Bár a holland kerékpáros közlekedésről szóló képek betekintést nyújtanak egy olyan közlekedési kultúrába, amit minden városnak célul kéne kitűznie, fontos megérteni, hogy nem elég önmagában kerékpározásra buzdítani az embereket. A holland városok csupán eszközként használják a kerékpározást az autózás dominanciájának csökkentésére és a városaik biztonságosabbá, igazságosabbá és élhetőbbé tételére.
Melissa és Chris Bruntlett frissen megjelent könyvükben gyűjtenek össze tanácsokat a jól működő holland várostervezési gyakorlatok más országba való átültetéséhez. A Momentummagon megjelent, és Fazekas Samu által lefordított cikkben a könyv öt legfontosabb üzenetét foglaljuk össze.
1. A legfontosabb „kerékpáros terv” az „autós terv”
Holland közlekedésmérnökök arra jöttek rá az évek során, hogy a hatékony kerékpáros fejlesztési tervek legfontosabb részei nem a kerékpározással, hanem az autóforgalommal foglalkoznak.
Az autózás alternatíváinak vonzóbbá tételét ki kell egészíteni olyan intézkedésekkel, amik az autózást kényelmetlenebbé, az átjárhatóságot nehezebbé teszik, ezzel csökkentve az átmenő autóforgalmat és lassítva a helyi forgalmat. Az átmenő forgalom csökkentése olyan forgalmi hálózati tervvel lehetséges, ami kifejezetten akadályozza azt, hogy a járművezetők lakóövezeteken vagy kereskedelmi övezeteken keresztül rövidítsék utazásaikat. Ezzel párhuzamosan az úthálózat ideális esetben arra kényszeríti az autóvezetőket, hogy az elindulásuk után lehető leghamarabb egy gyűjtőúton találják magukat.
Ez az intézkedés azzal együtt, hogy vonzóbbá teszi gyaloglást és kerékpározást, kényelmesebb és közvetlenebb utazásokat tesz lehetővé az aktív közlekedők számára.
Gent városában 25%-kal növelték a kerékpáros közlekedés, 8%-kal a közösségi közlekedés arányát és 58%-kal csökkentették az autóforgalmat egy év alatt azzal, hogy megnehezítették az egyes városrészek között autós átjárást. Forrás
2. Tervezz arra a sebességre és viselkedésre, amit el szeretnél érni
A városi forgalomcsillapításban a mérnöki tervezés – és nem a szemléletformáló oktatás vagy a szabályok betartása – az, ami a leginkább befolyásolja egy intézkedés sikerességét.
A rendőrség nem tudja minden utcában egyszerre ellenőrizni a sebességhatárok betartását, ezért a járművezetők az adott környezetben leggyorsabb sebességet fogják választani. A kívánt sebesség és viselkedés nem táblák kihelyezésével vagy fokozott ellenőrzéssel érhető el, hanem olyan önmagát magyarázó környezet kialakításával (például szűkebb utca, fekvőrendőr, megemelt gyalogos átvezetés, egyirányú utca kialakítása, forgalomlassító virágládák és szigetek kikerülése) ami a sebességük csökkentésére és fokozott figyelemre készteti az autóvezetőket. Hollandiában alig van szükség rendőrségi sebesség-ellenőrzésekre.
A túl sok gyorshajtást tervezési hibának tekintik, és újraterveztetik az utcát, a sebességhatárok betartását biztosító elrendezést kialakítva.
3. Kezdj egy összeköttetéssel, de gondolkozz rendszerben
Annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb társadalmi rétegeket és legváltozatosabb utazási igényeket kiszolgálják (figyelembe véve az útvonalak, a megválasztott sebességek és a célpontok sokféleségét), a holland tervezők megtanultak rendszerben és nem egyes útvonalakban gondolkodni a kerékpáros infrastruktúráról.
A finomhangolt kerékpáros úthálózat nem csak a munkába ingázók igényeit elégíti ki, hanem összeköti azokat a helyeket, ahol az emberek élnek, dolgoznak, tanulnak, vásárolnak vagy kikapcsolódnak. A rendszerekben gondolkodás lehetővé teszi, hogy „bárhonnan bárhova” el lehessen jutni kerékpárral a városon belül.
Az elmúlt öt évtized hibáiból tanulva a holland tervezési segédletek szerint minden kerékpáros hálózati tervnek öt fő szempontot kell figyelembe vennie tervezéskor:
összekapcsolódás,
közvetlenség,
közlekedés- és szociális biztonság,
vonzerő,
komfort.
4. Ne adjuk fel a kereszteződések előtt a tervezést
Tudjuk, hogy a közlekedési rendszer is csak annyira jó, mint a leggyengébb láncszeme. A legtöbb baleset a kereszteződéseknél történik, ezért érdemes kiemelt figyelmet fordítani ezekre a baleseti gócpontokra. Egyre több város fedezi fel világszerte, hogy a hollandok által inspirált „védett kereszteződések” biztonságos alternatívát tudnak nyújtani a hagyományos kereszteződéseknek. A védett kereszteződésekben (legyenek azok jelzőlámpával szabályozott vagy szabályozatlan) különböző vizuális elemek arra ösztönzik a közlekedőket, hogy együttműködve oldják meg a közlekedési szituációkat.
A 12 méteres sugarú kanyarív és az 5×5 méteres járdafül azt eredményezi, hogy a jobbra kanyarodó járművek közel 90 fokos szögben találkoznak a kerékpározókkal, így növelve a kerékpáros láthatóságát és csökkentve az ütközés esélyét. A „védett kereszteződés” kötelező eleme továbbá a középsziget megléte is, ami lecsökkenti az átkelési távokat a gyalogosok számára.
Ezek a forgalomtechnikai és tervezési elemek biztosítják, hogy a korlátozott közlekedőképességűek (idősek és gyerekek) is biztonságosan használhassák a kereszteződést, bízva a járművezetők fokozott figyelmében és kiszámíthatóságában.
5. Használd ki a közösségi közlekedés és kerékpár kombinálásának előnyeit
Ahelyett, hogy a holland tervezők versenytársnak tekintenék a közösségi és az aktív közlekedést, megtanulták kihasználni a kerékpározás és a tömegközlekedés szinergiáit a fenntartható közlekedés térnyerése érdekében.
A kerékpáros úthálózat szervesen kapcsolódik a villamos-, vonat- és buszmegállókhoz, ráadásul a legtöbb megállónál biztonságos kerékpártárolási és kerékpárbérlési lehetőséget is biztosítanak. A holland tervezők tudatosan használják és bátorítják a kerékpározás és a vasút kombinációját, ami egyszerű, kényelmes és megfizethető alternatívát nyújt naponta több százezer autós utazást kiváltva. A kombinált közlekedés kényelme és hatékonysága azt eredményezi, hogy többen használják a kerékpárutakat és a tömegközlekedést is, míg kevesebben választják az autózást.
Kis befektetéssel is hatalmas eredményeket lehet elérni a kombinált közlekedés terén a multimodális tervezési szemlélettel.
Most van itt az idő az élhető városok kialakítására
Úgy tűnhet, hogy a holland-mintájú városok kialakítása más országokban csak tündérmese, a holland városok túl egyediek és tökéletesek ahhoz, hogy máshol is megvalósíthatók legyenek. Pedig a holland városok csak megmutatják nekünk, hogy mit lehet elérni, ha városaink tervezésekor nem az autót, hanem az embert helyezzük középpontba.
Bármelyik város el tudja érni a holland városok minőségét a megfelelő városvezetéssel, forgalomcsökkentési intézkedésekkel, a társadalmi összetartás növelésével, a zajszennyezés csökkentésével, valamint a lelki egészség és az igazságosság szempontjainak figyelembe vételével.
Egyre többen értik meg, hogy miért fontos az, hogy kevesebb autó legyen az életünkben és a városainkban. Itt az idő, hogy kifogások keresése helyett el is kezdjünk cselekedni!
