November 6. – Nosztalgia a 24H MTB verseny nyomvonalán

Kicsit fájó szívvel hagytuk magunk mögött Moab környékét, de még volt pár dolog, amit meg akartunk nézni. Nyugat felé haladtunk, csak még gyorsan célba vettük azt a bringás trailt, ahol 2001-ben a 24 órás versenyünk volt. Kellett egy kis nosztalgia, hisz itt szerettem bele ebbe az országba, meg kíváncsi is voltam, hogy mai fejjel és testtel, na meg modernebb bicajjal milyen lesz ez a pálya.
https://www.mtbproject.com/trail/4632104/24-hours-of-moab

A rajt terület egy kihalt puszta, ameddig a szem csak ellát, mindössze pár tehén volt itt rajtunk kívül, de ők is csodálkoztak, hogy itt embert látnak, legalább is nagyon kíváncsiak voltak. Gyorsan összeraktam a bicajt és indultam is, de nem találtam meg a térkép alapján a trailt, kellett vagy egy óra, hogy valami ismerősnek tűnjön belőle, addig mentem mindenen át, a kaktuszok közt, azért rég volt már az a 2001…
Emlékszem akkoriban még a bringásoktól is féltették a terepet, most meg, ahogy nézem inkább csak motorosok és terepjárók használják, igazából nettó küzdelem volt az egész nem sok bringás élménnyel. Mély homok és nagy kövek jellemzik sok eltévedéssel, pedig akkoriban kimondottan élveztem és jónak találtam a pályát. Most sajna nem volt egy nagy élmény rajta menni, persze az sem segített sokat, hogy rettenetesen fájt a hátam. Még előző nap húztam meg, mikor majdnem elestem, és ahogy mentettem, megrándult. Reméltem kialszom, de ez nem így lett. Na, mindegy, azért nem bántam, hogy megnéztem, de nem ez volt a legjobb bringázásom itt, aki erre jár, nyugodtan hagyja ki.

Innen a Monument Valley felé vettük az irányt, illetve útközben megnéztük még a Newspaper Rockot, ami egy indián rajzos nagy sziklafal.

Mivel most is csúszásban voltunk, meg a nap is egyre korábban, már fél hat körül lemegy, így inkább korai táborozás mellett döntöttünk. Gyönyörű helyen Mexcan Hat-nal táboroztunk egy nehezen megközelíthető dombtetőn, rálátással a Colorado folyóra és a Mexican Hat sziklaképződményre, kb. 200 méterre táboroztunk tőle, meg kellett küzdeni érte, alig bírt fölmenni a kocsi.
Ez is egy olyan hely, ahol soha nem lesz szálloda, de szabadon éjszakázhatsz, ahol akarsz. Fantasztikus környezet.

November 7. – Mikor a bot rossz végén állsz…

Nehezen hagytuk itt ezt a fullos helyet, de haladni akartunk tovább, meg netet is jó lenne már találni, kb. egy napja nem fogott jelet a telóm. Ekkor még azt hittem ez gyorsan megoldódik, hisz pár percre volt Mexican Hat City, amiről azt hittem azért mégiscsak valami város, talán még wifi is lesz. Ehhez képest pár ház és motel, térerőnek nyoma sincs, legalább is ATT-nek nincs. Sebaj, majd Kayentában gondoltam… De a kettő közt még ott a Monument Valley, ahol aztán tényleg semmi. Bár ott nem is vártam mást, és ott legalább kárpótolt a látvány. Hatalmas szikla képződmények vannak itt is, igaz magába központi részbe most nem mentünk be, mert az fizetős és más terveink vannak azzal a pénzel, de így utólag bánom kicsit. Szerintem megéri azt a pár dodót.

Kayentába érve kicsit lecsapta nálam a biztosítékot, hogy egy ekkora városban, hogy az ördögben nincs térereje az ATT-nek. De talán még ezt is feldolgoznám valahogy, ha a wifi-jük definiálható sebességű és stabilitású lenne. De nem, a speedtest el sem indul rajta. Imádom Amerikát, de ezt a részt nem értem, hogy tudnak így létezni. Persze nekik otthon biztos bent van kábelen, de spontán, nem terv szerint utazóként ez nagyon dühítő, főleg, hogy hamarosan repülök tovább Hawaiira, majd Új-Zélandra, és lenne mit szervezni, foglalni és csekkolni addig. Innen Page-ig szintén semmi térerő, majd a város szélén, egy helyen volt 5 percig, de azután sehol semmi. Az az 5 0percnyi 4G honnan és hogyan került oda, és miért csak oda és addig, azt egyszerűen nem értem és a város közepén miért nincs?!

