Az elmúlt napok havazása veszélyhelyzetet teremtett a Pilisi Parkerdő területein. A fákra rakódott vizes hó miatt ágak törhetnek le. Az elmúlt heti híradáshoz képest a helyzet nem javult: a havazást sajnos nem előzte meg fagy, így az erdőtalaj felázott, ezért helyenként nagyobb fák dőlnek ki a plusz súly miatt. Az erdészeti utak emiatt több helyen még gyalogszerrel sem járhatóak, ezért a Parkerdő arra kéri a kirándulni vágyókat, hogy ne induljanak útnak.
Azt mondják kétféle bringás van, akinek már lopták el kerékpárját és az akinek majd fogják… Hazánkban több mint 3 000 kerékpárt lopnak el évente, a biciklisek negyedének lopták már el kerékpárját vagy el fogják lopni, ezért készülj fel előre!
A legjobb kerékpárzár kiválasztása és a megfelelő használatának megtanulása a legfontosabb lépések, amelyeket megtehetsz, hogy megvédd kerékpárodat a lopástól, ezekről írtunk már részletesebben a hivatkozott cikkekben.
A kerékpárok többségét azonban lezáratlan állapotban viszik el, garázsokból, tárolókból vagy lakásokból, pedig a tulajdonos azt gondolta biztonságban vannak…
Tehát, még ha mindent jól csinálsz, akkor is előfordulhat, hogy ellopják a kerékpárodat. Ennek oka, hogy egyetlen kerékpárzár sem feltörhetetlen, tolvajok mindenhol vannak, ez is egy “szakma”, vannak a lopásnak is mesterei… Lopásbiztos kerékpár nem létezik, ezért a kerékpárosok kb. 30%-ának ellopják a kerékpárját valamikor. Eközben a rendőrség az ellopott kerékpárok egy részét megtalálja, ám gyakran azért nem adják vissza a kerékpárokat, mert nem tudják őket az eredeti tulajdonoshoz kapcsolni, nem tudják kié…
A legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy növeljük az esélyét annak, hogy visszakapjuk a kerékpárunkat, ha ellopnák. Aztán (ha ez mégsem történik meg), megpróbálhatjuk csökkenteni a kerékpár pótlásának anyagi nehézségeit is.
Ezt a célt szem előtt tartva, van 6 dolog, amit mindannyian megtehetünk, amíg megvan a bringánk, hogy ne érjen felkészületlenül, ha ellopnák! Az első négy pont, a kerékpárunk biztonsági információinak összegyűjtése és mentése, mely lehetővé teszi a kerékpárral kapcsolatos adatok igazolását, és annak bizonyítását, hogy a bringa Tiéd. Az 5. pont a kerékpár pótlásával járó anyagi csapás csökkentéséről szól, a 6. pont lehetővé teszi, hogy hatékonyabban lépjünk fel a kerékpár visszaszerzése érdekében, ha egyszer ellopták!
A legjobb az egészben, hogy a legtöbbjük ingyenes vagy olcsó, és mindegyik egyszerű. Szóval mire vársz még?
1. Készíts fényképeket a kerékpárodról!
Vásárlást követően készíts fényképeket a kerékpárodról, amelyeket elmentesz olyan helyre, hogy kéznél legyenek. Készíts egy fekvő formátumú főképet a kerékpárról oldalról, amilyet a magazin teszteknél is látsz, semleges és/vagy kontrasztos háttér előtt, hogy a bringa színe és részletei jól kivehetők legyenek. Fényképezd le a vázszámot és más egyedi azonosító jeleket, számokat, ez segít majd abban, hogy megkülönböztethető legyen a bringád a gyártó azonos modelljeitől, amiből akár több ezer is lehet. Fotózd le az egyedi részleteket, alkatrészeket, kiegészítőket, amelyek szintén megkülönböztetik az “iker-testvérektől”.
2. Jegyezd fel a kerékpárod márkáját, modelljét és vázszámát!
Megszállott bringásként, jó eséllyel nem felejted el a kerékpárod márkáját és modelljét, de a legfontosabb, hogy keresd meg és jegyezd fel a kerékpárod vázszámát. A vázszám a leglényegesebb információ, amivel rendelkezel és 99%, hogy nem fogod fejből tudni, amikor feljelentést kell tenni a rendőrségen, miután ellopták…
A vázszám nagyjából az egyetlen módja a kerékpár kétséget kizáró azonosításának. Hiába van meg minden infód és fotód a bringáról, ha nincs meg a vázszám, nem tudod egyértelműen bizonyítani, hogy egy adott lopott kerékpár a tiéd, főként, ha egy gyakori márka népszerű modelljét használod.
Minden kerékpárnak van egy egyedi sorozatszáma, vázszáma, amelyet általában a középcsapágyházba, vagy a fejcsőbe beütve találunk, karbon vázaknál gyakori, hogy valamilyen egyedi matricára írják fel és ragasztják a vázra.
Keresd meg a vázszámot és írd fel, mert ezt fogod használni a kerékpáros adatbázisban való regisztrációhoz is, ami a legjelentősebb dolog, amit tehetsz, hogy javítsd az esélyeidet a kerékpárod visszaszerzésére….
3. Mentsd el az összes bizonylatot, szerződést, garancia füzetet!
Őrizd meg és fényképezd is le összes olyan dokumentumot, amely a kerékpároddal kapcsolatos. Mindegy, hogy új vagy használt kerékpárt vásárolsz, tedd el és fényképezd le a számlát, nyugtát, adásvételi szerződést, garancia füzetet, amely igazolja, hogyan lett a Tiéd a kerékpár.
Ezek a dokumentumok létfontosságú bizonyítékai a tulajdonjognak, kezeld őket ennek megfelelően, elérhető helyen, egy “aktában”. Érdemes eltenni a lakat vásárlást igazoló bizonylatot is, hasznos lehet, ha biztosítási ügyintézésnél szükség lenne rá.
4.Regisztráld a kerékpárod és rendeld meg a törzskönyvét!
Ha az első 3 pont egyértelmű és megtetted, kézenfekvő, hogy ezeket az adatokat és fotókat olyan helyre mentsd el, ahol biztonságban vannak és azonnal hozzáférhetők a rendőrség számára is.
Érdemes tehát a bringádat elmenteni a BikeSafe kerékpár regisztráció adatbázisába és kiváltani a fényképes törzskönyvét! Ebben rendőrség által is használt rendszerben minden adatot, fotót és bizonylatot rögzíteni tudsz, amire szükség lehet lopás esetén a felderítéshez, körözéshez, plusz igazolni tudod a biztosítónak, hogy milyen típusú és értékű kerékpárod volt, ráadásul kedvezményt kaphatsz a biztosítások díjaiból. A BikeSafe hazánk egyetlen működő kerékpár adatbázisa, több mint 10 éve indult és mára több mint 130.000 kerékpár és roller található benne.
