Ezúttal – 4 év után újból – a kerékpár legfontosabb alkotóelemét, a vázat vesszük górcső alá. Ha bringaépítésbe fogsz, az első és legfontosabb feladat a számodra leginkább megfelelő váz kiválasztása, mert ez határozza meg leginkább a komplett bringa tulajdonságait.
A mai napig nehéz tájékozódni a hazai kínálatban, a forgalmazói információk mennyisége ingadozó, ezért megpróbálunk segíteni nektek a 2009. március-áprilisi számban bemutatandó 34 vázzal. Fontos kihangsúlyoznunk, hogy ez a vázbemutató nem teszt! A bemutatott vázakat nem próbáltuk ki, csak lemértünk rajtuk mindent, ami mérhető. Ezúttal is a már korábban kialakított egységes mérési- és szempontrendszert használtuk a táblázatokban, és az összes vázon végigmértünk mindent, amit csak lehetett. Igyekeztünk hasonló méreteket összeszedni, hogy korrekt legyen az eredmény.
A hétvégi (március 27-29.) II. PORT.hu Bringaexpo szervezői az idei évben még több ingyenes és szórakoztató programmal várják a látogatókat. Alapvető különbség a tavalyi rendezvényhez képest, hogy idén már 60 kiállító, 6000 m2-en mutatja be 2009-es újdonságait és termékpalettáját. A megnövekedett területhez természetesen több program is jár, lássuk most a részleteket, mire számíthatunk a kiállítói standokon kívül.
A Vasúttörténeti park területén belül igyekeztünk még több szórakoztató dolgot felállítani, az alábbiak ingyenesen igénybe vehetők lesznek a látogatók számára:
– Shimano szervizkamion ( ahol ingyenes kerékpár állapotfelmérés készül a bringával érkező látogatóknak)
– T-Mobile kerékpáros KRESZ pálya
– Bringaexpo tesztpálya (a kiállított kerékpárok egy részének kipróbálására ad lehetőséget)
– Extrém Sporthinta (Az utas által irányított elektromos meghajtású átforduló hinta nagyon elmés szerkezet. Emberi erő igénybevétele nélkül repülhetünk, zuhanhatunk! A bátrabbak „pilóta”- sebességre tekerhetnek és akár a 6G érzést is elérhetik! A lábpedál előre vagy hátra, gyorsabb vagy lassabb tekerésével a forgás irányát és annak sebességét folyamatosan változtathatjuk. Bármilyen helyzetben és bármikor megáll, ha a pedált nem tekerjük. A kagylóülésből jól látható fedélzeti műszereken olvashatjuk „ repülési” adatainkat (sebességünket, átfordulásaink számát, menetidőnket, nehézségi állapotunkat).
– Gyereksarok: ugrálóvár, gumiasztal, óriás csúszda, bungee-jumping
Egyéb programok, érdekességek:
Veterán kerékpár kiállítás:
Az expo központi sátrában kap helyet 150 nm-en a veterán kerékpárokat bemutató kiállítás.
A témában érdekeltek egy könyvet is megvásárolhatnak a kerékpárgyártás történetéről.
A világbajnoki kerékpár:
Reméljük nem jön közbe semmi és az ígéretekhez híven megérkezik Olaszországból a 2008-as varesei országúti világbajnokságon aranyérmet szerzett Alessandro Ballan kerékpárja a Bringaexpóra.
UMF Extrem Show:
Gizmo és csapata naponta háromszor kápráztatja majd el a nagyérdeműt fantasztikus türkökkel és szaltókkal. Természetesen mindezt kerékpáron
Triálbemutató:
A Cseke Rt. szervezésében kerül sor a rendkívül látványos triál bemutatóra
Egykerekű bemutató:
Talán kevesen tudják, az egykerekű kerékpáros szakágban hazánknak Európa bajnoka is van. Ő és sokan mások gondoskodnak majd egy felejthetetlen egykerekű bemutatóról.
Fotókiállítás:
A Néprajzi Múzeum az idei évben kiadott egy bringanaptárat, amelyben archív és kortárs biciklis fényképek találhatóak. Ennek fotóanyaga is megtekinthető lesz.
Egy ugrató, két lehetőség (BIG AIR, chicken way), egy nyertes trükk és egy boldog rider, aki viszi az összes bling bling tárgynyereményt! A Bringaexpo szombati napján 5 órai kezdettel mutathatja meg mindenki, mit tud! Esőnap vasárnap…
A modern 9 és 10 fokozatú váltórendszerek kizárólag akkor működnek pontosan és megbízhatóan, ha a bowdenek tiszták és a bowdenházban finoman futnak. A bowdenkarbantartás a láncéhoz hasonlatos: nem érdemes megvárni, míg a váltásproblémák megjelennek, bizonyos időközönként a bowdeneket érdemes lecserélni. Emellett cserére szorul minden bowden, ha akár egyetlen szála is elszakad, megtörik, és ennek helye mindig látható. A bowdenházat is ki kell cserélni, ha megtörik.
