Home Blog Page 1301

Francesco Moser – edzés egy világklasszissal

Nem könnyű meghatározni Francesco Moser pályafutásának csúcspontját, mivel 1974 és 1984 közötti minden évre jutott egy-két nagy skalp. Szakaszgyőzelmek a Tour de France-on, a Giro d’Italián, a Vueltán, világbajnoki győzelem ’77-ben, Párizs-Roubaix elsőség ’78-ban, ’79-ben és 1980-ban. Karriere végén még megdönti Eddy Merckx egyórás világcsúcsát is – Moser az első, aki 50 km-nél messzebb jut 60 perc alatt. Milyen ember lehet, akit ennyiszer ünnepeltek? Beképzelt? Nagyképű? Pont az ellentéte, mint ahogy azt rövid élménybeszámolónkból megtudhatjátok…

Kerékpáros kirándulás Észak-Olaszországban. Egy pénteki napon Trentóba megérkezvén betértem Francesco Moser kerékpárüzletébe. Gondoltam, körülnézek. A falakon mindenhol trófeák, Párizs-Roubaix kockakövek – ennek a boltnak tényleg van hangulata! Legnagyobb meglepetésemre Francesco is előkerül, váltunk néhány szót angolul, veszek egy mezt és egy üveg bort emlékbe. Mindkettőt készségesen szignálja, megkérdezi honnan jöttem, merre tartok. Mondom, hogy 1-2 napot maradnék Trentóban, másnap csomagok nélkül kerékpároznék a környéken. Mondja, hogy szombatonként ők is tekernek egyet, menjek velük. Vissza lehet egy ilyen ajánlatot utasítani?

moser1

A megbeszélt időben odagurulok a bolthoz, egy idős ember egy országúti bicajon vár előtte, rendezgeti az elemózsiát a zsebeibe. Odamegyek hozzá, váltunk néhány szót, majd bemutatkozunk. Kiderül, hogy Francesco bátyja, a 60-as évek nagy kerékpárosa, Aldo Moser. Éppen 69 éves, de 60-nak sem tűnik. Begurul Francesco és még két haverja. „Let’s go!” – adja ki a parancsot a mindig vidám világbajnok és világcsúcstartó. Kedvenc edzőkörét fogjuk teljesíteni, és ha a térképen Trentót megnézitek, látható, hogy ez kizárólag hegynek felfele indulhat. Mint útközben megtudom, az emelkedő potom 22 km hosszú, mellesleg itt volt 2002-ben a Giro befutója, ahol Savoldelli levette Evansről a rózsaszín mezt, majd két nappal később Milánóban ő állhatott a dobogó tetejére.

Az 1980-as Párizs-Roubaix-n ismét Moser diadalmaskodott...
Az 1980-as Párizs-Roubaix-n ismét Moser diadalmaskodott...

Még mindig nem térek magamhoz, hogy tényleg itt kerekezek azzal az emberrel, akit teljesen megközelíthetetlennek hittem! Kényelmes tempóban haladunk felfele, Aldo Moser sem látszik fáradtnak – hány magyar 69 éves nyugdíjas tudná velünk tartani a lépést? Félúton egy síparadicsom kisvendéglőjénél megállunk, a tulajdonos kiszalad, hangosan üdvözli Francescót és kompániáját, majd gyümölcslevet hozat, és megtölti kulacsainkat. Francesco itt maga az Isten! Öt perc után elindulunk, a táj lélegzetelállító, szép lassan araszolunk felfele a szerpentinen. Francesco mutatja, hogy merre van a szőlőültetvénye – tudvalevő, hogy visszavonulása után a kerékpárgyártás mellett szőlészettel kezdett el foglalkozni, a Trentói völgy híres déli lejtőin igen finom nedű terem. Ahogy beszél a borról, az a benyomása támad az embernek, hogy büszkébb erre, mint győzelmeire vagy az általa gyártott több százezer kerékpárra.

Moser Eddy Merckx-szel
Moser Eddy Merckx-szel

A hegytetőn megint megállunk 5 percre, mindenki felveszi a széldzsekit, megissza a maradék italát, majd indul a lejtmenet. Bár igen jó lejtőzőnek tartanak otthon, nem tudtam lépést tartani a többiekkel. A két egykori versenyző úgy vette a hajtűkanyarokat, hogy csak néztem. A völgyben szerencsére megvártak, majd együtt gurultunk vissza a bolthoz. Közben Francesco azt mesélte, hogy télen sokat síel, és ott tanult meg lefele száguldani. Hát, igen! Csodálatos délelőttöt töltöttem el, mely egy életre szóló élmény számomra.

Párizs-Roubaix 1981 – a rossz idő sem lehet akadály...
Párizs-Roubaix 1981 – a rossz idő sem lehet akadály...

Francesco Moser győzelmei

1973
1 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia

1974
GP d’Automne (Tours-Versailles)
Giro dell’Emilia
Giro del Piemonte
GP Forli
Trofeo Angelo Baracchi

1975
Tour of Lombardy
Coppa Placci
Trofeo Angelo Baracchi
GP du Midi Libre
2 szakaszgyőzelem, Tour de France

1976
Pontverseny, Giro d’Italia
3 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia
Tre Valli Varesine

1977
Világbajnoki győzelem
Fleche Wallone
Championship of Zurich
Giro di Lazio
Pontverseny, Giro d’Italia
Critérium des As

1978
Paris-Roubaix
Tour of Lombardy
Giro di Lazio
Tre Valli Varesine
Tour of Catalonia
Pontverseny, Giro d’Italia
4 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia

1979
Paris-Roubaix
Ghent-Wevelgem
Giro dell’Emilia
Giro del Veneto
Trofeo Angelo Baracchi
3 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia

1980
Paris-Roubaix
Tirreno-Adriatico
1 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia

1981
Tirreno-Adriatico
1 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia

1982
Pontverseny, Giro d’Italia
2 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia

1983
Milan-Turin

1984
Giro d’Italia
4 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia
Milan-San Remo
Giro di Lazio
Trofeo Angelo Baracchi
2 szakaszgyőzelem, Vuelta a Espana
Egyórás világcsúcs – 50,808 km
Egyórás világcsúcs – 51,151 km

1985
Trofeo Angelo Baracchi, Hans-Henrik Oersted párjaként
3 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia

1986
1 szakaszgyőzelem, Giro d’Italia

Pályaversenyeken:
14-szeres győztes a hatnapos viadalokon, 1976-ban világbajnok egyéni üldözőversenyben

Egyórás csúcskísérlet közben...
Egyórás csúcskísérlet közben...

