Home Blog Page 1280

60 perc

Szokás szerint késésben vagyok ismét. Pontosan 16 órakor van találkám, most pedig 15:51-re jár az idő. Sebaj, megnézem, hogy hányan vannak a postán, ha kevesen, akkor záróráig még gyorsan befizetek egy csekket. Bicaj vállra, lépcsőn le, indul a műsor…

60p_2

A posta szerencsére csak a szomszéd utcában van, nincsenek is sokan, ellenben lakatolnom kell. Csekkbefizetés után indulás – 15:57. Egy kis késés belefér, ez a West End-nél mindössze 1 percet jelent. Az ügyes-bajos dolgok gyors lebonyolítása után irány a VIII. kerületi szerviz. Némi ügyintézés, lakatolás ki-be, és a Blahán át irány újra a körút. Kéne néhány szerszám, szigetelő szalag, meg hasonló hiábavalóságok, ezt viszont csak a Nyugati térnél tudom beszerezni. Sebaj, toljuk neki – zöldhullámban végig. A boltban sok a hasznos dolog, így nyomok egy klasszikus shoppingolóst, nem kapkodok, meg számlát is kérek, utána irány haza. A kapu előtt megnézem az órámat: 16:51. Egy óra alatt 4 dolgot intéztem el, miközben 3 kerületben jártam, lámpasprintek során erősítettem magamat és még az adrenalin is pörgött.

Na ez az amit szeretek a bringás közlekedésben… Tessék egy hasonló menetet utánam csinálni autóval 🙂

BMX street tábor – 2009. július 19-25.

Dübörög a nyár. Ha lenne kedved összekapcsolni a szórakozást a tanulással és az edzéssel, akkor az alábbi programot neked találták ki!

Tömören a lényeg:
-BMX street tábor az OG bike Shop támogatásával.
– Egyhetes oktatás, napi 2×3 óra edzéssel
– Shenker Benjámin és Ivánfi Balázs vezetésével
– Fürdőzés a pálya melletti strandon
– Félpanziós ellátás
-Szállás kétszemélyes szobákban
– A hét végén háziverseny a résztvevők között
– Részvételi díj 47.000 Ft
– Tedd emlékezetessé a nyaradat!

A tavalyi Street táborról itt olvashatsz egy rövid hangulatjelentést:
https://bikemag.hu/magazin/szabadonfuto/eljen-a-bmx

Íme a részletek:

A tábor célja:
Komoly szakmai felügyelettel, felépített edzésrend alapján elindítani egy olyan utánpótlás nevelést, ami az extrém sportokra jellemző önfejlesztés mellé egy kontroll segítségével segít a fejlődésben.

Helyszíne:
A százhalombattai Városi Szabadidő Központ területén található skatepark, strand és az Oktán szálló.

Ellátás:
A városközpontban az Oktán szálló 2 személyes szobáiban van az elhelyezés. A szobákban általában tv, hűtőszekrény is van és természetesen ágynemű huzattal.
Ők biztosítják a félpanziós ellátást, amit a tábor díja tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy az indulás előtti reggeli és az esti vacsora rendezve van. De a pályára kedvezményes jelleggel szállítanak pizzát, valamint a szomszédos strandon, ahol feltételezett jó idő esetén sok időt töltünk rengeteg lehetőség, van ebédelésre.

Edzés:
Napi kétszer lesz edzés. Reggel 9-11-ig majd délután 3-tól este 6-7-ig.
Vezető edző vezényletével és két segédedzővel folyik az oktatás, amit a személyes szintekhez igazítanak. A szabadidős gyakorláson kívül, lesz egy táborzáró házi verseny is ahol a héten tanultakról, adnak számot a táborozók.

Elvárások, feltételek:
A táborba bármilyen korosztály jelentkezhet, de 12 éves kor alatt csak szülői felügyelettel tudjuk biztosítani a helyet. A táborozók napi programjaira, valamint a személyes igények összehangolására egy táborfelelős személy lesz jelen a teljes tábor időtartama alatt. Ő helyi ismereti révén az esetleges baleseteknél problémáknál azonnal tud hatékonyan intézkedni. Minden 12 és 18 év alatti táborozó csak az ő engedélyével hagyhatja el a tábort vagy az edzés, szabad programok esetén a csoportot. Aki magatartásával lehetetlenné teszi a tábor csoportos tevékenységeit és a tábori szabályoknak, nem tesz eleget azokat a szülők bevonásával, azonnal eltanácsoljuk a táborból.
Minden jelentkező a tábor megkezdésekor köteles egy a szülő által kitöltött nyilatkozatot leadni, amelyben a felelősség átvállalás le van írva, valamint az értesítési lehetőségek is szerepelnek.
Az edzéseken és a táborhelyen minden táborozó köteles az oktatók utasításai alapján ügyelni a biztonságra és az előírt védőfelszereléseket maradéktalanul viselni. Erről a jelentkezést követően bővebb információt küldünk email-ben.

Jelentkezés:
A tábor részvételi díja 47.000 forint per fő.
A jelentkezési lapot kell kitölteni a OG. Bike üzletében, ahol a lap leadásával egy időben 20.000,- előleget kell letenni, ami természetesen levonódik a tábori díjból majd a fennmaradó összeget a táborba érkezéskor, kell rendezni.