Az új bowden legyen legalább olyan hosszú, mint az eredeti, a 9/10 fokozatos rendszerekhez kizárólag rozsdamentes, finom szövésű típust alkalmazzunk. A bowdenház teflonbéléses, pozícionált váltórendszerhez tervezett legyen. Kétféle bowdenháztípus kapható: a könnyen hajlítható, acélspirálos fékrendszerekhez való és a hosszanti acélszálas, nehezebben hajlítható, mely valamelyest kisebb átmérőjű váltórendszerekhez készül. A fékbowdenház nem teszi lehetővé a váltópozícionálást, így váltórendszerhez ne alkalmazzuk! A váltóbowdenház fékrendszerhez való használata pedig egyenesen életveszélyes! Amikor a vátóbowdenházat leszabjuk, számos vékony acélszálat látunk, és ezen belül találjuk a teflon belső bélést.
Kétféle bowdentípus létezik, a spirál acélszállal rendelkező, általában kissé nagyobb átmérőjű, fékrendszerhez való (lásd felső és alsó bowdenház), illetve a hosszanti szálas, általában kisebb átmérőjű, váltórendszerhez való (középső két képen látható).
A bowdenek felszereléséhez szükséges ezen felül bowdenházvég, illetve bowdensapka, mely megakadályozza, hogy a bowdenvég kirojtosodjon. Bowdenekből nagyobb kiszerelést, bowdenházból pedig hosszabb darabot érdemes vásárolni, mivel így gazdaságosabb, és előbb vagy utóbb úgyis megtalálja a helyét. Így bármikor – például verseny előtt – elvégezhetünk egy gyors váltáskarbantartást, anélkül, hogy ehhez nagybevásárlást tartanánk.
A bowdent és a bowdenházat kizárólag bowdenvágóval érdemes leszabni, különben a vágás nem lesz merőleges, a bowden pedig kirojtosodik...
A bowdenek és a bowdenház leszabásához használjunk bowdenvágó fogót. A jó minőségű, speciálisan e célra gyártott szerszámmal rojtosodás nélkül tudjuk a bowdent vágni, és a házak végei is egyenletesebbek lesznek, így kevesebbet kell reszelővel finomítani rajtuk. Ha az előző bowdenház-szakaszok megfelelő méretűek voltak, akkor azokat vegyük alapul az új szakaszok leszabásához. A kormánynak szabadon el kell tudni fordulni, anélkül, hogy a bowdenház megfeszülne, a hátsó váltónál pedig szép, nagy ívben kell a bowdenháznak a váltó mögé kerülni. A leszabott darabok végén a teflon bélés nyílását ki kell nyitni. Ezt elvégezhetjük egy fogpiszkálóval, vagy bármilyen vékony, hegyes szerszámmal. Húzzuk a végekre a bowdenház-kupakokat.
Bowdencsere országúti fékváltókarokban
Oldjuk a bowdenrögzítést a váltónál, majd kézzel húzzuk vagy vágjuk le a bowdenzáró sapkát.
A kioldókart nyomjuk teljesen vissza, Shimano rendszernél húzzuk be a fékkart, és meglátjuk a bowdenvéget. Nyomjuk meg a bowdent, hogy a vég kiszabadulhasson. Egyes Dura Ace modelleken egy műanyag kupakot is le kell csavarni a bowdenvég kiszabadításához. Campagnolo rendszereknél csak a bowdent kell megnyomni, és a váltótest alatt megjelenik a bowdenvég. A SRAM rendszer is ehhez hasonlóan működik: egy ovális nyílásból bújik elő a bowdenvég. Húzzuk ki a régi bowdent!
Ugyanezen a nyíláson keresztül illesszük be az új bowdent, vezessük végig a fékváltókaron, majd az összes bowdenház-szakaszon. Csavarral rögzítsük a váltónál, majd vágjuk méretre, és tegyünk a végére zárósapkát. (Megjegyzés: a Shimano bowdenvégek sajnos túl nagy átmérővel rendelkeznek, és nem férnek be az Ergopower karokba. A bowdenvég lereszelhető, de egyszerűbb Campagnolo rendszerhez való váltóbowdent vásárolni.)
A fentiekben leírtak szerint állítsuk be a váltót!
A váltóbowden befűzése Shimano, illetve Campagnolo rendszerű országúti fékváltókarba...
Bowdencsere egyenes kormányos váltókarok esetében
Az egyenes kormányos, MTB, trekking, fitnesz kerékpárok külön váltókaregységet vagy fékkarral integrált váltókart alkalmaznak. Rendszerét tekintve lehet Shimano Rapidfire, mely két külön kar megnyomásával végzi a váltást, Shimano Dual Control, ahol a fékkar fel, illetve lefele mozgatása húzza a bowdent, illetve a SRAM nevével fémjelzett Grip Shift-rendszerű markolatváltó, ahol a markolat elfordításával váltunk. Mindegyik típuson máshol található a bowdenrögzítés, illetve a hozzáférés.
