Az utóbbi napokban nagy médiavisszhangot váltott ki a Shimano globálisan 2,8 millió hajtókart érintő vizsgálati programja. A következőkben a gyártó ezzel kapcsolatos hivatalos állásfoglalását tesszük közzé. Amennyiben további információk állnak rendelkezésre a hazai ügymenetről, frissíteni fogjuk a cikket.
Először is miért van rá szükség? A következőkben részletezésre kerülő hajtókarok ragasztott elemei bizonyos körülmények között meglazulhatnak és eltörhetnek, potenciális sérülésveszélyt jelentve a felhasználóknak. Ennek elkerülésére a Shimano minden érintett hajtóművet önkéntesen bevizsgál.
Mi a teendőm bringásként? Először is ellenőrizd, hogy érintett-e a hajtóműved a programban. A képen látható karok érintettek, a következő modellszámokkal: FC-6800, FC-R8000, FC-9000, FC-R9100, FC-R9100-P.
A modellszámok mellett a gyártási kódot kell ellenőrizni (kék kerettel jelezve a következő képen), melyek közül a következők érintettek: KF, KG, KH, KI, KJ, KK, KL, LA, LB, LC, LD, LE, LF, LG, LH, LI, LJ, LK, LL, MA, MB, MC, MD, ME, MF, MG, MH, MI, MJ, MK, ML, NA, NB, NC, ND, NE, NF, NG, NH, NI, NJ, NK, NL, OA, OB, OC, OD, OE, OF, OG, OH, OI, OJ, OK, OL, PA, PB, PC, PD, PE, PF, PG, PH, PI, PJ, PK, PL, QA, QB, QC, QD, QE, QF, QG, QH, QI, QJ, QK, QL, RA, RB, RC, RD, RE és RF.
Amennyiben nem a felsorolt kódok valamelyike van feltüntetve a hajtókaron, nincs további teendő a hajtóművel.
Ellenkező esetben, fordulj egy jóváhagyott Shimano-kereskedőhöz időpontért egy ingyenes ellenőrzésre, mely várhatóan októbertől indul. A kereskedő a gyártó részletes útmutatásai alapján meg fogja vizsgálni, hogy van-e bármilyen jele annak, hogy a hajtómű meghibásodhat, és amennyiben ez a helyzet, a gyártó ingyenesen biztosít egy új hajtóművet, melyet a kereskedő szakszerűen fel is szerel. Amennyiben szükséges a csere, nem szabad az érintett hajtókart tovább használni, meg kell várni a cserét. Gyanúra adhat okot bármilyen szokatlan kattogó hang vagy furcsa érzés hajtás közben.
A 2023-as Tour de Zalakaroson kemény körülmények vártak a vasárnapi versenyek indulóira, hideg idő, eső és viharos szél fogadta a bringásokat, de sokan nekivágtak a távnak a barátságtalan időjárás ellenére is a versenynek, köztük mi is és nem bántuk meg. Ebben a cikkben megosztom veletek, hogy hogyan sikerült túlélni a versenyt.
Az idei verseny főleg a küzdelemről szólt, Fotó: Tirszin János
Nem kérdés, hogy az elmúlt években hazánk legnépszerűbb kerékpáros eseménye/fesztiválja a MAPEI Tour de Zalakaros, ahol mindig rengetegen vesznek részt a különböző versenyeken, túrákon. A népszerűség egyrészt a jó szervezésnek, másrészt pedig a helyszínnek köszönhető. Zalakarosra nyugodtan érkezhetünk a teljes családdal, hiszen a fürdőben mindenki kellemesen el tudja tölteni az idejét, és erre egy lapáttal még rá is tesznek a szervezők, ugyanis a gyerekeknek is rendeznek (nem akármilyen) versenyt, mellyel tényleg családbaráttá teszik az eseményt. Ezenfelül cégek számára is kínálnak csapatépítő programot egy csapatidőfutam keretén belül, amire szintén szombaton, a vasárnapi maraton előtti nap kerül sor.
Valószínűleg kevesen vannak olyanok, mint én, akik kifejezetten a verseny miatt mennek Zalakarosra, mivel engem nem hoz lázba sem a fürdő, sem a wellness, sőt az utóbbi szótól kellemetlenül érzem magam 🙂 , viszont szeretek az expón a kiállítók között sétálni és beszélgetni, számomra ez leginkább egy közösségi esemény, meg őszintén szólva van hangulata, hogy a standok mellett fél napon keresztül a nagy színpadról rajtolnak el a csapatidőfutam részvevői.
Idén is péntek este érkeztünk a versenyre, szép hotelben kaptunk szállást, vacsora és pihenés volt aznapra a menü. A szombat viszont érdekesre ígérkezett, mert rossz időt és esőt ígértek, így esélyes volt, hogy az egész napot a szállodában kell tölteni, barátnőm persze nem aggódott ezen, mert ő szívesen kihasználja a wellness lehetőségeket, én meg tudok dolgozni a laptopomon. Végül nem így történt, mert csak délelőtt volt esős idő, amit az expón töltöttünk, aztán délután el lehetett menni bringázni egy kicsit a pályán, ráadásul száraz aszfalton. Közben az előrejelzés is megváltozott, vasárnapra nagy esőt ígértek az eddigi erős szél mellé, ami nem volt jó előjel, bár tavaly is sikerült végigmenni a 137 km-es távon és nem volt annyira borzasztó, sőt visszagondolva időnként még élvezte is az ember. A férfiaknál a csapatidőfutamot nem meglepő módon az Epronex nyerte, bár csak mezőnybringákkal mentek hazánk kontinentális csapatának versenyzői, a 2. helyet az Acélvakond fiúk csapata szerezte meg szintén nagy időt hajtva, míg 3.-ként a P-Development érkezett célba. A nőknél az Acélvakond lány csapata győzte le a Bemer Nagykanizsát.
A kihagyhatatlan szurkolók 🙂
Vasárnap reggel viharos szél és vízszintes eső fogadott minket amikor kinéztünk az ablakon. Nem nézett ki valami jól, de számomra egy pillanatig nem volt kérdés, hogy rajthoz állok, csak azon gondolkodtam egyedül, hogy a hálós aláöltözetet felvegyem-e a rövid mez és a szélmellény alá, nem fog-e túlságosan hűteni, végül felvettem. Barátnőm arcán viszont láttam egy kis aggodalmat, – bár ő ennél rosszabb körülmények között már teljesített versenyt, szóval nem teljesen értettem a problémáját 🙂 , de végül nem sikerült lebeszélni az indulásról. 🙂
Sejtettem, hogy sokak kedvét elveszi az időjárás a versenytől, de akkor lepődtem meg igazán, amikor 3 perccel a rajt előtt beálltunk a rajtzónába és simán előre tudtunk menni olyan helyre, ahol nem éreztem, hogy túl hátul vagyunk. Már a lassú rajtban teljesen eláztunk, de erre lehetett számítani, viszont a hátszélnek köszönhetően nem igazán fáztam. Az Epronexesek (ők voltak a díszvendégek) kiállásával lehetett sejteni, hogy elkezdődik az éles verseny. A Csapi emelkedőn gyorsan széthullott az előző évekhez képest kis méretű mezőny, kisebb bolyok próbáltak felzárkózni egymásra, szokás szerint megint jól elbénáztam az emelkedőt, nem kellett volna erőltetni a nagytányéron való felrugdosást, így most dolgozhattam azért, hogy felérjek az előttem lévő bolyra. 10 percet biztos kellett mennem max közelben, hogy felérjek, de végül összejött. Azt sejtettem, hogy nem lehetek rossz helyen, mert olyan emberek mellett mentem el, akik előttem szoktak végezni. A második bolyból sokáig láttuk magunk előtt az élbolyt, ott mentek előttünk 1 percre, de nem sikerült közeledni hozzájuk, őszintén szólva én nem is erőltettem, mert jobb volt egy kényelmesebb bolyban bringázni, mint Gelsén majd újra az életemért küzdeni.
Az MBH-s srácok gyorsan szétszedték a mezőnyt már a verseny legelején, Fotó: Tirszin János
Nagykanizsától Gelséig a szél nem volt a barátunk és az eső sem akart elállni, így a bolyban kezdtem kicsit fázni, amit a rajtam lévő testhőmérséklet szenzor is megerősített. Gelse kicsit visszahűlve nagyon nem esett jól, a lábaim nem forogtak, gyakorlatilag szenvedés volt az egész és jó sok hátrányt összeszedtem, kiállva is megpróbáltam tekerni, de azonnal kipörögtem, még szerencse, hogy nem kellett letenni a lábamat. Lefelé persze sikerült közeledni a 28-as 5 barra fújt tubeless gumiknak köszönhetően, de végül csak a Börzönce előtti kis emelkedő elejére tudtam utolérni a bolyomat, jó sokat kivett megint az üldözés. Persze ahogy felértem egyből leszakadtam azon az alig emelkedő puklin, de a lejtőn újra felértem viszonylag nulla energiával. Börzönce jobban esett mint tavaly, bár annyi biztos, hogy jövőre felteszek hátra egy nagyobb lánckerekekből álló sort. Persze utolsóként értem fel, de a lejtő után pár perccel már újra a bolyomban voltam. Itt halkan megjegyezném, hogy volt nálunk egy-két ember, aki úgy megrángatta az emelkedőket mintha az első helyért ment volna és másokra nem lenne szüksége síkon, amit nem igazán értek mostanáig sem.
