Home Blog Page 4

BILO.gravel ULTRA: 210 kilométeres gravel kihívás vár Horvátországban

A horvátországi Bilogora régió már eddig is a gravel kerékpárosok egyik rejtett kedvence volt, idén azonban új kihívással jelentkezik. Szeptember 19-én rendezik meg az első BILO.gravel ULTRA-t, ahol 210 kilométer és 2500 méter szintemelkedés vár a résztvevőkre.

A horvátországi Bilogora térsége az elmúlt években egyre ismertebb célponttá vált a gravel kerékpárosok körében. Mi is megtapasztalhattuk, hogy miért, amikor idén májusban részt vettünk a South Bilogora Gravel hétvégén, ahol a kiváló útvonalak, a vendégszeretet és a remek szervezés egyaránt emlékezetessé tették az eseményt. Erről részletesen is beszámoltunk a Bikemag.hu-n a „Két nap a gravelparadicsomban – South Bilogora Gravel kerékpár- és futóhétvége Horvátországban” című cikkünkben.

Most új fejezet kezdődik, 2026. szeptember 19-én rendezik meg az első BILO.gravel ULTRA versenyt, amely már nem csupán egy egynapos gravel túra vagy verseny, hanem egy valódi ultra kihívás.

A táv önmagáért beszél, 210 kilométer és 2500 méter szintemelkedés vár a résztvevőkre. Az útvonal Bilogora és Moslavina legszebb részeit köti össze, a szőlőhegyektől kezdve a sűrű erdők gravel útjain át egészen a csendes mellékutakig. A szervezők szerint ez az eddigi BILO.gravel események legjobb részeit egyesíti egyetlen nagy körben.

Az útvonal döntő része murvás, ugyanakkor körülbelül egyharmada aszfaltos mellékút, így gyors haladásra és technikás gravel szakaszokra egyaránt számítani lehet. A résztvevők GPX nyomvonalat, GPS nyomkövetőt és ellenőrzőpontokat tartalmazó roadbookot kapnak, de a verseny önellátó jellegű. Mindenkinek saját magának kell gondoskodnia a szükséges felszerelésről és javítóeszközökről – pumpáról, tartalék belsőről, láncszemről vagy defektjavító készletről.

A frissítésről részben az útvonal mentén található ellenőrzőpontok gondoskodnak. Az öt checkpoint között vidéki vendéglátóhely, pékség, kávézó és boltok is szerepelnek, így megfelelő tervezéssel végig teljesíthető a táv.

A rajt szeptember 19-én reggel 6:00 órakor lesz Bjelovar belvárosában, az Eugena Kvaternika téren, az Artearia Hotel mellett. Időlimit nincs, így mindenki a saját tempójában teljesítheti a kihívást.

A hétvége azonban nem csak a versenyről szól. Péntek este közös eligazítás, tésztaparti és italok várják a résztvevőket, szombat este pedig a célba érkezés után vacsorával készülnek a szervezők. Vasárnap egy könnyed Recovery Ride zárja a programot, amely egy közös gurulást, kávézást és brunchot kínál azoknak, akik szeretnék levezetni az előző napi 210 kilométer fáradalmait.

A nevezési díj 100 euró, amely tartalmazza a GPX-et, a GPS nyomkövetőt, a rajtszámot, a roadbookot, az esemény pólóját, a péntek esti tésztapartit és a szombati vacsorát. A szervezők kedvezményes szállást is biztosítanak az Artearia Hotelben közvetlenül a rajt-cél terület mellett. Tavasszal mi is ott szálltunk meg, a belváros közepén található saját parkolóval.

Ha valaki egy olyan gravel eseményt keres, amely egyszerre kínál látványos útvonalat, kiváló szervezést és valódi ultra kihívást, akkor a BILO.gravel ULTRA könnyen felkerülhet az idei bakancslistára. Mi idén már meggyőződtünk róla, hogy Bilogora különleges hely a gravel kerékpárosok számára – most pedig itt az alkalom, hogy ezt egy 210 kilométeres kaland során is megtapasztalják a résztvevők.

További információk és nevezés: https://www.bilo.bike/bilogravelultra


BILO.gravel ULTRA 2026 Infobox

📅 Időpont: 2026. szeptember 19. (szombat)

📍 Helyszín: Bjelovar, Horvátország

🚴 Táv: 210 km

⛰️ Szintemelkedés: 2500 m

🛣️ Burkolat: körülbelül kétharmad gravel, egyharmad kisforgalmú aszfaltút

🕕 Rajt: 6:00 (Bjelovar belvárosa)

⏱️ Időlimit: nincs

🧭 Navigáció: GPX nyomvonal, roadbook és GPS nyomkövető

🥤 Frissítőpontok: 5 ellenőrzőpont kávézókkal, boltokkal és vendéglátóhelyekkel

🎒 Verseny jellege: önellátó – kötelező saját javítókészletet és felszerelést vinni

🏁 Kategóriák: férfi abszolút, női abszolút

💶 Nevezési díj: 100 euró

🎁 A nevezés tartalmazza:

  • GPX nyomvonal
  • GPS nyomkövető
  • rajtszám és roadbook
  • hivatalos BILO.gravel ULTRA póló
  • péntek esti briefing tésztapartival
  • szombati vacsora a célba érkezés után

🚴 Extra program: vasárnapi Recovery Ride közös gurulással, kávé- és brunchmegállóval.

Két nap a gravelparadicsomban – South Bilogora Gravel kerékpár és futóhétvége Horvátországban

Csődbe ment az Accell Hunland – leáll a termelés a tószegi kerékpárgyárban

A Világgazdaság információi szerint csődbe ment az Accell Hunland Kft., leállt a termelés a tószegi kerékpárgyárban, és mintegy 400 dolgozó elbocsátása várható. A fejlemény újabb figyelmeztető jel arra, hogy az európai kerékpáripar válsága még mindig nem ért véget.

Súlyos hírek érkeztek a hazai kerékpáriparból, a Világgazdaság információi szerint csődbe ment az Accell Hunland Kft., leállt a termelés a tószegi kerékpárgyárban, és a mintegy 400 dolgozó elbocsátása is megkezdődhet. Mindez nemcsak a magyar kerékpárgyártás egyik legjelentősebb szereplőjének végét jelentheti, hanem újabb bizonyítéka annak is, hogy a kerékpáripar még mindig nem tudta teljesen kiheverni a koronavírus-járvány utáni válságot.

A Világgazdaság értesülései szerint a gyárban már leállt a termelés, a munkavállalók pedig várhatóan a napokban kapják kézhez felmondásukat. A hírt Tószeg polgármestere is megerősítette a lapnak. A települést különösen érzékenyen érinti a gyár bezárása, hiszen az Accell Hunland az egyik legnagyobb foglalkoztató és iparűzésiadó-befizető volt a térségben.

Hosszú ideje gyülekeztek a viharfelhők

A fejlemény ugyan drámai, de nem teljesen előzmény nélküli. Az Accell Group az elmúlt években komoly pénzügyi nehézségekkel küzdött. A pandémia alatt a kerékpárpiac robbanásszerű növekedése miatt jelentős készleteket halmoztak fel a gyártók, majd amikor a kereslet normalizálódott, Európa-szerte hatalmas raktárkészletek maradtak a vállalatok nyakán. Az árengedmények, a csökkenő forgalom és a magas finanszírozási költségek szinte minden nagy kerékpáripari szereplőt érintettek.

