Home Blog Page 296

Történelmet írt a Superior Racing Team… Elkezdődött a zártpályás mtb maraton sorozat

A törvényi rendelkezések maximális betartása mellett az elmúlt hétvégén két zártpályás versenyt is rendeztek a törökbálinti Fortuna Beachen. 
A 2020-as versenyszezont két Eleminátor futam szervezésével indította a Superior Team, de sajnálatos módon ezt követően az ismert világjárvány miatt már senki nem szervezhetett versenyt mostanáig.
A szombati napon a maratonozóké volt a főszerep. A dimbes-dombos területen Búr Zsolt által jelölt 3,2 km-es pálya gazdagon tartalmazott szintet, körönként 106 métert.
Népszerű volt a családi futam, mely keretében a szülőknek, gyermeknek együtt kellett teljesíteni a 3 körös 10 km-es távot. A 30 km-es 10 körös és a 60 km-es 20 körös távok már sportembert próbálóak voltak.
A hagyományos maratonokhoz szokott versenyzők előbb meglepődtek a pihenésre minimális esélyt sem adó pályán, majd egyre inkább belejöttek a kemény körök teljesítésébe.
A 117 induló MTB, Gravel, ebike kategóriákban és ebben az egyedi zártpályás sorozatban kifejezetten jónak mondható.
A versenyzők egyöntetű véleménye volt, hogy a természetest utánzó akadályokkal  is bővített pálya teljesítése nem volt könnyű feladat, de a rendezvény és annak minden részlete kiválóan volt megszervezve.
A vasárnapi napon utánpótlás xco sorozatot szerveztek részben a maraton pályáján , de több és komolyabb akadállyal. Erre a rendezvényre Buzsó személyesen hívta meg az utánpótlásnevelő egyesületeket , melyek közül 9 csapat 90 fővel el is hozta a gyerekeit a versenyre.  Mivel a 2019-es őszi piliscsévi xco verseny óta semmilyen hazai cross country verseny nem volt a gyerekek számára -és a publikált információk alapján nyár végéig nem is várható- óriási hiányt pótol ezzel a sorozattal a Superior csapat. A rendezvényt nagyon szervezetten zajlott, a gyerekek sportszerűen és versenyre kiéhezetten versenyeztek. A szervezők a 3 futam alatt arra törekednek, hogy a hosszú kényszerpihenő után a fokozatosság elvét követve egyre több és nehezebb akadállyal bővítsék a nyomvonalában is megújuló xco pályát.
Legközelebb június 27-én folytatódik a zártpályás maraton, melyet már egy 10 órás csapatváltó is kiegészít, ami remek alkalom, hogy indulói felkészüljenek az augusztus 22-23-án megrendezésre kerülő 24 órás maratonra.  június 28-án pedig az xco futam 2. fordulója következik.
Nevezési felületek:
Bak Ferenc képei
Maraton fotók:
UP XCO fotói
Eredmények : https://fairtiming.hu/

Bryton Rider 320 – Kicsi a bors, de erős!

A minap a Bryton bemutatta a legújabb GPS-es kerékpárkomputerét, a Rider 320-at. Teljes egészében átdolgozott konstrukció, praktikusabb használatot, több funkciót biztosít, mindez kompaktabb és vékonyabb kiszerelésben.

A minden eddiginél élesebb és kontrasztosabb 2,3” átmérőjű kijelző körül 4 gomb kapott helyet, így az új szoftverrel megspékelve a Rider 320 nem kevesebb, mint 72 funkciót biztosít. A menünavigáció is megújult, az egyéb eszközökkel való kapcsolat pedig ANT+/BLE protokoll alapú. Mindez Power Meter Support-tal kiegészítve, tehát az új 320-as könnyedén kezeli a wattmérőt is!

„A Byron termékfejlesztésben logikus lépést jelent a most bemutatott Rider 320” – nyilatkozta Samuel Wang, a tajvani elektronikai megacég igazgatója. „Az új modell a kínálat legmagasabb szintjét képviselő modellek legtöbb funkcióját biztosítja, ennek ellenére ára a megfizethető kategóriában marad.”

A Rider 320 az eszközökkel való kapcsolódásban is sokat fejlődött. A már említett ANT+/BLE és Power mellett sebesség-, csapásszám-, pulzusjeladókkal is párosítható. A wattmérő esetében megadható a karhossz, egyúttal a kalibráció is a készüléken keresztül történik. A pedálozás közbeni jobb-bal láb egyensúly követése és kielemzése is biztosított, köszönhetően a Power Pedals kompatibilitásnak, amely hasonló módon kalibrálható.

A Bryton Active és az Auto Sync applikációk segítségével számos külső platformot támogat, vagyis STRAVA, Training Peaks, Selfloops vagy Relive-kompatibilis. Mindez lehetővé teszi a kerékpárosok számára, hogy edzéseiket egyszerűen és praktikusan töltsék fel, tárolják vagy osszák meg. További fejlesztés a Rider 320 esetében a BLE 5.0-kompatibilitás, amely gyorsabb, megbízhatóbb adatátvitelt, illetve egyéb adatmegjelenítési funkciókat tesz lehetővé.

A megbízható GPS információt a teljes GNSS 5-műholdas támogatás biztosítja. A Global Navigation Satellite System – amely egyesíti a globális GPS, az orosz Glonass, a kínai BDS, a japán QZSS és az európai Galileo szolgáltatásait – szélesebb lefedettséget, nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé, változatos domborzati viszonyok között. Kiváltképp sűrű erdőben, épületek közt haladva mutatkozik meg a GNSS előnye.

Érdemes még megemlíteni az új megnövelt kontraszttal rendelkező, kristálytiszta kijelzőt. A magas optikai minőségi szintet képviselő technológiával a 2,3”-os képernyő lényegében bármely szögből, fényiránytól függetlenül jól leolvasható, képernyőlaponként 8 adatmezővel, lehetővé téve a széleskörű valós idejű adatszolgáltatást, így a teljesítménycentrikus kerékpáros egyszerre követheti a legtöbb fontos edzésparamétert. Az automatikus, változó erősségű háttérvilágítással és kontrasztaránnyal a kijelző a külső fényviszonyokhoz jól alkalmazkodik, vezessen utunk fényes nappal, erdőben, szürkületben vagy éppen éjszaka.

