Emlékeztek még 1983-ra? Sokan még csak kósza gondolatfoszlányok sem voltak akkor Anyuci és Apuci fejében, de bizonyára vannak olyanok is, akiknek ez a dátum mond valamit. Ekkor vetítették ugyanis a tv-ben a BMX banditák című filmet, amit én történetesen megnéztem…
Azonnali fertőzés volt, ami teljes mértékben hatalmába kerített. Azok a srácok – és persze a 16 éves Nicole Kidman – olyan dolgokat műveltek műanyagkerekű, csillagküllős gépeikkel, amiért én mindent megadtam volna. Azonnal gyűjtésbe is kezdtem, mert nekem kellett egy BMX. A szüleim ezt nem tartották jó ötletnek, sőt, ellenezték, így meglehetősen lassan haladt a projekt. Akkoriban egy BMX 5400 Ft-ba került. Egyféle típus volt, így sokat nem kellett filózni rajta, hogy milyen bicajt vegyen magának az ember. Emlékezetem szerint 3500 Ft-ig jutottam el a gyűjtésben másfél év kuporgatás után, amikor feladtam. Hiba volt, amit azóta is bánok.
Utána lett egy összecsukható Camping bringám, amelyre extra felsőcsövet eszkábáltam alu porszívócső, és két csőbilincs segítségével, hogy ne nyíljon szét az állandó ugratásoktól. Természetesen a kormányra is került merevítő – hasonló módszerrel – és a „felsőcsőre” meg a kormánymerevítőre a széria polifoam védőszivacsok is felugrottak. Mindenben a BMX-et kerestem…
Aztán – önhibámon kívül – elütöttek. A tuning biciklim egy 40×40 cm-es fémgöngyöleg formációját vette fel. Esélyem sem volt új biciklire. Ellopták az álmomat, de a gondolatcsíra ott maradt a fejemben: egyszer úgyis lesz BMX-em!
Sok kerékpárom volt az elmúlt 20 évben. Egy idő után már a „munkaköri kötelesség” miatt is, de a motoszkálás mindig ott volt a hátsó zugban. Egyszer úgyis…
Aztán 35 éves lettem, amikor azt mondtam, hogy MOST jött el a pillanat. Sokan ennyi idős korukra az egész kerékpározást úgy kompletten kinövik… Külföldön persze nem ez a jellemző. Ott nem szégyen „vén fejjel gyermekbiciklin” ugrálni, akár családapáknak sem.
Négy hónapja BMX-ezem, és nagyon jó, elképesztően élvezem. Eddig már szinte minden más szakágat és géptípust végigpróbáltam, de most úgy érzem, hogy visszatértem a gyökerekhez, ahol mindig is maradni kellett volna. Igen, elég nagy kerülő volt az elmúlt 25 év…
A nyáron rész vettem egy egyhetes BMX táborban, ahol 10-12 éves „kiscsávókkal” és a legjobb oktatókkal bicajozhattam, akik idehaza fellelhetők. Napi 5-6 órát bringáztunk edzés jelleggel. Többet tanultam ott, mint magamtól 1 év alatt. Mindenki hiper-motivált volt!
fotó: Atom
Egyik este éjfél körül már lefekvéshez készültünk, amikor a ricsaj hallatszott a ház elől. Kimentem megnézni, hogy mi az. A tábor egyik lámpaoszlopa alatt a srácok a hátukon feküdtek, kezükben és lábukon pedig ott volt a BMX… „Mi a f…t csinálnak ezek?” futott át bennem a gondolat. „Ez mire jó?”
Gyakoroltak… A másnapi „háziversenyre”. Éjfélkor, az egyetlen működő lámpa alatt, a fűben. Hanyatt fekve próbálgatták a Table Top, a Crank Flip, a Turn Down, a betámasztós No Hander, valamint a kormánypöri mozdulatát!!! Elkezdtem fényképezni őket, erre még jobban belelkesedtek. Az egyik kissrác elkezdte gyakorolni – hanyatt!!! – a vázpörit is! És tudod mit? Összejött neki. Sőt másnap már a pályán is beadta…
Másnap a 360 nekem is megvolt a nagy fun-boxon.
A motiváció csodákat művel az emberrel. Persze csak ha „hagyod magad”. Ha nem érdekel, hogy mások mit szólnak ehhez, vagy esetleg leszólnak érte. Ha fel mered vállalni azt, amiben hiszel.
Egy kérdés a végére: Szerinted miért van az, hogy a világhíres DH, freeride és 4X sztárok szinte mindegyike BMX-ezett, vagy még most is BMX-ezik? A „fékmentes” kerékpározásról szóló cikkünk egyik része talán közelebb visz a megfejtéshez.
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. júliusi számának beköszöntőjeként.
Pályakerékpár részlete a negyvenes évekből - építette Muszelin András
Idén – 2009. július 11-én – első alkalommal szervezi meg a Magyar Gyártmányú Veterán Kerékpárok Virtuális Múzeumát működtető csapat közös veterán kerékpáros túráját és egyben találkozóját. A túra Magyarország egyik legszebb táján, a Dunakanyarban kerül lebonyolításra. Ha van egy öreg vasad (1989 előtti), legyen az magyar vagy akár külföldi gyártmány, és kedved egy jó kis tekeréshez, akkor ott a helyed!
A teljesítmény túra lényege egy közös élménytekerés, egy nagy kirándulás. Persze nem utolsó sorban megmutatni, hogy az öreg, több évtizedes korral rendelkező gépek még ma is képesek lenyomni egy 50-est.
Információk a túrával kapcsolatban:
– Időpont: 2009.07.11.
– Indulás: 9:00 Szentendre, Duna korzó, Gomba büfé
– Táv: 50 km
– Útvonal: Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Dunabogdány-Visegrád és vissza
– Tempó: kényelmes 🙂
– Az útvonalon több alkalommal is lesz lehetőség pihenni, nézelődni, enni és inni.
– Visegrádon Nemzetközi palotajátékokat rendeznek azon a hétvégén, ott a rengeteg látnivaló – mellett a festői tájban is lehet gyönyörködni!
Gyere el Te is, várunk szeretettel egy közös tekerésre!
Csütörtökön, késő este szállt le Ferihegyen a német Hannes Genze és a svájci Andreas Kugler gépe, akiket „magyar csapattársuk” Lukács Bálint kísért Visegrádra, a jubileumi MVM Duna Maraton helyszínére. A Multivan Merida Biking Team versenyzői minden bizonnyal a legfőbb favoritok lesznek a szombati, száz kilométeres hegyikerékpáros maratonon, hozzájuk hasonló kvalitású hbringások ritkán teszik tiszteletüket Magyarországon.
A 30 éves Kugler, a mountainbike sport egyik legjelentősebb maratonján, a dél-afrikai Cape Epicen bizonyított már dobogós helyezéssel, míg német csapattársa idén Európa-bajnokságot nyert és a Garda Maratonon is győzött. Remek formájukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy a múlt héten rendezett egyhetes Trans Germany versenyen megnyerték a csapatversenyt és több szakaszon is diadalmaskodtak. A 28 éves német megerősítette azt is, hogy győzni jöttek Visegrádra és reméli, jó formában vannak a Trans Germany után, és a következő nagy erőpróba, a klasszikus megamaraton, a TransAlp előtt:
„A Trans Germany nagyon nehéz volt, szinte végig esett az eső, jól esett utána egy-két nap pihenő. Mindössze tegnap tartottam egy hosszabb, négyórás edzést, és holnap, pénteken tervezzük, hogy megnézzük a visegrádi pályát. Az interneten már tanulmányoztam a pályainformációkat, remélem sikerül nyerni.”