Az Accell februárban még arról számolt be, hogy új finanszírozással és adósságcsökkentéssel sikerült stabilizálnia a működését. Akkor a cégvezetés úgy nyilatkozott, hogy ezzel megteremtették a hosszú távú működés feltételeit.

Ma újabb súlyos bejelentés érkezett Hollandiából

A magyarországi hírekkel egy időben az Accell Group hivatalosan is közölte, hogy a holland anyavállalat és holland leányvállalatai számára a bíróság fizetési haladékot (voorlopige surseance van betaling) engedélyezett. A vállalat közleménye szerint minden lehetséges alternatívát megvizsgáltak, de végül erre a jogi eljárásra volt szükség.

A holland fizetési haladék nem azonos a felszámolással, ugyanakkor azt jelzi, hogy a cég fizetőképessége súlyosan megrendült, és a jövője a következő időszakban dőlhet el.

Fontos szereplő volt a hazai gyártásban

A tószegi üzem 2002 óta működött, és számos ismert európai márka kerékpárjainak összeszerelésében vett részt. Az elmúlt években a gyár több bővítésen is átesett, és hosszú időn keresztül a magyar kerékpáripar egyik meghatározó exportüzemének számított.

Az Accell Grouphoz olyan ismert márkák tartoznak többek között, mint a Batavus, Sparta, Koga, Haibike, Winora, Lapierre, Ghost vagy Raleigh.

Túlmutat egy gyár bezárásán

Az Accell Hunland csődje túlmutat egy magyarországi gyár sorsán. Jól mutatja, hogy a kerékpáripar még mindig a pandémiát követő túltermelés, a magas készletszintek és a visszaeső kereslet következményeivel küzd. Az elmúlt két évben számos kerékpáros vállalat került nehéz helyzetbe, és úgy tűnik, hogy a konszolidációs folyamat még korántsem ért véget.

Hőségben edzeni? Igen, de felejtsd el a tavaszi tempót!

8,99 kilós mestermű – ilyen lett Dangerholm legújabb Scott Spark RC építése

A svéd bringaépítő legenda, Dangerholm ismét olyan mountain bike-ot rakott össze, amely egyszerre műszaki remekmű és igazi műalkotás. Az új, ötödik generációs Scott Spark RC-re épülő projekt mindössze 8,99 kilogrammot nyom, de nem a mérleg kedvéért készült: minden alkatrész a teljesítményt, a tartósságot és a tökéletes összhangot szolgálja.

Scott Spark RC by Dangerholm

Kevés olyan név létezik a kerékpáriparban, amely annyira összeforrt volna az extrém egyedi bringaépítésekkel, mint Dangerholm. A svéd kerékpár-őrült az elmúlt évtizedben számtalanszor bizonyította, hogy egy csúcskategóriás mountain bike nemcsak gyors lehet, hanem igazi műalkotás is. Legújabb projektje azonban még a korábbi munkái közül is kiemelkedik, az ötödik generációs Scott Spark RC-ből épített egy 8,99 kilogrammos XC gépet, amelynek minden egyes alkatrésze átgondolt döntés eredménye.

8,99 kg

Ez a bringa ráadásul nem egyszerű súlyvadász projekt. Éppen ellenkezőleg. Dangerholm célja most nem az volt, hogy mindenáron rekordot döntsön, hanem hogy megépítse azt az XC kerékpárt, amelyet a lehető legjobb használni, a lehető legjobb nézni és amelyet hosszú távon is öröm birtokolni. A végeredmény pedig pontosan ezt tükrözi.

Tíz év tapasztalata egyetlen bringában

A történet tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor Dangerholm megvásárolta első Scott Spark RC SL vázszettjét. Ebből született később a világ egyik legkönnyebb fully 29-es mountain bike-ja, amely gyakorlatilag elindította azt az építői karriert, amelyet ma már az egész világ ismer.

Azóta számos harmadik és negyedik generációs Spark RC készült a műhelyében, ezért az új, ötödik generációs modell megjelenését különösen nagy várakozás előzte meg nála. Saját bevallása szerint azonban még őt is meglepte, mennyit fejlődött az új váz.

Persze elsőre mindenki a kisebb tömeget, a modernebb geometriát vagy az új hátsó felfüggesztést veszi észre. Dangerholm szerint azonban a Spark igazi erőssége nem ezekben rejlik, hanem azokban az apró részletekben, amelyeket csak hosszabb használat során kezd értékelni az ember. Az új Spark egyszerre gyors, könnyű, könnyen szerelhető és rendkívül átgondolt konstrukció.

Ez volt az egész projekt alapgondolata.

Nem a grammok számítottak

A 9 kilogramm alatti tömeg elsőre brutális célnak tűnik, de Dangerholm szerint ma már ez nem elérhetetlen egy modern XC bringával. Az igazi kihívás inkább az volt, hogy ezt kompromisszumok nélkül érje el.

Sok helyen választhatott volna még könnyebb alkatrészeket, de szándékosan nem ezt tette. Inkább olyan komponenseket keresett, amelyek egyszerre könnyűek, tartósak és valóban jól működnek versenykörülmények között is.

Ez az a szemlélet, ami megkülönbözteti ezt a projektet egy egyszerű súlyrekord-hajszától.

Az új Spark RC váz már önmagában is top kategóriás

A projekt alapját természetesen az új Scott Spark RC SL váz adja.

Az L-es méretű váz minden alkatrészével együtt mindössze 1446 grammot nyom, a RockShox SIDLuxe Flight Attendant rugóstaggal együtt pedig a komplett vázszett alig 1799 gramm. Ez gyakorlatilag ugyanannyi, mint amennyit Dangerholm 2017-es, 100 mm rugóutas Spark váza nyomott, miközben az új konstrukció teljesen más kategóriát képvisel merevségben, geometriában és technológiában.

Külön figyelmet érdemel az integrált nyeregcsőbilincs kialakítása, amely ugyan valamivel nehezebb a hagyományos megoldásoknál, cserébe sokkal jobb tömítést biztosít, gumibetétei miatt nincs szükség karbonpasztára, és egyszerűbbé teszi a használatot.

A mágnesesen rögzített rugóstag-fedél szintén olyan apróság, amely elsőre jelentéktelennek tűnik, de a mindennapokban rengeteget számít.

Nyers karbon, öt napnyi kézi munka

A bringa egyik leglátványosabb részlete a festetlen, magasfényű karbon felület. Ez azonban messze nem annyi, hogy egyszerűen leszedik a festést. Dangerholm szerint egy ilyen felület elkészítése körülbelül öt teljes munkanapot igényel. A karbonrétegek gondos lecsiszolása után egészen 4000-es szemcseméretű papírral dolgozta végig a felületet, majd több lépcsőben polírozta géppel.

Az eredmény egészen különleges.

A karbon szinte fémes hatású, rendkívül fényes, ráadásul a lakkozott felületnél jóval karcállóbb és könnyebben tisztítható.