Az MTB váltók esetében több befűzési rendszer van forgalomban, a legelterjedtebb a kis nyíláson történő beillesztés...
A Rapidfire, illetve a Dual Control rendszernél a bowden kivételéhez egy, tömítést szolgáló, műanyagdugót kell kicsavarni, míg a Grip Shiftek esetében egy gumilap felnyitása az első lépés. Természetesen itt is a legkisebb hátsó lánckerékre (fordított váltóműködés esetén a legnagyobbra) kell váltani, hogy a bowdenvég látható legyen. Oldjuk a váltókon a bowdenrögzítést, majd a bowden megtolása után a régi bowden kihúzható. Az új bowdent ugyanoda kell befűzni. A rögzítés után a bowdenekre tegyünk végzáró sapkát, majd a fentiek szerint állítsuk be a váltót.
A fékbowden cseréje
Oldjuk a féktesten lévő bowdenrögzítést, húzzuk le a bowden végén lévő sapkát, a fékkart működtetve piszkáljuk ki a bowdenvéget. Húzzuk ki a bowdent. Ellenőrizzük a bowdenház álapotát, ha nincs megtörve és nem rozsdás, kopott, fújjunk oldószert a belsejébe (pl. WD40-et). Ha a csere mellett döntünk, speciális bowdenvágó szerszámmal vágjunk le azonos hosszúságú szakaszokat, végeit reszelővel dolgozzuk el szépen. Figyeljünk arra, hogy kétféle bowdenháztípus létezik: váltókhoz, illetve fékez való. Fékrendszerhez kizárólag fékbowdenház alkalmazható! (Ebben egy acélspirál található, és könnyebbe hajlik, mint a váltóbowdenház.) Olyan típust alkalmazzunk, melyben teflonbélés van.
Az országúti fék-, illetve fékváltókarokba mindig a képen látható módon kell a bowdent befűzni...
Helyezzük fel a végsapkákat, majd a fékkarba fűzzünk be egy új fékbowdent. A feje feleljen meg a fékkartípus nyílásának: legjobb, ha olyat vásárolunk, melynek mindkét végén különböző fejtípus található (egyenes kormányos fékhez, illetve országútihoz való), és a nem odaillőt vágjuk le! Fűzzük át a bowdenházszakaszokon a bowdent, majd rögzítsük a féktestnél. Ezután a fentiek szerint állítsuk be a fékkar fogáspontját.
A fékbowden befűzése az MTB fékkarokba is többé-kevésbé az ábrán látható módon történik...
Az egyenes kormányos, MTB, trekking-, fitneszkerékpárok külön fékkaregységet, vagy váltókarral integrált fékkart alkalmaznak. A Shimano Dual Control rendszer esetén a fékkar és a váltókar egy és ugyanaz, de a fékbowden befűzésének módja változatlan. Kiszedéshez oldjuk a féken a bowdenrögzítést, majd húzzuk be a fékkart: a legtöbb fékkaron az így keletkezett nyílásban látható lesz a bowdenvég. Nyomjuk meg finoman a bowdent, és bújtassuk ki nyílásából a véget, majd a bowdenfeszesség-állító (és rögzítőanyája) elcsavarásával a fékkar hosszanti nyílásán bújtassuk ki a bowdent. Az új bowden behelyezése fordított sorrendben ugyanígy történik.
Egyenes kormányos (MTB) kerékpárokon ez az ideális bowdenház-hossz a hátsó fék vagy váltó irányába...Shimano fékváltókaros kerékpár esetén így szabjuk le a váltóbowdenház hosszát!Általában az egyenes bowdenvezetés a legjobb megoldás: ebben az esetben a bal oldali vezérlőegység bowdenházai bal oldalról kerülik meg a homlokcsövet, és viszont...A keresztezett bowdenezést akkor alkalmazzuk, ha a rövid kormányszár és a keskeny kormány miatt a bowdenházak túl szűk ívben törnek meg!
Forrás: BikeMag
Képek: Barnett’s Manual, illetve gyártók alapján
Az elmúlt hétvégén, 2009. március 22-én került sor a Tour de Tihanyra, melyen közel kétszáz versenyző vett részt. Hosszútávon a férfiaknál Rónaszéki Balázs (FTC Merida ReVO2lution) a hölgyeknél Kenyó Anita (Bringaviág SK Bornsport) végzett az első helyen.
