Home Blog Page 184

Zavarnak a kíváncsi tekintetek? 6 tipp, hogy kívül tartsd őket

Ami az otthonunkban történik, az maradjon az otthonunkban! Mindannyian ezt szeretnénk, de csak kevesen teszünk lépéseket ennek biztosítására. Pedig otthonunk kifejezetten olyan hely, ahol magánéletünket bensőségesnek szeretnénk tudni, éppen ezért rendkívül zavaró tényező lehet egy kíváncsi szomszéd, vagy az utcáról bámészkodó emberek – egyes munkahelyek pedig ugyanígy magánszférát követelnek. Szerencsére léteznek praktikus módszerek, hogy megteremtsük otthonunk vagy üzletünk magánéletét.

Mikor lehet fontos magánszféránk védelme?

A megfelelően nagy tér, a biztonságérzet és az otthonos kialakítás mellett a magánszféra megléte is fontos szerepet játszik abban, hogy mennyire érezzük jól magunkat otthonunkban, munkahelyünkön.

Mindenkinek joga van hozzá, hogy az otthonában történtek magánügyek maradjanak. Az apró beszélgetésektől az egész családot érintő döntésekig fontos, hogy csak az érintettek legyenek részesei, és ne kerüljön belőle semmi nyilvánosságra. Ugyanez a helyzet a meghívott vendégekkel: az ő ügyeik biztosítása is a mi felelősségünk, amikor nálunk vannak.

Ami a munkahelyeket illeti, számos szolgáltató alakít ki bensőséges viszonyt ügyfeleivel, melyeket szintén távol kell tartani a nyilvánosságtól. Szépségszalonok, orvosi rendelők, terápiás helyszínek és még sorolhatnánk a privát szférát és nyugodt körülményeket igénylő helyzeteket. És persze akad olyan is, amikor például edzés vagy fürdőzés közben egyszerűen csak nem szeretnénk, ha minden járókelő minket bámulna.

Mindkét esetben elengedhetetlennek tűnik egyszerű praktikákkal biztosítani, hogy magánéletünk valóban rejtve maradjon a kíváncsiskodók elől. Lássuk, milyen módszerekkel élhetünk ennek érdekében!

6 tipp, amivel kizárhatjuk a kíváncsi tekinteteket

Számos módja van annak, hogy az üvegfelületek lefedésével megőrizzük házunk szépségfaktorát, a fényt is megfelelően áramoltassuk, mégis megóvjuk magánéletünket. Látni fogjuk: már minimális befektetéssel is sokat növelhetünk helyiségeink intimitásán.

Redőnyök, függönyök, árnyékolók

Talán a legnépszerűbb választást a redőnyök és függönyök felszerelése jelenti. Ablakredőnyöket jellemzően keményebb anyagokból választhatunk, ezeket a lamellákból álló redőnyöket leengedve egységes szerkezetet hozhatunk létre. A redőnyök lamellái persze különböző szögbe is állíthatóak, így szabályozhatjuk a láthatóság és a fény mennyiségét. A függönyök és ablakárnyékolók szintén teljes ablakburkolatok, de sokkal puhább anyagokat, jellemzően szöveteket használnak. Kombinálhatjuk vagy felváltva is használhatjuk ezeket attól függően, hogy milyen stílust szeretnénk a különböző szobákban, illetve hogy mennyire szeretnénk beengedni a természetes fényt.

Belátásgátló fólia

A fóliázott ablakok a legjobb és legegyszerűbb módszerek közé tartoznak az otthoni és munkahelyi magánélet fenntartásához. Mentesít minket mindenféle szerelés, szerkezeti változtatás alól, mégis tökéletes megoldást jelent a kíváncsi tekintetek elől, miközben minket semmiben sem korlátoz. A belátásgátló fólia ugyanis egyirányú láthatóságot biztosít, vagyis csak a kívülről jövő belátást akadályozzák. Belülről viszont mindig képben lehetünk a külvilág eseményeivel kapcsolatban, és az elérhető választások közül a legtöbb természetes fényt biztosítja.

Rengeteg különböző fajtája létezik. A szigetelő fóliák például segíthetnek blokkolni a kültéri hőmérsékletet, ezáltal csökkenthetik közüzemi számláinkat is. Egyes fóliák közel teljes UV-védelmet is nyújthatnak, amivel megvédhetnek minket a bőrkárosító sugaraktól. Akadnak extra szilárdságot biztosító belátásgátlófólia-változatok is, amik védelmet jelentenek a törések ellen. A dekoratív fóliák pedig elegáns stílusjegyekké változtatják ablakainkat, melyekre üzlethelység esetén kívülről akár markerintgcélú üzeneteket is tehetünk, miközben a bentről történő kilátást továbbra sem zavarják.

Növényzet

Egy zöld kerítés létrehozásával szintén távol tarthatjuk a kíváncsiskodókat, növényeink ráadásul kellemes látványt és tisztább levegőt is eredményeznek. Erre a célra talán az örökzöldek a legjobb választások: gyorsan fejlődnek és sűrű sövénnyé formálódhatnak évszaktól függetlenül, így egész évben nyugodt magánéletet biztosítanak.

Kerítés

Ha kerítést építünk az udvarunk köré, remek védelmet biztosíthatunk magunknak, a járókelők pedig ablakaink helyett a vadonatúj kerítés látványát élvezhetik csupán. Az emberek ezáltal tudni fogják, hogy távol kell maradniuk otthonunktól, nyugodtabb magánéletet biztosítva ezzel.

Csökkentsük a világítást!

A túl sok beltéri világítás a kívülállók számára sokkal feltűnőbbé teheti a házban zajló eseményeket. Érdemes tehát az őszi és téli hónapokban egy kicsit visszafognunk a világítást, ne tegyük helyiségeinket reflektorfénybe.

Egy kis átrendezés

Ha most nem fektetnénk be semmiféle árnyékoló eszközbe, érdemes segítségünkre hívni a logisztikát. Toljuk át a kanapét vagy éppen a masszázságyat a nappali vagy a szalon egy olyan sakrába, ahová kintről nem láthatnak be! A későbbiekben pedig tervezhetünk más, kevésbé átmeneti megoldásokkal is.

Egyszerű megoldásokkal is sokat tehetünk tehát magánéletünk védelmében, és a bensőséges hangulat megőrzése érdekében. A legfontosabb, hogy olyan megoldást válasszunk, mely elegendő fényt enged be a kiegyensúlyozott mindennapokhoz, valóban biztosítja nyugalmunkat, és segít csökkenteni a kíváncsi tekintetek miatti stresszt!

(X) Támogatott tartalom

Scott kerékpár márkaboltok vidéken

Az idei szezonra már országos lefedettséggel működik a Scott kerékpárok márkabolt hálózata, a hat budapesti kerékpárüzlet mellett kilenc vidéki kerékpárüzletet választott ki a svájci márka gyári viszonteladó partnerének.
Megkérdeztük a vidéki márkaboltokat, mit gondolnak a márkáról, miért tartják különlegesnek és innovatívnak és milyen kínálatot fognak tartani az üzletben a termékpalettáról:

MangoBike (Sopron)

A MangoBike Magyarország legnagyobb kerékpárszaküzlete. A nyugati határszélen megtanultuk, hogy vásárlóink igénylik az élményvásárlást. Ezért impozáns tereinkben, kivételes választékkal és kollégákkal várjuk kedves vásárlóinkat.