Flight Attendant mindenek felett

A hátsó rugóstag maradt a gyári RockShox SIDLuxe Flight Attendant egység.

Elöl azonban már jóval különlegesebb alkatrész dolgozik. Egy Intend Samurai XC villa került a bringába, amely nemcsak fejjel lefelé épül fel, hanem állítható rugóúttal is rendelkezik. A villa Flight Attendant kompatibilissé alakítása némi egyedi átalakítást igényelt, de Dangerholm szerint megérte.

A Flight Attendant rendszerről ráadásul nagyon határozott véleménye van. Azt mondja, annyira megszerette ezt az elektronikus felfüggesztést, hogy többé nem szeretne nélküle XC kerékpárt építeni.

Minden részlet a helyén

A cockpit is jól mutatja, mennyire átgondolt ez az építés. Darimo kormány és stucni, CeramicSpeed csapágyak, Extralite markolatok, egyedi alumínium távtartók és ultrakönnyű expander dolgoznak együtt.

Érdekes döntés a 690 mm széles kormány használata is. Dangerholm korábban 730–740 mm-es kormányokat használt maratonokon, de az utóbbi időben egyre keskenyebbre váltott.

Szerinte a modern XC bringák annyira stabilak lefelé, hogy már nincs szükség extrém széles kormányokra, miközben a keskenyebb cockpit gyorsabb irányváltásokat tesz lehetővé.

A nyeregcső szintén különlegesség, egy Vertical Helium Race dropper post, amely 120 mm-es mozgás mellett is körülbelül 330 grammot nyom.

A hajtás is mérnöki különlegesség

A hajtásrendszer szinte minden eleme külön történetet érdemelne.

A karbon hajtókarok, a Carbon-Ti lánctányérok, az Extralite középcsapágy, a titán csavarok és a SRAM váltórendszer mind azt a célt szolgálják, hogy minimális tömeg mellett maximális hatékonyságot nyújtsanak.

A bringa központi eleme ugyanakkor a Flight Attendant rendszerhez kapcsolódó SRAM wattmérő, amely nemcsak edzéseszköz, hanem az automatikus rugózás működésének is fontos része.

A váltást egy Zirbel ZShift rendszer végzi, amely gyűrűs kialakításával egészen szokatlan megoldás. A kezelése minimális hüvelykujjelmozdítást igényel, emellett egy külön gombbal a Flight Attendant is vezérelhető.

Könnyű, de nem gyenge kerekek

Az XC kerékpár egyik legfontosabb alkatrésze a kerékszett, ezért Dangerholm itt sem kizárólag a mérleget nézte.

A választás végül egy PI ROPE Light kerékszettre esett Duke Lucky Jack karbon felnikkel. A textilszálas küllőknek köszönhetően a komplett kerékszett tömege mindössze 949 gramm. Létezik ennél is könnyebb változat, azonban ő inkább a merevebb, strapabíróbb felniket választotta, mert úgy gondolja, ezek jobban illenek az új Spark képességeihez.

A gumik Tufo modellek. Hátul XC11 TR SG dolgozik a kisebb gördülési ellenállás érdekében, elöl pedig az agresszívebb mintázatú XC14 TR SG biztosít nagyobb tapadást.

Nem rekord, hanem tökéletesség

A 8,99 kilogrammos tömeg természetesen önmagában is figyelemre méltó. Mégis úgy tűnik, ez csak mellékterméke ennek az építésnek.

Dangerholm minden döntése azt mutatja, hogy nem a legkönnyebb bringát akarta megépíteni, hanem a lehető legjobb XC kerékpárt. Olyat, amely egyszerre versenyképes, tartós, könnyen használható és látványos.És talán éppen ezért ez a Scott Spark RC nem egyszerűen egy újabb extravagáns egyedi projekt.

Sokkal inkább egyfajta bemutatója annak, hogy ma hová jutott a modern cross-country kerékpár-fejlesztés. A karbontechnológia, az elektronikus futómű, az ultrakönnyű alkatrészek és a mérnöki precizitás ma már nem egymás ellen dolgoznak, hanem ugyanazt a célt szolgálják, egy olyan mountain bike megépítését, amely gyorsabb, kifinomultabb és élvezetesebb, mint valaha.

Alkatrészlista:

Alkatrész Specifikáció / Tömeg
Váz Scott Spark RC HMX-SL, L méret – 1446,6 g
Nyeregcsőbilincs Scott integrált – 31,2 g
Hátsó átütőtengely Scott – 28,5 g
Első villa Intend Samurai XC 120 mm, RockShox Flight Attendant patronnal – 1624,5 g
Hátsó rugóstag RockShox SIDLuxe Flight Attendant – 352,7 g
Kormánycsapágy Syncros CeramicSpeed SLT csapágyakkal – 106,0 g
Távtartók Onyx Racing Products – 3,2 g
Összehúzó kupak RadoxX Components Oknytt Dangerholm Signature – 3,2 g
Expander Extralite UltraStar 4 – 4,6 g
Stucni Darimo IX2AL 80 mm, -12° – 76,4 g
Kormány Darimo MTB Flatbar 690 mm, 6°, egyedi polírozott kivitel – 102,2 g
Markolatok Extralite HyperGrips + Extralite HyperPlugs – 9,1 g
Váltókar Zirbel ZShift01 + SRAM BlipBox – 62,8 g
Fékek Trickstuff Piccola prototípus titán fékkarokkal – 337,8 g
Féktárcsák Carbon-Ti X-Rotor SteelCarbon 3 (160 + 180 mm) – 175,3 g
Fékcsavarok Extralite ExtraBolt 4.5 + 9.1 – 19,6 g
Hátsó váltó SRAM GX Eagle Transmission, teljes HOPP Carbon tuningkészlettel – 357,7 g
Kazetta SRAM Eagle Transmission 1987 – 316,4 g
Lánc SRAM Eagle Transmission 1987 – 250,5 g
Lánctányér Garbaruk MTB Thread Mount 38 fog – 54,8 g
Wattmérő SRAM XX SL – 107,2 g
Wattmérő csavarok Oak Components titán – 4,5 g
Hajtómű WERT StW-M titán, 175 mm – 321,6 g
Középcsapágy CeramicSpeed BB ALPHA – 68,2 g
Pedálok Xpedo M-Force 8 Ti – 213,4 g
Kerékszett PI ROPE „Light” SLS5 285 – 949,1 g
Külső gumik TUFO XC11 + XC14 TR SG 29×2,35″ – 1266,0 g
Tubeless szelepek Tune – 7,0 g
Tubeless tömítőfolyadék Milkit – 196,4 g
Felni szalag Orange Seal – 12,0 g
Nyeregcső Vertical Helium Race 120 mm, egyedi átalakítással – 334,6 g
Dropper kar Vertical Ignitor Control, egyedi kivitel – 21,5 g
Bovden Jagwire Dropper Pro Kit – 34,0 g
Nyereg Berk Composites prototípus – 61,3 g
Kulacstartó Syncros Tailor Cage 1.0 Extralite ExtraBolt 12.1 csavarokkal – 24,2 g
Computer tartó Darimo – 3,7 g
Teljes tömeg 8987,8 g (8,99 kg)

Hőségben edzeni? Igen, de felejtsd el a tavaszi tempót!