Gelse, Fotó: Tirszin János
Innentől kicsit lazább lett a pálya, nem volt benne meredek emelkedő, mindegyiket túl lehetett élni komolyabb probléma nélkül, viszont beköszönt a viharos oldalszembe szél, ami szintén problémákat okozott. Nekem szerencsém volt, mert tudtam, hogy hova kell állni ilyenkor (még jó hogy kerékpáredzőként ezt tanítom 🙂 ), de voltak a bolyban olyanok akik kint mentek a szélben és vezetéskor is rossz helyre álltak fel. Szél, pocsolyák, kátyúk, mezőgazdasági út, volt minden, egyes szakaszokon cyclo-cross versenyen éreztem magam (ezt szerintem minden évben elmondom 🙂 ), de sikerült túlélni. Már csak azt vártam, hogy végre forduljunk a hátszélre, akkor biztos jobb lesz. A derekam baloldala közben megadta magát, sokat mentem kiállva, hogy ellazuljon és a kulacsot sem tudtam már annyira erősen nyomni iváskor. Ja igen, kb 3 óránál még csak fél kulacsot ittam meg és akkor kezdtem enni, az utóbbi annyira nem volt jó ötlet, hiába a jó reggeli, elkezdhettem volna 1 órával hamarabb is. A High5 gél gyorsan felszívódott és a Zero is jobban esik ilyenkor a kulacsból mint a víz, így nagy nehezen el tudtam fogyasztani egy egész kulacsnyi innivalót.
A szeles szakaszok, Fotó: Tirszin János
Nem volt komoly emelkedő sokáig, de a tempó egyre durvább lett, vagy legalábbis annak éreztem, 110 km után az 1%-os emelkedőn elég rosszul éreztem magam, bár lehet tényleg gyorsan mentünk, mert utána kevesebben lettünk. Kis hullámvasút után végre kiértünk arra az útra, ami Zalakarosra vezet. Vártam, hogy itt majd nagy hátszél lesz és 60-nal csapatunk, de valahogy az erős hátszél elmaradt és csak 40-50 között mentünk. Azt gondoltam, hogy mindenki rápihen a Cézár előtt, de nem igazán lassultunk, nem éreztem magam jól, de a bolyt nem engedtem el, úgy voltam vele, hogy majd a Cézáron elmennek és utána egyedül bevitorlázom a célba. A Cézárt egész jól sikerült teljesíteni, a lábletörős részen felrugdostam magam, aztán utána már csak tempót kellett menni, meglepetésemre még előztem is felfelé, sőt ott voltak a lejtőn előttem páran. Óriási üldözés ismét… de egyedül már kevés voltam miközben az előttem lévők is üldözték az előttük menőket, végül csak egy embert értem utol, aki teljesen megrogyott a végére és az abszolút 20. helyen értem célba éppen 4 órán belül.
A Cézárról lefelé, Fotó: Tirszin János
A célban egyből megettem egy marék sajtos pogácsa szerű valamit és megittam a maradék fél kulacsomat (másfél kulacs 4 órára kiszáradás és görcsök nélkül, sőt pisilnem is kellett 🙂 ), aztán gyorsan megbeszéltük, hogy kivel mi történt a végén, majd pár perc múlva mikor elkezdtünk erősen remegni mindenki elmenekült az autójához/szállására. A kocsiban egyből bekapcsoltam a fűtést, felvettem minden ruhámat és kb 20 perc múlva már nagyjából rendben voltam. Barátnőm fél órával utánam ért be, ő már örült a befűtött kocsinak, bár egy jó ideig még remegett.
Természetesen megvártuk az eredményhirdetést és a tombolát, mivel végül kiderült, hogy barátnőm érintett mindkettőben, a Giant pumpa és a Liv sisak mellé még a rajtszámát is kihúzták és egy Wahoo komputerrel is gazdagabb lett (szerintem így végképp megérte neki elindulni 🙂 ).
Megérte elindulni a versenyen? Megérte! Ha jövőre ugyanilyen idő lesz akkor is részt fogok rajta venni, egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy ezt soha többet, persze nekem részben nagy előnyöm, hogy az előző telet végigbringáztam kint országúton és cyclo-crossban egyaránt, a hűvös idő és a sár nem vágnak földhöz annyira már mint régen. Mindenki aki nekivágott és leküzdötte a távot értékelje magát bátran pozitívan, megdolgozott érte, az idei verseny tényleg keményre sikeredett és sokszor már a teljesítés is siker.
Régen járt már nálunk országúti bringa, most viszont végre egy Orbea Orcát, a spanyol márka versenyzésre tervezett kerékpárját tesztelhettem, ami klasszikus megjelenésével biztosan sokak szívébe belopja magát, de modern technológiákból sincs benne hiány, mindent tud, amit egy modern verseny modellnek tudnia kell, agresszív geometria, tárcsafék, rejtett bovdenezés, elektromos váltás, sőt teljesen egyedi felszereltséggel és festéssel is kérhetjük. Számomra pont jól jött ez a teszt, mert új bringa vásárlásán töröm a fejem és az Orca is a kiszemeltek között van.
Hazánkban az elmúlt időszakban egyre jobban jelen van az Orbea, melynek köszönhetően hozzánk is érkezik tőlük tesztbringa. Személy szerint 1 évvel ezelőttig nekem sem volt túl sok személyes kapcsolatom a spanyol márkával, annyit tudtam, hogy a versenysportban már régóta ott vannak és szép eredményeket érnek el a kerékpárjaikkal, na meg persze és az Orca és az Alma neveket egyből az Orbeához kapcsoltam. Télen viszont már teszteltem egy Terrát, ami pozitív benyomást tett rám, utána pedig elkezdtem nézegetni a teljes kínálatot, amiben az is közrejátszott, hogy az egyik ismerősöm boltjában már kaphatóak a spanyol gyártó bringái. Hozzám legközelebb az országútik állnak és azokon belül is a nem aero versenygeometriájú kerékpárok, azaz Orbeából az Orcák. Emlékszem még télen nézegettem egy külföldi oldalon, hogy Orcából létezik elektromos 105-ös szettel szerelt modell ráadásul elég jó áron, amiből egy kis tunninggal nagyon jó bringát lehet csinálni. A sors fintora, hogy ez a modell az Orca M30i volt, ami a jelen tesztünk alanya. 🙂
Mielőtt belevágnék a tesztbe pár dologra mindenképpen kitérnék az Orbeával és az Orcával kapcsolatban. Az első, hogy nagyon széles modell választékkal rendelkezik adott típuson belül, sokféle felszereltséggel elérhető az Orca egészen a mechanikus 105-ös szettől a top elektromosokig. Vázszettekből kétféle létezik a kicsit nehezebb és kedvező áru HMR karbon, és a drágább, de könnyebb HMX karbon. Az utóbbi jellemzően csak a top kategóriás modelleknél elérhető. Fontos még, hogy az Orbea lehetővé teszi, hogy magunk állítsuk össze a kerékpárunkat és ez nem csak az alkatrészekre igaz, hanem a megadott színekből mi választhatjuk ki, hogy milyen színűre (alapszín + feliratok + logo) fessék nekünk a bringánkat, sőt még a nevünket is ráírathatjuk a felsőcsőre. Természetesen az egyedi gyártás időt vesz igénybe, várhatóan nem lesz itt egy hét alatt Spanyolországból a megálmodott bringánk, de belátható időn belül elkészül. A harmadik említendő dolog, hogy az idei évtől – pontosabban 2024-es modell évtől – megújult az Orca váza, újra visszatértek a klasszikus formavilághoz a támvilláknál, de magában a geometriában nem igazán történt változás, mint a legtöbb gyártónál maradtak a már bevált szögeknél és hosszoknál.
Nézzük a bringát!
Az Orca M30i váza a már említett HMR karbonból készül – nem kell megijedni, ez is elég könnyű -, és teljesen rejtett bovdenezéshez tervezték, a fékcsövek mind belül futnak és adott modell esetén a váltóbovdenek is, bár a többség már elektromos, így maximum az első-, hátsó váltó, akku összekötés fut bent a vázban a shimanos szetteknél. A rejtett bovden technológia neve találóan Internal Cable Routing, így még gondolkodunk sem kell, hogy mire gondolhattak az Orbea marketingesei (szerencsére). A fékcsövek úgy futnak mint általában a legtöbb gyártó hasonló modelljeinél, be a stucni alatt, át a kormánycsapágyon és végig a váz/villa belsejében egészen a fékekig. Az Orbeánál szerencsére egyszerűen szerelhető minden, a stucni alatt a távtartók kétfelé szedhetőek, egyedül kormánycsapágycserénél kell fékcsövet vágni.
Számomra szép és okos megoldás az integrált nyeregcsőbilincs, egyrészt letisztult formavilágot nyújt a kerékpárnak, másrészt nagyobb kényelmet a nyeregcső nagyobb erőkarja miatt, és itt megjegyezendő, hogy szabvány 27,2 mm-es nyeregcső van a vázban, azaz bármikor tudjuk cserélni és nem kell gyárira vadászunk akár hónapokat. A másik érdekesség az első kerék rögzítésénél van, mindkét kerék átmenőtengelyes viszont az elsőnél a jobb oldal nyitott alulról, tehát nem kell kihúznunk a tengelyt ahhoz, hogy ki tudjuk venni a kereket hanem elég csak a menetes részt kitekerni.
A váz teljes egészében a megszokott európai versenyzésre tervezett országúti geometriát hozza – én ezt már jóval a teszt előtt leellenőriztem amikor a potenciális jelölteket kutattam fel magamnak új bringának, nálam más nem is kerülhetne szóba -, 1-2 mm, 1-2 tized fok különbséggel megegyezik a többi nagynevű gyártóval. Ebben egyébként nem lehet óriási csodát tenni, mára már kiforrott, hogy milyen geometriát szeret a többség, időnként próbálkozik egy-egy gyártó mással, de jelentős sikereket nem érnek el vele. Viszont érdemes megemlíteni, hogy az Orbea szokatlanul méretezi az Orcát, a tesztelt kerékpárt 53-as méretűnek írja miközben kb 55-ös felsőcsővel rendelkezik, azaz klasszikus értelemben véve valahol az 54-55-ös méret között van, amit a többi adat is alátámaszt. Ezenkívül 173-179 cm közé javasolja a gyártó, ami annyiban érdekes, hogy én 179 cm-rel éppen elég mélyre le tudom rakni a kormányt (nulla távtartóval), azaz számomra éppen nem nagy, szóval nem a felső határon vagyok, hanem inkább valahol az alsó közelében. Ebben nem egyedi az Orbea, mert más gyártóknál is belefutottam már ebbe, de ebből az következik, hogy mindenképpen érdemes jól megnézni a geometria táblázatot mielőtt kiválasztjuk a számunkra megfelelő méretet. És még egyszer leírom, hogy maga a geometria jó, csak a számozása kissé szokatlan.