Ausztria közelsége miatt, már hosszú évek óta nagy tapasztalatunk van az elektromos kerékpárok forgalmazásában, és szervizelésében, természetesen a hagyományos kerékpárok mellett.
A Scott presztízs márka, ami nem hiányozhat üzletünkből!

Üzletünkben hagyományos és elektromos Scott kerékpárok is megtalálhatók, emellett Scott ruházati termékeket és Syncros kiegészítőket is kínálunk.

Cím: 9400, Sopron, Lackner Kristóf u. 10
Weboldal: www.mangobike.hu

 

Regina Kerékpár (Debrecen)

Ez a családi vállalkozás 1993-ban indult. Fő irányvonal kerékpáros kiskereskedelmi és szerviz tevékenység.
A Scott is azok közé a kerékpáros márkák közé tartozik, melyek irányítják a kerékpáros trendet, ez megmutatkozik a fejlesztésükben és a megjelenésükben. A fiatalos, lendületes márka tervezése jövőbe mutató, ezért mi kínálatunkból sem maradhat ki.

A boltunkban Scott MTB, Gravel és E-bike modellek lesznek elérhetőek. A kerékpárok mellett ruházatuk (mez, nadrág, zokni, dzseki) is megtalálható nálunk és Syncros kiegészítőket és alkatrészeket is tervezünk tartani.

Cím: 4027, Debrecen, Füredi út 64.
Weboldal: reginakerekparbolt.hu

 

Vitál Club Kerékpáráruház (Székesfehérvár)

A Vitál Club Kerékpáráruház több mint 25 éve áll a bringások szolgálatában. Az ország egyik legnagyobb kerékpárválasztékával, 400 négyzetméteren várjuk a legmegfelelőbb kerékpárt keresőket. Szinte minden kerékpárfajta megtalálható áruházunkban, köztük a klasszikus MTB-k mindhárom kerékmérettel (26-27,5-29”), országúti kerékpárok óriási választékban, trekking, cross, elektromos kerékpárok (pedelecek), fitness, tandem, city, mini, háromkerekű, összecsukható kerékpárok.

Nagy hangsúlyt fektetünk a szakmaiságra is, három szerelőnk folyamatosan építi, gyógyítja, ápolja a kétkerekűeket. Műhelyünkben számtalan elektromos átalakítás, tandem, fekvő kerékpár készült már.
Bár sokak számára a Scott „csak” egy kerékpár márka a sok közül, viszont az egyedi fejlesztéseikkel, innovációikkal vitathatatlanul a nemzetközi bringaipar prémium szegmensébe tartoznak.


Egy új lehetőséget jelent számunkra a Scott kerékpárok értékesítése, mindig is szerettünk volna egy (másik) igazán prémium márkát üzletünkbe, ezzel növelve a színvonalat. Újdonsült Scott kereskedőként izgatottan várjuk az első fecskék beérkezését, hogy testközelből is megtapasztalhassuk a márka egyediségét és minőségét. Termékpalettánk bővítése Scott márkával könnyedén kivitelezhető, hiszen szortimentjükben mindenki megtalálja a magának való kerékpárt.
A márka teljes (Magyarországon elérhető) szortimentje termékpalettánk részét képezi, legyen szó MTB (XC, trail, sport), cross, trekking, országúti vagy gravel kerékpárról.


Scott kerékpáros cipőket fogunk forgalmazni, MTB, országúti, valamint triatlon kategóriát is. Jelenleg nem válogattuk még be a termékpalettánkba a Syncros kiegészítőket, viszont a közeljövőben terveink között szerepel.

Cím: 8000, Székesfehérvár, Király sor 60.
Weboldal: www.fehervarkerekpar.hu

 

Balaton Bike Tour – SportRent ebike kölcsönző és szerviz (Veszprém)

A SportRent veszprémi e-bike kölcsönző és szerviz Scott márkabolttal egészül ki 2022. tavaszától és a Scott bringák és kiegészítők széles portfóliójával és eBike specifikus szervizzel várja a Budapest úton a tekerni vágyókat. Nálunk a legújabb e-bikeokat nem csak megvásárolni tudod, hanem vásárlás előtt ki is próbálhatod!

A Scott a csapatunk kedvenc ebike márkája a magas minősége és a megbízhatósága miatt. Imádjuk a designt, az alkatrészek minőségét a legapróbb részletekig!


Kölcsönzőnkben az adrenalin függőket várják az elektromos Strike eRide 930/940 típusok, az erdei ösvényekre Aspect eRide 930/940 és Contessa Active eRide 920/930 repítenek, városi és vidéki kalandokra pedig Sub Sport eRide10 és Sub Tour eRide20 az ajánlatunk! Gyerek bringának a Roxter eRide a legjobb választás!
Hagyományos kerékpárokból aszfaltra a Sub Comfort 10/20, földutakra Sub Cross 20/30 típusok lesznek elérhetőek.
Scott kerékpáros férfi és női ruházat, bukósisakok, napszemüvegek is várnak nálunk!


Ha javításra van szükséged, ebike specifikus szerviz szolgáltatást is nyújtunk, Bosch és Shimano licenccel, valamint Syncros kerékpáros kiegészítők széles választékával várjuk a minőségi alkatrészek kedvelőit.

A Scott az a bringa, amibe könnyen szerelembe lehet esni. Próbálkoztunk más gyártókkal is, de a Scott volt az egyetlen, ami még nem hagyott cserben. Minden terepviszonyra van megoldása, imádjuk a Scott bringákkal felfedezni a világot! Nemcsak veszprémi márkaboltunkban, de partnerünknél, a Balaton Bike Tournál a Balaton-felvidék számos pontján bérelhetsz és kipróbálhatod a bringákat akár vezetett élmény túrákon!

Cím: 8200, Veszprém, Budapest út 89./A
Weboldal: www.balatonbiketour.com/kerekparkolcsonzes

 

GeorgeSport (Győr)

A GeorgeSport Kerékpárszaküzlet 1994 óta képvisel Győrben nagy márkákat a kerékpárpiacon. Szeretnénk eljuttatni a vásárlóinknak egy igazán elit márkát, amely a Scott névre hallgat. 2022-ben limitált számban lesz kapható az üzletben, és érdeklődés függvényében 2023-ban bővebb paletta kerül a kínálatunkba.

A Scott különleges helyet foglal el a kerékpármárkák között, hiszen a kerékpársport minden szakágában jelen van, számos élsportoló választja, és a márka a szabadidős kerékpársportban is helyt áll.
A Scott innovációi közül elsőként a SPARK rugózási rendszere jut eszünkbe, ami kiemelkedőnek bizonyult, az integrált felfüggesztés új távlatokat nyitott az XC és az all mountain területén.

A boltban mountainbike-ok, országúti, trekking és off-road trekking kerékpárok lesznek elérhetők, ezenkívül széles kínálattal várjuk az ebike-rajongókat is. A Scott családhoz tartozó Syncros kiegészítőkből is igyekszünk minél szélesebb portfóliót tartani.

Cím: 9022, Győr, Szent István út 39.
Weboldal: www.georgesport.hu

 

Ebike2Go (Csopak)

A kerékpározás evolúciós folyamatának fontos állomásához érkezve szeretnénk teljeskörűen kiszolgálni minden e-bike iránt érdeklődőt, valamint azokat is, akik a hagyományos biciklizésben lelik örömüket. A kínálatunkban 70/30 arányban szerepelnek az e-bike/hagyományos kerékpárok, ezért is választottuk az Ebike2Go nevet.

