fbpx

Bicskey Richárd, az 1957-es francia sprintbajnok

Első hallásra 1956-ról bizonyára egyetlen magyar embernek sem a melbourne-i olimpia fog az eszébe jutni. Pedig többek között erre is az ominózus évben került sor. Az időközben kitört forradalom miatt azonban nem minden olimpiai kerettagnak nyílik lehetősége arra, hogy kalandos úton Ausztráliába jusson. Idehaza reked például a kétfős kerékpáros olimpiai keret is, melynek egyik tagja történetesen éppen interjúalanyunk volt. A két bringás gondol egyet, és úgy döntenek, hogy a zűrös hazai időszakot Párizsban vészelik át, némi fedettpályás tapasztalatot szerezve. A féléves kiruccanás végére a hazai kerékpársport történetében máig példátlan bravúrral teszi fel a koronát Bicskey Richárd… És hogy mi történt ezután? Hogy milyen kevésen múlik egy olimpiai bajnoki cím? Hogy miért kell egy sprintert 4000 méteren és stéher bajnokságban egyaránt indítani? Az elkövetkező oldalakon ezekre a kérdésekre is választ kaphat az olvasó az idén éppen 71 esztendős egykori repülőversenyzővel folytatott beszélgetésből.

Budapest, 2007

Budapest, 2007

Klasszikus kérdésünk következik: annakidején miért éppen a kerékpározást választotta?

Teljesen más az indíték, mint amivel eddig találkozhattál. Közvetlen előzménye, hogy Habony Illés, a mostohaapám a Szabad Nép – a mai Népszabadság elődje – napilaphoz tartozó pártgarázsban volt garázsmester. A nyomdászok sportegyesülete – melyen belül a kerékpáros szakosztály működött – Tipográfia-Szabad Nép néven futott ekkor. A kerékpárosoknak nem volt akkor még saját helyiségük, így a garázs műhelyében volt egy pici rész, ahol a bringákat és a bringásokat megtűrték. Miután a garázsmester dönt mindenről, neki van kapcsolata fölfelé, ezért természetesen a Kerékpáros Szakosztály vezetője mindig az aktuális garázsmester volt, így egy ideig mostohaapám töltötte be ezt a tisztet. Volt egy három évvel idősebb mostohabátyám, akit belelkesítettek, hogy versenyezzen. Hajtották, de sport terén nem igazán volt tehetséges, nem sikerült belőle jó versenyzőt faragni, így később inkább orvos lett. Kettejük révén öt-hat éves koromban, indultam el az első országúti versenyemen. Sokadik lettem, de a Tipográfia műszerész/edző mindenese – Krétai Laszló -, miközben követett motorral mégis úgy látta, hogy a bátyjával ellentétben ebben a gyerekben lenne fantázia. Így alakult, hogy a Szabad Nép színeiben versenyezni kezdtem, és nagyon hamar emelkedtem felfelé, 18 évesen már a válogatott keret tagja lettem.

Elsőéves válogatott kerettagként a Millenárison (jobbról), 1954

Elsőéves válogatott kerettagként a Millenárison (jobbról), 1954

Mindössze 18 éves volt akkor is, amikor 1954-ben az első felnőtt hegyi bajnokságát nyerte, később azonban szinte csak pályán indul. Mikor dőlt el az, hogy ön pályaspecialista lesz, illetve volt-e egyáltalán ilyen specializálódás?