37 fokot mutat a hegyen a komputerem, de 2-3 fokkal alámér, azaz közel 40 fok lehetett

Sokan azt állítják, hogy a nyári hőségben egyáltalán nem szabad edzeni, pedig ez nem igaz. A kulcs a megfelelő intenzitás, a rövidebb edzések, a folyamatos hűtés és az, hogy elfogadjuk: ilyenkor nem rekordokat kell dönteni.

37 fokot mutat a hegyen a komputerem, de 2-3 fokkal alámér, azaz közel 40 fok lehetett

Mostanában, ahogy megérkezik a 35-40 fokos hőség, sokan kijelentik, hogy ilyenkor egyszerűen nem lehet edzeni. Megjelennek a közösségi médiában a figyelmeztetések, hogy maradj otthon, ez életveszély, ilyenkor csak a légkondicionált szobában szabad létezni.

A valóság ennél árnyaltabb.

Egészséges emberként lehet hőségben edzeni, de nem ugyanúgy, mint 20 fokban, nem ugyanazzal az intenzitással, de megfelelő odafigyeléssel igen. A kulcsszó az alkalmazkodás, edzés szintjén is. És igen, aki ezt nem fogadja el, az könnyen bajba kerülhet. Aki viszont elfogadja, hogy a hőség teljesen új szabályokat ír az edzésben, az biztonságosan és hatékonyan tud mozogni a legmelegebb napokon is.

Persze ez nem vonatkozik betegekre, lázas állapotban lévőkre vagy olyanokra, akiknek orvosilag nem ajánlott a nagy melegben végzett terhelés.

A hőségben kijön, hogyan edzettél egész évben

Van egy érdekes jelenség, amit meleg időben, forróságban meg lehet figyelni. A nagy melegben nagyon gyorsan látszik, ki építette fel rendesen az alapállóképességét, és ki edz szinte mindig magas intenzitáson.

Azok, akik hónapokon keresztül türelmesen dolgoztak alapállóképességi zónában, sokkal jobban viselik a hőséget. Nem azért, mert kevésbé van melegük, hanem mert a szervezetük gazdaságosabban működik, kisebb a hőtermelése, lassabban melegszik túl a testük és lassabban száll el a pulzusuk.

Akik viszont szinte minden edzésen küszöbön vagy afölött dolgoznak, sokkal hamarabb túlmelegednek, a pulzus pillanatok alatt elszáll, a testük leszabályoz és a teljesítmény összeomlik.

Meleg időben nem az edzést kell elhagyni, hanem az egót

A hőség önmagában is komoly stresszfaktor.

A szervezet folyamatosan azon dolgozik, hogy fenntartsa a megfelelő testhőmérsékletet. Ehhez több vér kerül a bőrbe, fokozódik az izzadás, nő a folyadék- és elektrolitveszteség. Erre jön rá maga az edzés.

Vagyis ilyenkor nem egy, hanem két komoly terhelést kap a szervezet. Ezért ugyanaz az edzés, ami tavasszal még könnyű volt, a nyári forróságban már túl sok lehet.

Nem azért kell visszavenni, mert gyengék lettünk, hanem azért, mert okosan kell alkalmazkodni az adott körülményekhez.

Hogyan alakíthatjuk magunkat fagyállóvá?

Mikor érdemes edzeni?

A legjobb időpont, amit mindenhol szajkóznak, továbbra is hajnalban, este vagy akár éjszaka.

Csakhogy például az idei nyár hőhullámainál már ezek az időszakok sem igazán hűvösek. Sokszor este kilenckor is 30 fok körüli a hőmérséklet. Ezért ilyenkor is érdemes visszafogni a tempót.

Általános szabályként én rövidebb edzéseket javaslok és írok a sportolóimnak. Sok esetben a megszokott időtartam fele is bőven elegendő, extrém melegben pedig akár ennél is kevesebb. Az intenzív részekből is csak minimálisat érdemes megtartani, akár a negyedére is leveszem az intenzív feladatok ismétlésszámát.

Figyeld a pulzust!

Akármennyire is watt alapon edzel, a hőségben talán a pulzus a legjobb visszajelző.

Ha azt látod, hogy ugyanannál a teljesítménynél vagy tempónál a pulzus nagyjából 10 százalékkal magasabb, mint normál körülmények között, akkor érdemes elengedni az aznapi tervet.

Nálam ilyenkor nincs vita. Jön a levezetés, majd irány haza.

Ezzel sokkal többet nyersz hosszú távon, mint ha mindenáron ragaszkodsz az előre megírt edzéshez.

1 óra hőségben futás után tökéletes pulzusmegnyugvás, és én nem vagyok egy csodaember

Kerékpáron is lehet hőségben tekerni, de hűteni kell magad

Kerékpáron valamivel könnyebb dolgunk van, mint futás közben, hiszen a menetszél rengeteget segít. Persze csak addig, amíg síkon haladunk.

Egy hosszabb emelkedőn már teljesen más a helyzet. A kisebb sebesség miatt eltűnik a hűtő hatás, ilyenkor nagyon gyorsan meleg lesz, főleg ha egy napsütötte katlanban tekerünk éppen. Érdemes ilyenkor az árnyékos útvonalakat keresni.

A hűtésre több módszer is bevált, amelyeket érdemes együtt alkalmazni:

  • indulás előtt érdemes bevizezni a mezt;
  • rendszeresen locsolni a fejet, a nyakat és a ruházatot;
  • hideg italt vinni magunkkal, még akkor is, ha húsz perc alatt felmelegszik;
  • csaptól csapig tervezni az útvonalat, és minden lehetőségnél újratölteni, illetve lehűteni magunkat.

Nem kell attól félni, hogy vizes lesz a mez, sőt a meznek vizesnek kell lennie a hőségben.

Néhány perc alatt úgyis megszárad.

És azt valószínű mondanom sem kell, hogy inni, inni és inni kell, a 2 kulacs vagy az ivótartályos hátizsák kötelező.

CamelBak újdonságok: Hátizsák, mellény vagy övtáska – melyiket válaszd?

Futásnál még fontosabb a hűtés

Futás közben nincs menetszél, ezért a hőterhelés sokkal nagyobb.

Én ilyenkor mindig folyadékkal (izotóniás itallal) futok, legyen szó akár csak 30 perces futásról. A ruházatot rendszeresen bevizezem, a sapkámat is. Léteznek olyan sapkák is, amelyekben külön zsebbe jeget vagy vizes szivacsot lehet tenni. Én egy ilyet használok, és meglepően sokat segít.

Az útvonalat is ehhez igazítom. Lehetőleg olyan helyen futok, ahol van ivókút vagy csap, ahol meg tudok állni bevizezni a sapkámat és feltölteni a vízkészleteimet, illetve olyan helyen, ahol minél több az árnyék. Nyáron az erdő ilyenkor aranyat ér.

A sapka két oldalába jég vagy szivacs helyezhető

Saját tapasztalat: a héten is futottam és bringáztam

Sokan meglepődnek rajta, de ezen a héten is futottam és kerékpároztam úgy, hogy déli tizenkét óra körül értem haza. Nem hosszú edzéseket végeztem.