A Rider 320 előreláthatóan ez év júniusától lesz elérhető, kétféle kiszerelésben. Az alapegység 39990 Ft-os áron, a szenzorokkal kiegészített csomag pedig 64990 Ft-ért kerül a boltokba.

További információkért keresd a Bikefun honlapját.

Körbe a Balaton körül – Miért annyira népszerű a Balaton-kerülés?

A Balaton megkerülése rengeteg kerékpáros álma, kevesen vannak, akik nem szeretnék körbetekerni a magyar tengert, emiatt több rendezvény is épül erre, de sokan maguk vágnak neki a körnek. Persze ha az idő is számít akkor nem marad más lehetőségünk, mint a főúton teljesíteni a távot, hiszen a kerékpárúton jóval lassabban tudunk körbeérni. Viszont ha kint szeretnénk tekerni az úton akkor gyakorlatilag csak két választásunk van, vagy szabálytalankodva, bízva a szerencsében, hogy a rendőrök nem állítanak meg, fent tekerünk az úton vagy a hagyományosan június elején rendezett Tour de Pelso keretein belül teljesítjük a kört.

Ezen a héten több emlék is megjelent a facebookon, amik az elmúlt évek Tour de Pelson készült képeit mutatták, így jutott eszembe, hogyha nincs ez a koronavírus mizéria akkor most június elején rendeznék a Pelsot, azt a kerékpáros rendezvényt, amin én is már sokszor részt vettem, és rengeteg kerékpárost mozgat meg, akik meg szeretnék kerülni a Balatont. Ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy miért is olyan népszerű hazánk legnagyobb tavának megkerülése.

A Balaton-kerülés engem sem került el, először 2009 nyarán tekertem körbe hazánk legnagyobb tavát, ráadásul kétszer is saját szervezésben, egyszer többségében a kerékpárúton tekerve, egyszer pedig kint az úton. Az előbbi nem volt egy túl nagy élmény, inkább kész borzalomnak nevezném, a rossz minőségű, össze-vissza kanyargó kerékpárúton nem igazán lehetett haladni, erről bővebben nem is szeretnék mesélni, jobb elfelejteni az egészet, viszont a második teljesítés már annál izgalmasabb történet…

2009 augusztusában történt, hogy hárman az akkori veszprémi montis csapatból kitaláltuk, hogy mi lenne ha Almádiból indulva körbetekernénk a Balatont éjszaka, természetesen versenyzőként kint az úton, név szerint Kuntár Bence és Tóth Andris voltak a társaim ebben az őrült küldetésben. Érdekes, hogy később mindegyikünk volt rendszeres cikkíró a magazinunkban. Egyikünknek sem az volt a kihívás a Balaton megkerülésében, hogy letekerjük a távot, hiszen sokkal nem volt hosszabb időben, mint a versenytávjaink, inkább a kalandvágy motivált minket. Persze országúti bringák híján montival vágtunk neki a távnak, sőt Andris még slick gumit sem tett fel, hanem egy jól felfújt mtb gumival jött az éjszakai tókerülésre. Egyikünk sem rendelkezett brutális fényű lámpákkal, ezért mai szemmel nézve elég gyenge lámpákra bíztuk a láthatóságunkat. Látni  láttunk, mert rengeteg lakott terület van a tó körül és a hold is kellő fényt biztosított nekünk. Meglepő volt, hogy tilosban kint tekertünk az úton elég hiányos világítással és egy rendőrautó simán elhaladt mellettünk anélkül, hogy megállított volna minket, vagy bármit is szólt volna. Egész jó tempót tekertünk, pihenőt nem tartottunk, mindössze csak egy benzinkúton álltunk meg Keszthely környékén hogy feltöltsük a kulacsainkat és mentünk is tovább. Az utolsó kilométereken még egy lószparadé is belefért 🙂 , szétszakadva értünk vissza a parkolóba az autónkhoz. Végül 6 és fél óra körüli időt hajtottunk, amivel elégedettek voltunk. Terveztük, hogy megismételjük majd a következő években, de sajnos már nem került rá sor.

Legközelebb 2011-ben kerültem meg a Balatont, de akkor már szervezett formában a Pelso Kupa keretein belül. Országútival indultam rajta és nappal 🙂 , ami teljesen más megvilágítást adott a tókerülésnek, ez egy tényleges verseny volt országúti versenyzőkkel a mezőnyben, ahol a legnagyobb problémát kísérőkocsi hiányában a kiszáradás okozta. Persze az időm sokkal jobb volt, még annak ellenére is, hogy végül nem az élbollyal értem be a célba.

Később még visszatértem az utolsó Pelso Kupára, amit 2014-ben rendeztek, aztán sajnálatos módon a kifizethetetlen útbiztosítási díj miatt 2015-től már csak a Balaton Maratont tudták megrendezni, ami messze nem az a verseny, mint a Pelso Kupa, hanem ahogy a nevében is szerepel egy teljesítménytúra a Balaton körül, ahol a leggyorsabbat egy kupával díjazzák. A Balaton Maratonon utána többször részt vettem, figyelve ahogy teljesen megszelídül az egykori verseny és mára már valójában egy teljesítménytúrává vált. Évről-évre egyre inkább érezhető volt, hogy most már nem az a cél, hogy szétszakadjon a mezőny, nem a lószok dominálnak, hanem mindenki minél gyorsabban szeretné teljesíteni a távot, így a tempó állandó, amit könnyebb tartani.

Szerintem azt senki nem vitatja, hogy a Balaton körüli útvonal kerékpárverseny, de még teljesítménytúra szempontjából is elég unalmas, hiszen Siófokról indulva sok-sok kilométeren keresztül csak sík van, maximum egy-egy körforgalom teszi izgalmassá a versenyt. A pálya első felében alig található olyan emelkedő, ahol szét lehet szakítani a mezőnyt. Valójában Balatonfüred környékén lesz izgalmas a „verseny”, amikor már jó pár órája teker az ember és már a kiszáradás szélére kerül, ilyenkor következnek a kisebb emelkedők, ahol a fáradtak már elfogynak. De vajon miért szeretik és akarják ezt a kört a bringások? Valószínűleg azért, mert ez a Balaton! A tókör, ami komoly presztízzsel bír! Ráadásul a Pelsonak van egy olyan előnye, hogy mivel könnyű a pálya, így sokáig a mezőnyben lehet haladni, ezért nem csak a legerősebb bírják végig elöl. Egy olyan élményben lehet az embernek része, amit máshol nem igazán tud átélni, egy óriási mezőnyben bringázhat elég komoly sebességgel. Például a tavalyi évben is látszott, hogy pár bringástól eltekintve béke van a mezőnyben, és a cél a táv minél gyorsabb teljesítése és nem a másik folyamatos tesztelése, mint egy verseny esetén.