Persze hogy volt, én kifejezetten pályás voltam. Országúton csak a felkészülési időszakban mentem tavasszal, és maximum 150 kilométer erejéig. Szezon elején elindultunk szinte az összes rövidtávú országúti versenyen, évközben viszont nem nagyon. A mi időnkben még bőven voltak versenyek, nem mint manapság. Egy héten két alkalommal volt verseny a Millenárison – szerdán és szombaton -, országúton meg minden hétvégén. Lényegében elindultunk azokon is, de csak edzésnek fogtuk fel. Ha volt például egy 200 kilométeres verseny, mentünk belőle 100 kilométert, ötvennél visszafordultunk ugyanis. Addig viszont mindig szétszedtük a mezőnyt, az országútisok meg szitkozódtak. Imádtam a háztömbkörüli versenyeket is. Ott általában ugyebár kanyar után van a cél, nekem meg valójában mindig a kanyar előtt volt a cél. Miközben a többiek fékeztek, én befordultam és olyan iramban sprinteltem, hogy 25 méter előnyöm lett egyből, a végén már nem is kellett már hajtani. Tudtam, hogy én be tudok majd fordulni, ők meg nem. A kanyarvétel technikájára vagy ráérzel gyerekkorodban, vagy sohasem fogod megtanulni…

Salakpályás kerékpárverseny az 1955-ös olasz-magyar labdarúgó mérkőzés szünetében - elöl a későbbi edző Goda Gyula, második pozícióban Bicskey Richárd

Salakpályás kerékpárverseny az 1955-ös olasz-magyar labdarúgó mérkőzés szünetében - elöl a későbbi edző Goda Gyula, második pozícióban Bicskey Richárd

A saját szakáguk versenyein megszorongatott országútisok viszont gondolom nem nagyon jártak pályaversenyekre…

Ritkán. Voltak páran, akiket rá lehetett venni, de nem ez volt a jellemző. Ez tulajdonképpen már akkor is egy komoly hiányossága volt a sportnak, mert valójában egyik szakág sincs meg a másik nélkül. Egy pályás sohasem fog tudni kizárólag a pályán felkészülni, ahhoz pedig, hogy valaki jó országúti versenyző legyen, ugyanúgy kell a pálya, a gyorsaság megszerzése miatt. Ha megnézed, a világ összes neves külföldi országútisa pályán is versenyez.

Milyen lehetőségek kínálkoztak az ötvenes-hatvanas években a válogatott tagjainak, hogy megmérkőzzenek a korabeli nemzetközi élvonallal?

Gyakran látogattak külföldi nemzetközi válogatottak (osztrák, francia, lengyel, NDK-s vagy akár olasz) a Millenárisra, de emellett mi is elég sok helyre eljutottunk. Ilyenkor azonban mindig a komplett csapat ment, népes delegáció politikai kísérővel. Edző nem mindig jött, de a politikai kísérő nélkül soha sem mehettünk. Amikor kimentünk valahova külföldre én mindig ezer meghívást kaptam. Sajnos sosem mehettem, mert ezek mind egyénre szóló ajánlatok voltak, az én utamat fizették volna, de a kísérődelegációét nem. Egyedül Brnóba mehettem hivatalosan kísérő nélkül, meg volt még egy emlékezetes külföldi egyéni akciónk, amikor ’56-ban a forradalom alatt, Párizsba mentünk versenyezni.

Győzelem a francia amatőr pályabajnokság döntőjében - Párizs, 1957

Győzelem a francia amatőr pályabajnokság döntőjében - Párizs, 1957

Hogy történt pontosan ez a párizsi kiruccanás?

Annakidején 1956-ban Furmen Imrével indultam volna tandemben és szóló sprintben a melbourne-i olimpián, de lemaradtunk róla, közben meg az egész ország ment kifelé a világba. Mi az Imrével ültünk otthon, és azon gondolkoztunk, hogy mit csináljunk. Felvetettem, hogy menjünk ki Párizsba, előtte ugyanis júliusban voltunk ott versenyezni – tehát nem volt ismeretlen a hely -, ráadásul ott éppen ősszel kezdődött a fedettpályás szezon. Elindultunk hát, az Imrének voltak Bécsben rokonai, az volt a terv, hogy először hozzájuk megyünk, aztán onnan intézzük a továbbutazást. Nem ment a dolog túl egyszerűen, mert Mosonmagyaróvár környékén – amikor a határ felé gyalogoltunk – elkaptak minket az oroszok. Szerencsére másnap hazazavartak minket, de mi inkább ismét Bécs felé vettük az irányt. Sikeresen átléptük a határt és elvonatoztunk az osztrák fővárosba. Pár napig az Imre rokonainál voltunk, aztán bekerültünk egy Párizsba tartó csoportba. Amikor odaértünk, felhívtuk a Francia Kerékpáros Szövetséget, hogy mi itt vagyunk. Tulajdonképpen nem volt rossz húzás, mert ismertek minket.