Balázsnak és Anitának sok kört, pontosan tízet kellett azonban megtenniük, közel kétszáz versenyző társaságában ahhoz, hogy a célban magasba emelhessék a kezüket. A Tour de Tihany útvonala eltért a korábbi években megszokottól: rövidebb lett a kör, ezáltal megnőtt a verseny összes szintkülönbsége (700 méter). A rövidtávon indulókhoz hasonlóan, a hosszútáv mezőnye is a célkapu alól indult, és „lassú rajttal” jutottak el a kompkikötőig, ahol megálltak egy percre. Ezután az éles-rajttal vette kezdetét Tour de Tihany nagy futama. A nézőknek, turistáknak, helyieknek is óriási élményt jelentett a hatalmas mezőny látványa, amint végigkígyóztak Tihany főutcáján, elhaladtak a Bencés Apátság előtt, hogy aztán a település végétől leszáguldjanak a 71-es főútig. Két jobbkanyar után értek a kissé kanyargós, rendkívül hangulatos Balaton-parti útra – a mezőny ezen az egyébként sík szakaszon gyakran átlépte az 50 km/h-s utazósebességet.
A célkapu előtt 300 méterrel megkezdték az emelkedést a szerpentinen. Ezen a szakaszon eldőlt, hogy ki milyen edzésmunkát végzett a télen. Az első körben Speciár Viktor halad át elsőként a célvonalon, de nem engedték messzire, és a második körben már egyben volt a mezőny. Féltávnál, 40 km megtétele után egy háromfős csoport (Blazsó Márton, Schipp Olivér, Simon Balázs) szakadt el 40 másodpercre a főmezőnytől, ahonnan idő közben nagyon sokan lemorzsolódtak. A pályán ekkor több kisebb-nagyobb csoport küzdött az útvonal nehézségeivel, sokan közülük már körhátrányban voltak az élbolytól. De a szép idő, a napsütés átsegítette a holtponton a versenyzőket, és még a szél sem volt olyan erős, mint amitől sokan tartottak (míg szombaton 3 Celsius fok volt Tihanyban, viharos erejű széllel, addig a verseny napjára 8-10 fok köré is emelkedett a hőmérséklet, ami alapjában meghatározta ez emberek hangulatát).
A Blazsó-Schipp-Simon csapat a kilencedik körig tudta tartani magát, ekkor azonban már elkezdődött a készülődés a befutóra és mindenki maximumra kapcsolt: Szórádi Balázs vezetésével érkezett az élboly, és szorosan mögötte hatan érkeztek (a harmadik helyen Rónaszéki) és hosszan elnyúlva jöttek a mezőnyből megmarad kisebb csoportok. A befutón Rónaszéki Balázs nem hagyott kétséget a felől, hogy ki volt aznap a legjobb Tihanyban: 6 másodperc előnnyel érkezett a szekszárdi Vajda Adrián és klubtársa, Müllner Zoltán előtt. Mögöttük két mountain bike-os élversenyző Melts András és a sokat vállaló Blazsó Márton ért a célba.
A nőknél már az első körben lehetett látni, hogy Kenyó Anitát nehéz lesz megszorongatni. Vidákovich Sára és Módos Gabriella próbált vele lépést tartani, ekkor még csak 10 másodperc különbséggel. Kenyó féltávig több mint 7 percre növelte előnyét a láthatóan egymásra figyelő Vidákovich és Módos előtt – hozzájuk egyre közeledet a Velo.hu versenyzője, Nagy Enikő, aki a végéig 6 másodpercre megközelítette a dobogót. Az utolsó körben Kenyó Anita 20 perces előnnyel érkezet és csak sprinten dőlt el a második hely sorsa – ebből a csatából a montis Módos Gabriella jött ki győztesen.
A verseny rendezői köszönetet mondanak minden indulónak, akik a szervező-váltással járó esetleges nehézségek ellenére is eljöttek Tihanyba. Remélhetőleg a legtöbben kellemes élménnyel mentek haza, és visszajönnek jövőre is. Találkozunk a Vuelta következő eseményén az Intersport Tour de Tiszafüreden, május 9-én.
Különleges kerékpárok jelentkezését várják a szervezők a március 27-29. közt rendezendő II. PORT.hu Bringaexpóra. Aki úgy érzi, valami nagyon egyedi és extra kerékpár van a tulajdonában, és ezt szeretné kiállítani, azt kérjük jelentkezzen az info(kukac)bringaexpo.eu e-mail címen.
A levél tárgyában kérjük a „Különleges bringa” szót feltüntetni. A levélben kérjük szerepeljen a kerékpár típusa, leírása és fotója, valamint a tulajdonos elérhetőségei. A különleges kerékpárok kiállítására csak korlátozott számban van lehetőség, akinek nem jeleznek vissza a szervezők, az idei évben az sajnos nem fért bele a keretbe.
További információ a rendezvényről: www.bringaexpo.eu Köszönettel: Bringaexpo rendezőség
Egy sprintverseny rajtja 1946-ban a Millenárison. Csikóst Borbély Tibor indítja (jobbról). Tessék nézni, mennyien voltak a pályán!
Elment a „Mestör”. A magyar kerékpársport újabb nagy egyénisége távozott közülünk, 91 esztendős korában elhunyt Csikós Gyula 12-szeres magyar bajnok. Ebből a szomorú alkalomból felidézzük az egykori klasszis sprinter tanulságokban gazdag életútját.