A Shimano legújabb elektromos 105 Di2 szettje dolgozik az Orca M30i-n, természetesen tárcsafékes hiszen már más nem kapható. Ennél a szettnél kis extra tömegért cserébe megkapjuk az Ultegránál és a Dura-Ace-nél már megtapasztalt elektromos váltás előnyeit, csak egy gombnyomás és a váltó már arrébb is teszi a láncot. A fékváltókarok már a 105-nél is vezeték nélküliek, gombelemről működnek és elvileg ritkábban kell bennük elemet cserélni mint a nagytestvérekben. Ennél a szettnél az áttételezésnél érezhető, hogy a hobbi országútisok az elsődleges célpont, mert hátul a 11-34-es lánckeréksoron kívül nincs más opció, melynek köszönhetően elég meredek helyeken is fel lehet menni vele. Itt még megemlíteném, hogy az Orbea az alapkonfiguráció szerint 170 mm-es hajtókarokkal szereli az 53-as Orcákat, ami ennél a méretnél megszokotthoz képest 2,5 mm-rel rövidebb, de már feljebb írtam, hogy minden személyre szabottan igazítható, így tudjuk hosszabbal is kérni.
A kiegészítőkből a gyári konfiguráció szerinti modellekkel érkezett a bringa, nyeregcsőből egy kényelmes 27,2 mm-es karbon típus rugózik alattunk rajta egy Fizik nyereggel. A kormányszár, kormánycsapágy integrált, pontosabban okosan elvezetik a fékkábeleket a stucni alatt egy takaróműanyagban, aminek köszönhetően nem kell atomjaira szedni a teljes irányítópultot ha kormányszárat cserélnénk. Kormányból számomra egy különös darab került az Orca M30i-re, a 15 mm emelés nem igazán megszokott ebben a kategóriában és még a konzolok felszerelését is akadályozza a hajlítás. Egyébként ebből is kérhető emelés nélküli, normál modell, én biztos azzal kérném. A kormánnyal kapcsolatban még egy dolog feltűnt, hogy gyárilag 40-es kormánnyal szerelik a bringát, ami a kerékpár valós méretéhez képest a megszokotthoz képest eggyel kisebb, bár mostanában újra a keskeny kormány lett a divat, ebből is kérhető szélesebb darab.
A kerekek kissé kilógnak a kerékpárból, viszonylag egyszerű típust kapunk az Orca M30i-hez, gyakorlatilag egy alapmodellt, viszont ezen nem érdemes fennakadni, mert a legtöbb gyártó ugyanezzel a szinttel szereli az ehhez az árkategóriához tartozó országútijait. Jellemzően az országúti kerékpároknál a vásárlók gyakran vesznek kereket a bringájukhoz és külön is kezeljük a kereket mint alkatrészt a bringa többi részétől. Egyébként ha valaki jobb kerekkel szeretné megvenni akkor érdemes megnézni az Orca M35i-t, ami mindössze abban különbözik az M30i-től, hogy karbon kerekek vannak benne és jobb gumik vannak rajta.
Menet közben
Elérkeztünk a lényeghez, a többit akár az Orbea honlapjáról is meg lehetett nézni, de az volt a kérdés számomra, hogy a valóságban milyen. A fotókon láthatjátok, hogy a kormányszár alól az összes távtartót kipakoltam, ami kb tartott 2 percig (a teszt végén kb 3 perc volt visszarakni őket), lett egy kis torony a stucni fölött, de így volt számomra az optimálishoz közeli a kormánymagasság. Ezután nyereg beállít, pedálok feltesz és máris menetre kész volt.
Már az első méterektől fogva otthonosan éreztem magam rajta, mindössze a nyereg volt számomra szokatlan (biztos másik modellel kérném, mert ez nem az én formám), de ezenkívül tényleg minden rendben volt, mintha a saját országútimon ültem volna, ami nálam mindig nagy szó. Az irányítást tekintve igazán fürge bringa, azonnal ott volt ahová kormányoztam, nem akarta állandóan elhagyni az elejét és az íveket is gyönyörűen tartotta alattam, el is mosolyodtam azon, hogy milyen szépen megfordultam vele a körforgalomban anélkül, hogy bármit korrigálnom kellett volna. Kiállva tekerve is érezhető volt az agresszív geometria, az első kerék nem előttem szédelgett mint egy túra (endurance) országútinál, hanem alattam volt úgy ahogy egy robbanékony bringánál lennie kell. Még ezekkel a kissé nehéz, lomha kerekekkel is ment mint a rakéta ha odaléptem neki, a hajtásmerevsége egy verseny vázé, amiért egy nagy piros pont jár a jó geometria mellett. És ha már a merevségnél tartunk akkor mindenképpen pozitívan értékelendő a 27,2-es körprofilú karbon nyeregcső, ami a váz rezgéselnyelő képessége mellett még extra kényelmet biztosít. Én például abszolút nem szeretem az üveg merevségű vázakat, mert egy átlagos hazai úton már jóval többet vesz el a rázkódás, mint amit a merevség ad, szerencsére az Orcánál nincs így, figyeltek a tervezők arra, hogy kényelmes legyen.
Távtartókkal a stucni alatt
Kicsit még a váltásról és a fékekről írnék hiszen elég új az elektromos Shimano 105, az idei modelleken találkozhattunk vele először. A fékváltókar ergonómiája nagyon jó, a kezembe simult teljesen, abszolút kényelmes és stabilan fogható, a fékkart könnyebb behúzni fékváltókar fogásból, mint az előző generációnál lehetett, így kedvez azoknak is, akik nem szeretnek alul fogni. A váltógombok brutálisan nagyok, szinte lehetetlen őket eltéveszteni – oké, vastag téli kesztyűben lehet mellényomni, de olyankor jó ha a fékkart érezzük 🙂 . A váltás érzete pont olyan, mint az Ultegra és a Dura-Ace esetén, talán egy picivel hangosabban vált, viszont a sebessége mintha lassabb lenne, pontosabban nem a váltás végbemenetélnek a sebessége, hanem a váltó reakcióideje hosszabbnak tűnik a gomb megnyomása után, pedig az alkalmazásban maximális sebességre volt állítva. Mintha a Shimano szándékosan lelassította volna szoftveresen, ami nem lenne meglepő, mert a hobbi felhasználóknál a rendszer egészségére káros tud lenni a gyorsaság. (Egyelőre ez csak a mostani teszten történt benyomás, a jövőben mindenképpen utána fogunk járni, hogy tényleg nagyobb-e a 105 reakció ideje és ezzel különbözteti-e meg a Shimano a másik két szettől).
Összefoglalva
Az Orbea Orca pont az, amit elvárunk tőle, gyors, könnyű, klasszikus geometriájú, versenyzésre tervezett országúti kerékpár, amit ráadásul elég jó ár-érték aránnyal tudunk megvenni. Bátran merem azoknak ajánlani, akik egy teljesítményorientált országútit keresnek a klasszikus vonalról és nem aero bringában gondolkoznak. Mint feljebb már írtam éppen én is azon töröm a fejem, hogy milyen bringára cseréljem a mostanit és a teszt után az Orca továbbra is ott van a jelöltek között.
Ha élőben is megnéznéd ezt a bringát több Orbea kerékpár mellett akkor az idei Tour de Zalakaroson megteheted ezen a hétvégén.
Az idei évtől az Orbea direktbe is szállít Magyarországra, így akár a gyártó honlapján is megrendelheted a kerékpárod, vagy az alábbi kerékpárüzletekben érdeklődhetsz:
„Felfelé gyakorlatilag még mindenhol feljutsz vele miközben lefelé extra élményt nyújt és nem kell aggódnod a sziklák, gyökerek miatt” általában ezzel szoktak érvelni a trail bike-ok mellett. Annyi biztos, hogy ez jól hangzik, de tényleg igaz? Legutóbb ennek a kiderítésére vállalkoztam, amihez segítséget a Cube hazai forgalmazójától kaptam egy Stereo ONE22 HPC EX 29 személyében, és ebben a cikkben megosztom veletek, hogy mire jutottam.
Mountain bike kategóriából már közel egy tucat van, gyakorlatilag mindenféle terepre és felhasználásra fejlesztenek a gyártók, a fully trail bike-ok a skálán a teljesítményorientált cross-country (XC) bringák után következnek kicsit hosszabb rugóúttal, laposabb szögekkel, plusz tömeggel és némileg erősebb alkatrészekkel, legegyszerűbben talán így lehetne összefoglalni. Ezeket a kerékpárokat már nem versenyzésre ajánlják, hanem élménybringázásra, ennek megfelelően nincsenek annyira kihegyezve mászásra, hanem a kényelmet és a lejtőket helyezik középpontba, ennek ellenére jól tekerhetőek és nagyobb távokat is meg lehet velük tenni minden probléma nélkül. De az elmélet után nézzük a bringát!
Egy Cube Stereo ONE22 HPC EX 29-et kaptam tesztelésre, aminek már a neve is beszédes a Cube márkát jól ismerők számára, a Stereo az extrémebb össztelós kategóriát jelöli a német gyártónál, a ONE22 a rugóutat (122 mm), a HPC a karbon vázanyagot, az EX a felszereltséget, míg a 29 a kerékméretet (imádom a logikus név alapján a németeket, bár nem túl kreatív). Szóval elöl 130, hátul 122 mm rugóutat, karbon vázat és Shimano XT szettet kapunk ennél a modellnél, melyből már sejthető, hogy elég jó bringáról van szó, viszont az árcímkétől sem kapunk sokkot az 1 579 990 ft-os árának köszönhetően.