+1. Gondold végig, hogy van-e megfelelő biztosításod?
A kerékpárbiztosítás egy összetettebb téma, ezért szenteltünk önálló cikket neki és mutattunk be működő hazai biztosítást. Itt csak annyit mondunk, gondold végig és nézz utána, a következő kérdéseknek:
Mit fedez a jelenlegi lakás biztosításod?
Milyen körülmények között és milyen összegben térít?
Gyakran hagyod őrizetlenül a kerékpárod az otthonodon kívül?
Gyakran közlekedsz bringával?
A kérdésekre adott válaszaid alapján könnyebben eldöntheted, szükséged van-e másik lakásbiztosításra vagy speciális kerékpáros biztosításra.
+2. Szükséged lehet nyomkövető eszközre?
Ha különösen drága vagy értékes kerékpárod van, ráadásul gyakran van kitéve lopásnak, akkor érdemes lehet nyomkövetővel felszerelned.
Ezek az eszközök egyre megfizethetőbbek és egyre népszerűbbek, mivel lehetővé teszik, hogy távolról nyomon kövesd a kerékpárod helyét, így ha egy tolvaj ellopja, tudni fogod, hová vitte!
Működési elvük, hogy van egy kis jeladó a kerékpáron, és egy telefonos alkalmazás, amely képes fogadni ezt a jelet. Amíg a telefonod a jel hatótávolságán belül van, tudni fogod, hol van a kerékpárod. Bár mindegyik erre az elvre épül, nem mindegyik használja ugyanazt a technológiát, ami azt jelenti, hogy nem mindegyik működik ugyanúgy. A skála olcsóbb végén a Bluetooth nyomkövetők találhatók és mivel Bluetooth-t használnak, korlátozott a hatótávolságuk. A GPS nyomkövetők drágábbak, de a hatótávolságuk sokkal nagyobb, ilyen eszközök közül mi a hazai fejlesztésű Flexcom rendszerét próbáltuk.
Ez tehát az a 6 dolog, amit mindannyiunknak érdemes lehet megtennünk, amíg megvan szeretett kerékpárunk, hogy felkészüljünk arra, ha véletlenül ellopnák. Az első 3 teendőt, azaz a fotózást, adatrögzítést és bizonylatok mentését érdemes mindenképpen megtennünk, ráadásul semmibe nem kerül, ha pedig kész vagyunk érdemes elmenteni a bringát, hogy nagyobb biztonságban legyünk utána.
2024. január 19-étől kiváló elhelyezkedésű négycsillagos hotelben, félpanziós ellátással, dinamikus kerékpáros útvonalakkal és vezetéssel, uszoda, vagy futópálya használat lehetőségével vár a Training Camp Tenerife by Ridehard.hu az egész télen napfényes szigeten.
Az edzőtábor tartalmaz:
7 éjszaka szállást a Hotel Zentral Center ****-ben
Félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)
Útvonaltervezést kerékpáros edzésekhez
naponta kerékpáros edzőkört közös indulással
5 x 400 méteres futópályahasználatot az Olimpiai Stadionban
10 órás uszodabérletet a Los Cristianos-i uszodában (50 méteres medencében)
Repülőtéri buszos transzfert a Tenerife déli repülőtérről a hotelbe és vissza
Minden adót
Helyi, magyar nyelvű asszisztenciát
A csomag nem tartalmazza saját kerékpár szállítása esetén a kerékpáros doboz költségét a reptéri transzferen.
Csomagárak az első turnusra 2024. január 19-26.:
Kétágyas lakosztály félpanzióval, 7 éjszakára 887,00€ / fő
Standard kétágyas szoba egyszemélyes használattal, félpanzióval, 7 éjszakára 1.099,00€ / fő
Saját kerékpáros doboz szállításának költsége a reptéri transzferbuszon 58,00€/ doboz / oda-vissza
Elektromos váltós kerékpár (RIDLEY FENIX SLIC SRAM RIVAL ETAP AXS 2×12 vagy 105Di2) bérlés felára: +12,00€ a teljes időszakra
Sisak bérlés: 5,00€, pedál bérlés (SPD SL, SPD mtb, Look keo) 1,00€ a teljes időszakra
50,00€ készpénzes biztonsági letét / kerékpár, amit visszaadunk
További költségek: A repülőjegy (Wizzair) megvásárlása egyénileg történik, árak a mindenkori Wizz-díjszabás alapján.
Miért Tenerife? Januárban és februárban egy olyan hely van, ahol garantált a jó idő, és minden más szempontból is élmény egy edzőtábor, vagy egy bringás „nyaralás”: Tenerife. A Kanári szigetek kedvelt turistaövezetének mikroklímája napsütéssel és „rövidnadrágos” hőmérséklettel szolgál a legkeményebb téli hónapokban is. A közel 4000 méter magas Teide vulkán megállítja a fő légáramlatokkal érkező esőfelhőket is, így a délnyugati parton akkor is napfényes idő van, amikor esetleg a sziget túloldalán, vagy a szomszédos szigeteken barátságtalanabbak a körülmények. Ezért minimális az esélye, hogy beleszaladjunk rossz időbe, ebben különbözik a legtöbb más ismert helyszíntől.
Szállásunk a Hotel Zentral Center **** elegáns, 7 emeletes épülete a tenerifei Las Americas golfklub mellett, a Playa de las Americas tengerparttól 400 méterre található. Az Olimpiai Stadion mindössze 2 perces, a Los Cristianos-i városi uszoda 15 perces sétával elérhető. A szálloda szabadtéri úszómedencével, pezsgőfürdővel és szaunával várja vendégeit. A wifi ingyenesen vehető igénybe. A szobák modernek és légkondicionáltak. Mindegyikben TV, széf és minibár található. A szobákhoz saját fürdőszoba is tartozik.
Kerékpározni több irányba is biztonságosan elindulhatunk, a reptér felé van lehetőség egy kisebb területen síkon haladni, vagy nekivághatunk a hegyeknek, ahol viszonylag rövid távon belül is rengeteg szintet gyűjthetünk, mindezt kellemes hőmérsékleten, rövidnadrágban. A program ideje alatt közös bringázásokra van lehetőség vezetővel, akivel az egyéni preferenciák is egyeztethetők minden nap. Profik és amatőrök, illetve az uszoda és futópálya használatnak köszönhetően triatlonosok is megtalálhatják a számításukat, sőt, azok is, akik egyszerűen nyaralni szeretnének a télben és közben bringáznának olyan csodaszép tájakon, mint a Teide-fennsík, Masca, vagy a Los Gigantes-Santiago del Teide útvonal. Mindezt tüköraszfalton.