Az indulástól fontos szempont a megfelelő és széles körű modell választék bemutatása és ebből történő értékesítés. Kínálatunkból nem hiányozhat a megbízható és remek ár/érték aránnyal rendelkező Scott márka sem.

A Scott eRide kerékpárok széles választéka mellett Scott ruházati termékekkel, védőfelszerelésekkel és Syncros kiegészítőkkel, valamint – a Bosch hálózat tagjaként- márkafüggetlen kerékpárszerviz szolgáltatással várunk mindenkit immár két üzletünkben is: Budapesten és a Balaton északi partján, Csopakon.

A vásárlói igények nagyon széles spektrumon mozognak és mi már az üzlet indulásától célul tűztük ki ezek teljes körű kiszolgálását, többek között tesztelési lehetőséggel.

Scott tesztkerékpárjaink:

2022 RANSOM eRide 920
2022 GENIUS eRide 920
2022 STRIKE eRide 930 (L)
2022 STRIKE eRide 930 (M)
2022 SPARK RC Team Issue AXS
2022 SPARK 910 (M)
2022 SPARK 910 (L)
2021 ADDICT eRide 10
2021 ADDICT RC Force AXS
2021 ADDICT Gravel

Cím: 8229 Csopak, Fürdő u. 37. (BUBORÉK)
Weboldal: www.ebike2go.hu

 

Nelson Bike Kerékpárszaküzlet (Veszprém)

Mottónk: „Sport Bringa Szerelem
Az alapítás óta a sport a kerékpározás és a technika szeretete vezérel minket.
Olyan minőségi szolgáltatást igyekszünk nyújtani, ami minden igényt maximálisan kielégít, illetve a kerékpározás minél szélesebb körű elterjedésének népszerűsítését is magába foglalja. Sokkal többet szeretnénk adni egy átlagos bringaboltnál, és erre adottak a lehetőségeink. Imádjuk a munkánkat és a Bringásokat!

Nelson Bike és Scott:
Mindig szerettünk volna egy igazi „Zászlóshajót” a csúcskategóriában és a Scottal sikerült ezt a célt elérni. A Scott egy innovatív, világszinten ismert és elismert, kompromisszummentes márka.


Nálunk elsősorban a mountainbike vonal erős, de terveink között szerepel a gravel irányzat fellendítése a környéken. Erre kiválóan alkalmasak lesznek a Scott Addict Gravel modelljei.
A Scott kerékpárokon kívül, a márka ruházati termékeit és kerékpáros cipőit is megtalálhatjuk az üzletünkben.

Cím: 8200, Veszprém, Almádi út 40.
Weboldal: www.veszpremkerekpar.hu

 

SzegedBike (Szeged)

Üzletünk a dél-alföldi régió egyik legnagyobb kerékpáros komplexuma, majdnem egy évtizede vagyunk jelen a kerékpáros piacon. Nálunk megtalálható minden, amire a kerékpározáshoz szükség lehet: a kerékpárokon kívül alkatrészek, kiegészítők, sportitalok, fitness kiegészítők, edző görgők, kerékpáros ruházat, karbantartáshoz/javításhoz termékek, ezenkívül elektromos rollerek, túra ruházat.

A Scott a fennállása óta hatalmas fejlődésen ment keresztül, felküzdötték magukat a világ élvonalába viszonylag hamar, és a folyamatos újításoknak hála kikerülhetetlen a márka, ha valaki igazán jó kerékpárt szeretne magának vásárolni.
A Scott nem csak egy márka, hanem egy életérzés. Azt hiszem erről nem kell többet mondani, aki ismeri az tudja, aki pedig nem ismeri, azzal szívesen megismertetjük.

Legelső sorban montik lesznek elérhetők az üzletünkben: Aspect, Contessa, Scale. Gravelből Speedster, a cross, és trekkingből a SUB sorozat lesz majd elérhető.
A kerékpárokon felül ruházatot is tartunk a boltban: mezek, nadrágok, kabátok, kesztyűk, zoknik várják az érdeklődőket, kiegészítőkből pedig bukósisakok, szemüvegek, kulacsok, kulacstartók, táskák lesznek megtalálhatók nálunk.
Syncros termékeket is érdemes keresni az üzletünkben, pumpákat, szerszámokat, nyeregtáskákat, kulacstartókat, kulacsokat tartunk.

Cím: 6724, Szeged, Vásárhelyi Pál út 16.
Weboldal: bicajozz.hu

 

KerékpárGuru (Nyíregyháza)

1995 óta küldetésként tekintünk arra, hogy szakértelemmel és kedvességgel, segítőkész törődést adjunk. Négyszeres ország boltjaként a 4 szintes kerékpár üzletünkben, számos presztízs márkával találkozhatsz, de ha csak egy jó kávéra ugranál be hozzánk, akkor is szívesen látunk, kerékpáros Barátunk.

Egy olyan nagy múlttal rendelkező prémium minőségű világmárka mint a Scott, számunkra a szabadság és fejlődés jelképe. Egyszerre testesíti meg a múltat, jelent és jövőt.

Az új Addict Gravel megjelenése kapcsán fontosnak tartom elmondani, hogy nagyon hasznosnak tartom a gravel kategóriát. Tökéletes választás azok számára, akik országúti kerékpárt keresnek aszfaltos túrázásra vagy enyhébb terepezésre. Számos előnyük mellett fontos információ lehet, hogy ezek a kerékpárok kényelmesebb testtartást tesznek lehetővé.

Várunk személyesen az üzletünkben, ha világmárkás Scott MTB kerékpárt szeretnél kipróbálni vagy vásárolni.

Cím: 4400, Nyíregyháza, Szalag u. 33.
Weboldal: www.kerekparguru.hu

 

Scott kerékpár márkaboltok Budapesten – 6 top szakbolt a fővárosban

(X) A cikk megjelenését a Scott támogatta.

Tekerés a győzelemig: A professzionális kerékpárversenyzés stratégiáinak és taktikáinak vizsgálata

A kerékpárversenyzés egyre növekvő népszerűségnek örvend a sportfogadók körében, akik izgalmas és lendületes versenyekre tesznek fogadásokat. Nem véletlen, hogy kerékpár versenyekre is lehet használni a sportfogadási bónuszok jelentős részét. A professzionális kerékpárversenyzés stratégiái és taktikái kulcsfontosságúak a sikeres fogadásokhoz, mivel a verseny alakulása és kimenetele számos tényezőtől függ.

A kerékpárversenyzés vonzereje a sportfogadásban

A kerékpárversenyek dinamikus események, amelyek rengeteg izgalmat és lehetőséget rejtenek a fogadók számára. A versenyek során a versenyzők különböző taktikákat alkalmaznak, amelyek közvetlen hatással vannak a verseny alakulására, és így a fogadások kimenetelére is.

A professzionális kerékpárversenyzés stratégiáinak és taktikáinak fontossága a fogadások során

Az online sportfogadás során elengedhetetlenül fontos megérteni és elemezni a kerékpárversenyzés különböző stratégiáit és taktikáit annak érdekében, hogy sikeresen fogadhassanak. A versenyzők teljesítményének és a verseny körülményeinek alapos figyelembevétele mellett a taktikák és stratégiák megértése segíthet a fogadóknak abban, hogy okos döntéseket hozzanak a fogadások során.

