azaz a szeptember közepétől március végéig tartó időszakon) kívül a pálya beláthatóságát megakadályozó elemeket elbontják, így a kerékpáros funkció zavartalan marad. Erről a felek által elfogadott emlékeztető készült.

Nyugtalanságra adott okot már ekkor is, hogy Török Ottó, a NUSI főigazgatója a jégkorongblognak azt nyilatkozta, hogy ha valaki kéri tőle, akár írásba is adja, hogy a Millenárison szeptemberre felépülő jégpálya fölé emelt, meleg levegővel felfújt sátor helyett a 2010-es nyári leállás alatt végleges, alumíniumvázas, hőszigetelt, dupla sátras tetőt kap a pálya. A kijelentésben foglaltak megvalósulása az egész hazai pályakerékpáros szakág létét veszélyeztethetné.

millenaris_2

Sajnos, az utóbbi hetek történései alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Millenáris átalakítása/bővítése a pályabringások szemszögéből rossz fordulatot vett. Egyrészt a kivitelezés csúszása miatt veszélybe került a Pályabajnokság megrendezése. Másrészt a gépészet a kivitelezés jelenlegi fázisában a térszín felett, állandó jelleggel került elhelyezésre, ezzel ellehetetlenítve a pályakerékpáros funkciót. Ha a beruházás így, ebben a formában nyeri el végső alakját, illetve a Török Ottó által beígért állandó csarnok megépül, abban az esetben olimpiai pontszerző sportágunk az egyetlen használható hazai bázisát fogja elveszíteni. Miután pályasport nélkül nincsen eredményes országúti szakág sem, ezért ez hosszú távon a magyar kerékpársport teljes leépüléséhez vezethet.

Forrás: Kerékpáros Magyarország Szövetség

Millenárisról a weben: www.velodrom.hu

A Millenáris jégkorongos vonatkozásairól bővebben:
http://www.bm.hu/web/portal.nsf/archiv_hir/8C25A681C5B7AF36C12575CC0028DFDD
http://jegkorong.blog.hu/2009/07/24/kilenc_magyar_jegpalya_epul_szepul
http://jegkorong.blog.hu/2009/06/24/2010_tol_teljes_erteku_lesz_a_millenaris
http://jegkorong.blog.hu/2009/06/09/a_nusi_jovo_szerdan_valaszol
http://jegkorong.blog.hu/2009/06/07/az_egesz_csak_szervezes_es_akarat_kerdese
http://m.blog.hu/je/jegkorong/file/sajtokozlemeny_7.pdf
http://jegkorong.blog.hu/2009/06/04/a_tuntetes_megvolt_targyalasok_jonnek

Buruczki és Dósa húzhatta föl a bajnoki mezt a Bükkben

Eger mellett, Berva-völgyi rajttal és befutóval került sor a T-Mobile TOP Maraton sorozat harmadik állomására, a 9. Bükk Maratonra, melyen a 1516 nevezőből végül 1330-an vettek részt. A szervezők erre a viadalra hirdették meg a maraton szakág magyar bajnokságát. A férfiak hosszútávjának abszolút első helyezettje Buruczki Szilárd, a nők középtávjának abszolút győztese Dósa Eszter lett.

bukk_1

A Nagy Ádám vezette szervezőcsapat 100-, 55- és 44 kilométerre írt ki a küzdelmeket; a licenccel rendelkezők a Magyar Kupasorozat pontjait is gyűjthették.

Nem volt szerencséje a címvédésre készülő olimpikonnak, Parti Andrásnak, aki sorozatos defektek miatt került jelentős időhátrányba, majd feladni kényszerült a versenyt, és nem állhatott dobogóra a tavalyi összetett sorozat-győztes Simon Emese sem, akinek már a futam elején tárcsafék problémája adódott.

bukk_2

„A táv felénél sikerült a Melts Andrist leszakítanom, Parti Andrist pedig egy technikás lejtmenetben hagytam le. Ugyanazon az emelkedőn támadtam, mint tavaly. Miután Szilvásváradon megfázott a térdem, begyulladt a csonthártyám, kénytelen voltam a Dunát kihagyni, így gyakorlatilag elszálltak a győzelmi esélyeim összetettben. A bajnoki címekre összpontosítottam, az olimpiai szám után a maratont is megnyertem. A Mátrában azért még mindent beleadok, hátha feljebb jövök a sorozat tabelláján. A pálya itt a Bükkben igen száraz volt, ezért nagyon gyors, 25 kilométer körüli átlagot mentünk óránként. Na és a meleg – 35, néhol 40 fok közeli…” – mondta az újdonsült bajnok, Buruczki Szilárd.

„2006-ban indultam először maratoni mountainbike versenyen, azóta edzőmmel, Szász Viktorral való közös munkánk töretlen fejlődést hozott. Multisportolónak tartom magam, indulok ciklokrossz, triatlon és hegyikerékpár-versenyeken egyaránt, a sok állóképességi edzésmunka meghozta a gyümölcsét. Szilvásváradon peches voltam, az erő nem elég, szerencse is kell. A Duna Maratonon első lettem, csak úgy, mint most a Bükkben. Úgy néz ki tehát, hogy átvettem összetettben is a vezetést.”- nyilatkozta a középtáv abszolút női győztese, Dósa Eszter.

„Kinőttük a Berva-völgyet! Több mint 1300 induló, a kísérők és a szervezők együttesen több ezren, már meghaladják a rajt-cél terület kapacitását. Jövőre, a jubileumi versenyt már valószínűleg más helyszínen ünnepeljük. A mai eseményünkkel kapcsolatosan szervezési problémákról nem kaptam visszajelzést, ellenben, amitől tartok a száraz pályák esetében, most is sok volt a sérült.” – összegzett Nagy Ádám főszervező.

bukk_3

A T-Mobile Természetjáró Túrán mintegy harmincan teljesítették a 12 kilométeres penzumot.

A díjak közül a GT Golden Bike-ot, a középtáv abszolút első helyezettje, Puskás Dávid, a Sintesi kerékpárt sorsolás után, a rövidtávon részt vett Csépányi Gergő nyerte.