Még épp leértünk napnyugta előtt a Lone Rock Beach-re, ami nekem nagyon bejön. Jó a hangulata, és jó emlékek kötnek hozzá. Kicsit gyönyörködtünk a naplementében és egy Insta Celebben, aki(k) szó szerint gyártották a naplemente fényeiben a képeket. Két fotós volt a sráccal, és mint egy pro stáb úgy dolgoztak, a főszereplő, pörgött forgott, feküdt, ült, ugrott, pózolt. Többször ruhát is cserélt pár perc alatt. Mindent, amit lehetett megragadt díszletnek, pl. idegenek kempingszéke, vagy épp terepjárója, stb. nem jött zavarba semmitől, igazából kizárták teljesen a külvilágot. A két fotós meg közben persze lelkesen és nekem úgy tűnt profin körbe fotózta. Nagyon profi és összeszokott csapat lehetett, nem sokat beszéltek mindenki tudta és tette a dolgát, tudták, hogy kb. 20 percig van ilyen gyönyörű naplemente és azt ki kell használni. Már a kocsival is nagyon gyorsan érkeztek, de utána is végig szinte szaladtak. Hát így csinálják a profik, mondjuk arra nem emlékszem, hogy egy pillantást is vetettek volna a tájra, sebaj, majd a képeken. Jó mozi volt végignézni, de kedvet nem kaptunk a dologhoz, sőt…

November 8. – Page City, a sivatagi show

Nem voltak nagy terveink mára, mivel voltunk már itt párszor, így nem volt nagy nyomás, hogy mindent meg kell nézni, inkább szervezni akartuk a következő pár napot, hogy simán menjen minden. Ehhez viszont net kell, szerencsére tudtam egy szállodát 5 percre, ahol szuper wifi van, ott le is horgonyoztunk egy órára. Majd elkövettük azt a hibát, hogy továbbálltunk és a Strabucksban akartunk tovább netezni, de ez öngól lett, merthogy ott sem volt wifi ezúttal, de a szomszédos ice joghurtosnál igen, ahol kb. 3000ft ért ettünk egy pici ilyen izét, meg egy kávét és használtuk a wifit, kb 30-40 percig mikor megszakadt az is. Ok, elmentünk kicsit mozogni, túrázni a környéken megnéztünk egy eldugottabb, kevesek által használt partszakaszt.

Majd megint wifi a könyvtárban, de fél percenként az is megszakad, és amúgy is lassú, aztán ismét séta most a Horseshoe bend volt a cél. Sokszor voltam itt, de nem lehet megunni, az egyik kedvencem a mainstreem helyek közül. Sajnos elkezdték lebetonozni, és korlátot is építettek egy részére, van egy olyan gyanúm, hogy hamarosan fizetőssé válik ez is. Mint, ahogy a környéken az összes canyon az már, és ezekbe nem jó a nemzeti parkokba érvényes egész éves belépőnk sajna. Innen megint vissza zárásig a könyvtárba. Vacsi, majd a szokásos ingyenes környeken, de egy rosszabb placcon alvás, ennyi volt a mai nap.

Page amúgy mindemellett nagyon jó kis hely, nem feltétlen a város, de lehet az is, csak az nem érdekelt. Viszont a környékén számtalan program lehetőség van.

A teljesség igénye nélkül Glen gát, ami a Hower gáttal szinte teljesen megegyező magasságú csak keskenyebb, de szerintem látványosabb és ennek a belsejébe is be lehet menni vezetett túrákra, aztán ugye ott a smaragdzöld Colorado folyó, a Horseshoe bend-del, ami csak kb 15 perc séta és kihagyhatatlan. Nagyon látványos annak köszönhetően, hogy a patkó alakú folyó kanyarulatra egy kb 200m magas függőleges szakadék peremről látsz rá. Monumentális!

Aztán itt van a két Antilop Canyon, amik fizetősek, kb. 15000ft és jobb előre foglalni helyet, mert mindig tele vannak, de tényleg látni kell. Eszméletlen fények vannak bent, ez és a formavilága a különlegessége. Ha nagyon szerencsés vagy, lehet te is bejutsz ingyen, mint én pár éve.

A Water holes canyon, bár ez kevésbé ismert, és ha választani kell, akkor pénzért inkább az Antilope, az különlegesebb, de ingyen jó volt régebben.

És persze még ott a Rainbow bridge, ez utóbbi mondjuk csak drága hajó úttal érhető el, de én sem láttam még, nem tudom mit ad annyi pénzért, illetve lehet kajakozni és hajós túrákta menni a hatalmas és csodaszép Lake Powelen, ami tényleg elképesztő vizes canyonokat rejt, megfelelő vízállásnál. A legfeltűnőbb látványosság amúgy maga a Lake Powel, ami a Coloradó folyó felduzzasztott vizéből keletkezett, a dombok és canyonok közt terül el a Balatontnál is nagyobb területen. A vízi sportok lehetősége miatt nagyon felkapott.

Bringás szemmel nincs nagy változatosság, mindössze egyetlen a várost megkerülő kb 17 km-es trail van, ami amúgy egész jó, de azért átharapnám az ütőerem kínomba, ha minden nap azon lehetne csak menni. Pedig kellemes, hullámos és technikás trail. Valószínű van még a környéken pár lehetőség, csak azokat nem jelölik, de alapvetően nem erről híres a környék.