Mindebben Végh Oszkár írása nyújt segítséget, mely eredetileg a Pedál Magazin 1998. februári számában jelent meg Csikós Gyula 80. születésnapja alkalmából:
„Csikós Gyula – Életútjának három korszakában versenyzett
Betöltötte 80. életévét a magyar kerékpársport egyik kimagasló alakja, Csikós Gyula. „Mestör” – csak így nevezték, neveztük a Millenárison, hiszen szegedies, azaz szögedies „özése” a mai napig is érződik – példás életútja követésre méltó, és merítsenek erőt belőle a kerékpársport feltörekvő generációi.
Az első korszak
Az Osztrák-Magyar Monarchia bukása 1917-ben, az első világháború számunkra legkritikusabb évében vált nyilvánvalóvá. Abban az évben született Csikós Gyula. Azt, hogy járni vagy biciklizni tudott-e először, nehezen eldönthető, de horgászni négyéves korában kezdett. A sport mindig életeleme volt, atletizált, birkózott, focizott, úszott, majd érdeklődése egyre inkább a kerékpársport felé fordult. Gimnazista korában beíratkozott a Szegedi Testgyakorlók Körébe, és annak színeiben, 17 éves korában, 1934-ben nyerte élete első országúti versenyét. Nemcsak ez a győzelem, hanem műszaki érdeklődése is közrejátszott abban, hogy a kerékpárversenyzés mellett kötött ki. Vallja, hogy a győzelem ember és gépének tökéletes összhangja.
A Szeged és környékén aratott sikereket rövidesen „kinőtte”, s érdeklődése a főváros kerékpársportja felé fordult. Az 1930-as évek második felében vasárnaponként már a budapesti országúti versenyeken állt rajthoz. Ezt úgy oldotta meg, hogy szombaton kerékpárral jött a fővárosba, valamelyik ismerősénél aludt, vasárnap délelőtt versenyzett, majd délután biciklivel vissza Szegedre! Ezekben az években óriási állóképességet szerzett, ami a későbbiekben hozta meg igazán a sikerét.
Nemcsak a versenyzés, hanem a turisztika is a kedvenc időtöltése volt, és ha tehette, nagyszüleinél, Fogarason vakációzott. Fényképezőgéppel járta a Kárpátok fogarasi lejtőit, ahol is felejthetetlen élményekben volt része. Mint például 1937 augusztusában, amikor egy medve állt fel előtte. „Szinte önkénytelepül kattintottam el a fényképezőgépet, majd sarkon fordultam, és iszonyatos iramban kezdtem futni. Mint kiderült, a medve is, bár legalább annyira megijedt, mint én” emlékezett vissza a hatvan éve történt kalandra Csikós Gyula.
Az idillnek az 1930-as évek végén befellegzett, kitört a második világháború. Magyarország 1941-ben üzent hadat a szovjet-angol-amerikai-francia koalíciónak, és megtámadta a Szovjetuniót. Csikós Gyulát is behívták katonának, s 1942-ben vitték ki az orosz frontra. Két évet töltött a hadszíntéren, a legtöbb magyar áldozatot követelő fronton, a Don-kanyarban. Az oroszok áttörése után sikerült a menekülő egységek közé kerülnie. Mintegy 1000 kilométert tettek meg gyalog, többnyire -10 °C hidegben! „Rengetegen fagytak meg útközben, hogy túléltem, a sportban edzett szervezetemnek köszönhettem” -összegezte tapasztalatait Csikós Gyula.
A második korszak
A főváros ostromát már budapesti lakosként, Budán élte át. Az országúti edzéseket 1945-ben kezdte meg, és amikor már biztató formában volt, először a Zuglói Danuvia, majd a következő évben a Postás Sportegyesületbe igazolt. Első magyar bajnokságát 1946-ban, pályán a Postás legénységével, a 4000 méteres csapat üldözőversenyen nyerte. Egyébként akkor, 29 évesen indult először pályaversenyen, a Millenárison. A Postás csapatával négy egymást követő évben megnyerték pályán a 4000 méteres bajnokságot. A PSE csapatában minden alkalommal stabil ember volt Csikós Gyula. A Postás színeiben 1948-ban még három bajnokságot nyert: a sprintet, az 1000 métert és a tandemet (társa Sásdi Rezső, MTE); 1949-ben pedig a pontbajnokságot és a sprintet.
Egy sprintverseny rajtja 1946-ban a Millenárison. Csikóst Borbély Tibor indítja (jobbról). Tessék nézni, mennyien voltak a pályán!
