Ajtók nyílnak, csapódnak, de sohasem látni senkit. Az ember lépte visszhangzik a folyosón, aztán amikor megáll, ismét síri csend, amelyet azonosíthatatlan távoli halk zajok törnek meg néha. Az egészben van valami megfoghatatlan, időtlen. Mintha az épület élne, mozogna lélegezne. Tíz éve hosszabb-rövidebb időközönként kijárok ide, talán azért, hogy erre a megmagyarázhatatlan jelenségre választ kapjak. Megint itt állok a folyosón, a letűnt korok dicsőségéről mesélő tablók fotóit nézegetem. Mélázásomból léptek zaja riaszt fel, ez az első alkalom, hogy a zajjal ténylegesen érkezik is valaki. Nyugdíjas házaspár ballag a lépcsőház irányába, talán valamelyik szolgálati lakás felé. Köszöntjük egymást, majd ismét elmerülök az egyik fotó tanulmányozásában. Gondolataimba az idős néni mondatai hasítanak bele: „Akkor még volt sport. Az már elmúlt, sajnos…”
Hírtelen nem jutok szóhoz, és mire bármiféle reakció megfogalmazódhatna bennem már el is tűnik a lépcsőfordulóban. Tömör nyers, megtámadhatatlan mondatok. Egyszerre van benne a dicső múlt és a szomorú jelen. A pálya felé fordulok, hírtelen elsötétedik minden, kigyúlnak a reflektorok és kisodor a tömeg a lelátóra. Teltház a stadionban, az emberek között perecárus próbál utat törni magának, a célegyenesben négy versenyző készülődik a rajthoz. Egyikükön szivárványszínű trikó. A motorvezetéses világbajnok Möller, aki még nem tudja, hogy ma este veszíteni fog. Senki sem tudja, Szekeres Béla sem. Felbőgnek a motorok, tombol a tízezres embertömeg…
…nappali fény támad, megváltoznak körülöttem az arcok, a lelátó romos, a tribünépület megrogyott. Ismét vezetőmotorok moraja hallatszik, rázendít a hangosbemondó. „A Garai-téri piac hentese öt kiló kolbászt ajánlott fel fődíjként a negyven kilométeres motorvezetéses főverseny győztesének.” Beugrik, hogy ez éppen az a piac, amelynek a helyén most épül valami lakókomplexum. Na de milyen hentesről beszélnek ezek???
…elvakít az egyik ikerlámpa, egyszerre csak lehűl a levegő. Négytagú üldöző csapat robog el előttem nemzeti trikolorban a tükörsima cementburkolaton. Nem egyszerű ilyen tömegben lehajolni egy elejtett újságért, de nagy nehezen sikerül. Valami világbajnokságról írnak benne. A hangzavar lassan elviselhetetlenné válik, majd elcsendesül a lelátó és a Himnuszt játsszák…
Ismét síri csend, sehol senki. A tribünön állok, fejemben régi arcok, nevek, történetek kavarognak. Egyvalami köti össze őket, ez a valami az, ami soha nem engedi, hogy ténylegesen a feledés homálya boruljon rájuk. Ez a valami nem más, mint maga hely, ahol az események megtörténtek, ahol ha kinyitjuk a fülünket talán egészen halkan még mindig hallhatjuk letűnt korok nézőseregeinek tapsviharát. A hely, amelyet sokan csak úgy neveztek, és neveznek ma is „A kerékpárosok fellegvára, a jó öreg Millenáris…” A hely, amely egyben a magyar sport bölcsője is, ha lerombolják, vele együtt lesz semmivé száztíz év öröme, bánata és dicsősége. Ez a hely csak arra vár, hogy újra felébresszék csipkerózsika álmából, hiszen lélegzik, mozog, lelke van, nem lehet megölni…
Megjelent a Bikemag 2006. júniusi számában. A pálya helyzete megnyugtatóan azóta sem rendeződött, a bontócsákány árnyéka viszont pillanatnyilag más célpontokat keres rávetülés céljából. A Millenáris Sporttelep idén újabb funkcióval bővült, jelenleg ideiglenes jégpálya épül a pálya közepén, mely várhatóan szeptember közepe és március vége között fog üzemelni.
Belgiumban (Hooglede-Gits) rendezték 2009. július 1. és 5. között az Ifi és U23-as országúti és időfutam Európa-bajnokságot. Hazánkat itt Somogyi Miklós vezetésével Fabián Norbert (Ózdi KE), Simon Péter (KSI), Sulyok Balázs (RC Tirol), Szabó-Biczók Márton (KSI), Támer Kolos (KSI), Veres Balázs (Szegedi KSC) és Zelinka Gabriella (KSI) képviselte.
A legjobb teljesítményt Támer Kolos nyújtotta, aki az időfutamban 45 km/h-s átlagot hajtva a győztestől alig több mint két perccel elmaradva ért célba, a mezőnyversenyen pedig a 26. helyen végzett 172 résztvevőből. A mezőnyverseny nehézségét jól jellemzi, hogy mindössze 63-an fejezték be. Szoros küzdelmet hozott az U23-as időfutam, ahol az első és a harmadik helyezett között mindössze egy másodperc volt az időkülönbség.
Eredmények:
U19-es (ifjúsági) férfiak:
2009. július 1. – időfutam (28,0 km; 65 résztvevő):
1. Joseph Perrett (Nagy Brittannia) 34’58” (48,04 km/h)
2. Bob Jungels (Luxemburg) 16″ hátrány
3. Kevin Labeque (Franciaország) 18″ hátrány
(…)
44. Támer Kolos (Magyarország) 2’20” hátrány
(…)
52. Sulyok Balázs (Magyarország) 3’08” hátrány
(…)
2009. július 4. – mezőnyverseny (135 km; 172 résztvevő):
1. Luca Wackermann (Olaszország) 3:10’30” (42,52 km/h)
2. Markus Barry (Hollandia) azonos idővel
3. Arnaud Demare (Franciaország) a.i.
(…)
26 Kolos Támer (Magyarország) a.i.
(…)
Vészesen közeleg a hegyikerékpár sport olimpiai formulájának idei nemzeti bajnoksága, melyet 2005 után újra Salgótarjánban, az eresztvényi Salgó Hotel környékén rendeznek meg. Amint arról már beszámoltunk, a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület az OB-n kívül megannyi kiegészítő programmal várja a kísérőket, érdeklődőket, amatőr kerékpárosokat, tehát garantáltan senki sem fog unatkozni a két nap alatt.