A Multivan Merida profijai különböző kerékpárokkal érkeztek, a zsákokban az össztelós Merida Ninety-Six és a merevfarú O-Nine lapult, így érdekes lehet a verseny technikai szempontból is, vajon a fully vagy a hardtail lesz-e a nyerő az MVM Duna Maratonon?
Az 1000 éves Visegrád felkészült: 1600 nevező közt Európa-bajnok és olimpikon is lesz a Duna Maraton rajtjánál. Idén nem csak a Millenniumát ünneplő vendéglátó Visegrádnak – melynek neve először egy Szent István korabeli oklevélen szerepelt – van kerek évfordulója, hanem a Duna Maratonnak is…
A háromnapos bringás fesztivál fő eseménye a július 4-ei X. MVM Duna Maraton, mely amellett, hogy az Inter-Mountain Series egyik „etapja”, a T-Mobile Top Maraton sorozat 2. állomása, és a Magyar Kupasorozat 3. futama is egyben. A nevezési listán máris 1600 bringás szerepel, köztük a teljes hazai élmezőny és a 2005-ös maraton Európa-bajnokság első két helyezettje. A tavalyi győztes Parti András természetesen címvédésre készül…
Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb hegyikerékpáros versenyének az elmúlt 9 évben több mint 9 ezer résztvevője volt, több mint 100 ezren bíztatták a versenyzőket a viadal útvonalán lévő 7 településen és a rajt-cél területen. A résztvevők elit és hobby kategóriákban, 12 korcsoportban – külön nők és férfiak -, három távon: 35-, 65- és 100 km-en versenyezhetnek. A legfiatalabbak 4 korcsoportban, 6 és 14 év között küzdhetnek egymással. A kísérő programok között a BringaSuli és a koncertek mellett szerepel a T-Mobile Természetjáró Túra, mely könnyen teljesíthető, 10 kilométeres útvonalon kerül kiírásra a pilisi természetvédelmi területet érintve. A szakavatott túravezető egyben madarász, a megfigyelés középpontjában a térség tojásrakói szerepelnek. A maraton rajtja mindenki számára szombaton 10 órakor lesz, a túrára és a legkisebbek viadalára ez után kerül sor. A T-Mobile hostesseinél regisztrált bringások a sorozat utolsó állomásán egy trekking kerékpár kisorsolásán vehetnek részt. Vasárnap extrém triatlonversenyre kerül sor.
A rajtra várva
A profik mellett természetesen a hobbikerékpárosok vesznek részt nagyobb számban az eseményen, ezért a versenytávokat és a kategóriákat a szervezők úgy alakították ki, hogy a 10 évestől a 60 éves korosztályig mindenki megtalálja a felkészültségéhez illő versenyszámot. A verseny központja valamint a rajt-cél területe a korábbi évekhez hasonlóan a Dunakanyarban, közvetlenül a Duna partján kerül kialakításra, a Visegrádi Sportközpontban, amely a gátrendszer miatt még a Duna magas vízállása ellenére is a térség egyik legvédettebb pontja. Harangvölgyi András főszervező a Duna magas vízállását a helyszínen szemlélte: „A szerdai napot Visegrádon és környékén töltöttem. A magas vízállású Duna ellenére is festői a környezet. Egyedül Dunabogdány térségében találtam jelentősen vizes szakaszt, ha szükséges, ezt a 2 kilométeres részt kiiktatjuk az útvonalból. Az eső nem esett, tehát tovább száradt a pálya. A nevezők száma 1620 körül van, rendben lesz minden!”
Kugler és Genze a Trans Germanyn szerepeltek nemrég
Emeli a verseny színvonalát, hogy nevezett a német profi csapat, a Multivan Merida Biking Team két kerekese, a 2005-ös Európa-bajnok, német Hannes Genze és az akkori ezüstérmes, svájci Andreas Kugler. Az elmúlt héten mindketten részt vettek a Trans Germanyn, melyen Genze másodikként zárt; a csapatgyőzelemhez pedig mindketten hozzájárultak. „
Jelenleg a Trans Germany fáradalmait pihenjük, szerettem volna nyerni, hajszál választott el a győzelemtől, de hát a korábbi világbajnok, Thomas Dietsch jobb volt nálam. Fejben már készülök a hétvégi Duna Maratonra, nem voltam még magyar versenyen, kíváncsi vagyok milyen a rendezés és a mezőny – mondta Hannes Genze. Andreas Kugler hozzátette: „Új vagyok a csapatban, én is győzni megyek, a Trans Germanys eredményünk pedig a jó csapatmunkát mutatja.”
Nem lehet teljesen nyugodt a tavalyi győztes Parti András, aki mint mondta, a meridások amellett, hogy erősek, kisebb csapatot alkotva segíteni tudják egymást, ami a kerékpársportban természetes. – Ez nehezíti a dolgomat, de felveszem a harcot, győzni szeretnék Visegrádon, mint tavaly! – fogalmazott az olimpiai 23. helyezett bringás, aki idén szintén egy német gárda színeiben áll rajthoz.
Néhány fontos információ a szombati MVM Duna Maratonnal kapcsolatban:
– A Visegrád-Nagymaros közötti komp, az áradás miatt nem jár. Halvány remény van, hogy szombaton reggel esetleg a személyforgalmat hajóval meg tudják oldani, de gépkocsival semmiképp nem tudtok átjönni a nagymarosi oldalról. Kérjük, hogy az aktuális helyzetről informálódjatok az Útinform oldaláról. Telefon: 06 1/336-2400 www.internet.kozut.hu
– Feltétlen számítsatok arra, hogy nehéz lesz a Duna túloldaláról átjutni Visegrádra, ennek tudatában szervezzétek meg az utazást!
– Erőteljesen ajánljuk, hogy pénteken délután gyertek le Visegrádra, és vegyétek igénybe a rajt-cél területen az ingyenes maraton kempinget, vagy a helyi szállás szolgáltatásokat. Így szombaton reggel nyugodtan, kényelmesen tudtok rajthoz állni.
– A rajt-cél terület, és a maraton kemping gáttal körülvett területe tökéletesen száraz.
A múlt héten lezajlott Balaton Bike Fest keretein belül 2009. június 26-án került sor a Bianchi Országúti Kritériumversenyre. Annak ellenére, hogy ez a háztömbkörüli két magyar bajnokság (időfutam és hosszútávú) közé ékelődött, mégis közel ötvenfős igazolt mezőny gyűlt össze. Az amatőr futamban már kevésbé volt nagy a tolongás, ebben minden bizonnyal az esős-nyálkás időjárás is közrejátszott.
Az igazolt futam során Madaras Zoltán és Ivanics Gergely alakított ki sikeres szökést és a befutóig meg is őrizték előnyüket. A hajrákban közben Ivanics Gergely gyűjtött több pontot, így ő szerezte meg az első, Madaras Zoltán pedig a második helyet. A dobogó harmadik fokára a szintén Betonexpressz 2000-Linonta színekben versenyző Cziráki István érkezett – előjelét adva vasárnapi bajnoki győzelmének.