Az volt a tényleges céljuk, hogy versenyezzenek?

Persze. El is mentünk a Magyar Követségre, mondtuk, hogy bár mi itt vagyunk, de haza akarunk menni, csak addig még egy kicsit versenyezni szeretnénk. Akkor pillanatnyilag nem úgy nézett ki, hogy Magyarországon bármi hasonló lehetőségünk lenne. Eljöttek értünk a Szövetség illetékesei és elvittek minket a legnagyobb párizsi kerékpáros klubba, kaptunk felszerelést és egy iskola gondnoki lakásában szállásoltak el minket. Minden nap edzésünk volt, versenyeken indultunk, szereztek nekünk munkahelyet. Miután villanyszerelő, autó- és motorszerelő, esztergályos, hegesztő és asztalos végzettségem egyaránt van, ez nem volt túl nehéz – egy gyárba kerültem hegesztőnek. Aztán 1957 márciusában, amikor befejeződött a fedettpályás szezon, rendeztek a végén egy bajnokságot profiknak és amatőröknek. Az angol Harris nyerte a profik futamát, én meg az amatőrökét. Hatalmas cikk volt az újságban róla, másnap, amikor bementem a munkahelyemre, úgy hordtak körbe, mint valami nemzeti hőst, lobogtatták az újságot, marha nagy szám volt. Megfordult a fejemben az is, hogy kinn maradok, számos szerződésajánlatunk is volt, mehettünk volna akár Amerikába is hatnapos versenyekre. Az Imre viszont nagyon haza akart jönni, aztán úgy döntöttem én is vele tartok.

Ezüstérem 4000 méteres csapatban az 1958-as Európa-bajnokságon. A csapat tagjai balról: Sipos Zoltán, Bicskey Richárd, Furmen Imre, Pásztor István

Ezüstérem 4000 méteres csapatban az 1958-as Európa-bajnokságon. A csapat tagjai balról: Sipos Zoltán, Bicskey Richárd, Furmen Imre, Pásztor István

A melbourne-i olimpiára amúgy miért nem mentek ki a magyar kerékpárosok?

Lenn voltunk Tatán, az edzőtáborban, onnan még mindenkinek haza kellett mennie összecsomagolni. Közben kitört a forradalom, aki vissza tudott menni azt elvitték, aki nem tudott visszamenni azt meg nem. Nekünk nem sikerült. A dologban az a tragikus, hogy előtte akárhová is mentünk a világban, a nemzetközi mezőnyben tandemben mindenhol nyertünk. Aztán amikor 1964-ben a tokiói olimpián – ekkor már Habony Ferenccel, az öcsémmel voltam párban – bizonyíthattunk volna, egy sportvezetői balfogás miatt megint nem sikerült…

Sprint döntő célfotója az 1959-es dán-magyar válogatott találkozón - itt tíz centin múlt a győzelem

Sprint döntő célfotója az 1959-es dán-magyar válogatott találkozón - itt tíz centin múlt a győzelem

Mi történt Tokióban konkrétan?

A tandemfutamokat egy Tokió melletti peremváros Hachioji nyitott pályáján rendezték. Napokig esett az eső, így három napig tologatták a rajtidőpontokat. Miután megérkeztünk, akkor tudtunk menni egy kicsit a pályán, utána napokig vártunk, és országúton próbáltunk készülgetni. Sohasem lehetett tudni, hogy mi a helyzet. Wieszt György volt a kerékpáros delegáció vezetője, hatan voltunk kinn versenyzők, a kísérő edző Goda Gyula volt. A harmadik nap reggelén felébredünk, feküdtünk az ágyban még, egyszer csak bejött az edzőnk, és mondta, hogy lemegy, megnézi, mi van a pályán. Nemsokára lélekszakadva rohant vissza, hogy menjünk gyorsan, mert mindenki áll a startnál és ránk várnak. Gyorsan felkapkodtuk magunkra a nadrágot, a cipőt, közben az országútisok készítették elő a tandemet. Mire leértünk, a japán páros már jó ideje ott állt készen a rajtvonalnál.