Pénteken az Alicante és Antenas del Maigmó közötti szakasszal folytatódott a valenciai körverseny, ami egyedi módon nemcsak aszfaltot, hanem földutakat is tartalmazott. A 155 kilométer végén ezúttal a Bora Hanhsgrohe orosz kerékpárosa, Alekszandr Vlaszov örülhetett.
A mai nap az eddigi legrövidebb volt, ami a kilométereket illeti, mégis a legnehezebbnek ígérkezett az egész verseny során, ugyanis a táv egyharmada után a mezőny betért a hispán hegyvonulatok közé: két második és két harmadik kategóriás emelkedő leküzdése után következett a befutó az első kategóriás királyhegyen. Mivel a következő két szakasz síknak ígérkezett, így jó esély volt rá, hogy aki a mai szakaszt megnyeri, az hazaviheti a hegyi pontverseny győztesének járó trikót. A mai szakasz különlegessége az volt, hogy az utolsó szektort nem aszfalton, hanem földes, murvás talajon (gravel) kellett megtennie a versenyzőknek, így a csapatok mérnökeinek erre is gondolniuk kellett, amikor összeszerelték a drótszamarakat a mai napra.
A Quick Step az előző két szakaszgyőzelme után joggal reménykedhetett abban, hogy a mai etapon is fel tudja hozni az összetettet vezető Remco Evenepoelt egy olyan előkelő pozícióba, amellyel megtarthatja a sárga trikót. Evenepoel legnagyobb ellenfele Vlaszov volt, aki közvetlen mögötte helyezkedett a rangsorban. Egy dolog volt biztos: a Quick Stepnek (és az összes többi csapatnak) eggyel kevesebb problémája akadt, ugyanis a BikeExchange-Jayco komplett sora visszalépett, miután a csapatban felütötte fejét a koronavírus. A helyzet paradoxona, hogy a Movistar két kerékpárosa, Jüri Hollmann és Einer Rubio szintén pozitív mintát adott az első szakasz után (ők már a tegnapi nap nem is álltak fel a rajthoz), a spanyol sztárcsapat mégsem lépett vissza. Így ott volt a mezőnyben a verseny rekordbajnoka, Alejandro Valverde (Movistar) is.
A szakasz elején többen próbáltak meglógni, már-már szokásos módon a pro-csapatok kerékpárosai tartoztak ebbe a kategóriába; ezek a kísérletek azonban rövid életűek voltak. Ahogy tegnap és tegnapelőtt, úgy sajnos ma is többen buktak, páran közülük fel is adták versenyt. A szakasz egyharmadánál egy kilencfős csoport, Valter Attilával a soraiban elszakadt, előnyük a szakasz felénél közel másfél percnyire hízott a főmezőnnyel szemben. A pelotont a Quick Step csapata vezette, de a szökevények előnye tovább nőtt. A harmadik hegy, a Benifallim tetején két és fél perc volt a csoport előnye, amelyet hol Valter Attila, hol csapattársa, Lars van der Berg vezetett. A főmezőnyben közben előrejött vezetni a Bora, amely a Quick Steppel kiegészülve szépen hozta is a legnagyobb csoportot. Ennek ellenére – különösen magyar szempontból – volt miért izgulni: elöl Jan Tratnik (Bahrain Victorious) szakította le magáról társait, akik közül egyedül Valter tudott vele menni. Előnyük másfél-két perc között ingadozott, és még az is elképzelhető volt, hogy esetleg hazaérnek. Az utolsó tíz kilométerre még mindig maradt két perce a szlovénnak, az igazi verseny azonban még csak most kezdődött. A helyenként kétszámjegyű emelkedő szemmel láthatóan nem esett jól sem Tratniknak, sem Atinak, akit hárommal a vége előtt fel is szedett egy, a pelotonból kiszakadt, 15 fős csoportosulás. Tratnik feje felett is ott lebegett kard, és le is sújtott a szlovénra kettővel a vége előtt. Ezután pedig egész fantasztikus háború vette kezdetét, főszerepben Valverdével, Fuglsanggal (Israel-Premier Tech), Mas-szal (Movistar), Evenepoellal, Vlaszovval és Cicconéval (Trek-Segafredo). Hol egyik, hol másik versenyző támadott, a végére azonban Vlaszovnak maradt a legtöbb ereje, aki ezzel nemcsak a harmadik szakaszt zsebelte be, hanem elvette a sárga trikót is Evenepoeltól, aki teljesen elkészült az utolsó hegyen. A belga a versenyző 41 másodpercet kapott, másodiknak Carlos Rodriguez (Ineos Grenadiers) jött be egy elképesztő hajrával (14 másodperces hátrány), harmadikként Enric Mas haladt át a célvonalon (21 másodperces hátrány).
Valter Attila (hátul, piros-fehér-kékben) és a szökevények. Fotó: Dario Berlingheri/Getty Images
A Quick Step dominanciája tehát ma megtört, pedig a csapat sokat dolgozott Evenepoel érdekében, aki közel is volt a tűzhöz, de végeredményben elvesztette a sárga trikót. Mivel a versenyből csak két sík szakasz van vissza, ezért valószínű, hogy már nem is lesz lehetősége visszaszerezni. Vlaszov sokat köszönhet a társainak, akik felhozták őt a mezőnnyel együtt, és sokat köszönhet magának is, amiért a legjobbkor, egy kilométerrel a vége előtt indított. Magyar szempontból büszkék lehetünk Valterre, aki több, mint 100 kilométerig a mezőny előtt járt, egy ideig Tratnik mögött a második helyen haladt, de ahogy a szlovént, úgy sajnos őt is megfogták. Ati végül a 21. helyet szerezte meg, kicsit több, mint kétperces hátránnyal. Peák Barnabás (Intermarché) a 115. helyen fejezte be a szakaszt, 21 és fél perc hátránnyal.
Holnap az Orihuela és Torrevieja közötti, közel 200 kilométeres, de sík szakasz vár majd a mezőnyre.
A magyar fogadók számára még sosem volt ilyen izgalmas a sportfogadási táj, hiszen rengeteg sportfogadási bónusz vár szó szerint az ujjuk hegyén. A legvonzóbb sportfogadási bónuszok közé tartoznak a sportfogadók által kínált befizetés nélküli bónuszok.
Ezek a bónuszok lehetővé teszik, hogy az ember megismerje a játékot anélkül, hogy pénzét kockáztatná, így tökéletes választássá válnak mind a kezdők, mind a profi játékosok számára. A Hungary Bonuses Finder segítségével biztos lehet benne, hogy a kiválasztott prémium befizetés nélküli sportfogadók a legjobb lehetőségeket kínálják a magyar fogadók számára, hogy nulla kockázattal, magas jutalommal járó ajánlatokhoz jussanak.
Miért jelentős fordulópont a Befizetés Nélküli Bónuszok?
A befizetés nélküli bónuszok nagyon fontos eszközt jelentenek egy okos sportfogadó arzenáljában. A magyar bónuszok segítségével egy fogadó kipróbálhat egy sportfogadót, és megismerheti annak működését anélkül, hogy a játékos részéről bármilyen befizetést várnának el. Ez egy rendkívül vonzó bónuszfajta, mivel valós esély van pénzt nyerni pénzügyi befektetés nélkül.
Tony Sloterman, a Hungary Bonuses Finder termékfelelőse, kiemeli ennek a bónusznak a fontosságát a sportfogadási szektorban. Azt mondja: „A befizetés nélküli bónuszok újabb emlékeztetőt jelentenek arra, hogy az online sportfogadók integrált előnyt kínálnak ügyfeleiknek. A fogadók számára ez egy különleges lehetőség arra, hogy különböző platformokon tapasztalatot szerezzenek, és kiválasszák a legmegfelelőbbet anélkül, hogy kockáztatnák pénzüket.”