Az amatőröknél Szabó András – ismertebb nevén „Bakter” -, a nemrég visszatért egykori igazolt versenyző győzött Hreblai Jenő és Andristyák Gábor előtt. A nőknél az időfutam ob második és a hosszútávú ob harmadik helyezettje, Katonáné Simon Veronika lett a legjobb.
A kritérium összesen 94 igazolt és amatőr versenyzője között kisorsolt Bianchi versenykerékpárt az amatőr mezőnyben versenyző Nagy Gábor nyerte.
„Ha végre itt a nyár és meleg az idő, az ember strandra jár…” , vagy a Balatonra. Ha az ember történetesen bringás, akkor pedig a Balaton Bike Fest épp kapóra jön. Igen ám, de mi van, ha a nyár szórakozik velünk?
Az, ami az elmúlt hétvégén Balatonfüreden volt. A balatoni bulira már nagyon készültem, így a verseny hetének első napjától jó időért fohászkodtam, de hiába. Nem telt el nap zuhé, égszakadás, árvíz nélkül. Sebaj, legalább meleg van! Az van, meg ennek köszönhetően akkora páratartalom, hogy az emberről nyugalmi pulzusnál is szakad a víz, és nem veszi, hanem issza a levegőt.
A bőséges programkínálat miatt sok „maratonoshoz” hasonlóan már pénteken útra keltem, hogy végigizgulhassam a füredi kritériumot, láthassam Greg Minnaart és Filip Polct a tihanyi DH-n, este – ha már egyszer fesztivál – kivételesen verseny előtt szórakozzak a barátaimmal, hogy szombaton leessen az állam a Water Jumpon indulók trükkjei láttán, és a dirtösöknek köszönhetően csodálhassak egy kis légi akrobatikát.
Mielőtt nagyon elkalandoznék, próbálok a címnek megfelelően a vasárnapi maratonnal foglalkozni. Szombaton – egészen estig – végre tényleg nyár volt, ezzel némi esély látszott arra, hogy nem fogunk nyakig süllyedni a dagonyába. Vasárnap reggel a rendezvény méreteihez képest szerény volt a nevezők és regisztrálók száma. Az egész hetes esőzések sokakat elriasztottak, így a tízes rajtnál a nagyobb maratonokon megszokottnál kevesebben várták, hogy nekilódulhassanak a 30, 60 és 100 km-es távoknak. Füred határáig aszfalton, motoros felvezetéssel haladt a mezőny. A lakott területet emelkedőn hagytuk el, így a terepre érve már megnyúlt a sor. Az első kilométerek még adtak némi reményt arra, hogy nem iszapbirkózásba torkollik a tekerés. Aztán mégis! Következtek a kikerülhetetlen, tengelyig érő tócsák, a folyós, csúszós és a ragadós részek. Az élmezőny gyorsan összeállt és nagy tempót diktált. Az esélyesek együtt haladtak, egészen addig, míg Melts András defektjavításra nem kényszerült. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a táv elején, így maradt még ideje a hátrány ledolgozására.
András üldözőversenyéről azonban térjünk vissza a célterületre! Elsőként a rövidtáv abszolút győztese, Fenyvesi Péter érkezett. Ezen a távon nőknél Varga Viktória volt a leggyorsabb. Középtávon Lukács Bálint és Tóth András messze a mezőny előtt ért célba. Őket Pogány Tamás követte, aki az abszolút bronzérem mellé korosztályában (Master1) még egy aranyérmet is szerzett. A nők versenyében a Dél-Afrikában élő Erdélyi Eszter diadalmaskodott. A második helyezést a romániai magyar Bickei Anna, a harmadikat pedig Módos Gabriella szerezte meg.
Akkor most folytassuk Melts András defektjével! A kezdeti balszerencsét követően a Corratec World Team versenyzője megkezdte a felzárkózást, ami annyira jól sikerült neki, hogy végül elsőként szakította át a képzeletbeli célszalagot. 1 perc 41 másodperccel később Blazsó Márton érkezett, majd sokáig senki. 8 perc 46 másodperc telt el a harmadik helyezet román Lucian Logigan érkezéséig. A leghosszabb távra nők nem nevezhettek.
A versenyzők nagyobbik részének sikerült megúszni a zuhé nélkül, de néhányan alaposan bőrig áztak. Az egyre baljósabb időjárás miatt az eredményhirdetésre már az óriássátorban – meglehetősen családias hangulatban – került sor. Sajnos a Balaton Maraton iránti érdeklődés nem állt arányban a szervezés színvonalával. Az indulók száma elmaradt a nagyobb maratonokon megszokottól, és sajnos kevesen követték figyelemmel a versenyt. A pálya széléről ezúttal is csak a családtagok, barátok, barátnők szurkoltak.
Eredmények:
Maraton abszolút férfi:
1. Melts András – 4:28’30”
2. Blazsó Márton – 4:30’12”
3. Lucian Logigan – 4:38’58”
Félmaraton abszolút férfi:
1. Lukács Bálint – 3:09’21”
2. Tóth András – 3:12’33”
3. Pogány Tamás – 3:29’35”
Félmaraton abszolút nő:
1. Erdelyi Eszter – 3:49’52”
2. Bickei Anna – 3:53’05”
3. Módos Gabriella – 4:03’11”
Kismaraton abszolút férfi:
1. Fenyvesi Péter – 1:45’44”
2. Kovács Botond – 1:46’41”
3. Panyi János – 1:49’16”
Kismaraton abszolút nő:
1. Varga Viktória – 2:33’37”
2. Panyi Gabriella – 2:33’55”
3. Magyar Tímea – 2:40’55”
„Gyere hátra, nézz körül, talán akad neked valami olyasmi amit keresel…” Elindulunk a belső termek felé, jobbról az oszlopos fúrógép felől olajból és hűtőfolyadék emulzióból összeálló gépszag árad, amely mindig a szakközépiskolás fémforgácsoló-műhelyt juttatja eszembe. Balra kis beugróban idősebb szaki felpillant az eszterga mellől, majd ismét a tokmányra mered, ahol éppen valami kis problémamegoldó egyedi kütyü készül. Hmm, kerékpárboltban profi forgácsológépek? Bevallom ez tetszik…
Viseltes városi cirkálómat a műhelysarok patyolattiszta kerámialap burkolatára helyezem, majd rábökök a finoman berohadt SKS középrészre. A makulátlan utcai öltözékben feszítő szerelő gondterhelten végigtekint a falon pedáns rendben sorakozó célszerszámokon, leemeli a kompatibilis hatcsapos darabot, nagyot sóhajt, majd nagy nehezen munkához lát.
Az éppen arrafelé járó futár már több mint tíz perce helyettesíti a satut, miközben gyöngyöző homlokkal tolom az ülőcsőbe a dörzsárat. A kívánt eredmény elérése után szépen letisztítom a szerszámot, visszaadom a szerelőnek – aki eközben egy másik problémán dolgozik – majd a kollektíva kedvességét egy-egy jéghideg pepsicocacolával honorálom.
A középkorú eladó bácsi kedélyesen cseveg magánjellegű dolgokról telefonice, miközben harmadmagammal egyre türelmetlenebbül hallgatom soromra várva. Semmi reakció, a vonalban újabb az adott szituációban lényegtelen témára terelődik a szó. Tíz perc után elunom a dolgot, és sarkon fordulok.