Fizetési feltételek:
10% – a foglaláskor a szobák lefoglalásához 10 napon belül
90% – 30 nappal az indulás előtt
Lemondási feltételek:
Ingyenes lemondás legalább 61 nappal az érkezés előtt (a 10%-os előleget visszaadjuk)
60-31 nappal az érkezés előtti visszamondás esetén 10%-ot számítunk fel
Az érkezés dátumához képest kevesebb, mint 30 napos visszamondás esetén 100%-ot számolunk fel
További aktuális információk a ridehard.hu facebook oldalán; JELENTKEZÉS: E-mail: tamas@ridehard.hu
Telefon: +36 70 313 4535
Van egy jó telefonod, ami tökéletes videókat tud készíteni, de nehéz bringázás közben használni? Most megmutatjuk, hogy a Peak Design kiegészítőinek segítségével hogyan varázsolhatsz akciókamerát a telefonodból.
Az előző cikkünkben olvashattál a Peak Design tokjairól, amik legnagyobb előnye a MagSafe mágneses csatlakozás mellett az úgynevezett SimLink rendszer, ami tökéletes rögzítést nyújt minden kiegészítőkhöz, ahol fontos a maximális erőátvitel. Így ezekkel a termékekkel teljesen biztonságban van a telefonod bármilyen extrém körülmény között is használod.
Egyedül vagy és jó lenne felvenni kívülről egy szép kanyarodást, vagy egy tökéletes ugratást? Erre találta ki a Peak Design a Mobile Tripod kamera állványt. Ezzel a kiegészítővel bárhol elkészítheted az álló, vagy fekvő külső felvételeket, a precízen kialakított állványt ezért érdemes mindig mindenhová magaddal vinned. A Mobile Tripod stabil tartást biztosít a telefonodnak a fényképek, vagy a videók elkészítéséhez, de akár munkára is bevethető egy videohívásnál. A hitelkártyánál alig nagyobb, kis helyen is elfér, akár még a zsebedbe is könnyedén becsúsztatható.
Előnyei közül kiemelkedik, hogy minden irányba mozgatható, kialakítását tekintve megmunkált alumínium konstrukcióból készült, integrált beállító szerszám jár hozzá, továbbá ultravékony kialakítás jellemzi. A stabilitásért a gumírozott lábak felelnek.
Kompatibilis bármilyen Peak Design Magsafe telefonokkal, valamint a gyártó Universal adapterével is.
Ezzel a tartóval nem csak a kormányhoz rögzítheted a telefonod, hanem akár az üléscsőhöz is. A telefon itt is a SimLink rendszerrel csatlakozik a tartóhoz, viszont nem csak 90 fokonként tudod állítani a telefonodat, mert ennél a tartónál erős reteszelő rendszerrel, kattanásonként lehet állítani a szöget. Nagy előnye a mountnak, hogy egy egyszerű, szilikongumis rendszerrel, könnyen fel- és leszerelhető a kerékpárról.
Előnye, hogy biztosan rögzíti a telefont a tartóhoz, a tartósságról az erős alumínium szerkezet gondoskodik, miközben garantált a könnyed, egykezes kioldása is, így azonnal felpattintható egy ütős videó felvételhez.
Az Out Front Bike Mount kiegészítővel stabilan rögzítheted a telefonodat a bringa kormányához. A SimLink csatlakozás olyan erős tartást biztosít, hogy akár fel is emelheted a kerékpárodat a telefonoddal.
De hogyan is használhatod ezt a kiegészítőt videózásra?
Mindössze annyit kell tenni, hogy 90 fokkal elforgatod a kormányon, így azonnal kamera állvánnyá alakul. Ebben a pozícióban akár fekvő, akár álló videókat is készíthetsz a telefonnal, hiszen a SimLink csatlakozó rendszernek köszönhetően azt egyetlen mozdulattal elforgathatod.
Előnye, hogy mereven rögzíti a telefont a tartóhoz, és szinte bármilyen kormányon működik. Az állítható szilikon pánt hosszú távú tartósságot biztosít.
Ez az a kiegészítő, amivel a legegyszerűbben akciókamerává alakítható a telefon, ugyanis ahhoz csatlakoztatva kompatibilissá válik az összes olyan kiegészítővel, amit a kamerákhoz gyártanak.
A Creator Kit tartalmaz egy rögzíthető telefontartót és egy adapterkészletet, amikkel 4 másik tartó/csatlakozó rendszerhez is csatlakoztatható: Arca tripodfejekhez, GoPro rögzítőkhöz, 1/4”-20-as rögzítőkhöz és a Peak Design Capture Camera Clip-hez.
Előnyei közé tartozik, hogy mereven rögzíti a telefont a tartóhoz, kioldása könnyű, egy kézzel is megoldható, és a telefont POV videók készítéséhez is használhatod, továbbá ideális választás filmezéshez, és vlogoláshoz is.
Szintén a Peak Design telefontokokkal kompatibilis.
A Capture-t azoknak ajánljuk, akik hátizsákkal bringáznak, hiszen ezt a tartót és a Creator Kitet együtt használhatod, miközben a táska vállpántja helyettesíti a GoPro mellkas hevederét.
Peak Design Creator Kit-hez ajánljuk.
A Peak Design termékeket keresd az alábbi üzletekben!
Ezen a héten szombaton, december 9-én rendezik az idei UBM Cyclo-cross sorozat utolsó futamát Újbudán, előnevezni szerda éjfélig lehet.
Az idei cyclo-cross szezon ismét nagyon gyorsan eltelik, a 4 futamos Cyclo-Cross Challenge utolsó futamára kerül sor ezen a szombaton Újbudán. A Sport11 területén immáron harmadszor rendez versenyt a Superior csapata, akik idén is izgalmas pályával fogják várni a szakág kedvelőit. A hideg miatt nem kell aggódni, mert lesz fűtött öltöző, míg a szurkolók fűtött sátorból követhetik a versenyt.
Kerékpározáshoz nem éppen ideális a téli időjárás, persze ettől függetlenül mégis sokan felülnek a bringára ilyenkor is. Ami viszont meglepő, hogy a rendszeresen kerékpározó ismerősök között is milyen sokan vannak, akik teljesen felkészületlenek a hideg, latyakos körülmények támasztotta nehézségekre…
Az alábbi írásban meg sem próbálom A-tól Z-ig végigvenni, mi mindenre kell figyelni edzésen a hidegben vagy a csúszós latyakos úton (téli kerékpározással kapcsolatos általános tanácsokat IDE KATTINTVA olvashatsz), és nem is kezdőknek szól a cikk, inkább a télen is rendszeresen kerékpározóknak, akik alapvető dolgokkal már tisztában vannak, de néhány apróság esetleg újdonságként szolgálhat számukra. Azt is megköszönjük, ha facebook kommentben hozzáteszitek saját tapasztalataitokat, mert a szélsőséges időjárásban a bevált receptek is meglepő eltérést mutathatnak (alkatilag, zsírszázalékban és genetikailag is különbözünk, egyikünknek a +2 fok már szélsőség, a „hóemberek” pedig vígan nyomják -5-ben is).