Néhány vezető platform, ahol ezek a bónuszok elérhetők, közé tartozik a Bonus casino Wonaco, egy olyan oldal, amely híres a magas szintű befizetés nélküli bónuszok kínálatáról. Az ilyen tények aláhúzzák a befizetés nélküli bónuszok növekvő jelentőségét az összes sportfogadási tájban.
Mire figyeljünk a Befizetés Nélküli sportfogadás keresésekor?
Amikor a legjobb befizetés nélküli sportfogadókat keresik, számos tényezőt kell figyelembe venni annak érdekében, hogy zökkenőmentes és jutalmazó fogadási élményt érhessenek el. A Hungary Bonuses Finder ezeket a szempontokat összegezte, amikor a listát összeállította, így minden fogadó átfogó útmutatót kap a legelismertebb és legjövedelmezőbb sportfogadókról.
Bónusz Feltételek A befizetés nélküli bónusz feltételei az első dolog, amit meg kell vizsgálni. A „ingyen pénz” jól hangzik, de jobb ellenőrizni a fogadási követelményeket, a kifizetési korlátokat és bármilyen egyéb korlátozásokat, amelyekkel együtt járhat. A fogadóknak alacsony fogadási követelményeket kell keresniük a bónuszokkal kapcsolatban, valamint ésszerű kifizetési feltételeket, hogy valóban profitálhassanak a nyereményből.
A Sportfogadó Hírneve Egy másik fontos szempont a sportfogadó hírneve. Olyan sportfogadót kell használni, amelynek jó, meglévő hírneve van. A Hungary Bonuses Finder csak azokat a sportfogadókat vonja be, amelyekről bebizonyosodott, hogy tiszta játékot játszanak, biztonságosan kezelik a tranzakciókat, átláthatóan dolgozzák fel őket, és időben kifizetnek. Ez nagyon fontos annak biztosításához, hogy a fogadók magabiztosan helyezhessék el fogadásaikat, tudván, hogy a pénzük biztonságban van.
Fogadási Lehetőségek Sokfélesége Ugyanilyen fontos szempont azonban, hogy a sportfogadó milyen sportokat és fogadási piacokat kínál. Egy jó sportfogadó széles és mély sportgyűjteményt kínál fogadásra, a népszerűektől, mint a futball és a kosárlabda, egészen az eldugottabb piacokig, mint az e-sport vagy a lóverseny. Ezenkívül az ügyfeleknek olyan sportfogadókat is figyelembe kell venniük, amelyek élő fogadási lehetőségeket kínálnak, amelyek nagymértékben növelhetik az általános fogadási élmény minőségét.
Ügyfélszolgálat Különösen az online sportfogadás azon része, amelyet nagyon gyakran figyelmen kívül hagynak, a megbízható ügyfélszolgálat. Például egy jó sportfogadó ügyfélszolgálata döntő szerepet játszhat abban, hogy hogyan alakul az élmény, különösen, ha bónuszokkal, számlakezeléssel és kifizetéssel kapcsolatos problémák merülnek fel. A Hungary Bonuses Finder olyan sportfogadókat ajánlott, amelyek 24/7 ügyfélszolgálatot biztosítanak élő chaten, e-mailben és telefonon keresztül.
Tényező
Fontosság
Leírás
Bónusz Feltételek
Magas
Alacsony fogadási követelmények és tisztességes kifizetési korlátok keresése a bónusz potenciális előnyeinek maximalizálásához.
Sportfogadó Hírneve
Magas
Olyan sportfogadó választása, amely megbízhatóságáról, biztonságáról és gyors kifizetéseiről ismert.
Fogadási Lehetőségek Sokfélesége
Közepes
A sportok és fogadási piacok széles választéka biztosítja a kellemesebb és rugalmasabb fogadási élményt.
Ügyfélszolgálat
Közepes
Megbízható és elérhető ügyfélszolgálat fontos a problémák gyors és hatékony kezeléséhez.
A befizetés nélküli sportfogadók nagyszerű módot kínálnak arra, hogy bármely fogadó megismerkedjen számos különböző platformmal, miközben esélye van nagy pénzt nyerni nulla pénzügyi kockázattal. Ezen a ponton a Hungary Bonuses Finder biztosítja a jól körülhatárolt választási lehetőséget, hogy a magyar fogadó megalapozott döntést hozhasson a sportfogadókról, amelyek bőséges bónuszokat, tisztességes feltételeket és tapasztalatot kínálnak.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Remco Evenepoel győzelmével indult a Volta a la Comunitat Valenciana 73. kiírása. A Quick Step belga kerékpárosára és sorstársaira ma a Bétera és Torrent közötti, 172 kilométer hosszúságú, öt kategorizált emelkedőt tartalmazó szakasz várt.
Az időjárásra ma sem lehetett panasz, a mediterrán éghajlatra jellemző módon gyönyörű napsütés fogadta a kerékpárosokat, akikre egy sok szempontból hasonló szakasz várt, mint tegnap. Az öt kategorizált emelkedőből három harmadik és két második kategóriás kapott helyett az útvonalban, a legutolsó mindössze 15 kilométerrel a cél előtt, ennek ellenére inkább mezőnyhajrát vizionáltak. Mivel az utolsó tíz kilométer enyhén lejtősnek ígérkezett, így jó esély volt rá, hogy összeállnak a vonatok, és egy izgalmas sprintnek lehetnek szemtanúi a kilátogató nézők.
A tegnapi napot több bukás is tarkította (sajnos ez ma sem volt másképp), két kerékpáros nem is abszolválta a szakaszt. Szerencsére azonban mindkét World Tour-versenyzőnk, Valter Attila (Groupama-FDJ) és Peák Barnabás (Intermarché) is épségben beért a célba, előbbi 51., utóbbi 89. helyen zárt. A mai etapnak 151 kerékpáros vágott neki, legnagyobb esélye a győzelemre a sprintereknek – így Fabio Jakobsennek (Quick-Step Alpha Vinyl Team), vagy Elia Vivianinak (Ineos Grenadiers) – kínálkozott.
Ahogy az várható volt, az etap elején rögtön történt is egy szökés, amelybe a Pro-csapatok kerékpárosai kerültek be, és meg kell hagyni, nem mentek rosszul: a táv harmadánál közel öt percre nőtt az előnyük a főmezőnyhöz képest. A pelotont a Quick Step és az Israel-Premier Tech emberei vezették, akik egyre nagyobb tempót diktáltak, így a szökevénycsoport előnye harminccal a vége előtt két perc alá csökkent. Az utolsó emelkedő előtt épphogy befogták az utolsó szökevényt, Dylan Teuns (Bahrain Victorious) indított, és először „bukott át” a hegyen. Előnye nem sok volt, így a mezőny szinte együtt fordulhatott rá az utolsó, lejtős részre.
A Quick Step vezeti a sort. Fotó: Dario Berlingheri/Getty Images
A lejtmenetben egy nagyon csúnya bukás történt: ketten is szakadékba csúsztak az egyik kanyarban és félő volt, hogy komolyabb sérüléseket is szenvedtek. Egyikük, David Dekker (Jumbo-Visma) nem is tudta befejezni a szakaszt. A mezőny élére közben megérkezett a többi csapat, de legintenzívebben továbbra is a Quick Step gárdája dolgozott, bizonyára Jakobsenért. Két kilométerrel a vége előtt még Evenepoel is beállt vezetni, majd szépen összeálltak a vonatok. Utóbb kiderült, hogy a belga csapat erőfeszítése nem volt hiábavaló: Fabio Jakobsen elvitte a második szakaszt, lehajrázva Vivianit és Peák csapattársát, Alexander Kristoffot, akik nem tudták átvenni a holland kerekes tempóját. Másodiknak végül Juan Sebastián Molano (UAE Team Emirates) jött be, harmadikként Viviani zárt. A Quick Step egyelőre dominálja a valenciai körversenyt, hiszen a tegnapi után a mai szakaszon is ők adták a győztest, Evenepoel pedig vezeti az összetettet. Valter Attila azonos idővel a 37., Peák Barnabás 34 másodperces hátránnyal a 82. helyen ért célba.