Pult mögött senki, hátulról néha csoportos felhördülések. Betekintek a belső termekbe, ahol az eladók és szerelők feszülten figyelik a Tour éppen aktuális szakaszának utolsó kilométereit. Üdvözölnek, majd soraikba invitálva a továbbiakban együtt tapadunk a közvetítésre. A teakonyhából közben egy másik arc az ozsonnája mellől kommentálja a képernyőn látható eseményeket. Befutó megvolt, persze mindenkinek van véleménye, szép lassan némi alkudozás után megveszem amit akarok, majd kicsit több időt eltöltve a dologgal ugyan, de vidáman tekerek tova.
A méretes helyiségben számos unatkozó eladó. A hatalmas, de saját szemszögemből mégis hiányos választék megszemlélése után további országúti felnik után érdeklődöm. Van olyan, amit keresel, de aluszínű és szimplán szegecselt. – hangzik a válasz. Köszi, akkor nem kérem, de még körülnéznék. (Vevő balra el.) Vitrinnézegetés közben hátam mögött egyik eladó a másiknak: „Te, mi az a szimplán szegecselt?” mire a másik: „Fogalmam sincs.” Nagyon remélem, hogy ez csak vicc volt, vagy netalántán egy a szakkifejezés helyességére vonatkozó kérdezz-felelek…
A pult mögött a régi országútis kolléga már messziről mosolyog, műhelyből tetemes hangerővel szól a Rammstein legújabb anyaga. A tévében éppen a francia körverseny megy élőben, régi békeversenyekkel kapcsolatos magyar nyelvű szövegkörítéssel. A bolt teljesen új, de az eladók soraiban és a szerelőállvány mellett az arcok a régiek. A hangulat ugyanaz, mint halálpontosan tíz évvel ezelőtt, amikor még teljesen más helyen, de ugyanezekkel a szakikkal üzleteltem. Hosszasan nézegetem a polcokon található különlegességeket, majd elköszönök, és az új helyet is felveszem az alkatrészbeszerzés esetén kihagyhatatlan célállomások közé.
Nem is olyan nehéz megfogalmazni, hogy mitől jó egy kerékpárboltba bemenni. Persze nem árt, ha van megfelelő alkatrészválaszték, nem elszálltak az árak, de emellett ugyanilyen lényeges az ember maga, aki a pult mögött és a szerelőállvány mellett áll. A személyisége és a szakértelme egyaránt fontos. És szerintem nem csak nekem. A boltban éppen nem lévő alkatrészeket meg lehet rendelni, de a jó hangulatot, az udvariasságot, az otthonosságot nem: ezeknek mindig készleten kéne lennie. Ezt sajnos nagyon kevés helyen ismerik fel, és ez bizony hiba. Emiatt meg kell becsülni azt a kevéske szakboltot, ahol ez megvan. Hogy melyek ezek? Keressétek meg!
Forrás: BikeMag, 2005 szeptember
Szöveg: HBalage
Képek: HBalage
A Székesfehérvár melletti Kincsesbányán és környékén került sor 2009. június 28-án az országúti magyar bajnokságra a Szingó SE rendezésében. Az időjárás a napsütéstől a zivatarig széles skálán mozgott, legrosszabbul az elitek jártak. A felnőttek futama a várakozásoknak megfelelően izgalmasra sikeredett, ellenben az U23-as és a női kategóriákban a papírforma érvényesült…
Reggel eljátszottuk a fanatikus sportrajongót. Ötórai keléssel indítván a napot, a hajnali vonattal célba vettük Székesfehérvárt. A tervezett program a következő volt: mindenki elindul délelőtt a számára legszimpatikusabb amatőr futamon, délután pedig az igazoltak versenyének megtekintésével tesszük teljessé az aktív hétvégét.
A versenyközpontnak helyet adó Kincsesbánya Székesfehérvártól mindössze 17 km, így a legpraktikusabb járműkombinációt lehetett alkalmazni: vonat + kerékpár. Mint utóbb kiderült, az egykor bauxitbányászatáról híres környék eme 1966-ban alapított települése egyedülálló az országban, hiszen sem temploma, sem pedig temetője nincsen. Van viszont egy célegyenesnek kiválóan használható, enyhén emelkedő központi utcája, mely később egy kellemes szerpentines kaptatóban folytatódik. A célvonal egy jobbos kanyar után 500 méterre került kijelölésre, így kiadós sprintre is van alkalom. Maga a 17,5 (inkább 17,2) kilométeres kör egy jelentősebb és egy enyhébb emelkedőt tartalmaz, összességében nem egy nehezen teljesíthető pálya – száraz körülmények között legalábbis.
Egy az összesen 7 mezőny közül: Bakos András a szenior I-eseket vezeti
Kellemes meglepetést jelentett, hogy az összesen hét futamot felvonultató rendezvény idehaza szokatlan módon aránylag normális versenyközponttal rendelkezett. A rajt/cél területtől balra eső kultúrházban történt a nevezés, itt lehetett kis/nagydolgot végezni, valamint a nagyteremben később elfogyasztani a nevezési díj által fedezett gulyáslevest és üdítőt vagy sört.
A legidősebb versenyző különdíjat kapott - Tóth Károly 76 évesen az 52 km-es távon indult
Az első rajtra 10 órakor került sor, 5 kört, azaz 87,5 kilométert kellett teljesítenie az Intersport Kupa amatőr mezőnyének. És végre egy valódi amatőr versenyen vehettem részt! Miután az amatőr kupasorozatra rendszeresen átlátogató, biztos műszaki és edzésháttérrel rendelkező sporttársak ezúttal mind az igazoltak országos bajnoki futamán vitézkedtek, ezért ezúttal azonos felkészültségű versenyzők küzdhettek egymással. Ez amúgy az egész mai napra jellemző volt. Mármint hogy nem keverték össze az egyes mezőnyöket, a korcsoportok és kategóriák külön időpontokban rajtoltak, így ezúttal nem lehetett a vegyes mezőnyben megbújva kategóriagyőzelmeket aratni, mint ami az Amatőr Kupa fordulóin egyébként megszokott. Ami engem illet én az egyes mezőnyök szétválasztását maximálisan támogatnám, meg az amatőrök osztályba sorolását is, ami működőképes rendszer volt egészen a hetvenes évek derekáig. Ez már csak azért is időszerű kérdés lehet, mert egy-egy népszerűbb amatőr országúti verseny mezőnye túllépve a kétszázat, egyre inkább a háromszáz felé közelít, ekkora tömeget pedig már egyre nehezebb részleges vagy semmilyen útzár mellett kezelni.
Király Mónika negyedszer lett bajnok országúti mezőnybajnokságon
Egyszóval egy igen jó amatőr versenyben volt részem, mely arról szólt, hogy a győzelemre leginkább esélyes két-három érdekcsoport versenyzői közül éppen ki van szökésben, és megfogja-e a mezőny, avagy nem. Az utolsó kört megkezdve a célegyenes utáni emelkedőn aztán Verebélyi Viktor, a Conrad-Papírkutyák versenyzője döntésre vitte a dolgot: támadásba lendült, jelentős előnyt szerzett, majd végül egy perccel a mezőny előtt megérdemelten szerezte meg a győzelmet.
Oly sok bevállalós szökés után Vígh Zoltán végre hazaért
Meg kell emlékeznem még a verseny legviccesebb jelenetéről is. Történt ugyanis, hogy talán negyedszer mászva a „hegyet” be is aludtam talán, meg el is fáradtam egy kicsit, így többedmagammal leakadtam a bolyról. A síkra érve aztán váratlan dolog történt. A felvezető rendőrmotorosunk ugyanis hírtelen komoly szakmai hozzáértésről tett tanúbizonyságot: felszólított minket, hogy álljunk össze rendesen, és váltott vezetéssel kezdjük üldözni a bolyt. Hogy ezt kéne tenni, ezzel szerintem ott, akkor mindenki tisztában volt, de gondolom ismerős a helyzet: amikor mindenki a másiktól várja azt, hogy megszervezze az üldözést. Nagy nehezen összeráztuk tehát magunkat, majd az élen haladók után eredtünk a sportkedvelő rendőr folyamatos bíztatásától követve. Végül felértünk…
Közben a pályán ötperces időkülönbségekkel indítva öt további mezőny körözött, a három Szenior kategória mellett (melyekben szintén magyar bajnokokat avattak) a hobbi futam mezőnye, valamint az elit nők. Utóbbiak esetében összesen tízen küzdöttek a győzelemért, ennek megszerzésére pedig a legegyszerűbb megoldást választották: a mezőny barátságos tempóban végig együtt haladt, majd a 4. kör végén sprinttel döntöttek a bajnoki címek sorsáról. A célegyenesben a mosonmagyaróvári Király Mónika bizonyult a leggyorsabbnak, megszerezve ezzel 4. felnőtt hosszútávú bajnoki címét (2005, 2006; 2007; 2009), a második helyre szorítva Kenyó Anitát, a tavalyi bajnokot. Harmadiknak Katonáné Simon Veronika érkezett, a negyedik helyre pedig az XC versenyek világából átránduló Benkó Barbara futott be. A délelőtti versenyprogram tehát lezajlott és utólag már azt is elmondhatom: a résztvevők megúszták szárazon…
A második körben kialakult hatfős szökés a verseny végeredménye szempontjából meghatározó lett
A nap fő attrakciójára, az elit felnőtt férfiak hosszútávú országos bajnokságának rajtjára 13 órakor került sor. Itt Bodrogi László kivételével ezúttal valóban mindenki jelen volt, a hazai csapatok teljes létszámmal képviseltették magukat, valamint hazaérkeztek a külföldi gárdákban karriert építő idegenlégiósok is. Az elit rajt után tíz perccel elengedték az U23-asokat is, részemről pedig a kantinba távoztam, lefogyasztani a nevezés mellé kapott étel- és italjegyeket. Az elégedetten falatozó sporttársakra pillantva a külföldi radmarathonok és granfondók tésztapartijainak feelingje lett úrrá rajtam, bevallom máskor is jól esne verseny után valami hasonló kaja a versenyközpontban.
Visszaballagva a célkapuhoz a 2. körről érkező versenyzőket tekinthettem meg. Az eliteknél ekkor egy hatfős szökevényboly haladt elöl, melyben Arany Gábor és Cziráki István (mindketten Betonexpressz-2000 Limonta), Rónaszéki Balázs (FTC), Szeghalmi Bálint (Tusnad), Cador Rida (Atlas Romer’s Hausbäckerei) és – meglepetésre – Bohács Roland (Giant-Gyömrő) haladt. Innentől kezdve ez a társaság végig tartani tudta az előnyét, mely ekkor éppen 2 perc volt, később pedig 3-5 percben stabilizálódott. A mezőny és a hatfős szökevényboly közé ékelődve ekkor éppen Lengyel Gábor és Steig Gábor küzdött a feljutás érdekében, mint később kiderült sikertelenül. Bár próbálkozó még ezután is akadt bőven, a szökevényekre egyedül Lovassy Krisztiánnak sikerült feljutnia.
Hirtelen hangulatváltás - a nyárból őszbe kerekezett át az elit mezőny
Az U23-asok a harmadik körre egy csepeli szökéssel érkeztek, Iszkádi Tamásnak sikerült a mezőny előtt egy percnyi előnnyel megkezdenie a kaptatót. A viharfelhők eközben gyülekezni kezdtek, így gyorsított ütemben a már lezajlott futamok eredményei kihirdetésre kerültek, majd mindenki futott amerre látott – ezzel le is szakadt az ég. A mi társaságunk egy cukrászdateraszon lelt menedékre, így abszolút műkedvelő felállásban figyelhettük innentől kezdve az eseményeket. Míg előttünk a versenyzők az esővel és a kilométerekkel küzdöttek, addig mi krémest majszoltunk, kávét kortyolgattunk és megvitattuk a pillanatnyi állást. Mint később kiderült, az igazán cudar világ a kör tőlünk legtávolabb eső pontjain volt. A zivatar arrafelé tetőzött, az úton pedig olyan átfolyások voltak, hogy előfordult állítólag, hogy a bukás után a bajba jutottnak még arra is ügyelnie kellett, hogy bringáját ne sodorja el a víz…
Lovassy Krisztián a 7. kör végén robbantotta szét az élcsoportot
Az U23-asoknál aztán lassan kialakult a végeredmény. Mármint a befutó előtt 4 körrel… A magányos szökések nagymestere, az Atlantis Casino színeiben versenyző Vígh Zoltán elindult… Kivételes képességeiről már a tavalyi pálya ob-n is tanúbizonyságot tett, amikor folyamatos szökéseivel elfárasztva ellenfeleit U23-as scratch bajnok lett, vagy amikor a számára nem igazán fekvő sprintszámban másfélkörös „sprintekkel” egészen az ezüstéremig jutott. Persze meg kell még emlékezni a 2008-as Tour de Pelsóról is, amikor egy sikeresnek tűnő szökés közben a cél előtt alig két kilométerre egy motorossal ütközött. Elég az hozzá, hogy a postásos Dömötör Sándor egykori tanítványa megint szólóba kezdett – ez pedig nem veszélytelen egy verseny végkimenetele szempontjából. Vagy fél körön át partnere is volt ebben, majd egyedül haladt tovább. Az ötödik kört már két és fél perces előnnyel kezdte meg, ezt gyakorlatilag a célig meg is tartotta, igaz ekkor már nem a bollyal, hanem az őt üldöző Fejes Gábor-Sagát Artúr párossal szemben, melyből az ezüstöt végül Fejes szerezte meg. Vígh Zoltán tehát feltette a koronát eddigi U23-as pályafutására, és végre abban a számban lehetett bajnok, amiben a legjobb: a hosszútávú mezőnyversenyben.