A kerékpárversenyek alapjai

A kerékpárversenyek sokszínű és izgalmas események, amelyek különböző szakágakban zajlanak világszerte. Az országúti versenyek a legnépszerűbbek, ahol a versenyzők hosszú távokat tesznek meg változatos terepen. Ezek a versenyek különböző szakaszokra oszlanak, amelyek magukban foglalják a sík, hegyi és időfutam részeket.

A hegyi szakaszok a verseny legkeményebb részei, ahol a versenyzőknek meredek emelkedőkkel és lejtőkkel kell szembenézniük. Az időfutamok pedig egyéni versenyzők teljesítményét tesztelik meg, melyek gyakran döntenek a verseny végeredményéről.

A versenyzés nemcsak az egyéni erőről szól, hanem a taktikáról és a csapatmunkáról is. A csapatok összehangoltan dolgoznak azért, hogy segítsék a legjobb versenyzőiket, és elősegítsék a sikerüket a versenyeken.

A fogadásokra ható faktorok

A sportfogadás online kimenetele sok tényezőtől függ. A kerékpárversenyekben való fogadások során számos tényezőt kell figyelembe venni. Elsősorban a versenyzők teljesítményét és formáját kell elemzés alá venni. Fontos figyelembe venni az egyes versenyzők erősségeit és gyengeségeit, valamint korábbi eredményeiket és tapasztalataikat.

A verseny során a körülmények is döntő szerepet játszanak. Az időjárás és a terepviszonyok jelentősen befolyásolhatják a verseny alakulását és kimenetelét. A hegyi szakaszokon vagy a rossz időjárásban a versenyzők teljesítménye jelentősen változhat, így ezeket a tényezőket alaposan mérlegelni kell a fogadások során.

Stratégiák és taktikák

Az online sportfogadás Magyarországon számos lehetőséget kínál kerékpár versenyek tekintetében is. A fogadások során alkalmazott stratégiák és taktikák között szerepelnek a favoritok és esélyesek kiválasztása, valamint a verseny különböző szakaszaira való tippadás. A verseny különböző részeire alkalmazott taktikák között szerepelhetnek a hegyi szakaszokra, az időfutamokra vagy a sprintekre való koncentrálás.

A versenyzők taktikája és a csapatmunka is meghatározó tényező a fogadások során. A csapatmunka lehetőséget ad arra, hogy egy csapat több versenyzőjére is fogadjunk, mivel a taktikus csapatmunka képes lehet megváltoztatni a verseny alakulását.

Tippek és tanácsok

A kerékpárversenyekre történő fogadás során fontos az alapos előkészület és a megfelelő információgyűjtés. A verseny előtti elemzésnek és a versenyzők figyelemmel kísérésének nagy szerepe van a sikeres fogadásokban. Emellett fontos figyelembe venni a körülményeket és az időjárást is a fogadások megtétele előtt. Valamint arra is érdemes figyelni, hogy mi a sportfogadás oldalak kínálata.

Összegzés

A kerékpározás nagyon népszerű sportág Magyarországon. A lelkes rajongók igyekeznek minél inkább részt venni a versenyekben, akár nézőként, akár sportfogadóként. A kerékpárversenyzés és a fogadások szorosan összekapcsolódnak, és a megfelelő stratégiák és taktikák alkalmazásával a fogadók nagyszerű lehetőségeket kínálhatnak a nyeremények megszerzésére.

Április 23-án I bike Budapest bringás felvonulás

Április 23-án, várhatóan több tízezer résztvevővel, új útvonalon és új célokkal rendezik meg az I bike Budapest bringás felvonulást.

Az idei felvonulás célja, hogy a még nem bringázók számára is bringázhatók legyenek a hamarosan véget érő nagy felújítások útvonalai.

„Azt szeretnénk, hogy metrópótlás után alakítsák kerékpársávvá az Üllői úti buszsávokat, tegyék biztonságosabbá a kiskörúti biciklisávot és legyen bringázható a Lánchíd” – írják a Facebook eseményben.

Miért van erre szükség?

– Az Üllői úti kerékpársávval egy nagyon hiányzó kapcsolat jönne létre Ferenc- és Józsefváros, az egyetemek, illetve az új lakó- és irodanegyedek, valamint a belváros között, és a kerékpársáv segítene életet vinni a ma még városi autópálya-jellegű útvonal kereskedelmébe.
– A kiskörúti biciklisávnak évente több mint egymilliós forgalma van, mégis nehéz átjutni az Astoria csomóponton.
– A Lánchíd a hiányzó pest-budai belvárosi biciklis kapcsolatot teremtené meg.

Az I bike Budapest bringás felvonuláson a város olyan útjain lehet akár gyerekekkel is végigbringázni, ahol máskor nem. Ezt rendőrök és több száz önkéntes szervező biztosítja.

Az eseménnyel viszont egy olyan Budapestet szeretnének teremteni, ahol nem csak ezen az egy napon tud mindenki biciklire tud ülni. A szervezők hisznek abban, hogy ahol jó bringázni, ott jó élni.

Erre pedig igény van: a Kerékpárosklub felmérései szerint a budapestiek több mint 70 százaléka nyitott a kerékpározásra, ha javulnak a feltételei.

Időpont, útvonal

Az I bike Budapest bringás felvonulás a nemzetközi Föld Napjához igazodva április 23-án, 15:00-kor indul a városligeti Királydombtól, ahonnan a Damjanich utca, Rottenbiller utca, Rákóczi út érintésével az Erzsébet hídon megy át Budára. A menet átkel az Alagúton, majd az Attila útról visszafordulva újra átteker az Erzsébet hídon. Ezután a Pesti alsó rakparton éri el az Árpád hidat és a Margitszigetet, ahol délután 5 körül bringaemeléssel zárul.

A menetet Désireé Bonis, Hollandia új nagykövete indítja el, mert a világ legbringásabb országa több mint 10 éve segíti a magyar kerékpáros fejlődést.

Fantasztikus Valter-sprint Barcelonában, Girmay történelmet írt Belgiumban

Valter Attila Katalóniában már bizonyított, most itt az idő, hogy az Alpokot is bevegye. Fotó: Valter Attila Facebook

Andrea Bagioli (Quick-Step Alpha Vinyl Team) győzelmével ért véget a Katalán Körverseny (2.UWT) hetedik szakasza, miután centiméterekkel megelőzte Valter Attilát (Groupama-FDJ) a befutóban. Olaszországban Fetter Erik (EOLO-Kometa) és Szarka Gergely (Giotti Victoria Savini Due) állt rajthoz, Szlovéniában Filutás Viktor (Adria Mobil) volt érdekelt, Kusztor Péter (Novo Nordisk) pedig a Rodoszi Körversenyt (2.2) teljesítette. A nap csúcseseménye a Gent-Wevelgem (1.UWT) macskaköves klasszikusa volt.

