A Trans Germany MTB megamaratonon szereplő Merida Team-CST Bikemag HUN csapatának már csak egyetlen szakaszt kell teljesítenie a célig. Az időjárás továbbra sem kegyes, a társaság ismét fogyatkozott, hogy miért, az kiderül Mikula Gábor 5. és 6. szakaszról írott beszámolójából.
5. szakasz, 2009. június 25. – Bad Steben-Schöneck (101,4 km / 2050 m szint)
Kis híján zuhogó esőre ébredtünk, szerencsére a reggeli abban az iskolában volt, ahol elszállásoltak minket, így hát megúsztuk a reggeli sétát. Megpróbáltunk úgy időzíteni, hogy ne kelljen sokat lent állni a depóban, ázni feleslegesen, de ennek nyilván hátulütője is van: ha nem megyünk le időben, akkor a végére kell állni a sornak.
Általában egy kis városi körút után viszik ki a nyomvonalat az erdőbe, így mire odaérünk, el lehet helyezkedni rendesen. Eddig nem volt gond az előzgetések során, mindenki nagyon figyel a másikra. Egyébként ahol én megyek, ott nem olyan veszélyes a tempó felfelé. Ellenben Jocó mondott cifrákat; alig értek be a sáros részre, máris szemüveg „eldob” Egyszerűen sem a felverődő sártól, sem pedig a párától nem lehetett látni.
A tavaly sem egyszerű keresztben gyökeres részek most végtelen szenvedésnek tűntek. Talán ebben az etapban a haladós, de ugyanakkor sodrós murvás utak voltak a legjobbak. Aki jó kondival érkezett, annak talán az aszfaltozott – hullámvasúthoz hasonlítható – gazdasági utak jöttek jól. Ebben a szakaszban – talán csak a sár miatt – bekerült két tolós rész is, de szerencsére 150 m-nél egyik sem volt több. Két hegyi hajrá is tarkította a mai napot: egy a szakasz elején, egy pedig a cél előtt a Schöneckbe felfelé vezető úton.
A legjobbak ma bőven négy órán belül értek be (Hannes Genze 3:48-at hajtott), a nők között Esther Süss (4:10) fej-fej mellett érkezett a Senior Master Milan Spolccal. Előttük kicsivel a masterek kék összetett trikóját viselő Johann Grasegger (3:58) ért célba.
6. szakasz, 2009. június 26. – Schöneck-Oberwiesenthal (81 km / 1932 m szint)
Ma is esővel kezdődött a nap, de aztán szerencsére lekerült a kabát. Igen gyors szakasznak néztünk elébe, de csak ketten álltunk be reggel a depóba. TT tegnap egészségügyi problémák miatt úgy döntött, nem folytatja a versenyt. Maradt Józsi és én. A mai napra a hosszabb váltakozó meredekségű szakaszok voltak jellemzők és szerencsénkre a szél sem fújt. Végig fenyvesekben haladt az út, közel a cseh határhoz. Érződött kicsit a régi „keleti-blokk feeling”, már eligazító táblából és rendezőből sem jut annyi, és az itatókban elhelyezett asztalok is rövidebbek. Persze minden volt mindig, mi szem-szájnak ingere, úgyhogy sikeresen fel tudtuk tölteni a raktárakat. Az etap legnehezebb szakasza az utolsó 10-12 km-es felfelé, egészen az oberwiesenthali sípályához… még a nap is kisütött. Tán ez a legnagyobb újság, ugyanis mióta itt vagyunk, sehol nem láttuk a napot szinte verseny közben.
Holnap felvesszük az „ünneplőnket”, ha esik, ha fúj és remélem egyben megérkezünk a várva várt seiffeni vörös csíkhoz…
Kaposvárról rajtol 2009. július 10-én az Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj. Az izgalmasnak ígérkező UCI 2.2-es kategóriájú kétnapos viadalt kritériumgála, amatőr futamok, gyermekprogramok, rajzpályázat és még sok egyéb program egészíti ki. Érdemes tehát átböngészni a részletes programot…
1. nap: 2009. július 10. péntek
Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj – 1. szakasz:
14:55 – Ünnepélyes megnyitó, a futam indítása előtt csapatok ünnepélyes bemutatása – Kaposvár, Kossuth tér
15:00 – a 144 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny rajtja (Rajt: Kaposvár, Kossuth tér; cél: Szekszárd, Béla tér)
18:30 – Befutó Szekszárdon, a Béla téren, díjátadás
19:30 – GGP esti frissítő Szekszárd, Béla tér (fellépnek: DURR; WU2; ABS zenekarok)
10:30 – a 148 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny rajtja (Rajt: Paks, Szent István tér; cél: Szekszárd, Kálvária)
14:00 – Befutó Szekszárdon a Kálvárián, díjátadás
7:45 – nevezés
8:00-9:00 – T-Mobile Természetjáró Kerékpáros Túra, 15 – 35 – 63 km-es távokkal
(Indítás: Szekszárd, Béla tér)
12:00- – beérkezés a szekszárdi Béla térre
14:00- – Nevezés a T-Mobile gyermekfutamokra és a T-Mobile kerékpáros demonstrációra a Béla téren
15:00 – T-Mobile futamok (a futamok alatt T-Mobile bringaszerviz, és T-Mobile biztonságos kerékpározás program zajlik)
16:30 – T-Mobile gyermekrajz-verseny eredményhirdetése
17:00 – T-Mobile kerékpáros demonstráció az egészséges környezetért
a Garay térről (regisztráció 14 órától)
19:00 – Az Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj Ünnepélyes díjátadója
19:45 – Háztömbkörüli verseny serdülő/ifjúsági igazolt, 19-39 év közötti, 40 év feletti amatőr kerékpárosoknak (10 kör)
20:30 – Alisca Bau Kupa Pálinkás Csaba emlékére – háztömbkörüli verseny
21:30 – Háztömbkörüli verseny eredményhirdetése
22:00 – GGP Esti frissítő (fellép: Kalus Trio, Collection)
Székesfehérvár mellett, Kincsesbányán rendezi a Szingó SE a Magyar Köztársaság Országúti Bajnokságát 2009. június 28-án, vasárnap. A versenynapot 10 órakor az amatőrök számára kiírt Intersport Kupa nyitja meg, az elit igazoltak délután rajtolnak, a kettő között pedig szenior és hobbi futamokra is sor kerül. A versenypálya 17 kilométeres, így azok sem járnak rosszul, akik csak nézelődni jönnének, hiszen a felnőtt elit mezőny összesen kilencszer halad majd el előttük.
Az előnevezési lista alapján kijelenthető, hogy előreláthatóan a teljes magyar élmezőny képviselteti magát az idei ob-n, hatalmas csata várható tehát a bajnoki címekért. A listán a Betonexpressz 2000-Limonta, az FTC, az Atlantis Casino és a többi ismert hazai csapat versenyzőin kívül idegenlégiósaink nevei is szerepelnek, így a friss időfutambajnok Cador Rida mellett jelen lesz Kusztor Péter, Lengyel Tamás, és a 2007-es hosszútávú bajnok Szeghalmi Bálint is. A nőknél az előnevezettek között szerepel XC junior világbajnoki ezüstérmesünk, Benkó Barbara is, aki a csütörtöki időfutam ob-n a felnőttek között egy hatodik helyezéssel debütált országúton.
Érdemes tehát nézőként, vagy akár az amatőr versenyek résztvevőjeként kilátogatni a helyszínre, reméljük, hogy a vasárnap időjárásával kapcsolatosan a meteorológusoknak megint nem lesz igazuk.
A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség és a Kerékpársport 2000 alapítvány 2009. június 25-én Felsőzsolca térségében rendezte a 2009-es országúti időfutam országos bajnokságot. A 16,2 kilométer hosszú körpályán mintegy 170 induló versengett a bajnoki címért a különféle kategóriákban. A versenyen nagy meglepetések születtek…
Az ob esélyesének mindenki Madaras Zoltánt (Betonexpressz 2000-Limota) tartotta. Előző idénybeli klubtársa, az idén az Atlas-Romer’s-ben versenyző Cador Rida azonban közel 2 perccel volt gyorsabb Madarasnál. Madaras azzal indokolta mai gyengébb szereplését, hogy a 10 nappal ezelőtt befejeződött román körverseny után nem tudott kellőképpen regenerálódni. – olvashatjuk az MKSZSZ honlapján.
Külön figyelemre méltó az UCI World Cyccling Centeréből hazatérő Fejes Gábor (Kommuna.org) teljesítménye, aki amellett, hogy az U23-as korcsoportot magabiztosan nyerte, még abszolútban is második lett, megelőzve az elit Madarast és Ivanicsot.
A nőknél a második, illetve a harmadik helyért Halász Annamária és Katonáné Simon Veronika vívott nagy csatát, a siófoki Katonáné fél percet vert rá riválisára. Révész Anikó (Szegedi KSC) azonban fölényesen nyerte a versenyt.
Egy biztos, izgalmas hosszútávú ob elé nézünk most vasárnap, 2009. június 28-án Székesfehérvár mellett. Versenykiírás innen tölthető le.
A Magyar Köztársaság Időfutam Országos Bajnoksága, 2009 – eredmények:
Férfi elit, 32 kilométer:
1. Cador Rida (Atlas-Romer’s) 42’05”
2. Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000-Limota) 43’53”
3. Ivanics Gergely (Betonexpressz 2000-Limota) 44’30”
Férfi U23, 32 kilométer:
1. Fejes Gábor (Kommuna.org) 43’16”
2. Simon Balázs (FTC Merida ReVO2lution) 44’03”
3. Lovassy Krisztián (Betonexpressz 2000-Limota) 45’13”
A Merida Team-CST Bikemag HUN csapata túljutott a Trans Germany MTB megamaraton féltávján és „már csak” három szakasz van hátra a célig. Nemsokára kiderül, hogy mi történt a mai, 5. etapon, de addig is álljon itt Mikula Gábor beszámolója a negyedikről…
4. szakasz, 2009. június 24. – Oberhof-Bad Steben (125,5 km / 2170 m szint)
A mai reggel egyik és tán a legfontosabb történése, hogy sajnos már csak hárman álltunk rajthoz. Nagyon rosszul esik még leírni is, de Sanya a tegnapi etap utolsó 20 kilométerétől már nem igazán érezte jól magát. Nagyon rosszak az időjárási körülmények – persze mindenkinek – és vannak olyanok, akiken ezek a dolgok ki is fognak. Hiába a sok edzés, helyes étkezés és meleg ruha, de amikor átfagy az ember nyaka, kezei, feje az nem sok jót hoz másnapra. Így hát hárman vágtunk neki a mai 125 kilinek. Megint 12 fok, szemerkélő eső. Józsi jól elhúzott az elején, célja, hogy bekerüljön az ötvenbe. Nálam ugyanez a 100-ra vonatkozik. TT csak annyit nyilatkozott: pfff… haza szeretnék vinni egy finisher trikót…
A versenyt tavaly Mikula Gáborral párban teljesítő Adorján Sándor a 4. etapon sajnos már nem állt rajthoz
Ma is megkaptunk mindent a pályán. Végig lehetett bolyozni az egészet, annyi „schotterweg” vitt dombról dombra, hogyha otthon meglátok egy ilyet, azon nyomban hívok valakit, hogy vigyen haza kocsival. Rendesen 25-30-as átlagot megy az eleje ezeken az utakon; ki lehet számolni 4:15-ös idővel mit is jelent a 125 kilométer. A nagyok lenyomják a távot, majd utána rögtön laza egy-másfél óra görgőzés következik. Aztán a többi, gondolom ráfekszenek az infúziós vödörre, felcsatolják az elektromos izomstimulátort, és amelyik végtagjukra nem jut ilyen, azt a masszőr nagy átéléssel regenerálja. Hát ilyen a vérprofik napja. Azért Alban Lakatától láttunk egy sírás-rívást a célban. Nem is engedtek oda senkit a közelébe, még a kamerásokat is elhessegették. Sanya azt mondta, mintha a hozzátartozói lettek volna körülötte a beérkezésekor. Szerintünk is inkább elérzékenyülés, továbbá kismértékű kifingás eredménye volt az egész jelenet.
TT és én is igen kikészültünk a mai menéstől. Józsinak meg semmi baja, örökké azzal húz, hogy menjünk várost nézni. De mi mindig leintjük szegényt, hogy mi nem akarunk kultúrálódni. Állandóan a „pálcamerev lábú” kifejezést használja a mozgásomra… Nem is értem miért… Remélem mindannyiunk eljut a célig minden nagyobb gond nélkül, és ennél az etapnál már nem emlékszem rosszabbra a következőkben. Mindegyik szakasz egyre rövidebb és folyamatosan egyre kevesebb szintet tartalmaz majd.
Mi a helyzet eközben az összetett tabellán?
A 4. szakasz után a férfi elit összetettet Thomas Dietsch (Team Bulls) vezeti, de túlságosan nyugodt nem lehet. Két perces időintervallumon belül három Multivan Merida Biking Team csapattag lohol a nyakában, sorrendben: Jochen Käß, Hannes Genze és Andreas Kugler. Käß hátránya mindössze 23 másodperc, tehát bármi megtörténhet még. A hölgyeknél Esther Süss (Wheler iXS Pro Team) közel 21 perces előnnyel vezet Sally Bigham előtt. A Master kategóriában 57 perces előnyt tudhat magáénak a pillanatnyilag elsőséget élvező versenyző, a Scott Racing Team kerekese, Johann Grasegger, miközben hasonló előnnyel biztosította be elsőségét a senior mastereknél Milan Spolc. A csapatversenyben a 35 négyesből a Multivan Merida Biking Team áll az élen, mögötte a Team Bulls és a Team Fiat Rotwild csapata sorakozik. A 35 csapatot számláló mezőnyben a Merida Team-CST Bikemag HUN (Adorján Sándor, Kis József, Mikula Gábor és Tarján Tamás) gárdája négy szakasz után pillanatnyilag a 27. helyen áll.
Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Sajó Péter Emlékversenyt a Szekszárd környéki dombságban. A hazánkban egyik legfontosabbnak tartott utánpótlás versenyen évről évre a hazai kerekesek itthoni körülmények közt csaphatnak össze a környező országok hasonló korú versenyzőivel.
Idén – ahogy az elmúlt évben is – Bonyhádvarasd ad otthont a versenyközpontnak, a pálya a szezonnyitóval azonos „kisdorogi kör” lesz. A rajt és a cél a varasdi dombtetőn lesz, az egyik nap az egyik oldalról, a másik nap a másikról kell felkapaszkodniuk a versenyzőknek. Az idei versenykiírásban a szervezők a hazai utánpótlás csapatokon túl horvát, osztrák és szerb versenyzőktől is kaptak ígéretes visszajelzést, reméljük az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is nagy létszámú mezőnyök fognak versengeni az elsőségért.
Sajó Péter a Szekszárdi Spartacus kilencszeres felnőtt országos bajnoka volt. Tizennégy éves korában kezdett kerékpározni, egy évvel később már országos felnőtt csapatbajnok volt, amely címet még négyszer hódította el (1979, 1980, 1983, 1984, 1985). Egyéni hosszútávú bajnoki címet két ízben szerzett, 1984-ben és 1987-ben. 1986-ban a hegyi bajnokságot és az időfutam OB-t is megnyerte.
Sajó Péter
A Gemenci Nagydíjon először 1982-ben indult először, sokáig ő tartotta a 2000 méteres prológ rekordját 3’55,96″-es idővel (a jelenlegi rekord 3’46,65″, Arató Dávid nevéhez fűződik). A többnapos viadalon összetettben egy harmadik és egy második helyezést ért el. A kerékpározással 1988-ban hagyott fel, a sport mellett a tanulásra is figyelmet fordított, a Testnevelési Egyetemen szerzett sportszervezői diplomát. 1999-ben, igen fiatalon leukémiában hunyt el.
Regauban, 2009. június 6-7-én rendezték meg a 24 órás MTB Európa-bajnokságot, ahol a páros kategóriában Várallyai László és Vock Balázs, a George KSE bringásai szerezték meg a győzelmet. A magyar kettős nem akármilyen körülmények között bizonyult a legjobbnak: a versenytáv nagy részét esőben, illetve jégesőben teljesítették.
Vock Balázs és Várallyai László
Várallyai Laci így emlékezik a legkeményebb pillanatokra:
„Megjött az eső. És maradt is másnap délelőttig… Miután újra váltottunk, feltűnt, hogy a csapattábor képe is megváltozott. Halász Robiék és a közöttünk lévő német csapat sátrát, valamint a hivatalos itató-etető állomást pár másik sátorral együtt gyakorlatilag teljesen elvitte a vihar. Az eső kezdett nagyon bekeményíteni. A második etapomon lent a kavicsbányában már nem pocsolyák voltak, hanem egy egész halastó. Este 7 óra körül jött az információ, miszerint a 3. helyen állunk és 2 perc 30-ra van az első hely. Talán sikerül valamit alkotnunk?”
Várallyai Laci éjszakai műszakban
Igen, sikerült, így végül 7 kört adva az ezüstérmeseknek, 450 kilométert teljesítve lettek kontinensbajnokok. A versenyről részletes beszámolót olvashattok magazinunk 2009. július-augusztusi számában, addig is álljanak itt az egyes kategóriák eredményei, hiszen az Eb-n több kategóriában is szurkolhattunk a magyaroknak.
Eredmények, 24 órás Eb, Regau – 2009 június 6-7.:
24h sportklasse, kétfős csapatok: 1. George KSE (Vock Balázs és Várallyai László) – 57 kör (450,3 km)
2. BNP Wirtschaftstreuhand TEAM 2 – 50 kör (395,0 km)
3. Team Icehouse Bayreuth/Kulmbach – 32 kör (252,8 km)
24h hatfős csapatok:
1. STIWA Automation GmbH – 66 kör (521,4 km)
2. BNP Wirtschaftstreuhand TEAM – 61 kör (481,9 km) 3. NLcon-HappyBike Sport Express (csapattagok: Ács Péter, Kiss Árpád, László Árpád, Rácz Katalin, Romanszky Zsolt, Sipos Szabolcs)- 51 kör (434,5 km)
24h nyolcfős csapatok:
1. ceATec Böckhiasl Racing Team – 67 kör (529,3 km)
2. Mc Spedl Racing Team – 57 kör (450,3 km)
3. Tomandl & Gattinger – 55 kör (434,5 km) 4. Hegyimazsolák SE. (csapattagok: Bonifert Ferenc, Gyenes Norbert, Kovács Zsolt, Mészáros Andrea, Mikó Zsolt, Nagy Attila, Vér József, Zeller Róbert) – 29 kör (229,1 km)
24h elit egyéni:
1. Michael Kochendörfer (Votec Racing Team) – 52 kör (410,8 km)
2. Patric Grüner (URC ÖTZTAL) – 47 kör (371,3 km)
3. Andrzej Kuchmistrz (Cyklosport Boleslawiec) – 28 kör (221,2 km)
24h sportklasse egyéni:
1. Thomas Höldmoser (rad-angerer.at) – 58 kör (458,2 km)
2. Markus Brandl (Snowrider Union Hinterbrühl) – 51 kör (402,9 km)
3. Christian Burri (thömus veloshop) – 50 kör (395,0 km)
Keményen gyűrik a kilométereket a Trans Germany MTB megamaratonon a Merida team-CST Bikemag HUN bringásai, név szerint Adorján Sándor, Kis József, Mikula Gábor és Tarján Tamás. Közben a papírforma beigazolódni látszik: nyár ide vagy oda, Németországban ilyenkor sem lehet megúszni egy többnapos versenyt némi hideg és csapadék nélkül.
Mikula Gábor beszámolója következik a 2. és 3. etapról:
2. szakasz, 2009. június 22. – Frammersbach-Bischofsheim (82,9 km / 2030 m szint)
Ma taktikát változtattunk. Mindenki menjen, ahogy tud, ne tartsuk vissza Józsit. Bevált a dolog, hiszen TT ott jött meg, ahol tegnap. Józsi és Sanya elindult „pontvadászatra” de Sanya sajna defektet kapott a 70. kilométernél, két patron és pumpálás tarkította a végére az utazást. Ez a 37. helyre lett elég, ami persze legalább két-három hellyel rosszabbat jelent, mintha nem történt volna semmi. Józsi pedig 63. lett 3:36-os idővel. A magam részéről majd’ 10 perccel jobbat mentem, mint tavaly. De ez is elég karcsú, főleg azt látva, milyen figurák tolják neki körülöttünk. Na és a lányokról ne is beszéljek, akik mögött(!!!) elgondolkodhatsz néha, hogy hol is rontottad el. Legtöbbször arra jutok, hogy akkor, mikor először elindultam bicajozni :).
Az etapon szinte végig esett és átlagban hét celsius fok volt. Szilvásvárad feeling picit…
Nagyon durva tempó ment a murvás a lefeléken, ahol néha 70-nel gépeltünk. A hazai versenyzőközönség erre van ráállva. Murva fel, murva le… A lendületes hullámos részeken viszont nem mindenki használja ki a lejtőkön szerzett sebességet, és néha négy-ötöt is vissza kell kapcsolni hogy felérjünk a dombtetőre. Tavaly fel sem tűnt ezen az etapon az a két lejtmenet, amely a mai rossz időjárási viszonyok között kicsit félelmetesen hatott. Egyenes menésről szó sem lehetett, és nem csak a semi-slick gumi miatt. Mély sár, vizes kövek, gyökerek keresztben. Elfagyott kezekkel, vizes cuccban nem volt egy leányálom. Érdekes, hogy tavaly 1,9-es gumival ment Sanya, és megkérdezték tőle nem is egyszer; hova készül ilyen cuccal? Most feldobtuk a 2,1-es gummancsokat, de még mindig a miénk a legkarcsúbb…2,3-as külsőkkel mennek 23-24-es átlagokat ezek a figurák.
Terülj-terülj asztalkám!
Érdekesség, hogy minden etapon kijelölnek hegyi hajrákat. A tegnapin egy, a mai szakaszon kettő ilyen volt. Abszolútban hirdetik ki ezt az előkelő díjazást, jelenleg Thomas Dietsch-en van a zöld trikó. Az esti eredményhirdetésen nyilván ez változhat, de erről csak holnap tudok valamit írni nektek. Minden este 19:30-kor kezdődik a ceremónia, általában a fő téren, a vacsora alatt – nyilván így vannak a legtöbben.
A tornateremben ahol ma alszunk eluralkodott a „semmi nem zavar” hangulat, ugyanis, amikor ezeket a sorokat írom, mindenféle diszkréció nélkül kenegeti magát egy kb. hatvan körüli öregúr letolt gatyával… Ezek után nem tudom mi jöhet még, de ha valakit érdekel szívesen megosztom a következőkben…
A mai etap „tudományos” oldala a következő:
(átlagsebesség / átlagpulzus / elégetett kalória kb. értéke)
Joe 23,2 / 146 / 3150, Sanya 21,6 / 155 / 3000, TT 19,2 / 145 / 3500, Mikusz 20,6 / 150 / 4400
3. szakasz, 2009. június 23. – Bischofsheim-Oberhof (95,5 km / 2590 m szint)
Ma átléptük a régi kelet-nyugati határt, tán a legkeményebb szakasz volt, amit teljesítenünk kell a verseny ideje alatt. Tizenegy fok átlagban, viharos széllökések kísérték az összes mászást, amik nagyrészt „rétmászások” formájában kínálták a szenvedések netovábbját. A mai napon mindent megkaptunk a szervezőktől pályanyomvonal ügyileg. Rendesen ki is készült mindegyikünk – Józsi kivételével tán, aki 49. helyen ért célba a kategóriájában. A mai szakaszt mindegyikünk Sanyi tiszteletére nyomta végig, hiszen ezen a napon ünnepli a születésnapját. A szervezők nagyon figyelmesek, minden nap az eredményhirdetés után felkérik a színpadra a szülinaposokat és a közönséggel elénekeltetik a Happy Birthday-t.
A szakasz nem kezdődött valami fényesen Alban Lakata számára, ugyanis rögtön az első felfelé kezdetekor már defektet kényszerült javítani. Fél percel, ahogy elhagytuk szegényt, jött szembe a csapattársa segíteni neki. Majd alig három perc múlva ketten rakták el a mezőnynek kb. dupla sebességgel 42/15 mellett… Erről ennyit, van még mit gyakorolni.
A tegnapi napon két Meridás állt a dobogón (Hannes Genze és Andreas Kugler -megjegyzendő, hogy ők jönnek nemsokára a Duna Maratonra), akik nagy meccselés közepette mind Dietsch-et és mind Lakatát megrajzolták. Utóbbi kettő az első napon állt dobogón Kuglerrel együtt. Ma pedig megint Meridás sikert hozott a nap: Jochen a Merida TEAM tagja állhatott a dobogó legfelső fokára. Ennyit a nagyokról, róluk mindent megtaláltok a rendezvény holnapján.
A rajtnál felhívták a figyelmünket, hogy lesz egy vasúti átjáró, amelyen még szabad jelzés esetén sem szabad átmenni. A kb. 400 m-re lévő gyalogos felüljárót kell használnia mindenkinek. Tehát rendesen kijelölték a vasútállomást a pálya részének. Viszont a nyilakon kívül semmi más infót nem raktak ki az utazóközönségnek, így mikor Sanya éppen a váró mellett haladt el, úgy megijesztett egy öreg nénit, hogy azon nyomban minden teketóriázás nélkül rásózott kettőt a táskájával Sanya hátára. Ez volt tán az egyetlen móka a mai etapon, a többi csak tömény szívás: egy órát álltunk a mosóban – nem a szervezési hiányosságok miatt, hanem a versenyzők lassúsága miatt – sokan 10 percig spriccelgetik minden következetesség nélkül a kerójukat. Elképzelhetitek milyen jó is az, amikor hulla fáradtan, átvizesedett cuccban állsz a 40 km/h-s szélben és 12 fokban majd’ 900 m-en és várod a sorod…
Kíváncsian várjuk a következő szakaszt, mit is hoz számunkra. El sem tudom képzelni, hogy ennél is fáradtabbak lehetünk. De tuti holnap megkapjuk a magunkét. Hangsúlyozom; végigmenni szeretnénk idén is, nem pedig teljesen kikészülni. Hiába tudjuk a tavalyi időinket hozni, az idei mezőny sokkal erősebb, sok a nívós csapat és a helyi klubok is elhozták a legjobbjaikat. Mindannyian eszméletlenül erősek, még az idősebbek és a hölgyek is. (Leírom, bár nem vagyok büszke rá: eddigi időimmel még a 10-be sem férnék be a csajoknál…)
Szöveg: Mikula Gábor Fotó: Trans Germany
A versenyről bővebben a http://www.bike-transgermany.de/ honlap tájékoztat. Ugyanitt érhetők el az egyes szakaszok eredménylistái, illetve a folyamatosan frissített összetett eredménylista.
Létezik egyáltalán olyasvalaki, aki ne ismerné Szabó Zét? Az ősmontist, aki a ’90-es évek elejétől ott volt minden versenyen, indult profi kategóriában XC futamokon, Velencei-tavat került tízszer, K-60-at teljesített, Single Speed Világbajnokságon vett részt, Top Maraton összetett dobogós volt… Azt hiszem sokan vannak, akik ezt az oldalát már rég ismerik. Kevesebben vannak viszont, akik látták úgy, hogy papucsot tervez a készülő vázátalakításokhoz, vagy éppen a sorozatgyártás küszöbén álló kerékpár-utánfutóhoz, esetleg motorkerékpárokat újít fel a stéher ob-re. Mert ő ilyet is tud…
Az angyalföldi egykori üzemépületbe kacskaringós út vezet, de az ott dolgozó mester és szerszámai sem egyszerűen kerültek oda. Barátunk – aki volt már kerékpáros futár, kerékpárüzlet tulajdonos vagy éppen uszodagépész – esztergapadját, állványos fúróját, hegesztő-apparátját és egyéb drágaságait saját kezűleg cipelte fel a harmadik emeleten található, lassan otthonossá váló kuckóba. Érkezésünkkor – a félemeleten parkoló harci MZ motorkerékpár darabjainak szemrevételezése után -, épp egy kisebb fatelepen kellett átgázolnunk, hogy bejussunk hozzá. Ja, hogy famunkákat is végez? Ha megkérik rá, miért ne?
Bent azonban már másfajta látvány fogad: olyan, ami hasonlít egy kerékpárokkal is foglalkozó műhelyre. Vázak mindenütt, többségük természetesen törött és javításra vár vagy már csak alkatrész donorként fog funkcionálni. (kép: ze01) Ezeken kívül mindenféle egyéb kerékpáralkatrész kerül a kezünkbe, bárhova is nyúlunk.
Egy váltó a hatvanas évekből, pár fixi lánckerék...Agyak minden mennyiségben...
Egy váltó a hatvanas évekből, pár fixi lánckerék, agyak, dobfékes montikerék, ezerrugós bőrnyereg, illetve egy olyan váz, amelyre gyárilag pótküllő-tartót (!) szereltek, Én ilyet még nem láttam, le is esett az állam. Szerszámok körbe-körbe katonás rendben a falitáblákra függesztve. Nem véletlen hát az a pár rohamsisak az előszobában… És egy rekesz sörösüveg az asztalon.
Ezerrugús bőrnyereg......sör!
Szerencsére vendéglátónkból nem kell harapófogóval kihúzni a szavakat. Hamarosan a tárgyra tér, az ajtón lévő fényképes múltidézés (lásd feljebb az említett sporteredmények, illetve sportegyesületi-, katonai-, kerékpárgyár-látogatással kapcsolatos emlékek megtárgyalása) után örömmel mutatja saját tervezésű singlespeed vázpapucsát illetve annak sablonját, melyet évek munkájával, kísérletezgetésével alakított ki a megfelelő – tökéletes – alakura. Alapja a Pajti bácsi-féle változat, majd annak könnyítésével, faragásával jutott el a jelenlegi verzióhoz.
Nem is gondolnánk – mondja -, hogy milyen sok szempontot kell figyelembe venni a váz egysebessége alakítása – azaz a papucs cseréje – során. Elég csak megemlíteni, a papucsok távolságát (pl. 135 mm maradjon az MTB-k esetében). Vagy azt, hogy a papucsoknak párhuzamosoknak kell lenniük, pedig a villák szétállnak és a papucsokon belül nem lehet hajlítást véghez vinni, mert ahhoz rövidek. Ha túl hosszúak lennének, hogy a hajlítás is elférjen, akkor pedig a láncvilla hossza nőne meg túlzottan. A papucsoknak kissé előre is kell lejteniük, hogy a V- illetve kantilever féket megfelelően be illetve után lehessen állítani a kerék papucsokban elfoglalt helyzetétől függően. A papucsok körülbelül 15 mm-t nyúlnak be a vázakba, és szinte kötés nélkül nyújtják a megfelelő stabilitást. Természetesen a mester némi rézzel segít a rögzítésben. A vázak átalakításába beletartozik a felesleges bowdenvezető szemek levágása, helyük lecsiszolása is.
Az űrkorszak ide is beköszöntött, megnézhetjük az utánfutókat rögzítő papucsok prototípusait is. Ezek szikraforgácsolással készülnek majd egy 5 mm vastag acéllemezből némi számítógépes segítséggel. Rég elmúltak már azok az idők, amikor egy-egy ilyen elemet napokon át tartó reszelgetéssel „egyedileg” készítettek el. Szerencsére van igény rá (az utánfutóra) és már a műhely polcain sorakoznak a kész, aluminium (!) felnikkel befűzött, felgumizott, menetes vagy gyorszáras tengellyel rendelkező 16″-os utánfutókerekek.
Büszkén mutatja saját tervezésű-fejlesztésű tyúklábait (kerékpártartó állvány), melynek megtekinthetjük egy országúti gumibelsővel 100%-osan bevont gyakorlatias, és a lánckerékkel díszített profi változatát. Hosszabbtávú tervei között szerepel még egy maró és egy gyalugép beszerzése is, így lényegében mindenfajta munkát el tud majd végezni. Természetesen, klasszikus módon csak acéllal foglalkozik, illetve nem! Üvegszál a varázsszó és a jövő zenéje is egyben. Szerinte sok eddig fémből készült alkatrészt lehetne kiváltani a kerékpárok környékén, legyen az utánfutó, A-headset alátét és egyéb csecsebecse, és mindez ráadásul különféle színekben! Mi jöhet még? Tán a karbontechnika? Kíváncsian várom a prototípusokat!
Eredeti cikk: BikeMag, 2007, január/február
Szöveg: Papp Dénes
Fotó: Papp Dénes
A talán már túl sokat is idézett „Pedálkirály” című film óta sok mindent tudunk. Illetve ezeket a dolgokkal már jóval előtte is tisztában voltunk, csak ennyire egyértelműen semmikor nem hangzott el korábban. Megtudhattuk például, hogy a bringásoknak minden kínlódásnál nagyobb fájdalmat okoz a verseny feladásának szégyene. Ebben legutóbb éppen annak a versenynek a tavalyi megfelelőjén volt részem, ahova éppen most igyekszünk…
Az elmúlt szezonban az elviselhetetlen meleg miatt álltam ki, ami valljuk be eléggé szégyenteljes és gyenge indok. A mai napon ez nem szerepelhet a magyarázatok között, miután már induláskor lógott az esőnek mindenféle végtagja. Piliscsaba magasságában aztán zuhog is, és komolyan fontolóra vesszük, hogy talán nem kéne ezt a dolgot erőltetni.