Harmincéves 1947-ben, amikor első ízben lett magyar válogatott. És mindjárt egy nagy eredmény: Szófiában a Balkán-bajnokságon a 4000 méteres üldözéses időfutamversenyt a magyar csapat (Csikós Gyula-LadányiGedeon-Nagy Béla-Pelvási Ferenc) nyerte. Az albán, bolgár, jugoszláv, magyar és román válogatottakat felvonultató Balkán-bajnokság sprintversenyét is – minimális különbséggel – ő nyerte, de a főleg hazai versenybírókból álló zsűri a bolgár Georgievet hirdette ki győztesnek. Tiltakozásul a magyar csapat elhagyta a pályát, és csak hosszas kérlelés után, másnap állt újból rajthoz. Csikós Gyula nem sokkal utána a Millenárison találkozott ismét Georgievvel, amikor is ugyanazt a taktikát alkalmazva nagyon megverte a bolgár versenyzőt.
Csikós Gyula, amikor a Balkán-bajnokságot nyerte 30 évesen (technokraták figyelmébe: Brooks sprinternyereg van a gépen)
Legfájóbb emléke az 1948-as olimpiához fűződik. Miután a háborús károkat még szenvedő ország csak kis csapatot tudott utaztatni, mindössze egy kerékpárversenyzőt neveztek be az olimpiára. Mivel Csikós abban az évben az 1000 méteres bajnokságot 1:14,4-gyel nyerte, s ez nemzetközi viszonylatban akkor jó időnek számított, úgy döntött a sportvezetés, hogy ő utazzon a londoni olimpiára. Amikor az olimpikonok az utazáshoz gyülekeztek, Hegyi Gyula, az akkori sporthivatal elnöke közölte vele, hogy az angol olimpiai bizottság magyar kerékpárost nem fogad, mert az MKSZ a név szerinti akkreditálást nem küldte el. Az 1000 méteres olimpiai bajnokságot a francia Dupont nyerte 1’13,5″-el, a második a belga Nihant 1’14,5″-el, a londoni modern velodromban. Csikós Gyula az olimpia évében, a nehéz talajú régi Millenárison háromszor ment 1’14,4″-et! Vagyis az akkori MKSZ hanyagsága miatt Csikós Gyula egy biztos olimpiai második helyezéstől esett el, és azért ez a sportág megítélése szempontjából sem volt mindegy.
A Teherfuvar Sportegyesületben tett rövid kitérő után az 1950-ben alakult Dózsa SE-be igazolt. Még abban az évben, ugyancsak a régi Millenárison 1’14”-es idővel nyerte az 1000 méteres bajnokságot. Ez az idő akkor még mindig jó európai átlagnak felelt meg, hiszen két év múlva Helsinkiben, az olimpián a hatodik helyen végzett dán Hansen 1’14,4″-et ment! Az 1951 emlékezetes éve Csikósnak, aktív pályafutásának egyetlen magyar bajnokságát nyerte országúton. A Balaton körül, Siófoktól-Siófokig, 200 kilométeres távon rendezték a hosszú távú bajnokság döntőjét. Ezen úgy lehetett indulni, hogy a kvalifikációt az előtte való vasárnap megrendezett megyei, illetve budapesti hosszú távú bajnokságon kellett megszerezni. A budapesti bajnokság első 12 helyezettje, és a megyei bajnokságok első három helyén végzettek indulhattak az országos döntőn. Az egyéni verseny háromfős csapatokból állt, így Budapest négy, a megyék pedig egy csapatot indíthattak. Az értékelésnél egyéni és csapatbajnokot hirdettek. Abban az évben így rendezték meg a terepbajnokságot és a 100 kilométeres országúti bajnokságot is.
De visszatérve a hosszútávú bajnokságra, arra egyetlen pályaversenyző kvalifikálta magát, Csikós Gyula. Miután én is megszereztem a kvalifikációt, és ott voltam, elmondhatom, hogy a mezőny, ami a sportszerűség határain belül volt, mindent megtett, hogy Csikós ne érkezhessen a sprintre. Az utolsó 10-15 kilométeren a mezőny teljesen szétforgácsolódott, és az első négy versenyzővel Csikós is megérkezett, s géphosszal nyerte a bajnokságot Kucsera, Zóka és Kozsik előtt. Jellemző a verseny tempójára, hogy Csikós bajnoki csúcsot állított fel 5:27’10”-es idővel, ezzel megdöntve Vida Tibor egy héttel korábban, a budapesti bajnokságon elért 5:37’30”-as idejét. A csapatbajnokságot a Budapest I. legénysége (Vida Tibor-Zóka Ferenc-Szabó Lajos) nyerte. Abban az évben a pályán ismét győzött a 4000-es csapatbajnokságban, méghozzá a Dózsa országúti versenyzűkből összeállított együttesével: Domján Gyula, Sipos Lajos és Szabó Lajos társaságában. Ekkor már 34 éves, s az 1951-ben nyert két bajnoksággal összesen 12 magyar bajnokságot mondhatott magáénak.