Cziráki István megkezdi az utolsó kört
Közben a hegy innenső oldalán a vihar elcsitult, csak az elitek egyre viseltesebb öltözetéből lehetett arra következtetni, hogy a túloldalon még cudar világ lehet. Időközben az ötödik kört befejezvén Lovassy Krisztián felérésével 7 főre bővült az elitek élgárdája. Mögöttük négy perccel érkezett Specziár Viktor (FTC) és Garamszegi László (Betonexpressz 2000-Limonta), akiket további két perccel követett a mezőny. A hetedik kör végén aztán Lovassy támadott, és az emelkedőn atomjaira hullott az élcsoport. Elsőként a gyömrői Bohács Roland szakadt le, aki azonban már eddig is hatalmasat ment – az élcsoportból egyedül ő nem rendelkezett profi vagy külföldi tapasztalattal, és jelenleg sem kerékpározásból él. Innentől kezdve két izgalmas kérdés várt a válaszra… Egyértelmű, hogy ebből az immár ismét hatfős bolyból nyeri valaki a bajnokságot, az is biztos viszont, hogy nem mindenki fogja tudni tartani a tempót az utolsó két körben. Vajon ki lesz a győztes, illetve kit fog utolérni a mezőny? A mezőny, amely ekkor már csak alig négy perccel járt az élen haladók mögött, és melyből kiválva ekkor már fél perces előnnyel egy másik hatalmas küzdőszellemet felvonultató versenyző haladt: Szórádi Balázs, az FTC csapatkapitánya.
Cador Rida, a 2009-es időfutam bajnok nem tudott duplázni
A kérdésekre a választ az utolsó kör adhatta meg, ennek maximális kiélvezésére felkaptattam hát a szerpentin egyik dekoratív pontjára, és helyet foglaltam a fanatikus Betonexpressz 2000-Limonta szurkolók mellett. Az útvonal a Touron vagy a Girón megszokott képét mutatta, az egyik kanyarban a betonosok teljes csapatnévsora is helyet kapott az aszfalton. Közben beindult a közlekedés… A szökevényeket néhány mit sem sejtő, szemből érkező gépjármű, míg a főmezőnyt egy busz (!!!) kapta szembe. Ilyenkor illan el a külföldi versenyek színvonalát idéző illúzió – igen, ez sajnos még mindig Magyarország, a teljes útzár nélküli bajnokságok hazája.
Szeghalmi Bálint, a 2007-es hosszútávú bajnok stílust váltott - már ami az arcszőrzetet illeti
A hegytetőre elsőként Cziráki István érkezett, húsz másodperccel utána Cador Rida. Mögöttük kissé lemaradva Lovassy Krisztián, majd egy percre rá sorban Arany Gábor, Rónaszéki Balázs és Szeghalmi Bálint. Hetedikként Czirákitól alig négy percre Szórádi gyűrte a hegyet, időközben megelőzve Bohácsot. A mezőny (benne néhány esélyesnek tartott versenyzővel, így Ivanics Gergellyel, és a defektből visszaállt Kusztor Péterrel) ezen a ponton Cziráki mögött már biztonságos távolságra, majdnem 7 percre haladt.
Cziráki István az U23-as kategória után ezúttal a felnőtt bajnokságot is megszerezte
A beszámolót a célkapunál fejezném be. Sprintre érkezik a két éllovas: Cador Rida és Cziráki István. Látszik, hogy Rida a célvonal előtt úgy ötven méterrel elkészül. Ez érthető is, hiszen egyrészt csapattársak segítsége nélkül jutott el idáig, másrészt pedig egy defektből is vissza kellett kapaszkodnia nem is olyan rég. Így végül Cziráki ünnepelhet: közel négy órát kellett nyeregben töltenie a bajnoki címért, miközben a főmezőnynek 12 percet adott. A kezdeményezőkészségéről tanúbizonyságot tevő Lovassy végül éppen hogy lemarad a dobogóról, a szökevények közül pedig senkit sem fognak meg. A mezőnyhajrát Specziár Viktor nyeri, a 10. hely pedig Steig Gábornak jut. És mi a közös a az elit és az U23-as futamok végeredményében? Hogy mindkettőben a második helyen a korcsoport 2009-es időfutam bajnoka végzett…
Specziár Viktor volt a főmezőnyből a leggyorsabb - ez most egy 9. helyet ért
Így ért véget 2009. június 28-án Kincsesbányán a 2009-es hosszútávú ob. Ez a bajnokság sokkal inkább egy mindenki számára sportolási és kikapcsolódási lehetőséget nyújtó egésznapos sportrendezvény képét mutatta, mint egy kizárólag szűk kör érdeklődésére számot tartó rétegprogramét. A szakág legrangosabb bajnokságán jelen volt Sipos János, az Eurosport kerékpáros közvetítésének szakkommentátora is, aki beszédében megemlékezett Asztalos Sándorról, a Videoton egykori magyar bajnok bringásáról, a Szenior II. futam névadójáról. Távolmaradt viszont Törzsök Zsolt, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnöke. Bánhatja, hiszen igazán jó versenyt láthatott volna…
Magyar Köztársaság 2009 évi Hosszútávú Országos Bajnoksága, eredmények:
Az elit, U23-as és női kategóriák részletes eredménylistája letölthetőinnen.
Elit férfiak:
1. Cziráki István (Betonexpressz 2000-Limonta)
2. Cador Rida (Atlas Romer’s Hausbäckerei)
3. Arany Gábor (Betonexpressz 2000-Limonta)
4. Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000-Limonta)
5. Rónaszéki Balázs (FTC-Merida ReVO2lution)
6. Szeghalmi Bálint (Tusnad Cycling Team)
7. Szórádi Balázs (FTC-Merida ReVO2lution)
8. Bohács Roland (Giant-Gyömrő)
9. Specziár Viktor (FTC-Merida ReVO2lution)
10. Steig Gábor (Szekszárd)
U23-as férfiak:
1. Vígh Zoltán (Atlantis Casino)
2. Fejes Gábor (Kommuna.org)
3. Sagát Artúr (Nuevo velo Cycling Team)
Elit nők:
1. Király Mónika (MTE 1904)
2. Kenyó Anita (Bringavilág SK BornSport)
3. Katonáné Simon Veronika (Siófoki KSK)
Robinak és Attilának úgy tűnik feküdt a „királyetap"
Befejeződött a 2009-es Trans Germany MTB megamaraton. A hétszakaszos verseny abszolútban végül Thomas Dietsch (Team Bulls) győzelmét hozta, a csapatversenyben a Multivan Merida Biking Team bizonyult a legjobbnak. A hazánkat képviselő, Adorján Sándor, Kis József, Mikula Gábor és Tarján Tamás összeállításban rajthoz álló Merida Team-CST Bikemag HUN csapatból ketten húzhatták magukra a teljesítésért járó mezt – a ceremóniáról Mikusz számol be a helyszínről.
Sárból jutott mindenkinek bőven: a női győztes az ötödik szakasz befutója után
7. szakasz, 2009. június 25. Oberwiesenthal-Kurort Seiffen (80,5 km / 1560 m szint)
Keveset aludtam – nem tudom a többiek mennyit, de én tuti keveset. Sokáig ücsörögtünk a cikkírás miatt az egyik helyi hotel aulájában. Csak itt volt WiFi és csak innen tudtunk képeket küldeni a szerkesztőségbe. Elég nehéz mindezt megoldani egy napon: versenyzés, pihenés, munka… Habár otthon is így készül a magyar egy ilyen bulira. Ha egy napot le kellene írni, akkor így nézne ki:
6:00 – ébresztő
6:20 – kikászálódás az „ágyból”
6:40 – sorbaállás a szükségletek miatt, persze aki korán kel, az nem aranyat lel, csak üres fülkét…
7:00 – reggeli
7:40 – visszasétálunk a szállásra
8:40-ig – matyókázás (bicaj-csekk, reggeli rítusok – szinttérkép ragasztás, kaja, rajtszám, krémek stb., bemelegítés)
9:00 – rajt
13:00-15:00 – beérkezés, ettől függően a célban evés-ivás, mosóban sorkiállás, bike-csekk, szállásra fel (itt a support már berendezte a fekhelyet…) lábak fel, masszázs, nyújtás
18:00-ig tuti bealvás
18:20 körül le a vacsora helyszínére (távolság változó 200 m-2,5 km-ig)
20:00 vacsora, eredményhirdetés, sajtóiroda látogatás, cikkírás, ha még nem sikerült a masszázs alatt…
21:00 esti zuhany, aztán puff, éjszaka minden „zajra” felébredés, stb….tömegszállás ugye, néha nyekergő padlóval…
…és aztán kezdődik minden elölről.