Alapvetően most sport célú kerékpározásról lesz szó, persze a különböző praktikák közül a legtöbb nyilván adaptálható közlekedésre is. Ami miatt azonban úgy érzem, hogy sokkal több sarkalatos pontja van a „hosszú távú kerékpározásnak” télen, mint mondjuk a közlekedésnek, az a nyeregben töltött idő. Némi felületességgel azt mondhatjuk, ha a városon belül el kell jutni A-ból B-be 15-20 perc alatt, akkor még egy sportosabb utcai viseletben sem történhet különösebb tragédia. Ha viszont már egy két-háromórás országúti edzésről beszélünk, vagy a hegyekbe vesszük az irányt és akár csak egy órára eltávolodunk otthonunktól az erdőben, könnyen érhet nagyon kellemetlen meglepetés is, akár súlyos fagyási fájdalom a nem megfelelő felszerelés miatt…
Milyen hidegben mehetünk ki kerékpározni?
Kezdjük azzal, mennyire korlátozza a téli időjárás a kerékpáros edzést. Időben mindenképpen, már amennyiben valaki nem élvezi az akár maradandó szervi károsodással is járó szenvedést… Mivel a szervezetünk ilyenkor saját fűtése szempontjából is nagyobb megterhelésnek van kitéve, több energiára van szükségünk. Főleg az alapozó, zsírégető zónákat kell máshogy figyelembe venni energiaellátás szempontjából, mint nyáron. Sokkal könnyebben kiürülhetnek alacsony intenzitásnál is a szénhidrátraktárak, hiszen a fűtésre is jelentős mennyiségű energiát használunk fel, és az eléhezés tünetei ráadásul sokkal gyilkosabbak tudnak lenni. Az ilyen kiürülés sokkolóan hat immunrendszerünkre is, könnyen megbetegedhetünk.
Tanácsos tehát elfelejteni a 4-5 órás kerékpározásokat a fagyáshatárunk körüli hőmérsékletben, ezekkel iszonyatosan kizsigerelhetjük szervezetünk. Főleg, ha ezeket ész nélkül ismételjük, a hagyományos táplálkozással nem is tudjuk pótolni a szükséges ásványi anyagokat, és ahelyett hogy megerősödnénk, szép lassan hiánybetegségek alakulhatnak ki, legyengül immunrendszerünk, hajlamosabbak leszünk megbetegedni, ja, és közben formánk sem javul, csak befásulunk. Aki sportszerűen bringázik, biztos ismer a környezetében olyan „őrülteket”, akik nap mint nap nyomják fagyban a hosszúakat, szezonban viszont ritkán láthatják őket dobogón… (Van több kiegészítő sportfoglalkozás, amit ilyenkor űzhetünk, ne legyen bűntudata senkinek még akkor se, ha egyáltalán nem bringázik.)
Az előbb „fagyáshatárunkat” írtam fagypont helyett. Komfortzónáink különbözőek, például én nyafogok már akkor is, ha 10 fok alá süllyed a hőmérséklet, ismerek viszont olyan bringást, aki kamásli nélkül, simán vastag zokniban elvan 0 fok körül. Ki kell tapasztalni ezeket a határokat, mindenkire van egy jellemző hőmérséklet, ami alá ha lesüllyed a hőmérő higanyszála, körültekintően kell terveznie a kerékpáros edzést, és kiválasztani a ruházatot. Nem létezik olyan táblázat, hogy 5 és 10 fok között ilyen kesztyű, 0 és 5 fok között olyan kesztyű, nulla fok alatt három kesztyű, ezek a dolgok egyénfüggők.
Abszolút nem tudományosan úgy határoznám ezt meg ezt a fagyáshatárt, hogy ha felvesszük a rendelkezésünkre álló lehető legjobb téli öltözékünket (ami ugye szintén emberenként eltér, ki mennyi pénzt áldoz technikai öltözékekre, vagy mennyire okosan állítja össze a ruhatárat), akkor induláskor még nem érzünk semmi kellemetlenséget, majd egy sík vagy enyhén dimbes-dombos terepen bringázva másfél-két óra múlva kezdünk itt-ott zavaróan fázni, esetleg fagyni (kinek a keze, lába, füle, orra, ami érzékeny). Nos, ha ezekkel a korlátainkkal tisztában vagyunk, akkor egyszerű a helyzet, nézzük mindig a hőmérőt, és ilyen vagy ennél rosszabb körülmények között ne tervezzünk 2-3 óránál hosszabb kerékpározást.
Fontos az is, hogy ezeken a zord téli napokon kerüljük az intenzív intervallokat, ugyanis állítsanak bármit a gyártók olyan ruházat ugyanis nem létezik, ami az igazán komoly intenzitáskor minden izzadtságot mindenhol tökéletesen elvezet. (Itt ugye megint meg kell említeni, hogy az izzadás is egyénfüggő). Nincs mese, se recept, az is önmagunkra vár, hogy ebből a szempontból is kitapasztaljuk saját határainkat. Nyilván nem kell ecsetelni, ha egyszer átnedvesedtünk, akkor sokkal rövidebb idő alatt át fogunk fagyni, mint egyébként. Bár a tél az alapozásról, alapozó tempóról szól inkább, ha a fagyos időjárás adott, egy amatőr sportoló nyugodtan megengedheti magának, hogy rövid, gyors menetekkel próbálja szinten tartani a kerékpáros képességeit. Menjünk ilyenkor csak egy-másfél órát, de azt nyomjuk folyamatosan, hőt termelve, például végezhetünk cyclo-cross jellegű edzéseket. (Régi nagy öregek is mondták, hogy az időjárás mindig felülírja az edzéstervet, és ez fordítva is igaz, ha hirtelen jön egy hét nagyon kedvező idő, akkor amennyire csak tudjuk, érdemes kihasználni, edzéstervtől függetlenül).