Katalóniában eljött a körverseny 101. kiírásának zárószakasza: Barcelonától Barcelonáig 138 kilométer, és hatszor ugyanaz a második kategóriás emelkedő várt a mezőnyre. Az etap vége síknak ígérkezett, így mezőnyhajrára volt kilátás, ez pedig egyszem honfitársunknak nemigen kedvezett. Ennek ellenére, ahogy tavaly, úgy most is az utolsó szakaszon – ráadásul megint Barcelonában – robbantott Ati, csak ezúttal nem a harmadik, hanem a második helyet szerezte meg, amelyhez 20 UCI-pont is társult. Valter a fiatalok versenyében a nyolcadik, összetettben a 26. pozícióban zárt (emellé kapott még 16 pontot), miután mai teljesítményével nyolc helyett lépett előre. A szakaszt Andrea Bagioli nyerte, megszerezve ezzel első szakaszgyőzelmét idén. Az élen nem történt változás tegnaphoz képest, így Sergio Higuita (BORA-Hansgrohe) viheti haza a zöld (összetett), a piros (hegyi pontverseny) és a narancs (legjobb fiatal) trikót is, míg a legjobb sprinter elismerést Kaden Groves (Team BikeExchange-Jayco) érdemelte ki. Összetettben a második Richard Carapaz (Ineos Grenadiers), a harmadik João Almeida (UAE Emirates) lett.

A mai nap legnagyobb versenyére Belgiumban került sor, ugyanis jött az első macskaköves klasszikus, a Gent-Wevelgem. A táv 250 kilométer volt, hat macskaköves szektorral, és jó néhány brutális emelkedővel. A néhány száz méteren belül 10% feletti átlagos meredekséggel rendelkező Kemmelberget háromszor kellett leküzdenie a kerekeseknek. A versenyen az összes sztárcsapat képviseltette magát, és nem kisebb nevek ültek nyeregbe, mint a hétközi harelbekei egynapos győztese, Wout van Aert (Jumbo-Visma), a Milánó-San Remo győztes Matej Mohorič  (Bahrain-Victorious), de itt volt Fabio Jakobsen és Kapser Asgreen a Quick-Stepből, Mads Pedersen a Trekből, Alexander Kristoff az Intermarchéból és Peter Sagan a TotalEnergies-ből, csupa-csupa jó sprinter, a teljesség igénye nélkül. Kristoff és Pedersen egyszer, Sagan pedig már háromszor is megnyerte ezt a versenyt, tavaly pedig van Aert vihette haza a trófeát Wevelgemből. Peák Barnabás (Intermarché) a hétközi versenye után ma nem állt rajthoz, csapattársa azonban a semmiből megszerezte a győzelmet. A Dries van Gestel (TotalEnergies), Jasper Styven (Trek-Segafredo), Christian Laporte (Jumbo-Visma) és Biniam Girmay (Intermarché) kvartett az utolsó húsz kilométeren elszakadt a mezőnytől, és bár kevesen hitték (talán ők maguk sem), de előnyük kitartott a végéig, így ők négyen sprintelhettek a győzelemért. Végül az eritreai Girmay volt a leggyorsabb, így a Gent-Wevelgem történetében először avattak afrikai győztest. Az esélyesek között semmiképp sem számon tartott Girmay borsot tört a nagyok orra alá, és a 21 éves bringás élete első World Tour-győzelmét aratta. Másodiknak Laporte, harmadiknak van Gestel jött be. Soha rosszabb versenyt!

Az eritreai kerékpáros történelmet írt. Fotó: Sprint Cycling Agency

Olaszországban két magyar versenyző is nyeregbe ült vasárnap a GP Industria (1.Pro) 44. kiírásán: Fetter Eriknek és Szarka Gergelynek is szurkolhattunk, akik egyaránt részt vettek a Coppi e Bartali tegnap véget ért ötnaposán. 192 kilométer, és négyszer ugyanaz az emelkedő szerepelt a programban, ami nem szórta végül szét a mezőnyt, és egy izgalmas sprintbefutó lett a verseny a vége. Fetter ma is parádésan teljesített, jutalma a 11. hely, míg Szarka nem fejezte be a versenyt. A magyar versenyző 30 világranglista pontot szedett össze, eredményével pedig jelezte, hogy lehet vele számolni a közeljövő nagyobb versenyein is. A győzelmet Diego Ulissi (UAE Emirates) seperte be.

Fetter Erik verseny után az alábbi gondolatokat osztotta meg velünk: „A verseny nehéznek ígérkezett, és az is volt. Már az elejétől kezdve elég nagy tempót diktáltak. Ma én voltam a kiemelt ember, értem dolgozott a csapat. Gyönyörű munkát végeztek, mindig a lehető legjobb pozícióba helyeztek engem az emelkedők és a fontos kanyarok előtt is.”

„A végén négy kör volt egy viszonylag hosszú és kemény emelkedővel. Két körrel a vége előtt a Trek-Segafredoban versenyző olasz Brambilla Gianlucával támadtunk, és abból kialakult egy 6-7 fős szökevénycsoport. Mindez elég jónak ígérkezett, de aztán hátulról még felértek páran, és így az utolsó körre kb. 20-25-en voltunk. Az utolsó körben az emelkedőn megkezdődtek az óriási támadások, ott 4-5-en meg tudtak lépni, én egy kicsit lemaradtam róluk, így a második csoportban, 40-50 méterrel mögöttük üldöztem őket. Szerencsére a csoportomban volt Vincenzo Nibali és elég sok nagy név, és együtt összedolgozva viszonylag hamar felértünk a szökevényekre, onnantól 10-15-en voltunk a legvégén. Nagyjából egy km-re a céltól 4-5-en támadtak, a többiek nem reagáltak. Én vártam a nagyobb csapatokra, és a nagyobb nevű versenyzőkre, hogy majd utánuk erednek, de végül ez nem így történt, úgyhogy ha jól tudom, akkor ők éppen haza is értek, mi meg mögöttük sprinteltünk, és így lettem 11.” – fejtette ki mondandóját a finálé kapcsán Fetter.

Szlovéniában az Adria Mobil hazai pályán versenyezhetett Filutás Viktorral a sorában, a csapat szponzoráról elnevezett egynapos versenyen (1.2). A mezőnyben összesen kilenc magyar kerékpáros volt érdekelt, miután az Epronex Cycling Team hét versenyzője mellett Hrenkó Norbert (Solme – Imesa – Olmo) is felsorakozott a rajtvonalon. Az országúti bajnok nem fejezte be a versenyt, a magyarok közül a legjobban Karl Ádám teljeseített ma.

Rodosz szigetén a héten tartottak egy négynapos körversenyt, ahol egyetlen magyarként Kusztor Péter szerepelt. A 37 éves versenyző a mai záróetapon a 46., míg összetettben a 31. helyen végzett.

A lakásvásárlás 6 gyakori buktatója, amire érdemes odafigyelni

Az első lakást megvásárlása igazán különleges élmény, mint ahogy minden első dolog az életben. Van egy felejthetetlen varázsa annak, amikor beköltözhetünk az első, saját otthonunkba. Ahhoz viszont, hogy ez a jó élmény ne forduljon át hirtelen rémálomba, körültekintőeknek kell lennünk a lakásvásárlásnál.

Mire kell odafigyelni, lakásvásárláskor?

Ha az alábbiakat sorra vesszük a nagy döntés meghozatala előtt, akkor nagyon nagy – negatív – meglepetés már nem fog érni. Ez pedig megnyugtatóan hangzik, nemde?