Szóval az utolsó etap reggelén olyan párás volt az idő, hogy nem láttam el a tornaterem ajtajából a kerítésig (15 m). Ilyen nincs, mondtam magamban… és mégis van. Felvettük a fehér cuccost, beolajoztunk, bemasszíroztunk, felültünk. Adja a jó ég, hogy ne legyen semmi gond. Kis városi melegítőkör és a fél tízes rajt segített felébredni rendesen, így az első kilométer 15-16%-os emelkedője nem esett annyira rosszul. Jocó elindult, mint a gőzmozdony, nem is láttam sokáig. Mindenképpen az ötvenben akart maradni. Az első 15 km-en mint a villám elment, ha megnézitek a szinttérképet a rendezvény honlapján, akkor minden kiderül.
De aztán. Nyúlt a murva felfelé, ragadt a sár, lefelé életveszélyes vizes köves, gyökeres. Mi ez vaz’??? Egy montiverseny??? Az hát a javából. Sokan szokták mondani, hogy országútis a pálya itthon. Na ez tényleg az néhol, aztán pedig mégiscsak rájön az ember miért ilyen a kormánya meg ilyen ballonos a gumija.
Ma is volt egy hegyi hajrá a maga 410 méteres hosszával. A szakasz végén. 18%… nesze edd meg. Nem szégyellem a mókuskereket, felmentem, úgy üvöltöttek végig a szurkolók mintha maga az élboly egyik tagja lennék. Ezért már megérte az a pár óra szenvedés, meg az a pár holtpont, amikor azt lesi az ember, hol is az „OFFICIAL CAR” feliratú kisbusz. Két hölgy és egy pult, rögtön a chipes részidő-mérőrendszer után, talpas műanyag pohárban pezsgőt oszt. Az aszfalton a felirat: 1000 m… Az a csepp alkohol egy perc alatt mámorba szédít, elfelejted mi volt addig. Nagytányér kónusz… Piros csík a földön. Körben sok-sok ember. Este megkapjuk a FINISHER trikót!!!
Legutolsó felvonás: a díjkiosztó
Arra gondoltuk, hamarabb lemegyünk, hogy jó helyünk legyen a seiffeni kultúrházban rendezett díjátadó gálán. Ezzel szemben sajnos mindenki sikeresen bealudt, kijött az egész hét fáradtsága, nem feltétlenül kellett tekerni hozzá minden nap. Az egyéb feladatok ellátása is komoly elfoglaltság, hogy a versenyben lévők semmiben ne szenvedjenek hiányt.
Hogyan laknak? Matrac-láger a hatodik etapon
Negyed hét után nekiveselkedtünk és beültünk az autóba. Odaérve, már csak kint volt hely, de éppen csak a vacsora elfogyasztása után kezdett el szitálni az eső. Hamarosan már bent is lett hely, mindenki mozgolódott és a kategóriánkénti eredményhirdetés után elkezdődött a számunkra lényegesebb (bocs…) trikókiosztó. Rajtszám szerint szólítottak ki mindenkit a színpadra és mindenkinek jutott idő egy-egy fotóra. Aztán az egész tömeg felkerült a színpadra egy közös kép erejéig. Nem volt semmi látvány a piros mezes tömeg…
Tarján Tamás és Adorján Sándor szurkolóként és segítőként működtek közre az utolsó etapok során
Ezután pedig a nap képei és az egész hétről készült videók levetítése került műsorra. Hatalmas kurjongatások hallatszottak a teremben, mikor valamelyik banda észrevette magát akár a képeken, akár a videókon… A végén kitessékelték a tömeget az udvarra, ahol a seiffeniek egy kis tűzijátékkal kedveskedtek az egész brancsnak.
Kis József az utolsó szakasz teljesítése után
Koccintottunk egyet, és elindultunk a szállásra, hogy kipihenjük az egész hetet, vagy legalább az aznapi fáradtságot. Reggeli után indul a járat azoknak, akik visszaszállítást kértek Erbachba, hogy aztán onnan induljanak egyénileg haza. Nekünk az egész verseny egy hazafelé út volt, így már nem várt más csak a zötyögős cseh és szlovák autópályának
becézett aszfaltcsík egy röpke 6-7 órára.
Az elit férfiaknál igen szoros küzdelem folyt az elsőségért, mely végül Thomas Dietsch (Team Bulls) győzelmét hozta (ideje: 22 óra 53’36,2″), aki azonban egészen az utolsó pillanatig nem lehetett biztos a sikerében, hiszen mindössze 1 perc 4 másodperccel nyert a meridás Hannes Genze előtt. Érdekesség, hogy Dietsch az összetett elsőség mellett csak egyetlen szakaszgyőzelmet zsebelt be, viszont arra kínosan ügyelt, hogy minden befutónál riválisai sarkában legyen. Hannes Genze ezzel szemben 4 szakaszgyőzelme ellenére szorult a második helyre, de a Multivan Merida Biking Team végül egy csapatgyőzelemmel vigasztalódhatott.
A hölgyeknél az összetett győztese, Esther Süss (ideje: 25 óra 44’35,2″, a Wheeler iXs Pro Team versenyzője a lehető legegyenletesebb teljesítményt nyújtotta: kategóriájában nyerte mind a hét szakaszt, legfőbb riválisának, a végül 2. helyezést elérő Sally Bighamnak (Topeak-Ergon Racing Team) így végül 36 percet adott.
A mastereknél Johann Grasegger, a Scott Racing Team versenyzője lett a Trans Germany összetett győztese, míg a szenioroknál Milan Spolc (Sachsen Land von Welt) bizonyult a legjobbnak. A versenyen egyébiránt idén összesen 373-en indultak és 312-en értek célba.
Technika rovatunkat kedvenc témámmal folytatom – megpróbálom elmagyarázni töretlen vonzalmam az egyenes kormányos, de országúti váztípusra épülő kerékpárok iránt. Remélem Nektek is beindul fantáziátok, és kipróbáljátok ezt az érdekes hibridmegoldást!
Kezdjük akkor a legelején! Alig hiszem el, hogy immár 9 éve annak, hogy a BikeMag csapathoz csatlakoztam. Akkor még más idők jártak, mezei nyelvtanárként kerékpárral róttam a főváros forgalmas utcáit, egyik vállalati kihelyezett kurzustól a másikhoz robogtam, közben be-beugrottam a főiskolára, ahol a főállásom, a nyelvi labor vezetése várt. Mint mondjak, hektikus élet volt, és csak a kerékpár mentett meg attól, hogy mindenhonnan el ne késsek.