A szervezők lassacskán a teendőik végére érnek, a Duna Maratonon már kézhez vehettétek a rendezvény nyomtatott programfüzetét, a versenypálya pedig a tegnapi napon került kitáblázásra. Sajnos valószínűsíthetően a nógrádi megyeszékhelyen is élnek „jóakarók”, akiknek nem tetszenek majd az engedéllyel kihelyezett irányjelzők, a szervezők azonban naponta ellenőrizni fogják a táblák meglétét. A CUBE – Csömör csapata számára már nem szükséges az iránymutatás, a hét legelején már több kört teljesítettek a nyomvonalon, kialakult véleményük a következő:
„A pálya gyönyörű környezetben van, a környék látványosságokban bővelkedik. A tempóról szólva elég lendületes, élvezetesek az emelkedők és lejtők, sokat számít majd, hogy ki tudja megtartani a kör végéig a tempóját. Mivel többféle erdőtípuson halad keresztül a pálya, ezért különböző talajtípusok is várnak a bringásokra. Van sziklás, füves, döngölt talaj és laza fenyőerdei talaj is. Egy kis negatívum: a túl sok egynyomtávos ösvény megnehezíti az előzést és egy picit hiányoljuk a technikás elemeket. Nem negatívum, de szokatlan, hogy a pálya elég hosszú (5,75 km), nagyjából 20 perc egy kör – Kislődhöz képest maratoni!”
A csömöri csapat leírása jól tükrözi a pálya tulajdonságait. A környéken található technikásabb lejtők közül kettő szerepel a nyomvonalban, egy vízmosásos-fakerülgetős és egy köves-gyökeres szakasz, ezen felül valójában gyors és lendületes a pálya, mely a pontos kiszalagozás után kicsivel hosszabb lesz a mértnél. A 20 percen felüli átlagkörök kifejezetten céljai voltak a rendezőknek, természetesen a kategóriák számára előírt versenyidők szabta határok között maradva.
Esélylatolgatásban bátornak kell lennie annak, aki egyértelmű győzteseket mer megnevezni, bármely kategóriát is tekintjük, legyen az rövid- vagy középtáv, master vagy elit. Az alábbiakban következzenek néhány kategória esélyesei – a teljesség igénye nélkül. Parti András idén már járt hazai XCO versenyen, a kislődi elit futam elmaradása miatt azonban még nem csapott össze Buruczki Szilárddal, Blazsó Mártonnal, Melts Andrással, ha pedig az felnőtt/U23 összetettet nézzük, a képbe még Juhász Zsolt és Szatmáry András is megérkezik és akkor még messze nem teljes a lista. A nőknél Vajda Márta, Dósa Eszter, Deli Anett és Módos Gabi is villanthat egyet, az U23-at hozzácsapva pedig egyértelmű, hogy Benkó Barbara az abszolút női győzelemért érkezik Salgótarjánba. U19-ben Béla Attila és Csielka Márk nyertek egy-egy kupafutamot, de Pintér Tamás és Bucsányi Brúnó is az összetett elején található. U17-ben az abszolút esélyes Fenyvesi Péter dolgát várhatóan a Kocsis-Kiss gödöllői páros, Kovács Gergely, Kurucz János és Szalontay Bence fogják megnehezíteni. Az ifjabb mastereknél Bogdány Ákos, Kovács Botond, Horváth Csaba, Dobos Ferenc és Veingartner Balázs várható az elejére, master 2-ben a legyőzhetetlennek tűnő Gortva László hegemóniáját Adorján Sándor vagy Egei Tamás törheti meg.
Előnevezésre július 9-ig van lehetőség az ODiN rendszerén keresztül, ez után már csak a helyszínen van mód regisztrációra. A hét további részében már bejelentette látogatását az Ózdi KE, a Vitalitás SE és a Merida Maraton Team is, a lehetőség a kitáblázás után már mindenki számára adott, hogy egy héttel a verseny előtt megnézze, mire is számítson július 19-én a 2009-es Olimpiai Cross-Country Országos Bajnokságon.
Július 18-án, szombaton Balatonfüreden, vasárnap pedig Zalakaroson várják a vékonygumis szakág rajongóit a Vuelta szervezői. Természetesen nem csak rájuk, hanem minden kerékpárosra gondoltak a szervezők, mert túrákat, bemutatókat is szerveznek, és a versenyeken külön értékelik a mountain bike-kal indulókat is.
Szombaton a Sláger Rádió kezdeményezésére kerül sor a „Két keréken a Balatonért” nevű rendezvényre, amely keretei között 10 órától folyamatosan indulnak a teljesítménytúrák 10, 25 és 80 km-en. Egész nap találkozhatsz látványos bemutatókkal, a legkisebbeknek BicikliSulival, és délután 15 órától körpályás versenyekkel Balatonfüred legszebb utcáin, közvetlenül a vízparton. A versenyre az amatőrök és az utánpótlás korosztályok mellett várják a montis nevezőket is. A nap csúcspontja egy 60 perc + 1 körös nemzetköz kritériumverseny lesz. A díjkiosztó után, 19 órától egy R-GO koncert zárja a mozgalmas napot. A szombati napon a nevezés mind a túrákra, mind pedig a versenyekre ingyenes.
Másnap, július 19-én, vasárnap követezik a már hagyományos országúti túra-verseny a Kis-Balaton körül, a Karos Spa Zalakaros Maraton (rajt: 13 órakor). Az idei év újdonsága, hogy a túrázók egy szakaszon a tavaly ősszel átadott, és a Kis-Balatont szegélyező kerékpárúton haladnak, igazán varázslatos környezetben. A túrázók két táv közül választhatnak: 10 km-es családi túra, és 30 km-es Kis-Balaton túra. A versenyzők 45 és 90 km-en tehetik próbára magukat, és a rövidebbik távon – ahogyan tavaly is – a mountain bike kerékpárral indulókat külön értékeljük. Előnevezni július 14-ig lehet a www.kerekparinfo.hu-n.