A tábor időtartama:
A tábor2009. július 19-e vasárnaptól a következő 25-i szombatig tart. Ez azt jelenti, hogy a Százhalombatta gördeszka pályán van a gyülekező vasárnap 17. 00-tól majd együtt megyünk a szállásra. A következő heten pénteken lesz a háziverseny és a táborzáró, valamint másnap reggel ugyancsak a pályáról, lehet a srácoknak haza menni reggel 9-től.

A tavalyi Street táborról itt olvashatsz egy rövid hangulatjelentést:
https://bikemag.hu/magazin/szabadonfuto/eljen-a-bmx

További információk:
gaboard@t-email.hu
shop@original-gypsy.com

batta_bmx_tabor_09_v2

Benkó 6., Parti 52. az OX Európa-bajnokságon

Benkó Barbara

A német Rothaus Cube csapatban versenyző Benkó Barbara érte el hatodik helyével a legjobb magyar eredményt a hétvégén, Hollandiában rendezett hegyikerékpáros Európa-bajnokságon, a huszonhárom év alatti nők futamában. A tavaly még juniorok között világbajnoki ezüstöt szerző 19 éves versenyző hölgynek úgy tűnik már első évében sikerült beleerősödni a keményebb korosztályba. A szombati versenyen a bajnoki címet a lengyel Aleksandra Dawidowicz szerezte meg.

Benkó Barbara
Benkó Barbara

Jobb eredményt várt viszont magától pekingi olimpikonunk, Parti András, aki az 54. helyen végzett az elit férfiak OX futamában. András elmondása szerint a vasárnapi egész napos eső irreális körülményeket teremtett, hatalmas különbségek alakultak ki a mezőnyben, és ő maga sem úszta meg bukás nélkül. Másik résztvevőnk, Szlobodnyik Zsolt a 76. helyen ért célba a 93 indulóból.

Parti András
Parti András

„Az eső korcsolyapályává változtatta a füves kanyarokat és emelkedőket, a meredek részeken egyszerűen kipörgött a kerék, többször futni kellett a bringával. Lefelé pedig kétszer is estem, egyszer akkorát, hogy a vázam is behorpadt, ahogy a kormány nekicsapódott. Rosszul indult a futam, amikor hallottam, hogy a 70. hely környékén vagyok, nem is akartam elhinni, úgy éreztem, jobban haladok. Ez egyébként jellemző az idei évre, mert hasonló erőben érzem magam, mint az olimpia évében, csak mintha az ellenfelek lennének gyorsabbak. A táv második felétől indult be a gépezet, akkor sikerült feljönni az 50. hely környékére, de végül nem úsztam meg körhátrány nélkül.” – nyilatkozta Parti a verseny után.

Az elitek dobogósai: Hermida, Naef és Nys
Az elitek dobogósai: Hermida, Naef és Nys

Nem zavarta viszont a sár Ralph Naef-t, aki látványos versenyzéssel nyerte meg az elit férfi Európa-bajnoki címet. A svájci rajt-cél győzelmet aratott a spanyol José Hermida előtt, akivel klubszínekben mindketten a Multivan Merida csapatát erősítik, így egymásért is dolgoztak a futam során. A harmadik helyen a ciklokrossz sztár, a belga Sven Nys ékezett.

Utánpótlás eredmények:

U23 férfiaknál 54. Lukács Bálint, 60. Juhász Zsolt (74 indulóból); Európa-bajnok a svájci Fabian Giger.
A junior férfiak között Béla Attila 63., és Kis Dániel 65. helyet szerezte meg (90 indulóból); Európa-bajnok az olasz Gerhard Kerschbaumer.

Forrás: MMTBSZSZ sajtóközlemény

Százszámra lepték el az amatőr bringások Szekszárd utcáit

Az elmúlt napokban igazi bringás fesztivál volt Szekszárdon, a Gemenci Nagydíj és a kritérium gála mellett szombaton került sor a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap eseményeire, melyek a biztonságos kerékpározás és az egészséges életmódra ösztönzés jegyében teltek. Az egész napos rendezvénynek sok száz aktív résztvevője volt, a kicsiket természetesen szüleik, nagyszüleik is elkísérték.

gemenci4_1

Reggel a T-Mobile Természetjáró Kerékpáros Túrával kezdődött a program, melyet három távra írtak ki a szervezők. A legnépszerűbb a 35 kilométeres középtáv volt, melyet több mint félszázan teljesítettek. A zártpályás kritériumversenyre, a gyermekfutamokra a fiatalokat várták a rendezők, a 6-15 éveseknek kínáltak versenyzési lehetőséget. A BringaSuliban KRESZ táblákkal felszerelt ügyességi pályán kerekezhettek a legkisebbek, szakavatott segítők jelenlétében. Akinek pedig technikai problémája akadt, azonnal kopoghatott a Bringaszerviz jelképes ajtaján, mesterkezek várták az apróbb javításokkal. A résztvevők és a győztesek különféle jutalmakban részesültek.

gemenci4_2

A délutáni T-Mobile Kerékpáros Demonstráció alkalmával egy komolyabb hazai mezőnynek is beillő, több mint százfős sokaság, köztük kicsik-nagyok „tették a kereket” a rendőri felvezetés mögött. A felvonulás célja ezúttal nem a megméretés, hanem a biztonságos kerékpározásra, a kerékpárutakra, az egészséges életmódra való felhívás volt.