November 9.

Az éjszakát már a bevált helyen töltöttük, de voltak azért itt reformok mostanában. Túl lett szabályozva kicsit, korlátozták hol lehet és hol nem éjszakázni a dombon.
Nyugodt napsütéses reggelre ébredtünk, épp az új palacsinta keverékünk teszteltük, mikor egyszer csak megjelent a ranger. Nem túl barátságosan 15 méterről szemlélt minket és látszólag tanácskozott „Bubu”-val. Az okozhatott nekik fejtörést, hogy legális helyen állunk, vagy sem. Ugyanis volt egy tiltó tábla, hogy addig a pontig lehet táborozni és nem tovább. Mi pont a tábla vonalában álltunk és volt egy út, ami a tábla előtt hozott le arra a placcra, így ugyan látszott rajtuk, hogy szívük szerint belénk állnának, de jogilag nem vagyunk foghatók. Nem úgy az a francia pár, akik 100 méterrel fentebb, korábban általunk is használt gyönyörű panorámás helyen éjszakáztak. Igazából nagy mázlink volt, mert ha nem késő éjjelig netezünk a könyvtárban, akkor nem foglalják el előttünk a tutit, akkor mi kapjuk a 90 dolláros csekket. Mikor elment a ranger átmentünk megkérdezni őket, hogy legalább tudjuk mi van, ha helyzet van. Aztán sietve távoztunk nehogy mégis, hasonló sorsra jussunk.

Robogtunk tovább Flagstaff felé, de egy pillanatra még megálltunk a Waterhole canyon-nál, ahol tavaly szögesdrót kerítésen és szakadékon keresztül lekommandóztam és nyomtam egy kalandos canyon túrát, nem teljesen legálisan, mint ez később kiderült. Most ide is már kitelepültek bódéval, pénztárral és vezetett canyon túra van 48 USD-ért. Kapitalizálódik a környék. Ilyenkor azért piszok mázlistának érzem magam.

Flagstaff felé tartottunk tovább, ami most azért volt fontos nekünk, mert ott van egy jó nagy autóbontó, amiből errefelé nincs sok, pedig nekünk meg nagyon kéne egy új pótkerék csörlő, hogy ne az utastérben legyen a pótkerék. Készségesen elmondták, hogy sajnos nincs pont ilyen típusú autójuk, de nézzünk szét, hátha találunk kompatibilis alkatrészt valamelyik hasonló Chevy alatt csak vigyázzunk a csörgőkígyókkal meg a skorpiókkal… Jó… sőt remek…
Venni kellett fejenként egy 2 dolláros belépőt, de ha nem találtunk volna semmit, akkor sem bántam volna, tetszett a bontó. Szerencsénk volt és találtunk, célszerszámok hiányában leszedtem egy állítható kulccsal, ami ugye, aki ismeri, tudja, hogy sok mindenre jó, csak berohadt csavarokat kiszedni nem. De láss csodát itt gyönyörűen lejött a 20 éves csavar. 17 USD-ból megvolt az egész.

Bringázni amúgy szuper hely Flagstaff, van egy rohadt nagy hegyük tele trailel. És a város is nagyon hangulatos, egyszerre fiatalos és retro, a historical Route 66 része.

Itt most nem bringáztam, mert más terveink voltak, és mert rohadt hideg volt már, fenn a hegyen sok hóval. Kicsit fel kellett tölteni a készleteket, kajáltunk. Neten intéztük a dolgokat, míg bírtuk mozgatni az ujjainkat. Gyors vásárlás és esti placc keresés. Az lett is hamar, de keménynek ígérkezett az este, -6 fokot mondtak éjjelre, és a kis kocsink nincs szigetelve a kinti -6 az bent is -5.

Előző utamon itt vettem amúgy a bicajom és itt volt az első túrám is vele, ami egészen mellbevágó élmény volt, hisz azt hittem erős vagyok és tudok bicajozni is, de egy helyi tanár rendesen elkente a számat. Ok, hogy ő itt él konkrétan a hegy lábánál lakik és az összes trailt ismeri, ami ugye nagy előny, de akkor is, na… Felfelé majd megfulladtam bőven 2000m felett, lefelé meg alig tudtam tartani a tempóját. De kiváló ingyen guide volt, a bőséges és szuper trail-hálózaton nem kellett a navigálással tökölni, csak követtem a legjobb trailekre. Kimondottan kemény és technikás ösvények is vannak erre amúgy. Igazi bringás hely, a városban is van pár komoly bolt ennek megfelelően. Az már csak hab volt a tortán, hogy egyből ízelítőt kaptam az amcsik segítőkészségéből. Levegős volt a fékem, de elhívott magához és gyorsan meg is csináltuk nála a garázsban. Köszönet neki. Itt mindenképp érdemes bicajra pattanni ha van rá mód.