Részletes információkat mindkét eseményről, nevezési lehetőséggel együtt a Vuelta Sportiroda honlapján, a www.kerekparinfo.hu oldalon találhatsz. Minden bringást vár a főszervező, Eisenkrammer Károly.
Bizonyára mindenki előtt ismeretes az ausztrál kerékpársport, ezen belül pedig a pálya szakág magas színvonala. A továbbiakban arra keressük a megfejtést, hogy vajon mi állhat e mögött, illetve hogy az ausztrál minta számunkra milyen tanulságokkal szolgálhat. Aki segítségünkre lesz ebben, nem más, mint Anthony Gall, egy évek óta Budapesten élő és dolgozó ausztrál származású építész. Interjúalanyunk egykoron a Brisbane betonteknőjében rendezett pályaversenyeken gyűjtötte a pontokat, ha nem éppen a szomszédos klub versenyzőit szorongatta országúton. A továbbiakban kiderül, hogy a Millenárisnál gyengébb minőségű pályákon is teremnek világbajnokok, hogy létezik kerékpársport az élsporton kívül is, és sok egyéb olyasmi, amire kizárólag egy „messziről jött ember” irányíthatja rá a figyelmünket. Vágjunk a közepébe, tisztázzuk az elején mindjárt a legfőbb kérdést. Mi az oka annak, hogy ennyire népszerű az országúti-, illetve főleg a pályaversenyzés Ausztráliában?
A sport általában véve nagyon népszerű, ennek oka pedig az ausztrál társadalom egészséges életmód iránti igényében keresendő. Az emberek relatíve sok szabadidővel rendelkeznek, és ezt szeretik hasznos dolgokkal kitölteni, a bringázás pedig pont ebbe a kategóriába tartozik. A kerékpársport számára egész évben ideálisak az éghajlati adottságok, emiatt sokan választják ezt időtöltésnek. A sportolók tömegei sok jó élversenyzőt termelnek, az ő sikereik pedig visszahatnak a sportágra. A pályasportnak külön kedvez, hogy mivel kevés a csapadék, nincs igazán szükség fedett velodromokra. A pályák döntő többsége nyitott és aszfalt vagy betonborítású, ezeket jóval olcsóbb felépíteni, mint a komoly fedett fapályákat. Ebből következik, hogy sok is van belőlük szerte az országban.
Jellemző a kerékpársort egyes szakágai közötti átjárás, aki országúton versenyez, az pályán is nyomja, és nem ritka, hogy hegyikerékpározik is. Ausztráliában rengeteg ötven-, hatvan és hetvenéves ember bringázik, igen divatos lett ez a sport munkahelyi kereteken belül is. Legutóbb, amikor otthon jártam, láttam például, hogy egy ügyvédi iroda kollektívája reggelente közösen edz. Felveszik a céges egyen mezt, aztán menet közben megbeszélik a napi ügyvitelt. Rengeteg emberrel lehet bringázás közben találkozni, egyfajta társadalmi jelenségről van szó. Vasárnaponként, ha kiállsz az út szélére, bármikor elkaphatsz egy olyan bolyt, akikkel órákig tekerhetsz. A legkülönbözőbb felkészültségű emberek is megtalálhatják a nekik megfelelő edzőpartnereket. Néha még engem is megdöbbent, hogy mennyire átszövi az egész ausztrál társadalmat a bringázás…
Nálad hogyan kezdődött?
Azon a környéken, ahol én laktam, a krikett meg a rögbi voltak népszerű sportágak, így a sportolást magát ezekkel kezdtem. Emellett azonban már hatéves koromban kerékpárral jártam szinte mindenhová. Szerettem bringázni, és egy idő után észrevettem, hogy vannak kifejezetten szép versenygépek, aztán egyre inkább érdekelni kezdtek az efféle technikai dolgok. Amikor tizennégy évesen szüleimmel Európában jártam, lenyűgözött az öreg kontinens kerékpáros kultúrája. Nemsokára beléptem a „Mackay and District Wheelers” kerékpáros klubba, és innentől kezdve menthetetlen voltam. Nagyon jó volt a társaság, sok barátot szereztem, egyfajta életformává vált a dolog. Reggelente edzés, aztán suli, délután megint edzés, aztán hétvégeken meg a versenyek. A várostól tíz kilométerre volt egy aszfaltborítású négyszáz méteres velodrom, ott kezdtem el pályabringázni. Ez nem ovál-, hanem sima körpálya volt, amely állandó 5-10 fok közötti dőlésszöggel rendelkezett.
Sokan vannak közöttünk, akik még nem is láttunk ilyet, vajon miért nem klasszikus teknőt terveztek az illetékesek?
A válasz prózai, egész egyszerűen azért, mert jóval könnyebb egy ilyet megépíteni. A kitűzése pofonegyszerű, szinte egy zsinóron kívül más nem is kell hozzá. Nagy mezőgazdasági vidék volt a miénk, nem sokat szórakoztak, szerintem nekiestek a bulldózerrel, aztán pár nap alatt készen is volt. Érdekes volt menni rajta, mert klasszikus értelemben véve nem volt célegyenese, egy enyhe ív mellett kellett sprintelni. Nem alkalmazhattunk rajta olyan klasszikus taktikai húzásokat, mint a kanyarból „leborítással” történő lendületszerzés, hiszen álladó enyhe dőlésszöge volt a felületnek.
Nincs kapcsolat amúgy a pálya – amelyen a felkészülés folyik – és a versenyző képessége között, ezt talán legjobban az bizonyítja, hogy nemzeti bajnokok sorát termelte a klubunk, sőt a legutóbbi bécsi junior világbajnokságon a színeinkben induló Chloe MacPherson keirin számban aranyérmet szerzett. Az eset nem egyedi, mert tőlünk nem messze Rockhamptonban volt egy hasonló szintű velodrom, itt kezdte pályafutását Kenrick Tucker, a nyolcvanas évek elejének legjobb ausztrál sprintere.
Anthony 16 évesen Mackay 400 méteres aszfaltpályáján
Hogyan zajlott az országúti- és pályafelkészülés?