A T-Mobile TOP Maraton sorozat utolsó idei állomására, a Gepida Mátra Maratonra augusztus 30-án kerül sor.

bukk_4
Eredmények, 9. Bükk Maraton, T-Mobile TOP Maraton sorozat 3. állomás, egyben Magyar Bajnokság:

Abszolút eredmények, férfiak hosszútáv (100 km):
1. Buruczki Szilárd (PCCC-Magellán-X-Iont-Mavic Soft) 4:09’55”
2. Melts András (Corratec World Team) 4:15’31”
3. Hasenfratz Péter (X2S-Kona Team) 4:19’10”

Abszolút eredmények, nők középtáv (55 km):
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE Golyán Kerékpár) 2:36’19”
2. Módos Gabriella (Merida Maraton Team CST) 2:39’25”
3. Füzy Anna (Trek Józsefhegyi SE) 2:43’20”

bukk_5

A Magyar Köztársaság hegyikerékpáros maraton bajnokai:

Buruczki Szilárd (felnőtt férfi, hosszú), Dósa Eszter (felnőtt nő, közép), Csorja Péter (master 1, hosszú), Gortva László (master 2, hosszú), Béla Attila (U19, közép), Koós Brigitta (U19, közép), G. Varga Ágnes (master 2, közép), Bódán Zsófia (U17, rövid) és Fenyvesi Péter (U17, rövid).


Bükk Maraton a Bikemag Fórumon: http://forum.bikemag.hu/showthread.php?t=2844

Részletes eredménylista és bővebb információk: www.temposport.hu és www.topmaraton.hu

Fotók: Eged Dániel
Forrás: T-Mobile Top Maraton sajtóközlemény

Magyar sikerek a GP P-Nívón és a Betonexpressz 2000 Nagydíjon

A verseny főszervezői Kusztorral - balról Pisók Erika, Pisók István, Pisók Zoltán

Szombaton rendezték meg a GP P-Nívót, az Europe Tour-sorozatba tartozó országúti kerékpáros viadal kékestetői befutóján a magyar bajnok Cziráki István a második helyet szerezte meg a szlovén Silar mögött.

pnivo_1

Ebben az esztendőben is két egynapos Europe Tour-viadalt rendez Magyarországon a Betonexpressz 2000-Limonta együttese, az elsőre szombaton került sor. A Tiszagyendáról rajtoló nemzetközi mezőnyben 15 csapat 92 kerékpárosa tekert, a cél 183 kilométer után Magyarország legmagasabb csúcsa, a Kékestető volt.

A kerékpárosoknak az utolsó tíz kilométeren 800 méternyi szintemelkedéssel kellett megbirkózniuk. A célba elsőként a szlovén Silar érkezett, őt húsz másodperc hátránnyal a magyar bajnoki mezt viselő Cziráki István követte.

„Még a szakasz első felében, a sík terepen kialakult egy huszonhárom fős szökevényboly, ebben öten is jelen voltunk a csapatunkból.” – idézte fel a történteket Cziráki István, a Betonexpressz 2000-Limonta versenyzője. „Az emelkedőre ebből a bolyból léptünk el hatan. Nagyon előnytelen volt számunkra ez a csoport, hiszen a szlovén Sava csapatából hárman tekertek elől, rajtuk kívül az ugyancsak szlovén Perutninából volt ott egy srác, illetve a csapatunkból Richeze és én. A nemzetközi szinten is igen erősnek számító Sava triója élt is az erőfölényével, a támadásaikat Richeze egy ideig tudta tartani, aztán Mátraházától már egyedül üldöztem Silart. A hajrában sajnos nem sikerült utolérnem, nagyon fontos lett volna a csapatom számára és számomra is a győzelem. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült!”

Stubán Ferenc sportigazgató értékelése során dicsérte ezüstérmes versenyzőjét és az őt segítőket. „Azzal együtt nem lehetek elégedetlen, hogy nagyon eltaktikáztuk a végét. A nagy szökevénybolyban még öt betonexpresszes jutott négy savásra, a végén viszont már ők voltak létszámfölényben, ezt mindenképpen meg kellett volna akadályoznunk. A második hely mégis jó eredmény, ami harminc ranglistapontot is ér.”

GP P-Nívó, Tiszagyenda-Kékestető (183 km):
1. Uros Silar (szlovén, Sava)
2. Cziráki István (magyar, Betonexpressz 2000)
3. Andrej Omulec (szlovén, Perutnina Ptuj)

pnivo_2

Másnap délután Tiszagyendán és környéként rendezték meg a Betonexpressz 2000 Nagydíjat. A 176 kilométeres sík viadal a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) Europe Tour-sorozatába tartozik, ez azt jelenti, hogy az első nyolc helyezett pontokat kapott a kontinentális rangsorban.

Magyar szempontból különös jelentősége volt ennek a versenynek, hiszen jó szereplés esetén a mieink kiharcolhatták, hogy háro fős csapatot indíthasson Magyarország a közelgő országúti világbajnokságon. Ezen a napon óriási lépést tettek efelé a magyar kerékpárosok, hiszen remekül taktikázva az első négy helyből hármat is megszereztek.

A tiszagyendai körözés során több ígéretes szökés is kialakult, miközben a kánikulában a 92 fős nemzetközi mezőnyből többen feladták a harcot. Az utolsó előtti körben a 2005-ös Tour de Hongrie győztese, Lengyel Tamás egyedül akciózott, szökési kísérletét éppen a csengőszó pillanatában szerelték az üldözők, így egy nagyjából 15 fős csapat együtt kezdhette meg az utolsó kört.

A boly nem sokáig maradt együtt, a célegyenesből kikanyarodva újabb akció következett, hárman tudtak elszakadni a többiektől: Lengyel mellett Ivanics Gergely és az osztrák Waldheimer. A trió elegendő előnyt szerzett, s végül a végső győzelemről is ők hárman dönthettek: a sprintben a 2007-es győztes Ivanics Gergely volt a legjobb, centiméterekkel előzte meg Waldheimert, míg Lengyelnek a harmadik hely jutott. Az üldözők sprintjét Lovassy Krisztián nyerte, így ő lett a viadal legjobb 23 évnél fiatalabb indulója.