Szerencsére a Tour de Pelso nem marad el idén sem, bár június elejéről augusztus végére költözött, 2020.08.29-30-én fogják rendezni az eseményhez kapcsolódó különböző túrákat és „versenyeket”.
További információkat ide kattintva találsz.

BUZZRACK Eazzy 4 bike carrier review: Four bikes, five-stars!

I was buzzing with excitement when unboxing the BUZZRACK Eazzy 4 tow bar platform bike carrier. Why the flurry? It’s a truly unique rack with features no other bike carrier on the market!

Most of us here in Hungary are not familiar with the BUZZRACK brand. I had some vague memories seeing their booth at Eurobike a few years back, and having talked briefly to a company representative. This renowned brand’s otherwise well-established products have unfortunately never appeared in any of our bike rack tests or reviews. So it was a great revelation to learn that BUZZRACK has been in the bike carrier business for 30 years, so they must have collected a lot of experience and know-how regarding the design of a well-functioning, secure rack for bicycles. In fact, their main profile is the OEM market, and their large facility in Taiwan manufactures various types of carriers for other well-known brands. Besides bikes, BUZZRACK are a specialist of racks for canoes, kayaks and all-terrain vehicle accessories. They are known in the industry as an innovative company with over 50 patents for different racks and carriers. The brand BUZZRACK was actually established quite late in their business operations, its main purpose is to showcase the various technologies the company has developed over the past decades. So the brand is in fact a shop window, and the Eazzy 4 tow bar bike carrier in the review is one of their flagship models, displaying most of the features of modern bike racks. As a bonus, the top-level of technology and industrial expertise doesn’t come at a high price: BUZZRACK bike carriers are actually quite affordable!

BUZZRACK specializes in a certain type of bike racks: those attached to tow bar of cars and trucks. They are experts in this field, their lineup includes no less than 40 such carrier models. The recently introduced Eazzy 4 is one of them, sitting in the top segment of the vast range. BUZZRACK managed to integrate most of their proprietary technology in this model, with many useful features, making it one of the most lust worthy 4-bike tow carrier on the market.

Unpacking the Eazzy 4 reveals a thought-out design, premium materials and high-end manufacturing. BUZZRACK employs the most appropriate material for every element of the rack, starting from the sturdy steel tubing, through the various types of industrial grade, reinforced plastics to the aluminum alloy parts complemented by a sophisticated finish. All joints and fittings are prototypical, best examples of professional construction. Soft surfaces are almost rubbery, flexible ones bend accordingly, and where stiffness is a must, the construction is rock solid. The ratcheting bands are actually very secure, but the Eazzy 4 is also gentle to bikes, you can trust it hold your prized carbon steed.

With thought-out material selection BUZZRACK manages to keep the weight of the carrier at bay, which is a bonus at the time of installation and removal. The Eazzy 4 model weight just shy of 20 kg (42 lbs). In harmony with the Eazzy model name, this rack was a breeze to install, especially as it has been pre-assembled at the factory. It’s ready to use from the packaging save for the attachment of the two tail lights. Despite the user-friendly weight, the Eazzy 4 is extremely stable on the car or truck, even when supporting 4 complete bikes weighing up to 60 kg. And the extra forces of the moving vehicle have also been fully taken into account.

Now let’s examine the special features that make the Eazzy 4 unique among other tow racks on the market! The first in this list is definitely the attachment of the rack onto the vehicle’s tow bar. This is a key aspect of the design of any tow bike carrier, since in our four bikes weight almost 60 kg. As the furthest of the bikes is placed nearly 1 meter from the attachment point, this puts an enormous force on the joint. BUZZRACK’s patented system is unique and very stable. It consists of a special cone shaped attachment that goes over the tow bar. Inside the cone the tow bar’s ball is machined out, and the cone has been separated into 4 parts. The structure resembles a skirt, which goes over the tow bar. The ball is “dressed up”, and nestled with a very sturdy fit.

Once the tow bar has been housed inside the cone, we have to hand-tighten the outer shell at the end of the bike rack. When this has been done, the rack is in fact attached to the tow bar. Then we tighten another bolt using the lever on the outer shell, which fully secures the attachment. At this point we have a rock solid fastening that simply cannot come apart.

Once the Eazzy 4 is securely attached to the tow bar and the platform is lowered, and one can feel how solid the structure feels. The main axis of the rack is an approx. 90 cm long hollow section of high strength steel, onto which the 4 separate bike carriers are welded. This results in an extremely rigid construction lengthwise, which holds two 70 cm high U-shaped vertical tubes. The bars look like two giant U-locks, and they certainly feel just as sturdy and solid as bike locks. These bars serve as support for the 4 bikes in question. Bikes in pairs are to be secured to them just like when you park your bicycle on the street or in front of the supermarket.

The rails in which the bike wheels sit can be raised or lowered according to need, which is another one of the new features of the Eazzy series of bike carriers. When lowered, the position can be easily and securely locked with 2 plastic hooks on each side. The rails are made to accommodate all types of bikes from children models to fat bikes with up to 3.25” wide tires. The latter figure is from the manufacturer, however I had no trouble attaching my 4.6” wide fat bike onto the Eazzy 4.

The wheels are fixed to the rails using ratcheting quick-release straps. Another nice feature are the rubber protectors on the straps to avoid chafing. This will help making a secure attachment while keeping the nice anodized aluminum rims scratch-free. Once the carrier platform is folded up, there is only a 24 cm protrusion, paired with 94 cm width and 70 cm height. It’s quite a compact package when it’s not in use. To aid lowering and raising the platform, the U-shaped bars have rubberized handles at the top.

Once the Eazzy 4 is mounted onto the vehicle and the platform is lowered, we find another innovative feature which revolutionizes the way we transport our bikes. This is in fact the attachment of the bikes to the U-shaped bars. Other manufactures often employ some type of additional horizontal bars to “reach out” to the bike frames, while BUZZRACK offers an innovative solution to age old problem. It’s an oval shape head unit for each bike that swivels in 360 degrees. The head unit can be moved up and down along the vertical rails, thereby providing an infinite number of locations for bike frame attachment. Virtually any size or shape of frame can be attached to the rack, the angle of the tubes are also arbitrary. Rubberized ratcheting bands are used to secure the frame to the bar while protecting the tubes from damage.