A szélvédőn kopogó esőnek és a baljós gondolatoknak a világ talán legnyugisabb száma adja a hátteret, a sokak által az elmúlt évek hazai zenei mérföldkövének számító Quimby-féle Kilégzés album „Autó a szerpentinen” című nótája (figyelem, innen a cím is). Akkor még csak nem is sejtem, hogy ez a zeneszám mennyi mindenen fog átsegíteni az elkövetkező órákban.
A viadal névválasztásán (Kinok-kínja) már tavaly is jót derültünk, de aztán mindig rájövünk, hogy egyáltalán nem túlzó. Miután napirendre térünk azon, hogy amatőrként ismét szinte a teljes hazai élmezőnnyel kell megküzdenünk, elindulunk a rajtszámokért. Gyakorlatilag már ezen a párszáz méteres gyalogszerrel abszolvált szakaszon ronggyá ázunk…
A hőmérő higanyszála valahol 17 és 20 fok között tanyázik, ezért a passzív csapadék elleni védelem mellett döntök, ami ugye arról szól, hogy minél kevesebb vizes gönc van az emberen annál kevésbé fog szenvedni az egy idő után könyörtelenül átázó-áthűlő cuccoktól. Aztán a rajt is megvolt, és röpke háromnegyed óra múltán ismét ugyanott szakadok le, ahol tavaly. Az igazi küzdelem részemről valójában csak ekkor kezdődik. Stabilan zuhogó esőben kell további nyolcvan kilométert tekernem zömmel egyedül úgy, hogy a dobogónak még csak a közelébe sem érhetek már. Valljuk be ilyen helyzetben elég nehéz motivációt találni…
Ekkor azonban érdekes jelenséget figyelek meg magamon. Vicces, de úgy tűnik, hogy amennyiben az emberen intenzív esőzés közben szemüveg van, és kellőképpen képes elvonatkoztatni a körülményektől, akkor olyan érzése támadhat, mintha egy meleg, biztonságos zárt térben tartózkodna. Ha ezt sikerült elhinni, máris jobb a közérzet. Az illúziót tökéletessé a korábban említett Quimby dal felidézése teszi. Innentől kezdve ez pörög a fejemben és máris eljutok a „Most olyan könnyű minden, szinte csak a semmi tart…” életérzésig.
Hosszú, monoton, reménytelen és magányos szakaszok következnek, miközben olykor szinte hömpölyög a sár az aszfalton. Bőrig ázott elcsigázott sporttársakat érek utol, vagy éppenséggel engem hagynak hátra hasonlóképpen viseltes kollégák. Embertelen, értelmetlen és hülye helyzet az egész, de valamiért mégsem gondolkozom azon, hogy miért vagyok itt, sőt egy idő után – amikor már minden egyes lábfordulatnál spriccel a víz a cipőmből – elkezdem kifejezetten élvezni a dolgot. Meggyőződésem, hogy halálosan lemaradtam az élbolytól és az égvilágon semmiféle eredményt sem fogok elérni, mégis vidám vagyok. Érthetetlen lelkesedésemet bizonyítván az utolsó hegyen még megvívom különbejáratú versenyemet a táv végén összeverbuválódott társasággal.
A célzónában ezúttal nem csak a zsíroskenyér mellé szervírozott hagyma, hanem az összes hullasápadt célba érkező szája is lila színben pompázik. Ebben a körülményben aztán hírtelen eggyé lesz mindenki: profi és amatőr, igazolt és hobbikerékpáros egyaránt. Bárcsak mindig, mindenben ennyire egységesek lennénk… A régi alaptézis – legalábbis egy verseny erejéig mindenképpen – megdőlt. Más sportágakkal ellentétben egy országúti verseny esetében a táv puszta teljesítése önmagában nem jelent kihívást. Az igazi kihívást a győzelem megszerzése jelenti, ebből következik, hogy a bajnokon kívül mindenki más vesztesnek számít. Ezen a napon azonban kivételesen mindenki győztes volt, aki végiggyűrte és nem adta fel a sokszor értelmetlennek tűnő küzdelmet. Utólagos kellemes meglepetésként aztán kiderül, hogy ezzel a vizes produkcióval még nekem is sikerült bajnoki pontokat gyűjtenem. Az ominózus szezonban mezőnyversenyen először és utoljára…
Hogy mi a fentiek valódi tanulsága, azt az olvasóra bízom, csak annyit tennék mindehhez hozzá, hogy versenyezzetek sokat 2007-ben is, mert jó. A szezon pedig éppen most kezdődik…
Eredeti cikk: BikeMag, 2007 március
Szöveg: HBalage
Fotó: evelyn