1.      Zajszint

Mindegy, hogy kertes házat vagy lakást vásárolunk, oda kell figyelnünk arra, hogy az mennyire zajos környéken helyezkedik el. A ház előtt elhaladó villamos vagy főútvonal intő jel lehet, de olyan is előfordulhat, hogy csak időszakosan van nagy forgalom arrafelé. Ezért érdemes több napszakban is ellátogatnunk a kiszemelt ingatlan környékére, hogy lássuk, mekkora mozgás van ott munkaidő után, hétvégén. Hiszen hiába van egy szép nagy erkélyünk vagy verandánk, ha nem tudunk kint zavartalanul pihenni.

2.    Lakóközösség

Ez még egy olyan sarkalatos pont tud lenni, ami képes felülírni minden mást. Egy rossz szomszédság, állandó viszálykodás elüldözheti az embert a kiszemelt otthonából. Ha van rá lehetőségünk, akkor elegyedjünk szóba pár szomszéddal, kérdezzük meg kik laknak a házban, a környéken, ők hogy érzik itt magukat, szokott-e problémájuk lenni valakivel. Persze garanciát ez sem jelent arra, hogy szuper lakóközösségbe fogunk csöppenni, de azért talán árnyalhatja egy kicsit a képet.

3.    Szerkezeti hibák

Sajnos vannak olyan szerkezeti hibák, amik kívülről nem látszanak. Például ha a tetővel van valami probléma, süllyedni kezdett a fal, akár már repedések is keletkeztek rajta, csak azokat bevakolták. Érdemes egy statikus szakembert felfogadni, aki megvizsgálja az épületet, és biztosít arról, hogy nem bújik meg semmilyen rejtett hiba.

4.   Vezetékek, csövek

Ezek is olyan elemei egy lakásnak, amik nincsenek szem előtt, így nem is lehet csak úgy letesztelni, hogy milyen állapotban vannak. Hiszen lehet, hogy ha lehúzzuk a WC-t akkor rendesen lefolyik a víz, de jellemzően havonta eldugul valahol a vezetékrendszer. Az elektromos hálózat elöregedése is okozhat gondokat. Ha régebbi építésű a ház, akkor rákérdezhetünk arra, hogy azóta a vezetékek lettek-e cserélve, ennek van-e valahol nyoma?

5.   Rossz hitelkonstrukció

Hitelből történő vásárlás esetén alaposan meg kell vizsgálni, hogy milyen hitelkonstrukciót választunk. Ezek a hitelek általában 10-20 éves futamidejűek, azaz nagyon nem mindegy, hogy végül mennyi pénzt fizetünk vissza, ahogy az sem, hogy mennyit módosul időközben a kamat és ezzel a fizetendő összeg. Akár az is okozhat súlyos problémákat, hogy már lefoglalóztuk a lakást, de a bank mégsem adja meg a felvenni kívánt hitelt, mert nem felelünk meg valamelyik feltételnek.

Szerencsére ma már léteznek meglehetősen pontos értéket megadó lakáshitel kalkulátorok, amelyekkel ki tudjuk számolni a várható költségeket, vagy egy független pénzügyi tanácsadó véleményét is kérhetjük.

6.   Bérbeadási nehézségek

Vásárolhatunk befektetési céllal is ingatlant, viszont ebben az esetben oda kell figyelni arra – ha Airbnb bérbeadást tervezünk –, hogy az adott társasház nem korlátozza-e a rövidtávú bérbeadást. Amennyiben a társasházi szabályzat tiltja, akkor nem érdemes abban az épületben vásárolnunk, mert később ebből sok problémánk lehet, vagy kénytelenek leszünk túladni a lakáson.

Egy körültekintő döntés

A lakásvásárlás egy izgalmas eseménye az életünknek, de azon kívül, hogy rengeteg örömmel jár, sok felelősséggel is. Nem érdemes hirtelen felindulásból, impulzívan, első lelkesedésünkben megvásárolni a nekünk megtetsző lakást, mert komoly gondokat zúdíthatunk a saját nyakunkba. Lehetőség szerint beszéljünk a vásárlás előtt több szakértővel, használjunk lakáshitel-kalkulátort és mindenképpen legyünk nagyon körültekintőek, hiszen hosszú évekig hatással lesz ránk ez a döntésünk.

(X) Támogatott tartalom

Hogyan készítsük fel kerti tavunkat a télre?

Egy kis tó a kertünk igazi éke lehet. Nemcsak vizuálisan javíthat sokat a kert megjelenésen, hanem teljesen más hangulatot is ad neki. A víz nyugtató közelsége, a vízcsobogás lazító hangja, a felszín alatt úszkáló halak látványa, mind-mind pozitívan hatnak a közérzetünkre – ráadásul arra csábít, hogy több időt töltsünk a szabadban. De ne feledjük: a tél közeledtével a tó és élővilágának igényei megváltoznak – és nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy átvészelhessék a hideg időszakot.

Hogyan téliesítsük a kerti tavunkat?

Ahhoz, hogy tavasszal újra teljes pompájában tündökölhessen kertünk legszebb pontja, már most el kell kezdenünk a teendőket. Nézzük, melyek ezek!

Tisztítás

Az első lépés, hogy eltávolítjuk a tóból az iszapot, az ürüléket, a növényi maradványokat, szóval minden lebomló szerves anyagot. Ezekből ugyanis gázok képződhetnek, amik ártanak a halaknak. Már ősszel elkezdhetünk felkészülni a teleltetésre, ha lombvédő hálót feszítünk ki a tó fölé, amivel megakadályozzuk, hogy belepotyogjanak a levelek. Minél kevesebb a szennyeződés a vízben, annál kevésbé vannak leterhelve a kerti tó szűrő is.

A növények felkészítése

Távolítsuk el azokat a növényeket, amik nembírják a hideget, és tároljuk őket olyan helyen, ahol nem szenvednek fagykárt! Azok a növények maradhatnak a helyükön, amik jól bírják a mínuszokat is, viszont vágjuk vissza őket, hogy minél kevesebb levél maradjon rajtuk, és azok ne tudjanak lehullani a tó aljára. Érdemes eltávolítani a gazokat, gyomokat hogy ezekből se keletkezzen rothadó hulladék.

Halak téliesítése

Ha egész évben rendesen voltak etetve a halak, akkor elraktároztak már annyi tápanyagot, amivel átvészelik a telet. A téli időszakban nem fognak enni, az emésztőrendszerük teljesen leáll, ezért táplálékot sem kell biztosítani a számukra. Amint tartósan 10 Celsius-fok alá esik a hőmérséklet, fejezzük be az etetést, a felesleges eleséget pedig érdemes eltávolítani, mert az is csak el fog rohadni!

Fontos tudni: csak olyan tó alkalmas arra, hogy halak átteleljenek benne, ami 1 méternél mélyebb. Ebben az esetben a tó alján akár 4 Celsius-fok is lehet, akkor is, ha a víz felszíne be van fagyva, ez a hőmérséklet pedig már megfelelő arra, hogy a halak átvészeljék a hideg időt.

A víz állapotának megőrzése

A téli körülmények között is ügyelni kell arra, hogy a víz tiszta maradjon, hogy meglegyen a megfelelő oxigénszint a halak számára. Ha befagy a tó, akkor nem jut oxigén a vízbe, és a káros gázok sem tudnak távozni, így a halak akár meg is fulladhatnak.

