Home Blog Page 1374

Az eredmény fejben dől el – előzetes

Kerékpáros edzés rovat a BikeMagon

Számomra jó versenyzőnek az számít, akinek nemcsak a lába erős, de a fejében is a helyén vannak a dolgok. Taktikus és előre gondolkodó. Magabiztos, ha kell, akkor higgadt, ha kell, akkor harap, nehéz helyzetekben is pozitív marad a gondolkodásmódja. Tisztelni tudja a versenytársakat, a versenyt, a hegyet és a szelet. Egyéniség, céltudatos és kitartó hozzáállással rendelkezik a mindennapi életben is. Mindezen képességek elengedhetetlenek ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Összeszedtem az ide vezető út megtalálásához némi segítséget…

edzes1.jpg

Magabiztosság

Bíznod kell önmagadban ahhoz, hogy elhidd – és ezáltal meg tudd valósítani – azt, amit elterveztél. Ehhez természetesen olyan célokra van szükséged, amelyek reálisan elérhetők. Ha elsőéves versenyző vagy, ne a győzelemre hajts. Valószínűleg több szezonra is szükséged lesz ahhoz, hogy a dobogó ízét megérezd. A kerékpár – mint minden állóképességi sport – nagyon sok munkát igényel ahhoz, hogy eredményesek tudjunk benne lenni. Ezt a sok munkát nem lehet pár hónap alatt elvégezni, ezt években, sőt évtizedekben mérjük. Ha azonban olyan célt állítasz fel, ami bár kemény munkával, de elérhető, abban az esetben sikerélményekkel gazdagodsz, ami a legjobb alapja a magabiztosságnak. Versenyeken gondolj a rendesen elvégzett edzésmunkára, ami mögötted van, ezt mind azért végezted el, hogy most jól menj. Márpedig ha rendesen elvégezted a munkát, akkor jól fogsz menni! A versenyek előtt is szükséged lesz magabiztosságra, ami abban segít, hogy a mindennapi edzéseket rendesen elvégezd. Hinned kell abban, amit csinálsz, hogy az a helyes út, amin jársz. Ez természetesen sokszor hullámvölgyekkel teli, de ezen a magabiztosságod segít túllendülni. A hit egyesek szerint gyógyít is – szerintem biztos, hogy nélküle nem jutsz messzire…

edzes2.jpg

Edzéselméleti cikksorozatának júniusi epizódjában Lőrincz Olivér ezúttal a mentális tréning témakörét járja körbe. A magabiztosság mellett szó esik a pozitív gondolkodásmódról, az önszuggesztióról, a céltudatosságról, a koncentrációról, a normális feszültségi állapotról, valamit a sportolók jelleméről. Olivér szakmai munkásságáról további információk a www.oliworld.hu honlapon.

A Dráva-kerékpárút – előzetes

Csóválták egy kicsit a fejüket a derék osztrák szállásadók, amikor a Dráva-kerékpárúton bekopogtam hozzájuk: „Maga idén az első! Normális esetben csak áprilistól jönnek…” Én pedig abnormálisan, februárban jártam végig az útvonalat, aminek megvoltak az előnyei és természetesen a hátrányai is…

Hetvenet mutat a műszer, amikor a hajnali párásságtól még kissé nyálkás aszfalton ereszkedem Lienz felé – pompás száguldás ez, noha közben majd’ megfagyok. Hiszen épp azért gurulhatok ilyen gyorsan, mert a kerékpárutat arasznyi hó- és jégréteg borítja – így egyelőre az országúton kell maradni. Pedig a „hivatalos” Dráva-kerékpárút végigjárása lenne a cél, a forrástól Mariborig, onnan aztán még tovább, Letenyére, a magyar határon.

drava1.jpg

Az adta az ötletet, hogy február vége felé családi sízésen voltunk Bad Kleinkirchheimben, és ezt remekül össze lehetett kombinálni egy kis bringázással. Három nap után tényleg eluntam, hogy ugyanazokat a pályákat, felvonókat és sörteraszokat járjuk, ezért egy csillagos éjszakán feleségem és vőm társaságában elautóztunk Innichenbe, a Dolomitok peremére, ahol a Dráva ered. Már világosban, reggel nyolc tájt, fekvőbringám társaságában kitettek a főtéren, és sorsomra hagytak.