Lelkes kerékpárosként a főiskola számítógépén böngésztem a kerékpárral foglalkozó cikkeket (otthon még nem volt Internet), fordítgattam ezeket, melyből később számos BikeMag cikk született. Eközben azon gondolkodtam, hogy valójában milyen bicaj lenne számomra az ideális, már ha a hétközi rohangálás mellett hétvégén szívesen gurulok egy-két 100-ast a Börzsönyben vagy a Pilisben. A válasz már akkor körvonalazódott: épüljön országúti váz köré, mivel ez a hatékonyabb, könnyebb, magasságomhoz (187 cm) jobban passzoló kerékmérettel, és hát ott a hagyománytisztelet… a kormány viszont legyen egyenes, mivel az városban biztosabb irányítást, egyszerűbb fékkezelést tesz lehetővé.
Természetesen ez utóbbi mondattal sokan nem értenek egyet, bizonyos szempontból ez ízlés kérdése is, de talán elvitathatatlan, hogy a kormányt közepesen előredőlt testhelyzettel legbiztosabban egyenes kormányon lehet fogni. Nem tagadom: az országúti kormány valahol maga egy csoda a négy hasznos kormányfogásával, sebesség-orientált megjelenésével, 100 éves hagyományával, de arra, amire én használtam a kerékpárt akkoriban, nem bizonyult optimális megoldásnak. Mellesleg éppen 2001-2002-ben indult el a japán alkatrészgyártó óriás részéről egy, az én gondolkodásmódomhoz hasonlatos marketing-koncepció, és úgy érezhettem, hogy nem vagyok egyedül…
Ha a globális kerékpárpiacot nézzük, az akkori várakozások csak félig-meddig igazolódtak be: a kerékpárgyártók palettáján kétségtelenül nem söpört le minden modellt az egyenes kormányos országúti (melyet sokan fitneszgépnek neveznek), de lassú térhódítása folyamatosnak mondható. Évről-évre egyre többet látni belőlük mind a városokban, mind az országutakon – bár a Lajtától nyugatra kétségtelenül népszerűbbek, mint itt keleten. Majd’ minden nagy gyártónak van 1-2 ilyen modellje, a hölgyeknek szánt kínálatban pedig akár több is szerepelhet. Az utóbbira egyszerű a magyarázat: a lányok kevésbé teljesítmény-orientáltak, így általában hidegen hagyják őket az országúti kormány nyújtotta előnyök, viszont fontos számukra a biztos kormányfogás, illetve a kevésbé előredőlő teszthelyzet kézenfekvő lehetősége.
Ezzel bele is futottam az első ellentmondásba! Aki ismer, tudja rólam, hogy az átlagos országútisnál is előrébb szeretek hajolni a kerékpáron, így a józan ész azt diktálná, hogy a nyújtottabb testhelyzetet biztosító országúti (vagy időfutam-kormány) mellett tenném le a voksom, ahelyett, hogy furmányos tuninggal küzdjek azért, hogy az egyenes kormány fogása kellően alacsonyra és a nyeregtől távol kerüljön. Kétségtelenül szépségdíjas megoldás volt Atom (Ardó Tamás) által számomra egyedileg gyártott 190 mm-es ragasztott titánstucni, vagy a 160 mm-es B+ triálstucni lefele (mínusz 25 fokban!) történő felszerelése (természetesen 0 mm hézagolással a lehető legalacsonyabb beépítésű kormánycsapágy felett). Mára a stucni 140 mm-es -10 fokra szelídült, de olyan vázon, mely 590 mm-es felsőcsövéhez a gyártó mindössze 160 mm-es fejcsövet látott jónak beiktatni. Tehát nekem még a geometriával is meg kell küzdenem az egyenes kormányért, mégis kitartok a koncepció mellett. De miért is?
Na, most megfogtam önmagam! Ma már, ha tehetem, nem járok egyáltalán a városban, döntő részt országúton abszolválom azt az évi 15-18 ezer km-t, így talán ideális is lenne az országúti kormány, és mégis… Már csak egy magyarázat van: egyszerűen tetszik az egyenes egyszerűsége, egyetlen fogása, mely nálam nem igazán egy, mivel szembeszélben, biztonságos lejtmenetben a stucni két oldalán, középen fogom az amúgy is 500 mm szélesre nyesett „rudat”. Szeretem az egyenes kormányra tervezett fékkart (fékváltókart), mind a markolatváltót, mind a „pöckölős” váltó rendszert. Nem utolsósorban az egyenes kormányos felállás olcsóbb, könnyebb, kevésbé sérülékeny, illetve tárolás, szállítás szempontjából is praktikusabb. Azt hiszem, ez vonzódásom valódi alapja.
Mik szólnak az egyenes kormány ellen? Sokan úgy gondolják, hogy nem lehet olyan tempót diktálni, mint egy országúti kormányos géppel. Van benne igazság, de sok függ attól, hogy milyen testhelyzetet alakítunk ki az egyenes kormányos gépen. Ha a felsőtest hasonlóan áll, mint az országúti kormányfogás(ok) esetében, illetve a kormány is kellően keskeny, akkor a tapasztalat azt mutatja, hogy nincs nagy különbség a tempóban. Lejtmenetben pedig erre is, arra is teljesen rá lehet hasalni, talán az egyenesen még lejjebb lehet kerülni, mint a hagyományos országúti gépen.
A másik fő ellenérv, hogy hosszú távon kényelmetlen: nem lehet vele 150-200 km-t rendesen, megállás nélkül letekerni. Hát ez részben a markolattípus kérdése (fanatikus Ergon rajongó vagyok), részben a megszokásé, illetve lehet szarvat vagy akár Spinaci toldalékoz szerelni az egyenes kormányra, ha valaki nem tud meglenni egy 6 órás edzőkör során fogásváltás nélkül. Nekem megy az egy (valójában a középfogással másfél) fogáshelyzet monotonitása, könyököm behajlított, felsőtestem súlyát a hátizmok tartják, a karok csak azért vannak, hogy stabilizálják a gép irányítását…
Harmadik ellenérv is van, ami számomra az egyetlen tényleges hátrány: az országúti kormány jobban adja magát a nyeregből kiállós hajtáshoz, mint az egyenes. Meg lehet szokni az egyenest, hegymenetben több percen keresztül tudok „kiállva” menni, a sprintelés is megvalósítható, de mégsem az igazi. Viszont az egyenes kormánnyal többet hajtok ülve, ami hatékonyabb, de néha azért hiányzik az a természetes mozgás, amit a francia kerékpárzsargon „dansé”-nak, azaz táncnak nevez.
Ha egy gondolatban kellene összegezni az egyenes kormányos „hitvallásom”, akkor talán utalnék arra, hogy az olaszoknál az amatőr országúti kerékpárost „dillettantó”-nak nevezik, ami valójában pozitív jelző: nem vagyunk profik, nem rendelkezünk a hivatásos versenyző szaktudásával, határt nem ismerő elszántságával, nincs mögöttünk olyan szellemi (edzői), orvosi (nem csak dopping!) háttér, de nincs is rá szükségünk, mivel nem ebből élünk, nem ebben kell bizonyítanunk. Lényeg, hogy jól érezzük magunkat kerékpározás közben, mivel gondolom, ezért ülünk nyeregbe. Ha egyenes kormányt markolva esik jól a bicajozás, akkor úgy legyen!
Forrás: BikeMag
Szöveg: Németh Balázs
Képek: Nyikos Attila