Egész évben folytak a tréningek, a nyári időszak a pályabringázásról, a téli pedig az országútról szólt. Mindenki mindkét szakágat művelte, mert az egész évben folyamatos edzésmunka csak így volt biztosítható. Ennek ismét éghajlati okai vannak. Nyáron napközben elviselhetetlen a hőség, negyven fokban és kilencven százalékos páratartalom mellett nem lehet edzeni. Este viszont nagyon kellemes a klíma, de ugyebár ilyenkor meg sötét van. Ebből következik, hogy a pálya-sportélet a nyári estéken a kivilágított nyitott velodromokban zajlik. Nagyon hangulatos dolog volt éjszaka versenyezni, utána mindig hosszasan ücsörögtünk a meleg aszfalton. Az országúti szezon a téli időszakra korlátozódott, ilyenkor reggelente hűvös, napközben pedig kellemes 20-25 fok van.
Az edzőink nagyon fontosnak tartották a kerékpáron elfoglalt helyes pozíció kialakítását, hiszen ez nagyban meghatározza a hajtási stílust. Nem is volt külön versenygépünk, minél több időt töltöttünk annak a gépnek a nyergében, amellyel a versenyeken kellett teljesíteni. A pályaszezon kezdete előtt országúton is pályagéppel edzettünk, esetenként akár 160 kilométert is megtettünk. Feltettünk előre egy féket, és könnyű 70-78-as hüvelykáttételekkel hajtottunk. Volt a város határában egy hegy, visszatérő gyakorlat volt, hogy oda felhajtottunk, majd letekertünk a fixivel. Egy-egy ilyen alkalommal ez harminc sorozatot jelentett, és az volt a célja, hogy hozzászokjunk a 120-140 közötti percenkénti pedálfordulathoz. Meg kellett tanulni, hogy az irányt ilyenkor is határozottan tartsa az ember, és a csapásszám-maximumhoz közeledve is képes legyen tényleges erőt kifejteni. Ez a képesség létfontosságú volt a pályán. A velodromban volt még egy emlékezetes gyakorlat, a folyamatosan gyorsító motor utáni hajtás. Harminc kört – azaz tizenkét kilométert – kellett megtenni pörgős 75-körüli áttétellel úgy, hogy minden egyes körben egyenletesen növelte a sebességet a vezető. Nagyon durva, amikor éppen hogy lógsz a motor mögött, és a pilóta rátesz még egy mérföld/órát. Nem ritkán hányás lett a vége…
Említetted, hogy nagyon sokat versenyeztetek, hogy néz ki az ottani versenyrendszer?
Brisbane Queensland állam fővárosa, igen nagy kiterjedésű, 1,5 millió lakosú kertvárosias jellegű település. Amikor odaköltöztünk, körülbelül egy tucat klub volt, némelyik saját velodrommal is rendelkezett. Ezek mind amatőr csapatok voltak, hivatásos versenyzőről nem is nagyon hallottam, hiszen annakidején az olimpiára is csak az amatőr bringások mehettek. Minden héten, volt klubverseny, ezen kívül voltak klubok közötti versenyek is. Miután sok volt a csapat, és több velodrom is volt, megtehetted, hogy akár minden este versenyeztél. Habár amatőrök voltunk, nem volt ritka a pénzdíjas futam sem, az itt nyert összegekből lehetett tuningolni a bringákat. Ahol komoly volt a díjazás oda szomszédos államokból is eljöttek a versenyzők. Rendeztek emellett állami bajnokságokat, ezen a szinten még bárki indulhatott. Az állami bajnokságokon jó helyezéseket elértekből válogatták a nemzeti bajnokság mezőnyét, akik itt is jól szerepeltek, mehettek a nemzetközi megmérettetésekre. Egy nagyon jól működő piramis-szerű versenyrendszer ez. Az ottani embereket érdekli a sport, a klubversenyen is van mindig párszáz néző, de a többnapos állami bajnokságokon állandó a teltház.
Hogyan működik Ausztráliában egy nyitott velodrom, csak kerékpárosok használják, vagy a középső holttérben olykor focizni, vagy futni is lehet?
Ezek többnyire célspecifikus létesítmények, amelyeket csak a kerékpársport céljaira használnak. Az jóval gyakoribb, hogy olyan nagy tömegű rendezvények céljaira adják bérbe őket, amelyek nem roncsolják a létesítményt. Koncertekre gondolok például. A középső zónát mindig úgy belakják a kerékpárosok, hogy nem nagyon fér be oda már semmi más funkció. A versenyzők pokrócokon heverve nézik társaik csatáját, vagy bringát szerelnek, netalántán melegítenek.
Említetted, hogy a városban több velodrom is volt. Akadt ezek között esetleg fedett fapálya is?
Ausztráliában kevés fapálya van, és főleg délen Victoriában meg Tasmaniában. Ezt én inkább európai dolognak érzem. A nyitott fapályák fenntartása meg az időjárás viszontagságai miatt a világon mindenhol körülményes, fedett fapályákra meg Ausztráliában az előzőekben elmondottak miatt nincs igazán szükség. Soha nem mentem fapályán, de szerintem az ausztrál bringások többsége is így van ezzel. Az országos bajnokságot sokszor rendezték Queenslandben, az ottani betonpályán, így nem is kellett fapályát látnod ahhoz, hogy nemzeti bajnok legyél.
Úgy tűnik, hogy húsz évvel ezelőtt használt bringádat, illetve alkatrészeidet igencsak nagy becsben tartod. Milyen volt a technikai háttér abban az időben, amikor versenyezni kezdtél?
A nyolcvanas évek elején a versenybiciklizés különleges dolognak számított még Ausztráliában is, drágák és nehezen elérhetőek voltak az új cuccok. Mackay – ahol a sportot elkezdtem – elég messze volt mindentől, így még inkább korlátozottak voltak a lehetőségeink. A téli országúti edzéseken, amikor két-három fokban hajtottunk, bizony igencsak fáztunk, hiszen a komoly téli öltözékeket hírből sem ismertük. Pénzünk nemigen volt, azokat az alkatrészeket, amikkel rendelkeztünk egyfajta kincsként kezeltük. Egymás között adták-vették ezeket a kincseket a versenyzők, néha idősebbektől kaptunk ezt-azt. Mindenki alkatrészekre spórolt, és éppen ezért volt különös jelentősége a pénzdíjas versenyeknek. Emlékszem, a tapasztaltabbak mindig azt mondták, hogy az igazán lényeges, hogy a vázad, meg a kerekeid jók legyenek, a többi mellékes. Nem kell például a legdrágább féket megvenni, hiszen a haladás a lényeg nem a megállás. Több klubközi bajnokságot nyertem, éppen a múltkor nézegettem a régi versenykerekemet, amin még ötös racsni van. A 13-as hátsó lánckerék ritka és nehezen beszerezhető dolog volt, olykor 52-14 volt a legkeményebb áttételünk időfutamon is. Mégis, egy ízben állami bajnokságon bronzérmet nyertünk csapatidőfutamban, ahol 1:10 körüli időt mentünk 50 kilométeren egy igencsak szeles napon. Sokan azt hiszik, hogy csak a legdrágább alkatrészekkel lehet versenyezni, pedig ez nem igaz.