Megoldás lehet, ha poliészterúszóval fűtjük a tavat, és ezzel megakadályozzuk a jégképződést, de levegőztetőrendszerrel is juttathatunk plusz oxigént a vízbe. Használhatunk még szivattyút is, ami lassan keringeti a vizet a tóban, így jót tesz az oxigénellátásnak, és körülötte nem is fagy be a víz. A kertitó-szűrő használata ilyenkor is fontos, hogy eltávolítsuk a szennyeződéseket a vízből.

A technika megóvása

A hideg és a fagyok árthatnak bizonyos technikai berendezéseknek. A szivattyút 30 centiméternél mélyebbre kell helyezni, de közben arra is ügyelni kell, hogy ne a halak mellől szívja fel a melegebb vizet, mert akkor azok elpusztulhatnak. A tó felszínéről távolítsuk el az UV-lámpákat, felszíni szűrőket, mert a fagy azokat is tönkreteheti.

Megfelelő előkészületek után téliesített tavunk meghálálja a törődést. Tavasszal egészséges halállomány fogad majd minket, és egy esztétikus megjelenésű kerti tó. Ezért érdemes a téliesítésbe energiát fektetni, mert ha azt elhanyagoljuk, akkor tavasszal a romok eltakarítása fog ennél sokkal több munkával járni. Inkább a munkánk eredményét csodáljuk, mint a lustaságunk következményét takarítsuk el!

(X) Támogatott tartalom

 

Óramárkák, melyek a leginkább illenek hozzád

Szinte mindenki szereti a karórát, akár a hagyományos, akár pedig az okos változatról beszélünk. A nők esetében ez az eszköz többek között ékszernek is tekinthető, míg a férfiak akár státuszszimbólumként is viselhetnek egy-egy drágább, márkásabb darabot. Nem mindegy tehát, hogy milyen időmérőt vásárolsz, ezért szeretnénk segítséget nyújtani az óravásárlásban.

Az első időmérőktől a karórákig

Az idő múlását az emberek mindig is szerették volna érzékeltetni, azonban először csupán nap- és homokórát használtak. Az ókorban készítették el az első mechanikus időmérőket, ezek meghajtását víz végezte, ezt később súlyokkal igyekeztek helyettesíteni. Az 1400-as években fejlesztették ki az első igazi óraszerkezeteket, így nyilvánossá válhatott az idő megjelenítése, mégpedig torony- és templomóraként.

A hatalmas szerkezeteket később sikerült lekicsinyíteni, az 1500-as években apró fogaskerekeket készítettek, és megjelentek a zsebórák. Ezeknek azért volt nagy jelentősége, mert ekkorra az iparosodás következtében az embereknek időre kellett munkába menni, így szükségük volt arra, hogy tudják a pontos időt.

A modern karórára azonban egészen az 1900-as évekig várni kellett, megszületését egy pilótának köszönhetjük, aki problémásnak találta a repülő vezetése közben elővenni a zsebórát, ezért az egyik gyártót arra kérte, hogy alakítson ki olyan konstrukciót, amit a csuklójára tud csatolni.

A modell pillanatok alatt nagyon népszerű lett, és ezzel a zsebóráknak leáldozott. Mindenki karórát szeretett volna, és az összes gyártó átállt erre a típusra, ami napjainkban is hihetetlenül népszerű.

Mai vekkereink

A 20. század komoly fejlődést hozott még a régi nagy gyártók életébe is. Megerősödtek a piacon a kiváló minőségű svájci modellek, azonban ők a klasszikus analóg vekkerek gyártásában jeleskedtek, melyek mechanikus szerkezetként kézi húzós vagy automata változatban készültek.

A 70-es években azonban a technológiai forradalom következményeként betörtek a piacra a japán kvarcórák, elterjedt a digitális kijelzés, ami egy időre háttérbe szorította a mechanikus változatokat, és majdnem a svájci óraipar halálát okozták.

Napjainkban ugyanez a forradalom az okosórák tekintetében zajlik, azonban elmondhatjuk, hogy ennek ellenére a klasszikus karórák is népszerűek maradtak.

A legismertebb márkák modelljei

Senkinek sem kell bemutatni a Rolexet, mely az egyik legismertebb luxusmárka, de a Tag Heuer, a Cartier, a Patek Philippe, az Omega, az IWC vagy a Tissot is szépen mutat a csuklón. Ha igazán menőnek szeretnél látszani, válassz ezek közül!

Ha a divatmárkák mellett teszed le voksodat, akkor ajánljuk a Tommy Hilfiger, a Bering, a Skagen, a Calvin Klein, Thomas Sabo, az Armani vagy a Versace termékeit!

Kiváló svájci óra a Zeppelin, a Certina, a Tissot, a Swarovski vagy a Fossil, de az olyan japán vekkereket se feledd, mint a Casio, a Seiko vagy a Lorus.

Mindenkinek saját ízlése és a pénztárcája alapján érdemes órát választani, így ha megtetszik valamelyik modell, akkor bátran vásárold meg, és hordd minden nap!

(X) Támogatott tartalom

117 kilométeres szökés, Valter a legjobbak között Katalóniában

Carapaz teljesítményével rászolgált aranyszínű kerékpárjára. Az ecuadori 117 kilométeres szökés után nyert. Fotó: Getty Images

Tokió olimpiai bajnoka, Richard Carapaz (Ineos Grenadiers) nyerte a Katalán Körverseny (2.UWT) szombati etapját egy fantasztikus szökést követően. Valter Attila (Groupama-FDJ) az első nagyobb csoporttal érkezett meg, végül a 16. helyen zárt. Olaszországban Fetter Erikre (EOLO-Kometa) a Coppi e Bartali (2.1) utolsó szakasza várt.

Szombaton három kategorizált emelkedő és 167 kilométer várta a Volta Catalunya résztvevőit. A Salouból Cambrilsba tartó etap ugyan roskadozott a hegyek súlya alatt, a befutó mégis sík terepen volt, így nem számított ördögtől való gondolatnak, ha valaki mezőnyhajrára tette tétjeit. Végül a sors máshogy (és nem is akárhogy!) alakította a dolgokat: a két dél-amerikai kerékpáros, Richard Carapaz és Sergio Higuita (Bora-Hansgrohe) a Prades emelkedőin leváltak a mezőnyről, és önálló versenybe kezdtek a maradék 117 kilométeren. A peloton rendesen dolgozott, de képtelen volt beérni az ecuadori-kolumbiai duót. A sprintben Carapaz volt a gyorsabb, centiméterekkel megelőzve vetélytársát. Tokió aranyérmesének ez volt a második győzelme idén, miután februárban hazája időfutam bajnoka lett. Harmadik helyre Kaden Groves (Team BikeExchange – Jayco) futott be, akinek már van egy szakaszgyőzelme a verseny korábbi szakszáról. Valter Attila is jól teljesített: honfitársunk az első nagyobb üldözőcsoporttal érkezett meg a 16.helyre, 48 másodperc hátránnyal. Összetettben a szakaszon második Higuita ragadta magához a zöld trikót, ezzel együtt pedig három megkülönböztető meze is van a kolumbiainak: a piros és a narancs is őt illeti. A 24 éves kerekes előnye 16 másodperc Carapazzal és 52 João Almeidával (UAE Emirates) szemben, míg honfitársa, Nairo Quintana (Arkéa Samsic) 53-al van mögötte a negyedik helyen. Dél-Amerika akár ki is sajátíthatja magának a dobogót a holnapi, barcelonai zárónapon, bár az egy más profilú etap lesz, mint amilyen a mai volt.