„Nagyon jól dolgozott a csapat, darabokra szedtük a mezőnyt. Amikor hárman maradtunk, nem volt mese, menni kellett. Időben indítottam a hajrát, nagyon örülök, hogy sikerült” – nyilatkozta boldogan Ivanics Gergely, aki győzelméért 40 Europe Tour-pontot kapott, de gazdagodott Lengyel Tamás és Lovassy Krisztián is, akik ezzel megerősítették Magyarország pozícióját a nemzetek rangsorában – így várhatóan három kerekest indíthatunk majd a világbajnokságon.

GP Betonexpressz 2000, Tiszagyenda-Tiszagyenda (176,1 km):
1. Ivanics Gergely (magyar, Betonexpressz 2000-Limonta) 4:01’14”
2. Waldheimer (osztrák, Sava) azonos idővel
3. Lengyel Tamás (magyar, Tusnad CT) a. i.
4. Lovassy Krisztián (magyar, Betonexpressz 2000-Limonta) 4:21 p h.
5. Ruslan Ivanov (moldovai, Betonexpressz 2000-Limonta) a. i.

Részletek, versenyzői beszámolók, eredmények és további érdekességek a klub hivatalos honlapján a www.teamblm.net internetcímen találhatóak!

Forrás: Betonexpressz 2000-Limonta sajtóközlemény
Fotó: Vanik Zoltán

Zalakaros Kupa, MTB Olimpiai Cross Magyar Kupa

A Vuelta Sportiroda 2009. augusztus 16-án vasárnap rendezi meg a zalakarosi mountain bike magyar kupa futamot – a sokak által megkedvelt 2007. és a 2008. versenyekkel 90%-ban megegyező pályán.

Ami újdonság:

A célterület a tavalyitól 300 méterre, a zalakarosi kilátó mellett kerül kialakításra. Ez a módosítás – a jobb infrastruktúra miatt – lehetőséget ad a sportolók magasabb színvonalú kiszolgálására. A korábbi évekhez hasonlóan, a 100.000 Ft-os díjazáson felül négy darab különdíj (egyenként 90 ezer Ft értékű ajándékutalvány) is gazdára talál a Hotel Karos Spa jóvoltából. A különdíjakat a férfi elit és a női elit győztesek vihetik haza. A további két díjat pedig kisorsoljuk azok között, akik:
– a versenyszámukat értékelhetően teljesítették, és
– a sorsoláson személyesen veszik át a díjukat (vagyis jelen vannak az elit kategória díjátadását követő sorsoláson.)

A rövidtávú (hobbi) futamokra MKSZ/MMTBSZSZ versenyengedély nélkül is be lehet nevezni. Akár kerékpárral, akár gyalogosan is érdemes ellátogatni a Zalakaros feletti dombokra, mert egyrészt gyönyörű itt az erdő, másrészt pedig hatalmas csatákat láthatunk a magyar élvonaltól a könnyűnek igazán nem nevezhető pályán.

Részletek, nevezési információk, megközelítés, pályarajz megtalálhatók a www.kerekparinfo.hu honlapon. Versenyünk támogatói: Zalakaros Város Önkormányzata, Hotel Karos Spa.

Forrás: Vuelta Sportiroda sajtóközlemény

III. Karancs Királya Hillclimb

A pályacsúcstartó Dr. Bakos Gergő

A július 19-ei XCO Országos bajnokság és a Természetbarát Sportok Hétvégéje után újra Salgótarjánban adódik versenylehetőség augusztus 9-én vasárnap. A házigazda Salgótarjáni HKE azonban ezúttal sem egy napra vár titeket, szombaton ugyanis laza tempójú, beszélgetős túrázásra invitálnak mindenkit.

A pályacsúcstartó Dr. Bakos Gergő
A pályacsúcstartó Dr. Bakos Gergő

A kétnapos „Syncros Bringás Hétvége Salgótarjánban” tehát szombat délután kezdődik, melynek indíttatása a Negyven Hegyben Egyben hegyikerékpáros teljesítménytúra népszerűségéből fakad. Az ob alatt többen jelezték, hogy szívesen végigjárták volna a gyönyörű Karancs-Medves vidékén kanyargó 37,5 kilométert, azonban ez a versenyen való indulás miatt nem volt megoldható számukra. Nos, itt a lehetőség, találkozó 14 órakor a belvárosban található Velosport kerékpárüzlet előtt!

A Karancs Királya rajtja 285 méteren
A Karancs Királya rajtja 285 méteren

Akik szeretik a családias versenyeket, gulyáslevessel, jó hangulattal, azokat vasárnap is várják az egyesület vezetői. A verseny az idén 15. szezonját taposó salgótarjáni Hegyikerékpáros Városi Bajnokság idei második fordulója lesz. A minden évben négy futamból álló sorozat keretei között ez lesz a sorrendben 58. megmérettetés. Ennyi verseny után nehéz fenntartani az érdeklődést, erre remek módot találtak a tarjániak, mindig próbálnak valami újítást hozni a futamok közé. Volt már például egyenkénti indításos monti verseny 12 kilométeres körpályán, volt egy útvonalat oda-vissza bejáró verseny – „oda” irányban tömegrajttal, „vissza” irányban pedig hendikep rendszerű indítással. Egy hasonló ötlet fogalmazódott meg 2007-ben, a hajdani Bakony Királya versenyek mintájára alapuló, a város legmagasabb csúcsára adaptált Karancs Királya. A formula egyenkénti indítás, összesen 12 kategóriába lehet nevezni. Az első évben még „csak” a szokásos indulók jelentek meg, a házigazda Salgótarjáni HKE, a Vitalitás SE és a megye hegyikerékpárosai, összesen 71-en. A második évben már egy igazi XCO középtávos dobogó volt az abszolút verseny végeredménye, Szécsi Tomi (Bringabanda) mögött Dr. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE) és Ibrányi Attila (Vitalitás) végeztek, majd Reitinger Gábor, Fenyvesi Péter és Bene Zoltán – rangos névsor egy kis versenyen. Az idei évben a szervezők úgy gondolták, megpróbálják elindítani rendezvényüket az országos ismertség és nívó útján, felkelteni a versenyzők érdeklődését a maga nemében hazánkban (hossz és szintkülönbség tekintetében) egyedülálló III. Karancs Királya Syncros Kupára – melyre szeretettel várnak mindenkit!