Egy ilyen túrán az a legjobb, ha laza az ember. Ami nem megy, azt nem erőltetjük. Járhatatlan a bringaút? Megyünk az autók között, nincs azokkal semmi baj, a levegő pedig semmivel sem rosszabb, mint az itt még patakként csordogáló Dráva túloldalán. Lienz városa után tudok először ráfordulni a jól kiépített és kitáblázott sima aszfaltcsíkra, amely szinte teljesen elhagyatott. Egy-két helyi ember igyekszik kerékpáron a szomszéd faluba, van, aki babakocsiban napoztatja a gyereket, más kutyát sétáltat, de leginkább magány az osztályrészem. Ennek persze megvan a maga oka…

Röviddel utóbb átvált a „Radweg” a túlpartra, és murvás erdészeti útban folytatódik. Ám azt, hogy murvás, csak helyenként venni észre, mert amúgy vaskos jégpáncél fedi, amelyen olvadékvíz folyik. Nincs ennél csúszósabb a világon! Még tolni sem könnyű rajta a gépet, óvatosan tipegek hát stoplis csukámban, egyszer föl- egyszer meg lefelé. Nem hosszú szakasz, talán ha két kilométer, de eltartott egy darabig…

drava2.jpg

Karlovitz Kristófnak köszönhetjük az első magyar szerző által magyar nyelven íródott kifejezetten az MTB világáról szóló könyvet, az 1993-ban megjelent Hegyigép – a mountain bike könyv című alapművet. A szerző az utóbbi időben ismét úttörő szerepet vállalt magára és ezúttal a rekumbensek világába ugrott fejest. Fekvőbringájával ezúttal déli szomszédainknál vállalt be egy komolyabb túrát, ennek tapasztalatairól olvashattok magazinunk nemsokára megjelenő júniusi számában.

Kormányok és nyeregcsövek – előzetes

Júniusi számunkban ismét két termékkörképpel jelentkezünk, ezúttal a hazánkban kapható kormányok és nyeregcsövek közül mutatunk be összesen negyvenet, lefedve szinte az összes szakágat. Az egyes típusok összes mérhető paramétere mellett felhasználó-centrikusan vesszük sorra, mire is kell figyelni az adott alkatrész vásárlásánál.

A körkép kormány szekciójában megjelenő márkák:
Altrix, Bike Positive, KCNC, Nox Cycles, NS Bikes, RaceFace, Ritchey, Spyral, Syncros és UMF.

kny1.jpg

A körkép nyeregcső szekciójában megjelenő márkák:
Altrix, Bike Positive, KCNC, Nox Cycles, NS Bikes, RaceFace, Ritchey, Syncros és Thomson.

kny2.jpg

Összesen tehát 23 kormány és 18 nyeregcső bemutatása várható magazinunk nemsokára megjelenő júniusi számában. Akik összeszedték, írták és fényképezték: Atom, Lcs és HBalage.

Az a kopasz ember, aki ott ás! – előzetes

A legtöbbször, ha érdeklődik valaki iránta, akkor ezt a választ kapja Balogh Attiláról.
A helyszín is gyakran ugyanaz, többnyire egy kietlen terület valahol a város szélén, patak mentén, földkupacok, gödrök és ugrató arcok között…

Hány pályát ástál összesen eddig?

A Szilas Trails a sajátunk. Mellé akartunk egy nagyobbat, de az félben maradt. Azóta azt a fiatalok már továbbfejlesztették. Összesen legalább 10 pályában van benne a kezem. Már a hegyen is ástunk ugratókat, valamint a KFKI-nál is. Az otthoni ugratónkat megcsináltuk jó technikásra, máshol meg ástunk jó nagyokat.

ati1.jpg

Ragadós a jó példa?

Úgy érzem, hogy igen, azóta a fiatalok látják, hogy mi hogyan csináljuk, és a patakok mellett egyre többen kezdtek el ásni. Van egy haverom, aki kőműves, és imádja kézzel formázni a dörtöket. Én mindig éles peremű ugratót ások, mert nekem ez tetszik, ő ezzel szemben mindig szép ívesre formázza, mintha betonból lenne kiöntve az egész.

Melyik talajtípus jó az ugrató ásására?