The BUZZRACK system allows the user to secure virtually any type of bicycle to the sturdy rack, including burly full-suspension frames. The four bikes attached to the rack can all have different frame designs, which is a welcome to relief for families and extreme mountain bikes alike. The 60 kg (125 lbs.) load capacity is the icing on the cake, so even the largest MTBs, fully decked trekking bikes or e-bikes may be mounted up to the total weight limit.

Speaking of order of placement, first we should plan and determine the ideal sequence of bikes to be mounted. This should be done the first time we set out on a journey, latter the methodology will be second nature. As a rule of thumb, the bike with the narrowest handlebar width should take the first place next to the vehicle. This is primarily to avoid interfering with the rear windshield – if this is applicable for the given vehicle type. The second and third place should be taken up by the narrower bikes, since the distance of the two vertical U-bars are 2 cm narrower, at only 18 cm. The third bike is the bottleneck in the sequence, if it fits, then the user will not be facing any more problems along the way. It also helps if the saddles on the middle two bikes are completely lowered – or the post is removed – before they are placed on the rails. This helps to find the perfect spot for them. Another consideration is weight distribution: in case all bike have similar width, it’s a good idea to place the heaviest next to the vehicle, and the lighter ones further outside.

Once we have gone through this process, there is no need to experiment any further, the exact same steps can be repeated for further use. This is especially true if the same bikes are transported on the rack time and time again. One more thing the user should pay some attention to is the possible contact between the two middle bikes. I decided to use pipe insulation on the forks to prevent any damage to the finish on the parts and the frame. As seen from the accompanying pictures, I ended up placing the fat bike furthest outward, since the weight limit was kept well in check, and this provided the most space for the swelter ones.

The Eazzy 4 provides double security. On one hand we can lock the attachment part to the tow bar, hence the complete rack with the bikes can be only removed with a key. In addition, each bike can be secured to the vertical U-shaped bars using a movable lock mechanism and the accompanying 1.5 m long flexible steel cord. The latter is to prevent anyone quickly unlocking any of the quick-release securing bands and removing the bike when the vehicle is parked.

Finally there is one more very useful feature found on the Eazzy 4: the complete rack packed with bikes can be tilted in order to access the vehicles rear door. This is done by loosening a bolt, and tilting the rack back toward to ground. Nothing could be simpler, the rear door is free to open, and stuff can be loaded or removed from the trunk. Even with a bike with a wide handlebar size outside there is at least 5-10 cm distance from the tip of the bar from the ground. This is what I’d call a mindful design!

In order to drive on state roads, the vehicle must have visible tail light and license plate unobstructed by any objects mounted to the rear. Eazzy 4 provides a set of tail lights mounted on the end of the carrier as well as a license plate holder. The tail lights must be attached to the carrier before use, the rack has a standard 13-point plug to attach to the vehicle’s electrical system. Older 7-point sockets need an adapter, which is fortunately included in the package. The license plate holder is made of flexible plastic, so the plate can be inserted with no difficulty.

The added stability of the Eazzy 4 is something that we’ll appreciate while on the move. This is by far the best tow bar carrier I have ever used, it’s rock solid even when four bikes are mounted. I drove on some dirt roads and failed to experience any twisting or shaking from the rear. The rack itself is fairly high from the ground, and the extra clearance come handy when driving over curbs, on steep inclines or into a multi-level parking garage. Similarly the BUZZRACK Eazzy 4 is stable at higher speeds on the motorway. The rack’s unique bike attachment helps to keep everything rock solid, the bicycles don’t budge or rattle. The whole structure acts as a single unit, there is no independent movement of any of its parts.

One advantage of tow bar racks is that they do not increase fuel consumption as much as the roof mounted variants. On longer journeys the extra deciliters caused by the greater air resistance add up, not to mention the noise level, which for the Eazzy 4 is quite low. Finally lifting up bikes to a tow bar mount is a meter less than to the roof!

To sum up my experience with the BUZZRACK Eazzy 4, I have to say that I’m quite impressed. It’s by far the best tow bar bike rack I have ever used, and there was no combination of four bikes which it could not easily transport. Even my beloved fat bike fits, something I cannot say of any other rack I had a chance to try!

Among our cycling team, Zsolt Pántya has been using the BUZZRACK Rack Wing 3, an earlier model from the Taiwanese rack specialist. He had this to say about his experience with BUZZRACK:

After having done quite a long research, I ended up purchasing the Rack Wing 3 model. For some reason I had bad fortunes with rack systems employing the horizontal bar attachment. They fail to cope with some frame designs, especially ones where the rear suspension shock is located under the top tube. If two such bikes have to be attached to the rack, the routing of the bars become a difficult or outright impossible task. BUZZRACK solves this problem with their proprietary attachment system. Each bikes gets its own attachment, they are not sharing horizontal bars. The rubberized head unit can not only swivel, but move up and down, hence there is always a secure attachment place no matter what type of bike or bikes are placed on the rack. I found the ratcheting straps to be secure and also gentle with the frames and the wheels. The distance between the rails is sufficient, I haven’t found a combination of bikes that couldn’t be dealt with, even if bikes with a Boost type of wheel attachment could be placed side by side without any rubbing. Mounting the rack to the tow bar is quite ingenious, it’s the best system I have ever encountered. The “skirt” inside the attachment is secured by hand, and this is sufficient to keep the rack in place, so there is no need to hold the rack with one hand while securing the main bolt. The rack has a security lock as well as a tilt function for trunk access. I always use the steel cable to lock the bikes to the rack to avoid surprises. My experience with the BUZZRACK Rack Wing 3 is absolutely positive, the quality of construction is top notch, the rack and the bikes are equally stable on the car. There is no sign of movement, shaking or rattling of any sort. Mounting the bikes is also much simpler than on previous racks I have used.”