Eredeti cikk: BikeMag, 2008 március
Szerző: Németh Balázs

Elhunyt Schillerwein István

Schillerwein István (balról) és tandempartnere, Furmen Imre 1952-ben

Hosszú betegség után, 75 éves korában elhunyt a magyar kerékpársport versenyzőként és sportvezetőként egyaránt meghatározó alakja, Schillerwein István. Edzőként az FTC-nél tevékenykedett, később az országúti és pálya válogatott szövetségi kapitánya volt, majd a Magyar Kerékpáros Szövetség, illetve a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be.

Schillerwein István (balról) és tandempartnere, Furmen Imre 1952-ben
Schillerwein István (balról) és tandempartnere, Furmen Imre 1952-ben

Schillerwein István 1948-ban a Magyar Szabadságharcos Szövetségnél kezdte a versenyzést Pap László tanítványaként, majd 1949-ben a frissen megalakult Honvédba igazolt. Első felnőtt magyar bajnoki címét 17 évesen, 1950-ben szerezte, a Honvéd 4000 méteres csapatával. Ezt az eredményt aztán további 10 felnőtt bajnokság követte a legkülönbözőbb pályaszámokban. Legkiemelkedőbb nemzetközi sikerei között az 1952-es olimpia tandem számában elért 5. helyezését, valamint az 1954-es főiskolai vb-n a 4000 méteres csapattal nyert világbajnoki címét találjuk.

Első felnőtt sprintbajnokságát 19 évesen nyerte
Első felnőtt sprintbajnokságát 19 évesen nyerte

Edzői pályafutását 1958-ban az FTC-nél kezdi meg, az első felnőtt bajnokságot nyert tanítványa Hóbor Lajos volt 1969-ben. A hetvenes évek végén szövetségi kapitányi tisztséget kap, munkája gyümölcseként a nyolcvanas években a magyar pályasport ismét nemzetközi színvonalú lesz, világbajnokságokon nem egyszer végeznek versenyzői az első tíz helyezésen belül.

Schillerwein István a magyar kerékpársport érdekében 50 éven át kifejtett munkájáért 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kapta, 2005-ben a pedig a Magyar Olimpiai bizottság által odaítélt MOB-díjban részesült.

Az MKSZ elnökeként 1998-ban
Az MKSZ elnökeként 1998-ban


Schillerwein Istvánt 2009. június 5-én pénteken 14 órakor kísérik utolsó útjára a Megyeri úti temetőben.

Magyar bajnoki győzelmei:

1950 – 4000 méteres csapat üldözőverseny (Kánya Bélával, Kiss Istvánnal és Pásztor Istvánnal – Honvéd)
1950 – 4000 méteres csapat üldözőverseny (Furmen Imrével, Karakas Gézával és Pásztor Istvánnal – Honvéd)
1951 – tandem (Furmen Imrével – Honvéd)
1952 – tandem (Furmen Imrével – Honvéd)
1952 – sprint (Honvéd)
1954 – 4000 méteres csapat üldözőverseny (Furmen Imrével, Pásztor Istvánnal és Szekeres II. Bélával – Honvéd)
1954 – tandem (Furmen Imrével – Honvéd)
1954 – 1000 méteres állórajtos időfutam (Honvéd)
1955 – 4000 méteres csapat üldözőverseny (Bartusek Bélával, Furmen Imrével és Pásztor Istvánnal – Honvéd)
1957 – tandem (Lang Istvánnal – Petőfi/Vörös Meteor)
1957 – párosverseny (Lang Istvánnal – Petőfi/Vörös Meteor)

Magyar csúcsai (4000 méteres csapat üldözőverseny):

1952.06.16. – 4’57,7″; Budapest (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István – válogatott)
1952.07.04. – 4’57,5″; Budapest (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István – válogatott)
1952.07.06. – 4’57,2″; Budapest (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István – válogatott)
1952.07.28. – 4’55,5″; Helsinki, Olimpia (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István,)
1954 – 4’48,2″; Budapest, Főiskolai Világbajnokság (Bascsák János, Furmen Imre, Schillerwein István, Pásztor István)

Jelentősebb nemzetközi eredményei:

1952, Helsinki olimpia – 5. helyezett, tandem számban (Furmen Imrével)
1952, Helsinki olimpia – 10. helyezett, 4000 méteres csapat üldözőversenyben (Furmen Imre, Lang István, Schillerwein István, Pásztor István)
1954, Budapest – Főiskolai világbajnok, 4000 méteres csapat üldözőversenyben (Bascsák János, Furmen Imre, Schillerwein István, Pásztor István)
1954, Budapest – Főiskolai világbajnoki ezüstérmes, tandem számban (Furmen Imrével)

Fotók: Furmen Imre gyűjteménye, Pedál Magazin (Végh Oszkár)

UMF Hardy 2 – a stabil partner

Igazi dörtös geometria

Most tényleg komolyan gondoltátok, hogy megússzátok? Persze hogy nem… Idén is frissült az UMF paletta. Lehetett fogadni tétre, helyre, befutóra. A nyertes sorrend: kettő, három, tizenkettő, hat. Duncanból kettő, Freddyből három, Hardyból tizenkettő, míg a legkisebb Bradből is hat különböző gyári összeállítású kerékpár készült. Nem semmi a paletta, még szerencse, hogy tesztalanyomat nem én választottam. Még most is ott állnék a forgalmazónál a katalógust lapozgatva…

Igazi dörtös geometria
Igazi dörtös geometria

Azt mondták, hogy nagyfiú vagyok már, nem kell nekem 14,5″-os váz. Ez az egy hátulütője volt annak, hogy nem választhattam. De haladjunk szépen sorban a vázkialakítás vonalán. Hosszú idő után változás lépett fel a geometriában. Finomítgattak és reszelgettek a vázon a mérnökök. Nem kevés üzemórát. Ez látszik is: a drága, ámde igen tetszetős hydroforming eljáráshoz nyúltak. Ennek köszönhetően megváltozott a felsőcső és a támvilla formája. Kaptak az alfelükre egy kis homorítást. Ebben a homorú vályúban „bújnak meg” a bowden megakasztó szemek, így csökkentve a sérülésveszélyt. A félintegrált csapágyak a vastagon felhizlalt fejcsőben stabilan ülnek. Hátul új papucsokkal büszkélkedhet Hardy barátunk. A régi igen kecses volt, de valószínűleg valamivel kompenzálni kellett a hydroforming kapcsán keletkező költségtöbbletet. A papucs tehát már nem „3D forged”, hanem szimpla alu lemez, igaz abból a vastagabbik, tehát nem az alapanyagon, hanem csak a megmunkáláson spóroltak. Üsse kő, nekem ez még belefér! Dicséretet érdemel a hegesztés és a fényezés – a design talán túlzottan is visszafogott a mai csicsás, ultra rikító neonfényű dörtös divat világában.