Személyesen mentem el érte és az autóba berakáskor már fülig ért a szám, könnyen tudtam forgatni, felemelni és betenni hátra a csomagtartóba (lehajtott ülések mellett), nem kellett megszakadnom, mint egy ebike esetén, meg aztán a lépcsőn is simán felcipeltem itthon. A gyári adat 13,3 kg, ami kb igaz lehet. A lakásban szépen átnéztem a bringát, beállítottam mindent, meghúztam a csavarokat hiszen ez egy dobozból kivett kerékpár volt üzembe helyezés nélkül. Annyiban ez mindenképp jó volt, hogy kénytelen voltam babrálni a fékekkel és a teleszkópokkal is és mindegyiket pontosan beállítani saját magamhoz. A fékeket shimanosan egy perc alatt sikerült beállítani, de a teleszkópon/rugóstagon a nyomáson kívül van jó pár állítási lehetőség, ami több próbát igényelt. Én egyébként nem szeretem a nagyon érzékeny, aktív mozgást ezért kicsit lelassítottam őket.
A Cube honlapján megnézhetjük, hogy milyen fantázianevű technológiákkal ruházták fel a vázat, röviden annyi a lényeg, hogy karbon az első háromszög, alu a hátsó, trail geometriát kapott a váz és BOOST 148 szabványú a hátsó kerék. Teleszkópnál sem igazán spóroltak, egy Fox 34 Float Factory FIT GRIP2 került a bringa elejébe, levegő rugózású, állítható rajta az alacsony és a magas sebességű kompressziócsillapítás egyaránt és természetesen a visszaút is, ezenfelül pedig Kashima bevonatosak a becsúszók. A 4 forgáspontos vázba egy túlfolyós Fox Float X Factory rugóstagot tettek, ami jól működik együtt az első teleszkóppal, szintén levegős és állítható rajta a visszaút- és az alacsony sebességű kompresszió csillapítás, és bekeményíthető. Ezenfelül a hajtóművet kivéve egy komplett XT szett került a bringára elöl 4 dugattyús, hátul 2 dugattyús fékekkel és kb mindenhova is felmászó lánckerekekkel. A dropper szintén FOX, a többi kiegészítő és a kerék pedig mind Newmen termék, garantáltan megbízható darabok. A gumikon kicsit mosolyogtam egyet, mert anno a Maxxis Minion egy DH gumi volt (most is az, benne van a nevében) és jelenleg meg már egy trail bringára is ezt teszik.
Menet közben
Elsőre meglepett, hogy annak ellenére, hogy milyen kis agresszív bringának néz ki a Cube Stereo ONE22 nagyon jól tekerhető és mozgékony, pedig elég nagy és súlyos gumik vannak rajta, de még aszfalton sem volt annyira rossz, simán lehetett vele haladni. Trail bringa lévén nem a szokásos montis útvonalamra mentem ki vele, hanem nehezebb, köves sziklás terepet választottam, a Vértes déli részén van pár trail, ahol főleg sziklák, fenyőtobozok, gyökerek alkotják a talajt és ilyenkor száraz időben durván porosak, lehet tesztelgetni rajtuk a bringák határait. Az emelkedőktől kicsit tartottam, de ha nem teljesítményorientált bringázásról, versenyzésről van szó akkor teljesen vállalható teljesítményt nyújt, felmásztam vele kb bárhova, persze kiállva nincs túl sok értelme felrugdosni magunkat a hegyre, de ülve pörgetve abszolút hatékonyan lehet vele haladni és a bringa szépen kimozogja az akadályokat. Az irányítása kissé lomha, ami szintén mászás közben alacsony sebesség mellett érzékelhető, bár ebből már sejthető, hogy a másik irányban, azaz lefelé pont az ellenkezője lesz.
Lejtőn egy álom, a köves, gyökeres lejtőn mosolyogva megy le vele az ember, pici bringa létére nagyon sok hibát korrigál, amikor rossz ívet választottam akkor sem kellett azért imádkoznom, hogy nehogy leessek a szakadékba, hanem zokszó nélkül átment a sziklákon, vízmosásokon, kb azt éreztem, hogy nem is kell tudnom bringázni, levisz magától a hegyről. A gumik nagyon jól tapadtak a poros, morzsalékos, száraz talajon, a brutál XT fékekkel párosítva minden gond nélkül vissza tudtam lassítani velük szinte bárhol, bár inkább a sebesség növelése volt a célom, mert kezdett kicsit unalmas lenni a lejtő 🙂 . Ami még nagyon megfogott a Stereo ONE22-ben az a mozgékonysága, a rengeteg sziklás, gyökeres kanyarban könnyű volt mozgatni, amiben a geometria mellett az alacsony tömege játszott kulcsszerepet ( halkan megjegyezném, hogy ilyenkor nem értem azokat, akik azt kérdezik, hogy miért jobb egy normál bringa, mint egy ebike… pont ezért jobb, a kerékpár veled utazik, nem te rajta, és ha nehéz akkor plusz meló mozgatni).
Összefoglalva
A teszt közben fogalmazódott meg bennem, hogyha lenne elég időm montizni is (ha egy hét 14 napból állna :p ), akkor egy könnyű merevfarú XC bringa mellett egy ilyen trail bringát vennék játszós kerékpárnak, mint a Cube Stereo ONE22. Nekem egy merevfarú kb mindenhova elég ha klasszikus montizásról van szó, viszont keményebb terepre pont jól jönne egy olyan bringa, amivel fel tudok tekerni bárhova és egy élmény vele lejönni, vagy akár elvihetem bikeparkba is. A hosszabb rugóutas bringákat nem igazán használnám ki és azok még több kompromisszumot jelentenének felfelé. Szóval a trail számomra a nyerő. Egyébként pont ezután beszélgettem az egyik márka hazai képviselőjével, aki pont ugyanezt mondta, mint én, egy trail bringa élményfaktora egy XC montihoz képest jelentős, de még bőven fel lehet vele jutni a hegyre.
Ritkán adódik úgy, hogy egyáltalán nem viszünk magunkkal semmit kerékpározás közben, egy hosszabb túra során pedig már ajánlott több dolgot is magunkkal vinni, akár már csak felkészülni egy defektre vagy a kedvezőtlen időjárásra, nem beszélve egy többhetes túráról vagy egy gravel kalandról. A kerékpáros felsőkön általában van zseb ahová tudnánk pakolni, de annak a kapacitása erősen korlátozott, ezenkívül a hátizsákok sem jelentenek feltétlenül jó megoldást hiszen könnyen aláizzadhatunk és a mozgásunkat is korlátozzák. De nem kell megijedni, mert sokféle kerékpárra rögzíthető táskát kínálnak a gyártók többféle felhasználásra és mindenki az ízlésének megfelelően megtalálhatja, hogy mi számára az optimális. Mi most a Lynx kínálatából szemezgettünk, amit bemutatunk nektek.
Lynx gravel kormánytáska
Mostanában a kormánytáskák használata egyre népszerűbb a gravel bringások körében, ami nem meglepő hiszen nem kell hozzá lemondanunk a kulacsokról mint a váztáskáknál és stabilabban rögzíthetőek, mint a nyeregtáskák, ellenben korlátozott az űrtartalmuk és ha nehéz tárgyakkal pakoljuk meg őket akkor a kerékpárunk irányítása kicsit lassabb lesz. A Lynx kormánytáskája szinte mindent elnyel és nagyon egyszerűen pakolható, mindössze három csatot kell kinyitunk és máris szórhatjuk bele a dolgainkat a táskába.
A táska két részből épül fel, egy külső elemből ami tépőzárakkal rögzül a kormányhoz, és ez fogja körbe a vízálló belső táskát, amibe ténylegesen pakolni tudjuk a dolgainkat. A belső egy erős tépőzárral és két csattal rögzül a külső elemhez, melyeknek köszönhetően biztosan nem fogjuk elhagyni még keményebb terepen sem. A belső táska csattal zárható össze miután feltekertük vagy visszahajtottuk a tetejét. Gyakorlatilag a táska egy egy rekeszből álló zsák, ami nagyon sok dolog belefér. Mint már említettük a kormányhoz két darab tépőzárral rögzül a Lynx kormánytáska, míg harmadik pontként a fejcsőhöz tudjuk hozzáerősíteni egy gumis pánttal, hogy ne mozogjon fel-le rázósabb terepen.
Ha nincs csomagtartónk vagy nem kedveljük a csomagtartóra szerelhető táskákat, esetleg nagyon aerodinamikusak szeretnénk lenni, de sok csomagot akarunk magunkkal vinni akkor a modern gravel nyeregtáskák jelenthetik a megoldást számunkra. Például a Lynx gravel nyeregtáskájába rengeteg dolgot tudunk belepakolni, a 12 literes űrtartalmával mindent elnyel. Emellett található rajta több cipzáras és hálós rekesz, ahová azokat a dolgokat tudjuk tenni, amik fontosak, hogy mindig kéznél legyenek. A táska pakolása nagyon egyszerű, belül egy óriási teret találunk, ahová mindent bele tudunk tenni, de fontos, hogy a ruhadarabokat és egyéb tárgyakat jól nyomjuk bele, mert ezek tartják meg a táska formáját, enélkül lobogni fog a táska hátul és nem áll majd stabilan. Természetesen nem muszáj kitölteni mind a 12 litert, mert ha kevesebb tárgyat teszünk bele akkor csak visszahajtjuk a táska tetejét és meghúzzuk a pántokat a visszacsatolás után.