A cél 725 méteren
A cél 725 méteren

A pálya:

A rajt utáni szakaszon, a vasúti átjárón áthaladva az első, pirossal jelölt rész tempós felfelé, mely egy igen rossz minőségű aszfaltúton, pontosabban annak maradványain és köves ágyazatán halad. Az 1,0 és 1,9 kilométer közötti szakasz ezen aszfaltút jobbik szakasza, itt még autóval is viszonylag gond nélkül lehet közlekedni, emelkedése szinte nulla. A Kercseg-lapos bejárata (itt van egy parkoló is a fák között, árnyékban) utáni szakasz már teljes egészében csak az említett ágyazaton, köves úton halad felfelé a kőbánya irányába. A kőbányától megkezdődik a pálya nehezebbik fele, melynek első száz méterébe a rövid táv is belekóstolhat, ők az Elemér-forrásnál célba érnek. Innen tovább még szinte mindenki számára tekerhető szakasz következik erdei, részben apróköves talajon, majd elérkezünk a legmeredekebb részhez, melyen biztosan csak maximum néhány versenyző tud majd feltekerni (az előző két év tapasztalatai alapján) – ebben döntő szerepe lesz az időjárásnak is. Ezen legvörösebb résszel jelölt szakasz után ismét tekerhetővé válik az emelkedő, majd az esőbeálló utáni elágazótól kicsit enyhül is. A citromsárgával jelölt résznél elérjük az első, húszméternyi gurulást, majd újra meredekebben indulunk neki a csúcsnak, apróbb köves terepen a Karancs-nyeregtől kezdődően. A szakasz legvégének teljesítése „presztízs-kérdés”, az átbukás után nagyjából ötven méter lejtőn vehetünk lendületet, hogy elérjük a rádióállomást. Itt újabb harminc méter lejtő a jutalom és jöhetnek az utolsó erőtartalékok, hogy felérjünk a kilátó lábához, 4,7 kilométer és 440 méter szint leküzdése után.

karancs_4

Letölthető dokumentumok:
– versenykiírás
– szintgörbe

Szöveg: Kéri István
Fotó: Babka Szabolcs

Cannondale F5

Rossz hírrel nem szokás cikket kezdeni. Most mégis ezt kell tennem, de ez, az alábbi kerékpárral kapcsolatban mégis hízelgő lesz. Amikor az előző lapszám vázkörképét készítettük, szerettünk volna Cannondale váza(ka)t is bemutatni nektek, de nem jött össze. Azért nem – és ez a rossz hír -, mert vázszettként nálunk nem kaphatók a méltán híres gyártó termékei. Aztán, amikor az új F5-öt elhoztam tesztre, Atom is rögtön azt mondta: „erre kellene valami nagyon komolyat építeni”. Nahát tanulságként azonnal rögzíthetjük, hogy alapját tekintve értékes gépről lesz szó, így rögtön a vázzal kezdem.

cad_1

A Cannondale az F-szériájú merev vázainál a „CO2 SL” technológiát alkalmazza. A szokásos és kötelező markec maszlagot átugorva, semmilyen űrtechnológiáról nincs szó, csupán arról, hogy ahol és ahogy kell, optimalizálták a vázcsövek átmérőjét, formáját és falvastagságát. Ezt nem a „modernebb” hydroforminggal, hanem a hagyományos módon, a csövek többszörös húzásával érték el. Ennyi a „nagy” trükk, amit sok gyártó nem tesz meg, többnyire költséghatékonysági okokból, ám az F szériás gépek esetében kifejezetten jó árról beszélhetünk, ami természetesen a felszereltségtől is függ, de ha a CO2 SL vázak drágák lennének, biztos nem ilyen jó összegek állnának az árcédulán.

Az alsócsőnél különösen fontos az ésszerű kialakítás, hiszen ez a váz legméretesebb csöve, tehát az össztömeget nagyban befolyásolja. A gyártó itt alkalmazza a „PowerPiramyd” eljárást, ami miatt a cső átmérője a fejcsőtől a középcsapágy felé haladva folyamatosan nő. Ennek egyértelmű célja az általános vázmerevség, de még inkább a hajtóműtáji merevség és hajtáshatékonyság fokozása volt. A felsőcső pedig pont az alsó fordítottja – ez a fejcső felé vastagszik.

A Cannondale, mint az 1,5-ös fejcső-szabvány úttörője, az F vázaknál is ezt a remek megoldást alkalmazza. Előnyei nyilvánvalóak: nagyobb általános merevség és tartósság a villanyak / fejcső kapcsolatban, valamint nagyobb csapágyakkal és átmérővel rendelkező kormánycsapágyat lehet alkalmazni. A fejcső / alsócső / felsőcső összedolgozása példás: pont akkora felületen kapcsolódnak össze, ami optimális, a hegesztéseket simára csiszolták, a fejcső maga pedig könnyített.

A tám- és láncvillákban csak enyhe hajlításokat találunk, a középrész környéki merevítéseik csinosan íveltek. A pontot az „i”-re a pici és könnyű 3D papucsok teszik fel. Mindezek tetejébe a váz összes hegesztését simára csiszolták – ahogy azt a Cannondale-től megszokhattuk. Összességében kijelenthető, hogy az F5 váza nagyon szép!