gemenci4_3

Forrás: Gemenci Nagydíj sajtóközlemény

Madaras Zoltán a szekszárdi kritériumgála legjobbja

Villanyfényes kritériumgálával zárta a Gemenci Nagydíjat az Ifjúsági Unió Szekszárd szervező csapata. A 25 körös háztömbkörüli verseny eredménye már nem számított bele a kétnapos viadalba, azonban méltó befejezése volt annak. A Pálinkás Csaba emlékére megrendezett Alisca Bau Kupán a hazai pályán versenyző Madaras Zoltán volt a leggyorsabb.

gemenci3_1

A kritériumversenyre minden kerekes meghívást kapott, aki értékelhetően befejezte a 35. Gemenci Nagydíjat. A bringások minden körben hajráztak a felajánlott pénzdíjakért, jutalmakért. A Szekszárd belvárosában kijelölt, forgalomtól teljesen lezárt, mintegy másfél kilométeres körpályát az amatőrök és az utánpótlás-korosztályok futamai után, pontban fél kilenckor vették birtokba az elit kerékpárosok. A versenyt 1975-óta megrendezik a Gemenci Nagydíj gálájaként, mely esztendők óta Pálinkás Csaba emlékét őrzi, aki két alkalommal is győzni tudott. Az éjszakába nyúló esemény alkalmával – a nézők számát tekintve is – a hazai kerékpársport ünnepére került sor.

gemenci3_2

Féltávnál egy háromfős elmenés alakult ki, melynek sikeréhez egy hazai, szekszárdi kerekes, Madaras Zoltán is hozzájárult. Előnyük egyre nőtt, a befutó alkalmával egymás közt osztották le a helyeket. A célban végül a tavalyi nagydíj összetett második helyezettje, az idei pöttyös trikós Madaras emelhette föl a kezét.

gemenci3_3

Eredmények, Alisca Bau Kupa, Pálinkás Csaba Emlékverseny:

1. Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000-Limonta)
2. Adam Homolka (cseh, VIPERbike-Arbö-Graz)
3. Ivan Stevic (szerb válogatott)

A Gemenci Nagydíjról bővebben: www.gemencgp.hu
A Gemenci Nagydíj a Bikemag Fórumon: http://forum.bikemag.hu/showthread.php?t=3524
Forrás: Gemenci Nagydíj sajtóközlemény

Dér Zsolt nyerte a Gemenci Nagydíjat

A Paks és Szekszárd közötti MVM Paksi Atomerőmű Kupáért kiírt, 148 kilométeres országúti mezőnyversennyel zárult a 35. Alisca Bau Gemenci Nagydíj kerékpárverseny július 11-én. A leggyorsabb versenyző az osztrák csapatban tekerő, cseh Adam Homolka volt, legjobb magyarként Kusztor Péter negyedik lett.

gemenci2_1

A két szakasz alapján az összetettet a célba másodikként érkező szerb válogatott Dér Zsolt nyerte, a hegyi trikót Madaras Zoltán, a legjobb U23-asnak járó mezt Lovassy Krisztián, a leggyorsabb lábú bringásnak járót pedig Ivan Stevic érdemelte.

A szakasz jelentős részén egy bolyban haladt a mezőny, a versenyt kisebb akciók színezték.Több mint 140 kilométer megtétele után jött a szekszárdi Kálvária dombra felveszető emelkedő, mely alaposan szétrázta a pelotont. A hegytetőre elsőként az osztrák csapatban szereplő Adam Homolka érkezett fel, 3 másodperccel megelőzve az összetettben második helyen álló, szerb csapatban versenyző Dér Zsoltot. A pénteki szakasz győztese, Lovassy Krisztián több mint fél perces hátrányba került, így leszorult a dobogós helyezésről, azonban így is a legjobb U23-as versenyzőként zárt.

gemenci2_2

A nap legjobb hazai kerekese Kusztor Péter lett. A legjobb hegyi menőt megillető piros pöttyös trikót Madaras Zoltán viselte. Ezen a szakaszon is megnyert egy hegyi hajrát, a másikon második lett, ezáltal ő lett a Gemenc hegyi királya. A versenyt végül 65-en fejezték be.

gemenci2_3

„Az első szakaszon az elmenésbe nem kerültem bele, ezért ma időhátránnyal kezdtem a versenyt, amit nem tudtam ledolgozni, pedig az összetettben érmes helyre számítottam. A második etapon pedig a Kálvária emelkedőjén előbb kellett volna akciót indítanom a dobogós hely megszerzésére, az első hármat már nem tudtam kikerülni, így a szakaszon legjobb magyarként negyedikként zártam.” – mondta vegyes érzelmekkel Kusztor Péter.