Szerencsére mindenféle bemelegítés és felkészülés nélkül új országos csúccsal sikerült megnyernünk ezt a futamot, de ha veszítünk, akkor egyből ki is esünk. Kiderült, hogy az állt a dolog hátterében, hogy a csapatvezetőnk nem ment el az előző napi eligazításra, amelyen elhangzott, hogy mi lesz a következő nap programja, lesz-e verseny, avagy nem. Elég az hozzá, megnyertük az első futamot, de úgy kell elképzelni, hogy amikor leszálltunk a bicikliről, a lábunk szinte lila volt, rajta ujjnyi kidagadt erek, lábra állni alig tudtunk, minden bajunk volt. Meg akartam a Wiesztet ölni, mert ő volt a felelős mindezért, úgy fogtak le. Mondtam neki, hogy most odamész, megkérdezed, mikor lesz a következő futamunk, milyen számok lesznek előtte, mennyi időnk van, mert fel kell szállnunk az országúti biciklire és át kell mozgatni magunkat, különben nem fog menni. Megkérdezte, órákat egyeztettünk, úgy számoltuk, hogy elmegyünk országútra, és miután visszaérünk, jól bebugyolálva – mert kifejezetten hűvös volt – lesz még fél óra pihenőnk, aztán jöhet a futam. Percre pontosan visszajöttünk, csak éppenséggel a rendezőkkel azt az időpontot közölték, amikor már ott leszünk, és nem azt, amikor ténylegesen felkészültek leszünk a futamra.

Visszajöttünk kihajtva, azzal a tudattal, hogy fél órát tudunk még pihenni, erre a bicikli már megint ott állt a startnál. Célfotóval kaptunk ki a később olimpiai bajnoki címet szerző olaszoktól, körülbelül egy centi lehetett köztünk, tíz percig vizsgálták a fotót, mire kihozták az eredményt. Így lettünk végül ötödikek.

Munkában a gyúró az 1960-as NDK-magyar válogatott versenyen - tandemben és sprintben egyaránt sikerült győzni

Munkában a gyúró az 1960-as NDK-magyar válogatott versenyen - tandemben és sprintben egyaránt sikerült győzni

Úgy tűnik, a sportvezetéssel kapcsolatosan már annak idején is akadtak problémák…

Igen, sajnos így van. A dologban megint csak az a zavaró, hogy a tokiói olimpia előtt három évig veretlenek voltunk külföldön, abszolút esélyesként mentünk ki. Amikor verseny előtt kipróbáltuk a pályát, a hollandok edzője ránk mutatott és azt mondta, hogy aki ezt a párost képes megverni, az olimpiai bajnok lesz. Előtte látott minket versenyeken is, tudta, hogy nyertünk mindenkivel szemben. Az öcsémmel ketten úgy mentünk a tandemmel – nem hiába, a testvérem volt – mint senki más. Sok ember felült előtte a hátam mögé, de vergődés volt mindegyikkel. Aztán azt mondtam egyszer a Tipográfiában a fiúknak: „Tudjátok mit? A Ferit ültetem fel magam mögé, ha már úgyis egyedül kell tekernem, akkor legalább olyat vigyek, aki nem nehéz.” Így nőtt bele az öcsém a tandemezésbe. Tizenegy évesen került a sportba, 15 éves serdülő versenyzőként pedig már a felnőtt válogatott tagja volt. Olyan dolgokat megcsináltunk a tandemmel, amire senki más nem volt képes. Az volt az egyik legfőbb fegyvertényünk, hogy bárhol, bármikor meg tudtunk állni vele. Ha nem akartam felvezetni, vagy előremenni, engem nem tudtak előrecsalni vele. Lépésben tudtunk végigmenni a kanyarban, miközben az ellenfél az első pillanatban már menekült is előre, mert félt, hogy lecsúszik…