Az aktív versenyzést követően edzője lett a Dózsa pályaversenyzőinek, s néhány alkalommal a magyar válogatottnak. Ezen a területen legnagyobb sikerének azt tekinti, amikor 1956 nyarán Karl-Marx-Stadtban válogatottja legyőzte a lengyel, a svájci és az NDK legjobb nemzeti együtteseit. A kerékpársporttól való teljes visszavonulás után a BRFK Közlekedési Rendészetén dolgozott felelős munkakörben, alezredesi rangban.
A harmadik korszak
Nyugdíjba vonulása után a megnövekedett szabadidejét szinte teljes egészében a természetben, túrázással, horgászással töltötte. Egy idő elteltével azonban a versenysport hiánya „kezdett fellépni életvitelében”. A megoldás egy Ladányi Gedeonnal való véletlen találkozáson született meg. Ladányi – az 1940-es évek kiváló kerékpárversenyzője és gyorskorcsolyázója Bécsben dolgozott gyorskorcsolya edzőként, s ő javasolta Csikósnak, hogy kezdjen tréningezni a minden évben Tirolban megrendezett szenior világversenyekre.
Így sprintelnek a szeniorok - jobbról Csikós
Csikós Gyula 62 éves korában indult először a Kerékpáros Világhét (Weltradsport-Woche) korcsoportos versenyén, majd az azt követő szenior világkupa-futamán. A tiroli versenyek a szenior korú kerékpárosok legnépszerűbb viadalai az egész világon. Évenként 30-35 ország egykori versenyzői, köztük világbajnokok, Tour de France etapgyőztesek, nemzeti bajnokok találkoznak és mérik össze erejüket. Csikós 15 éven keresztül, 77 éves koráig versenyzett. Abban az évben, 1994-ben, amikor befejezte szenior versenyzői pályafutását, a Weltradsport-Woche rendezői kiadtak egy olyan évkönyvet, melyben összesítették az addigi, évenként megrendezett versenyek eredményeit. A győztesek listáján 215 név szerepel, mindazok, akik akár egyszer is nyertek WeltradsportWoche-versenyt. Csikós Gyula 5 győzelmével a nagyon előkelő 32. helyen szerepel. Érdekességként említem, hogy rajta kívül még egy volt magyar kerékpárversenyző található a felsorolásban, 1 győzelmével a 108. helyen: Cserepényi Dénes, kettős, magyar és új-zélandi állampolgárként. Csikós a Szenior Világkupában kétszer végzett a 6. helyen, s több alkalommal futott be a 7-10. hely egyikén. Csikós Gyula a szenior világversenyeken elért eredményei elismeréseként megkapta a Tirol díszpolgára címet. (És nem lehetne Szeged díszpolgára is?)
Mestör a Balkán-bajnokság aranyérmével, a korabeli válogatott mezben
Csikós Gyula aktív versenyzőként nem indult világbajnokságon, nem volt olimpián, de amin részt vett, azon győzött, mert mindig nyerni akart. De soha nem okolt senkit, ha szabályosan kapott ki, ugyanis azt tartotta, hogy ő mindent megtett a győzelemért, de a másik jobb volt. Kitűnő sportembernek ismertem meg 50 évvel ezelőtt, s tartom annak ma is.
Végh Oszkár”
Csikós Gyulát 2009. március 25-én búcsúztatják a Farkasréti Temetőben. Végezetül álljon itt magyar bajnoki címeinek részletes felsorolása:
1946 – 4000 m csapatbajnok (Postás SE – Csikós Gyula, Gere Gyula, Gszeil József, Pelvássy Ferenc) 1947 – 4000 m csapatbajnok (Postás SE – Csikós Gyula, Pelvássy Ferenc, Tihanyi Gyula, Tóbiás Zoltán) 1948 – 4000 m csapatbajnok (Postás SE – Csikós Gyula, Pelvássy Ferenc, Tihanyi Gyula, Tóbiás Zoltán) 1948 – sprintbajnok (Postás SE) 1948 – 1000 m-es bajnok (Postás SE) 1948 – tandembajnok (Postás/MTE vegyes páros, Sásdy Rezsővel) 1949 – sprintbajnok (Postás SE) 1949 – pontbajnok (Postás SE) 1949 – 4000 m csapatbajnok (Postás SE – Csikós Gyula, Pásztor István Pelvássy Ferenc, Szekeres II. Béla) 1950 – 1000 m-es bajnok (Dózsa, ideje: 1’14,2″) 1951 – 200 km-es országúti bajnok (Dózsa, ideje: 5:27’10”) 1951 – 4000 m csapatbajnok (Dózsa – Csikós Gyula, Domján Gyula, Sipos Lajos, Szabó Lajos)
A Milánó-San Remo az első nagy tavaszi klasszikus országúti verseny, nem túl nehéz, de hosszú, és a végén nem árt egy kis vakmerőség a tenger felé vezető keskeny, hajtűkanyarokkal tarkított lejtmenetben. A Man-sziget-i 23 éves brit sprintfenomén túlélte mind az emelkedőket, mind a technikás lejtmenetet, majd a véghajrában ellenállhatatlannak bizonyult. Íme a versenyt követő riport!