A Lynx gravel nyeregtáskát könnyű felszerelni a kerékpárra, gyakorlatilag 1 perc alatt feltehető, a nyeregcsőhöz egy erős tépőzárral tudjuk rögzíteni, míg a nyeregpálcáknál állítható hosszúságú pántok és csatok tartják. Felszereléskor érdemes kicsit lazábbra hagyni a pántokat, majd miután megpakoltuk a táskát azután jól meghúzni az összes pántot, így lesz stabil kerékpározás közben. A hátulról érkező autósok sötétben is biztos észre fognak venni a táskán található nagy
A Lynx kínálatában számos kerékpártáskával találkozhatunk, melyek között klasszikus váztáskát is találunk, melynek előnye, hogy szinte minden hagyományos felépítésű férfi kerékpárral kompatibilis és egyáltalán nem zavar kerékpározás közben, sőt az összes táskafajta közül ennél a legalacsonyabb a súlypontunk, azaz legkevésbé változtatja meg a bringánk irányítását.
A Lynx váztáskája a felső és nyeregvázcső közé rögzül, felül kettő oldalt egy tépőzáras pánttal, melyek stabilan tartják helyükön a táskát, ha kellő méretű vázat használunk akkor még a kulacsunk is elfér az alsócsövön a táska alatt. A táska egy nagy rekeszből áll, melyet az oldalán található cipzárral tudunk nyitni-zárni, illetve a másik oldalán egy nagy hálós zseb található, amibe vékonyabb tárgyakat tudunk tenni, én például idetenném a müzliszelet vagy a csokit vagy azoknak a papírjait. A táska oldalán fényvisszaverő elemet is elhelyeztek, mely segíti a láthatóságunkat a forgalom többi részvevője számára.
Belső, alapvető szerszámok, mini túlélőkészlet, lakáskulcs szállítására a kis méretű nyeregtáskák a legalkalmasabbak, észrevétlenül elférnek a nyereg alatt, nem akadályoznak semmilyen módon és használatuk során mindkét kulacshelyünk megmarad, sportoláshoz – legyen szó országútizásról vagy mtb-ről – a legjobb választások. A Lynx kerékpár nyeregtáskája is ebbe a kategóriába esik, a fél literes űrtartalma pont elég a fenti tárgyak szállítására, egy nagyobb méretű belső mellett még bőven elférnek a gumileszedők, a marokszerszám és a patronos pumpa, sőt belül egy hálós zsebet találunk a táska „ajtaján”, amibe kulcsot, foltokat, szelepátalakítót vagy bármely más kisebb tárgyat tehetünk, amit szükség esetén nem akarunk a mélyből kihalászni.
Felszerelni nagyon egyszerű a Lynx nyeregtáskát, a nyeregcsőre és a nyeregpálcákra tépőzárral rögzül, melynek köszönhetően különféle nyeregcsövekre és nyeregfajtákra is felszerelhető álljon akármilyen extrém helyzetben az a nyereg. A cipzár és a táska anyag is vízálló, ezért nem kell aggódnunk esőben sem, hogy eláznak a dolgaink.
A mobiltelefon már teljes egészében része az életünknek, nagyon sokan használják őket kerékpározáshoz is, ezen nézik a navigációt, vezérlik a zenét vagy éppen látják ha hívják őket. Számukra jó megoldások a felsőcsőre szerelhető táskák, amiknek a tetejében telefon tartó is található. A Lynx is kínál ilyen táskákat, amik a telefon „tárolásán” kívül ténylegesen szállításra is alkalmasak, a telefon alatti rekeszben bőven elfér egy belső, egy marokszerszám, a lakáskulcsunk, sőt még a müzliszeletet is be tudjuk tenni melléjük, mellyel minden fontos dolgunk egy helyen lehet és semmi nem fogja húzni a zsebünket.
A Lynx táskájában a mobiltelefonunk ugyanúgy látható és az érintőképernyője használható, de védett helyen van az időjárás viszontagságaitól. A táska három tépőzáras pánttal rögzül – kettővel a felsőcsőre, eggyel a villanyakra – a kerékpárra. A telefon gumis megoldással és tépőzárral különül el a táska többi terétől és stabilan a táska tetejében marad. Ezenkívül fülhallgató nyílás is található rajta, ha valaki még vezetékes fülhallgatót használna.
A túrázók kedvence lehet ez a táska, amin a mobiltelefon tartón kívül két nagy zseb található oldalt. Ezzel a táskával nem csak a mobilunkat láthatjuk, kezelhetjük kerékpározás közben, hanem az alapfelszerelésen túl extra dolgokat is magunkkal tudunk vinni, például az egyik oldalra betehetjük a belsőt, gumileszedőt, marokszerszámot, míg a másik oldalra akár egy nagyobb pénztárca is belefér, de kitömhetjük ennivalóval vagy egy mellényt is bele tudunk hajtogatni.
A telefon a felső cipzáras zsebbe tehető, amit egy gumis pánt tart a helyén, de ez a zseb a felsőcsövön fekszik ezért nem is igényel különösebb megtámasztást a telefont. A gyártó adatai szerint 5,5″ képátlóig kompatibilis a mobiltelefonokkal ez a táska. Egyébként a telefon mögé berejthető az igazolványunk és akár a bankkártyáink is, talán ez a legjobb hely számukra. Az oldalsó zsebek tépőzárral záródnak, könnyű őket kinyitni kerékpározás közben is, ezért nyugodtan pakolhatunk olyan tárgyakat, amikre szükségünk lehet bringázás közben, például ennivalót. Az oldalsó zsebeken egy hálós rekesz található, ez például nagyon jó hely lehet apró tárgyaknak vagy szemetesként is használható.
Városban vagy túra során a legpraktikusabb szállítási eszköz, ha csomagtartóra szerelhető táskát használunk, ezek általában stabilan rögzülnek a kerékpárra, könnyen és jól pakolhatóak és a méretük is kellően nagy. Az éppen bemutatandó Lynx kerékpártáska is ilyen, amit a normál funkciókon felül számos extrával is felruháztak. Könnyedén, tépőzárakkal rögzíthető a csomagtartóra, melynek köszönhetően szinte mindegyik csomagtartóval kompatibilis. Az egyszerű felszerelhetőséget kihasználva úgy tervezték meg, hogy a csomagtartón kívül válltáskaként is használható legyen, ha otthagyjuk a bringánkat valahol akkor fél perc alatt le tudjuk venni a táskát róla és a vállpánttal vagy a füllel gond nélkül magunkkal tudjuk vinni.
A táska egy főrekeszből és két zsebből áll, a főrekesz nagyon sok mindent el tud nyelni, míg az oldalzsebbe olyan dolgokat tehetünk, amiket szeretnénk, hogy kéznél legyenek. A hátsó zseb tökéletesen alkalmas kulacs vagy palack szállítására, de akár az esőkabátunkat is tehetjük oda. Ezenfelül a táska felső részén egy gumis pánt található, ahová szintén rögzíthetünk ruhadarabot vagy akár a fejvédőnket.
Okos megoldás, hogy a táska hátuljára egy villogó került, ami sokat javít a láthatóságunkon, a táskát használva nem is szükséges hátsó lámpát magunkkal vinni, bár fontos megemlíteni, hogy a több mindig jobb. A lámpán kívül óriási fényvisszaverő felületet is találunk a táska hátulján, ami sötétben sokat segít abban, hogy lássanak minket az autósok.
Kézitáska vagy csomagtartótáska? Nehéz eldönteni ennél a Lynx kerékpártáskánál, ugyanis mindkét kategória paramétereinek tökéletesen megfelel. A tépőzáras pántokkal egyszerűen és gyorsan a csomagtartónkra tudjuk rögzíteni, míg a vállpántnak és a füleknek köszönhetően teljes értékű kézitáskaként/válltáskaként is használható. Egyáltalán nem tűnik ki az utcai ruházatunk mellett, ezért nagyon jó választás azok számára, akik munkába járnak kerékpárral vagy a városi közlekedést biciklivel oldják meg, a bringán szépen elfér, aztán ha megálltunk akkor kézitáskaként tudjuk magunkkal vinni.
A táska űrtartalma 14 liter, amiben nagyon sok minden belefér, a nagy főrekesz mellett öt kisebb zsebet is találunk, így a dolgainkat elég jól el tudjuk rendezni, mellyel ténylegesen egy hétköznapi táska szerepét is el tudja látni. Jár hozzá vállpánt, amit ha akarunk egy mozdulattal levehetünk ha nincs rá szükségünk és használaton kívül is elfér a táskában, ugyanígy az alsó tépőzárakat is el tudjuk tüntetni ha normál táskaként szeretnénk használni.
Senkinek nem kívánom azt az érzést, amikor kijön az épületből és menne az otthagyott kerékpárjához, de nem találja azt. Én már átéltem egyszer ezt, sőt tárolóból is lopták már el bringámat gyerekkoromban, ezért azóta nagyon vigyázok a kerékpárjaimra. Ebben a cikkben összeszedtük, hogy mit tehetünk azért, hogy ne lopják el a bringánkat, hol, illetve hogyan és mivel érdemes lezárni a kerékpárunkat.
A fenti problémára jellemzően kétféle megoldást szoktak mondani a bringások, az egyik, hogy soha nem hagyják magára a kerékpárjukat, ami valóban a lopás ellen a szent grál, de sajnos sok esetben kivitelezhetetlen, a másik pedig, hogy egy jó kerékpárlakattal zárják le az otthagyott bringájukat, ami szintén egy jó megoldás lehet, de van egy rossz hírünk, nincs olyan lakat, amit nem lehet feltörni/átvágni/szétfeszíteni (a komolyabb lakatok nyitásához főleg a zárszerkezeten keresztül, már szakember kell, ők pedig nem bringalopással foglalkoznak), egyik sem ad 100%-os biztonságot, a kérdés csupán, hogy mennyi energiába kerül a tolvajnak megszabadulni az adott lakattól és megéri-e neki azt az erőfeszítést, például az ABUS Granit Super Extreme 2500 U-lakat átvágásához minimum 3-4 korong kell és akkor még csak az egyik szárat vágtuk át, mert a kengyel, nem elfordítható… persze ennyi korongot senki nem visz magával és ne felejtkezzünk el a pót aksiról sem.