Holnap az Alicante és Antenas del Maigmó közötti, 155 kilométeres szakaszt kell teljesítenie a versenyzőknek.
Február 2-a és 6-a között Spanyolországban kerül megrendezésre a Volta a la Comunitat Valenciana, magyarosabb nevén a valenciai körverseny. Az ötnapos megmérettetés különlegessége, hogy idén ezzel a túrával kezdődik a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Pro-versenyszériája. Spanyolországba 23 csapat 159 kerékpárosa utazott el, köztük két honfitársunk, Valter Attila (Groupama-FDJ) és Peák Barnabás (Intermarché – Wanty – Gobert Matériaux). A nyitószakasz Remco Evenepoel győzelmével végződött.
A valenciai körverseny – amely idén 73. alkalommal kerül megrendezésre – nyitó etapjára Les Alqueries és Torralba del Mar között került sor. A 166 km-es szakasz egy harmadik, és három második kategóriás hegyet tartalmazott, egyet három kilométerrel a befutó előtt, így akár a peloton szétszakadására is lehetett számítani, különösen az utolsó kilométereken. Az előzetes várakozások alapján ez a nap ígérkezett a legnehezebbnek négy társa közül, így aki ma elsőként halad át a célvonalon, könnyen lehet, hogy be is zsebeli az összetettet. A listán 15 World Tour-csapat neve szerepelt, a nagy nevek közül nyeregbe ült többek közt Alejandro Valverde (Movistar), Vincenzo Nibali (Astana) és Remco Evenepoel (Quick-Step Alpha Vinyl) is.
A versenyen mindkét, World Tour-csapatban szereplő kerékpárosunk képviseltette magát. Valter Attila a télen Spanyolországban vett részt edzőtáborban, és előzetesen elmondta, úgy érzi, sikerült fejlődnie, teljesítménye fokozatosan javul, így bizakodva várja a 2022-es esztendő első versenyét. Akárcsak Valter mi is bizakodhatunk egy jó szezonkezdésben, hiszen alig három hónap múlva Budapesten, a Grande Partenzán lesz jelenése a Groupama-FDJ kerekesének, akire addig még számtalan verseny vár a tavasz folyamán. Peák Barnabás egy héten belül a negyedik versenyén vett részt új csapatával, miután decemberben Ausztráliából Belgiumba tette át székhelyét, és az Intermarché kerékpárosa lett.
Kora délután startolt el a szakasz, az éghajlatra jellemző módon napsütés várta a kerekeseket. A szakaszon egy szökés történt rögtön az elején, amelybe négy spanyol és egy amerikai kerékpáros került be, többségük a spanyol pro-csapatokból. A szökevényeket 30 kilométerrel a vége előtt elkapták, majd egymást követték az újabb próbálkozások, ám a mezőny nem engedett meglógni senkit sem. A Quick-Step, Movistar, Astana, Bahrain kvartett húzta a pelotont, amelyben sajnos pár bukás is benne volt. A mezőny a várakozásoknak megfelelően szétszakadt a végére, ahogy az elöl lévők egyre nagyobb fokozatra kapcsoltak. Az utolsó hegy előtt Evenepoel indított, akivel Alekszandr Vlaszov (Bora-Hansgrohe) igyekezett tartani a lépést, hiába: a belga versenyző szakaszgyőzelemmel koronázta meg múlt héten ünnepelt, 22. születésnapját. Vlaszov 16 másodpercet, a harmadik helyezett Carlos Rodriguez (Ineos Grenadiers) pedig 31-et kapott. A spanyol versenyzővel együtt érkezett meg Alejandro Valverde is, aki 41 évesen élete utolsó profi szezonját futja.
Evenepoel megérdemelten húzhatja fel a sárga trikót. Fotó: Wout Beel
Valter Attila az 51. helyen zárt 3 perc 16 másodperc hátránnyal, Peák Barnabás pedig a 89. helyen ért be közel 9 és fél perc hátránnyal.
A verseny holnap folytatódik a Bétera és Torrent közötti dombos szakasszal.
A gyalogtúrázás után a második legnépszerűbb aktív tevékenység a kerékpározás. Egy frissen készített kutatásból kiderül: a kerékpározás dinamikus fejlődését nagyban gyorsította a járványhelyzet, ha úgy tetszik, a kerékpáros turizmus a koronavírus járványnak egyértelmű „nyertese”.
Az aktív turizmus világszerte és Magyarországon is egyre népszerűbb motivációja az utazásnak és a szabadidő hasznos eltöltésének. Különösen igaz ez a pandémia időszakára, amikor az emberek olyan élményeket kerestek, keresnek, melyeket egyénileg vagy kisebb csoportban, a szabadban élhetnek meg.
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) – európai uniós támogatás segítségével – a Budapest-Szentendre, Budapest-Dunakeszi, a Budapest-Balaton Etyekig tartó első szakaszával, illetve a Balatoni Bringakör három szakaszával kapcsolatban készített felmérést. Az eredmények azt mutatják, hogy a Balaton továbbra is az első számú kerékpáros desztináció hazánkban, a fővárosból induló, új illetve megújult utak közül a Szentendre felé vezető a legnépszerűbb. A Budapest-Szentendre útvonal, azon túl, hogy a Dunakanyar az egyik legvonzóbb hazai desztináció, a szakaszon lévő, “modellértékű” kerékpárosbarát szolgáltatások miatt is népszerű. A felmérés említi – mások mellett – a Berguson, immár több mint egy évtizede működő biciklikölcsönzőjét, a Római-parton a Fellini Római Kultúrbisztró bringásokra épülő szolgáltatásait, illetve a Lupa kerékpárosbarát fejlesztéseit. A családbarát kerékpáros turizmus népszerűsítése érdekében elengedhetetlen a különböző járműmódok kombinálása – állapítja meg a felmérés. “A budapesti tömegközlekedés és a bicikli kombinációját használók aránya alacsony” – mondja Dormán Emese, a MAKETUSZ marketing szakértője. “Ezért ezen a területen egyértelmű változtatásokra lenne szükség. A Budapest környéki kerékpárutak népszerűsítésének ez az egyik kulcsa” – teszi hozzá a szakértő, pozitív példaként említve a Nyugati pályaudvarról induló Lupa-buszt, amelyen lehetőség van kerékpár szállításra is.
Szintén pozitív példa az etyeki Edeck Vinum Europe Egyesület, mely azon dolgozik, hogy az Etyek-Budai borvidék és ezen belül Etyek turisztikai szempontból még vonzóbb legyen, még több turisztikai attrakció vonzza ide a látogatókat. Dormán Emese az etyeki szakasszal kapcsolatban elmondta: „A Budapest-Balaton kerékpárút megépítése már régóta várat magára, hiszen eddig nem lehetett biztonságosan és kényelmesen eljutni a fővárosból a legnépszerűbb kerékpáros desztinációhoz, a Balatonhoz. A Budapest-Etyek kerékpáros útvonal elkészültével ennek egyik fontos szakasza valósult most meg.”
“A MAKETUSZ legfőbb célkitűzése egy kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat készítése illetve fejlesztése” – meséli Pénzes Erzsébet, a Szövetség elnökségének tagja. “Az országos lefedettségű rendszer összeköti a kerékpárosokat azokkal a turisztikai szolgáltatókkal (vendéglátóhelyekkel, szállásokkal és attrakciókkal), ahol örömmel és felkészülten fogadják a kerékpárral érkezőket” – mondja a szakember, aki szerint a szolgáltatók számára egy nagyon fontos célcsoportot jelent a kerékpárosok közössége. “Egyrészt a bringázás a legdinamikusabban fejlődő turisztikai ág, másrészt a kutatásunkból az is kiderül, hogy a kerékpárosok egy jelentős fizetőképes keresletet jelentenek és korábbi kutatások szerint is a kerékpározásnak komoly gazdaságélénkítő hatása van.”