Hydroformingolt felsőcső és támvilla
Hydroformingolt felsőcső és támvilla

Kevés panaszom lehet a DJ3-ra. Állíthatatlan csillapításán kívül nem tudok neki felróni semmit. Amikor kellett, mozgott, igaz a száz kilóm alatt akkor is, amikor nem kellet. Olaszországban átlagos méretű emberekre méretezték a rugókat. A 180 mm-es tárcsának köszönhetően kicsit csavarodott a villa komolyabb fékezéseknél, de első elvárásaimat így is felülmúlta merevségével, hiszen csupán gyorszár tartja helyén a kereket. Sárférőhely bőven van, nem mintha ez egy street/ dirt gépen elvárás lenne, de így azért megnyugtató. Mozgása nem hiperaktív, és kevésbé hajlamos a pogózásra. Azt a kevés rugóútját remekül beosztja, ellenben nehéz.

Új, erősebb papucs
Új, erősebb papucs

Az Alex DM24-es felnik ugyan nem felső kategóriásak, de ebben a felhasználói rétegben gyakran cserélődő alkatrésznek számítanak. Ezeken feszül a 2,4-es Holy Roller. Valószínűleg a legjobb ár/érték arányú OEM dirt gumi a piacon. A nyereg-pedál-markolat háromszög kellemes irányítást tett lehetővé. A széles kormánynak köszönhetően könnyebben csavargatható a bringa a levegőben, kihúzott nyeregcsővel pedig nemcsak a sarki kisboltig, hanem akár a városszéli hipergiga márketig is erőlködés nélkül el lehet jutni.

A rövid rugóút jó, a grafika ellenben csúnya
A rövid rugóút jó, a grafika ellenben csúnya

Szerelgetés után következett próba. Nem aggódtam, hiszen radikálisan nem változott meg a geometria a tavalyi Hardyhoz képest. Csak minden kerékre húzáskor vágyódva gondoltam a 14,5″-os vázra. Ámde nem csak én próbáltam ki a bringát, hanem „Brüsszel” és „Alma” kolléga is bevetésre vitte. A helyi TWO6 különítmény véleményére is kíváncsi voltam. Tulajdonképpen ők csak azokat az alkatrészeket kifogásolták, amelyek minden normális hegyibringán kötelezőek, mint pl.: első fék, váltó. Örömhír nekik és a hasonló beállítottságú fiataloknak, hogy párezer forinttal olcsóbban már megkaphatják amire vágynak, ugyanis egysebis Hardyk is szerepelnek a palettán (www.umf-bikes.com). Geometriai oldalról nem volt ellenvetésük, csupán a gép tömegét csökkenthették volna. Jómagam is szívesen faragtam volna a gép elejéből, ugyanis az acél becsúszók és acél villanyak miatt a vártnál jobban lógatta az orrát. Nem úgy, mint a fiatal kollégák, akik nem voltak restek hatvannyolcadszorra is nekitekerni az unalomig ismételt ugratónak.

Ezek a hatalmas fékkarok sokszor útban vannak
Ezek a hatalmas fékkarok sokszor útban vannak

Ha már tekerés, akkor muszáj megjegyeznem, hogy a váltórendszer igényel törődést és odafigyelést. A Revoshift rendszernek hála többször sikerült majdnem arcra esnem egy-egy sprintelés közbeni reflexből váltás miatt. A többiek egyszerűen nem használtak váltót (zárójelben jegyezném meg, hogy féket sem igazán). Fékei agresszívebb lejtőért könyörögtek, hogy végre bekophassanak. Agresszív lejtőt viszont nem kaptak, így azt kell mondanom, hogy a tesztidőszak alatt elváráson alul teljesítettek. A 180 mm-es tárcsával nyert fokozott fékezőerő elveszik valahol a fékpofa és a tárcsa között. Gyenge 3-ast érdemel tehát működés terén a Tektro, dizájnból pedig stabil 5-ös érdemjeggyel küldeném helyére. A fehér divat, a fehér most nagyon menő. Sokan be is dőltek, amikor Hayesnek vagy Avidnak hazudtam.

Éles bevetésen Almával
Éles bevetésen Almával

A bringát fanatikus professzionális dörtösöknek nem ajánlanám. Olyanoknak ellenben igen, akik szeretnék megismerni az ugrabugrálós MTB világát, ugyanakkor munkába, kisebb túrákra, vagy egy lazulós királydombon ugrálós Critical Mass-re is ezt a gépet vinnék. A hatalmas kínálatban amúgy egész biztosan megtalálja mindenki a neki tetsző és megfelelő UMF gépet.

[poll id=”104″]

InfoBox:

Forgalmazó: Bikefun Kft.; www.bikefun.hu
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 2 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 14,5″; 16″ (tesztelt)
Ajánlott fogyasztói ár: 199.000 Ft

Vázanyag: Al 6061
Villa: Marzocchi Dirt Jumper 3; 80 mm út; 32 mm becsúszó
Hátsó váltó: Deore Revoshift RD-M530
Első átdobó: Deore FD-M531
Váltókar: Deore 3×9 SL-M530
Lánc: Shimano CN-HG73
Kénckeréksor: Shimano CS-HG50; 9seb.; 11-32 fog
Hajtókar: Truvativ Ruktion 2.0; 22/32 fog
Középcsapágy: Truvativ Howitzer
Fékszett: Tektro Auriga Comp; 180/180 mm
Első agy: Shimano M475 disc; fekete
Hátsó agy: Shimano M475 disc; fekete
Küllők: PSR; 2 mm; fekete; húzott
Felnik: Alex DM24 „White edition”; 36/36 furat
Külsők: Maxxis Holy Roller; 26×2,4
Kormánycsapágy: TH industries
Kormány: Truvativ Hussefelt; 31,8 mm / 680 mm / 30 mm
Kormányszár: Truvativ Hussefelt; 31,8mm / 40 mm
Markolat: Velo White; 140 mm
Nyeregcső: UMF; 31,6 mm × 350 mm
Nyereg: UMF dirt by Velo
Pedál: Wellgo