Futásból egy egyórás alapállóképességi edzés volt, kerékpáron pedig két óra laza gravel egy szintesebb útvonalon, ahol a meredek emelkedőt nem sikerült megúsznom árnyékban.

Mindkettőnél folyamatosan figyeltem a pulzust.

Futásnál az első kilométerek voltak a legmelegebbek, utána már hozzászokott a szervezetem, illetve az erdei szakasz már sokkal elviselhetőbbé tette az edzést.

Kerékpáron a menetszél sokat segített, de az emelkedőkön már érezhető volt a hőség, ráadásul ott volt a hőmérőm szerint a legmelegebb. Messze nem volt annyira megterhelő, mint az előző napi futás. Ráadásul ugyanúgy kb 1 liter folyadékot ittam meg kétszer olyan hosszú edzés alatt.

Egyik edzésen sem akartam rekordokat dönteni.

Csak minőségi munkát végezni úgy, hogy a szervezetemet ne terheljem túl.

A Triton Trail megtanított egy fontos dologra

Június végén az előző nagy hőkupolában a Triton Trail terepfutó verseny 23 kilométeres távján indultam. Rendkívül meleg volt.

A víztartályomat előre behűtöttem, és már a verseny előtti nap tudtam, hogy ez most teljesen más verseny lesz, mint egy átlagos nyári futás. Főleg, hogy ezen a versenyen nincsenek frissítőpontok. A hosszú emelkedőkön rengeteget gyalogoltam. Nem harcoltam ellene, nem akartam legyőzni a testem

A tavalyi, normális időjárású versenyhez képest kilométerenként körülbelül egy perccel lassabb tempót futottam. A testem egyértelműen leszabályozott, én pedig ezt elfogadtam. Nem akartam legyőzni a hőséget. A cél az volt, hogy biztonságosan végigérjek.

Végül közel három órát töltöttem a pályán komoly melegben, különösebb probléma nélkül. Ebben természetesen az is sokat segített, hogy a pálya jelentős része erdőben vezetett, de a legfontosabb a tudatos „versenyzés” volt. 2,5 liter folyadékot ittam meg a teljesítés alatt, de a célban is lecsúszott még 2 liter kóla, szóval bővebben ihattam volna verseny közben még többet. A nagy forróság ellenére senkinek nem lett baja a versenyen, a többség ésszel vágott neki a távnak.

Most vasárnap ismét hasonló kihívás vár rám a Szavanna Trailen, ahol hagyományosan kevés az árnyék (írtam róla az elmúlt években beszámolót), így várhatóan ismét a hőség lesz az egyik legnagyobb ellenfél.

Kerékpáron is működött a visszafogott taktika

Múlt vasárnap a Brigetio Országúti Mezőnyversenyhez kapcsolódó Master országos bajnokságon is rajthoz álltam. Délelőtt 10 órakor rajtoltunk, amikor már javában dolgozott a nap. A pályán szinte semmi árnyék nem volt a szántóföldek között.

Nagyjából egy órát töltöttem a mezőnyben, és teljesen vállalható volt a terhelés. Nem azért, mert nem volt meleg. Inkább azért, mert nagy volt a menetszél, ami hűtött minket. Én persze, könnyen beszélek, mert a verseny felénél kiszálltam miután leszakadtam a főmezőnyről (sokáig azt hittem ennyire gyenge vagyok, de később láttam, hogy lassú defektem van, amire kicsit foghatom 🙂 ).

Feleségem, Adri a 13 órás rajtban volt érintett, amikor már tényleg nagyon meleg volt. A 2 és fél órás versenyen 6db 7dl-es kulacsot használt el, plusz idegenektől is szerzett magának még locsolóvizet. Ő is komolyabb probléma nélkül végigért a versenyen.

Locsolni, locsolni, locsolni

Szombaton a Triatlon Utánpótlás Országos Bajnokságon voltam Zalaegerszegen, mint edző, szurkoló, néző. A versenyzőimnek az a feladat volt kiadva, hogy locsoljanak minél több vizet magukra a futás során. Ha vizet nyújtanak feléjük akkor el kell venni és magukra önteni.

Úszás után a kerékpáron még valamennyire vizes a ruhájuk, de a futásra már teljesen megszáradnak. A feladatot teljesítették mindenki beért a célba, ahol úgy néztek ki, mint aki a tóból éppen kijött, annyit locsolták magukat a frissítőpontokon.

A hőség ellen nem harcolni kell, hanem alkalmazkodni hozzá

A nyári hőhullámok valószínűleg velünk maradnak. Lehet rájuk panaszkodni, de sportolóként sokkal fontosabb megtanulni együtt élni velük.

Edzeni lehet.

Csak rövidebben. Lassabban. Több folyadékkal. Több hűtéssel. Több önfegyelemmel.

Ha figyeled a pulzusodat, elfogadod, hogy ilyenkor alacsonyabb lesz a watt, a tempó, és nem akarod mindenáron ugyanazt a teljesítményt hozni, mint tavasszal, akkor a hőség sem lesz legyőzhetetlen ellenfél.

A nyári edzéseknek ilyenkor nem a rekorddöntésről kell szólniuk.

Hanem arról, hogy egészségesen, biztonságosan és következetesen végigcsináld azt az időszakot, ami minden év egyik legnagyobb kihívása. Mire megérkeznek a hűvösebb hetek, a szervezeted meg fogja hálálni, hogy nem sanyargattad a végletekig nyáron.


Hőségben edzés – a legfontosabb szabályok

✔ Rövidítsd le az edzést!

  • A megszokott edzésidő felét vagy akár még kevesebbet is érdemes teljesíteni.
  • A hosszú, intenzív edzések helyett az alapállóképességi munka kerüljön előtérbe.

✔ Figyeld a pulzust!

  • Ha azonos tempónál a pulzusod nagyjából 10%-kal magasabb a megszokottnál, ideje visszavenni.
  • Ne ragaszkodj az előre megírt edzéstervhez, ha a szervezeted mást jelez.

✔ Hűtsd magad folyamatosan!

Kerékpáron

  • Indulás előtt vizezd be a mezedet.
  • Locsold rendszeresen a fejedet és a ruházatodat.
  • Hideg italt vigyél magaddal, még ha hamar fel is melegszik.
  • Tervezd úgy az útvonalat, hogy legyenek kutak vagy csapok.

Futás közben

  • Mindig vigyél magaddal folyadékot.
  • Vizezd be a pólódat és a sapkádat.
  • Keress árnyékos útvonalakat és ivókutakat.

✔ Ne a wattot vagy a tempót nézd!

Nyáron nem a tempó vagy a watt számít, hanem az, hogy biztonságosan elvégezd az edzést.

✔ Fogadd el, hogy lassabb leszel!

A hőségben természetes, hogy csökken a teljesítmény. Ez nem visszaesés, hanem a szervezet védekező mechanizmusa.

✔ Ne harcolj a hőséggel!

A cél nem a rekorddöntés, hanem hogy őszre is egészségesen és jó formában érkezz.