Hiába volt a belga válogatott túlerőben a cyclo-cross világbajnokságon az elit férfiak futamában, Tom Pidcock kíméletlenül kihasználta a belgák hibáját és magabiztosan szerezte meg a világbajnoki címet. Második helyen Lars van der Haar ért célba, az idei év nagy visszatérője a végén sprintelte le a belgák első számú versenyzőjét, Eli Iserbytet.
Vasárnap este (magyar idő szerint) utolsóként rendezték az elit férfiak futamát a Fayetteville-i (USA) cyclo-cross világbajnokságon. Sajnos már hetekkel a verseny előtt kiderült, hogy a két világsztár Mathieu van der Poel és Wout van Aert nem fognak rajthoz áll (az előbbi sérülés miatt, az utóbbi a tavaszi egynaposokra készül), ezért új világbajnokot fognak avatni, olyanok is esélyesek lehetnek, akik eddig a háttérbe szorultak. Az elmúlt hetek után a többség Tom Pidcock és Eli Iserbyt párharcára számított, de az idén feltámadó Lars van der Haar neve is szóba került. A belgák idén is brutális létszámbeli fölényben voltak a futamban, és nem volt kérdés, hogy most is megpróbálják kihasználni. Meglepetésre, a rajt után a franciák álltak az élre, de kicsivel később már a belgák akcióztak, viszont Pidcockot nem tudták meglepni. A belga válogatottal mindössze Lars van der Haar, Pidcock és a francia Clement Venturini bírta tartani a tempót, az utóbbi elég nagy meglepetést okozva mindenkinek. Bár azt érdemes megemlíteni, hogy a pálya kifejezetten a nem technikásak közé tartozott, így az országúton versenyzők otthon érezhették magukat rajta.
A 9 körös verseny 5. körében történt meg a futam fordulópontja, amikor Iserbyt hibázott és kicsit lemaradt, Pidcock megindult és nagyon látszott, hogy mindent megtesz azért, hogy ez legyen a győztes támadás. Iserbyt üldözőbe vette az angol olimpiai bajnokot, de nem tudott rá felérni egyedül, így bevárta a hátulról érkező „vonatot”. A csapattársai megpróbáltak neki segíteni, de az első számú belgának kevés volt ez a tempó és előre állt vezetni. Pidcock csak távolodott, amit a 7. körben van der Haar elégelt meg és indult az angol után. Mindössze Iserbyt tudott az Európa-bajnok kerekén maradni, de nem tudott hozzátenni a vezetéshez. Végül Pidcock simán hazaért és még egy szupermen-pózra is maradt ideje a célban. A második helyért van der Haar és Iserbyt meccseltek, de kívülről úgy tűnt, hogy a belgában nincs túl sok erő, a célegyenesben először a holland indította a hajrát, Iserbyt nem tudta átvenni, a végén vissza is ült, mellyel Lars van der Haar örülhetett az ezüstnek. A verseny meglepetés embere egyértelműen Venturini lett, aki az 5. helyet szerezte meg a vb-n.
Marianne Vos és Lucinda Brand párharcáról szólt a Cyclo-cross Világbajnokság elit női futama. A hajrára együtt érkezett a holland duó, amit végül Vos nyert meg. Vas Blanka a 17. helyen ért célba.
Magyar idő szerint január 29-én este rendezték az Egyesült Államokban, Fayetteville-ben a Cyclo-cross Világbajnokság elit női futamát. Hazánk ebben a futamban volt érdekelt Vas Blanka révén, aki ebben a szezon már számos kiváló eredményt szállított Magyarországnak, így most is bizakodhattunk egy remek eredményben, – bár a fayetteville-i pálya nem tartozott a technikásak közé, ami Blankának így nem igazán feküdt.
Mint már írtuk, a versenyről hiányzott Betsema és Worst, de így is elég holland állt a rajtnál Blanka mellett, akik a legnagyobb kihívói voltak a magyar bajnoknak. A rajt után a hollandok közül nagy meglepetésre Ceylin del Carmen Alvarado állt az élre, akit Lucinda Brand és Marianne Vos követett, kicsivel később Brand vette át a vezetést honfitársától és diktált kemény tempót, melynek eredményeképpen a trió elszakadt a többiektől. Ekkor Vas Blanka a 10. hely környékén haladt folyamatosan előzve a vetélytársait. Alvarado hibázott az egyik rézsűs kanyarban, amit Brand kihasznált és kicsit ellépett a másik két hollandtól. Vos feltempózott Brandra, Alvaradonak viszont sok volt ez a tempó, így egyedül folytatta az útját a 3. helyen. Innentől Brand és Vos együtt haladtak, pontosabban Vos szinte végig Brand kerekén, mindössze egy kört vezetett a hétből a Jumbo-Visma bringása. Alvaradohoz viszont egyre közelebb került Silvia Persico és végül fel is ért a hollandra az olasz bajnok, így a 3. helyért ők meccseltek.
A Brand megpróbálta Vost lerázni, de ezen a pályán nem sikerült neki, így végül sprint döntött a világbajnoki cím sorsáról. Brandnak nem volt sok esélye a hajrán, Vos a papírformának megfelelően legyőzte a 2021 világbajnokát és megszerezte a 8. világbajnoki címét ebben a szakágban. A 3. helyért folytatott verseny az utolsó körben dőlt el, amikor Alvarado bukott és behozhatatlan hátrányba került Persicoval szemben, aki végül megszerezte a bronzérmet.
Vas Blankának nem volt szerencsés napja, ezen a versenyen nem igazán haladt jól, a 3. körtől folyamatosan csúszott hátra, végül a 17. helyen ért célba.
Idén új lakó költözött hozzánk, négy év mozizás után sikerült magam meggyőzni, hogy ne csak nézzem, hanem használjam is a görgőt, és a Garmin jóvoltából egy TACX FLUX S okosgörgőt tesztelhetek már két hónapja. Bevallom még nem sikerült csapágyasra koptatnom a gépet, de a kezdeti idegenkedésem után hamar meggyőzött, hogy jóban leszünk. Ahogy Macskajajban is elhangzik, LÚI this is a beginning of bjútiful friendship.
Évről évre értetlenkedő csodálattal nézem a feleségem, hogy milyen kitartóan görgőzik októbertől márciusig, és bevallom egyszer sem kapott el a sárga irigység, hogy de jó lenne a helyébe lenni, és görgőre pattanni. Hozzáteszem, Bea 20 fok alatt nem ül kerékpárra, nálam viszont a 0 fok a legvégső határ, és nagyon szívesen tekerek még télen is a szabadban, pláne, amióta gravel bringám van.
Tavaly ősz végén azonban úgy döntöttem, hogy mivel a tavaszi versenyszezonra bringás programokat is tervezek a naptáramba, így nem ártana edzésben maradni és a telet végignyomni a görgőn. Az is a történethez tartozik, hogy szerettem volna visszanyerni vegán korom versenysúlyát, és úgy gondoltam, hogy a görgő tökéletes kiegészítője lesz a céljaimnak. Gyakorlott görgős csapattársaim felkészítettek, hogy szükségem lesz egy jó minőségű vasalódeszkára, ventilátorra, laptopra, egy nagy lepedőre a bringa alá, és kezdődhet is a virtuális kilométergyűjtés.
A vasalódeszka és a ventilátor piros lámpát kapott, helyette átalakítottuk, és görgőkompatibilissé tettük a nappalit. Már tényleg semmi nem állhatott az ismerkedésünk közé.
Az első benyomások
Nem szeretnék a görgő műszaki adatairól írni, mert ezeket megtalálod a gyártó és a viszonteladók oldalain, én inkább a személyes tapasztalataim osztom meg veletek.
Kezdjük elején. Mire jó egy görgő?
Rá tudod dobni a pulóvered a kormányra, amikor hazaérsz a munkából. Na jó a viccet félretéve, tökéletes edzési lehetőséget biztosít azokon a napokon, amikor semmiképpen se mennék ki tekerni.
Összeszerelés
A görgő összerakásához nem kell túl nagy műszaki zseninek lenni, két csavarral felszereljük rá a talpat, kiválasztjuk a megfelelő távtartót, annak megfelelően, hogy átütőtengelyes, vagy hagyományos vázzal használjuk, felrakjuk rá a fogaskoszorút és máris használatra kész a görgő. Nekünk nagy szerencsénk van, mert szinte egyforma méretű kerékpárt használunk, így Bea bringáját fogtuk be a görgőbe, hiszen én ha tehetem, akkor kint bringázok. Szóval bekerült egy bringa a nappaliba, már ezért megérte.
Működés
A görgőt pont olyan egyszerű volt csatlakoztatni bluetooth-on adatkapcsolat segítségével minden eszközhöz (telefon, Macbook, Garmin Tacx Delta, Garmin 1030 plus), mint bármelyik Garmin terméket. De miért jó ha mindenhez csatlakozik? Mert a telefonon, vagy a laptopon tökéletesen tudod használni a Tacx saját szoftverével, vagy a Zwift-tel és tekerhetsz a virtuális világban, vagy elvégezheted az előre megírt edzéseid, a Garmin eszközeid segítségével. Az edzés levezénylés mellett, simán átélheted akár újra a nyár legjobb tekeréseit, hiszen bármikor végig szimulálja a görgő az órán található tekeréseid. Így ha eléggé elmennek otthonról, akkor akár görgőn is letekerhetek a Horvát tengerpartra. A görgő egy igazi társasházbarát eszköz, hiszen nagyon halk, szinte észre sem lehet venni, ha használjuk. Mondjuk az alattunk lakók azt se vették észre, hogy két terrierrel élünk.
Szóval ott van az a bringa a nappaliban, nincsen benne hátsó kerék és mégis lehet vele tekerni. Első alkalommal úgy éreztem, hogy a híres Zwift programot szeretném kipróbálni. Tökéletes lehetőségnek tűnt így Covid ideje alatt egy biztonságos utazásra. És tényleg az! Megdöbbentően élveztem már az első alkalmat, 30 perc alatt mindenkivel versenyezni akartam a pályán és a végén úgy estem le a bringáról, mintha egy félmaratont futottam volna maxon. Tökéletesen szimulálta az emelkedőket, a lejtőket és szinte éreztem, ahogy beálltam az előttem haladó szélárnyékába. A grafikai élmény hagy kivetnivalót, de tökéletesen szimulálja a valós kerékpározást.
Második alkalommal Belgiumba utaztam a Tacx saját szoftverével és tényleg olyan érzésem volt, mintha ott tekernék. A pályát tényleg kamerával rögzítették, tekerés közben találkoztam kutyasétáltató emberrel és munkába igyekvő bringással. Szóval a program tökéletes vizuális élményt nyújt, de hiányzik nekem belőle a játék, a versenyzés. Ilyen grafikánál nem lehet megvalósítani azt, hogy tényleg elhaladjon mellettem az, aki megelőz, de a lejtők és az emelkedők szimulációja itt is nagyon jól működik.
Összegzés
Nem én leszek az az ember aki még májusban is a görgőn ül, de az biztos, hogy szakadó esőben, latyakos és hideg időben ezentúl görgőzni fogok. Mert ezzel a görgővel tényleg élmény az edzés.
Görgőzik a család, avagy egy okosgörgő női szemmel – Beáta
Négy éve kezdtem görgőzni az akkori futóedzőm javaslatára, és valamilyen földöntúli, megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egyből beleszerettem. Eszméletlen kényelmes volt, hogy nem kellett a lakásból kitenni a lábam a mínuszokban, hanem a jó meleg szobában, egy helyben, az éppen aktuális kedvenc sorozatomat nézve elvégeztem a napi edzésemet, és közben még melegem is lett fázás helyett. Annyira a görgő rabjává váltam, hogy májusig nem is engedtem szétszerelni, és szeptemberben már újra vissza is költözött a szobába a bringám. Igen, és mindezt egy sima, teljesen egyszerű, mágneses, olajfékes görgőn nyomtam három télen keresztül.
Tavaly nyár végén már kezdtem rágni a Bali fülét, hogy lassan barátkozzon meg a gondolattal, hogy újra érkezik a görgős szezon, ő pedig kitalálta, hogy akkor most ezt nem nézni tovább, és ő is lelkes görgőssé válik. De ahhoz neki okosgörgő kell! Szerencsére van egy tök jófej szponzora, aki megajándékozott bennünket a TACX görgővel, és mire bejöttek a számomra már vállalhatatlan időjárások, máris görgőn találtam magam.
Lehet, hogy most sok olvasónak csalódást okozok, de én nem használom sem a Zwiftet, sem a TACX saját programját, azon kívül, hogy elindítom. Engem semennyire nem érdekel a Watopia világa, sem pedig a wattok, sem a pályák, meg a sporttársak. Engem a görgőn kettő darab adat érdekel, az edzési idő és az, hogy az alap-állóképesség fejlesztő pulzusom közelében tekerjek legalább, hogy járjon némi edzésértékkel a Szex és New York legújabb évadának megtekintése. Tehát én nem versenyzem, nem gyűjtök komokat, se pályákat, nem akarok hero lenni, se szakaszgyőztes. Igaz, nincs is edzéstervem a görgőre. De attól még nagyon élvezem, és szeretem, és tökéletes kikapcsolódás a laza napokra. Az is tény, hogy az én igényeimre nem feltétlen szükségeltetik több százezer forint értékben görgőt vásárolni, de azt azért ennyi idő alatt sikerült megtapasztalni, hogy az eddigi görgős élményeimhez képest fényévekre van ez a görgő.
Egyrészt sokkal halkabb, amit az alsó-, és a felső szomszédunk biztosan értékel. Másrészt sokkal gördülékenyebb vele az edzés, simán lehet egyenletes tempót tartani hosszabb távon is. Régen, még nagyon, nagyon régen, gyerekkoromban voltak a konditeremben olyan futópadok, amik csak akkor működtek, ha tényleg futottál is rajtuk. Na, valami hasonló élmény ez a görgő is, olyan, mint az automatikus futópad. Csak ez sokkal jobb. Az is tök jó, hogy pontosan látom az edzés végén, hogy mennyit tekertem, bár ezt az órám is méri elvileg.
A szigeten (szerencsére) mindenütt kétnyelvű táblák fogadnak
Tajvan természeti látnivalói már a tervezés során lenyűgöztek. A 400 kilométer hosszú és nagyjából 145 kilométer széles sziget keleti része egy igazi ősvadon, mely területének körülbelül kétharmadát magában foglalja. A vonulat meredekségéről sokat elmond, hogy több, mint kétszáz, 3000 méter feletti hegycsúcs található itt. Így hát gyorsan elhatároztam, hogy tajvani körtúrámon nem az óceán partvidékét fogom követni.
Alattad az óceán, feletted a csúcs, benned a dzsungel
Csodálatos, napsütötte reggelre ébredtem, az esti felhők teljesen felszívódtak, az egyik irányban a kéklő óceán, a másikban a zöldellő hegyek töltötték be a látóhatárt. A Csendes-óceán partjáról, Xincheng városából indultam. Hamar feltárult előttem a Liwu-folyó széles folyóvölgye, mely pengeként hasítja ketté az eszméletlen hegytömeget. Tudtam, hogy innen már csak és kizárólag felfelé vezet az út, egészen pontosan 96 kilométer hosszan, s ezalatt 3905 méteres szintemelkedéssel is számolhatok. Magyarul bárhogy is tekerek, ennek a százasnak ma szinte biztos, hogy nem fogok a végére érni. De nem is ez volt a cél.