Geometriai adatok:

Fejcsőszög: 69,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 72 fok
Felsőcsőhossz: 560 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 590 mm
Fejcsőhossz: 130 mm
Láncvillahossz: 420 mm
Tengelytáv: 1061 mm
Tömeg: 15,67 pedállal kg

Szöveg és fotó: Spálya

36 db komplett kerékszett körképe – előzetes

Régebben aki egy extra jó kerékre vágyott, az belekezdett egy viszonylag hosszadalmas, néha bonyolultnak tűnő kiválasztási folyamatba, amiben először utána járt annak, hogy milyen agyak érhetők el a piacon, majd a kiválasztott megvásárlása után a furatszámok ismeretében nekivágott felnit keresni hozzá…

kerek_1

Ha ezen is túl volt, akkor a megfelelő méretű, vastagságú küllők felkutatása következett, na és persze az, hogy hol tudják az ő igényei szerint, minél olcsóbban, és minél gyorsabban befűzni, hogy egyben legyen már végre a kerék. Manapság egyre kevesebbeknek van meg a kedve, tudása, igénye, ideje, arra, hogy egy hasonló folyamatba belekezdjen, ezért egyre inkább terjed a gyárilag fűzött komplett kerekek iránti kereslet.

Ennek apropóján mi is belecsaptunk a levesbe, és 11 országúti, és 25 pár MTB kereket gyűjtöttünk össze nektek ebben a körképben. Minden kereket szétszedtünk, hogy pontosabb képet kapjunk azok működéséről, minőségéről, technikai megoldásairól és nektek se csak az olykor pontatlan, vagy hiányos gyári adatokra kelljen támaszkodnotok a vásárlás során. A számszerűsíthető adatok saját méréseink eredményei, ahol véletlenül mégsem, ott ezt külön jelöltük.

kerek_2

Felmerülhet a vásárlóban a kérdés, hogy a bevezetőben említett egyszerűbb, gyorsabb kiválasztási folyamaton felül érdemes lenne-e neki komplett kerékben gondolkodnia, jár-e ez számára valós műszaki előnyökkel? Nos, 35 pár kerék agyainak szétszerelése, és a táblázatban összegyűjtött tömeg- és áradatok tanulmányozása után elmondhatjuk, hogy van értelme a gyárilag fűzött kerekeknek, és nem csak a felső kategóriában.

Ennek megértéséhez bontsuk fel a kínálatot két részre!

kerek_3

A felsőbb árszegmensben az alkalmazott technológia miatt éri meg gyári kerékben gondolkodni. Ha végignézed a felső kategóriás kerekek agy/fűzés, és küllő technológiai változatosságát, akkor belátható, hogy esély nincs arra, hogy a gyártók különböző megoldásai, technológiái, koncepciói valamilyen mértékben igazodjanak egymáshoz, így ezek kombinálása lehetetlen. Ezért is nem árulják a gyári kerekek részegységeit külön a kereskedésekben. Másrészt a gyártóknak azáltal, hogy nem kell alkalmazkodniuk más gyártók termékeihez, lehetőségük nyílik arra, hogy egyedi, fejlettebb technológiákat és műszaki megoldásokat alkalmazzanak, mintha mindenkivel kompatibilisnek kellene lenniük. Így a gyári kerekekben olyan megoldások láthatnak napvilágot, melyek egy része soha, vagy csak nagyon sokára fog „levándorolni” a kommerszebb kategóriákba a kompatibilitási gondok miatt.

kerek_4

Az olcsóbb árszegmensben is lehet találni olyan „BestBuy” szetteket, amelyek igencsak megkérdőjelezik, hogy érdemes-e nekiállni agyat, felnit, küllőt vadászni, fűzetni, várni amíg elkészül. Itt nem a technológiai, hanem mennyiségi gyártásból származó árelőny, valamint szerencsés vagy ügyes alkatrész kombinációk összeválogatása miatt lehet nagyon jó áron jó teljesítményt nyújtó szettekbe belefutni.

kerek_5

A gyári fűzésű kerékszettek részletes bemutatása és egy gazdag (36 darabos) merítés a hazai kínálatból magazinunk nemsokára megjelenő 2009. május-júniusi számában olvasható majd Atom és Lcs jóvoltából, mintegy 17 oldalon keresztül. Az általános ismertetőben kiderül minden a gyári kerekek technológiai előnyeiről, szólunk a küllő-, felni-, agy- és gyorszár technológiákról, kielemezzük a fűzési módozatok és a küllőszám összefüggéseit. A konkrétan bemutatott típusok felsorolása az alábbiakban olvasható.

kerek_6

Bemutatásra kerülő országúti kerekek:

– Mavic Ksyrium SL
– Mavic Aksium black

– Miche Race M707
– Miche SWR Full Carbon

– Rodi Airline Evo

– Ryde Carat RC1

– Shimano WH-R500
– Shimano WH-RS20
– Shimano WH-RS30
– Shimano WH-RS80
– Shimano R601

kerek_7

Bemutatásra kerülő MTB kerekek:

– Atomlab Pimp első DH kerék

– Crank Brothers Cobalt
– Crank Brothers Iodine

– DT Swiss X1800
– DT Swiss E2200
– DT Swiss XR 1450 Disc

– Mavic Crossmax SLR Disc ’09
– Mavic Crossmax ST Disc
– Mavic Crossline
– Mavic Crossride UB
– Mavic Crossride UB Disc
– Mavic Deemax ’09
– Mavic Deetraks ’09

– Sun Equalizer 21 / Novatec Light
– Sun S-Type / Novatec DH

– Ryde Beasty HR2

– Rodi Mudrock
– Rodi Excalibur DH
– Rodi M380

– Syncros FL

– Shimano M505
– Shimano XT (M775)
– Shimano XTR (M975)