Carapaz teljesítményével rászolgált aranyszínű kerékpárjára. Az ecuadori 117 kilométeres szökés után nyert. Fotó: Getty Images

Olaszországban véget ért a Coppi e Bartali ötnapos versenye. Szarka Gergely kiesése miatt már csak Fetter Erik képviselte a magyar színeket. Az EOLO kerekesét a 79. helyen intették le Cantagrillóban, a három kategorizált emelkedőt tartalmazó 160 kilométeres szakasz után. Fetter összetettben a 40., míg a fiatalok versenyében a 18. helyen fejezte be a versenyt. A Coppi e Bartali ugyan nem számít nagy versenynek, de felkészülési terepnek annál inkább. Bízunk benne, hogy Erik erőt gyűjtött a év hátralévő részére, hiszen nekünk, magyaroknak az év legfontosabb versenye még csak most következik majd. A szakaszon kettős Quick-Step siker született: Josef Černý és Rémi Cavagna kézenfogva gurultak be a célba, harmadik helyre Omer Goldstein (Israel-Premier Tech) jött be. Összetettben Eddie Dunbar (Ineos Grenadiers) diadalmaskodott, aki a második szakasz óta magán viselte a legjobbnak járó piros trikót. Az ír versenyző még soha nem nyert sem szakaszt, sem pedig összetettet.

A belga csapat dominálta a szakaszt. Fotó: Sprint Cycling Agency

Holnap izgalmas nap vár a kerékpáros világra. A Katalán Körverseny záróepizódja mellé társul a Gent-Wevelgem (1.UWT) egynaposa, a tavaszi belga klasszikusok egyiki legnagyobb versenye. Szlovéniában nyolcadik ízben rendezik meg a GP Adria Mobil egynaposát. A hazaiak sorában ott lesz a magyar országúti bajnok Filutás Viktor, aki csapatával a Tour de Hongrie-ra is ellátogat majd májusban. A versenyen rajthoz áll az Epronex Cycling Team is hat magyar bringással.

4 tipp, amivel felkészíthetjük az immunrendszerünket a téli hidegre

Vészesen közelegnek a csípős hideg téli hónapok, amelyek sajnos megfázást és vírusos megbetegedéseket is magukkal hozhatnak. Éppen ezért tanácsos tudatosan felkészíteni az immunrendszerünk a téli időszakra, hogy minél nagyobb ellenállást tanúsítsunk a hideg idő és az influenzaszezon okozta kihívásokkal szemben. Hogyan tehetjük meg mindezt egyszerűen? Íme 4 hasznos tipp!

  1. Táplálkozzunk tudatosan!

Az egészséges táplálkozás jelenti a leghatékonyabb módszert az immunrendszer megerősítésére. Hiába hangzik elcsépeltnek, mégis sokan elhanyagolják a minőségi tápanyagokban bővelkedő étkezéseket. Pedig személyre szabott étrend kialakításával nem csak az immunrendszerünket erősíthetjük, de sokkal energikusabb mindennapokat is teremthetünk.

Érdemes dietetikus vagy gasztroenterológus segítségét kérni, aki pontosan megtervezi számunkra az egészséges étrendet. Így biztosak lehetünk abban, hogy a megfelelő tápanyagokat a megfelelő mennyiségben visszük be szervezetünkbe, nem pedig egy hangzatos “csoda” étrendet követünk.

Fogyasszunk megfelelő étrend-kiegészítőket!

  • Multivitamin mellé érdemes fehérje készítményt is beszerezni, hogy minél erősebb immunrendszerrel vághassunk bele a téli hónapokba. Multivitaminokkal gondoskodhatunk a vitaminok és ásványi anyagok beviteléről, ideális mennyiségű fehérje készítmény fogyasztásával pedig az aminosavak pótlását is könnyedén megoldhatjuk. A fehérjéket és aminosavakat a szervezet építőköveinek tartják, ezért napi 1-2 finom turmix segítségével már önmagában rengeteget tehetünk az egészségünkért.

2. Figyeljünk oda a D-vitamin-bevitelre!

Az ősz beköszöntével jelentősen rövidülnek a nappalok, ezért szervezetünk már korántsem képes annyi D-vitamint gyűjteni természetes módon a napsütésből, mint amennyire valójában szükségünk lenne. Azonban D-vitamin készítménnyel mindennek gyerekjáték a pótlása.

A D-vitamin hozzájárul az erős immunrendszer fenntartásához, emellett a csontok állapotának megőrzéséről is gondoskodik. Felnőttek számára a napi ajánlott D-vitamin mennyiség 15-20 mkg között mozog. A D-vitamin szedését már a nyár végén vagy legkésőbb kora ősszel tanácsos elkezdeni, hogy télre már biztosan betárazhasson belőle a szervezetünk, és minél kevesebb eséllyel szenvedjünk hiányt belőle.

3. Sportoljunk legalább heti kétszer!

Rendszeres mozgással nemcsak formába hozhatjuk magunkat és javíthatunk a mindennapi közérzetünkön, hanem rengeteget tehetünk immunrendszerünk télre való felkészítése érdekében is. Célszerű tehát legalább heti kétszer futni, konditerembe járni vagy egyéb mozgásformát választani, hogy decemberre már valóban megerősített szervezettel várjuk az esetleges kihívásokat.

Ajánlott többféle mozgásformát is bevetni, hiszen a súlyzós és aerob vagy anaerob edzések kombinálásával még erősebbé válhatunk. Persze nem kell túlzásba vinni, hiszen a több edzés nem feltétlenül jelent még egészségesebb életet, de heti 2-3 kiadós edzéssel már hatalmas lépést teszünk az energiával teli és betegségektől mentes téli hónapok irányába.

4. Pihenjünk eleget!

Egy felnőtt ember számára napi 7-9 óra az ajánlott alvási idő, ezt pedig tanácsos pontosan betartani. Ugyanis a szervezetünk alvás közben regenerálódik, és ilyenkor pihenjük ki azokat a hatásokat, amelyek munka vagy éppen edzés közben érnek minket. Hagyjunk tehát elegendő időt a pihenésre, és ne álljunk át a manapság oly gyakori 5-6 órás alvásra, hiszen az már néhány hét alatt teljesen kimerítheti az immunrendszerünket is.

A hangsúly pedig a minőségi alváson van, ezért tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy zavartalanul pihenhessünk. Ha kell, szerezzünk be új, kényelmesebb matracot, vagy dobjunk fel egy szemfedőt lefekvés előtt – a lényeg, hogy hosszú órákig képesek legyünk zavartalanul aludni, és minden reggel frissen, kipihenten ébredjünk.

Ha betartjuk a fenti tippeket, máris jelentősen csökkentjük a téli megbetegedések esélyét. Fogyasszunk vitaminokban és fehérjében gazdag ételeket, külön fordítsunk figyelmet a D-vitamin-bevitelre, illetve mozogjunk rendszeresen és aludjunk legalább 7 órát naponta. Ha mindezt megtesszük, alaposan felkészíthetjük immunrendszerünket, hogy a tél valóban energikus és vidám időszak legyen.

(X) Támogatott tartalom