fbpx

A konnektivitási forradalom átalakítja az életünket

Mivel mára már adottak az ötödik generációs technológia széles körű elterjedésének feltételei, a Fidelity szakértői úgy vélik, a technológia nagy előrelépés lesz a távközlés frontján, a tech-befektetők előtt álló lehetőség pedig mindent átható és éveken át jelen lesz: Ugyanakkor a befektetők még nem számoltak annak a következményeivel, hogy bármelyikünknek állandó jelleggel 200 megabit és 1 gigabit közötti adatátviteli sebesség áll majd rendelkezésére az okostelefonunk révén.

Szakértők a technológiai forradalmat a képen érzékeltetik, hogy a jelenlegi 4G-s adatátvitel látenciája kb. 200 milliszekundum, ugyanez az ötödik generációban már kb. 1 milliszekundumra csökken. Ez gyakorlatilag azonnali kommunikációt tesz lehetővé, így rohamosan átalakulnak a kommunikációs rendszerek. Gondoljunk csak a megváltozott szórakozási szokásainkra, például arra, hogy egyre többen keresik fel a fizikai szerencsejáték helyett valamelyik online kaszinó magyar változatát. És ha már szerencsejáték, jó, ha tudjuk, az 5G befektetési potenciálja gigantikus, ráadásul éveken át nyitva áll majd.

A konnektivitási forradalom elején tartunk, de máris példátlanok a lehetőségek

Az összes eddigi mobiltechnológia elterjedési sebességének többszöröse az 5G-technológia elterjedésének sebessége, pedig szakértők szerint csak a konnektivitási forradalom legelején járunk. Igaz, a technológiai befektetők előtt álló lehetőségek mindezidáig példátlanok. Mindez a számok nyelvén kifejezve úgy néz ki, hogy amíg 2020 végén világszerte 229 millió 5G-előfizető volt, a Fidelity várakozásai szerint az USA-ban az év végéig 160%-kal fog nőni az előfizetők száma, de még ez a szám is eltörpül az előző év végén mért 175 milliós kínai 5G-előfizetői létszámhoz képest. Ugyanakkor az ötödik generációban rejlő potenciálnak még mindig csak a felszínét kapargatjuk.

Al-Hilal István, a Fidelity International közép-európai igazgatója szerint 2020 az 5G elterjedése, illetve az ahhoz kapcsolódó beruházások szempontjából tulajdonképpen lassú évnek számított köszönhetően a már zajló folyamatokat megszakító Covid-19 járványnak. Ennek ellenére több komoly mérföldkövet is sikerült elérni mind a termékbevezetések, mind az infrastrukturális beruházások terén. „Ezzel együtt a technológia elterjedéséhez szükséges infrastruktúra kiépítése és az 5G által lehetővé tett „hiperkonnektivitás” által lehetővé váló hosszabb távú fogyasztói és vállalati alkalmazások terén még mindig csupán a kezdeti lépéseknél járunk. A témához kapcsolódó befektetési lehetőségek szinte korlátlanok, melyek megragadásához célszerű tematikus, globális befektetési megközelítést választani, ugyanis az 5G a fejlettség különböző fokán álló és a konnektivitási technológiák bevezetésének eltérő szakaszában járó országokban egy egész sor ágazatra diszruptív hatással lesz” – teszi hozzá Al-Hilal István.

Pár gondolat az 5G-s szuperciklusról

Az ötödik generációs szuperciklust az Apple indította be az 5G-s iPhone 2020 októberében történt bemutatásával. Ahogy az 5G-s készülékek mindinkább anyagilag is elérhetővé váltak, úgy karolta fel a tömegpiac a technológiát.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo