Home Blog Page 118

Fenix HL32R-T fejlámpa teszt: Csúcs lámpa futáshoz és túrázáshoz

Sokáig azt hittem, hogy az őszi-téli hónapokra nem is lehetne jobb lámpám futáshoz, mint a Fenix HM61R Amber fejlámpa, de aztán a kezembe került egy Fenix HL32R-T tesztelésre, ami teljesen megvett engem. Alacsony tömeg, okosan tervezett fejpánt, két reflektor, fókuszált és szórt fény, nagy üzemidő jellemzi ezt a lámpát, nem tudnék olyat kívánni, amit nem tud.

Ősszel a nappalok rövidülésével sokan más sportokra váltanak a kora reggeli vagy az esti kerékpáros edzés helyett, például a futás népszerű az olvasóink körében (én magam is sokat szoktam futni a téli hónapokban), amit lehet napfelkelte előtt vagy naplemente után is művelni. Akár mehetünk kivilágított futópályára vagy futhatunk az utcán is, de számomra az igazi futás terepen van, ott érzem magam igazán jól, ott tudok kikapcsolni. Természetesen az utóbbihoz már világítás is kell ha nem szeretnénk minden buckában, gyökérben, kőben elesni, és szerintem mindenki szívesebben fut úgy, hogy látja mi van előtte 🙂 .

A futáshoz egyértelműen a fejlámpa a legjobb választás, azt nem kell a kezünkben tartani és mindig kéznél pontosabban fejen van. A kerékpározáshoz képest nincs szükségünk olyan óriási fényerőre hiszen jelentősen lassabban haladunk, még a brutális lejtőkön is bőven elegendő a kerékpározáshoz használt fényerő fele, egy jól ismert sík ösvényen pedig akár 50 lumennel is vígan ellehetünk. Viszont nem árt ha a fényerő mellett a színhőmérséklet is segíti a mélységérzékelést, mert a lábunk nem gördül csak úgy át egy akadályon, mint a kerék, hanem ha megakad akkor előre eshetünk.

Egészen mostanáig a tavalyi nagy lámpa tesztünkben bemutatott Fenix HM61R Amber fejlámpát használtam futáshoz, késő esti kutyasétáltatáshoz és bringázáshoz (terepen) is, amivel maximálisan elégedett voltam. A futáshoz soha nem használtam ki a maximális fényerejét, 150 lumen kb minden helyzetben elég volt, maximum csak akkor kapcsoltam feljebb ha látni akartam mi zörög a bokorban vagy ha éppen egy autó jött felém a réten felkapcsolt reflektorral akkor én is tudtam neki viszonozni a „kedvességét”. A mezőn kutyasétáltatáskor is időnként fel kellett kapcsolnom maximumra, amikor „kicsit” messzire ment valamelyik kutya, de ott is ezenkívül szinte mindig 50 vagy 150 lumenen használtam.

A Fenix idei új modelljei között megtaláljuk a HL32-T fejlámpát, amit futáshoz és túrázáshoz terveztek, és abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a kronium.hu jóvoltából tesztelhettem azt. A csomag megérkezése előtt nem ástam bele mélyen ebbe a lámpába, így a dobozból kivéve meglepődve tapasztaltam, hogy már kinézetre is milyen minőségi darab. Szép piros szín, magnéziumötvözet test, tekerővel állítható fejpánt, két reflektor és még a tömege is jóval barátságosabb, mint az enyém.

A technikai paraméterek között mindig a fényerőt és az akku kapacitását nézzük meg először a lámpáknál, a Fenix HL32-T-ben két reflektor található, melyek egyszerre nem képesek működni, hanem mindig csak az egyik világít, a nagyobbik egy távoli fényszóró, ami fókuszált fénnyel (kis központosított terítéssel) világít 3 fényerővel, – 800 lumen 3 óra, 200 lumen 8 óra, 70 lumen 20 óra – a kisebbik pedig egy széles fényszóró, ami szélesen teríti a meleg fényét 3 fényerővel – 200 lumen 8 óra, 70 lumen 20 óra és 5 lumen 150 óra – és ezenkívül egy 5 lumenes SOS villogó üzemmódot is tud 300 órán keresztül. Az áramot egy 1900 mAh-s Li-ion akkumulátor biztosítja, ami tölthető és cserélhető a lámpában, vészhelyzet esetén pedig 3db AAA elem is tehető a helyére (ezek nem tölthetőek). Az akkumulátor töltöttségét 4 db led jelzi, ami a lámpa bármely gombjának rövid megnyomására felvillan (csak a gyári akku töltöttségét jelzi ki). A lámpa USB-C kábelen keresztül tölthető és nulláról kb 3 óra alatt tölthető fel teljesen.

A Fenix HL32R-T tetején két gombot találunk, értelemszerűen az egyik az egyik reflektort, a másik pedig a másik reflektort kapcsolja fel-, illetve le hosszú gombnyomásra. Ha világít az egyik reflektor akkor a másik bekapcsolásával automatikusan lekapcsol. A távolsági reflektorban található memória funkció, mindig abba az üzemmódba kapcsol vissza amiben kikapcsoltuk, míg a széles reflektor mindig a legalacsonyabb üzemmódba kapcsol vissza. Túlmelegedés elleni védelem található a lámpában, ami érzékeli, hogyha 65 fok fölé melegedett a lámpa akkor visszább kapcsol és addig nem enged magasabb fényerőre kapcsolni amíg vissza nem hűl. Akku védelem is található benne, ami nem engedi gyorsan lemerülni a lámpát, hanem inkább alacsonyabb üzemmódba kapcsol ha érzékeli az alacsony akkufeszültséget. További biztonsági funkcióként gombzárat is tett a Fenix a lámpába, amit valamelyik vagy mindkét gomb 3 másodpercig történő nyomásával tudunk aktiválni, míg mindkét gomb 3 másodpercig történő nyomásával tudunk feloldani, ez kifejezetten hasznos funkció amikor táskában szállítjuk a lámpát és ezzel minimalizálni tudjuk a véletlen bekapcsolást ilyenkor.

Használat közben

A tekerős megoldással nagyon könnyen fel tudjuk venni a Fenix HL32-T fejlámpát a fejünkre, nem kell próbálgatni a pántot, mint a hagyományos bújtatós megoldásnál, hanem csak felvesszük a fejünkre és a tekerőt addig forgatjuk amíg kellően feszes nem lesz a pánt. Mindegy egyes felvételnél nem kell eljátszanunk ezt, mert a pánt gumis, egyedül akkor kell hozzányúlnunk ha sapkára, vagy kendőre vesszük fel. A tekerő gombját meghúzva oldja a damilt. Órási fejre is fel tudjuk venni a lámpát, mert nagyon hosszú a damil, bár pont kerékpáros fejvédőre nem lehet feltenni, mert ahhoz éppen rövid 🙂 , de a lámpa kialakításán is látszik, hogy ezt nem arra találták ki és még ha hosszban jó is lenne akkor is lecsúszna a bringás sisakról. Viszont ha már a pántnál járunk akkor fontos megemlíteni a szélességét, ugyanis az átlagnál szélesebb, aminek köszönhetően extrán kényelmes és nem vágja az ember fejét. A lámpa szöge széles terjedelemben állítható, akár futás közben is fel tudunk nyúlni és állítani a szögén – annyira egyszerű – , ha esetleg elcsúszna a fejünkön a lámpa, amire kicsi az esély.

Már első használatkor a széles fényszórót szerettem meg, gyönyörűen, szélesen teríti előttem a fényt és a meleg színhőmérséklete miatt nagyon jó vele a mélységérzékelés. Az eddigi fejlámpáimnál mindig olyan érzésem volt, mintha egy csőben futnék a fénycsóva miatt, ennél a lámpánál viszont oldalra is elég jól látok, ezért nálam a széles reflektor lett az alapértelmezett üzemmód jellemzően 70 lumen fényerő mellett, amivel már elég jól láttam, 200 lumenre a nehezebb terepen kapcsoltam fel. A távolsági fényszórót is használtam időnként, például ha messzire kellett néznem az ösvényen vagy ha a kutyát kerestem, hogy éppen merre jár (hiába van a nyakörvén vastag fényvisszaverő az nem minden szögből látszik), a 800 lumen nagyon durván mindenre is elég ilyenkor, ami nem meglepő hiszen bringán sem szoktam ennél nagyobb többet használni.

A távolsági reflektor 800 lumenen

Az üzemidőt tekintve nyugodtan elmehetünk vele egész éjszakás futásokra is, az említett 70 lument közel 20 órán keresztül tudja, ami még a legrövidebb nappalok idején is elég és 200 lumenen is kibír 8 órát, amivel nagyon fáradtan is extrán jól látunk (bár az ismerősi körben kérték már el tőlem éjszakai alpesi terepfutóversenyre az 1200 lumenes lámpámat, de a mai napig nem értem, hogy mire kellett neki 🙂 ). A túlmelegedéssel nem volt problémám, nem kapcsolt egyszer sem vissza alacsonyabb üzemmódba és üzemidő tekintetében is ahogy már megszokhattuk tudja, amit a Fenix ígér.

A széles reflektor 200 lumenes meleg fénye

Kinek ajánlom?

Ha egy minőségi, kényelmes fejlámpát keresel esti-éjszakai futásokhoz, túrákhoz, amivel akár egész éjszaka tényleg jól láthatsz akkor mindenképpen érdemes megnézned a Fenix HL32-T fejlámpát.

ABUS GameChanger 2.0 fejvédő teszt – A sebesség mindennek felett?

Júniusban írtunk arról, hogy az ABUS legendás aero sisakjának megjelent a legújabb kiadása, a GameChanger 2.0, ami az elődhöz képest jelentősen jobban szellőzik, mindamellett aerodinamikában nem veszített semmit, legalább olyan gyors mint az egyes modell. Azóta befutott hozzánk belőle egy tesztpéldány, amit a nyár végi, őszi időjárásban leteszteltem.

A GameChanger az ABUS kínálatának egyik leghíresebb modellje, ez volt a német gyártó első igazán modern és teljesítménycentrikus fejvédője, ami a versenyzők körében népszerű lett. Több világbajnoki cím is ehhez a modellhez fűződik, például Mathieu van der Poel ebben a sisakban lett cyclo-cross és országúti világbajnok idén, de a hollandok másik világsztárja Annemiek van Vleuten is ebben a fejvédőben halmozta az elmúlt években a győzelmeit. Viszont már elég régen piacon volt a GameChanger, ezért az ABUS-t ismerve várható volt, hogy hamarosan megjelenik belőle a 2.0-s verzió, amit végül ez év júniusában a Tour de France-on történt meg és láthattuk a Canyon Alpecin csapatban, ahol Jasper Philipsen négy szakaszt is nyert benne. Engem, mint az ABUS sisakok kedvelőit egyből lázba hozott a bejelentés, kíváncsi voltam, hogy miben változott, miben lett jobb, mint az előd, ezért a hazai forgalmazóval gyorsan megállapodtam egy tesztben. A sisak megérkezése nem volt annyira egyszerű, mert a bemutató után hirtelen akkora kereslet lett az új modellre, hogy a legtöbb szín azonnal elfogyott és végül csak késéssel érkezett meg a tervezetthez képest.

Mielőtt még nekilátnék a sisak bemutatásának fontosnak tartom leírni, hogy az Olaszországban gyártott ABUS modellek (az ABUS saját sisakgyára Olaszországban működik) közül mindegyikből van vagy volt nekem otthon és a két kedvenc sisakom közülük az AirBreaker és GameChanger, így eléggé képben vagyok az ABUS teljesítménycentrikus fejvédőivel. A GameChanger 2.0 azért is érdekes számomra, mert míg az AirBreakert tökéletes fejvédőnek tartom addig a GameChanger első verziójánál látok fejleszteni valót.

Ha ránézünk a GameChanger 2.0-ra akkor láthatjuk, hogy nem csak egy ráncfelvarráson esett át a régi modell, hanem teljesen újratervezte az ABUS az aero fejvédőjét, a formavilág némileg hasonló, olyan mintha a régi modell középső szellőzőit feljebb tolták volna, de kb ennyiben kimerül a hasonlóság. Új szellőzőnyílások kerültek az említett középső nyílások alá, a felső szellőzőket teljesen újratervezték (egy műanyaglap tereli a levegőt befelé) és a hátsó nyílások is teljesen mások. Ezenkívül ha belenézünk a sisak belsejébe akkor azonnal látjuk, hogy teljesen más lett a szellőzőrendszer, aminek az ABUS marketingesei mindenféle fantázianevet adtak, aztán még hátul láthatjuk, hogy az állítómechanika sokban hasonlít az elődhöz, de mégis más és már Zoom Pro névre hallgat. A védelem tekintetében ugyanúgy megkapta az ActiCage (meglévő vázra öntik rá az EPS habot) vázat, melynek köszönhetően erősebb szerkezetet alkot a fejvédő. Ezenfelül még QUIN ready az új modell, azaz ellátható az ABUS lassulás érzékelőjével (amiben egyszerre öt szenzor mér), amiről bővebben a MoDrop tesztben olvashattok. A GameChanger 2.0-ból létezik MIPS-es változat is, amiben már az új szinte láthatatlan MIPS Air található és ezeket a modelleket mágneses Fidlock csattal látták el.

Feljebb már említettem, hogy a GameChanger első verziójánál látok fejleszteni valót, ezért érdekelt, hogy az ABUS mérnökei is ugyanezeket látják-e, mert a fejvédő jelentős részben függ az adott egyén anatómiájától, nem biztos, hogy mások is úgy látják mint én. Szerintem az első verzió nem szellőzik jól, ami gyors, sík versenyekre tervezett aero sisaknál nem meglepő, sőt normális, hiszen az aerodinamika az elsődleges ezeknél a modelleknél, bár különösebb probléma nélkül indultam benne hegyi versenyeken a tavasszal, de nyáron eszem ágába sem lett volna felvenni, mert a kedvenc AirBreakeremhez képest sokkal de sokkal rosszabbul szellőzik, én pedig izzadós vagyok, ennek ellenére gyakran találkozom olyanokkal, akik nyáron 35 fokban simán szembetekernek velem GameChangerben, ebből is látszik, hogy mennyire egyénfüggő, hogy kinek mi a fontos. A másik probléma vele, hogy kicsit orrnehéznek érzem, ami azért is különös, mert elvileg az AirBreaker és a GameChanger ugyanarra a belső formára épül, de míg az AirBreaker tökéletesen áll a fejemen addig a GameChanger nem teljesen, olyan mintha az ABUS az AirBreakernél tökéletesíttette volna a teljes állítórendszerét.