Eredmények:

Alisca Bau Gemenci Nagydíj, 2. szakasz az MVM Paksi Atomerőmű Kupáért (148 km):
1. Adam Homolka (cseh, VIPERbike-Arbö-Graz) 3:39’57”
2. Dér Zsolt (Szerbia válogatott csapata) 3 mp hátrány
3. Matija Kvasna (horvát, Puris Kamen) 5 mp hátrány
4. Kusztor Péter (Magyarország válogatott csapata) 5 mp hátrány

Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj (UCI 2.2) összetett végeredménye a két szakasz után:
1. Dér Zsolt 6:39’13”
2. Matej Jurco (szlovák) 7 mp hátrány
3. Matija Kvasna 10 mp hátrány
4. Lengyel Tamás (Tusnád Cycling Team) 24 mp hátrány
5. Lovassy Krisztián (Betonexpressz-2000 Limonta) 33 mp hátrány

Mezek:
A hegyi pontverseny győztese (pöttyös trikó): Madaras Zoltán (Betonexpressz-2000 Limota)
A gyorsasági pontverseny győztese (zöld trikó): Ivan Stevic (Szerb válogatott)
Legjobb magyar versenyző (narancs trikó): Lengyel Tamás (Tusnád Cycling Team)
Legjobb U23-as versenyző (fehér trikó): Lovassy Krisztián (Betonexpressz-2000 Limonta)
A csapatverseny győztese: Middle Slovakia Region

Letölthető dokumentumok:
– részletes eredménylista

További információk: www.gemencgp.hu
Gemenci Nagydíj a Bikemag fórumon: http://forum.bikemag.hu/showthread.php?t=3524
Forrás:
Gemenci Nagydíj sajtóközlemény

Komoly izgalmakat hozott az egyetlen hazai nemzetközi pályaverseny

A sprintverseny első négy helyezettje deréktól lefelé :)

Igazán szép pályasportot láthattak, akik 2009. július 8-án a 14 és 20 óra közötti időszakot a Millenáris Sporttelepen töltötték. A sprint szakágban generációváltás látszik kibontakozni, a stéherverseny során trónfosztásnak lehettünk szemtanúi, végül pedig az elit pontverseny végkimenetele okán izgulhattunk.

Az U15-ös fiúk és U17-es lányok versenyében nem sok babér termett a magyaroknak. A selejtező kivételével az összes számot a sárga mezes osztrák Georg Reinprecht nyerte, így az omnium elsőség is neki jutott
Az U15-ös fiúk és U17-es lányok versenyében nem sok babér termett a magyaroknak. A selejtező kivételével az összes számot a sárga mezes osztrák Georg Reinprecht nyerte, így az omnium elsőség is neki jutott

A versenyprogram tartalmas időtöltést ígért, ezzel kapcsolatosan kétségek csupán a gyülekező sötét fellegek apropójából merülhettek fel. A délelőtti erős szél a verseny kezdetére valamelyest enyhült, estére pedig még a nap is kisütött. Három ország (Magyarország, Ausztria, Csehország) 11 csapatának bringásai várták a 14 órai rajtot, mely a sprint kvalifikációs futamokkal vette kezdetét.

Az U17-es fiúk és U19-es-, valamint elit nők közös tempóversenyében Kenyó Anita (Bringavilág SK Bornsport) és Zelinka Gabriella (KSI) ígéretes szökést indítottak, ami végül nem ért haza
Az U17-es fiúk és U19-es-, valamint elit nők közös tempóversenyében Kenyó Anita (Bringavilág SK Bornsport) és Zelinka Gabriella (KSI) ígéretes szökést indítottak, ami végül nem ért haza

Relatíve hosszú beszámoló következik, melyben azonban a teljesség igénye nélkül, csak a számomra érdekes számokról teszek említést. Aki nem szeretne sokat olvasni, vagy a többi versenyszám és korosztály eredményeire is kíváncsi, az kattintson ide a teljes eredménylistáért.

A csavarokból, anyákból és egyéb fém alkatrészekből összehegesztett vaslovag idén is pályázhat a „hazai versenyek legötletesebb trófeája" címre
A csavarokból, anyákból és egyéb fém alkatrészekből összehegesztett vaslovag idén is pályázhat a „hazai versenyek legötletesebb trófeája" címre

Közel a 11 másodperces határhoz: a sprintfutamok

A sprint – vagy repülőverseny – a pályasport egyik legrégebbi, és máig a legnagyobb tekintéllyel bíró versenyszáma. Ez nem is véletlen, hiszen az egyik legizgalmasabb pályaszám, viszont igazán csak akkor élvezhető ki, ha az ember némi előképzettség (pl.: youtube) után nagyjából képbe kerül azzal kapcsolatosan, hogy mi is történik a pályán valójában. Magyar részről igen jó kilátások mutatkoztak. A 2009. június 27-én rendezett időmérő edzésen Szalontay Sándor (KSI) 11,12″-es, míg Veres Ádám (KSI) 11,89″-es 200 méteres időeredményt hozott. Előbbi azért érdekes, mert az elmúlt öt évben nem volt divat a Millenárison 11,5-ön belül menni.