Majdnem mindegyik jó, amelyik nem túl szennyes vagy homokos, csak tudni kell, hogy melyiket mikor kell megmunkálni. Mindnek van egy olyan nedvességi állapota, amikor jó vele dolgozni, és össze lehet jól tömöríteni. Az agyagossal vigyázni kell, mert ha nagyon átázik, akkor sokáig nem lehet rá rámenni, míg eközben lehet, hogy más földtípusokon már két hónapja javában lehet ugratni.

Milyen a jó dörtásó lapát?

A nyelénél kezdődik minden, hogy jó legyen vele ásni. Az ásólapátok közül az a jobb, amelyiknek teljesen egyenes az alja. Fontos, hogy a nyele ne lógjon be túlzottan a lapjába, mert akkor nem tudsz sima felületet ütni vele. A közepes méretűek a legjobbak, mert a nagy lapátba túl sok föld fér, ami viszont túl nehéz lesz egy idő után, és akkor nem tudsz vele elég precízen dolgozni. Sokszor csak gereblyét használok a forma kialakításához. Csak felállok az ugrató tejére, és húzom felfelé az anyagot. Ha már elég nagy, akkor lehet a lapáttal meg vízzel nekiállni tömöríteni.

ati2.jpg

További sok hasonló hasznos tudnivaló a dirtépítés rejtelmeiről magazinunk nemsokára megjelenő júniusi számában. Aki kérdez és fotóz: Atom. Aki válaszol: Balogh Attila.

Parti András beszámolója a csehországi versenyéről

A május 25-ei hétvégén Csehországba, Karlovy Varyba látogattam egy Class 2-es versenyre, ami igen jól sikerült. Ugyan nem a világranglista szerint szólítottak be, ahogy kellene, hanem a Cseh kupa aktuális állása szerint, így az 50-ik helyről sikerült rajtolnom. Azért átverekedtem magam a mezőnyön és a verseny végéig folyamatosan előzgetve a 4-ik helyig tudtam feljönni, ami ebben a mezőnyben igen jónak számít.
parti_andras_1.jpg
Az utolsó körben majdnem utolértem a harmadik, illetve a második helyen haladókat, de végül 10 másodperccel lecsúsztam a dobogóról. Kedden már utazom Spanyolországba, Andorrába, ahol egy Világkupafutamon állok rajthoz, igen extrém körülmények között, 1800 méterrel a tengerszint felett. Ja, és 13 fokot, valamint esőt írnak az egész hétre…

További infók: www.partiandras.hu

Kétmérföldes pókerparti

A Yasec Kft. és a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség pálya időfutam versenysorozata a pályasport népszerűségének fellendítése érdekében. Menj két mérföldet, azaz nyolc pályakört, amilyen gyorsan csak tudsz. Fél éven belül korlátlan alkalommal próbálkozhatsz. Legjobb időeredményed felkerül arra a listára, ahonnan a legjobb negyven férfi és tíz női versenyző továbbjut a következő fordulóba. Itt azonban már nem a bringa nyergében kell bizonyítanod, hanem a kártyaasztalnál…

Részletes versenykiírás

A verseny helyszíne:

Időfutamok: Millenáris Sporttelep, XIV. Budapest Szabó József utca 3.
Pókerparti: Millenáris Sporttelep

Versenyközpont:

Millenáris Sporttelep, MKSZSZ iroda

A verseny szervezője:

Yasec Kft., Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség

A verseny időpontja:

Az időfutamok 2008. május 28. és 2008. október 22. között minden szerdán 16 órától, míg a végső sorrendet eldöntő pókerjátszma 2008. október 29-én.

Nevezés:

Az MKSZSZ irodájában 2008. május 28. és 2008. október 22. között szerdánként 15 és 16 óra között Szabolcsi Szilvia pályakerékpáros olimpikonnál.

Nevezési díj:

2500 forint. A nevezési díj tartalmazza az MKSZSZ amatőr licencét – mely a pályahasználathoz elengedhetetlen -, valamint három alkalommal az időmérés díját. MKSZ/UCI, valamint MKSZSZ amatőr licenccel rendelkezők számára a nevezési díj 1000 forint.