Perzselő hőségben dőltek el a Masters OB és a Brigetio Országúti Mezőnyverseny csatái

Fotó: Rovács Mariann

A hőség komoly kihívás elé állította a versenyzőket, de a több mint háromszáz induló végül valamennyi futamot sikeresen teljesítette a XII. Brigetio Országúti Mezőnyversenyen. A nap során országos bajnoki címek, MEFOB-érmek és amatőr bajnoki pontok is gazdára találtak.

Fotó: Rovács Mariann

Új helyszínen, Bábolnán rendezték meg augusztus 2-án a XII. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt, amely egy egész napos országúti kerékpáros programmal várta a versenyzőket. A délelőtt a Magyar Kerékpáros Szövetség Masters Országos Bajnokságáról szólt, délután pedig a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság pontszerző fordulója mellett az Egyetemi Országos Bajnokság (MEFOB) és maga a Brigetio Országúti Mezőnyverseny következett. A több mint 300 indulót felvonultató eseményen a rekordlétszám mellett a perzselő hőség és az elképesztően gyors tempó is emlékezetessé tette a napot.

A Bábolna és Bana között kijelölt új körpálya gyorsnak bizonyult, amit a kiváló minőségű aszfalt is segített. A hosszú táv győztesei végül 45,36 km/órás átlagsebességet értek el, ami amatőr mezőnyben is kiemelkedően magas tempónak számít. A verseny biztonságáról nagyszámú rendőr, biztosító motoros, polgárőr és önkéntes gondoskodott, akik egész nap zárták a kereszteződéseket, hogy a mezőny zavartalanul haladhasson végig az útvonalon.

A legnagyobb ellenfél azonban sokak számára nem is a riválisok, hanem az időjárás volt. Már reggel is rendkívüli meleg fogadta a mezőnyt, délután pedig szinte izzott az aszfalt. A frissítőpontokon nem győzték feladni a segítők a versenyzőknek a kulacsokat, a kerékpárosok rengeteg folyadékot fogyasztottak, hiszen ilyen körülmények között a megfelelő hidratálás legalább olyan fontos volt, mint a taktika vagy az erőnlét.

Fotó: Rovács Mariann

Délelőtt: Masters országos bajnoki címekért küzdöttek

A nap első felében a Masters Országos Bajnokság futamait rendezték meg. A hosszú, 95 kilométeres versenyen a master1 kategóriában Bozsik Bence bizonyult a legerősebbnek, aki négy másodperccel előzte meg Horváth Tamást, míg a harmadik helyen Szalay Dániel végzett öt másodperc hátránnyal. A master2 férfiaknál Molnár Balázs Gergő szerezte meg a bajnoki címet Baglyos Sándor és Tóth Gábor előtt. A női master1 versenyt Jánk Nóra Anna nyerte Tóth Tekla előtt.

Az 54 kilométeres masters futamban Gáspár Levente győzött, mögötte Vörös Ferenc és Hemmert János állhatott fel a dobogóra. A nőknél Katonáné Simon Veronika diadalmaskodott a master2-ben, míg master3 kategóriában Botka Barbara volt a leggyorsabb.

Fotó: Rovács Mariann

Délután már a Brigetio és a MEFOB volt a főszerepben

A délutáni programban a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság pontszerző futamai mellett az Egyetemi Országos Bajnokság (MEFOB) érmei is gazdára találtak.

A rövid távon a férfiaknál Tőkés Huba győzött Románszki Előd és Köröm Szilárd Dávid előtt. A nőknél Fésű Blanka nyert, Ivanyenko Natália lett a második, Bányai Anikó pedig a harmadik.

A 95 kilométeres főverseny már az első köröktől rendkívül magas tempót diktált. Egymást érték a támadások, de sokáig egyik szökési kísérlet sem tudott komoly előnyt kialakítani. A döntés végül két körrel a cél előtt született meg, amikor nyolc versenyzőnek sikerült elszakadnia a mezőnytől. Az utolsó kilométereken Mindszenti Ákos és Ferenczi Andor újabb támadással hagyta faképnél társait. A sprintet végül Mindszenti Ákos nyerte, Ferenczi Andor lett a második, míg a dobogó harmadik fokára Varga Márk állhatott fel.

Fotó: Rovács Mariann

A női abszolút győzelmet a hajrában Bokros Csenge Anna szerezte meg Punk Adrienn előtt, Horváth Adél pedig a harmadik helyen. Az első két versenyző egyben a MEFOB arany és ezüst érmét is megszerezte.

A csapatversenyt az Acél-Vakond Kerékpáros SE nyerte, az Amateurs by Team United Shipping végzett a második, míg a Green Riders Cycling Team a harmadik helyen.

Az új bábolnai helyszín jól vizsgázott, a gyors, jó minőségű útburkolat, a kiváló biztosítás, a sok rendőr és közreműködő munkája, valamint a gördülékeny szervezés hozzájárult ahhoz, hogy a rendkívüli hőség ellenére is sikeresen lezajlott a Masters Országos Bajnokság, a MEFOB és a XII. Brigetio Országúti Mezőnyverseny. A több mint háromszáz induló és az egész napos program alapján kijelenthető, hogy Bábolna méltó házigazdája volt a magyar amatőr országúti kerékpársport egyik legnagyobb nyári eseményének.

Eredmények:
https://sportorigo.com/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/450/xii-brigetio-orszaguti-mezonyverseny-master-ob-es-amator-kupa

 

Videón Tadej Pogačar sárga Colnago Y1Rs-e – így készült a Tour de France győztes kerékpárja

A Colnago egy látványos werkvideóban mutatja be, hogyan készült el Tadej Pogačar egyedi, sárga Y1Rs kerékpárja, amellyel a Tour de France 2026-os győzelmét ünneplik. A videó a teljes építési folyamatot végigköveti.

A Tour de France megnyerése önmagában is történelmi pillanat, de amikor a világ legjobb országúti kerékpárosa egy különleges festésű bringával ér célba Párizsban, az a kerékpár-technika rajongóinak is ünnep. A Colnago most kulisszák mögötti videóban mutatja be, hogyan készült el Tadej Pogačar egyedi, sárga Colnago Y1Rs kerékpárja, amelyet a 2026-os Tour de France megnyerése után kapott.

A videó nemcsak a kész bringát mutatja meg, hanem végigvezet a teljes építési folyamaton is. Láthatjuk, hogyan áll össze lépésről lépésre a sárga Y1Rs, amelyet Pogačar mellett a UAE Team Emirates–XRG több versenyzője is különleges festéssel használhatott. Összesen nyolc egyedi kerékpár készült a Tour de France lezárását követően, köztük Isaac Del Toro fehér Y1Rs modellje is.

A Colnago Y1Rs nem ismeretlen a kerékpársport követői számára. Az olasz gyártó legmodernebb aerodinamikus országúti versenygépe az idei Tour de France teljes ideje alatt Pogačar első számú választása volt. A fejlesztés középpontjában a lehető legkisebb légellenállás, a nagy oldalirányú merevség és a maximális hatékonyság állt, vagyis minden, amire a világ legkeményebb háromhetes versenyén szükség van.