Ha végképp azt a szemléletet követi valaki, hogy meg KELL lennie a „felírt penzumnak” feloszthatja az edzést kinti bringázásra és görgőzésre: ha mondjuk 5 óra van beírva éppen az exceltábla megfelelő rublikájába vagy a Training Peaks-be, és mindenképpen meg akarja csinálni, el lehet felezni az edzést szabad téren és görgőn, természetesen előbbivel kezdve (fordítva könnyebben megbetegedhetünk). Vagyis kimegyünk tekerni 3 órát, a maradék kettőt pedig megcsináljuk a tréneren, másfél óra alatt. 🙂
Téli mountain bike-ozás
Talán mountain bike-osoknak feltűnt, hogy az előbbiekben inkább országúti jellegű edzésről beszéltem, hegyibringázások alatt viszont a terepadottságok miatt nehéz megúszni az említett izzasztó intervallokat. Én azt javaslom – bár jómagam utálok plusz cuccokat cipelni sportoláshoz – ha kimegyünk a hegyekbe zord időben bringázni, inkább pakoljunk még szélálló öltözetet, akár cseresapkát, cserezoknit vagy egyéb kritikus ruhadarabokat. Vagy bringázzunk terepen is csak másfél órát, de azt nyomjuk tempósan, keményen, lefelé is intenzíven. Óvakodjunk a megállásoktól a hóban, mert ilyenkor pillanatok alatt átfagyhat a cipőben a lábunk, hacsak nincs speciális téli montis cipőnk. Azt pedig ugye nem kell ecsetelni, hogy ha szétfagyunk az erdőben, akkor nagyobb bajban vagyunk, mintha ugyanez a főúton történik, ahol legalább szégyenszemre felkéredzkedhetünk egy buszra, vagy hívhatjuk a telefonos négykerekű segítséget.
Téli gravel bringázás
A téli kerékpározás egyik optimális formája a gravel bringázás. A gravel kerékpárok lassabbak, mint az országúti társaik, főleg ha földúton vagy kavicsos utakon használjuk őket, ezáltal kisebb a menetszél, azaz a hideg nem ér minket annyira intenzíven, tehát kevésbé fázunk. Ráadásul a terep miatt többet egyensúlyozunk és emiatt jobban dolgoznak a talpizmaink, mint országútizás közben, ezért lassabban (vagy egyáltalán nem) kezd el fázni a lábunk. És ha ezt nagyjából sík körülmények között tudjuk művelni akkor felfelé sem fogunk túlságosan megizzadni és a lejtőkön nem fogunk megfagyni, mint montizáskor. Igazi főnyeremény!
Természetesen ugyanúgy igaz, hogy téli cipő nélkül kerüljük a hóban sétálást a gyors átázás miatt és ha probléma van akkor nem biztos, hogy olyan könnyen kihúz minket a bajból az autós segítség. Ezenkívül ha szintes/hegyes terepre megyünk akkor ugyanazok a tanácsok érvényesek, mint a téli mountain bike-ozásnál.
Kerékpározás közben télen is fontos a folyadékbevitel
Bár hideg van és nem kívánjuk, ne feledkezzünk meg télen se a nagy mennyiségű folyadékbevitelről. Bármennyire is úgy érezzük, nem vagyunk szomjasak, inni kell, mert szervezetünk így képes fűteni önmagát, és az immunrendszer működése is nagyon legyengül folyadékhiányos állapotban. A korábban említett 4 órás edzéseket azért is istenkísértés abszolválni ilyenkor, mert egyszerűen nehezünkre esne annyit inni, amennyire ilyenkor szükség lenne, így nem is iszunk annyit… A dehidratáció viszont duplán visszaüt. Vigyünk magunkkal meleg teát thermo kulacsban vagy használjuk ívótartályt, ami nem engedi gyorsan lehűlni a folyadékot. Ugyanez igaz az étkezésre is, több energiát használunk el fűtésre, ezért legyen nálunk mindenképpen ennivaló is.
Milyen időjárásban bringázhatunk télen?
Eddig csak a hidegről és a szervezetünkre gyakorolt hatásairól beszéltünk, pedig a téli csapadék, valamint az út- vagy terepviszonyok is nagyban befolyásolhatják aznapi penzumunk. Evidens, hogy számoljunk a magasságkülönbségekkel, ha hegyekben tekerünk, akkor a hegy napos és árnyékos oldala között is nagy hőmérséklet különbség lehet. Ha pedig esik a hó, ónos eső, országúton ne is induljunk el. Ne akarjunk nagyra növelni az esélyét, hogy balesetet szenvedjünk, akit pedig mégis az ilyenfajta adrenalinbombák éltetnek, gondoljon arra a szerencsétlen autóvezetőre, aki esetleg majd elüti: mennyi kellemetlenséget okozna ezzel neki…
Télen sasolni kell az időjárás jelentéseket, és ha nagy eséllyel mondanak csapadékot, akkor se induljunk el, vagy legalábbis ne távolodjunk el nagyon otthonról, ha mégis ránk szakadna a hó, csökkentsük a kockázatot. Végig kell gondolni az útvonalat is, hiszen hiába vannak letakarítva a főutak, előfordulhat, hogy sok alacsonyabb rendű útszakasz havas vagy jeges. Terepen ebből a szempontból kicsit más a helyzet, de a járhatatlan ösvényekre gravel bringázásnál és mountain bike-ozásnál is gondolni kell, felfelé és lefelé egyaránt.
Mindháromféle kerékpárnál igaz, hogy kellemetlen meglepetés lehet, ha valamilyen okból csak nagyon lassan haladhatunk lefelé. Ha ugyanis huzamosabb időn át kevésbé fűtjük magunkat, óhatatlan az átfagyás. Például ha valaki a mínuszokban is felmerészkedik a hegyekbe, mert olyan jó felfelé menni, lefelé annyira csúszós lehet az út, hogy fékezgetnie kell, nem tud tekerni, tovább is tart a lejtő, ráadásul kiverte felfelé a víz, kész fagyhalál. Mountain bike-kal is akadhatnak járhatatlan lejtők a hó jóvoltából, ráadásul az ilyeneken le kell lépni a pedálról, átázhat a cipő, újabb fagyhalál. Legyünk előrelátók ebből a szempontból is!
Téli közös kerékpáros edzések
Országúton nagyon jó választás a hétvégi közös edzés, ami az ország minden térségében kialakul, mindenhol vannak fanatikusok. Jók ezek a kerékpáros edzések, mert – ideális esetben – nem lovalja bele magát az ember intenzív tempóba, lehet közben beszélgetni, ami feledteti a monotonitást, viszont egyvalami kötelező ilyenkor: a LAFFANTYÚK!!! Magát bárki összefröcskölheti sárral, de engem, minket, kerékpáros sporttársait ne!
Cyclo-cross
Jó móka és több szempontból hasznos is a cyclo-cross, ami „hardverigényes” történet, bár nyugodtan kipróbálhatjuk a mostanában népszerű gravel kerékpárokkal is (egy sportosabb gravelt bátran használhatunk keskeny gumival cyclo-crossra), sőt tudomásom szerint senkit nem néztek még ki a bringások által ismert krosszpályákról azért, mert mountain bike-kal érkezett, sőt a versenyeken hobbi kategóriában akár mountain bike-kal is rajthoz állhatunk, aztán ha nagyon rákaptunk az őszi-téli szakág ízére akkor beszerezhetünk egy cyclo-cross kerékpárt. A cyclo-crossra pont igaz, amiről az előbb már szó volt, vagyis egy óra alatt intenzíven sportolunk, és folyamatosan fűtjük magunk. Ráadásul a közbeiktatott lépcsőzések erősítenek is, dinamikus, továbbá a kerékpár kezelési technikánkat is finomítjuk. Országútisoknak és mountain bike-osoknak is megéri egyaránt.