Az első szakasz kifejezetten nézelődős volt, nem nagyon kellett még kapaszkodni. Mindjárt a völgy elején egy meghitt kegyhelynél álltam meg, melyet csobogó vízesések tettek még látványosabbá, majd átkeltem a kilenckanyaros alagúton, mely az itt található 19 közül a leghosszabb, ezután pedig egy vörös függőhídon. A folyó bőszen tajtékzott mellettem-alattam, néhol egészen elbontotta a töltést.
A látványos Taroko-szurdok méltán népszerű a turisták körében
Aztán megkezdődött az emelkedő. Az első kilométerek hatalmas küzdelmet hoztak: szinte pontosan a fejem fölül érkező napsugarak elől nem volt menekvés. Patakokban folyt rólam az izzadtság, ahogy kilométerről kilométerre magam alatt hagytam a vidám turistáktól zsongó Taroko-szurdokot. Már csak az dzsungel lármája maradt velem, a madarak és a kabócák zenéjének bizarr egyvelege.
Délután három óra körül már ezer méter felett tapostam a pedálokat. Bár már a késő délelőtti óráktól megindult a felhőképződés a párás esőerdőben, most értem abba a magasságba, mikor már testközelbe kerültek hozzám ezek a hatalmas fehér vattapamacsok. Pontosan tudtam, ha elérem magasságukat minden meg fog változni. S így is lett. Nem kellett egy óra, s megéreztem a felhők hűvös érintését a bőrömön. Persze a lenti kánikula után valamilyen szinten megváltás volt, mégis vágytam vissza a melengető, barátságos napfényt. Mentem-mentem egyre magasabbra, s egyre mélyebben bele a dzsungelbe. Nem tudtam mi vár rám ott fenn, de azt tudtam, hogy fel szeretnék jutni mindenképpen.
Ezerötszáz méter környékén értem el a felhőket. Innentől elnémult a dzsungel.
Lassan forogtak a pedálok a tejfehér ködbe burkolódzó dzsungel néptelen útján. Néma csend vett körül. Az eddig kabócáktól zengő erdő teljesen elnémult, s a fejemből is eltűntek a rám jellemző pozitív gondolatok. Kínosan lassan haladt a bringa a hatalmas hegy oldalán felfelé, jól tudtam, hogy ezzel a tempóval nem jutok már messzire, mielőtt rám köszönt a sötétség. Éhes és kimerült voltam, s fogalmam se volt, hol lesz vége a mai napnak. Gépiesen rángattam fel a bringát a nem túl meredek, számomra mégis nehéznek és végtelennek tűnő emelkedőn, minden kanyar mögött ott figyelt egy másik. A rám telepedő felhőben eltűntek az irányok és az arányok. A masszív pára lepelként terült rám, s furcsa, nyálkás elegyet alkotott sós izzadtságommal a bőrömön. Olyan voltam, mint egy gép, kiürült a fejem, nem érdekelt semmi, csak mentem előre, folyamatosan felfelé. Bele az ismeretlenbe!
Fél hat környékén aztán lebukott a Nap a hegység nyugati oldalán, így tovább romlottak a látási viszonyok. Az elmúlt napok tapasztalatából már jól tudtam: a Ráktérítő szélességén a naplemente az otthonihoz képest nagyjából olyan, mint amikor a szobában leoltják a villanyt. Nagyjából húsz perc és teljesen sötétben barangolhatok itt a dzsungel falatnyi útján.
– Na ezt a pillanatot inkább meghagynám másnak! – futott át az eszemen – táborhely kell, mégpedig nagyon gyorsan.
Pár kanyarral feljebb egy apró útszéli vendéglőre lettem figyelmes. „Bilu Divine Tree 2150 m” fogadott a felirat. Hosszú idő után ez volt a civilizáció első nyoma. Fáradtan toltam be a gépem a 3200 éves, 50 méter magas cédrusfa melletti pavilonba. Nagyon kemény menet volt a mai. Ahogy magamba meredten üldögéltem a padon és megpróbáltam erőt gyűjteni a vacsora és az esti tea elkészítéséhez, egy kedves kínai lány lépett hozzám kezében két – helyben vásárolt – kávés pohárral.
– Láttalak a kocsiból felfelé menet. Nem semmi, amit csinálsz! – szólt hozzám kedves hangja angolul és nyújtotta felém az egyiket.
Jól esett az iménti kedvesség, de nem tudhattam, ez csak a kezdet ahhoz képest, ami holnap a hegytetőn vár majd rám.
Estefelé a dzsungel már nem túl vendégmarasztaló
Kavarognak bennem az érzések, ahogy nekivágok az utolsó szakasznak. A töredezett aszfaltcsík legalább 15% meredekséggel kaptat fel a kopár, fűvel benőtt hegyoldalra. Alattam már legalább 500 méterrel eltűnt a dzsungel, csodálatos zöld színben pompáznak a szomszédos csúcsok. A nyugati oldalon vastag felhőpaplan nyújtózkodik, a többi irányban hegyek, amerre szem ellát. Képzeletemben egy felettem lebegő drón fedélzetéről látom magam: ahogy tegnap délután elindultam a fülledt óceánpartról, a szikrázó napfényben pompázó Taroko-szurdokból a néptelen és ködbe burkolódzó hegyvidéki utakon ide fel a háromezresek világába.
Háromezer méteren végre kinyílt a táj
– Még autóval sem kis teljesítmény – mondták a helyiek, akik az utóbbi szakaszon rendre megállítottak, szóba elegyedtek velem. Többször jártam már Nyugat-Európában és tudom, hogy például a francia és svájci kétezres hágókon micsoda keletje van a túrakerékpárosok biztatásának. Nos, ezek az élményeim eltörpülnek ahhoz képest, amit a mai nap délelőttjén átéltem. Ahogy elértem a 3000 métert jelző táblát, a helyiek szemében valami „félisten” lettem felpakolt túrakerékpárommal. Az autósok nemhogy megtapsoltak, vagy kikurjongattak autójukból, ahogy nálunk, Nyugat-Európában szokás, hanem kiszálltak és személyesen gratuláltak. Volt, akitől csokit volt, akitől üdítőt kaptam volt, aki felajánlotta, hogy felvisz a csúcsra (ezt természetesen visszautasítottam), s volt olyan is, aki az én 5-6 km/h-s tempómban haladva bírt szóra.
A helyi fiatalok előszeretettel pózoltak a bringámmal a csúcsot jelző fémtáblánál
Az utolsó szakaszon egy fiatal tajvani lány szegődött mellém, aki egészen a csúcsig kísért. Ott elkérte felpakolt bringámat egy fotó kedvéért. A többieknek is annyira megtetszett az ötlet, hogy még vagy húsz percig folyamatosan pózoltak az emberek járgányom mellett a Hehuan 3417 méteres csúcsát jelző fémtáblánál. Ebéd után a lábaim helyett a fékeké lett a főszerep: a 96 kilométer szinte folyamatos emelkedő után 56 kilométer lejtmenet várt rám. Hamar elhagytam a szikrázó hegycsúcsok kopár világát, s hosszan eresztettem gépemet az egyre sűrűbb és hangosabb dzsungel fülledt útjain vissza a civilizációba.