The BUZZRACK Eazzy 4 in this review was provided by the Hungarian distributor is BUZZRACK, autofelszerelesbolt.hu. They have given us support to make the present review possible.

https://autofelszerelesbolt.hu/buzz-rack

Currently there is a special offer for this bike rack model, you can purchase the BUZZRACK Easy 4 with nearly 15000 HUF discount. Please visit the distributor’s website for current pricing by clicking here!

https://autofelszerelesbolt.hu/Buzz-Rack/buzz-rack-eazzy-4-kerekpartarto

Technical details:

Number of bicycles: 4

Dimension (w, h, m): 113 x 94 x 70 cm

Folded dimension: 24 x 94 x 70 cm

Bicycle carrier weight: 19.8 kg

Load capacity: max. 20 kg / bicycle

Total load capacity: 60 kg

Tilt function: yes

Electrical connection: 13-pin (7-pin converter adapter included)

Carrier locks to tow bar: yes

Bicycles can be locked to the carrier: yes

Mounting and securing: without tools

Warranty: 3 years

Fedezd fel Budapestet két keréken! – városi bringakörök kezdőknek is

Bárki által, bármilyen kerékpárral bejárható városi bringaútvonalak térképét állította össze a Kerékpárosklub Budapesten. A városi bringakörök térképe kijelölt kerékpáros útvonalakat, kevésbé ismert természeti vagy építészeti, kulturális látnivalókat fűznek fel Kelet-Pesttől a Normafáig, az északi M0-ás hídtól a déli M0-ás hídig. Indulj el akár már ma!

Idén rengetegen ültek kerékpárra, de sokan nem tudják, merre várják őket kijelölt bringás útvonalak, vagy épp érdekes, kellemes helyi úti célok. Nekik állítottuk össze területi szervezeteink és szakmai partnereink segítségével a Budapest Bringakörök térképét, amin természetes és épített örökséget, zöldben vagy épp a Duna mentén vezető, sőt új bringasávokat is feltüntettünk.

A bringakörök gyakorlásnak is jók, hiszen többféle biciklibarát megoldást lehet rajtuk kipróbálni kerékpársávoktól elválasztott kerékpárutakon át forgalomcsillapított utcákig.

Az útvonalak nagy része egymásba fűzhető, és átlagos városi biciklivel, akár családosan is bejárható. Több útvonal érinti a Kortárs Építészeti Központ Budapest 100 programjában résztvevő házakat, a legérdekesebbeket térképen is jelöltük, így elolvashatjátok, mit érdemes tudni róluk.

A térképen különféle színekkel jelöltük az útvonalakat. Az egyes útvonalakra vagy pontokra kattintva elolvashatjátok leírásaikat. Érdemes belenagyítani a térképbe, mert több útvonal részben fedi egymást – így könnyebb elindulni egy úton és folytatni egy másikon. A rétegek (Városi túrák kezdőknek, Külvárosi túrák, Budapesti Zöldutak, Budapest 100) tetszés szerint ki és bekapcsolhatóak.

Térkép link itt

What’s your favorite gear shifting and brake brand? – Here are your answers!

Our 2020 spring cycling survey received an unprecedented amount of interest, and the number responses exceeded all expectations. Thanks to our readers’ willingness to take part, we accumulated a lot of interesting information about cycling lifestyle, preferences and future plans. As you would expect, this information is not confidential, and in present and upcoming articles we share much of the results with those, who have made the findings possible. In the first part of the series we answered the central question of the survey: „Who is the average Bikemag reader?”, then in the second part we delved into bike brand preferences. In this write-up we round up the answers we’ve received concerning gear shifting and brake system preferences, ownership and aspirations. Let’s dive into the research!

Answers to the survey question „What brand of gear shifting system you ride?” didn’t have any great surprises in store. It is well known that the renowned Japanese manufacturer of bike parts dominates most markets all over the world, although the popularity of Shimano over its competitors was greater than previously expected. 87.68% of respondents reported riding a bike with Shimano shifting system, while unsurprisingly SRAM came in second place, but only with 18.61% of answers. The long standing Italian brand, Campagnolo finished in third place with a surprisingly meagre figure of 8.01%. Other brands with gear shifting systems on the market seem to have insignificant ownership in Hungary, as their results remain below 1%.

The question relating to the readers’ favorite gear shifting system brand saw a similar domination by the Japanese industry giant. However, Shimano’s dominance was slightly lower at 79.98%, or nearly four out of five responses. The second most popular gear shifting brand was again SRAM at 21.5%, followed by Campagnolo which received 10,72% of the votes. These three brands are clearly ahead of the rest of the competition as others show only minimal number of followers.

When it comes to ownership of braking system, the results become a little more interesting. Before we delved into the brands, we asked „Do you ride a disc brake equipped bike?” The responses revealed that traditional rim brake users are now at a minority at only 37.15%. A few years back this figure had been much higher in Hungary. Moreover, 48.43% of readers now have disc brakes on their MTB, 9.98% on their road bike, and 17.01% on other types of bicycles. The road bike figures also show a great increase from previous studies. Of course disc road bike riders are still a small minority, but if we take into account that this type of equipment has only been available for the past 4-5 years, their fast spread is an unmistakable trend.

The final question was about favorite brake system brands. The responses revealed that Shimano dominates the market of disc brake systems as well, since 71.53% of readers selected the Japanese giant as their preferred brake brand. It seems a lot of people trust and love Shimano brakes locally. Second place went to the joint forces of SRAM and Avid, which pocketed 21.26% of votes. In place was Campagnolo again with 7.83%, which is a good result for the Italian brand since they have only entered this segment of the market a few years back. The responses again underline how much these four brands lead the rankings for popularity in Hungary. Surprisingly one of the major players of the hydraulic disc brake market – the German Magura – placed far back while another internationally well-known maker, TRP/Tektro finished 5th with an almost insignificant support from Hungarian cyclists.

There is only one way of looking at these results: when it comes to bicycle gear shifting or brake systems, our readers’ answer is Shimano!

Határnyitás: Mától ismét vásárolhattok a Radwelt MichiKnopfnál!

A koronavírus-járvány a gazdaság számos szegmensét negatívan érintette, de szerencsére a kerékpárüzletek jelentős része nem tartozott ide, például a magyar határtól nem messze található Radwelt MichiKnopf rekordforgalmat ért el annak ellenére, hogy az osztrák szabályok miatt egy hónapra be kellett zárniuk, de az április és a május hónapok olyan erősek voltak, hogy május végére gyakorlatilag elérték az előző éves forgalmukat. Fontos infó, hogy június 5-én a magyar-osztrák határ újra kinyit, így újra látogathatják magyar vásárlók is az üzletet!