Elérkeztünk a felszereléshez, a kerékpárral (téli kerékpárral) ebben a cikkben nem foglalkozunk, de az öltözködés szorosan kapcsolódik az előbbiekhez. Most nem fogjuk tételesen végigvenni a téli kerékpáros viseleteket, inkább a hosszabb távú edzéseken mutatkozó kritikus pontokkal foglalkozunk. Általánosságban legyen elég annyi, hogy ha több réteget használunk, jó minőségű aláöltözeteket és egyéb technikai ruházatot, jó szélálló, vízálló és lélegző tulajdonságokkal, akkor felsőtestünkkel és a lábainkkal nem lesz gondunk. A jó téli cuccokat meg kell fizetni, persze vannak észszerű határok, amin túl a kétszer olyan drága sem tud többet.
A téli kerékpáros ruházat kritikus pontja a fej, a nyak, a kéz és a láb szokott lenni, kezdjük a fejjel. Remek fejvédő alá való (tehát nem lóg ki bojt, zsinórok, stb.), szélálló, lélegző sapkákat lehet kapni, arra figyeljünk, hogy a homlokunkra és a fülünkre teljesen érjen le. Kevésbé fázós, izzadós fejűek használhatnak sapkaként duplán visszahajtott csősálat is, amit átizzadás után egy szárazra tudnak cserélni. A bukó (esetleg régebbi bukó) szellőzőnyílásait lefedhetjük ragasztószalaggal vagy használhatunk kevésbé jó szellőzésű aero sisakot (vagy bizonyos modellekhez lehet kapni kifejezetten erre a célra takaróelemet), így nem fújja át a szél, sokat segít fejünk melegen tartásában ez a módszer. A speciális kerékpáros nyakmelegítő is egy kiváló találmány, maszk szerűen feljebb is húzhatjuk akár. A fejvédő szíját én mindig úgy állítom be, hogy a sapkáig, a fülemig felhúzott nyakmelegítőre kívülről csatolom át, így fixen megtartja anélkül, hogy a zsinórt kellene megszorítanunk. És nem árt, ha alapból magas a felsőnk nyakrésze is.
Sokunk leggyengébb pontja: a kéz.
Az igazi kézfázósok nehezen találnak számukra megfelelő kerékpáros téli kesztyűt. Eleve vicc 20- vagy 30 000 Ft-ot kifizetni értük, úgy, hogy legtöbbjük valójában semmit sem ér igazi hidegben. A legolcsóbb síkesztyűk már annál inkább, akár az egyszerű, kívül orkán, belül bolyhos kínai piaci cuccok is, persze ha tudjuk benne kezelni a féket és a váltót. Mindezt tuningolhatjuk még – „aláöltözetként” – túraboltokban kapható vékony technikai kesztyűvel, ami arról gondoskodik, hogy az izzadtság ne érintkezzen bőrünkkel. Ez a kombináció még mínuszokban is működik. Ami fontos még, hogy ne válasszunk szoros ujjú felsőruházatot, és ha több hosszú ujjú van rajtunk, a belsőt érdemes kicsit ráhúzni a tenyerünkre. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy szabad utat engednek a levegőnek a csuklónál és hamar elkezd fázni a kezük, bár a kevésbé fázósak között vannak, akik kifejezetten igénylik a csuklónál a szellőzést, ebben is látszik, hogy mennyire különbözőek vagyunk. Szintén késleltethetjük a fagyást, ha mindig mozgatjuk kicsit ujjainkat, enyhe emelkedőkön is kiállunk kicsit a nyeregből, hogy mozogjon a kéz, kar, stb.
A speciális téli kerékpáros cipő hatalmas találmány, ráadásul egy jó modell sok évig használható. Vízálló, szélálló, meleg, és sokkal-sokkal kevésbé izzadunk bele, mint mondjuk egy hagyományos cipő-neoprén kamásli kombóba (erről a személyes tapasztalatunkat, tesztünket ide kattintva olvashatjátok). Ha mindezt kombináljuk a sokak által „cipő alatti kamáslinak” hívott szélálló technikai zoknival, akkor majdnem tökéletes megoldást kapunk, bár itt is meg kell jegyezni, hogy valakinek egy nyári zokni is elég a téli cipőjébe és nem kell ilyen extrém zoknit használnia. Sok téli cipőnek az a gyenge pontja, hogy a sípcsont felől befolyhat a csapadék, latyak (ami onnan már soha nem folyik ki és egész bringázás alatt tocsog benne a lábunk), de szintén túraboltokban kapható védővel ezt a problémát is orvosolhatjuk. De például vannak olyan téli cipők amiknél erre figyeltek és kicsit hosszabb, rugalmas neoprén bokarészt kaptak, amire ráhúzhatjuk a vízálló téli nadrágunk szárát. A néha még mindig szóba kerülő nejlonzacskós módszer őrültség, maximum papírral béleljük ki a cipő orrán a légáteresztő részeket. És ha kellően bő a cipő, felvehetünk meleg túrazoknit. Ezenkívül tehetünk bele hőszigetelt téli talpbetétet vagy akinek van kedve és türelme hozzá, az csinálhat magának alufóliából talpszigetelést. Felül a neoprén kamásli nyújtja a legjobb védelmet, de intenzív hajtásnál ebbe hamar beleizzadhatunk, következésképpen hamar lefagyhat utána a lábunk. Az utóbbi években nagyon jó szél- és vízálló membrános kamáslikat fejlesztettek, de ezeknél is megmaradt a talp felől beázás és a sérülékenység problémája, na meg az áruk is már egy olcsóbb téli cipőjével vetekszik. Nyilván itt is igaz, mint a kéz esetében, hogy érdemes időnként külön mozgatni lábujjainkat, talpunkat a cipőben.
Séta a Puerto Caribe strandján Punta de Salban, a Karib-tengeren, Telában. Honduras
A hatékonyság, különösen utazásszervezésnél, több fronton is tetten érhető. Egyrészt magától értetődő módon az anyagiakban. Másrészt praktikumban, amihez az élménydús programok épp úgy hozzátartoznak, mint a zökkenőmentes közlekedés vagy csatlakozás.
Séta a Puerto Caribe strandján Punta de Salban, a Karib-tengeren, Telában. Honduras
Min lehet sokat spórolni?
Valószínűleg nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a repülőjegy az egyik olyan tétel, amin a költségvetés nagysága szempontjából nagyon sok múlik. Nem mindegy, hogy mennyibe kerül a jegy, mert bizonyos esetekben több tízezer forintnyi különbség is tapasztalható, ami jelentős eltérés.