Útban a bajnoki győzelem felé - elöl a Tipográfiás Bicskey-Habony páros

Útban a bajnoki győzelem felé - elöl a Tipográfiás Bicskey-Habony páros

Ezek szerint tandemmel megállni a pályán nem mindenki tudott…

Nem csak megállni, hanem például kiállva hajtani sem. Holott ugyanazt kell csinálni, mint együléses géppel, mi pedig tényleg mindent ugyanúgy csináltunk. Ez nem volt véletlen, ugyanis a felkészülési időszakban – ez az én ötletem volt – országúton is tandemmel mentünk heti 3-4 alkalommal. Volt két egyforma pályatandemünk, az egyikre felraktunk fékeket meg sárvédőt, és fix áttétellel, milliméterre ugyanazokkal a beállításokkal, mint a pályán, edzettünk vele országúton. Ennek az eredménye volt a tökéletes összeszokás.

Az eredményeit nézve a tandem és a sprint mellett láttam, hogy indult a világbajnokságon 4000 méteren is. Kicsit furcsa ez a párosítás…

Ez is a sors különös fintora. Történt, hogy a Magyar Bajnokságon már javában letudtam a sprintfutamokat, tusoltam, öltöztem. Egyszer csak jött a Krétai Laci azzal, hogy öltözzek vissza, mert indulok a 4000-es előfutamokban, fogadott rám. Először csodálkoztam, aztán nagy nehezen beleegyeztem, elindultam. A legjobb idő idehaza akkor 5:20 volt, én meg mentem 5:08-at az előfutamokban. Aztán 5:04-el megnyertem a bajnokságot, utána balszerencsémre, mint magyar bajnok, én mentem ki a világbajnokságra, mint 4000-es meg sprinter. Ezzel szúrták el ezt is, meg azt is, nem lett volna szabad. Próbáltam ellenkezni, hogy valaki jöjjön helyettem, aki négyezret megy, nem kell annak feltétlenül a magyar bajnoknak lenni. A két szám ugyanis nagyon üti egymást. Kezdve egészen ott, hogy a világbajnokságon egy előfutam-sorozatban van a kettő. Így is volt. Sprinteltem, megnyertem az első futamomat, utána mentem a következő körben 4000-en 5:02-t. Semmi értelme nem volt, mert amikor a legrosszabb idő az első nyolcban 4:58 volt, ezzel az időmmel csak a 12-15. helyre voltam elég. Leszálltam a bicikliről, és már tették is oda a következő sprintfutamom rajtjához. Ki is kaptam egyből, majd utána a reményfutamban is megvertek. Az egész világbajnokságomat elszúrták vele. A Szövetség mindig azt akarja, hogy a legjobb képviselje az országot. Azt gondolják, hogy az majd mindenben tud indulni. Én voltam a Jolly Joker, mindig ugrattak is a srácok, hogy én vagyok az egyszemélyes válogatott. Mentem sprintet, 4000 egyénit, 4000 csapatot, tandemet, minden számban indultam jóformán. Csak az ezer méteren nem kellett mennem, hála Istennek.

 Egy a Bicskey-Habony páros kilenc közös tandembajnoki sikere közül

Egy a Bicskey-Habony páros kilenc közös tandembajnoki sikere közül

Ha jól láttam, azért abban is volt magyar bajnok, ugyanúgy ahogyan páros- és pontversenyben is. Ahogy így elnézem, stéheren kívül minden pályaszámban szerzett nemzeti bajnoki címet…

Nevetni fogsz, de stéherben is majdnem szereztem. Az is a Krétai Laci „bűne”. Fogadott a stéheresekkel, hogy ha beállok a motor mögé, megeszem őket. Meg is nyertem néhány versenyt, aztán a bajnokságon ugyan megvertek, de úgy, hogy a végén egymás mellett ment a két motor, és vagy tíz centivel lettem második.