A csehek leggyorsabbja a sprint és keirin számot egyaránt nyerő Adam Ptacnik itt éppen egy 11,05-ös kétszáznak indul neki
A csehek leggyorsabbja a sprint és keirin számot egyaránt nyerő Adam Ptacnik itt éppen egy 11,05-ös kétszáznak indul neki

A sprintversenyben ifi, U23-as és elit versenyzők indultak együtt. A legkomolyabb ellenfélnek természetesen a csehek bizonyultak, akik három felnőtt, egy U23-as és két Ifi sprinterrel érkeztek. Közülük két felnőtt versenyző fapályán simán 11 másodperc alatt képes teljesíteni. A régi öregek véleménye szerint egy sprinter számára 11,3-11,6″-es egyéni csúcs bőven elég, hiszen úgyis a taktika dönt. Ezzel szemben a mai valóság sokkal inkább azt mutatja, hogy 2-3 tizedmásodpercnyi gyorsaságbeli különbséget igen nehéz jó taktikával kompenzálni.

No, a lényeg az, hogy már a kvalifikáció során kirajzolódtak az erőviszonyok. Összesen 17 versenyző állt rajthoz, közülük négyen teljesítettek 12 másodpercen belül. A legjobb időt a cseh Adam Ptacnik futotta, bizonyítva, hogy az egyre romló állapotú pályán is lehet figyelemreméltó, 11,05″-es időt hajtani. A KSI SE sprintere, Szalontay Sándor 11,4″-es idővel harmadikként kvalifikált, a tavalyi felnőtt sprintbajnok, Berkesi András pedig 12,72″-es időt hajtott, sejtetve már ekkor, hogy ma itt neki sprintben nem sok szerep jut.

Érdemes megnézni és összehasonlítani a legjobb négy kvalifikációs időt teljesítő versenyző mostani és 2009. január 9-10-i nemzetközi pályaversenyen a bécsi fedett pályán elért időeredményét:

1. Adam Ptacnik (Cseh, Dukla Brno Sprint Team) 10,671″ (Bécs); 11,05″ (Vasló Kupa)
2. Filip Ditzel (Cseh, Dukla Brno Sprint Team) 10,838″; 11,22″
3. Szalontay Sándor (magyar, KSI SE) 11,815″; 11,40″
4. Martin Feiferlik (Cseh, Dukla Brno Sprint Team) 11,416″; 11,70″

Mint az látható, mindenki 3-4 tized közötti idővel hajtott rosszabbat a budapesti betonon, mint a bécsi parketten, leszámítva a KSI sprinterét, aki szívós edzésmunkával ledolgozta a nemzetközi mezőnyhöz viszonyított fél évvel ezelőtti komoly hátrányát.

Az előtérben haladó Szalontay Sándor 2007. telén járt először a Millenárison. A 2008-as felnőtt magyar bajnokot viszont ezúttal ekkora különbséggel verte
Az előtérben haladó Szalontay Sándor 2007. telén járt először a Millenárison. A 2008-as felnőtt magyar bajnokot viszont ezúttal ekkora különbséggel verte

Az előfutamokból három magyar és 5 cseh versenyző jutott tovább. A magyarok között Szalontay Sándort, Veres Ádámot és Berkesi Andrást találhattuk. A negyeddöntő összeállítása egy érdekes párosítást hozott. A 2008-as (azaz jelenleg is regnáló) felnőtt sprintbajnok és a mindössze 19 esztendős Szalontay került össze. Itt maga a futamgyőzelem jelentette az elődöntőbe jutást, tehát egyetlen győzelemre ment ki a játék. A futamot felvezető Berkesi minden taktikai cselt bevetett, hogy gyors, ellenben taktikailag kevésbé felkészült ellenfelének megindulását megakadályozza. Szinte már a 200 méteres vonalnál tartottak, amikor a hátul haladó KSI-s versenyző folytonos kiugrási kísérleteit még mindig sikeresen hárította az FTC pályaspecialistája. Ekkor azonban Szalontay megelégelte a dolgot, és balról előzve, szabályosan félretolva az útból ellenfelét, megsemmisítő vereséget mért a felnőtt bajnokra. Berkesi ezután az 5-8. helyért folytatott négyes futam megnyerésével vigasztalódhatott.

hétköznapi időpont ellenére azért volt érdeklődő szép számmal
hétköznapi időpont ellenére azért volt érdeklődő szép számmal

Ezután Szalontay a csehek kettes számú sprinterével, Filip Ditzellel került közös futamba, innen a döntőbe jutáshoz már két győzelem kellett. A magyar versenyző bátran, bevállalósan, ellenben – a szakemberek szerint – nem kellő átgondoltsággal versenyzett, ugyanis kétszer követte el egymás után ugyanazt a hibát. Mármint hogy egy olyan versenyzővel szemben, aki 200 méteren két tizeddel gyorsabb, nem lehet abban bízni, hogy a 200 méteres vonalon belül indított robbantással akkora hátrányba lehet hozni, amit képtelen ledolgozni. Ditzel nem sokkal ugyan, de mindkét alkalommal megelőzte Szalontayt, de egyik sem volt kifejezetten papírforma győzelem, így a közönség izgalmában nyugodtan összevizelhette magát.

Filip Ditzel és Szalontay Sándor csatája
Filip Ditzel és Szalontay Sándor csatája

A döntő így végül cseh összecsapást hozott, amit a korábban legjobb idővel kvalifikáló Adam Ptacnik nyert. Szalontay Sándor a nemzetközi szintű tapasztalatszerzés mellett a szintén Dukla Brno színeiben induló Martin Pfeiferlik kétszeri megverése után a harmadik hellyel lehetett gazdagabb. Ezúttal bejött a papírforma: a kvalifikációs sorrend egyben végleges sorrend is lett.