Magyarországra érkezvén folytattad az Ausztráliában elkezdett sportos életmódot?
Az ösztöndíjam idejére magammal hoztam az országúti bringámat. Az volt az első dolgom, hogy a XI. kerületben bementem egy alagsori kerékpárszervizbe és megkérdeztem Gézát a szerelőt, hogy ismer-e helyi bringásokat. Ő irányított Hámori Józsihoz, aki mai napig jó barátom. Volt nekik egy jó kis társaságuk, akikkel hetente többször bringáztunk. Indultam amatőr versenyeken is, többek között Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron. Majdnem minden hétvégén lehetett akkoriban versenyezgetni. A bringám elég jónak számított a rendszerváltás utáni közegben, a magammal hozott tartalék-alkatrészek pedig mindig jó cserealapnak bizonyultak.
Az ausztrál helyzet ismeretében milyennek látod a magyar kerékpársport mai állapotát, milyen kiugrási lehetőségek vannak szerinted?
Őszintén szólva kicsit hiányosak az ismereteim a mai magyar kerékpáros élsportról, de azzal tisztában vagyok, hogy Bodrogi László éppen az egyórás csúcs megdöntésére készül, meg hogy Szabolcsi Szilvia egy remek ötödik helyezéssel tért haza a szülőhazámban rendezett olimpiáról. Ebből az tűnik ki, hogy nemzetközi eredmények tekintetében nem Magyarország a legutolsó a világon. Tisztában vagyok azzal is, hogy a régi keleti blokk országúti kerékpársportjában is komoly pozíciót foglalt el az ország, egyszóval a helyi kerékpáros kultúra színvonala igencsak magas.
A legfőbb különbséget az élsportolók és az amatőrök közötti szakadék meglétében látom. Ausztráliában élő húgomnak – aki nagy Critical Mass aktivista – említettem, hogy itt harmincezren voltak a tavaszi felvonuláson, és teljesen ledöbbent. Ebből az következik, hogy Magyarországon valójában hihetetlen nagy tömegbázisa van a kerékpározásnak, de ennek ellenére ez az élsport anyagi helyzetén és elismertségén egyáltalán nem látszik. Pedig ez lenne az a tömegbázis, amelyre rá lehetne építeni egy igencsak hatékony és eredményes élsportot. Ausztráliában széles társadalmi rétegekből épül fel a versenysport, Magyarországon pedig mintha egy kicsit el lenne szakítva egyik a másiktól, pedig kölcsönösen táplálkozniuk kéne egymásból. Ezen változtatni kéne.
A másik dolog, hogy az egyes szakágak művelői túlságosan elszeparálódnak, pedig akár kölcsönös tömegbázist jelenthetnének egymásnak. Úgy látom például, hogy a hegyibringázás nagyon népszerű és jól szervezett, ugyanez igaz a BMX szakágra is, pezseg a bringásfutár-kultúra, és egyre több ember van, aki bringával közlekedik. Ők azok, akik közül szerintem sokakat rá lehetne venni, hogy más szakágban is mozogjanak, és ez javíthatna az általános helyzeten. A kerékpársport jövője amúgy szerintem szorosan összekapcsolódik a kerékpározás általános társadalmi elismertségével…
Megjelent a Bikemag 2006. júliusi számában Szöveg: HBalage Fotó: HBalage, Erőss Elemér
———————————————————————————————————————-
Anthony Gall
Az Ausztrália északkeleti részén a tengerparton fekvő Mackay városkában született 1967-ben, itt kezdte gimnáziumi tanulmányait illetve a kerékpárversenyzéssel való ismerkedést. Pedagógus édesapját később Brisbane-be helyezik, így a középiskolát itt fejezi be, közben a számos helyi bringás klub egyikének színeiben versenyez. Családjával 1981-ben európai körutazást tesz, mely során eljut Magyarországra, illetve Budapestre is. Megtetszik neki a hely, így amikor 1989-ben egyetemi hallgatóként egy budapesti ösztöndíjba botlik egy percig sem habozik.
A Képzőművészeti Főiskolán tölt egy évet, de érdeklődése lassan az építészet felé fordul. Megismerkedik Kós Károly művészetével, kutatni kezdi építészeti munkásságát, amelyből szülőhazájába visszatérve egy vaskos egyetemi tanulmányt készít. A kutatás kapcsán elnyeri a Magyar Építészeti Múzeum ösztöndíját, így a kilencvenes évek elején ismét Budapesten találjuk, ahol végleg letelepszik. Egyetemi tanulmánya képezi az alapját annak a nemrég megjelent könyvnek, amely Kós Károly teljes életművét dolgozza fel sohasem látott alapossággal, angol illetve magyar nyelven. Ezzel párhuzamosan a téma szakértőjeként a Fővárosi Állatkert főépítésze lesz, az itt található Kós épületek felújításán dolgozik ma is. Emellett épületeket tervez szerte az országban, legutóbb elkészült munkája egy borászat Erdőbényén, mellyel nemrég azon negyven év alatti építészek kiállításán szerepelt akik munkáikkal hazánk minőségi építészetét reprezentálják.
Véleménye szerint a kerékpározás azért is hasznos dolog, mert a sportolással töltött időben az ember kiszakad abból a körből, ahol nap mint-nap verklizik, és ez szellemi felfrissülést jelent. Emellett számos munkakapcsolat köttetik kerékpáros ismeretségek mentén, hiszen ahogyan ő fogalmaz: „Nem feltétlenül ott van a gyümölcs, ahol éppen ülsz, és sohasem lehet tudni, hogy milyen úton szerezheted meg.” Mostanság ha éppenséggel nem két lánya valamelyikét kíséri hosszabb-rövidebb túrákra, akkor akár 14 másodperc alatti 200 métereket hajt „emlékezetből” a Millenárison.