A kiegészítők terén egy dimenzióugrás következik be. Az ár kordában tartása céljából ésszerűnek mondható kompromisszumokat kötöttek az összeállításban, de ez a dolog pozitívan is elsülhet, először ezek jönnek:

Villa: A Rock Shox Dart szériája vitathatatlanul a legjobban működő olcsó villa. Harmincezer alatti árába belefért egy nagyon finoman működő, állítható HC2 olajcsillapítás lockolási lehetőséggel. Ami csak lehet, acélból van a Dart3-ban, így a villanyak, a cerkavékony becsúszó és a csavarrugó is természetesen. Sajátságos kis nyekkenő „olajhangja” ellenére is nagyon szerettem a villát, mert működése a vártnál jobb. Kár, hogy rugóútját nem mozogta ki teljesen.

cad_2

Fékek: Ha már nem V-féket, de nem is hidraulikus tárcsaféket választottak az F5-re, akkor csakis egyetlen működő alternatíva jöhet szóba: bowdenes az Avidtól. A teljesítménye természetesen elmarad a régi BB-, vagy az új BB7-től, aminek az igen lassan bekopó fékbetét/tárcsa kapcsolat az oka, működése mégis finom, jól adagolható.

Meghajtás, váltás: A hajtókarnál négyszögtengelyt alkalmaznak, amivel nincs nagy gond, csak a váz kiemelkedő képességeihez mérten spórolós. A váltásra nincs semmi panasz, a Sram X5-X7 mix pontos és nem túl gyors – talán az olcsó KMC lánc miatt. Tetszett, hogy a hátsó váltóbowden végig házban fut és az első is majdnem teljesen.

Amit fogunk: Az irányítópulton ért az egyetlen kényelmetlenség, azaz a kormány. A Cannondale saját terméke 650 mm hosszú, ami a mai trendnek megfelelően nem-, de az adott kategóriára kicsit széles. Megvan ennek is a terepe, mégpedig a kemény, technikás lejtőzés, mégis kényelmesebb megoldás lenne egy 630-as. Ezen kívül a hátra- és felhajlási szöge a hosszához képest nem az igazi – eléggé fárasztja a csuklót és a vállat.

Végül egy tanács: aki Cannondale montit választ, az nagyon figyeljen a méretre, mert lehet, hogy eggyel kisebb fog kelleni neki, mint ami elvileg az ő mérete. Picit hosszabb a felsőcső az átlagnál, 95-ös stucnival – utóbbi, érzésem szerint 10-15 mm-rel hosszabb, mint amit a kategória megkívánna.

InfoBox:

Forgalmazó: Mali Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Tesztelt bringa mérete: M
Elérhető vázméretek: S, M, L, XL
Ajánlott fogyasztói ár: 174.900 Ft

Vázanyag: CO2 SL Alu
Villa: Rock Shox Dart 3 / Turn Key Lockout; 100 mm út
Kormánycsapágy: Cannondale Converter; félintegrált; 1,5 – 1 1/8″
Hajtómű: FSA CK-306TTT / 22-32-44 fog
Középcsapágy: FSA TH-7420ST négyszögtengely
Lánckeréksor: SRAM PG-950 / 11-34 fog 9 seb.
Lánc: KMC
Váltókarok: SRAM X-5 Trigger
Első átdobó: SRAM X-5
Hátsó váltó: SRAM X-7
Fékek: Avid BB-5 mech. Tárcsafék; 160 / 160 mm
Fékkarok: Cannondale XC
Agyak: Formula DC20/22
Felnik: Jalco Disc X320 / 32 furat
Küllők: rozsdamentes fekete; 2 mm
Külsők: Kenda Nevegal; 26×2,1
Kerekek tömege: (gyorszárral és tárcsákkal e/h): 2184 g / 2818 g
Kormány: Cannondale C3; 650 mm
Kormányszár: Cannondale XC3; 31,8 mm befogó
Markolat: Cannondale Morse
Nyeregcső: Kalloy SP-359; 31,6 / 350 mm
Nyereg: Cannondale CO2
Pedál: Wellgo acél keretes taposó
Össztömeg: 13,16 kg (pedál nélkül)

Geometriai adatok:

Fejcsőszög: 70 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok
Felsőcsőhossz: 565 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 590 mm
Nyeregvázcső-hossz: 435 mm
Láncvillahossz: 420 mm
Középcsapágy-magasság: 295 mm
Tengelytáv: 1080 mm
Kormányszárhossz: 95 mm

Szöveg: Lcs
Fotó: Lcs, Begbie

Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi számában.

Mongoose Amasa Comp

Az a kép megvan, amikor az 50 kilós, gumiarcú pacák – mellesleg utánozhatatlan potentát rock berkekben – kiáll malibu-ingben a színpadra, és rákezdi, hogy „I see a red door and I want it painted black, no colours anymore I want them to turn black…”? No, ezt a gépet még Mick is szeretné, hiszen minden ízében csillogó, mély tüzű feketeség.

amasa_1

Tekintsünk el gyorsan a marketing mix első P-jétől, meg hogy a forgalmazó szerint az Amasa merevfarú enduro lenne (egy masszív monti egy 120-as villától és egy 180-as tárcsától még nem lesz enduro – ugyebár), és nézzünk úgy rá, mint egy agresszív, strapabíró, eltalált geometriájú, jó ár/érték arányú, remekül használható, bitang fekete paripára! Most, hogy a konzekvencia megvolt, jöhetnek a menettapasztalatok…

A váz hátsó része a klasszikus iskolát követi, kör keresztmetszetű lánc- és támvillákból áll, emellett nincs S-bend, és yoke. Ennek értékelése ingoványos terep kicsit, mivel vannak, akik úgy viszonyulnak az S-bendhez, mint Geronazzo Mária a szájkontúrhoz – tehát nem tudnak meglenni nélküle. Ehhez a géphez azonban nem is passzolna az S-bend rugalmassága. Ez keményebb arcoknak készült, akik szeretik érezni az utat maguk alatt, és nem a fotel után ácsingóznak, ha néhány tarajos szikla integet barátságosan a csapáson. No, a váz eleje kapott mindenféle felül-, össze- és alulhegesztést, meg is lett az eredménye, mivel jól passzol merevségben a hátuljához, így biztosan nem lesz gondja a villa 120 mm-es útjával. A váz közepe elbírt volna némi megerősítést, ugyanis, ha 90 kiló fölött vagyunk, és kiállva tekernénk valami forrógatyás tini után, akkor egy leheletnyit rugalmas érzetet kapunk. Mármint a középrész tájékáról…