Az ABUS kommunikációjából egyértelműen látszik, hogy ők is tudták, hogy az első GameChanger szellőzésén van mit javítani, mert a GameChanger 2.0 bemutatóján kiemelték, hogy az új modell jelentősen (a tesztek szerint 32 %-kal) jobban szellőzik, amihez már ránézésre sem férhet sok kétség, hiszen több szellőző került a sisak elejére és a belsejében is mélyebb szellőzőcsatornák futnak. Ezenkívül a gyártó még az aerodinamika terén történt fejlesztéseket helyezte a középpontba, a GameChanger 2.0 már lehajtott fejtartás mellett is igazán aero. A tömege is javult, a gyári 260 grammos (M méretben) adat mellé, 265 grammot mértem otthon, amivel pár grammot lefaragott az ABUS az első verzióhoz képest.

 

Menet közben

A beállítás gyorsan ment, mint eddig az összes ABUS sisakomnál, a tarkónál kellett beállítani a kívánt magasságot, aztán rászorítani a fejemre, a fülem alatt a pántok állítgatásával nem kellett foglalkozni, mert a pántok itt össze vannak varrva és számomra éppen optimális helyen futnak, ezenfelül az állam alatt a pánt hosszát kellett megigazítani, pontosabban max hosszra kiengedni, mert az elődhöz képest rövidült a pánt hossza. Ezután máris kész volt használatra, vagyis kész lett volna, de a szemüveget is mindig előre megnézem hozzá nehogy menet közben érjen meglepetés. A megszokott szemüvegeimmel kompatibilis (Rudy Project Cutline és KOO Demos), elférnek a sisak alatt, bár kicsit feljebb kell tolni a sisak alját mint általában (erre még kitérek később), viszont a szemüveg portba hátra nem olyan könnyű beletenni a szemüvegeket, pl csak a Cutline-nal kompatibilis (természetesen nem lehet minden gyártóval kompatibilissá tenni).

 

Nekivágtam még augusztusban a hőségben az országútnak és tényleg azt tapasztaltam, hogy jobban szellőzik, mint a régi verzió, persze az AirBreakerhez képest alulmaradt, de alapjában véve más körülmények közé készült a két fejvédő, az egyik egy kifejezetten jól szellőző all-rounder sisak, míg a másik egy nagy sebességhez fejlesztett alacsony légellenállású fejvédő. Nagyjából kényelmes volt, de ez is nagyon picit orrnehéz volt nekem, mint az előd, bár 1 perc viselés után teljesen megszoktam, hogy a fejemen van és észre sem vettem, hogy viselek valamit, meg lehet, hogy a fejemmel van a baj, hogy ilyeneket érez 🙂 . Ami számomra érdekes volt, hogy a sisak elejét megnyomva nem tudtam kipréselni a homlokszivacsokból az izzadtságot, mert a sisak eleje és a szivacs nem ér össze. Nálam olyan nincs egyik sisaknál sem (mondjanak bármit a marketingesek), hogy nem folyik az izzadtság nyáron a szemembe, ezért próbálok így javítani a helyzetemen.

Fotó: Vígh Attila

Ezután félretettem a fejvédőt és nem erőltettem a 30+ fok feletti hőmérsékletben a használatát, maximum csak egyszer-egyszer vettem fel hűvösebb nyári napokon. Aztán eljött a Pilis I. időfutam igazi nyári hőséggel, de ez volt a jó alkalom a sisak tesztjére, ha itt nem fő meg a fejem akkor átment a vizsgán. A verseny során sehol nem éreztem azt, hogy túlzottan meleg lenne a fejem, persze melegem volt a hegyen felfelé főleg az emelkedő második felében, de nem volt meg a le akarom venni érzés, sőt el is felejtettem a koncentrálásban, hogy milyen sisak van a fejemen. Szóval átment. A kritérium OB-ra sem tudtam volna jobb választást, természetesen szeptember elején ismét nagy meleg fogadott Békéscsabán, így megint jó alkalom nyílt a tesztre. A verseny kb első 60 %-án nagy tempót kellett mennem, de megint fel sem tűnt a fejemen a sisak, ami annak a jele, hogy kényelmes és a szellőzésével sincs gond.

Az idei Tour de Zalakaroson a szakadó hideg esőben nem volt kérdés, hogy a GameChanger 2.0-t veszem fel, a sisakban nem volt meleg a meredek falakon sem, sőt a célban éreztem, hogy áthűlt a fejem, szóval rendesen szellőzött. A kényelemről ezen a versenyen túl sokat nem tudok mondani, nem nyomott, de volt bőven olyan körülmény az időjárás miatt, ami lekötötte a figyelmemet. Ezenkívül a versenyek közül még egy Turul Kupa került bele eddig a GameChanger 2.0-ba, talán itt volt az optimális viselet a 16-20 fok közötti hőmérsékletben, végig kényelmes volt és megfelelő hűtést adott az emelkedőkön is.

Gelse, Fotó: Tirszin János

A tapasztalatok során még két dologra szeretnék kitérni. Írtam már feljebb, hogy a sisak alját egy picivel feljebb kell tolni, mint általában a többi ABUS sisakomnál, és így áll meg a fejemen stabilan a sisak, ilyenkor nem éreztem orrnehéznek, tehát az ABUS eredetileg ilyenre tervezte. Amin nem biztos, hogy meg kéne lepődni, mert az időfutam sisakokat is hátra kell tolni, hogy aerok legyenek, és valószínűleg ennél a modellnél is ez lett az alapértelmezett az előredőlő testtartás, aero pozíció miatt.
A másik említésre méltó dolog a lófarok kompatibilitás, az ABUS sisakjait többnyire lófarokkal is lehet viselni, amit ennél a modellnél is megtalálunk a specifikációk között, viszont a Zoom Pro állítórendszernél szűkebb a hely, mint az elődnél, aminek köszönhetően a nagyon sok hajjal rendelkezők lófarkait nem lehet áthúzni rajta (teszteltük) így nem 100%-os a rendszer nők számára.

Védelemről még nem ejtettem szót, mivel szerencsére nem sikerült letenni a fejemet bringázás közben 🙂 , de ezzel biztos nem lesz gond, hiszen ez egy ABUS sisak. 😉

Kinek ajánlom?

Annak aki országútizáshoz szeretne egy gyors aero sisakot, amiben nem sül meg a feje az első melegebb napon és a kényelemben sem szeretne kompromisszumot kötni. Ezenkívül a hűvösebb időben is jó választás a maximális szellőzést biztosító sisakok helyett, illetve itt a nyakunkon a cyclo-cross szezon, ahová remek választás lehet.

Ajánlott fogyasztói ár: 99 980 Ft

További információkért kattints ide.