A sprintverseny első négy helyezettje deréktól lefelé :)
A sprintverseny első négy helyezettje deréktól lefelé 🙂

Keirin: meglepetésember a döntőben

Az U19-es, U23-as és elit versenyzőket felvonultató keirin versenyszám mezőnye 15 főt számlált, gyakorlatilag a sprintfutamok résztvevőiről volt szó. A társaságot három előfutamba osztották szét, négy, öt, illetve hat ellenfél hajtott a motor után az egyes futamokban. Az első két menetből 2-2, míg a hatfősből 3 versenyző jutott az elődöntőkbe. Szalontay Sándor magabiztosan nyerte a futamát, míg Veres Ádámot a tavalyi felnőtt keirinbajnok, Berkesi András búcsúztatta. A reményfutamból aztán Veres bevállalós versenyzéssel visszaverekedte magát az elődöntőbe, majd saját futamában revansot vett Berkesin, és előtte áthaladva a célvonalon jutott a futam harmadik helyezettjeként a döntőbe.

A keirin döntőben jól helyezkedett a motor mögött a KSI sprintere
A keirin döntőben jól helyezkedett a motor mögött a KSI sprintere

Szalontai Sándornak nem volt szerencséje. Az ötfős futamban 4 Duklás sprinterrel került egybe, akik – a sprintfutamok során megismerve gyorsaságát – komoly csapatmunkát fektettek abba, hogy ne legyen ott a három továbbjutó között. A motor mögé harmadiknak sikerült beállnia, a felvezető jármű kiállása után azonban az előtte haladó cseh elit versenyző először megszakította a sort – ezzel elengedve a mezőnyt vezető csapattársát -, majd a felzárkózni kívánó KSI-s sprintert a végén úgy körbezárták, hogy csak a negyedik hely jutott neki – így nem lett a döntősök között.

Veres Ádám első nemzetközi keirinversenyén a negyedik helyre érkezett
Veres Ádám első nemzetközi keirinversenyén a negyedik helyre érkezett

Veres Ádámnak tehát nem volt könnyű dolga, egyedül találta magát a döntőben, öt csehvel szemben. Ez különösképpen azonban nem zavarta meg. A harmadik rajtpozícióból borított ügyesen elsőnek a motor mögé, majd a sprintkörben ígéretesen próbálta felvenni a tempót a három felnőtt cseh sprinterrel. Végül igen szép küzdelemmel, kevéssel maradt le a dobogóról.

Sikertelen visszatérés és trónfosztás a stéherfutamban

Az egykoron szebb napokat látott stéherszakág napjainkra leginkább egy élő halott képét mutatja. Hogy ma Magyarországon ez a szakág még létezik, az jelenleg mindössze egy maroknyi embernek köszönhető. De hiába minden igyekezet, ha a technikai háttér meglehetősen korlátozott, ráadásul a technika ördöge sem a stéhereseknek dolgozik. A hetvenes években beüzemelt utcai Jawákból átalakított motorokat üzemképesnek nem igazán lehet mondani, így a futamgyőzelem szempontjából nem közömbös, hogy a versenyző melyik motor mögé áll be. Éppen ennek kiküszöbölésére pár hete rendbe tették mind a négy gépet, így a háromfős mezőnyt számláló futamnak elvileg még tartalékgépe is volt. No de itt jön képbe a technokrata ördög, de erről majd később…

A stéher magyar bajnok ráhangolódik a futamra
A stéher magyar bajnok ráhangolódik a futamra

A36 körös futamra három versenyző nevezett. A stéher ob-k rendszeres résztvevője, Farkas Dániel (Atlantis Casino, vezetője Tarapcsák Péter), aki azonban eddig be kellett, hogy érje bajnoki dobogós helyezésekkel. A kétszeres magyar bajnok, Erdélyi Sándor (BSMC Filutás, vezetője Szabó Zoltán) és a versenysportba idén visszatérő, hajdani többszörös stéherbajnok, Garamszegi László (Betonexpressz 2000-Limonta, vezetője Somogyi Miklós). Komoly izgalmakat ígért „Ottó” ismételt szereplése, a végeredmény szempontjából az általam a helyszínen végzett nem reprezentatív felmérés a következő eredményt hozta: fele-fele arányban Garamszegire és Erdélyire tippeltek a megkérdezettek. A mércét Erdélyi Sándor felé billentette a tény, hogy ő évek óta összeszokott párost alkot Szabó Zoltán motorvezetővel, míg Somogyi Miklóst jó ideje nem láthattuk stéhermotor nyergében.

Somogyi Miklós mögött Garamszegi László - géphiba miatt nem sikerült a hajdani stéherbajnok visszatérése
Somogyi Miklós mögött Garamszegi László - géphiba miatt nem sikerült a hajdani stéherbajnok visszatérése

A bemelegítés némi technikai problémát hozott. A Garamszegi-Somogyi páros motorja nem igazán domborított jól, így a tartalék motor igénybevételére volt szükség. Utóbbi viszont nem indult el, így végül mégis maradt az eredeti felállás. A kegyelemdöfést azonban a rajt utáni kör jelentette, amikor is Garamszegi már nem tudott görgőt fogni: Somogyi Miklós motorja végleg megállt. A versenyben így ketten maradtak. Fekete Dániel az élre állt, és lassan növelni kezdte a különbséget, majd fél kör előnyt szerezve állandó tempóra állt, és ezt a differenciát igyekezett tartani. Erdélyi Sándor nem igazán volt elemében, a sikertelen felzárkózás pedig szemlátomást kifárasztotta. Észlelve ezt, a Fekete-Tarapcsák Páros fokozta a tempót, és 75-80 km/h-val kezdtek körözni. Ennek az lett a végeredménye, hogy mindenki meglepetésére a verseny végére körhátrányt kapott a 2008-as magyar bajnok, így Fekete Dániel ünnepelhetett.