A villa meglepően jó volt. Persze biztos bennem van a hiba, meg az előítéleteimben, mert mindig negatívan állok hozzá, aztán pozitívan csalódom az újabb szériás SR villákban – el kell kezdenem tehát bíznom bennük. Majd mantrázom, jó? Tehát a villa mozgásához nincs mit hozzátenni, úgy jó, ahogy van. Finoman indul meg, kellően progresszív, kimozogja a 12 centit végig, ha úgy hozza a sors, emellett kiváló a csillapítása. Nekem legalábbis nagyon tetszett, merthogy a saját villáimat is így szoktam belőni – minimális csillapításra. A 32-es becsúszók elfogadható merevséget biztosítanak, és ők is feketék természetesen. Negatívumként említeném a szűk határok között állítható előfeszítést (nekem speciel pont jó volt mondjuk) és a béna lockot – a lezárt villa útja 1 cm-re csökken, és a rugóút mindkét végpontján csattan.

amasa_2

A hajtás penge volt és merev, bár az átdobó terhelés alatt nem állt épp a helyzet magaslatán. Persze, tudjátok, „tette a dolgát”, na de azért néha bosszantó, amikor nem tudja lerántani időben a láncot kistányérra egy katlan alján, és elöl 44 foggal mész neki az emelkedőnek… Érted? Szádban még a lejtő vigyora, meg egy kávéskanálnyi muslica, és akkor hopszala… A fék viszonylag rövid bekopási időszak után megbízhatóan működött, nagyra értékeltem a 180-as tárcsát, mert így egy ujjal (egy izmos ujjal) is kellő mennyiségű, jól modulálható fékerő jutott a kerékre. És most, hogy így átkötöttük szavaink csermelyét a kerekekre…

Tehát a kerekek, igen. Nehéz lenne beléjük kötni, kategóriájukban merevnek számítanak, és súlyuk sem ordít Norbi update után, élhető koncepció. Hozzáteszem, a köpenyek nekem kicsit túl agresszívek voltak. Néhány kisebb, frissen lecsapolt mocsáron ábrándozó arccal átvághatunk velük az eget fürkészve, és pár fékezéssel simán leránthatjuk a földtakarót egy-egy szolidabb domb növényvilágáról.

Az apróbb, valójában elhanyagolható, kiküszöbölhető hibáktól eltekintve egy kifogástalan gépet kapunk, elfogadható ár/érték aránnyal. Vad vigyorú banditáknak, kezdő zúzósoknak, agresszívebb túrázóknak egy remek alternatíva, jól betölti a neki szánt szerepet. Felfelé, és lefelé egyaránt elemében érzi magát, a váz és a villa pedig jó kiindulási alap lehet, ha a valaki kedvet kapna a további fejlesztésekhez.

InfoBox:

Forgalmazó: Mali Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Tesztelt bringa mérete: M
Elérhető vázméretek: S, M, L
Ajánlott fogyasztói ár: 159.900 Ft

Vázanyag: 6061 alu
Villa: SR Suntour X120 rugó-olaj; 120 mm út
Kormánycsapágy: Ritchey Logic Zero félintegrált 1 1/8″
Hajtómű: FSA Alpha Drive / 22-32-44 fog
Középcsapágy: FSA PowerDrive (bordás tengely)
Lánckeréksor: SRAM PG-950 / 11-34 fog 9 seb.
Lánc: KMC Z-9200
Váltókarok: Sram X-5.0
Első átdobó: SR Suntour DURO504
Hátsó váltó: Sram X-5.0
Fékek: Promax Q3 hidr. tárcsafék; 180 / 160 mm
Fékkarok: Promax Q3
Agyak: Mongoose Disc
Felnik: Alexrims TD24 disc / 32 furat
Küllők: rozsdamentes fekete; 2 mm
Külsők: Kenda Excavator 26×2,1
Kerekek tömege: (gyorszárral és tárcsákkal e/h): 2198 g / 2748 g
Kormány: Mongoose rizer; 710 mm
Kormányszár: Mongoose; 31,8 mm befogó
Markolat: Mongoose No-Flange M-logo Lock On
Nyeregcső: Mongoose; 31,6 / 300 mm
Nyereg: WTB Pure V Sport
Pedál: Mongoose taposó
Össztömeg: 13,49 kg (pedál nélkül)

Geometriai adatok:

Fejcsőszög: 71 fok
Nyeregvázcső-szög: 73 fok
Felsőcsőhossz: 560 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 590 mm
Nyeregvázcső-hossz: 460 mm
Láncvillahossz: 420 mm
Középcsapágy-magasság: 310 mm
Tengelytáv: 1060 mm
Kormányszárhossz: 90 mm

Szöveg: Jorus
Fotó: Lcs, Begbie

Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi számában.

Jótékonysági bringatúra a Balaton körül 

A Balogh-Körösi és a Butu-Ivanics páros

Kétnapos jótékonysági bringatúrát szervez az SOS Magyarország és a Lions Club Kaposvár. A Balaton körüli túra során vakoknak és gyengénlátóknak gyűjtenek tandem bringákra. Az első napon részt vesz Véber István, az RTL Klub meteorológusa is. A bringások augusztus 1-én 9 óra 30 perckor indulnak a siófoki víztorony elől.

Vakok, gyengénlátók és látók együtt pattannak kerékpárra, hogy letekerjék a 200 kilométernél hosszabb távot és útközben támogatókat szerezzenek. Az induláskor a látássérültek öt tandem bringát kapnak, amit a Lions Club Kaposvár és a négy parlamenti párt ajánlott fel. Az akcióhoz bárki csatlakozhat akár egy rövidebb táv erejéig is. Aki pedig anyagilag támogatná a bringavásárlást, az klikkeljen ide (www.bringato.hu), ahol megtalálja a Lions Club Kaposvár és a Vak Diákok Sportegyesületének a számlaszámait.

tandem_1
Kedves sporttársaink!