A sárga fényezés természetesen nem véletlen. A Tour de France összetett győztesét jelképező szín minden évben különleges státuszt ad annak a kerékpárnak, amelyen a bajnok átgurul a célvonalon. Ezúttal a Colnago ezt a pillanatot örökítette meg egy exkluzív festéssel és egy látványos werkfilmmel.

Ha kíváncsi vagy rá, milyen kerékpárral nyerte meg Tadej Pogačar a 2026-os Tour de France-t, és hogyan készült el a különleges sárga Colnago Y1Rs, akkor érdemes megnézni a Colnago frissen megjelent videóját.

Elindult a Mol Bubi 3.0

Fotó: MTI/Kovács Márton

Elrajtolt a Mol Bubi 3.0, amely a korábbinál több kerékpárral, modernebb alkalmazással és jelentősen bővülő hálózattal szeretné még vonzóbbá tenni a kerékpáros közlekedést Budapesten.

Fotó: MTI/Kovács Márton

Új korszakba lépett Budapest közbringarendszere, augusztus 3-án hivatalosan is elindult a Mol Bubi 3.0, amely minden eddiginél nagyobb flottával, egyszerűbben használható alkalmazással és elektromos rásegítésű kerékpárokkal várja a felhasználókat.

A bemutatón Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta, hogy az új rendszer nemcsak méretében, hanem szolgáltatási színvonalában is jelentős előrelépést jelent. A cél, hogy a budapestiek még könnyebben válasszák a kerékpárt a mindennapi közlekedéshez, hiszen több bringa, több gyűjtőpont és könnyebben tekerhető kerékpárok állnak rendelkezésre.

Fotó: MTI/Kovács Márton

A rendszer indulásakor 2000 kerékpár érhető el, amelyek közül 500 elektromos rásegítésű. A Budapesti Közlekedési Központ tervei szerint ez a szám rövid időn belül 3300-ra nő, ebből már 800 lesz e-bike. A fejlesztés azonban itt sem áll meg, 2027-re várhatóan 5000 kerékpárból áll majd a flotta, hosszabb távon pedig akár 8000 bringával is működhet a közbringarendszer.

Kétszer akkora lefedettség a cél

Jelenleg a Mol Bubi mintegy 40 négyzetkilométeren használható, de a BKK célja, hogy ezt 80 négyzetkilométerre bővítse. A fejlesztések során minden olyan közösségi közlekedési csomópontban szeretnének jelen lenni, ahol naponta több mint 30 ezer utas fordul meg.

Az új rendszer egyik újdonsága a virtuális mobilpontok megjelenése is. Az üzemeltető Inurba Mobility szerint ezek kialakításához nincs szükség fizikai dokkolóállomások telepítésére, így a hálózat jóval gyorsabban bővíthető lesz a következő hónapokban.

Új alkalmazás és kedvezőbb használat

A Mol Bubi 3.0 egy teljesen megújult mobilalkalmazást kapott, amely egyszerűbb regisztrációt és használatot kínál. A közbringarendszer percdíjas konstrukcióban, illetve havi és éves bérlettel is igénybe vehető.

A BudapestGO-bérlettel rendelkezők a klasszikus kerékpárokat kedvezményes áron használhatják, míg az éves bérlet első száz vásárlója egyedi Mol Bubi pulóvert kap ajándékba.

Fotó: MTI/Kovács Márton

Kilencezren tesztelték az indulás előtt

A BKK tájékoztatása szerint a próbaüzem során közel 9000 felhasználó próbálta ki az új rendszert. A tesztidőszakban érkezett visszajelzések alapján több finomhangolást is elvégeztek, mielőtt a Mol Bubi 3.0 hivatalosan elindult.

Az új közbringarendszer üzemeltetését az Inurba Mobility végzi, amely ötéves megbízást nyert el a közbeszerzésen, további másfél éves hosszabbítási lehetőséggel. A vállalat Európában és Dél-Amerikában összesen hat országban működtet közösségi kerékpáros rendszereket.

A Mol Bubi 3.0 fejlesztésével Budapest egy olyan közbringarendszert kapott, amely nemcsak nagyobb kapacitással működik, hanem az elektromos kerékpárok megjelenésével és a rugalmasabb infrastruktúrával a városi kerékpározás még szélesebb körű elterjedését is segítheti.

További részletek a bkk.hu/utazasi-informaciok/aktiv-kozlekedes/bubi/ oldalon érhetőek el.

Elektromos közbringa autózás árban? Az új Bubi rendszer legnagyobb kérdése nem a bringa, hanem az ára

Szerződést hosszabbított Szilasi Dániellel a Quick-Step utánpótláscsapata

2027-ben is a Soudal Quick-Step országúti WorldTour csapatának hivatalos szatelit, azaz utánpótlás csapatában, az Avia-Rudyco Cycling Team-ben versenyezhet Szilasi Dániel. A 30 éves múltra visszatekintő belga klub azt követően kínált újabb 1 éves szerződést a magyar bringás számára, hogy Dani július 29-én harmadik helyen ért célba a legendás VAM Berg emelkedőn végződő versenyen.

„Óriási elismerés számomra a csapat részéről, hogy az idei szerződésem lejárta előtt újabb 1 évre ajánlatot kaptam tőlük. Az U17-es korcsoport második szezonját is velük csinálhatom végig, sikerült jól beileszkednem. Idén 15 versenynapot mentem április óta Avia színekben a Benelux államokban, a versenyek felén top 10-es eredményt értem el. Sajnos a győzelem most nem jött össze, de dobogós hely igen.” – értékelt az idei eredmények kapcsán a korábbi cyclo-cross Európa bajnokunk.

Bemutatkozott a Quick-Step szatelit csapatában Szilasi Dániel

„A mezőny kint rendkívül színvonalas, általában 120 fő áll rajthoz a korcsoportomban, a leggyorsabb futamon 45 km/h-ás átlagot mentünk! A csapatunk technikai háttere profi, egy felnőtt kontinentális csapathoz hasonlítanám az eszközparkot és személyzetet tekintve. Egy fiatal sportolónak nagyon sokat számít a kiszámíthatóság, a korai szerződés ebben sokat segít, nyugodtan mehetek most el a nyári pihenőre. Két hét Balaton után kezdem majd meg a felkészülést a cyclo-cross szezonra, melyet ismét az egyik legjobb belga cross csapata, a Pauwels tagjaként teljesíthetek, a téli szezonra velük is élő szerződésem van.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

szilasi_daniel (@szilasidaniel) által megosztott bejegyzés

Jövőre szeretnék még több többnapos versenyen részt venni az Avia-val, most már ismerem a belga kalendárt és jobban rá tudok készülni azokra a pályákra, amik igazán fekszenek nekem. Fontos megemlítenem, hogy az idei országúti szezonban nagyot lendített a formámon, hogy 10 versenynapot tölthettem a magyar válogatottal, rangos nemzetközi versenyeken, Dér Zsolt vezényletével. Szeretnék még köszönetet mondani Dave-nek, a belga edzőmnek és Buzsónak is, hiszen az edzéseimet egy részét itthon a Bexs-es barátaimmal mehettem.”