A stéherverseny győztese Fekete Dániel lett Tarapcsák Péter motorja mögött
A stéherverseny győztese Fekete Dániel lett Tarapcsák Péter motorja mögött

Pontverseny – magyarok szökésben

A 6 sprintet és 48 kört tartalmazó pontverseny elején még úgy tűnt, hogy a mezőnyben nagy hanggal bíró csehek egy újabb győzelmet szereznek majd. Az első hajrá 3 helye mind külföldi kézbe került, egyedül Veres Ádám (KSI) mentette a mundér becsületét egy 4. hellyel. Az első hajrá után nem sokkal azonban megindult a magyar lószparádé: először Lengyel Gábor (Kommuna.org) ugrott meg, és zsebelte be a 16. kör végén a hajrágyőzelemért járó 5 pontot. Miután beérte a mezőny, szinte egyből megugrott Specziár Viktor, a mezőny pedig nem igazán reagált erre. Aztán az utolsó utáni pillanatban észbe kaptak, és elkezdték üldözni az FTC bringását. Az „utolsó utáni” szó szerint értelmezendő, ugyanis a fáradó Specziár elfogása mindössze 2 méteren múlt, de végül nem sikerült, így a harmadik hajrágyőzelem ismét magyar kézbe került. Ezután Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000-Limona) robbantott, Berkesi András pedig rátette a kereket, így ketten, váltott vezetéssel távolodni kezdtek a mezőnytől.

Pontverseny közben is épül a jégpálya
Pontverseny közben is épül a jégpálya

Tették ezt olyannyira, hogy a 4. hajrához közeledve már éppen lekörözni készültek azt. Ekkor azonban Lovassy egy meglehetősen udvariatlan gesztussal hátulról kiugorva lesprintelte az élen vezető fradistát, megszerezve ezzel a negyedik hajrá 5 pontját. Berkesi erre látványosan megsértődött, és nem volt hajlandó többet vezetni. Ezután Lovassy minden egyes váltási kísérletére szélárnyékban felborítás volt a válasz, így a Betonexpressz 2000-Limonta versenyzője kénytelen volt energiát nem kímélve egyedül vezetni, miközben a mezőnnyel szembeni előnyük a korábbi 350 méterről kb. 70-re fogyott. Ekkor belátta Lovassy is, hogy ez így nem fog menni, így némi tanakodás után helyreállt a rend: a szökés két tagja ismét közösen dolgozott, az 5. hajrágyőzelmet pedig Berkesi kapta. A közös munkának meg is lett az eredménye, mindketten körelőnyt szereztek pár körrel a vége előtt. A legvégén aztán sprintben dőlt el kettejük csatája, ezúttal Lovassy javára. A dobogó harmadik fokára Támer Kolos érkezett két darab 2. hajrá helyezésével.

Lovassy Krisztián nyerte az elit pontversenyt, míg az itt éppen mögötte haladó Támer Kolos (KSI) 3. lett. Támer a 3000 méteres időfutamban egy további ezüstéremmel gazdagodott a mai napon
Lovassy Krisztián nyerte az elit pontversenyt, míg az itt éppen mögötte haladó Támer Kolos (KSI) 3. lett. Támer a 3000 méteres időfutamban egy további ezüstéremmel gazdagodott a mai napon

Ezek voltak a XI. Vasló Kupa legizgalmasabb pillanatai – legalábbis szerintem. Izgalmas a Tour de France tévéközvetítése is, de számomra bármelyik (nincs sok) hazai pályaverseny élőben való megtekintése komolyabb élvezeti értékkel bír. Hogy miért? Gyertek ki legközelebb és megtudjátok…

Pályasportról, versenyszámokról és a Millenárisról bővebben: www.velodrom.hu

Lovassy győzelmével kezdődött a Gemenci Nagydíj

Hazai győzelemmel zárult a 2 milliós összdíjazású Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj pénteki, első szakasza. A 144 kilométeres, Skoda – Alisca Autocentrum Kupán 7 ország 11 csapatának 74 kerekese sorakozott a kaposvári rajtnál. A szekszárdi befutó alkalmával Lovassy Krisztián volt a leggyorsabb.

Az egyetlen hazai UCI-kategóriás többnapos országúti viadal kerekeseit a szekszárdi dombvidéken végig hideg, esős idő kísérte. Már az első kilométereken kialakultak a szökések, a teljes távot kisebb-nagyobb akciók kísérték. A tavalyi összetett második, Madaras Zoltán „ráment” a hegyi hajrákra, mindkettő alkalmával a legtöbb pontot ő gyűjtötte, teljesítménye pöttyös trikót ért.

gemenc1_1

A verseny vége felé egy kisebb szökevényboly alakult ki, melyben több, nevesebb versenyző is tekert, egészen Szekszárdig együtt haladtak. A véghajránál azonban a korábbi junior világbajnoki ötödik helyezett Lovassy Krisztiánnak sült el leggyorsabban a lába, így a szakaszgyőzelem mellett az összetettért járó kék trikót is kiérdemelte.