Az idén sorozatgyártásba került Shimano Dura-Ace Di2-es elektronikus vezérlésű szettel 5 csapat 41 versenyzője vágott neki a nemrég elrajtolt francia körversenynek. A Shimano által szponzorált csapatoknál mezőnyszámoknál továbbra is a hagyományos rendszer használata dominál, az időfutamok esetében azonban már kevésbé konzervatív a hozzáállás: négy csapat szereli az összes időfutambringát Di2-vel. Nézzük, melyek is ezek:
Columbia High Road:
Mezőny: Michael Rogers, George Hincapie, Maxime Monfort
Időfutam: Mark Cavendish, Bernhard Eisel, Bert Grabsch, George Hincapie, Kim Kirchen, Tony Martin, Maxime Monfort, Mark Renshaw, Michael Rogers
Garmin Slipsteam:
Mezőny: Bradley Wiggins, David Millar, David Zabriskie
Időfutam: Christian Vandevelde, Julian Dean, Tyler Farrar, Ryder Hesjedal, Martijn Maaskant, David Millar, Danny Pate, Bradley Wiggins, David Zabriskie
Francaise des Jeux:
Mezőny: Sebastien Joly, Benoit Vaugrenard, Jeremy Roy
Időfutam: Jerome Coppel, Sebastien Joly, Sandy Casar
Rabobank:
Mezőny: Joost Posthuma, Grisha Niermann, Oscar Freire
Időfutam: Denis Menchov, Stef Clement, Juan Antonio Flecha, Oscar Freire, Juan Manuel Garate, Robert Gesink, Grisha Niermann, Joost Posthuma, Laurensten Dam
Skil Shimano:
Mezőny: Koende Kort, Jonathan Hivert, Kenny van Hummel, Cyril Lemoine
Időfutam: Cyril Lemoine, Fumiyuki Beppu, Koende Kort, Simon Geschke, Jonathan Hivert, Kenny van Hummel, Thierry Hupond, Piet Rooijakkers, Albert Timmer
Di2 szett a Bikemag boncasztalán
A tendencián nagyon meglepődni nem érdemes, hiszen ahogyan korábban mi is írtuk, a Di2 valódi előnyei legjobban éppen az időfutamgépek esetében jöhetnek elő. Az elektronikus vezérlésű Dura-Ace szett időközben éppen magazinunknál vendégeskedik, túl van már a második ezresén és a változékony időjárás jóvoltából a sokadik esős meneten is. Hogy milyenek voltak vele az első tapasztalatok, arról a Bikemag nemsokára megjelenő 2009. július-augusztusi számában szólunk, a hosszútávú tapasztalatokról pedig a weben számolunk majd be.
Forrás: Shimano sajtóközlemény
Az összetett éllovasának járó kék mez mellett is lesz még mire vadászni
Július 10-én és 11-én kerül megrendezésre hazánk egyetlen nemzetközi kategóriás, többnapos országúti versenye. A két szakaszos Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíjra a szervezők 11 ország 119 kerekesét várják, akikre a gálával együtt közel 300 kilométer vár. Eközben az amatőrök, kicsik-nagyok és a családok együttesen a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap programjai közül választhatnak.
Az Ifjúsági Unió Szekszárd már 15. éve vesz részt a szervezésben. A csapat ötödik esztendeje önállóan rendezi a viadalt, mindvégig megtartva a nemzetközi szövetség (UCI), a versenyre 8 éve vonatkozó kategóriáját. Ignácz György főszervező elmondta: „a kategória megtartása érdekében, a nehéz gazdasági helyzetben a prológot el kellett ugyan hagynunk, de minden feltételt biztosítani tudunk a rendezvényhez. Például 2 millió forintot osztunk szét a díjazottak közt, a sikeres lebonyolításban 2 rendőrautó, 5 motoros rendőr, 30 polgárőr, 60 önkéntes, 12 autó és 18 motoros vesz részt.”
Ignácz György a Gemenci Nagydíj főszervezője
A 144 kilométeres első szakasz, a Skoda – Alisca Autocentrum Kupa alkalmával, július 10-én a karaván Kaposvárról a szekszárdi Béla térre teker, a rajtra délután 3 órakor kerül sor. Másnap Paksról a legendás, szekszárdi Kálvária-tetőre érkezik a mezőny, a 148 kilométeres MVM Paksi Atomerőmű Kupán a rajtzászlót fél 11-kor engedik le. A szervezők július 11-én este háromnegyed nyolctól háztömbkörüli versenyt rendeznek utánpótláskorú igazolt és felnőtt amatőr kerékpárosoknak Szekszárd belvárosában, majd következik fél tíztől a hagyományos villanyfényes gála, az Alisca Bau Kupa, a Pálinkás Csaba emlékére kiírt kritériumverseny.
Vasvári Ferenc sajtófőnök; Cziráki István, a 2009-es év hosszútávú országúti bajnoka és Stubán Ferenc csapatfőnök (Betonexpressz 2000-Limonta)
A hazai együttesek közül a Betonexpressz 2000-Limonta a csapatverseny esélyeseként erős gárdával áll rajthoz, sorában az idei felnőtt országúti bajnok Cziráki Istvánnal és a tavalyi gemenci ezüstérmes Madaras Zoltánnal. A csapat célja egyértelműen az összetett győzelem megszerzése, illetve minél több UCI pont gyűjtése, ami az országúti világbajnokság miatt fontos. Elöljáróban a szekszárdi Madaras Zoltán így nyilatkozott:
„A pénteken kezdődő Gemenci Nagydíj számomra az év legfontosabb versenye. Megpróbáltam a felkészülésemet és a formaidőzítésemet úgy alakítani, hogy erre az időszakra legyek a legjobb mentális és fizikai állapotban. A domborzatot nagyon jól ismerem, mert itt nőttem fel, és ez előny lehet számomra. Régi nagy álmom hogy egyszer Gemenc Kupát nyerhessek hazai közönség előtt. Rengeteg bíztatást kapok ismerősöktől, ami még több erőt ad nekem a jó szereplésre. A tavalyi második hely után idén egy kicsit több önbizalommal indulok és talán ez is a javamra válhat. A csapatom nagyon erős és én is nagyon jó formában érzem magam, majd meglátjuk mire lesz ez elég!”