Nem várt módon a kerékpárüzletek forgalmát fellendítette a veszélyhelyzet, a többség arra számított, hogy a gazdasági visszaesés a vásárlók számában is meg fog mutatkozni, hiszen mindenki visszafogja a fogyasztását, spórol, hogy biztosan túl tudja élni a nehéz időszakokat. Ennek ellenére nem így történt, a hazai boltok között is lehetett hallani arról, hogy sokaknak nagyon pörög az üzlet még a korlátozott nyitvatartási idő ellenére is, Ausztriából a Radwelt MichiKnopftól pedig adatokat is kaptunk, hogy mennyire felpörgött a forgalom a veszélyhelyzet alatt. Az osztrák üzletek egyébként a helyi szabályozásoknak megfelelően kénytelen voltak bezárni egy hónapra, tehát még korlátozott nyitvatartással sem lehettek nyitva, mint a magyarországi boltok. Lehet ennek eredményeképpen olyan keresletkielégítetlenség támadt az osztrák fogyasztókban – vagy a járványnak köszönhetően változtak az értékrendek – , hogy eddig nem látott módon kerékpárvásárlásba kezdtek és óriási forgalmat bonyolított le a magyar határtól nem messze fekvő kerékpárüzlet.

És ha már a számokról beszélünk, a Radwelt MichiKnopfnál hazai ésszel nehezen felfogható választék található ebike-okból és normális kerékpárokból egyaránt, minden évben óriási raktárkészlettel vágnak neki a szezonnak, ami már az előző év végén beérkezik hozzájuk, így a jelenlegi gyártásleállások, beszállítási problémák sem érintették az üzletet. A 2020-as évet 2200 ebike-kal a raktáron kezdték meg, amiből már csak 1000 maradt, itt érdemes megjegyezni a tavalyi cikkünkben szereplő magyarországi adatot, ahol Thommey kollégám arról írt, hogy itthon évente kb. 1300-1500 ebike fogy el, tehát majdnem a komplett magyarországi ebike forgalmat bonyolította le ez az üzlet egyes egyedül. Felmerülhet a kérdés, hogy miért ebike-okról írunk. A válasz lehet kicsit meglepő, de egyszerű, pusztán azért, mert kint több ebike fogy, mint hagyományos kerékpár.

A Radwelt MichiKnopf kapcsán mindig előkerül Sebestyén Balázs neve, a híres televízió- és rádióműsor-vezető is ebben az üzletben vásárol, sőt gyakorlatilag a bolt magyarországi nagykövete lett, erről született tavaly egy cikkünk, ami nagy port kavart hazai berkekben, de tudni kell, hogy Balázs a rádióműsorában az ebike kerékpározást népszerűsíti rendszeresen, ami növeli a magyarországi eladásokat is.


Június 5-én újranyílik a magyar-osztrák határ, mellyel ismét lehetősége lesz a magyar vásárlóknak ellátogatni a Radwelt MichiKnopfba Mattersburgba, ami a magyar határól mindössze csak 15 km-re található. És nyelvi akadályok miatt sem kell aggódni, ha valaki ebben az óriási választékkal rendelkező kerékpárüzletben szeretne vásárolni, mert a magyar eladók is dolgoznak a boltban, aki szívesen segítenek a vásárlóknak.

További információkat a Radwelt MichiKnopf honlapján vagy a facebook oldalán találsz, vagy magyar nyelvű információkért keressétek Horváth Csabát a +436602849555 telefonszámon vagy a csaba@radwelt.co.at email címen.

A cikkünk a Radwelt MichiKnopf támogatásával készült.

 

 

Elmarad a Mátra Maraton!

A Mátra Maraton facebook oldalán jelentették be a szervezők, hogy elmarad az idei verseny. A közleményben olvasható, hogy Eisenkrammer Károly és a Vuelta Sportiroda szervező csapata azért döntöttek így, mert a Tour de Hongrie nyár végére kerülésével nem tudnák mindkét versenyt megszervezni az eddig megszokott minőségben, és emellett az időpont változtatás sem lehetséges, mert az év végre már teljesen besűrűsödött a versenynaptár. Alább olvasható változatlan formában a közlemény!

Elmarad a 2020-as Mátra Maraton!

A Mátra Mountain Bike Maraton óriási utat tett meg 19 éves története alatt, a szervezők pedig az utóbbi években is igyekeztek a lehető legjobb hátteret biztosítani a hazai és külföldi versenyzők számára. A vírushelyzet miatt átalakult körülmények – elsősorban a nemzetközi (UCI) naptárban az általunk szervezett Tour de Hongrie új, nyár végi időpontja – azonban idén nem teszik lehetővé egy, a korábbiakhoz hasonlóan magas színvonalú esemény megrendezését, így a 2020-as Mátra Maraton sajnálatos módon elmarad.

Szervezőként nehéz, de felelősségteljes döntést kellett meghoznunk. Az őszi kerékpáros versenynaptár és a ránk váró feladatok szeptember eleji besűrűsödésével már nem tudtuk volna garantálni a tőlünk elvárt magas színvonalat a Mátra Maraton szervezése során. A dátum módosítására sajnos nincs lehetőség, mivel a kormány által elrendelt, augusztus 15. előtti rendezvénystop és a szeptember közepén induló vadászati szezon között már nem maradt szabad időpont. A lemondás mellett szólt továbbá, hogy a versenyszezon utolsó harmadának átalakult programja komoly megterhelést jelent a klubok és versenyzők számára egyaránt.

A befizetett nevezési díjakat természetesen visszautaljuk azok részére, akik már leadták jelentkezésüket, ehhez a nevezők szíves türelmét kérjük. Ha valaki június 30-ig nem kapná vissza az összeget, kérjük, írjon e-mailt a nevezes@vuelta.hu címre.

Jövőre újult erővel térünk vissza, és mindent megteszünk majd, hogy egy fantasztikus élménnyel gazdagodhassatok! 2021-ben találkozunk, addig is: vigyázzatok magatokra és egymásra!

Köszönettel,
Eisenkrammer Károly és a Vuelta Sportiroda szervező csapata”

Annyira Más Bringaboltok: az ebike-ok és a rekumbensek specialistái

Ha azt mondom AMBringa, a gyakorlott biciklisek jórészének nem kell bemutatni az Annyira Más Bringaboltot: automatikusan a fekvőbringákra gondolnak. Azt talán kevesebben tudják, hogy ők voltak az első bringabolt 2008-ban, amelyik pedelec rendszerű (tehát csak tekeréskor besegítő) elektromos bringákat árult itthon, sőt ők voltak az európai Go-Pedelec projekt hazai szakmai partnerei. A 2019-ben nagyobb üzlethelyiségbe költöztetett második boltjukat már kifejezetten az ebike boomra fókuszálva nyitották Budapesten, a hegyek lábánál a XII. kerületben. Ide kalauzolunk most, ha érdekelnek az elektromos bringák!