„Az utolsó gyorsasági hajrá alkalmával szereztem egy harmadik helyet, majd azzal a lendülettel továbbmentem, még egy harmincas lehetett hátra. Néhányan még felugrottak rám, kialakult egy nyolcfős elmenés, Lengyel Tomi is benne volt. Az első helyről végül sprint döntött.”nyilatkozta Lovassy Krisztián.

Az Ifjúsági Unió Szekszárd által szervezett versenyen szombaton Paksról a legendás, szekszárdi Kálvária-tetőre érkezik a mezőny, a 148 kilométeres MVM Paksi Atomerőmű Kupa fél 11-kor indul. Este háromnegyed nyolctól háztömbkörüli versenyek kezdődnek utánpótláskorú igazolt és felnőtt amatőr kerékpárosoknak Szekszárd belvárosában, majd fél tíztől a villanyfényes gálára, az Alisca Bau Kupára, a Pálinkás Csaba emlékére kiírt kritériumversenyre kerül sor. A családok és a gyermekek a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Napon tekerhetnek.

gemenc1_2
Eredmények, 1. szakasz, Skoda – Alisca Autocentrum Kupa:

1. Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta), ideje: 2:59’25”
2. Dér Zsolt (szerb) azonos idő
3. Matej Jurco (szlovák) azonos idő

Mezek:

Kék (összetett) Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Pöttyös (hegyi) Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Zöld (gyorsasági) Matej Jurco (szlovák)
Fehér (legjobb U23-as) Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta)
Narancs (legjobb magyar) Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000 – Limonta)

Letölthető dokumentumok:
– rajtlista
– 1. szakasz eredménylista

Forrás: Gemenci Nagydíj sajtóközlemény
Bővebb információk: www.gemencgp.hu
Gemenci Nagydíj a Bikemag fórumon: http://forum.bikemag.hu/showthread.php?t=3524

Präbichl bringás szemmel

Azt hiszem, aki szereti a hegyikerékpársportot, az alighanem Ausztriát is. Nekem maga Meseország! Gyerekként egy buszos kirándulás keretein belül édesanyámmal és testvéremmel jártam kint először. Hallstatt és környéke akkora hatással volt rám, hogy mikor komolyabban kezdtem bringázni, a kiskori élmények azonnal újra felszínre kerültek, és mindenképp ki akartam menni tekeregni.

1800 méter fölött
1800 méter fölött

Két keréken először középiskolásként jártam az osztrák utakat, de akkor terepről még szó sem volt. A kerékpárutakról bámultam a környező hegyeket, amik már akkor felfedezésre csábítottak. Az első komoly ausztriai bringázásig évek teltek el. Ezalatt az idő alatt a külföldi kerékpáros magazinok útleírásai alapján képzeletben kerekeztem az alpesi ösvényeken. Öt évvel ezelőtt aztán fogtam magam, kocsiba pakoltam a bringám és mivel útitársam nem akadt egyedül indultam el Kaprunba. A kint töltött hét alatt minden tekerésből fülig érő szájjal értem vissza a kempingbe annak ellenére, hogy minden második nap bőrig áztam. A táj annyira lenyűgözött, hogy a rossz idővel egy pillanatig sem foglalkoztam.

A Bahnhof Hotel peronja
A Bahnhof Hotel peronja

Megint évek teltek el ausztriai kiruccanás nélkül, mígnem tavaly a Bikemag képviselőjeként lehetőséget kaptam a Salzkammergut Trophy keretein belül öt napot eltölteni Bad Goisern könyékén. Fantasztikus volt ilyen környezetben versenyezni, a hegyek, a lelkes bíztatás a pálya széléről kitörölhetetlen emlékek.
A télen aztán kapcsolatba kerültem a Graz közelében lévő, magyar illetőségű präbichli Bahnhof Hotellel, akik a nyári forgalmuk fellendítésén törték a fejüket. Arra kértek, hogy derítsem fel a környék bringás lehetőségeit, amit én természetesen örömmel vállaltam.

praebichl3

Ilyen előzményekkel született a praebichlibringazasok.bloglog.hu című blog, amin napi rendszerességgel közzéteszem az itt szerzett – legfőképp kerékpáros – élményeimet.

Jó olvasást kívánok!

Üdvözlettel: Kovács Botond

Kiállítás ajánló: „Kedvencem a kerékpár”

Adler 3×3 sebességes nosztalgia-kerékpár - mindennapos használatra helyreállítva

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban 2009. július 10-én, pénteken 11 órakor kerül sor a Varsa Endre veterán kerékpárjaiból válogatott anyagot felvonultató „Kedvencem a kerékpár” című időszaki kiállítás megnyitójára. Az összesen 33 kerékpárt bemutató tárlat 2009. augusztus 9-ig látogatható.

varsa_2

További információk: http://www.km.iif.hu/