Engedjétek meg, hogy ezúton sok szeretettel meghívjunk benneteket egy jótékonysági biciklitúrára, mely során látássérült gyerekek javára történ? adakozásra hívjuk fel a közvélemény és a sajtó figyelmét. Mozgalmunk célja, hogy a kerékpáros sportok kedvelőit rendszeres időközönként egy zászló alatt egyesítve kifejezésre juttassuk a sportolói társadalom szolidaritását azok irányába, akik fogyatékuk révén nem válhatnak annak tagjaivá, valamint segítsük azokat is, akik támogatásunkkal viszont átléphetik ezt a küszöböt. Mostani akciónk célja, hogy vak és gyengénlátó gyerekeknek gyűjtsünk adományokat tandemkerékpárra, hogy ők is részesülhessenek a sport örömében. Második rendezvényünket ez utóbbi csoportnak szenteljük a Vak Diákok Sportegyesületével
karöltve.

A rendezvény időpontja: 2009.08.01-02. (szombat-vasárnap)

Útvonal:

1.nap:
Gyülekezés: 9:30 Siófok, víztorony, Balatonföldvár – 10:15-10:30-ig, Balatonlelle – 11:05-11:20-ig, Balatonboglár – 11:35- 11:50-ig, Fonyód – 12:10-12:25-ig, Fonyódliget – ebéd és fürdőzés 12:35-kor, Balatonszentgyörgy 14:45, Keszthely – pihenő 15:30-16:00-ig, Vonyarcvashegy 16:20, Balatonederics 16:50, Badacsonytördemic 17:20, Révfülöp 18:10- 18:25-ig, Zánka 18:45, Köveskál – szállás 19:20.

2.nap:
Gyülekezés: 10:00 Köveskál, Zánka 10:20, Örvényes 11:00, Tihany 11:20-11:35-ig, Balatonfüred – pihenő, ebéd 12:05-13:10-ig, Balatonalmádi 14:10, Balatonkenese 14:45-15:15-ig, Balatonvilágos, 16:00, Siófok – a túra vége 16:30.

Nevezési díj: 2500 Ft,- (nem kötelező), mely a mozgalom pólójának árát, az autós kíséret és csomagszállítást, valamint a szállást is tartalmazza!!! A már pénteken ékezők számára korlátozott számban tudunk Siófokon, illetve Zamárdiban szállást biztosítani. Az erre vonatkozó igényt telefonon kérjük jelezni!

Jelentkezés – érdeklődés:
Telefonon: 20/4120-381 Lászlóvári Thoma Csongornál
E-mailben: l.t.csongor(kukac)gmail.com; Epmd(kukac)freemail.hu

Információk a www.bringato.hu oldalon érhetők el

tandem_2
Az S.O.S Magyarország Jótékonysági Mozgalomról röviden:

Az S.O.S Magyarország Jótékonysági Mozgalom tavaly alakult meg 20 fővel, elsősorban kaposvári kerékpárosokból, azonban mára számos pártolóra tett szert Budapestről, az Alföldről és számos más kistelepülésről civilek és civil szervezetek körében egyaránt. Célkitűzésünk az volt, hogy olyan rászorulóknak nyújtsunk segítséget kerékpáros rendezvényeink, akcióink során, akik támogatást egyéb forrásból nem várhatnak. Célcsoportunkba elsősorban testi, vagy szellemi fogyatékban, betegségben szenvedő gyerekek tartoznak, de lehetőségeink szerint készséggel felkaroljuk az egyéb csoportba tartozó bajbajutottakat is. Első megmozdulásunkat a Baptista Szeretetszolgálattal karöltve szerveztük, idén vak és gyengénlátó gyerekek (Vak Diákok Sportegyesülete) számára szeretnék gyűjteni tandembiciklikre, hogy ők is részesülhessenek a sportélet szépségeiből és ne kelljen abból szemlélődőként kiszorulniuk. Az S.O.S Magyarország nyitott mozgalom, mely tagjává fogad minden segítő szándékú jelentkezőt, keresi az együttműködést más, karitatív célú szervezetekkel, valamint kész akár csak egy bajbajutott ügyét is zászlójára tűzni. Megmozdulásainkat, akcióinkat rendszeresen szeretnénk megszervezni és egy ütőképes, mások megsegítésére bármikor bevethető csapatot szeretnénk felépíteni.

DH világkupa 6. futam – Mount Sainte Anne

A maribori futam után egy bő hónapnyi szünetet kaptak a versenyzők, amelyet ki tesztelésre, ki pihenésre, ki munkára, ki családra, ki pedig edzésre használt fel. A lényeg, hogy még azok is haza tudtak menni egy kicsit, akik a déli féltekén élnek. Persze közben azért otthon mindenki bizonyított a hazai bajnokságokon, így például Aaron Gwin amerikai, Fabien Barel francia, Gee Atherton angol bajnokként állt rajthoz Kanadában a Szent Lőrinc folyó partján.

vk6_1

Ugyanakkor volt, aki nem hazai babérokra vágyott, és inkább erre a futamra koncentrált, ahogy például Hill tette. Ő ugyanis nem ment vissza Ausztráliába, hanem a kanadai pályákhoz ment edzeni. (A most hétvégi bromonti futam is ott lesz pár száz kilométerrel délebbre.) A hétvégi eredményeket figyelembe véve, ez nem volt egy rossz döntés részéről.

A pálya egyébként a legősibb az összes közül, ugyanis az első vk-t 1994-ben rendezték ezen a tájékon, bár már évekkel előtte is voltak itt montiversenyek. Érdekesség, hogy annak a futamnak a győztese a német Jürgen Beneke volt, aki most, tizenöt évvel később is indult, ráadásul a 62. helyen végzett. A ’94-es irgalmatlan sáros verseny második helyezettje pedig nem más volt, mint Rob Warner, aki szintén itt volt most, csak éppen a mikrofon előtt ült és kommentálta az eseményeket. Be is rekedt rendesen…

Tovább folytatnám a történelemórát: régóta lehetett tudni, hogy Shaun Palmer is visszatér a montizáshoz idén. Ő ’95-ben kezdett történelmet írni, amikor profi és verhetetlen snowboardosként gondolt egyet, és egy boltban vett magának egy Intense M1-et, amivel egyből dobogóig jutott. Évekig riogatta a tudatosan készülő, evő, alvó, cicanadrágos versenyzőket a farmeros, atlétás, tetovált, alkoholgőzös stílusával. Negyvenévesen épp az Olimpiára készül snowboardban, és ehhez a legideálisabb kiegészítést szerinte a montizáshoz való visszatérés jelenti. Ismét egymásra találtak Jeff Steberrel, aki adott alá egy-két Intense-t. Az amerikai bajnokságon a 12. helyen végzett, itt pedig a 75. helyre jött be, holott tíz éve nem ült montin, és hát azóta finoman szólva is durvultak a pályák, meg a technika.