A Déli pályaudvar közelében, az Orbán-hegy és a Sváb-hegy találkozásánál található Tamási Áron utca ideális hely egy ebike boltnak: bőven van szintkülönbség ahhoz, hogy egy elektromos bringa elemében érezhesse magát, részben ezért is választotta a helyszínt az AMBringa csapata, hogy megnyissa második üzletét a budakalászi „törzsbolt” mellé. Az AMbringa újító volt abban is, hogy kezdettől fogva kipróbálási lehetőséget kínáltak a bringáikhoz. A 2007-es nyitáskor még igazi kuriózumnak számító fekvőkerékpárokat nem is lehetett volna eladni “menettapasztalat” nélkül, de hasonló a helyzet az elektromos rásegítéses bringákkal is. Ahogy Budakalászon az Omszki-tó környéke ideális a fekvőbringa tesztelésre, úgy a Budai-hegyekben ebike nyergében érzi magát elemében a lehetséges vevő, akár egy elektromos trekking, akár egy elektromos mountain bike a kiszemelt bicikli. Itt mindenféle elektromos kerékpárt autentikus környezetben próbálhatunk ki, ami “annyira más”, mintha csak egy sík úton vagy egy parkolóban mennénk egy kört ezekkel a bringákkal…

Az Annyira Más Bringabolt a megtestesült „örömbringa-projekt”, alapítója Murlasits Attila, egy sikeres elektronikai vállalat vezetését követően döntött úgy 14 évvel ezelőtt, hogy a jövőben a hobbija lesz a munkája: a komfortos kerékpározás hazai elterjesztésének missziója. A kényelembajnok fekvőkerékpárok mellé ezért már az első években bekerültek az Ambringa választékába az emelkedők leküzdhetőségét jelentősen megkönnyítő elektromos rásegítéses rendszerek is. Attila és kollégái már a kezdetektől igyekeztek kipróbálni az Európában kapható modellek szinte mindegyikét, több száz elektromos és fekvő modellt, hogy a téma szakértőjévé válhassanak. Ebből született az a szakmai blog és tudástár, amiből érdemes kiindulni, ha az elektromos bringák között akarunk eligazodni. Elsőként érdemes végigolvasni az ingyenesen letölthető közel 150 oldalas Elektromos kerékpárok nagykönyvét, ebben minden kérdésre választ kap az érdeklődő az ebike-okkal kapcsolatban. Az AMBringa az elmúlt közel másfél évtizedben igazi családi vállalkozássá fejlődött, az alapító fia Murlasits Norbert gyerekkorától belenőtt a bringamániába és a „bicikliboltosságba”. A műszaki egyetemen szerzett diploma, majd több mint 10 év gyakorlat után mára ő vezeti a Tamási Áron utcai üzletet és nem kevéssé megszállott bringás: egy Bulls Sonic e-monti nyergében csapatja a közeli hegyekben…

Ha elolvastuk az „ebike-bibliát” már csak a bőség zavarával kell megküzdenünk: az elmúlt öt év a bringaiparban az ebike forradalma volt, minden gyártó fókusza az elektromos fejlesztésekre szegeződött és rengeteg új szereplő is belépett a piacra, ami azt eredményezte, hogy soha nem látott választék van a pedelec piacon, amiből ember legyen a talpán, aki önállóan választani tud. Ezt felismerve alkotta meg az AMBringa csapata  az Ebike4you pedelec ajánlótamely 5 egyszerű kérdés megválaszolását követően személyre szabottan, az igényeinkre alapozva segít a megfelelő ebike megtalálásában. A konkrét ebike javaslatokon kívül az Ebike4you az általunk kiválasztott paraméterek alapján kikalkulálja számunkra azt is, hogy minimálisan mekkora kapacitású akkumulátorra van szükségünk. Ez az információ még azoknak is hasznos, akik esetleg valamiért nem az Ambringa kínálatából választanak. 

A kínálatukra mindenesetre biztos nem lehet panasz! Független pedelec szakboltként az Annyira Más Bringabolt közel 500 féle ebike-ot kínál, melyből kb. 100 féle folyamatosan raktáron van. Bőven van tehát miből választani! Minden igényre tudnak javasolni megfelelő ebike-ot, az olcsóbb pedálfordulatos e-bicikliktől a kifinomultabb nyomatékérzékelős elektromos bringákig, sőt a pedelec fekvőkig, tandemekig. Ársávban is széles a kínálatuk, a modellek többsége 300 ezer és 1,5 millió forint között van, ugyanakkor vásároltak már tőlük 4 millió forint feletti, igazán különleges  elektromos bringát is!

Specialista forgalmazóként csak olyan márkákból tartanak széles választékot, melyek bizonyítottak náluk és a vevőiknek: az Apache, Bulls, Gepida, Giant, KTM, Liv, Pegasus, Zemo, Specialized, Azub márkákból mindenki tud választani, akik a legkomfortosabb formáját keresik a kerékpározásnak. A bringamárkák közül az Apache, a Bulls, a Pegasus és a Zemo elsősorban náluk kapható itthon. A kínálatot úgy alakították ki, hogy a megfizethető árú elektromos bringákból komoly választék legyen, ezért forgalmazzák például a cseh piacvezető Apache modelljeit, melyből már 400 000 Ft környékén is komoly választékot találunk, ha városi, trekking, túra használatra keresünk pedelecet. De kapható elektromos monti is már 500 000 Ft környékén a márka kínálatában. Egy másik általuk forgalmazott, rendkívül innovatív márka a Németországban igencsak elterjedt és kedvelt Bulls is kiváló ár-érték arányával tűnik ki az európai kínálatból. A szintén német Pegasus modelljei pedig a túra és városi ebike felhasználók körében kedvelt választás.