– Vuelta Crosser

– Funn Descender

2009. május-június

bikemag_2009_majus-junius

004 The Andes Trail: 4 hónap az Andokban
012 Shopping Guide
018 PhotoSOKK: Joakim Andreassen
024 Gyári kerekek körképe
044 Agyszerviz: boncasztalon a kónuszos agyak
052 Teleszkópszerelés és tuning – 2. rész
058 Foes 2:1 Prolite
061 Kellys Sabotage
064 Középkategóriás XC montik teszje
070 Caprine Epik
071 Merida Matts TFS Trail 500 D
072 Specialized Hardrock Comp
073 Merida Matts TFS XC 300 D
074 Land Rover Kaikias
075 Author Traction 29”
076 Cube Acid Comp
077 Magellan Polaris
078 Specialized Rockhopper
079 Mongoose Amasa Comp
080 Cannondale F5
081 Haibike Hai Jack
082 Cube Attention
083 Bike Of The Year: Giant XTC
086 Amir Kabbani interjú
089 Lenthár Gábor interjú
092 Horváth Ferenc interjú
096 Aranyhegyi Kru csapatbemutató
100 Trükk tipp: No-foot can-can
102 UMF Hardy 2
104 Vienna Air King beszámoló
107 Csoki Kupa
110 Buda Maraton beszámoló
112 Országúti edzőkör: Mallorca
120 24 órás verseny, Le Mans
122 Challenge Furai
125 Hercules Exell Light
128 KTM Life Motion
130 Shimano Ultegra 2010
132 Tihanyi Gyula interjú
136 Cube Csömör csapatbemutató

Észrevételeket, megjegyzéseket a “Legfrissebb lapszám” fórumtopikba írhattok.

Bringázz a Dolomitokban!

Bizonyára sokan vannak úgy vele, hogy még az ünnepeket sem töltik szívesen kerékpárjuk nélkül. Emellett talán azok száma sem elhanyagolható, akik a pihenést aktív formában képzelik el. Nekik szól az Altura Utazási Iroda legújabb ajánlata, mely egy pünkösdi hosszú hétvégére invitál a Dolomitokba.

Töltsd az ünnepet a bringáddal! Aktív pünkösdi hosszú hétvége új feltételekkel, szenzációs árral a Dolomitokban! Végy egy adag kerékpározást, adj hozzá némi gyalogtúrát, egy csipetnyi via ferratát, és kész egy feledhetetlen hétvége!

dolomit_1

Reggel indulunk Budapestről, délután érkezünk meg szállásunkra, a dél-tiroli kisvárosba, Lienzbe. Másnap felnyergeljük drótszamarainkat, és elindulunk a Dráva partján kígyózó kerékpárúton. Mesebeli fenyves erdők, égbe törő csúcsok kísérik utunkat, igazi béke szigete a környék. Sokszor megállunk nézelődni, fényképezni, vagy csak egyszerűen sütkérezni a friss alpesi legelőkön. Délben érkezünk meg Olaszországba, az egykori határállomást szinte alig vesszük észre, csak elsuhanunk mellette. A hegyi aszfaltút emelkedni kezd, néhány kilométer után feltűnnek a Dolomitok fantasztikus sziklaformái. Először a Dürren-tó partján állunk meg egy kis pihenőre, majd a Misurina-tó partján fejezzük be mai túranapunkat.

A 3. napon kerékpárjainkat pihentetve busszal indulunk a híres Lavaredo-tornyok (Drei Zinnen) lábához. Ez a Dolomitok egyik legszebb és leglátogatottabb területe! Utazásunk következő reggelén autóbusszal Cortina D’Ampezzoból a Giau-hágóba utazunk. Káprázatos hegyvidéki táj kíséri utunkat. A hágóból túrázni indulunk a Nuvolau-csúcsra. A Nuvolau-csúcson feledhetetlen panoráma fogad minket. A Nuvolau menedékházban egy kis pihenőt tartunk, majd egy rövid, de kalandos via ferratán felkapaszkodunk az Averau-csúcsra. Innen Cortina D’Ampezzoba ereszkedünk le. Reggel búcsút mondunk a Dolomitoknak, és elindulunk Cortinából Magyarország felé, ahová késő délután érkezünk meg.

Indulás:
2009. 05. 28.

Ár:
69 900 Ft

Útvonal:
Budapest -Dél-Tirol: Lienz – Sillian – Misurina- Auronzo menedékház – Lavaredo-tornyok – Cortina D’ Ampezzo- Passo Gian – Nuvolau – Averau – Cinque Torri- Cortina D’ Ampezzo – Magyarország

Kerékpár:
Mindenki saját kerékpárral vesz részt a túrán, de ha szükséges tudsz bérelni a szervezőktől. Megbízható, szervizelt kerékpárral gyere az útra!

Országúti vagy MTB típusú kerékpárral egyaránt részt vehetsz. Ha hegyikerékpárod van, aszfaltgumit javasolunk, mert a tekerések során bitumenes utakon haladunk. Kérünk, hogy hozz néhány „alapalkatrészt”, amit a kísérőautó szállít a kerékpározás alatt. Az Altura szerszámokat biztosít a kísérőautóban.

További információk: www.altura.hu

(x)

Ralph Näf győzedelmeskedett az Ötztaler Forest Cross-on

A Multivan Merida Biking Team versenyzője, Ralph Näf győzedelmeskedett az Ötztaler Forest Cross nemzetközi MTB-versenyen Alban Lakata, illetve Christof Bischof előtt. A verseny előtti este rendeztek egy rövidtávos, villanyfényben lezajlott nézőcsalogató versenyt is, amit szintén Näf nyert. Úgy tűnik jó formában van a svájci a közelgő madridi World Cup futam előtt.

merida_verseny_naf_1

Eredmények:
Ötztaler Forest Cross

1. Ralph Näf (SUI)
2. Alban Lakata (AUT)
3. Christof Bischof (SUI)
4. Jochen Käss(GER)
5. Robert Gehbauer (AUT)

További hétvégi németországi versenyek:
MTB Bundesliga Heubach

1. Wolfram Kurschat (GER)
2. Julien Absalon (FRA)
3. Jean-Christophe Peraud (FRA)
4. Moritz Milatz (GER)

Worldclass Marathon Challenge Offenburg

1. Urs Huber (SUI)
2. Thomas Zahnd (SUI)
3. Alexandre Moos (SUI)
4. Hannes Genze (GER)

Forrás: Multivan Merida Biking Team

merida_verseny_naf_21

Ljubljana két keréken: kalandozások Szlovénia fővárosában

Turistákra várva...

Bringás körökben Szlovénia neve semmi esetre sem hangzik ismeretlenül. Kerékpáros paradicsom az egész ország; nagy hegyek, kis hegyek, dimbek-dombok és mesés tájak váltakoznak. Országúti, monti vagy trekking? Mindegy, egészen biztos, hogy maradandó élményben lesz részünk. S ha már begyűjtöttük azokat a bizonyos maradandó élményeket, miért ne néznénk meg délnyugati szomszédunk kevésbé ismert fővárosát, Ljubljanát is?