Mikor hagyott fel az aktív versenyzéssel?

Egész pontosan 1968-ban hagytam abba, de aztán volt még egy rövid újrakezdésem. Az utolsó évben a Fradinál dolgoztam szerelőként, meg elkezdtem edzősködni, annak érdekében, hogy mégiscsak a sportág közelében maradjak. Felszedtem vagy 18 kilót, olyan kövér voltam, mint egy malac. Aztán összeraktam egy biciklit, és a Bodnár Jóskával elkezdtem újra edzeni. Nem mentem sokat, csak naponta egy-egy órát. Három évig ment ez így, közben hol itt láttak, hol ott, szóval híre ment a dolognak, hogy újra biciklizek. Jöttek is az újságírók és kérdezték, hogy mi történt, hogy újra bringán ülök. Viccből azt mondtam nekik, hogy készülök a magyar bajnokságra. Pár nap múlva szenzációként közölte a hírt a Népsport…

Ezek szerint akkoriban még téma volt a kerékpársport napi szinten…

Igen, olyannyira, hogy bár eszem ágában sem volt indulni, de egyre csak jött az újabb cikkezés. Minden egyes alkalommal, amikor kimentem a pályára, jöttek újra kérdezgetni. Gondolkodtam rajta, hogy hogyan tudnék kibúvót találni, végül azt mondtam, hogy csak akkor indulok el sprintben, ha 11,6-os időt tudok kétszázon, egyedül leborítva, mert különben nincsen értelme. Aztán kiderült, hogy 11,4-et is tudtam. Aztán 1972-ben valójában megnyertem a repülőbajnokságot, csak nem engem hoztak ki győztesnek. Amikor a Lendvai Tibi leborított, én borítottam vele, így ő nem tudott elmenni, én meg hazaértem. Végül azzal a címszóval hozták ki győztesnek, hogy hátráltattam verseny közben. Az utóbbi időben szerintem túl lett szabályozva a pályasport, így elvesztette a valódi karakterét. A szabályalkotók azzal érvelnek, hogy a verseny tisztaságát szeretnék megőrizni, de ha tiszta versenyt akarnak, akkor azt nyílegyenes sík úton kéne lefuttatni, nem pedig velodromban. A mi időnkben összeakadtak a dolgok olykor, sokszor a füvön kötöttek ki a versenyzők. Ez volt a sprint, erre ment ki a közönség, nem pedig arra, hogy minden semmiségért óvnak, hogy akadályoztad az ellenfelet.

Válogatott színekben - Habony Ferenccel az 1964-es tokiói olimpián

Válogatott színekben - Habony Ferenccel az 1964-es tokiói olimpián

Ha már időeredményeknél tartunk, mennyi volt az ön legjobb 200-as ideje?

Tandemmel 10,6-al tartottuk a magyar rekordot, szólóban 11,4 volt a legjobb időm. Sokkal jobbat sprintfutamban manapság sem mennek. Persze, előfordulnak 11, sőt 10 másodpercen belüli idők is, de ma már más az egész, nem előfutamok vannak, mint az én időmben, hanem kvalifikációs időfutamok. Kicsit irreális ez, mert régen is voltak olyan versenyzők, akik baromi gyorsan tudnak menni, csak éppenséggel megijedtek, amikor közel mentek hozzájuk. Márpedig a sprintben melléd mennek kegyetlenül. Nem az időeredmény számít, hanem a rátermettség és a bátorság. Ha félsz, akkor marha messzire kerülsz attól a lehetőségtől, hogy nyerj…

„Macska-egér játék" - szovjet-magyar válogatott verseny Tula, Szovjetunió - 1965

„Macska-egér játék" - szovjet-magyar válogatott verseny Tula, Szovjetunió - 1965

Az edzői tevékenysége hogyan alakult?