Azoknak, akik ragaszkodnak a saját, jól megszokott bringájukhoz, vagy szeretnék minimalizálni a költségeket, számukra a komplett elektromos kerékpárok mellett elektromos átépítő készleteket is forgalmaznak és szerelnek be, melyekkel meglévő kerékpárt lehet átalakítani pedelecnek, így már 300.000 Ft alatt is lehet elektromos bringánk az Apache beépíthető szettje segítségével.

A pedelec bringák az elektromos motornak és rendszernek köszönhetően műszakilag jóval összetettebbek, mint a hagyományos kerékpárok, ezért a szerviz igényük is jóval magasabb szintet követel meg. Az AMBringa csapata lépést tart a villám tempójú technikai fejlődéssel az ebike iparban: pedelec tanfolyamokon évente továbbképzett szerelő és tanácsadó kollégáik igazi szakértői a területnek. Sokféle elektromos rendszerhez rendelkeznek diagnosztikai eszközökkel (pl. Bosch, Shimano Steps, Giant, Brose). Jól felszerelt szervizükben minőségi Parktool szerszámokkal dolgoznak a szerelőik, akik maguk is megszállott bringások és gyakorlatban is rendszeresen használnak pedelec bringákat. Ez a szervizháttér komoly biztonságot jelent, ha új bringát vennél náluk, de érdemes felkeresni őket, ha használt ebike-ot vásárolnál vagy adnál el. Bosch akku kapacitás tesztelőjükkel például be tudják mérni a használt Bosch akksikat, melynek a hivatalos mérési jegyzőkönyve nagyban megkönnyíti a használt kerékpár adásvételét.

Pedelec és fekvő bringákhoz sokféle speciális kiegészítőt, cserealkatrészt kínálnak mint pl. gps nyomkövető, pedelec lámpák, gyorscsatlakozós Monkeylink termékek, akkuhuzatok, ami más boltokban ritkán fellelhető. A kiválasztott bringákat a vevő igényeinek megfelelően segítenek testreszabni, elsőként egy megfelelő nyereggel, melyben segít a Selle Royal mérőeszköze. Erre ráülve pontosan megkapjuk az alfelünk azon méreteit, melyet a bringázási stílusunkkal kombinálva meghatározható a megfelelő nyereg, ami hosszú távon kényelmes marad. Sőt, erre még visszavásárlási garanciát is adnak! A bringák másik kényes pontja az irányítás: a megfelelő stucni, kormány és markolat kiválasztásával időnként még kényelmesebbé tehetjük a bringát, mint a gyári setup. Ehhez segít egy megfelelő XLC kormány vagy stucni vagy egy Ergon komfort markolat. Ha túrázásra vagy bevásárlásra használjuk a bringát, hasznos lehet egy jó kosár vagy táska a Klickfix vagy a Northwind kínálatából.

A bringás biztonsága szempontjából a legfontosabb a megfelelő sisak, hiszen egy e-bike nyergében gyakran az átlagbringás is jóval nagyobb átlagsebességgel teker, mint egy hagyományossal. Az AMBringa a Casco sisakjait ajánlja, mint a legbiztonságosabb sisakmárkák egyikét. A közlekedés biztonságát ebike specifikus világítással, míg a bringa biztonságát az Abus és Kryptonite lakatokkal és zárakkal fokozhatjuk. Az SKS pumpái, kiegészítői, szerszámai pedig akkor segítenek, ha útközben technikai gondunk akadna.

Ha tehát pedelec kerékpárt keresel, keresd fel az AMBringa kerékpár üzleteinek egyikét: vagy a XII. kerületben a Tamási Áron u. 64. szám alattit, vagy a budakalászi üzletüket az Omszki-tó mellett! Mindkét boltban szakmai tanácsokkal és a közelben lévő emelkedőkön személyes próbával várnak!

 

 

 

What’s your favorite bike brand? – Here are your answers!

Our 2020 spring cycling survey received an unprecedented amount of interest, the number responses exceeded all our expectations. Thanks to our readers’ willingness to take part, we accumulated a lot of interesting information about cycling lifestyle, preferences and future plans. As you would expect, this information is not confidential, and in present and upcoming articles we share much of the results with those, who have made the findings possible. In the first part of the series we answered the central question of the survey: „Who is the average Bikemag reader?” In this part, we are dealing with issues related to bicycle brands, which has also yielded very interesting, and often surprising results. Let’s dive into the research!

What’s your favorite bike brand?

What’s your favorite bike brand?

 

The first question our new survey enquired about was “What’s your favorite bike brand?” Unsurprisingly most respondents ticked „Specialized”, but the margin of victory over Trek in second-placed is no small feat. A landslide victory to say the least! Not far behind Trek came Bianchi. For the rest of the Top 10 placings there was quite a battle. Cannondale was 4th and Merida 5th according to the readers’ rankings, but not much separated this duo from 6th and 7th placed Germans, Canyon and Cube. Interestingly there are three American brands in the top four, and only two Italian brands – Bianchi and Pinarello – could squeeze into the TOP 10. The sudden advance of overseas brands and the relative overshadowing of traditional European manufacturers were certainly a surprise to our staff.

What brand of bike do you ride?

What brand of bike do you ride?

 

Here Merida came out on top with a walloping advantage as almost one in five responded as owning a Merida bicycle. The second place was taken by Cube just ahead of the traditional historical Hungarian brand Csepel. Trek was just ahead of Specialized in 5th place, and Btwin and KTM were tied for 6th. Giant, Kellys and Gepida rounded up the TOP 10. Hence we had two Hungarian, two Taiwanese and two American brands, the rest are all European manufacturers.

Which are the best known bike brands for our readers?

Which are the best known bike brands for our readers?

 

The archetypal brand familiarity ranking was also won by Merida, Csepel finishing in second place, showcasing its deep roots in the Hungarian market. Nevertheless the 3rd placed Specialized, followed by Bianchi and Trek were not much behind the top two brands. Decathlon’s Btwin brand also made it into the top 10, demonstrating the great strides the French big box retailer made in recent years.

We asked the reverse question to the one above, seeking out the readers’ unfamiliarity with certain brands on the Hungarian market. Here the best result was the brand the least respondents ticked from the list of manufacturer. From this perspective the Austrian KTM finished in first place, followed again by Csepel and Merida respectively. Interestingly a mere 0.82% of respondents said not to have heard of KTM, and „unfamiliarity” with Csepel also remaining below 1%. Only a whisker separated Merida from getting the runner-up spot from the once predominant Hungarian manufacturer of bicycles. In the Top 10 all brands scored less than 4.5%.