Itt még nem esett, mégis csurom vizes voltam a párától
Inkognitóban a sziget tetején
Másnap ismét felszállt a pára, csodálatosan ragyogtak körülöttem a hegycsúcsok. Azt hiszem, már kezdem kiismerni a tajvani időjárást: felhőtlen reggel, majd intenzív gomolyfelhő-képződés után fülledt délután és este. Ez a napi program. A hőmérséklet viszont majdnem állandó 28-30 fok éjjel, 34-36 fok napközben. Vidáman és tettre készen indultam útnak, bár tudtam, innen megint csak felfelé vezet az út. Alig 300 méterről kezdtem meg a felkapaszkodást a következő hegyóriásra. 70 km 2250 méter szintemelkedéssel, ez volt a mai menü. Ám ahelyett, hogy a tegnapi Mount Hehuan mászás kivett volna belőlem, inkább felkészített a mai feladatra. Sokkal jobb formában indultam el a ködbe burkolódzó hegycsúcsok irányába.
Másnap kezdődött az egész elölről
Apró mp3 lejátszóm napokig nem adott életjelet a párás időjárás miatt, de ma sikerült újra életet lehelnem belé. Az ütemes zene jót tett hangulatomnak, szinte sehol sem álltam meg. Ezerötszáz méter után persze újra jött a már jól ismert köd, karomon kövér harmatcseppekkel, de nem zavart. Reménykedtem benne, hogy holnap reggel úgyis csodásan kék lesz az ég. A forgatókönyv ezt ígérte. Délután kettő körül értem fel 2632 méterre a látogatóközpontba. Jó volt belépni az alig 15 fokos, nyirkos időből a melegséget árasztó száraz falak közé. Nagy tervekkel érkeztem ide: holnap a hajnali órákban gyalog szeretném meghódítani Tajvan tetejét, a 3952 méteres Jáde-hegyet. Fizikailag és lelkileg teljesen készen álltam rá, csak egy aprócska dolog hiányzott még: a mászóengedély. Még tavasszal többször tettem kísérletet a megszerzésére, ám valahogy elbeszéltünk a kínaiakkal egymás mellett, itt a helyszínen pedig már nem volt mód a kiváltására.
– Ereszkedjen le Alishanba, ott talán kivehet egy szobát – köszönt el a recepciós hölgy, ahogy elhagytam a biztonságos faépületet és kiléptem a függönyszerűen ömlő trópusi esőbe. Ám nekem egészen más terveim voltak. Hisz az álmok arra valók, hogy megvalósítsuk őket. S mint ahogy a busz sem jeggyel, hanem gázolajjal működik, úgy a hegyre sem az engedély fog feljuttatni, hanem a saját lábaim. Legalábbis nagyon reméltem!
Este még magamba erőltettem egy jó adag csípős levest, majd a zuhogó eső elől visszamenekültem sátram fedezékébe. Egész jó táborhelyet találtam, a látogatóközponttól induló turistaút mentén, egy kis tisztáson. Álmatlanul forgolódtam hideg, nyirkos hálózsákomban, vékony derékaljam alatt éreztem a talaj hűvösét. Kétezerhétszáz méteren, még itt a ráktérítő mentén sincs kánikula. „Csak ezt az éjszakát éljem túl” – mondogattam magamnak. A dzsungel – bár néma volt – a fölöttem terpeszkedő hatalmas fenyőfa tüskéi nyugtalanító ritmusban vezették rá sátorponyvámra a szitáló esőt. Arcom előtt többször felderengett a látogatóközpontban látott, kitömött fekete medve képe. „Mi lesz, ha meglátogat ma éjjel?”. Roppant magányosnak és védtelennek éreztem magamat ezen az éjszakán. Mindenki lement a hegyről, s bár azt javasolták, én is tegyek így, maradtam. Hisz így van csak esélyem, hogy feljussak!
A szigeten (szerencsére) mindenütt kétnyelvű táblák fogadnak
Hajnali négy óra van. Kiveszem a sátorzsebből fejlámpámat és kivilágítok. Még mindig korom sötét van, a lámpám fényében cikáznak az apró esőcseppek. A dzsungel vészjóslóan nyugodt, nem mozdul semmi. Felkapom az esőkabátom, s alig pár percen belül már a sátramat hajtogatom. „Nem maradhat szem előtt, hisz én hivatalosan ma nem vagyok itt”. Cuccaimat a sűrű aljnövényzet gondjaira bízom, egy szál hátizsákkal indulok neki a 25 kilométeres gyalogtúrának. Kitörő lendülettel vágok neki a jelzett ösvénynek. Hamarosan megjelennek a hajnal első fényei, s varázsütésre felszívódnak a makacs esőfelhők. Szinte pillanatok alatt minden kékbe és zöldbe öltözik körülöttem. A bringázástól megedződött lábaim vadul falják a kilométereket az enyhén emelkedő, ugyanakkor néha csodálatos panorámával kecsegtető ösvényt. A néma csendben csak lábaim dobogása és szívem lüktetése adja meg a ritmust, miközben az óriáscédrusok között közelítek a hegység centrumához.
Hajnalban varázsütésre felszívódtak a makacs esőfelhők
Reggel 7 órakor egy ízléses fémtábla töri meg a több, mint 10 kilométeres dzsungeli szakasz zöld monotóniáját. „Paiyun Lodge, Elevation: 3402 m”. A menedékház! A távolból fűrészgép hangja hasít bele az erdő csendjébe, s ezt hallva egyre magasabbra emelkedik a pulzusom, hisz tudom, nekem most nem szabadna itt lennem. Mint egy osztrák „Hütte”, úgy néz ki a közvetlenül a főcsúcs alá épült ízléses, kétszintes épület, melyet egyik oldalról kopár sziklafal, a másikról áthatolhatatlan dzsungel vesz körül. Ahogy kilépek az erdő takarásából szinte rögtön egy kalapos, egyenruhás emberbe botlik a tekintetem. A parkőr! S tudom, ez számomra nem jelent túl sok jót.
– Permit please – köszönt rám udvariasan. Nyilvánvaló, az engedélyemet kéri. Kis habozás után kedvesen átnyújtom neki magyar útlevelemet. Próbálom eljátszani a tudatlant, aki mit sem tud a szabályokról, s csak véletlenül tévedt ide. Kevés sikerrel.
– Engedély nélkül sajnos nem lehet megmászni a főcsúcsot! Sem a 3844 méteres déli, sem pedig a 3518 méteres nyugati csúcsot – közli hibátlan angol kiejtéssel. Hát nem sok esélyem maradt.
Elfogyott előlem az út, kénytelen voltam visszafelé elindulni. Testem még menne, csinálná a túrát tovább, mégis fel kell adnom, de rossz érzés ez. Az eddig pehelykönnyű lábaimra mintha ólomsúly nehezedne, ahogy megkezdem a lefelé út első lépéseit. Még hallom a ház felől érkező zajokat, amikor egy kicsi, alig látható vadcsapást fedezek fel az eddig áthatolhatatlannak tűnő dzsungelben. „Az egyetlen esély” – villan fel agyamban. „Lehet, hogy soha többé nem juthatok el ide! Meg kell próbálnom!”. Benyúlok hátizsákomba és magamra öltöm még csurom vizes esőkabátomat, hogy legalább a kezeim védve legyenek az éles növényektől. Veszek egy nagy levegőt és lelépek a biztonságos ösvényről. Alig haladok 3 métert, az ösvénynek már nyoma veszett, meredek, csúszós talajon botorkálok. Cipőm gyorsan beázik, lábamon égnek a friss vágások, de most már menni kell, nincs megállás. Jó tíz perces bozótharc után bukkanok ki ismét az ösvényre, a ház felett alig 20 méterrel. Nem kockáztatok, a tőlem telhető legnagyobb sebességre kapcsolok. Az ólomsúly ismét a múlté, érzem, ahogy az adrenalin szétárad testemben, mely hihetetlen erővel repít felfelé a meredek, köves emelkedőn. Szerencsére hamar belefutok egy gyülekező ködfelhőbe, így ismét biztosított az inkognitóm. A csúcs reggel fél kilenckor már párás felhőpaplanba burkolózik, én mégis mindennél jobban örültem, mikor megérintettem. Csakazértis feljutottam!