Amíg a profi kerekesek pénteken és szombaton a kétnapos Gemenci Nagydíj alkalmával mérik össze képességeiket, addig az amatőrök, kicsik-nagyok, na és a családok együttesen a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap programjai közül választhatnak. A tolnai megyeszékhely eseményei a biztonságos kerékpározás és az egészséges életmódra ösztönzés jegyében telnek majd.
Július 11-én a T-Mobile Természetjáró Kerékpáros Túra és a gyermekfutamok mellett BringaSuli, bringaszerviz és kerékpáros demonstráció is szerepel az egész napos programban. A résztvevők értékes nyereményekben részesülhetnek.
„A T-Mobile hosszú évek óta támogatója a kerékpársportnak, az elmúlt esztendőkben azonban már nem a verseny-, hanem a szabadidősport mellett fejtjük ki ez irányú tevékenységünket. Társadalmi szerepvállalásunk egyik jó példája a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap, melynek során a természettudatos és egészséges életmódra, a balesetmentes közlekedésre, a kerékpárutak használatára szeretnénk felhívni a résztvevők figyelmét. Szekszárdi programjaink alkalmával a családokat, a gyerekeket, az idősebbeket és az amatőröket várjuk elsősorban.” – mondta Varga Kornélia, a T-Mobile kerékpáros projektjének vezetője.
A program reggel a szekszárdi Béla király téren indul, ahol már háromnegyed nyolctól lehet nevezni a 15-, 35- vagy 63 kilométeres túrák valamelyikére. A bringás csapatot szakavatott túravezetők kísérik, menet közben három frissítőpont áll a kerekesek szolgálatára. A „Biztonságos kerékpározásért” program keretében délután kettőtől ügyességi pályán kerekezhetnek, majd – több kategóriában – ifjúsági futamokon mérkőzhetnek a fiatalok, forgalomtól lezárt körpályán, értékes díjakért. A T-Mobile Kerékpáros Demonstráció öt órakor kezdődik, célja a biztonságos kerékpározásra, a kerékpárutakra, az egészséges életmódra való felhívás.
A 2005-ös maraton Európa-bajnok német Hannes Genze, a svájci Andreas Kugler előtt nyerte a jubileumi, 10. MVM Duna Maratont, a T-Mobile Top Maraton sorozat második állomását. A pilisi hegyekben megrendezett, az Inter Mountain Seriesbe is beletartozó nemzetközi versenyen nyolc ország mintegy 1500 bringása állt rajthoz, köztük – Buruczki Szilárd kivételével – szinte a teljes hazai élmezőny. A legjobb magyar – harmadikként – Parti András lett, a hölgyek versenyét Dósa Eszter nyerte.
A kerekesek három távon, 100-, 65- és 35 kilométeren, olykor 42 fokos hőségben, az erdős szakaszokon pedig rendkívül magas páratartalom mellett teljesítették a pályát. Mint Harangvölgyi András főszervező elmondta, a Duna magas vízállása okozott előzetesen némi izgalmat, de a versenyzők ebből már csak annyit tapasztaltak, hogy a part mellett vezető országutat a korábbiakkal ellentétben hosszabban kellett igénybe venniük a versenyzőknek, az útbiztosítás azonban jól sikerült.
A német Multivan Merida Biking Team kerekese, Hannes Genze, csapattársával, a svájci Andreas Kuglerrel közel négy és fél órás tekerés után, sprint nélkül, kéz a kézben haladt át a célvonalon, azonban a chipes időmérés – no és a jelenlévő versenybírók – egyértelműen Genzét, a 2005-ös Európa-bajnokot hozták ki győztesnek. A legjobb magyar a harmadik helyezett Parti András lett, őt követte Blazsó Márton.
„Az első emelkedő tetején már elléptünk a két meridással, de 25 kilométernél kaptam egy defektet, ami megállásra kényszerített. Habot fújtam a gumiba, majd ahol lehetőségem volt rá, kereket cseréltem. Időt vesztettem, s mivel a két külföldi a világ egyik legerősebb csapatának egy-egy maratonmenője, az ő összedolgozó duójukat nem sok esélyem volt utolérni. Ráadásul én inkább olimpiai krosszos vagyok – az olimpián is ebben a számban indultam -, egy hét múlva lesz az Európa-bajnokság, nekem már arra a megmérettetésre is kellett koncentrálnom.” – nyilatkozta Parti.
A hölgyek középtávjára nem feltétlenül volt jellemző a papírforma, rajthoz állt a korábbi többszörös győztes Vajda Márta, a tavalyi legjobb Simon Emese, az extrém triatlon Európa-bajnok Erdélyi Eszter is, de utóbbi kettő nem fejezte be a viadalt, végül Dósa Eszter, Cseh Veronika és Módos Gabriella lett az abszolút sorrend.
A Magyar Kupafutamként is naptárba kerülő viadal kísérő programjai között sikert aratott a 10 kilométeres T-Mobile Természetjáró Túra, mely alkalmával, a pilisi és dunakanyari természetvédelmi területet járták be a bringások, a helyi madárvilágot megcsodálva. A gyermekversenyeket a Visegrádi Sportközpont területén kialakított zárt pályán, több korosztálynak kiírva rendezték a szervezők.
A T-Mobile TOP Maraton sorozat 3. állomására a Bükk Maraton alkalmával, augusztus 2-án, az Eger melletti Berva-völgyben kerül sor, ahol a hegyi bringások a 2009-es bajnoki címért is nyeregbe pattannak.
Végezetül egy villáminterjú a maraton világklasszis résztvevőivel:
Összességében mi tetszett és mi nem az MVM Duna Maratonon?
H.G.: Tetszett a helyszín, a rajtterület, az eredményhirdetés, jó volt a szervezés. Élveztük, hogy nagyon változatos, technikás volt a pálya egy átlagos maratonhoz képest, ahol sokkal több a dózerút. Volt azért egy rész a pálya hátsó részén, ahol tolnunk kellett a kerékpárt, az elég rosszul esett, egy maratonverseny nem arról szól, hogy gyalogolni kelljen a sár miatt. Talán a szervezőknek érdemes lett volna ezt a rövid szakaszt a párhuzamos aszfaltúttal helyettesíteni ilyen körülmények között. Még egy dolog: úgy láttuk, amikor előzgettük a középtávosokat, ők nem ismerték fel a felvezető motorost, mert nem tudták, hogy jön a hosszútáv eleje. Ezt egyértelműbbé kellene tenni.