Maradandó élmény lesz ez is, de nem azért, mert fővárosról van szó – és ezért ránk húzhatják egy puccos kocsi kormányát, vagy netán elsodorhat egy pótkocsis IFA – hanem mert Ljubljana nagyszerű város, ahol a gyakorlatban is alkalmazzák azt az elvet, hogy a városok az embereknek épültek, és épülnek elvileg ma is. No meg ahol a város felfedezéséhez meglehetősen fejlett kerékpáros infrastruktúra áll rendelkezésre – szerintem. Ezzel viszont nem feltétlenül ért egyet Janez Bertoncelj a Ljubljanska Kolesarska Mreža (LKM) – Ljubljanai Kerékpáros Hálózat – elnöke. Erről azonban essen szó majd pár bekezdéssel odébb.

Turistákra várva...
Turistákra várva...

Városnézés

Derítsük ki előbb, hogy milyen is valójában Ljubljana. Nézzük például a Prešernov térre minden irányból érkező, áthaladó bringásokat, gyalogosokat, görkorisokat. Más jármű? Nincsen, mert a város közepén lévő tér és környéke – a szűk értelemben vett óváros – 2007. szeptember 1-től autómentes övezet, így még a helyi busznak is más útvonalat kellet találni. Behajtás csak áruszállítás céljából a nap bizonyos szakaiban. Itt a Prešernovon adnak egymásnak randit a ljubljanaiak nagy költőjük France Prešeren szobra és a barokk Szt. Ferenc templom előterében.

Tűzokádó sárkány...
Tűzokádó sárkány...

Nyeregbe hát, és kerekezzünk át a Jože Plečnik tervezte Tromostovjén (Hármas hídon) a piacra, amit – mint megannyi más középületet, hidat, parkot – szintén a 20. század eleji Ljubljana legmeghatározóbb városképformáló építésze, azaz Plečnik tervezett. A piacon nézelődjünk kicsit – az árkádok alatt fűszeres, sajtos, mézes nénik kínálják a portékát; átellenben színes virágpiac, mellette gyümölcs-zöldség temérdek standon, az árkádok folytatásában kávéznak, bureket vagy poticát falatoznak. Innen akár fel is tekerhet az ember a várba.

Feltekerünk és nézzük… a hegyeket, ahogyan körbeveszik egész Ljubljanát. Észak fele a Savinjske Alpe csúcsai úgy ezerötöt vernek rá a mi Kékesünkre. Körben hegyek, lent folyók – a belvárost átszelő Ljubljanica, távolabb a Száva és kisebb-nagyobb patakok. Miután legurultunk, vegyük az irányt Gornji trg., Stari trg. és Mestni trg. Felé, majd egy 180 fokos fordulóval a Cankerjev Nabrežjéig meg se álljunk, hogy végül egy asztalnál verjünk tanyát a Maček teraszán. A Cankarjev amolyan parti sétány tele jobbnál jobb kávézókkal. Rendeljünk egy kapucínert, meg némi vizet és figyeljük a sétányon elhaladó bringás arcokat – kis híján a társadalom teljes keresztmetszetét adják.

Irány a torony!
Irány a torony!

A kávészünetet befejezve vessük bele magunkat a Ljubljanica bal partjának nyüzsgésébe, nézzük meg milyenek is arrafele a bringautak. Tegyük mindezt mondjuk a Zoisova-Slovenska-Masarykova-Metelkova útvonalon. Közben, ha érdekeset látunk, álljunk meg. Például a „Felhőkarcolónál” – azaz Nebotičniknál -, ami valóban olyan, mint egy felhőkarcoló a ’30-as évek Amerikájából a ’30-as évek Szlovéniájában előadva. Majd, ha elértük a Metelkova ulicát mindenképp nézzük meg a Celica Hostelt és környékét, hiszen ez Ljubljana alternatív kultúrájának fellegvára. Tűzraktér, Szimpla meg Trafó együtt megbolondítva egy kis Kuplunggal. A hely maga, amikor Szlovénia még Jugoszlávia része volt, a néphadsereghez tartozott, a Celica Hostel pedig katonai börtön volt egykor. A pörgés este indul, bringázzunk majd ide ismét vissza akkor! Ha van még kedvünk kicsit kerekezni, kövessük a folyót Krakovóig, ott is a Vrtna ulicáig, keressük meg az Okrepčevalnica Harambašát és töltsünk újra égetni való kalóriából egy remek csevapcsicsa formájában, és legyen hozzá egy korsó párától gyöngyöző Union pivo is…

Az LKM és Janez Bertoncelj

Nos, egy hasonló nap után elégedetten csettinthetünk – Micsoda bringautak! És valóban, a hazai állapotokhoz képest kissé előrébb tartanak szlovén barátaink, azonban itt sem fenékig tejfel a kerekezők élete. Hogy mégis tejfel legyen, ezért dolgozik a 2000. július 10-én alakult LKM és élén Janez Bertoncelj. Az LKM egyik fő tevékenysége a kerékpáros érdekvédelmen túl a fenntartható városi közlekedésért történő lobbizás. Próbálják az önkormányzatot minden lehetséges eszközükkel együttműködésre bírni és állandó nyomást gyakorolni az autóforgalom minimalizálása érdekében. Mint azt Janez elmondta, viszonyuk a városvezetéssel se nem jó, sem pedig rossz. Az amúgy meglehetős népszerűségnek örvendő polgármester, Zoran Janković kezdeményezte fejlesztések, túrás-fúrások, lezárások során nem valószínű, hogy teret kapnak a bringások, ennek ellenére Janez derűsnek látja a jövőt, legalábbis, ami Ljubljana belvárosát illeti. A külvárosokban pedig – bár a főutak mellett külön bringasávokon közlekedhetünk – lesz mit fejleszteni, főképp az új munkahelyekre vezető új utak mentén.

Még egy kávét kérek!
Még egy kávét kérek!

Az LKM remek ötletekkel rukkol elő, például hogy az utcák egy részét egyirányúsítani kéne, így a felszabaduló sávban kétirányú kerékpársávot lehet létrehozni, így kevesebb helyen kellene osztozniuk a gyalogosokkal a járdán. (Bizony, itt is van olyan, hogy a járda egy részét választották le a kerekeseknek.) Ezt a gyalogosokkal együtt bringázást itt sem annyira favorizálják. Janez szerint a kerékpár jármű, így az úton a helye. (Nemrég nálunk ugyanez fórumtéma lett a CM honlapján.) Kérdésemre, hogy Ljubljana bringásai miként fogadták az óváros szeptember eleji, forgalom előli lezárását, Janez úgy reagált, hogy támogatták a városvezetést a megvalósításban, ennek elsősorban a gyalogosok örültek, mert az utóbbi két-három évben bringás szempontból a kérdéses részen már nem volt túl jelentős a forgalom.