Első San Remódon nyertél. Ez Chipollininek 13 próbálkozásba került. Mit mondott Neked az eredményhirdetésen?
Mark Cavandish: Gratulált. Kedves fickónak tűnik. Tavaly a kaliforniai körversenyen kicsit összeszólalkoztunk, de utána sikerült a nézeteltérést megbeszélni, és egy-két alkalommal együtt is edzettünk. És keményen dolgoztam a télen, és ennek meg lett az eredménye.
Cavendish fiatal kora ellenére volt már világbajnok, és nyert szakaszokat a Tour de France-on és a Giro d'Italián...
És mit mondott Neked Erik Zabel a befutó után. Úgy tudom, vele is sokat edzettél…
M.C.: Erik odajött és levette azt az ezüst karkötőt, melyet az első Milánó-San Remo győzelme után kapott ajándékba, lecsatolta, és nekem ajándékozta. Az ő segítsége nélkül nem tudtam volna elérni ezt a sikert. Többször is végigmentünk a szakasz utolsó részein, elmagyarázta, hogy melyik részen hol kell lennem ahhoz, hogy esélyem legyen a győzelemre. A csapat hitt a győzelemben, az egész Columbia-Highroad nekem dolgozott, Thomas Lövkvist, az Eroica Toscana győztese vezette fel nekem a hajrát, George Hincapie a Cipressán húzta meg a sort, így nem maradtam le. Mindkét csapattárs maga is megnyerhette volna a versenyt, de mégis rám építettek. A célvonalon meghálátam önzetlen segítségüket. Bebizonyítottam, hogy több vagyok mint egy sprinter, tudok taktikázni, és kibírom az emelkedőket is. Ez tényleg egy különleges nap volt!
Távolról sem sík verseny a Milánó San Remo!
A verseny előtt azt nyilatkoztad, hogy nincs esélyed a győzelemre. Azért titkon reménykedtél abban, hogy meg tudod csinálni?
M.C.: Nem tartottam magam esélyesnek, de nem is tartottam lehetetlennek, hogy összejön. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, de ha taktikailag ki tudom játszani az ellenfeleket, akkor van valamennyi esélyem. Szerencsém volt, és összejött.
A nagy öreg, Erik Zabel segítette Cavendish felkészülését...
Jó helyzetben voltál a Le Mánie emelkedőn?
M.C.: Tökéletesen pozícionált a csapat, ott voltam, ahol lennem kellett. Az első tízben vagy, akkor nem lehet gond a leszakadással. Túléltem, és biztos voltam, hogy ezután az utolsó három kaptató is menni fog – a Poggiót frissen, jó erőben érkezem meg.
Mire gondoltál, amikor Heinrich Haussler megugrott?
M.C.: Szökése teljesen meglepő volt, pillanatig kivártam, aztán a kordon mellett sikerült felzárkózni. Nem sokon múlt, hogy meg is tudjam előzni, de sikerült. Végül is mindegy, hogy 1 km-el vagy 1 cm-el nyered a versenyt – lényeg, hogy te érj át elsőnek a célvonalon.
Nagyon elérzékenyültél a dobogón, és most is látom rajtad, hogy megérintett a győzelem. Tudnál beszélni az érzéseidről?
M.C.: Ez a verseny egy monumentális mérföldkő, ráadásul egy legenda 100 évfordulója. Ezt a versenyt néztem gyermekkoromban, és azt képzeltem, hogy egy napon meg is nyerem. Nem sok esélyem volt rá, és mégis sikerült. Más győzelmek után is már sírtam, mint például, amikor a pályavilágbajnokságon sikerült nyernem, vagy amikor az első Tour de France szakaszgyőzelem összejött. Egy ilyen sikerhez mindennek klappolnia kell. Mindegyik másmilyen győzelem, mindegyik nagyon fontos volt számomra.
Mit gondoltál, amikor a legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy az emelkedők miatt nem fogod megnyerni a Milánó San Remót?
M.C.: Idegesített, főleg Tom Boonen, aki azt mondta, hogy én minden emelkedőn leszakadok. A győzelem mellett jó volt látni, hogy pont az emelkedőn hagyom le Boonent.
Nyertél már szakaszt a Tour de France-on, a Giro d’Italián, most pedig tarsolyodban az első nagy klasszikus, a Milánó-San Remo. Hogyan tovább?
M.C.: Még több győzelem! Bármikor ha versenyen nyeregbe szállok, célom, hogy nyerjek. Most új célok következnek, tovább kell fejlődni: ehhez adott egy szuper csapat és a saját motivációm.
A Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület Kerékpáros Szakosztálya 2009. április 18-19-én rendezi meg a kétszakaszos 32. Decathlon Naturhome-Jakosa KSI Kupa Kerékpárversenyt. A versenyen igazolt és nem igazolt versenyzők egyaránt rajthoz állhatnak.