A pályára visszatérve, nem sok minden változott tavaly óta: maradt a hatalmas sebesség, a sok szikla, az iszonyatos rázás, és lett pár új kanyar, meg nagyobb ugrató. Érdemes megnézni a videókon a gépek mozgását azon a szakaszon, ahol a sebességet mérték: ott a hatvan körüli tempónál a hátsó kerekek 30-40 centire is elpattognak a talajról még az olyan durung bringáknál is, mint a V10 vagy a 303.

vk6_2

Az időmérőn hamar megmutatkozott, hogy Hillnek jót tett a kanadai gyakorlás, hiszen régi stílusához hűen hét másodperccel verte a második Peatet, így ő biztosan nyugodtan aludt, főleg, hogy az éllovas Minnaar defektelt.

A versenynapon aztán az idő is rosszabbra fordult, így minden adott volt egy izgalmas futamhoz. Jöttek is vadul a versenyzők. Barel a jelek szerint nem véletlenül nyerte Maribort, hiszen az időmérő ötödik idejét tartani tudta a döntőben is, és ezzel sérülten, térdprotektorral, három versenyt is kihagyva már a 14. helyen áll összetettben.

Minnaaron túl nagy lehetett a nyomás, így esett, amivel csak a 22. helyre fért be, ezzel búcsúzott a vezetéstől. Csapattársa, Peat ugyanolyan időt ment, mint az időmérőn, amire büszke volt, hiszen Hill sokat rontott magához képest. Persze még ez is azt jelentette, hogy az ausztrál bő három másodperccel verte az ötvenedik pódiumra állását ünneplő angolt. A Specializednél is biztos nagy volt az öröm, hiszen visszatérésük óta ez volt az első győzelmük. Ráadásul Hill ezzel átvette az összetett vezetést is – igaz csak négy ponttal van Peat előtt.

A sors így igazságot szolgáltatott, hiszen eddig az első négyből mindenkinek jutott egy rontott verseny: Peatnek és Geenek Maribor, Minnaarnak ez, míg Hillnek Andorra. Bár érdemes megjegyezni, hogy Peatnek csak technikai hibája (defekt) volt, tehát ő a legmegbízhatóbb. A hosszú évek rutinja ugyebár.

Két amerikai érdekeltségű hír, hogy hosszú évek, de talán bő évtized óta nem állt amerikai versenyző a pódiumon, most meg a múlt héten USA bajnok lett Aaron Gwin, aki tavaly indult először vk-n életében, összehozott a mountainbike őshazájának egy harmadik helyet. JD Swanguen pedig sikeresen letörte az integrált (!) stucniját a gépéről. Tanulság: titán csavaroknak nem sok keresnivalójuk van olyan helyen, ahol komolyak az erőhatások.

A nőknél jóval kevésbé izgalmas a helyzet. Annyira, hogy az első hat helyezett áll ugyanebben a sorrendben az összetettben is az élen. Sabrina Jonnierrel Rachel Atherton sérülése óta senki nem bírja tartani a tempót, és ha idén már többet nem indul, akkor is legfeljebb csak harmadik lesz. Valószínűbb azonban, hogy marad a mostani Jonnier, Ragot, Moseley sorrend.

4X-ban pont fordított a helyzet, ott ugyanis a nőknél kiegyenlítettebb a küzdelem, ami most Beertennek jelentett pontokat, míg fő riválisa, Kintner csak a negyedik helyet tudta megcsípni egy esés miatt.

A nagyon sok nyomválasztási lehetőséget és sziklakertet tartalmazó pályán Jared Graves dominált ismét, aki még defekttel is tovább tudott jutni az egyik köréből. Ezzel ő két futammal a vége előtt megnyerte a sorozatot, ami a külső szemlélőként szerencsejátéknak tűnő sportágban abszolút nem jellemző. A legnagyobb meglepetést azonban egy amerikai 17 éves fiú, Mitch Ropelato okozta, aki az időmérőn hatodik lett, olyanokat megelőzve, mint Roger Rinderknecht vagy Michal Prokop. A döntőben a 17. helyet érte el. Valószínűleg még hallani fogunk róla.


Eredmények:

DH férfiak:
1. Sam Hill (összetett 1.)
2. Steve Peat (összetett 2.)
3. Aaron Gwin (összetett 6.)
4. Gee Atherton (összetett 3.)
5. Fabien Barel (összett 4.)

Nők:
1. Sabrina Jonnier (összett 1.)
2. Emmeline Ragot (összetett 2.)
3. Tracy Moseley (összetett 3.)
4. Céline Gros (összetett 4.)
5. Floriane Pugin (összetett 5.)

4X férfiak:
1. Jared Graves (összetett 1.)
2. Rafael Alvarez de Lara (összetett 5.)
3. Tomas Slavik (összetett 8.)
4. Roger Rinderknecht (összetett 2.)
5. Dan Atherton (összetett 6.)

Nők:
1. Anneke Beerten (összetett 1.)
2. Fionn Griffiths (összetett 3.)
3. Joanna Petterson (összetett 9.)
4. Jill Kintner (összetett 2.)
5. Melissa Buhl (összetett 5.)

További eredmények és információk:
www.dirtmag.co.uk
www.sicklines.com
www.littermag.com

Szöveg: KGÁdám
Fotó: www.dirtmag.co.uk, Victor Lucas