Két módja is van annak, hogy a vétel végül pozitív mérleggel záruljon. Az egyik az előre tervezés. Ebben a helyzetben az „előre” valóban több hónapot takar. Alapvetően ez nem probléma, akkor, ha az úti cél már adott, és ha nagyjából a tervek is kirajzolódtak. Ennek a forgatókönyvnek egyetlen hátulütője lehet, ami odafigyeléssel elkerülhető. Amikor az ember hónapokkal indulás előtt rákattint a Róma repülőjegy vásárlásra, aztán heteken át tervezget, úti könyveket olvas, programokat szervez, akkor megtörténhet, hogy a nagy napra valahogy elfogy a szufla, csökken a lelkesedés mértéke. Ez egy kis tudatossággal kivédhető, illetve az is egy jó módszer, ha a rengeteg egyhangú logisztikai feladat kivitelezése közben jut idő olyan leírásokra, videókra, ajánlókra, amik nem kicsit motiváló erejűek.
A másik út az akciózások figyelése. Ez is abszolút pénztárcabarát elgondolás, de annyi hátránya azért mindenképpen van, hogy a kedvezmények nem kiszámíthatóak, azaz soha nem tudható előre, hogy éppen melyek azok az utak, amik beleesnek a pikszisbe. Ez annyiban kellemetlen, hogy akár hónapokon át tartó várakozásba is fulladhat a jegyvásárlás, ha az akciók nem alakulnak kedvezően a személyes vágyakkal összhangban.
Mi újság a rugalmassággal és a gördülékeny utazással?
A transzfer megszervezése, a szállás lefoglalása mind olyan kötelezettségek, amik kihagyhatatlanok. Ha például a Budapest–New York repülőjegy a kiszemelt, akkor korántsem mellékes, hogy mikor indul a gép, mennyi idő alatt ér célba, és hogy az oda vezető út mennyire sima. A hatékonyság talpraesettséget is takar, amivel például az időeltolódásból adódó kellemetlenségek mérsékelhetőek. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy minden stimmeljen, klappoljon.
Hogyan utazzunk túl sok pénz elköltése nélkül? A poggyászon sokat lehet spórolni, ez vitathatatlan. Aztán a fenti módszerek valamelyikével a jegyvásárlás is sokkal kedvezőbbé varázsolható. Ezen túl érdemes érdeklődni az érkezés helyszínén, hogy az ottani tömegközlekedést vagy autóbérlést igény szerint miként célszerű bonyolítani. Nem egyszer a bérlet például még akkor is takarékosabb variáns, ha egyébként csupán pár napnyi kikapcsolódásról van szó. Ám az ilyesfajta trükköket, mondhatni kiskapukat csak azok ismerhetik, akik kint élnek.
A vámmentes övezet nagyon népszerű a bevásárolni vágyók körében, ez is egyfajta spórolási taktika, ami kétségtelenül hatékony. Mindezeken túl a biztonság preferálása olyan szempont, ami felbecsülhetetlen értékű. Az eSky pontosan ezért ideális választás, mert a felületén keresztül minden elintézhető, egyetlen kézben tartható az összes, utazással összefüggő releváns részlet, ezáltal megbízható formában zongorázható le a tervezés, szervezés minden egyes momentuma.
Végül pedig: megéri felkeresni azoknak az intézményeknek az oldalát, amik a megnézendő listán szerepelnek, ugyanis sokszor kifejezetten kedvező jegyajánlatokkal találkozni ilyen formában, azaz a takarékosság így is megvalósítható, a belépő jegyek tudatos megvásárlásával.
Adataink védelme elsődleges fontosságú akár céges számítógépet használunk, akár a sajátunkat. Vigyáznunk kell arra, hogy a gépen tárolt információk ne kerüljenek illetéktelen kezekbe, de arra is, hogy semmiféle vírus ne tudja megfertőzni és használhatatlanná tenni az eszközeinket.
Ennek érdekében vírusirtókat tudunk használni, melyek alkalmasak arra, hogy felismerjék és elhárítsák a külső fenyegetéseket, ezáltal megvédik a rendszerünket a kéretlen programoktól.
Az operációs rendszer is számít!
A technika fejlődésével mindig újabb programok és operációs rendszerek jelennek meg, ezzel párhuzamosan azonban a vírusvédelmünket is át kell gondolni. A VR Soft vírusirtói közül azt kell kiválasztanunk, amely a számítógépünkön futó operációs rendszerhez a legideálisabb, ez azonban sok mindentől függhet.
Ha a gépen korábban másik operációs rendszer volt és frissítéssel tértünk át a Windows 11-re, akkor ezzel egyidőben a vírusvédelmünket is felül kell vizsgálni.
A Windows 11 újításai
Ha a gépen Windows 11 fut, akkor ez a rendszer számtalan újdonságot tartogat a számunkra, melyek az előző verzióban nem voltak benne, mint például az Auto HDR. Azonban tudni kell azt, hogy ezek a plusz funkciók azt is jelentik, hogy a korábbi vírusirtónk nem biztos, hogy ismeri ezeket az újdonságokat, éppen ezért nem biztos, hogy alkalmas azok védelmére.
Fontos, hogy ne hagyjunk biztonsági rést a káros programok számára, amelyek pontosan ismerik ezeket a jelenségeket!
Hogyan vizsgáljuk felül a jelenlegi védelmi rendszerünket?
Ahhoz, hogy egy védelmi rendszer tökéletesen működjön, kompatibilisnek kell lennie az operációs rendszerünkkel. Ezenkívül optimalizálni kell őket a jelenlegi szoftverkörnyezetre, és végül meg kell ismernünk azokat a teszteket, amelyek biztosítják, hogy az adott termék valóban megfelelő-e számunkra.
A kompatibilitás
A vírusirtók nem minden rendszeren működnek hatékonyan. A gyártók a weboldalukon jelzik, hogy az adott termék milyen operációs rendszerrel kompatibilis, vagyis melyek azok a rendszerek, ahol biztonságosan használhatók.
Ezeket az operációs rendszereket ezek a programok biztonságosan megvédik, felismerik a rendszert ért támadásokat, és nem küldenek hamis riasztásokat sem.
Az optimalizáció
Az adott program gyors és gazdaságos futása érdekében érdemes felhőszolgáltatást igénybe venni, ezáltal optimalizálhatjuk a számítógép erőforrásait, így a rendszer gyors lesz és a program nem foglalja le a gép kapacitását.
A tesztek
Független tesztelő szervezetek folyamatosan vizsgálják a vírusirtó programokat és a tesztek eredményeit is közzéteszik. Mielőtt bármelyik programot telepítjük a számítógépünkre, mindig olvassunk utána ezeknek a teszteknek, így tudunk optimális döntést hozni.