Mégis bárki, aki látott titeket, mindenki azt mondta, könnyedén, együtt haladtatok végig. Megbeszéltétek előre, hogy duóban haladtok?
A.K.: Igen, így terveztük. Tulajdonképpen együtt akartunk haladni a táv derekáig Parti Andrással, és a verseny második felében robbantani. Miután azonban András defektet kapott, magunkra maradtunk és egy ideig a saját, kemény tempónkat hajtottuk. Magyar segítőink – akiknek köszönjük a támogatást – több helyen is bemondták az egyre növekvő előnyünket, amikor már 16 perccel vezettünk, onnantól a biztonságos befejezésre törekedtünk nyugodtabb tempóban.
Hannes merevfarú bringával ment, Andy, te fullyval, mindketten duplatányéros hajtóművel. Végül is nem dőlt el a fully-hardtail csata, de mégis, melyik volt a jobb választás erre a pályára?
A.K.: Volt pár köves rész, ahol jól esett fullyval menni, de összességében a sárral együtt inkább a hardtail volt jobb ezen a pályán. A saras részeken nem számít a rugózás, sőt, a fully jobban felszedi a sarat. A duplatányéros hajtómű nálunk fix, mindenhol ezt használjuk. Ahol le kellett szállni, nem az áttételeken múlott, hanem gyorsabban lehetett tolni a sár miatt.
Milyen további terveitek vannak a szezonban?
H. G.: Jövő hétvégén egy nagyon kemény verseny vár ránk, a Swiss Bike Masters, hasonló távon, de több mint 5000 méter szinttel. Ez egy nyílt verseny, de a svájci maraton-bajnokság is egyben, majd próbálom segíteni Andreast, hogy minél jobb eredményt érjen el. Azután pedig következik a TransAlp, az egyik legkeményebb többnapos verseny.
Megtiszteltetés, hogy itt voltatok és gratulálunk a győzelemhez!
H.G.: Mi is jól éreztük magunkat és szívesen jövünk Magyarországra máskor is!
Eredmények, 10. MVM Duna Maraton, T-Mobile TOP Maraton sorozat 2. állomás, (július 04., Visegrád):
Abszolút eredmények, férfiak hosszútáv (100 km):
1. Hannes Genze (német, Multivan Merida Biking Team) 4:29’31”
2. Andreas Kugler (svájci, Multivan Merida Biking Team) 4:29’32”
3. Parti András (magyar, SRM Stevens Team) 4:46’40”
Abszolút eredmények, nők középtáv (65 km):
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE Golyán Kerékpár) 3:40’32”
2. Cseh Veronika (Trek Józsefhegyi SE) 3:51’38”
3. Módos Gabriella (Merida Maraton Team CST) 3:54’05” Részletes eredménylista: www.temposport.hu és www.topmaraton.hu
Fotók: Vanik Zoltán és Vasvári Ferenc Szöveg: MVM Duna Maraton Sajtóközlemény, Takács Tamás
Rajtol a magyar junior sprintcsapat: Sulyok Balázs, Támer Kolos és Solymosi Márton (felülről lefelé)
Somogyi Miklós vezetésével várhatóan négyfős különítmény utazik Minszkbe (Fehéroroszország), a 2009. július 15-19-én megrendezésre kerülő Junior Pályakerékpáros Európa-bajnokságra. A csapatban Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000-Limonta), Szalontay Sándor (KSI), Támer Kolos (KSI) és Zelinka Gabriella (KSI) kaptak helyet.
Lovassy Krisztián a 2009-es hosszútávú bajnokságon
A versenyzők közül Lovassy Krisztián az U23-as pontversenyben, Szalontay Sándor U23-as sprintben és keirinben, Támer Kolos U19-es pontversenyben és állórajtos 3000 méteres időfutamban, míg Zelinka Gabriella WU19-esek pontversenyében áll rajthoz.
Támer Kolos (balról) és Szalontay Sándor a tavalyi ifi sprint ob döntőjében
Lovassy Krisztián a 2006-os junior pálya vb pontversenyének 5. helyezettje a hosszútávú ob-n bizonyította, hogy remek formában van. Támer Kolos idén egy U19-es időfutam-bajnoki címmel büszkélkedhet. Zelinka Gabriella tavaly az Európa-bajnokságon a 15. helyen végzett a hölgyek pontversenyében, idén pedig egy U19-es időfutam bajnoki győzelemmel hívta fel magára a figyelmet. Szalontay Sándor a nemrég rendezett hétvégi időmérő edzésen nem hivatalos időmérés mellett 11,12-es repülő 200 métert teljesített, mely a jelenleg a Millenárison érvényes legjobb magyar időnél (11,08″ – Müller Péter /BVSC, 1999/) mindössze 4 századmásodperccel rosszabb.
Zelinka Gabriella a 2008-as Junior Pálya Eb pontversenyében a döntőbe jutott
Az Eb-re a 2008. novemberében elkészült Minsk Arénában kerül sor, melyben egyéb funkciók mellett a Schürmann iroda tervei alapján épült korszerű fapálya is helyet kapott. A pálya az UCI szabványoknak megfelelően 250 m hosszú és 7,35 m széles.
Ismét nemzetközi pályaversenynek ad otthont a Millenáris Sporttelep. Szerdán, 2009. július 8-án 14 és 21 óra között sprint, keirin, üldöző, pont, selejtező, motorvezetéses és titkos hajrás futamok helyszíne lesz a pálya.
Amatőr futam ezúttal nem lesz, viszont drukkolni és nézelődni érdemes kilátogatni. Megtekinthető továbbá a pálya közepén épülőfélben lévő jéghoki edzőpálya, mely az előzetes tervek szerint szeptember 18. és március 30. között üzemel majd az illetékesek szerint a kerékpáros funkció zavarása nélkül.
Helyszín:
Budapest, XIV. Szabó József u. 3., a belépés ingyenes és kerékpárosok számára kötelező 🙂