Amikor abbahagytam a versenyzést, rögtön edző lettem a Tipográfiában, majd pedig a válogatott mellett. Bár az edzői pályafutásom mindössze két évig tartott, nálam szinte többen ültek a tribünön az edzések alatt, mint egy bajnokságon. Kezdetben még tudtam gyorsan biciklizni, ezért magyarázat helyett olykor egyszerűbb volt megmutatni hogyan kell, mentem is a gyerekekkel. Aztán egy idő után, amikor ez már nem működött, akkor meg bementem a pályára utcai nagymotorral – ilyet még senki sem csinált előtte. Motoros felvezetéssel tényleg azt tudod gyakorolni, amit szeretnél, nem megy el az erőd azzal, hogy felmászol a kanyarban. Beállsz szélárnyékba, és a motor elvégzi helyetted a felvezetést. Futamokat rendeztünk, én vezettem fel őket, aztán a végén engem kellett megelőzni. Fejlődni csak a jobbtól lehet, a motorral pedig mindig jobb voltam, mint a versenyzők. No meg minden egyes edzésen, minden egyes versenyen, edzés közben, után, előtt, vérnyomást mértem nekik. Az élettani funkciók nem hazudnak. Ezeket a módszereket kellett volna továbbvinni… Az én időmben a Tipográfia 48 magyar bajnokságot szerzett a megnyerhető 52-ből. Aztán nem sokkal azután, hogy az edzősködést befejeztem, elmentem Magyarországról. Ebben a döntésben nem volt szerepe a sportnak, családi okok miatt távoztam. Úgy döntöttem, hogy új életet kezdek új hazában. Hollandiában éltem harminc éven át, négy éve jöttem ismét haza.

Edzőként serdülő Tipográfiás versenyzőkkel a Millenárison

Edzőként serdülő Tipográfiás versenyzőkkel a Millenárison

Az eddig elmondottak alapján hazatérése után nem különösképpen lephette meg a honi kerékpársport aktuális helyzete. Mit szólt például ahhoz, amikor felmerült, hogy lebontják a Millenárist?

Borzasztónak tartottam, hogy ilyesmi felmerülhet egy olyan országban, ahol egyetlen olyan pálya van, amin versenyezni lehet. Ha ezt is lebontják, akkor semmi sem lesz, akkor azzal egyben halálra is ítélnék a sportágat…

Reméljük, hogy nem így lesz, köszönöm a beszélgetést!

Bicskey Richárd jelentősebb eredményei:

Magyar bajnokságok (összesen 33 győzelem):
Országúti hegyi: 1954, 1956
Országúti hegyi csapat: 1956
1000 m: 1961, 1966
4000 m egyéni: 1959
4000 m csapat: 1960, 1961
Páros: 1954, 1956, 1963, 1965, 1967
Pont: 1955, 1958
Sprint: 1956, 1958, 1959, 1960, 1961, 1962, 1964, 1965, 1966
Tandem: 1958, 1959, 1960, 1961, 1962, 1963, 1964, 1965, 1967

Lemaradtak az elvtársak - sprintgyőzelem, Szovjetunió - 1965

Lemaradtak az elvtársak - sprintgyőzelem, Szovjetunió - 1965

Nemzetközi eredmények:
1957 – Nemzeti Pályabajnokság, Párizs – Francia amatőr sprintbajnok
1958 – Európa-bajnokság, Forst – 2. 4000 m-es csapat üldözőversenyben
1964 – Olimpia, Tokió – 5. tandem, Habony Ferenccel
1964 – világbajnokság, Párizs – 10. 4000 m-es csapat üldözőversenyben
1967 – Világbajnokság, Amszterdam – 5. tandem, Habony Ferenccel

Megjelent a Bikemag 2007. szeptember-októberi számában

Szöveg: HBalage
Fotó: HBalage, Bicskey Richárd gyűjteménye

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.