Jó az új frizum?
Jó az új frizum?

Arra az észrevételemre, hogy Ljubljana többszöri tapasztalataim alapján meglehetősen kerékpárbarát város Budapesthez vagy más magyar nagyvárosokhoz képest, Janez megjegyezte, hogy sajnos nem ismeri a budapesti helyzetet, de ők Ljubljanát nem tartják bringabarátnak. Ennek ellenére, ha ezt mégis így látom, akkor a helyzet mifelénk meglehetősen rossz lehet. A célunk – tette hozzá – hogy Koppenhágához vagy Amszterdamhoz hasonlítsunk. Valóban nem rózsás a helyzet mifelénk – válaszoltam – de nagyon lassan javulgat, köszönhetően többek közt a mi az övékéhez hasonló kerékpáros klubunknak.

Apa mikor érünk már oda?
Apa mikor érünk már oda?

A helyzet az utazó szemével

A ljubljanai bringautak hálózatot, használható rendszert alkotnak, átszövik a várost, a szó legjobb értelmében közlekedhetünk bringánk nyergében. Úgy tűnik, itt nem annyira a kilométereket mérik építéskor, inkább az utak valódi rendszerré történő összekapcsolását. Mint fentebb elhangzott, itt is van hely, ahol a gyalogosokkal osztoznak a járdán, de úgy találtam, jóval kevesebb gyalogos őgyeleg a bringások oldalán, ha mégis odakerül, akkor a bringás sem rakja meg ezerrel, hogy kis híján elsodorja szegény gyalogost; nem megy az anyázás olyan szinten, mint nálunk hasonló körülmények közt. Ilyesmi a helyzet az autósokkal is. Itt is láttam kerékpársávon parkoló autót – különösen a Miklošičeva cestán, ahol a város legelőkelőbb szállodája előtt gyakran parkolnak gépkocsik a bringasávon -, de nagyságrendekkel kevesebbet, mint itthon. Amúgy a kereszteződéseknél meglehetősen udvariasan járnak el a sofőrök az áthaladni készülő bringással szemben. Jártam már párszor Ljubljanában, de eddig még nem láttam olyat, hogy valaki a pumpáját suhogtatva próbálná jobb belátásra téríteni a szabálytalankodó autóst, amire az meg mondjuk fegyvernek látszó játékpisztolyt ránt.

A futár rakja neki...
A futár rakja neki...

Kerékpártárolókkal is jól ellátott a város. Persze azért lehet még ezen is fejleszteni. Egyébként bringalopás itt is van (No de hol nincs?), olykor Ljubljanában is szőrén-szálán tűnik el egyik-másik bringás szíve csücske.

Van még az LKM honlapján egy szép nagy adatbázis a kerékpárutak hibáiról, hiányosságairól állandóan frissítve, fotókkal ellátva (www.kolesarji.org/lkm). Érdemes megnézni, mert ebből is látni, milyen kiterjedt hálózattal rendelkezik a szlovén főváros.

Hegyek-völgyek...
Hegyek-völgyek...

Turistáknak való

Ha nincs nálunk kedvenc drótkecskénk Ljubljanában járva, ne essünk kétségbe, ugyanis a ljubljanai turisztikai hivatal jóvoltából a belváros öt pontján igényes, kényelmes, kosárral felszerelt, agyváltós „city” bicajokat kölcsönözhetünk 5 euró/nap áron, áprilistól októberig. Októbertől áprilisig is tudunk bringát bérelni pár helyen, de a legjobb megoldás persze mégis az lenne ilyenkor, ha az ember elcipeli magával a saját gépét. „Egy meleg napon bringára pattanva járhatjuk be Ljubljana belvárosát valószínűleg a legkellemesebb módon” – áll a turisztikai hivatal honlapján. Ezt annyival egészítenénk ki, hogy járjuk be bátran a külvárost is, és ne csak meleg napokon… Bővebb információkat a www.ljubljana.si honlapról szerezhetünk.

Eredeti cikk: BikeMag, 2008 jan/feb.
Szöveg: Vereckei András
Fotó: Bézsenyi Zsolt

Dirt Park XCO 2009

Ez csak az „enyém”!

A lányok másképp vásárolnak. Máshogy vesznek ruhát, cipőt, táskát, illatszert, ékszert… és természetesen kerékpárt. A fiú bemegy a kerékpárboltba, fejében két évfolyamnyi sűrített Bikkmakk-információval. Odabent megvillan a technikadominancia, az ésszerűség, a ráció, és a logika. Az esztétika halvány, ködös foltjai néhol előtűnnek, de a választásban a józanész győzedelmeskedik… A lányoknál általában minden fordítva van!

Sajnos kevesen veszik a bátorságot, hogy kedvesük a kerékpárboltban válogathassa össze álmai csodamasináját. Nem véletlen, mivel a bátorság mellett egy jó adag türelem, esetleg nyugtatók szükségeltetnek. (Az eladók esetében fokozottan!) Ha mindezt mégis bevállalod, legjobb, ha K ügynök villant egyet a memóriatörlővel, és így nem rendelkezel azon ismeretekkel, melyek az ésszerű alkatrészválasztáshoz elengedhetetlenek. A tudatlanság fátyla megment az első agyvérzéstünetektől. (Figyelem, nem vagy olyan edzett, mint egy tapasztalt, mindent megélt boltos!)

dalma06

Tehát, belépünk a boltba. Célszerű, ha vázlatosan létezik valamilyen halvány elképzelés a kerékpár típusát illetően. Nálunk ez kipipálva. Párom első komoly önálló kerékpárjáról volt szó, mivel eddig tandemünkön kazánfűtői beosztásban serénykedett. Kipróbált mindenféle tesztbicajt, és megmásíthatatlan véleménye szerint egy országúti geometriával, ballonos külsővel és egyenes kormánnyal rendelkező, kényelmes testtartást, könnyed irányítást és gyors haladást biztosító bicaj válthatná valóra vad vágyait.