Idén már 4. évadát zárta az MTB és terepfutó Challenge

2023-ban már 4. évadát zárta a Superior Racing Team által létrehozott szabadidős MTB és terepfutó Challenge, tavasztól-őszig 6 futamon keresztül gyűjthették pontjaikat a versenyzők.

Idén olyan világmárkák támogatták a sorozatot mint a Superior, Magura, MET, Joe’s, FLR, WTB, DT Swiss, Nutrixxion. Eddig soha nem látott mértékben közel 5 millió ft értékben lettek díjazva a dobogósok.

Sikeresnek bizonyult, hogy a sorozathoz 3 futam erejéig csatlakozott a KLND a Gravel sorozat is, így már biztos , hogy 2024-ben is lesznek közös szervezések.

A Challenge sorozat legfőbb célkitűzése, hogy a 10 km-es mini-családi távon minél több gyermek és kísérő szülő induljon. Ennek érdekében a kísérők díja 50%-al fog csökkenni!
Évről-évre 20-30%-al nő a gyerekek és kísérők száma és idén már futamonként átlagosan közel 50 gyermek és 50 szülő választotta a családi távot.
A sorozat időbeosztásának nagy előnye, hogy a szülők a családi futamot követően teljesíthetik választott rövid vagy hosszú távjukat.

2024-ben is 6 Challenge futam várható, de egy tartalék dátummal is készül a szervező csapat. Két új dunántúli helyszín is bekerül a sorozatba, melyek november elsejével a nevezési felület megnyitásával lesznek publikusak.

MTB és terepfutó Challenge 2024-es tervezett időpontok:

-Április 13.
-Május 4.
-Június 1.
-Július 6.
-Július 27.
-Augusztus 24.
-Szeptember 14.

Október 22-én ismét KolorCross Kazincbarcikán!

Egy év kihagyás után idén ismét Kazincbarcikára látogat a hazai cyclo-cross mezőny, 2023. október 22-én a Csónakázó-tó melletti parkban mérhetik össze erejüket a bringások a Cyclo-cross Magyar Kupa nyitányán.

Kazincbarcika már hagyományos helyszínnek számít a hazai cyclo-cross világában, azok közé a helyszínek közé tartozik az idei versenynaptárból, ahol legtöbbször rendeztek versenyt. Idén október 22-én már 12. alkalommal állhatnak rajthoz a bringások a KolorCrosson és ahogy két évvel ezelőtt most újra a KolorCross-szal kezdődik a Cyclo-cross Magyar Kupa.

A Csónakázó-tó melletti parkban évről-évre remek versenyeket rendeznek, rézsűk, palánk, kanyarok sokasága és tavalyelőtt óta egy homokbánya is színesíti a nyomvonalat, amiben idén még egy kis változásra is számíthatnak az indulók. Ezenkívül a pálya több helyen megújul, például az idei évben a tavat teljesen megkerüli majd.

Október végén az időjárás már kérdéses, lehet száraz pálya is ilyenkor, mint 2 évvel ezelőtt, de akár lehet igazi crossos időjárás sárral és hűvösebb körülményekkel, viszont legyen bármilyen idő biztosan izgalmasak csatákat vívnak majd a versenyzők.

A versenyen a legkisebbektől az elit versenyzőkön át az idősebb bringásokig rajthoz állhat mindenki (feltéve ha rendelkeznek versenyengedéllyel vagy szabadidős kártyával), de az igazolt kerékpárosokon kívül a hobbi bringások is kipróbálhatják magukat mtb vagy cyclo-cross kerékpár nyergében a nap utolsó futamában.

Hűvös idő esetén érdemes lesz kihasználni a Kazinczy Sportcsarnok nyújtotta öltözési lehetőséget, ami mellett a kerékpárokat is itt tudjuk majd lemosni. A parkolás idén a leendő vízi komplexum melletti területen lesz lehetséges, ahonnan könnyen elérhető lesz a dupla depó területe. És aki energiapótlásra vágyik a verseny után az a Pityókás Lángos büféből tud magának finomabbnál finomabb ételeket vásárolni.

Versenykiírás: https://www.team3k.hu/versenyek/

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/642145204670133/

Nevezés: https://sportorigo.com/HU/4/Nevezes/322/XII-Kolorcross-Cyclocross-Magyar-Kupa

 

A Kamaraerdőben technikás pálya és nyárias időjárás fogadta a cyclo-crossosokat a szezonyitón

Idén a Kamaraerdőben a Cyclo-cross Challenge 1. futamával vette kezdetét a hazai cyclo-cross szezon. Október elejének megfelelően kellemes időjárás és száraz pálya várt a bringásokra, na meg a Kamaraerdő szintben bővelkedő ösvényei. Természetesen idén sem hagyhattam ki ezt a versenyt, ami az erősen száraz körülményeknek köszönhetően más arcát mutatta, mint az elmúlt években.

Hosszú szünet október 7-én ismét cyclo-cross versenyen vehettünk részt itthon, ezúttal a Kamaraerdőben a Cyclo-cross Challenge-dzsel kezdődött el a szezon. 4 évvel ezelőtt ezen a helyszínen indultam el életem első cyclo-cross versenyén, így nekem mindig emlékezetes marad a Kamaraerdő. Akkor nedves körülmények között, enyhén sáros pályán (apró mintás gravel gumival mentem) versenyeztünk, ami a nulla crossos rutinnal párosítva élménydússá tette a versenyt. Idén viszont már régóta nem esett az eső, ezért száraz pályára lehetett számítani, de még annál is szárazabb volt, mint amit vártam.

A tavalyi versenyből okulva már előző nap délután elmentem pályát járni, hogyha van valamilyen technikásabb elem akkor azt sikerüljön begyakorolni – bár Sanya azt mondta, hogy a tavalyi pályára épül az idei nyomvonal, – plusz reggel túl sok időm nem lett volna a pályát gyakorolni, mert az utánpótlás bringásaimnak kellett megmutatni a pályát és nekik segíteni, hogy mit hogyan kellene megoldani. Már az első körben tetszett a nyomvonal és az erdős szakaszon tényleg nagyrészt a tavalyin mentünk, semmi lehetetlen nem volt benne, egyedül az egyik meredek visszafordítónál kellett kitalálni, hogy ez bringán vagy futva lesz-e gyorsabb/teljesíthető. Pályabejáráson ment bringán, de várható volt, hogy magas pulzuson már nem így lesz. A bedőlt farönköt imádtam, végre egy olyan akadály, amin én is át tudtam menni 🙂 . A homokos szakaszok szerintem jobbak voltak, mint az előző években, persze kérdés volt, hogy másnapra milyenek lesznek. Viszont a gyerekpályán erősen elgondolkoztam, hogyan fognak a 9-11 éves bringásaim végigmenni ezen a pályán (a letörést kivéve az erdei szakasz ugyanaz, mint a felnőtt pálya) viszonylag kevés terep edzés után, – oké, jól tudnak futni, maximum majd sokat tolják 🙂 .