ABUS Granit U-lakat, a tolvajok jellemzően nem kedvelik
A kissé negatív hangvételű kezdés után azért el kell mondjuk, hogy nem olyan rossz a helyzet, mert sok jó lakat és praktikus megoldás van arra, hogy a tolvajok inkább továbbálljanak és keressenek egy másik prédát a kerékpárunk helyett.
Nézzük ezeket!
Ne hagyd őrizetlenül a kerékpárodat!
Nem kérdés, hogyha mindig a bringád mellett van valaki, aki vigyáz rá, akkor azt közel nulla eséllyel fogják ellopni, ez a legbiztonságosabb megoldás, tehát ha teheted akkor vidd be, vidd fel magaddal a bringádat, mert úgy biztosan nem fog lába kélni. Viszont leggyakrabban ezt nem tudjuk megtenni, például nem vihetjük be magunkkal a boltba, ezért kint kell hagynunk az utcán a kerékpárunkat és ha erre kényszerül akkor kerülnek képbe a különböző biztonsági megoldások.
Mindig zárd le a kerékpárodat!
Ha csak nagyon rövid időre hagyjuk szabadon a kerékpárunkat akkor is érdemes azt lezárni, mert egy tolvajnak elég lehet csak 1-2 mp arra, hogy megszabadítson a bringánktól. Még akkor sincs biztonságban ha rálátunk a biciklinkre ugyanis bármikor érkezhet egy tolvaj aki felpattan rá és mi futhatunk utána, aztán vagy utolérjük vagy nem. Egy ilyen lopási kísérletet már a legegyszerűbb kerékpár lakatok is megakadályozzák, például egy már bemutatott ABUS Sportflex, de akár egy spirálzár is.
ABUS Sportflex, eltolásos lopások ellen tökéletesen véd. De ha nincs szem előtt a bringánk akkor használjunk erősebb lakatot.
Használj a helyzethez megfelelő kerékpár lakatot!
Feljebb említettük, hogy egy eltolásos/alkalmi lopást egy alacsonyabb védelmi szinttel rendelkező lakat is meg tud akadályozni, viszont a helyzetek többségében ennél komolyabb védelemre van szükség. A piac egyik legnagyobb biztonságtechnikai cége az ABUS azt javasolja, hogy mindig mérlegeljük, hogy mekkora biztonsági kockázatú helyen szoktuk hagyni a kerékpárunkat és annak megfelelően válasszunk kerékpár lakatot, például egy veszélyes környéken ne használjunk alacsony védelmi szinttel rendelkező lakatokat, hanem mindenképpen izmosabb modellek között nézelődjünk, az U-lakatok, a hajtogatható lakatok és a láncos lakatok közül válogassunk.
Válassz minőségi kerékpár lakatot! „Minőségi zárat egyszer kell venni, míg kerékpárt kétszer”, „Egy jó lakat is sokkal olcsóbb mint egy új bringa!”. mondásokat érdemes végiggondolni, sajnos még mindig sok a silány minőségű kerékpár lakat, amiket egy ügyes tolvaj pár másodperc alatt átvág, ezért erősen ajánlott az ismertebb gyártók termékei között nézelődni, akik a lakat minden elemét úgy tervezik, hogy megnehezítse vele a tolvajok dolgát, például az ABUS a zárszerkezetnél is különösen odafigyel arra, hogy ne lehessen őket könnyen feltörni és az alábbi biztonságtechnikai cégek minősítik a német gyártó termékeit:
SBSC Sweeden
FG Norway
Varefakta Danmark
FA Finnland
ART Netherlands
SOLD Secure Great Britain
OSIMIZ Russia
VdS Germany
ABUS Granit Super Extreme 2500, nem könnyű átvágni és a mérete miatt szétfeszíteni sem egyszerű
A kerékpár lakat ára álljon arányban a kerékpárod árával!
Ha a biztosítók kockázat számításait nézzük akkor egyértelmű, hogy a kerékpár árának növekedésével érdemes egyre jobb lakatokkal védeni a bringánkat, hiszen ha minél drágább a kerékpárunk akkor annak a pótlása költségesebb így megéri magasabb biztonsági szinttel rendelkező, drágább lakatot használni hozzá. Például egy drága városi e-bike-ot én már mindenképpen riasztós lakattal védenék vagy legalább egy szuper U-lakatot (ABUS Granit Super Extreme 2500) választanék hozzá, ami elveszi a tolvajok kedvét a bringám ellopásától. A másik véglet természetesen az, hogy egy 30-40ezer forintos városi kerékpárra már nem tennék vele azonos értékű lakatot, hiszen a tolvajok sem szívesen fognak sokat küzdeni érte, elegendő egy olcsóbb U-lakat, hajtogatható lakat vagy láncos lakat ezekre a kerékpárokra.
Hova, mivel és hogyan zárd le a kerékpárodat?
Az sem mindegy, hogy hova zárjuk le a biciklinket, érdemes olyan helyen hagyni, ahol sok ember jár, ahol nem biztos, hogy elővesz egy óriási erővágót vagy egy akkus flexet a tolvaj, mert esetleg valaki kihívja rá a rendőrséget vagy megjegyzi az arcát, esetleg megkérdezik tőle, hogy éppen ő mit csinál ott (igen, vannak környékek, ahol szó nélkül nekiállnak a tömegben zárat levágni, de azokat próbáljuk elkerülni – szerk). Az eldugott hely elsőre jó ötletnek tűnhet, de ilyen helyen több ideje van zavartalanul megszabadulni a tolvajnak a lakatottól és kicsi az esély számára a lebukásra, ezért inkább maradjunk a forgalmas helyeken.
ABUS Bordo hajtogatható lakat, praktikus és erős védelem
Már említettük, hogy a biztonsági kockázatnak és a kerékpár értékének megfelelően érdemes lakatot választani, ehhez általában segítséget nyújtanak a gyártók, pl az ABUS 1-től 15-ig számozza a kerékpár lakatjait a védelmük alapján, ahol a magasabb érték nagyobb biztonságot jelent, azaz a 15-ös a maximális szint. Három nagy védelmet biztosító lakat típus létezik, ezek az U-lakatok, a láncos lakatok és a hajtogatható lakatok. Mindegyikből létezik maximális védelmet nyújtó modell és mindegyiknek megvannak a maga előnyei hátrányai. Általánosságban elmondható, hogy az U-lakatok a legerősebbek, de a kialakításuk miatt nagyobb tárgyakhoz nem tudjuk velük hozzázárni a kerékpárt, ráadásul a kisebb méretűek belőlük az erősebbek, ezért használatuk rutint igényel, de például ha mindig ugyanoda zárjuk a le bringánkat akkor hibátlan választások lehetnek. A hajtogatható lakatok könnyen szállíthatóak, nagyon praktikus a használatuk és nagyobb tárgyakhoz is hozzá tudjuk zárni velük a kerékpárunkat, bár használatuk szintén némi rutint igényel mert a lakatot alkotó acél idomok csak 2 dimenzióban mozgathatóak. A vastag, edzett szemekből készült láncok szintén nagy védelmet nyújtanak és könnyű velük lezárni a kerékpárt, mert a lánc minden irányban „hajlik”, viszont a szállíthatóságuk a méretük és a tömegük miatt esetenként korlátozott, de ezt például áthidalhatjuk úgy hogyha mindig ugyanoda zárjuk le a kerékpárunkat akkor nem visszük el magunkkal a lakatot, hanem az adott helyen hagyjuk lezárva. Részletesen a lakat típusokról ide kattintva olvashattok.
Ezeken felül még léteznek olyan eszközök, amik a kerékpárunk biztonságát növelik, például az ABUS kínál hajtogatható lakatba integrált riasztót (minden modell aminek a típusszám mögött „A” van az riasztós”), ami először csipog párat ha hozzáérnek a kerékpárhoz, majd utána ordít 100 decibellel ha nem hagyják továbbra sem békén, ez eléggé rontja a tolvaj komfort érzetét, főleg ha vannak körülötte emberek, akik mind ránéznek ilyenkor. Riasztó elérhető külön Alarmbox néven, ami szintén kiváló eszköz a tolvajok megfutamítására.
ABUS Alarmbox 2.0, riasztó, ami bővíthető lánccal vagy kábellel
Hiába van jó lakatunk, ha nem megfelelően zárjuk le vele a kerékpárunkat, ezért mindig ajánlott a váz egyik csövét hozzázárni az adott tárgyhoz, sőt ha lehetőségünk van akkor a hátsó kerekét is, mert ebben az esetben a tolvaj nem tudja elvinni külön az értékesebb kerekünket. Ezenfelül próbáljuk minél magasabb helyen átfűzni a lakatot és minél magasabb helyre lakatolni a kerékpárt, amivel az elvágást és a művelet takarását tudjuk megnehezíteni a tolvaj számára. És ami még nagyon fontos, hogy legalább olyan erős tárgyhoz lakatoljuk a kerékpárunkat, mint maga a lakatunk, mert különben az adott tárgyat fogja elvágni a tolvaj. Az újfajta bringatárolók általában kellően erősek és vastagok, azokat fogóval nem tudják átvágni, a fűrészelés pedig eléggé látványos munkafolyamat, de ezenkívül alkalmasak különböző oszlopok, csövek, acél elemek vagy akár a fatörzsek is.