Milyen váz tudja mindezt? Az egyetlen befutó a Merida Speeder T5, mivel ami országúti geometriás, az nem fogad ballonos gumit, ami meg lehetővé teszi egy 35 mm-es külső használatát, magas középcsapággyal rendelkezik és komótosan irányítható. Könnyű alu csövekből készült, alu nyakas alu villával rendelkezik, ára sem eget verő, amiben a kormánycsapágy és a nyeregcső-bilincs is benne van. Matt fekete színe szerelem volt első látásra (bár én megmondtam előre, hogy minden kosz meglátszik rajta…), és a villa formája semmihez sem hasonlítható.

A kerék is viszonylag egyszerű eset volt: csak arra kellett ügyelni, hogy a fekete (XT) agyakhoz fekete felnit találjunk (nagy nehezen összeguberálta a boltos), és legyen fekete küllő fekete alu anyákkal. Ehhez persze két boltos kellett, de az esztétikai összhang minden erőfeszítést megér.

Innen jött a neheze! Hány fokozat legyen, milyen legyen az áttételtartomány? A három lánctányéros hajtómű elengedhetetlen egy olyan bicajon, amivel bármit meg kell tudni mászni: legyen az földúton a Nagy Hideg-hegy, a Hármashatár-hegy, vagy aszfalton Dobogókő, Kékestető, stb. Országúti hármas nem biztosít elég kis áttételeket, és hobbi biciklis lánynak semmi szüksége az 52 fogas nagytányérra. Továbbá kedvesem hozzászokott, hogy a tandemen a lehető legkisebb a középcsapágytengely-hossz, így egy rövid tengelyes montis kar kellett. Shimano Octalink kilőve, az ISIS kombináció (mostanában) csak méregdrágán megvalósítható, az új négyszögtengelyesek pedig elég vacak darabok. Erre a boltos leemel egy Cannondale EX3-ast, mely országúti (!) Octalink monoblokkal párosítható. Ez is ismét love, love, love… és nem utolsósorban, csak kettő van belőle kis hazánkban, ami igencsak egyedivé teszi a szeretett gépet.

gasztrologo

Nekem ugyebár megdobbant a szívem a boltban elfekvő, használt 8-as XTR fékváltókar láttán, de párom legörbülő szája láttán az eladó is csak azt mondta: „Látom ez Neked nem jön be!” A „béna” Shimano „undorító”, a kerékpártól „erősen” elütő szürke színét az alján lévő másfél cm hosszú karcolás csak tetézte. „Mi van matt feketében?” SRAM. Oké, akkor legyen egy széles markolatú, Shimano-kompatibilis típus (Rocket), mivel úgyis csak egy fekete 105-ös országúti váltó megy a bicaj színharmóniájához. Az elsőváltó egy elfekvő készletből származó Sachs Centera, mivel a fekete műanyag bilincse nem üt el a váz színétől. (A csavarokat meg egy jeles alkalommal feketére lehet cserélni…)

A fékkar legyen ugyancsak SRAM, de fekete. Ezt csak a 9.0 tudja, de ehhez az eladónak le kellett venni egy párat a bemutatófalról. Miután barátném meglátta, hogy a kiállított darabon egy karcolódás nyoma éktelenkedik, maga kezdett el az árukészletben kutatni, és fellelt egy másik, szeplőtlen párocskát. Az öröm mámorában gyorsan apró kiegészítőket is begyűjtöttünk: a piros katicás csengő kiválóan ellenpontozza a homogén fekete színvilágot. A piros Ritchey fékpofák, a Rocket fokozatkijelzője továbbviszi a pajkos színjátékot.

Minőségi fogaskeréksor nincs matt feketében – ebbe bele kell törődni. Lánc van szürkében, az eladó ki is tett egyet a pultra, de az csúnya volt és zsíros, így a választás egy full nikkelezett, vegytiszta Rohloffra esett. Igazi lánybiciklis lánc: nem koszol, spéci olaj van benne és olyan… ékszerminőség.

A kerékre gumi kell, ami „vegyesterep” használat esetén egy ciklokrossz Schwalbe Fast Freddel könnyen megoldható. Pillekönnyű versenygumi, de ha a kerékpáros is könnyű, nem kopik annyira…  Mintázata elragadó, mellesleg laza talajon is jól tart. Bőven elfér a vázban, így később ballonosabbra, sima futófelületű, vagy bütykösebbre cserélhető. Bármi, amire szükség lehet – bár lánybicajon úgysem lehet csak úgy lecserélni egy alkatrészt!

A fekete kormány, stucni és nyeregszár manapság nem mondható kuriózumnak. Simán ment a választás: homogén Ritchey, amihez jött a kedvenc Ritchey Pro nyereg. Így össze is állt az álombicaj.

Fontos beállítások: a fékkar kényelmesen elérhető távolságba kerüljön, tökéletesen fogó fékbeállítás szükséges, hogy kis kézerővel is biztonságos legyen a megállás, a váltásbeállítás jobb legyen, mint a saját bicajodon, mivel Ő inkább az útra figyeljen, mint a váltóval szarakodjon, a bowden úgy csatlakozzon be, hogy ne dörzsölje le a festéket a vázról, valamint a bowdenházak szép formát adjanak ki a kormány tájékán!

Az első probléma abból eredt, hogy a konok Thomas Ritchey csak hátranyúló nyeregszárat gyárt, és a biztonság, illetve a kényelem egy kétcsavarost kívánt volna. Már rohantam is vissza a boltba, hoztam egy 100 grammal könnyebb Pazzazt, aminek sajna nincs olyan kecses formája, mint a Ritchey-nek. A teljes elkeseredésnek és melankóliának átmenetileg egy szív alakú mignon vetett véget, aztán a hosszú túrák során valahol megtörtént a végső elfogadás. Viszont abban a pillanatban, ha Tamás bátya előáll egy kétcsavaros modellel, mi leszünk az első vevők.

Tanulság:

1. lánynak egyszer kell bicajt építeni, de az legyen tökéletes,

2. a siker akkor biztos, ha jógameditáció után együtt megyünk alkatrészt választani,

3. a beállítás a lehető legjobb legyen, jobb, mint a saját bicajodon,

4. ha megvan, ne változtassunk rajta semmit, csak ha valami életveszélyesen elkopott.

Az eredmény nem várat magára: minden erőfeszítésedet kamatostul visszakapod szeretetben és kilométerben.

Eredeti cikk: BikeMag, 2004. május
Szöveg: Németh Balázs
Képek: BikeMag (Dalmamodell 🙂