A verseny reggelén szembesültünk azzal, hogy tényleg több verseny zajlik ezen a napon egyszerre a Kamaraerdőben, ennek ellenére volt parkolónk, egy szervező segítette a parkolást az óvoda udvarán. A rajtszámátvétel gyorsan zajlott és hamar a pályán voltam a gyerekekkel. Meglepetésemre az erdei szakaszokat viszonylag könnyedén megoldották a kicsik, egyedül a 9 éves lánynak voltak gondjai az aszfaltról felkanyarodáskor, mert a nehéz bringáját alig tudta feltolni, mindig visszacsúszott, de a többit olyan simán abszolválták a tudásukhoz képest, hogy kicsit kezdtem magam szégyellni a bénázásaim miatt 🙂 . Nagyjából így megnyugodtam, csak annyi volt a lényeg, hogy ne törjék magukat össze verseny közben.

A hosszú ücsörgés helyett most a pálya szélén szurkoltam a gyerekeknek az U11-U13 futam alatt, szerencsére minden jól ment, az említett aszfaltról meredek feltolással sem volt gond, legalábbis az én versenyzőimnél, de a mezőny hátsó részénél a kicsiknél már a szervezők segítettek feljutni egy-egy gyereknek ott. Aztán kicsit később a depóhoz álltam be önkéntes forgalomirányítónak, mert volt pár gyerek, aki folyamatosan eltévedt és levágta ott a pályát vagy összevissza kevergett. „Edzők, szülők, nem árt bejárni a pályát és segíteni a gyerekeket a kritikus pontokon!”.

Az elit-master1 futamban voltam érdekelt, itt kb az utolsó hely elkerülése nekem mindig a cél (de legalább nyugisan tudok versenyezni), ennek ellenére az első sorba szólítottak, de tudtam, hogy az első homok után már valahol a legvégén leszek. Az első balosban elengedtem a mezőny harmadát, aztán a homok után már leghátul voltam. Az erdőbe bekanyarodáskor kisebb dugó alakult ki, de a hosszú emelkedő rendesen megnyújtotta a mezőnyt. Ez az emelkedő talán a leghosszabb a hazai cyclo-cross versenyeken, az erősek sokat tudnak adni itt a többieknek, ennek ellenére én szeretem, mert a hosszabb résztávok jobban fekszenek nekem, mint a folyamatos kigyorsítás, plusz itt az első felében a lapos szakaszon lehet rendesen nyomni.

Ezután következett a pálya talán leglátványosabb része, egy letörés, ami cyclo-cross bringával is simán teljesíthető, de elsőre talán meredeknek tűnik. Az alján balos kanyar, aztán felfutás és jöhetett a kicsit montis szakasz a gyökerekkel és a végén egy kifelé dőlő visszafordítóval, ami most brutál poros volt, aminek köszönhetően nem volt annyira egyszerű, az első körben még feltekertem itt, de aztán a második körtől már felfutás lett belőle.

Ez egész pálya a sok szint ellenére lendületes volt, a síkon a kanyarokban is szépen lehetett fordulni, nem éreztem azt, hogy azért van benne az a kanyar, mert a szervező nem tudott éppen jobbat kitalálni és ezt tette bele technikai elemként. Persze az emelkedők miatt brutálisan szívta az ember energiáját a nyomvonal és a lejtőkön sem volt lehetőség sokat pihenni, mert kellett figyelni a sok poros kanyarban, legalábbis nekem. Talán a síkon lehetett a kanyarok között kicsit belepihenni, de ott meg a homok dolgoztatta meg az embert.

 

Megvan a maga hangulata ennek a pályának, de szerintem nagyon szerethető. A montisok biztos imádni fogják a sok erdei szakasz miatt, az országúti szakágból jövők pedig kihívást láthatnak benne. Mint már írtam, én sem nyerni indultam ezen a versenyen, hanem kiélvezni a technikás szakaszokat versenytempóban, fejlődni és lehetőség szerint versenyezni valakikkel, az utóbbi végül sikerült is, a rajtunkból az utolsó 3 helyet sikerült elkerülnöm és Buzsótól is csak 1 kört kaptam 🙂 . Szerintem ez a pálya az, ahol ha valaki először indul cyclo-cross versenyen akkor örökké emlékezetes marad számára ez a szakág és ezután vagy elkezd rendszeresen versenyre járni vagy soha többé nem vesz részt ilyen versenyen. Én mindenkit bíztatok arra, hogy próbálja ki magát egy ilyen versenyen, a hobbi kategóriában bárki elindulhat mtb-vel vagy cross bringával egyaránt.

Eredmények: https://fairtiming.hu/php/results.php?vrs=kamaracx23
Fotók (Bak Ferenc):

Október 28-án Törökbálinton folytatódik a Cyclo-cross Challenge, én biztos ott leszek. 😉

Pályakerékpár OB a Kőbányai BringArénában!

2022. 12. 11. Bringaréna átadó, Fotó: Vanik Zoltán

A Magyar Kerékpáros Szövetség megbízásából 2023. október 14-én (szombaton) és 15-én (vasárnap) a Vuelta Kft. szervezésében kerül megrendezésre a pályakerékpár szakág országos bajnoksága.

Fotó: Vanik Zoltán

Októberben 14-én és 15-én Utánpótlás, Elite és Masters kategóriákban is országos bajnoki trikók találnak gazdára Magyarország első fedett kerékpáros fapályáján. A versenyek szombaton 10:00-tól 17:30-ig tartanak, majd vasárnap 10:00-tól 14:00-ig folytatódnak. Az egyesületek és versenyzőik október 9. (hétfő) éjfélig jelentkezhetnek a nevezési lap kitöltésével, melyet a nevezes@vuelta.hu címre kell visszaküldeniük.

A szurkolók előzetes regisztrációt követően szombat délelőttre, szombat délutánra vagy vasárnapra igényelhetnek belépőt, melynek ára 2.000 Ft. Fizetés a helyszínen készpénzzel és bankkártyával lehetséges. Az igazi fanatikusok 20.000 Ft-ért VIP jegyet is vásárolhatnak maguknak a szombati vagy a vasárnapi programra, mely belépési lehetőséget biztosít számukra a küzdőtérre is. A VIP jegybevétel 50%-a pénzdíjban kerül kifizetésre az U19-es pontverseny dobogósai részére.

Minden részletes információ (beleértve a versenykiírást, a részletes időrendet, a nevezési lapot, a szurkolói regisztrációs felületeket, a médiaakkreditációt és az önkéntes regisztrációs felületet is) megtalálható a https://bringarena.hu/palya-ob oldalon.

Közlekedő K*cs*gök – humorest bringásoknak autósoknak és gyalogosoknak

Október 11-én kiderül milyen cuvée a stand-up, a szitkom és az imprószínház elegye: jön a Közlekedő k*cs*gök című comedy show, ahol az Autósok, a Biciklisek és a Gyalogosok csapnak össze egymással sztorikkal, kvízzel és a mindennapi közlekedésből vett jelenetekkel.

Különleges előadásra készül Katona Barnabás, humorista, Braun Barna író, valamint Majorfalvi Bálint és Téglás Márton, színészek, melyben egy stand-up estbe oltott szkeccs show, egy kocsmakvíz és egy imrpószínházi előadás keveredik majd a közönség történeteivel.