Érdemes beszélni a kerékpáron található kiegészítők és alkatrészek védelméről is, senki nem szeretné ha a kerekeit vagy esetleg a nyergét vinnék el a tolvajok. Első körben úgy tudjuk megnehezíteni a tolvajok dolgát, hogy csavaros kerékrögzítést és nyeregcsőbilincset használunk, persze egyik sem jelent 100%-os védelmet, viszont már mindenképpen szerszám kell az ellopásukhoz (ellenben a gyorszáras megoldásokkal). Lehet továbbnehezíteni az ellopásukat többféle trükkel, például hőre lágyuló ragasztóval csapágygolyót ragasztani a csavar kulcsnyílásába, de ebben az esetben mi sem fogjuk könnyen szerelni az adott alkatrészt. Ezenkívül a kerekeket, adott esetben a nyerget hozzázárhatjuk a vázhoz/lakathoz acélsodronnyal, ami extra védelmet jelent ezeknek az alkatrészeknek, például kapható olyan U-lakat, amihez ebből a célból jár acélsodrony. Persze használhatunk több lakatot is, mint ahogy egy-két ezzel a témával foglalkozó nyugati honlap javasolja, de ilyen esetben érdemes végiggondolni, hogy nem tudjuk-e inkább biztonságosabb helyen hagyni a kerékpárunkat, minthogy 3-4 lakatot kelljen rápakolni, általában egy lakatnak és egy riasztónak elégnek kellene lennie.
Összefoglalva
-Ha nem muszáj ne hagyjuk a kerékpárunkat őrizetlenül!
-Mindig zárjuk le a kerékpárunkat!
-Használj az adott biztonsági kockázatnak megfelelő minőségi kerékpár lakatot!
-A kerékpárzár minősége álljon arányban a kerékpár árával!
-Jól látható, nagy forgalmú helyre zárd le a bringádat!
-Amihez zárod legyen legalább olyan erős, mint a lakat!
-Írd fel a vázszámodat vásárláskor és regisztrálj a Bikesafe rendszerben és a gyártónál, lopás esetén erre lesz szükség először!
A Wahoo ismét egy újdonsággal jelentkezett az okosgörgők piacán, a mai napon mutatta be a legújabb okosgörgőjét, a Kickr Move-ot, ami előre-hátra irányba engedi mozogni görgőzés közben a kerékpárt ezzel is jobban hasonlítva a valódi kerékpározáshoz és abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy a hivatalos bejelentés előtt kaptam belőle egyet tesztelésre és ebben a cikkben megosztom veletek a tapasztalataimat.
A Wahoo Kickr-t legutóbb közel 2 évvel ezelőtt teszteltem minden kiegészítőjével együtt, akkor a V5-ös verzió volt éppen a csúcsmodell, tavaly megjelent belőle a V6-os, ami kicsit nagyobb teljesítményre volt képes és megkapta a wifi kapcsolatot, szóval óriási fejlesztés nem történt akkor. A tavalyi évben a Kickr Rollr volt inkább a nagy újdonság, ami egyfajta keveréke lett az okosgörgőknek és a szabadgörgőknek. Idén viszont lépett egyet a Wahoo és egy új okosgörgőt dobott a piacra, ami a Kickr görgő előnyös tulajdonságait ülteti bele egy előre-hátra mozogni képes okosgörgőbe, ez lett a Kickr Move.
Mielőtt kicsit részletesebben rátérnék a Kickr Move-ra írok röviden a Kickr-ről, hiszen paraméterei többségében az új modell megegyezik vele és nem feltétlenül szeretnék újra leírni mindent, a Wahoo Kickr tesztje ide kattintva olvasható. A Kickr a piacon található okosgörgők között egy több szempontból különleges modell, a zajszintjét tekintve a leghalkabb görgő, ami nem utolsó szempont ha a lakásban szeretnénk használni és a többségünk ott használja, a lánc hangja hangosabb, mint a maga a görgőé. Ezenfelül nagyon pontos és a melegedés hatására sem veszít a pontosságából, amit úgy ér el, hogy a konkurenciákkal ellentétben nem nyúlásmérő bélyegekkel méri a teljesítményt. Emellett gyorsan reagál a vezérlésre, összehajtható, nem igényel keréktámaszt, kapható hozzá Climb és Headwind kiegészítő. Röviden összefoglalva a Wahoo Kickr mindent tud, ami a virtuális valóságban bringázáshoz kellhet.
Ha a Kickr ilyen jó, miért van szükség a Kickr Move-ra? – jogosan kérdezhetnének. Azért, mert a Kickr maximum csak egy kicsi jobbra-balra mozgást enged, míg a valóságban a kerékpár legalább 2 dimenzióban mozog alattunk folyamatosan és ez a kint (valóságban) bringázóknak hiányzik és az izomunka sem 100%-ban ugyanaz a 2 sport között. Erre jött ki megoldásként tavaly a Kickr Rollr, ami jól szimulálta a valós kerékpározást, viszont hangosabb, mint a Kickr és a vezérlése, teljesítménye is jelentősen kisebb, illetve lassabb, mint a csúcsmodellé. A Wahoonál láthatjuk, hogy folyamatosan mindent megtesz azért, hogy a szobában is úgy érezzük magunkat görgőzés közben, mintha kint bringáznánk, ezért fejlesztett egy Kickr Move-ot.
Legjobban talán úgy lehetne szemléltetni a Kickr Move felépítését, hogy úgy képzeljük el, hogy a Kickr lábai fölé bekerül egy sín, amin képes előre-hátra, pontosabb egy nagy kör ívén mozogni a görgő. Valójában pofonegyszerű megoldás, persze a kulcs mindig a részletekben és a kivitelezésben van egy ilyen mozgó eszköznél. A mozgás egyébként kikapcsolható, van egy rajta egy gomb, amit ha átváltunk akkor lezár a mozgás és normál Kickr-ként tudjuk használni. A Kickr Move-hoz jár gyárilag sor és mindenféle adapter, amivel tudjuk gyorszáras és átmenőtengelyes kerékpárral is használni. Kerékemelőre sincs hozzá szükség, mert a görgő magassága állítható, pontosabban azt tudjuk kiválasztani, hogy mekkora kerekű kerékpárral használjuk. És ha már a kerékemelő szóba kerül akkor a Climbról (emeli a kerékpár elejét a szimulált útvonal meredekségének megfelelően) is érdemes pár szót ejteni, mert az előre-hátra mozgás erősen befolyásolja ennek az eszköznek a használatát, a Wahoo erre is gondolt és kerül a Climb aljára majd egy kiegészítő, ami kompatibilissé teszi a Move-ot is a Climbbal.
Használat közben
A nyárias időben kicsit extrémnek éreztem, hogy görgőre ülök a lakásban, de érdekelt, hogy milyen lett a Kickr Move, tényleg jobb-e vele görgőzni, jobban hasonlít-e a valódi bringázásra, mert eddig én még nem találkoztam olyan görgővel, amin tényleg jól éreztem volna magam és azt mondtam volna, hogy ez számomra nem kényszer, a Rollr kicsit közel van ehhez, de még az sem az igazi.
Feltettem rá a bringám, összepárosítottam a komputeremmel aztán kezdődhetett a teszt. Elsőre azt tűnt fel, hogy amikor igazgattam magam a nyergen akkor a bringám mozgott alattam mint kint és nem volt az a béna érzésem mint a fix görgőkön. Laza pörgetéskor nem volt észrevehető számomra, hogy mozog a kerékpár előre-hátra, ennek ellenére kívülről látható volt, hogy egy picit mozgott. Viszont minden egyes keményebb odalépéskor megmozdult a kerékpár hátra, ilyenkor látszódik, hogy kint is hogyan mozog alattunk a kerékpár erőkifejtéskor és mekkora terhelést kap a kerékpárunk hátsó háromszöge egy fix görgőn. Kiálláskor is hátralökődött a bringa, bár én nem vagyok az a fajta, aki hátralöki fél métert a kerékpárját ha kiáll a nyeregből, de látható, hogy mégis erőteljesen megmozdul. Csináltam egy rövid videót is, hogy láthassátok, hogy mozog a kerékpár a Kickr Move-on.
Arról most nem fogok írni, hogy milyen szuperül vezérelhető, milyen jó vele a Zwift és társai, milyen eszközökkel kompatibilis (mindennel), mert ezeket már elolvashattátok a Kickr okosgörgő tesztben. Inkább magáról az érzésről mesélnék, hogy milyen használni a Kickr Move-ot. Nem kérdés, hogy jobban szimulálja a valódi bringázást, mint a Kickr, az előre-hátra mozgásnak köszönhetően sokkal természetesebb érzés, persze nincs meg az a nagy oldalirányú mozgás mint kint, ami kiállva tekerve tűnik fel igazán. Mondjuk azt, hogy jobb mint a Kickr (vagy bármely más fix okosgörgő), de azért még ez sem valódi kerékpározás, amit valószínűleg soha nem fogunk elérni. 😉
Egy dolgot még ne felejtsünk el, a Wahoo Kickr Move nemcsak a kerékpározást szimulálja jobban, hanem a vázunkat is jobban megvédi a mozgásnak köszönhetően, nem kap akkora behatást az erősebb odalépésekkor és a kiálláskor, ami szintén nem utolsó szempont főleg ha valamilyen drága karbon vázat használunk.
Beköszöntött az ősz, kezdenek rövidülni a nappalok, egyre hidegebb lesz és nehezebb lesz elindulni bringázni. Ilyenkor tökéletes lehet alternatíva minden bringás számára a futás.
Ha most kezdesz bele a futásba, vagy most vennél futócipőt, mert a régi elkopott, akkor van egy programajánlatunk, ami számodra is érdekes lehet!
Szeptember 17-én vasárnap, a Salomon Magyarország és a Sarkcsillag Sportbolt közös tesztnapot tart a Normafán a Vasas Síháznál. A tesztnapon a Salomon PRO Team tagjai segítenek megtalálni a lábadhoz és a futóstílusodhoz legmegfelelőbb aszfalt-, és terepfutó cipőt. De ez még nem minden, mert ha megtetszett valamelyik modell, akkor a Sarkcsillag Sportboltnak köszönhetően, kedvezményesen meg is vásárolhatod a kiszemelt cipőt.
A tesztnapon természetesen találkozhatsz a Salomon Running Team Hungary támogatott sportolóival is, valamint részt vehetsz Vincze Zsófi ultrafutóval az általa vezetett közösségi futáson.