Az Avia-Rudyco csapata a belga utánpótlás klubok közül az egyik legerősebb sor, melyet az idén szerzett több, mint két tucat győzelmük is bizonyít. Az U17-es korcsoportban mindössze három külföldi versenyző kapott náluk lehetőséget idén, Danin kívül még egy luxemburgi és egy lengyel fiatal.

Stabil megoldás a szétszóródó kavicsok problémájára

Egy szépen kialakított kert nem csupán a gyönyörű növényekről szól, hanem az apró részletekről is, mint például a díszkavicsok elrendezése. A dekoratív kavicsburkolat fellendítheti a legjobb környezetet is, amíg a szél, a gyerkőcök játékai vagy egy élénk kutya nem kezdik el széthordani azokat. A bosszankodással töltött kavicsvisszasöprés helyett azonban létezhet egy elegánsabb módszer, ami fenntartja a rendezettséget a kertedben.

Dekoratív kavicsok rögzítése kertészkedési praktikákkal 

A kavicsok elrendezése során a legnagyobb kihívás az, hogyan lehet őket a helyükön tartani anélkül, hogy folyamatosan igazgatni kellene. A megoldás egy könnyen alkalmazható, folyékony kötőanyag, amely a kavicsokat egy stabil, de mégis vízáteresztő felületté varázsolja. Ez meggátolja a szétszóródást és egyszerűbbé teszi a karbantartást.

Például egy lombfúvó vagy porszívó segítségével könnyen tisztíthatod a kavicsokat, azok elmozdítása nélkül. A rögzítés miatt nem kell aggódnod a kert kaparászó kutyái vagy éppen a játékos gyerekek miatt, akik könnyen tönkretehetik az ápolt összképet. Ha a díszkavicsok stabilak maradnak, akkor a kert valóban a pihenés oázisává válik.

Mikor jön jól a kavicskötő anyag használata? 

Bármilyen kavicsos projektet is tervezel, a kötőanyag biztosítja, hogy a kavicsok többé ne szóródjanak szét. A módszer egyszerűen alkalmazható: permetként vagy locsolókannával történő öntözésként a kavicsok felszínére kell juttatni. Rövid száradás után a kavicsok megőrzik természetes megjelenésüket, miközben stabilitásuk hosszú időn át fennmarad.

Az anyag egyik hasznos tulajdonsága, hogy vízáteresztő marad, így a csapadék gond nélkül áthatol a talajba. Ennek köszönhetően a növények gyökérzete nem szenved vizelvonástól, és a felesleges víz nem okoz pangó pocsolyákat. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kert nem válik egybefüggő műanyag felületté.

Praktikus tanácsok a használat során 

Ha a tökéletes eredmény a cél, ügyelj a kavicsok méretére és a felhasználás előtti tisztaságukra. A legjobb rögzítési eredményt a 4 mm és 10 mm közötti szemcseméretű kavicsokkal lehet elérni. A nagyobb kavicsszemeknél a tapadási felület csökkenhet, ami gyengítheti a kötést, ezért fontos szempont a kavicsdekoráció tervezésekor. Az optimális hatás érdekében érdemes száraz időben dolgozni, és megvárni, hogy a következő napokban ne essen az eső.

Ha új kavicsdekorációt készítenél, érdemes a kavicsokat először egy vödörben összekeverni a kötőanyaggal, majd egyenletesen teríteni. Ez különösen hasznos lehet például kerti ösvények kialakításánál, ahol a strapabíróság különösen lényeges.

A kötőanyag alkalmazásával elkerült bosszúságok idővel sok fáradozást spórolnak meg. Bármilyen kertészeti terved is legyen, a kavicsok stabil rögzítése megkönnyíti, hogy a dekoráció körüli gondok helyett a kert pihentető szépségét élvezhesd. A Díszkavicsok.hu csapata épp e feladatok megkönnyítésére specializálódott, lehetővé téve, hogy a kert ne csak egy legyen a sok közül, hanem az otthon igazi ékköveként ragyogjon az év minden szakában.

Hogyan válassz különleges ajándékot?

A technológia világában az egyedi fotókollázsok a legkedveltebb ajándékok közé tartoznak, mert képesek valódi érzelmeket közvetíteni. Képzeld el, amikor egy-egy szó rajzolódik ki a fotókból, vagy amikor a képek elrendezése egyértelműen kiad egy jelentős szót. De mi teszi igazán különlegessé ezeket az ajándékokat?

Szívből jövő ajándékok hatása

A személyre szabható ajándékok varázsát az adja, hogy minden egyes részletük az ajándékozási szándékot tükrözi. Olyan kedves megszólítások, mint anya, apa, vagy nagymama, gyakran vannak jelen ezekben a kompozíciókban, különösen névnapok vagy születésnapok alkalmával. A Collart szavas fotókollázsai önmagukban is képesek történetet mesélni, hiszen minden kép egy emléket idéz fel.

Ezek nemcsak a családi eseményeken lehetnek alkalmazhatóak, hanem remek választás például Valentin-napra is. Egy LOVE feliratú kollázs több mint egyszerű képek sora; egy érzelemgazdag gesztus, amit szavak nélkül is kifejez.

A sport és az ajándékok világa

Bár a fotókollázsok főként érzelmi ajándékként szolgálnak, érdekes kapcsolatot teremthetnek a sport világában is. Egy élsportoló számára egy kollázs, amely az elért sporteredményeit ábrázolja, sokat jelenthet. Ez az ajándék nemcsak elismerés, hanem motiváció is lehet, emlékeztetve őt céljaira.

Ugyanígy a sportkedvelők számára is különleges élményt nyújthat, ha kedvenc csapatuk évét vagy felejthetetlen fanatikus szurkolói pillanatokat gyűjtenek egybe. Így minden kép egy különálló és izgalmas történetet hordozhat magában.

Az elrendezés szerepe

Az ajándékok egyediségének megteremtésében az elrendezések kulcsszerepet játszanak. A kollázsok tervezése során jelentőséggel bír, hogy miként helyezkednek el a képek. E döntésmer olyan lehetőségek rejlenek, mint egy név vagy születési évszám kirajzolása.

Az elrendezések előnyben részesítik a rövidebb neveket vagy szavakat, hogy a kívánt szó egyértelműen kiemelkedjen. Az ilyen rövid szavak, mint például a „BFF” (legjobb barátok örökké), a fiatalabb generáció körében is népszerűek.

Miért érdemes a Collartot választani?

A Collart, mint a személyre szabott ajándékok specialistája, különösen jelentős szereplő ebben a piaci szegmensben. Az ő honlapjukon a megrendelők saját maguk tervezhetik meg a kívánt fotókollázsokat, amelyeket aztán keretezett változatban is megrendelhetnek. Ezek az ajándékok elsősorban különleges alkalmakra készülnek, mint például születésnap, karácsony vagy évforduló, de keret nélküli változatban is elérhetők.

Az egyedi ajándékok az eseményhez kapcsolódó érzelmeket elevenítik meg, és így különleges élményt nyújthatnak az ajándékozottnak. Ha valódi, emlékezetes meglepetést szeretnél szerezni, akkor ezek a kreatív megoldások valóban remek választást jelenthetnek. Ne felejtsd el: az ajándék személyes üzenete a legfontosabb – törődést és figyelmet sugároz.