Az est célja az autós-biciklis-gyalogos „gyűlöletháromszög” feloldása és az, hogy ne csak a másik, hanem a saját hülyeségünket, bénázásunkat, bunkóságunkat is ki tudjuk röhögni.

Az esten a mindennapi közlekedésből vett durva, vicces, megoldhatatlan helyzeteket elemeznek, figuráznak ki, mutatnak meg, a közönség pedig szavaz, pontokat gyűjt és a végén valamelyik csapat nyereménnyel távozik.

Fontos! Az előadók várják a közönség legparább, legviccesebb és legmeghatóbb történeteit is, hiszen az est gerincét ezek a sztorik adják majd.

Közlekedő k*cs*gök – október 11-én, 19:00-kor a Dorian’s Bar-ban (Bp. IV. Izabella u. 47.)!

Jegyek: https://tixa.hu/kozlekedo-k-cs-g-k
FB-esemény: https://www.facebook.com/events/2506182742875478

Cyclo-crossra fel! – Cube Cross Race C:62 SLX teszt

Nyakunkon a cyclo-cross szezon, ezért nem is érkezhetett volna jobbkor hozzánk tesztelésre a Cube karbon vázas cyclo-cross bringája, a Cross Race C:62 SLX. Elektromos 105-ös szett, C:62 karbon váz, karbon kiegészítők, az alkatrészeket tekintve tényleg rendben van a bringa, de kérdés, hogy mit tud a valóságban. Nézzük!

Október első hétvégéjén elkezdődik a hazai cyclo-cross szezon, a szakág szerelmesei már lázban égnek – én is már heti többször felülök a cross bringámra -, mindenki tunningolja a bringáját, készül a versenyekre, tökéletes időpont egy cyclo-cross bringa tesztre. A mostani teszt története számomra szerencsésen alakult, ugyanis pár hete éppen a hazai Cube forgalmazónál jártam és azt néztük, hogy melyik bringákat lehetne tesztelni, eredetileg az volt a terv, hogy a Stereo ONE22 teszt után egy hosszabb rugóutas Stereoval fogjuk folytatni, de közben azt elvitték, így jött az ötlet, hogy mi lenne ha egy cyclo-cross bringa lenne az „áldozat”, szerencsére éppen érkezett belőle egy új modell, amit gyorsan vittem is haza, hogy kipróbálhassam mit tud. Cube Cross bringával még nem mentem eddig, bár többször szemeztem velük, de soha nem jött össze egy jó vétel.

A Cube komolyan benne van a cyclo-cross versenysportban, profi csapatot szponzorálnak, világkupákon láthatjuk a bringáikat, ténylegesen sokat fejlesztenek, mert ebben a szakágban minden milliméter számít, hogy például éppen át tudsz-e menni a sáron vagy nem és ezen éppen elmegy-e a versenyed vagy nem. Pár évvel ezelőtt voltam kint náluk gyárlátogatáson akkor az új cyclo-cross bringák kapcsán is sokat meséltek arról, hogy mennyi mindenre oda kell figyelniük a tervezéskor és teljesen be kell vonni a versenyzőket a tervezési folyamatokba. Akkor a C:68X karbon vázas modelleket csodáltam (jó lett volna nekem is egy olyan 🙂 ), amivel a top versenyzők mennek, iszonyatosan jól néztek ki, most pedig azoknak a kistestvére, a C:62-es vázra épült SLX modellt kaptam meg tesztre, ami nem kevésbé néz ki jól és nagyon sok paramétert megörökölt a csúcs váztól. Egyébként a karbonokon kívül még elérhetőek alu vázas Cube Cross modellek is.

A vázon a mai trendeknek megfelelően mindent integráltak, a fék hidraulika kábelei a stucni alatt lépnek be a fejcsőbe és csak a villákon bújnak ki, a fékváltókarok vezeték nélküliek, így azokkal egyáltalán nincs ilyen jellegű probléma. Bár a szerelők biztos nem örülnek a teljes integrációnak egy sárban dagonyázó bringa esetén, mert a kormánycsapágy cseréjét nem kicsit bonyolítja meg. Az integrált nyeregcsőbilincs nagyon szép megoldás, két csavart kell felváltva meghúzni, ami egyrészt nagy felületen fogja a nyeregcsövet, másrészt nehezen roppantja meg a vázat. A Team festés nagyon szép mint általában a Cube-oknál lenni szokott, ennél a modellnél kifejezetten kedvencem a felsőcső oldalán található „CROSS RACE” felirat.

A cyclo-cross bringáknál a geometria nagyon fontos, mondhatnánk azt is, hogy ez az egyik legfontosabb dolog amiben különböznek a gravel bringáktól, de tényleg, nekem is az az első dolgom ha egy cyclo-cross bringát nézek, hogy megnézem a geometriáját és utána kezdem csak az alkatrészeket nézegetni. Egy cx bringa lelke a váza. A Cube, mint már említettem nem ma kezdte ezt a szakágat, a táblázatot bújva láthatjuk, hogy a Cross Race geója nagyon rendben van, kicsi a középcsapágyházesés (nehezebben ér le a lánckerék/hajtókar), meredek a fejcsőszög (gyorsan irányítható) és kellően messze és alacsonyra tehető a kormány. Igazából egy vérbeli mozgékony versenyzésre kész cyclo-cross bringáról van szó.

A felszerelést nézve megakadhat a szemünk az új 12 sebességes 105-ös elektromos szetten, főleg azon, hogy országúti áttételt kapunk a bringára elöl 50/34 lánckerekekkel. Ebben biztos valamilyen 12 sebességes vs 11 sebességes kompatibilitási probléma (vagy alkatrészhiány) játszik szerepet, mert kevesen vannak a világon, akik 50-es tányért használnak cyclo-crossra, de nézhetjük másik oldalról is, legalább országútiként is jól használható a bringa. A váltás és a hajtás minden eleme ebből a szettből való, ár-érték arányban jelenleg szerintem a piac legjobb elektromos szettje és jó választás cyclo-cross bringára is, mert az elektromos váltó időjárástól függetlenül mindig vált és a fékváltókar fogásból is nagy fékerőt tudunk vele elérni.

A nyeregcső és a kormány is karbon Newmen modell, az utóbbit meglátva kicsit elmosolyodtam összeszereléskor, mert pont ugyanilyen kormányt használok tavasz óta a saját országútimon és gondolkoztam rajta, hogy a cx bringámra is merjek-e ilyet venni, bírja-e a keményebb használatot, de ha a Cube gyárilag ezzel szerel akkor biztos bírni fogja. Egyébként egy átgondolt tervezésű, jó kormány, nem véletlenül vettem magamnak anno ilyet. A nyeregcső is hasonlóan igényes darab, stabilan fogja a nyerget, azzal sem lesz biztosan gond. A nyereg rövid, modern forma, én ezeket szeretem és már másfél éve azon vagyok, hogy kipróbáljak egy ilyen Cube-ot.