Máris megtudhatod, hogy milyen cipőket lehet kipróbálni.
Magyarországon elsőként itt próbálhatod ki a Salomon legnagyobb őszi újdonságát, a Thundercross terepfutó cipőt. Erről azt érdemes tudni, hogy egy olyan hiánypótló újdonsága a márkának, ami egyesíti a csillapítás általi kényelmet, és a cross minta radikális tapadását. Mellette ott lesz a maximális kényelmet adó Salomon Ultra Glide 2, és ha még az UG csillapítását is kevésnek tartod akkor érdemes kipróbálnod a Glide Max TR-t. Ha pedig általános terepre keresel cipőt, akkor a Salomon neked találta ki a terepfutás svájci bicskáját, a Sense Ride 5-öt.
A THUNDERCROSS annyira új modell, hogy egy picit részletesebben is olvashatsz róla, hátha még inkább megjön a kedved, hogy kipróbáld.
Ez egy igazán dinamikus terepfutócipő, ami a párnázott kényelmet egyesíti a kivételes tapadással és precíz lábtartással. Agresszív, 5 mm-es talpmintázattal rendelkező kialakításának köszönhetően, bármilyen terep kihívásaival megbirkózni, legyen az akármennyire trükkös, technikás vagy éppen saras, csúszós. A terepfutás őshazájában, a francia Alpokban fejlesztette ki a gyártó, ahol első körben tudták próbára tenni a kemény, köves, sziklás terepen, zúzalékos lejtőkön vagy a saras ösvényeken is. Így valódi alpesi terepviszonyok között született ez a lehető legtökéletesebb terepfutócipő, amire minden helyzetben számíthatsz.
Nézzük milyen fontos technikai jellemzői vannak!
Chevron fülek: Mély, többirányú mintázattal rendelkező talpkialakítás, aminek köszönhetően a cipő biztosítja a tökéletes talajfogást, így a tapadása puha, laza, saras és köves terepen egyaránt jól vizsgázik.
All Terrain Contagrip®: Az All Terrain Contagrip® talp bármilyen terepen megállja a helyét, tartós, magabiztos lépteket garantál száraz, nedves, csúszós, saras, laza vagy kemény talajon egyaránt.
Energy Foam: Könnyű, érzékeny hab, amelyet a jól bevált EVA és az olefin [OBC] kombinálásával jött létre a hosszan tartó párnázott kényelem és rugalmas energiavisszatérítés érdekében.
Természetesen nem csak a terepfutókra gondol a csapat. Ha inkább aszfalton szoktál futni, akkor is lesz mit kipróbálni, például az ősz másik nagy újdonságát a DRX Bliss-t, ami ötvözi a csillapítást, a tempót és a stabilitást. Mellette ott lesz még az Aero Glide és az Aero Blaze, tehát biztos megtalálod a futó stílusodhoz legjobban illő aszfaltos cipőt is.
A DRX BLISS-ről azt érdemes tudni, hogy megoldást jelent azoknak a futóknak, akik nem engednek a párnázott kényelemből, de az extra stabilitásról sem hajlandóak lemondani. Ezt a modellt a kimagasló minőségű és magasságú puha párnázása mellett az aktív oldalsó támaszték teszi tökéletessé, amely biztosítja a stabil lépteket. A belső plüss bélése puha védelemként öleli körül a lábakat, így garantálva a kényelmes illeszkedést és tartást a magabiztos, de lendületes futás élményéhez.
Aktív talpkialakítás: A teljes talphosszon megnövelt tapadás, ami kompromisszumok nélküli mozgékonyságot és egyenletes mozgásszabadságot biztosít.
Energy Foam: Könnyű, érzékeny hab, amelyet a jól bevált EVA és az olefin [OBC] kombinálásával jött létre a hosszan tartó párnázott kényelem és rugalmas energiavisszatérítés érdekében.
Extra kényelmes, plüss belső bélésének és légáteresztő, hálós felső részének köszönhetően igazán kellemes viselet és kényelmes tartást biztosít.
Ha nem akarsz lemaradni erről a szuper lehetőségről, akkor találkozunk szeptember 17-én 9 órakor Normafán a síháznál.
Szeptember 16-17-én az Autómentes Hétvégén egy 100 méter hosszú kétsávos elkerített pályán kipróbálhatod a legújabb e-bike modelleket.
Helyszín: Pesti alsó rakpart a Fővám térnél (Szabadság híd és a Havas utca között)
Neves magyar és külföldi gyártók elektromos kerékpárjai között válogathatsz, és kérdezheted a szakértőktől, hogy melyik modell felel meg leginkább az igényeidnek.
Az e-bike-ok a városi közlekedés forradalmát hozták el, lehetővé téve számodra, hogy gyorsan és könnyedén közlekedj a városban. Ezt az élményt szeretnénk veled megosztani, hogy saját magad is kipróbáld az e-bike-ok egyszerű és kényelmes használat.
Csatlakozz hozzánk az Autómentes Hétvégén, és tegyél egy lépést az egészségesebb és fenntarthatóbb városi közlekedés felé! Szervezz egy családi programot, vagy hozd el barátaidat is, hogy együtt élvezhessétek a kerékpározás örömét és az alsó rakpart csodálatos kilátását.
Ha valaha belenéztél egy bringaversenybe az IviBet Magyarország területén elérhető oldalán, vagy bármilyen hosszú szakaszos sportba, tudod, hogy az egész nem csak arról szól, hogy ki teker a leggyorsabban a célba. A kulcs a dinamika és pont ezért olyan izgalmas a live betting, vagyis az élő fogadás. Itt nem fix szorzók várnak rád, hanem minden pillanatban változik a helyzet, attól függően, ki támad, ki szakad le, és mennyire dolgozik a csapat a kapitányért.
Miért más a live betting, mint a meccs előtti tipp?
Amikor a szakasz előtt teszel meg egy tippet a győztesre, az kb. olyan, mintha előre megpróbálnád eltalálni a sztori végét egy Netflix sorozatban. De, amikor élőben fogadsz, akkor minden apró mozdulat, minden támadás és minden szökés beleírja magát a sztoriba. Az oddsok folyamatosan pörögnek és te is játszhatsz velük.
Ha egy bringás elindul egy brutál támadással, azonnal leeshet a szorzója, mert hirtelen nagyobb esélye van behúzni a szakaszt. De ha a peloton (a nagy mezőny) összezár és levadássza, az oddsok megint eltolódnak. Ez az adrenalin, ami miatt a live betting más szint.
Szökések: a nagy lutri, nagy nyeremény lehetősége
A szökések mindig a legizgisebb pillanatok egy szakaszon. Amikor pár bringás elmegy a mezőnytől, hirtelen mindenki azt figyeli: vajon hazaérnek, vagy bedarálja őket a főmezőny?
Amikor elindul a szökés: az oddsok azonnal reagálnak. A szökevények szorzója leesik, mert nő az esélyük.
Ha a különbség nő: (pl. 3 perc, 5 perc, 7 perc előny) a fogadóirodák is komolyabban veszik őket.
De ha közeledik a cél, és a sprintercsapatok elkezdenek tempót menni: bum, az odds visszaugrik, mert a szökésnek egyre kisebb a sansza.
Itt lehet igazán nagyot kaszálni: ha érzed, hogy a szökés tartani fogja magát, és még jókor lépsz be, masszív nyereményt húzhatsz be.
Támadások a hegyen: instant odds rally
Amikor jön egy brutál hegyi emelkedő, ott dőlnek el a nagy dolgok. Egy-egy támadás hegyen olyan, mint a tőzsdei árfolyam ingadozás: azonnali reakció van.
Ha egy favorit támad: az oddsai szinte azonnal feleződnek, mert mindenki tudja, hogy komoly esély van a szakaszgyőzelemre.
Ha egy outsider próbálkozik: az oddsai hirtelen lejjebb mennek, de még mindig magasak, mert nem biztos, hogy bírja végig.
Ha a csapatmunka bekapcsol: (pl. segítők diktálják a tempót a kapitánynak) az iszonyúan felhúzhatja a csapatvezér esélyeit.
Itt az élő fogadás totál adrenalin: folyamatosan figyelni kell a verseny dinamikáját, mert az oddsok másodpercek alatt változnak.
Sprintbefutó: amikor minden szorzó megőrül
A sprint olyan, mint egy rapid kaszinójáték: pillanatok alatt eldől minden. Amikor közeledik a cél, a sprintercsapatok összerendeződnek, és onnantól minden lépés instant hatással van az oddsokra.
Ha a vonat szépen feláll: (értsd: a sprinter mögött ott a komplett csapat, húzzák neki a tempót), azonnal leesik a kapitány odds-a.
Ha valaki bekeveredik a sprintbe, aki nem klasszikus sprinter: hirtelen megugrik az esélye, mert meglepetés is lehet.
A bukások, hibák: egy sima kanyarban történő malőr instant átrajzolja az egész szorzótáblát.
A sprint finish élőben valóban egy rulett: egy fél másodperces döntés mindent átírhat.
Hogyan érdemes stratégiázni élő fogadásnál?
Oké, szóval az oddsok pörögnek, te meg próbálod tartani a tempót. Pár tipp, ami segíthet:
Ne ugorj rá az első szökésre: a verseny elején szinte mindig van pár próbálkozás, de ezek 90%-át bedarálják.
Figyeld a csapatok viselkedését: ha a sprintercsapatok nem akarnak üldözni, a szökésnek nagyobb az esélye.
Hegyen mindig a favoritokra figyelj: ott dőlnek el a komoly szakaszok.
Sprinteknél nézd a felvezető embereket: ha szépen felállt a vonat, nagyobb az esély a csapatsprinternek.
Használd a cash out opciót: néha jobb kiszállni időben, mint megvárni, amíg minden elúszik.
A live betting a bringaversenyek és szakaszos sportok igazi thrillere. Nem statikus, nem előre kiszámolt, hanem egy folyamatosan változó játszma.