A Windows 11 rendszer használatakor a számunkra legjobb védelmi rendszert kell igénybe venni, és nem szabad elfelejtkezni a folyamatos rendszerfrissítésekről sem, hiszen ezek általában valamilyen hibát javítanak vagy a rendszer sérülékenységét csökkentik.
Az autó minden család életében központi szerepet játszik. Ugyanez a helyzet a cégeknél is, ahol ez az elsődleges közlekedési eszköz. Ezért is fontos, hogy a megfelelő állapotra és teljesítményre kiemelten odafigyeljünk. Ehhez számtalan kiegészítőt tudunk használni a mindennapokban.
Az adalékok széles tárháza vár minket
A Hungarolube adalékok kínálatában többféle termékkel találkozhatunk. Ott van például a Kleen-flo üzemanyag-adalék, ami minőségi munkát tud végezni az autó belsejében. A szintetikus motorolaj-adalékok segítségével nagymértékben növelhetjük a teljesítmény mellett az alkatrészek élettartamát is.
Napjainkban egyre fontosabb a fenntarthatóság, a környezetbarát működés. Ezért is kell arra törekedni, hogy a mindennapos közlekedés során minél kisebb legyen a károsanyag-kibocsátás. Ez úgy érhető el, ha például olyan adalékot használunk, amivel megszüntethetjük a kipufogó füstölését és az olaj égését. A már említett szintetikus motorolaj-adalékkal ez teljes mértékben megoldható. A pozitív hatásai közé tartozik még az is, hogy kezelni tudja az alacsony olajnyomást, továbbá az alacsony kompressziót is.
Ha minőségi, modern motorolaj-adalékot használunk, azzal az ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük. Hosszú távon a költségek is kedvezőbbek lesznek, mivel ezek az adalékok a fogyasztásra is jó hatással vannak. Ilyen kiegészítőkre nagy szükség van minden egyes autó üzemeltetéséhez, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy végül melyikre esik a választásunk.
Érdemes alaposan utánanézni, hogy mégis melyik nyújtja a legjobb teljesítményt a gyakorlatban. A minőségen nem szabad spórolni, mivel az autó állapotát is meghatározza az, hogy milyen adalékokat használunk a mindennapokban.
Használat és előnyök
A már említett Kleen-flo üzemanyag-adalék használata nagyon egyszerű: csupán az olajcserénél a flakon teljes tartalmát kell a megfelelő helyre beönteni. Fontos, hogy a leírást mindig kövessük, lépésről lépésre haladjunk. Az eredményt azonnal érezni fogjuk: kisebb fogyasztás, kevesebb károsanyag, az autó újra kezesbárány lesz, és a teljesítménye is erőteljesebbnek fog érződni.
Az alkatrészek is meghálálják a törődést, mivel kevesebb meghibásodással fogunk találkozni, az elhasználódásnak nyomát se fogjuk látni.
Minden autóhoz megtalálhatjuk a megfelelő adalékot
Különösen fontos ez a dízel meghajtású járművek esetében. Ott adalékanyagokra feltétlenül szükség van, mivel a károsanyag-kibocsátás súlyos problémákat jelent ezeknél az autóknál. Hogy ez minél kisebb legyen, például választhatunk egy négyévszakos dízel üzemanyag-adalékot is.
Ne feledjük, hogy a vásárlás során mindig a minőség lebegjen a szemünk előtt. Keressük a legnagyobb gyártók termékeit, mivel azokban garantáltan nem fogunk csalódni a használat során.
A logisztika és a raktározás szervesen összefügg. Az egyes szállítmányozási tevékenységeket az árucikkek elhelyezése, tárolása kapcsolja össze. Persze ez nem azt jelenti, hogy a két területen ugyanaz a végzettség, szakképesítés elegendő egy állás betöltéséhez. Mindegyik munkakörnek megvannak a maga elvárásai.
Mivel egyre több termelő, gyártó vállalat működik hazánkban, így a logisztikai és raktározási feladatok mennyisége is folyamatosan növekszik. Ezzel párhuzamosan a megpályázható állások száma is gyarapszik.
Vannak pozíciók, amelyekhez alapfokú tanulmányok is elegendőek, mások már közép- vagy felsőfokú képesítéshez kötöttek. Érdekelne bennünket ilyen jellegű munkalehetőség? Van olyan ismerősünk, aki raktáros munkát keres? Itt nézzen szét, aki ezen a területen helyezkedne el! Az Állásóriás az ország minden szegletéből szemlézi a hirdetéseket.
Mit csinál egy raktáros?
A raktáros elsődleges teendői közé az árucikkek tárolásának menedzselése, a készlet karbantartása tartozik. A termékeket érkezteti, távoztatásukat koordinálja, az ezzel kapcsolatos dokumentációkat ő végzi. A raktári rend fenntartása is hozzá tartozik. Értendő ezalatt az egyes áruk címkézése, elhelyezése, sőt még a leltározás és a takarítás is.
Emellett a szabályok, biztonsági előírások követését sem hanyagolhatja el. Ezekre különösen ügyelnie kell, ha például veszélyes anyagok raktározását irányítja. De mielőtt indul a szállítmányozás, neki kell menedzselnie az árukészlet felpakolását a járművekre, adott esetben még az anyagmozgatás is az ő feladata.
Milyen elvárásokra kell figyelni?
Nem kis felelősség a raktárosé. Mennyiségileg és minőségileg is figyelnie kell a termékeket. Ha valami tönkremegy vagy hiányos, akkor azt azonnal jeleznie kell. Éppen ezért egy raktárosnál elvárás, hogy megbízható és precíz legyen. Az alaposság mellett jó kommunikációs és szervezőkészséggel is rendelkeznie kell, hogy könnyebben elboldoguljon ezen a területen!
De a fizikum sem elhanyagolható. Sokszor igazán nehéz árukat is mozgatni kell, amihez megfelelő állóképesség szükséges. Általában alapfokú végzettség elegendő a munkakör betöltéséhez, mert főként betanított munkáról van szó.
Ahol érdemes körülnézni
Amikor raktározási munkát keresünk, online felületekről és print lapokból vagy regionális és országos állásportálokról is informálódhatunk. Ez utóbbi esetben választhatjuk a már említett Állásóriás oldalt, ahol az adminisztrációtól a kereskedelmen és értékesítésen át a raktározásig és a logisztikáig tucatnyi lehetőség kínálkozik.
Hogyan tudunk gyorsan keresni? A site jobb oldalán kategóriákra lehet szűrni, ami egyszerűbbé teszi a böngészést. Bepipálva a megfelelő munkaterületeket, betöltődnek a megpályázható opciók. Ezek után már csak jelentkezni kell és jöhet is az állásinterjú!