A kerekek miatt kapjuk meg „olcsóbban” ezt a kerékpárt, mert alu felnis típus került bele szintén a Newmentől, egyébként nem nehéz, de mégsem egy fullos karbon modellről van szó. Itt megjegyezném, hogy a drágább modelleknél is hiába a karbon kerék ha peremes, mert cyclo-crossban a szingó a nyerő, aki drága bringát vesz az már vesz mellé egy szingós kereket is, a gyári kerék meg jó lesz edzeni. Erről beszélgettem a Cube-nál a termékfelelőssel és mondta, hogy jelenleg nem megoldható, hogy szingós kerékkel szereljék a bringáikat. A Schwalbe X-One Allround gumijait kapjuk a kerekekre természetesen 33-as méretben, ami a legtöbb körülmény között megállja a helyét.

Menet közben

Nagyon gyorsan megnyert magának a Cube Cross Race C:62, már az utcánkból kikanyarodva a parkon keresztül éreztem, hogy ez tetszeni fog nekem, nagyon dinamikusan indult meg pedig csak lazán ki akartam pörgetni az edzőpályámig – „hát igen, ez egy gyors bringa”. Így már tényleg érdekelt, hogy mit tud majd a szánkózódombon kijelölt pályámon, mert azért a kanyarokban, rézsűn és felfelé jön ki az igazság. Idegen bringával mindig kicsit furcsa a pályámon menni, mert semmi nem pont ott van, mint a sajátomon, ritka az olyan bringa, ami irányításra pont olyan, mint a másik. A Cross Race is más volt, csak éppen annyiban, hogy gyorsabban felmentem vele a domb oldalán, mint a sajátommal (legalábbis érzésre), ami kicsit szíven ütött, aztán a végén a visszafordítóban is simán befordítottam, mintha mindig ezzel mentem volna. Fékem ekkor még nem igazán volt, mert nulla kilométeresként ültem fel a bringára és még nem koptak be a tárcsák, így azért a lejtő alján kellett tépni rendesen a fékkarokat, hogy el tudjak fordulni. Egy kör után már bekoptak a fékek és akár meg is tudtam állni ha akartam. Itt gyorsan kitérnék még a fékváltókarokra, ismét meg kell állapítanom, hogy nagyon kényelmesek az új 105-ös elektromos fékváltókarok, szépen a kezembe illeszkednek és fékváltókar fogásból is nagy erőt lehet kifejteni a fékkarokra.

Terepen is ugyanúgy robbanékonynak éreztem a Cross Race-t, mint az elején aszfalton, kegyetlenül jól haladt és nem is rázott annyira pedig a belsős rendszer miatt nagyobb nyomáson voltak a gumik mint szoktam, a karbon váz előnyei itt mutatkoznak meg igazán. A kicsit magasabb középcsapágyház a rézsűs szakaszokon jött jól, egyszer sem ért le a pedálom pedig próbálgattuk a fotók kedvéért, de ez a plusz 2-3 mm pont elég arra, hogy ne érjen le. Nem kérdés számomra, hogy az elektromos váltás rengeteg előnnyel rendelkezik cyclo-crossban a mechanikusokkal szemben, megnyomom és egyszerűen vált, nem kell sárban sem bűvészkednem, megold helyettem mindent a váltó, persze a váltás sebessége kicsit elmarad a mechanikusétól, de ennyi kompromisszum bőven belefér a többi előnyért. Első váltót én nem szeretek ebben a szakágban használni, pedig sokáig kitartottam mellette, így elöl nem igazán váltogattam, maximum csak aszfalton, különben végig kistányéron voltam, saját bringaként már szedném is le róla az első váltót és tányérokat, de ez tényleg ízlés és felhasználás függő.

Összefoglalva

A Cube Cross Race C:62 SLX egy ízig-vérig cyclo-cross versenybringa, én nagyon szerettem a teszt alatt, gyors, robbanékony, fordulékony, pont olyan mint amilyennek egy cross bringának lennie kell. A karbon kiegészítők és az elektromos váltás sokat dob rajta, egy szingós versenykerékszettel pedig bárhol megállja a helyét. Én bátran merem ajánlani azoknak, akik éppen egy jó bringát keresnek éppen cyclo-crossra.

Ajánlott fogyasztói ár: 1 389 990 Ft
További információk a Cube honlapján.

 

Egy hét múlva kezdődik a hazai cyclo-cross szezon! Irány a Kamaraerdő!

Október 7-én a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban a Cyclo-cross Challenge 1. futamával kezdetét veszi a hazai cyclo-cross szezon. Idén se hagyd ki, mert mint egy jó párlat ez a helyszín is kiforrta magát és 100%-ban Cross a javából!

Előnevezni október 4-ig lehet a négy futamra egyben kedvezményesen, illetve a kamaraerdei futamra.
Minden Challenge futamon lehet a helyszínen is nevezni!
Nevezés: https://sportnaptar.hu/ubm-cyclo-cross-challenge-1-futam-kamaraerdo_2DD51DA6DB514413

Nosztalgiázzunk, milyenek is voltak a kezdeti kamaraerdei cyclo-cross versenyek!

Cser Gábor 2016

Buruczki Szilárd 2016

Benkó Barbara és Zóka-Újhelyi Zoltán 2016

Búr Zsolt 2016

A versenyzők véleménye 2016

Bringasport 2018 beszámoló

Bringasport 2019 beszámoló

Megvannak a Cyclo-cross Challenge helyszínei: Indul a nevezés!

Vigyázz a fejedre a városban is, ne csak sportoláskor!

Bátran kijelenthetjük, hogy a kerékpárral, mint sporttal, már az emberek többsége összekapcsolja a sisakviselést, amiben valószínűsíthetően nagy szerepe van annak, hogy a versenyzők fején is közel 2 évtizede láthatjuk a sisakokat. A mai fiatal generációban szinte fel sem merül már, hogy ne vegyenek fel fejvédőt montizáshoz vagy országútizáshoz, a kerékpározás alapfelszereléséhez tartozik a sisak. Viszont városi kerékpározás közben sajnos rengeteg embert látni fejvédő nélkül, pedig legalább annyira fontos ilyenkor is sisakot viselni, mert semmivel sem vagyunk nagyobb biztonságban, mint sportolás közben, bármikor megcsúszhatunk egy olajfolton, csatornafedőn, véletlenül elüthet egy autó, kiszaladhat elénk egy gyerek, egy kutya vagy csupán a telefonját nyomkodó gyalogos, de akár egy másik bringással is összeakadhatunk, és a tárgyak a városban többnyire mind kemények, szóval erősen ajánlott városban is felvenni egy fejvédőt.

A bevezető első felében említettem, hogy mennyire fontos a sportolás közbeni sisakviselés elterjedésében a példamutatás, ha mindenki azt látja, hogy a profik (versenyzők), a példaképek fején sisak van akkor számára sem lesz kérdés, hogy miért ne tegye. Persze nem volt mindig így, kellett hozzá pár baleset, hogy kötelezővé tegyék az országúti versenyeken a fejvédőket, az mtb sportban pedig szerencsére hamarabb alapértelmezetté vált a sisakviselés. Természetesen el kellett telnie „egy kis időnek” (évtizednek), hogy legyen szó sportolni vágyó gyerekről vagy felnőttről, mindegyikük gondolkodás nélkül felveszi a fejvédőt sportoláskor. Szóval ha szeretnénk ha a városi kerékpározás során a jelentős többség fején sisak legyen akkor egy hasonló folyamatnak kellene végigmenni, aminek valahol az elején járunk éppen.

városi sisak

Miért viseljünk a városban sisakot kerékpározás közben?

A válasz egyszerű, ez az egyetlen dolog, ami megvédi a fejünket esés közben ha gond van. Sajnos sokan azt sugallják, hogy teljesen veszélytelen a városban kerékpározni (és ezért nem is állnak ki a sisakviselés mellett, mert az azt sugallaná, hogy veszélyes), ami nem igaz, a közlekedés egyik formája sem veszélytelen, bárki hibázhat, lehetnek váratlan körülmények, amik balesethez vezetnek. Hiába tudunk viszonylag gyorsan irányt váltani az autókhoz képest és férünk el kisebb helyen akkor is bármikor benne van, hogy egy pillanat alatt elveszítjük a kontrollt a kerékpár felett. Elég csak belegondolni, hogy mennyire ki vagyunk téve a forgalom többi részvevőjének, ha valaki éppen nem figyel akkor könnyen baleset lehet belőle és ilyenkor elég egy rossz esés aminek akár halál is lehet a vége. Ezenkívül mi is könnyebben el tudunk esni városban, olajfolt, csúszós út, nem látszódó kátyú és máris az aszfalton fekve találjuk magunkat. Persze sokan mondják, hogy a sportoláshoz képest lassabban megyünk városban és így nem esünk akkorát, ami nem igazán állja meg a helyét a valóságban, egyrészt vannak dombos települések Magyarországon, ahol nem 15 km/h-val fogunk gurulgatni, másrészt alacsony sebesség mellett könnyen lecsapódhat a fejünk esés közben, mert nem tudjuk kigurulni, kicsúszni az esést. Ráadásul a városban minden elem kemény, – aszfalt, beton, járdaszegély, autó, vas korlát, oszlop – amik mind komoly sérülést tudnak okozni, míg terepen van föld, fű, bokor, amik jelentősen puhábbak és mégis hordunk fejvédőt. Arról nem beszélve, hogyha elütnek minket akkor arra sincs időnk, hogy levegyük a kormányról a kezünket, nemhogy arra, hogy megpróbáljuk kigurulni, irányítani az esést.

És a legfontosabb, körülöttünk nincs hatalmas karosszéria, ami megvédene baleset esetén, semmi nem fogja csillapítani az esést ha belecsapódsz valamibe (maximum ha autónak repülsz és az puha anyagból van), „puhatestűek” vagyunk, akik könnyen sérülnek. A karunk, lábunk még összeforr idővel, de ha a fejünket verjük neki valaminek akkor sokkal nagyobb lehet a baj, a sisak az egyetlen dolog ami megvédhet. Szóval érdemes városban is sisakot viselni, már csak azért is, mert a halállal végződő kerékpáros balesetek 95 %-a fejsérülés miatt következik be, tehát az elhunyt kerékpárosok kb. 95 %-án nem volt sisak!

Mint már említettem többször is, a példamutatás nagyon fontos, akár sportemberként, akár városi bringásként mindig viseljünk fejvédőt, ne foglalkozzunk azzal, hogy mások mit mondanak, legyünk mi akik előremozdítják ezt a folyamatot, próbáljunk példát mutatni a jövő kerékpáros közlekedőinek, a következő években egyre többen fognak kerékpárra szállni a városokban, legyen számukra már az a normális, hogy fejvédőt viselnek.

Ugyanígy fontos a gyerekeknél is a sisakviselés, erről már számtalanszor írtunk, ahogy bringára szállnak a gyerekek az legyen az első, hogy sisakot adunk rájuk. És itt jön képbe a példamutatás, ha mi is viselünk fejvédőt akkor a gyerekek is sokkal szívesebben fogják felvenni, hiszen hasonlítani akarnak ránk.

[wpsm_box type=”red” float=”none” text_align=”undefined”]
Egy nagyon fontos dolog a városi kerékpározás kapcsán, hogyha a gyermekünket kerékpárral szállítjuk akkor mindig (még ha áll a kerékpár akkor is) legyen fejvédő a gyerekeken a gyerekülésben, mert a fejük védtelen az ülésben, elég csak arra gondolni, hogy a testüket megtartja a biztonsági öv, de a fejük magatehetetlenül nekicsapódhat az aszfaltnak, maradandó károkat elszenvedve. Sisak ráad, gyerekülésbe betesz, mindig ez legyen a sorrend!
[/wpsm_box]

Milyen egy jó városi sisak?

Biztos sokakban felmerül a kérdés, hogyha már a sisakviselés mellett döntöttek akkor milyet vegyenek. Azt le kell szögeznünk, hogy bármilyen kerékpáros sisak jobb, mintha nem viselnénk fejvédőt, mindegyik védelmet nyújt, a kérdés mindössze annyi, hogy milyen fokú védelmet, illetve, hogy mennyire praktikus városban. Az ABUS-t szeretjük emlegetni a városi sisakok kapcsán, mert nekik van az egyik legszélesebb városi fejvédő palettájuk (igen, nem csak egy modell van!), és ezeket a modelleket kifejezetten városi kerékpározáshoz optimalizálták.

A jó városi kerékpáros fejvédő megfelelő védelmet nyújt, a tarkóra, a halántékra jobban leér a sisak, így esés esetén megvédi ezeket az érzékenyebb részeket. Az összes ABUS városi modellen is láthatjuk, hogy oldalt és hátul is mélyen leérnek a sisakok.

A láthatóság is fontos szerepet játszik a városi fejvédőknél, a sisakokon elhelyezett lámpák fénye és a fényvisszaverő felületek mindig jobban láthatóak lesznek a forgalomban egy autós számára, mint a csomagtartóra szerelt lámpák, ugyanis míg az utóbbit az autó karosszériája kitakarhatja addig a fejvédőnket a kettővel mögöttünk álló autós is észlelheti.

A városi fejvédők szellőzése a városi tempóhoz és intenzitáshoz van optimalizálva. Mivel általában alacsonyabb intenzitáson bringázunk városban, mint sportolás közben, ezért nincs akkora hűtésre szüksége a fejünknek, emiatt kevesebb a szellőző nyílás ezeken a modelleken és a nyílások kialakítása is egyenesebb testtartáshoz van tervezve.

Mint minden sisaknál a városi fejvédőknél is lényeges szempont a kényelem. Kényelmes fejvédőt szívesen visel az ember, míg kényelmetlent nem, ezért fontos, hogy mindig próbáljuk meg vásárlás előtt és állítsuk be megfelelően, az utóbbi ráadásul a sisak védelmét is fokozza.

Jól néz ki. A városi közlekedésnél többnyire utcai ruhát viselünk, ezért nem baj ha a fejvédőnk stílusában passzol a ruházatunkhoz. Biztosan mindenki szívesebben visel majd ilyen fejvédőt.

A képeken található ABUS fejvédőkről ide kattintva találsz bővebben információt.

(A cikkünk megjelenését az ABUS támogatta.)

Viselj a városban is sisakot! – ABUS városi kerékpáros fejvédők