Az indulás feltételei:

– a Millenáris Sporttelep házirendjének megismerése, rendelkezéseinek tudomásul vétele, minderről írásos nyilatkozat a versenyközpontban
– az MKSZSZ amatőr licence igénylőlap kitöltése a versenyközpontban
– a nevezési díj befizetése
– versenyzői kategória megjelölése (elit, amatőr, futár vagy ironman)
– Zárt, keményhéjú fejvédő használata

Versenytáv:

8 × 1 kör, azaz 8 × 412 m = 3296 méter. A verseny repülőrajtos, a versenyzők a célegyenes felezővonalától a korlát mellől indulnak, a rajt/cél a célvonalnál van. Egy bizonyos versenyző az adott versenynapon a távot csak egyszer teljesítheti. A versenyző a nevezési díj fejében a távon összesen három alkalommal próbálkozhat a kijelölt szerdai napokon. További időmérésre is van lehetőség, ebben az esetben 200 Ft/időmérés kiegészítő díj fizetendő. A versenytáv teljesítése után a versenyző továbbjuthat a fináléba, ahol a Texas Holdem Tournament szabályai alapján pókerpartin dönti el az első 40 férfi és 10 női helyezett a végleges helyezési sorrendet.

poker1.jpg

Korcsoportok, kategóriák:

A versenyen MKSZ/UCI licenccel rendelkező (elit), valamint MKSZSZ amatőr licenccel rendelkező (amatőr) versenyzők egyaránt indulhatnak.

a következő korcsoportok kerülnek értékelésre: férfi U40; férfi 40+; női U40; női 40+; gyermek U14

Ezen felül a következő kategóriákban kerül sor korosztálytól független összetett díjazásra:
elit, amatőr, futár, ironman

A nevezéskor meg kell jelölni a korcsoportot és a kategóriát is. Az egyes kategóriába való tartozást igazolni kell (MKSZ/UCI licenc kártya, futár munkaviszony igazolása, Ironman táv teljesítésének igazolása).

Díjazás:

Minden egyes kategóriában az első helyezett emléklapot kap és tárgyjutalomban részesül a következőképpen:

abszolút győztes: nettó 100.000 Ft

Korosztályok:
férfi U40 – Dedaelementi Pista kormány
férfi 40+ – Dedaelementi Pista kormány
női U40 – Garmin Nüvi200 pink
női 40+ – Garmin Forerunner50
gyermek U14 – kerékpár

Kategóriák (korosztálytól független összetett díjazás):
elit – Garmin Edge 705 kerékpáros GPS készülék
amatőr – Yasec pályaváz
futár – Deda Elementi Pista Velocita kormány
ironman – Deda Elementi időfutam kormány

A verseny menete:

Az időmérésre kijelölt versenynapokon a jelentkezők egymás után teljesítik a nyolckörös távot. Minden egyes versenynapról jegyzőkönyv készül, benne a versenyzők időeredményével. Adott versenyző a nevezési díjért cserébe a versenyszámot 3 alkalommal teljesítheti, az összesítésbe a legjobb időeredmény számít bele. A három alkalmon felül lehetőség van további próbálkozásra 200 Ft/alkalom kiegészítő díj fejében. Az utolsó időmérésre kiírt nap 2008. október 22., az időeredmények ezután rangsorolva lesznek, és a legjobb 40 férfi, valamint 10 női abszolút (korosztálytól független) időeredmény birtokosa továbbjut a végső helyosztóra, azaz a mindent eldöntő pókerpartira, melyre 2008. október 29-én kerül sor. A verseny korosztályos és kategória nyertesei itt kerülnek kihirdetésre.

Egyéb rendelkezések:

– A versenyen bármilyen kerékpárral el lehet indulni.
– A versenyen mindenki saját felelősségére indul.
– A részletes pókerszabályok a www.pokerszabalyok.com/texas-holdem-pokerszabalyok oldalon érhetőek el.

TW-Bents Partner-I utánfutó

A híres Bob Yak lényegesen olcsóbb, összecsukható kivitelű aluvázas változata. A hozzávaló vízhatlan táskával (kb. 180 liter) tökéletes társ túrázásra. Az észrevehetőségről biztonsági zászló gondoskodik.

Tömege: 6 kg, szélessége 510 mm, terhelhetősége: 35 kg, rakfelület: 470 x 700 mm, kereke 16”-os (gyorszáras), sárvédővel.

Léteznek kétkerekű vagy acélvázas változatai is.

TW-Bents Partner-I utánfutó

Ára: 49.900 Ft

Forgalmazó:
A.M.BRINGA
info@ambringa.hu
www.ambringa.hu

SR SunTour Rux S teleszkóp

‘- 130 mm rugóút
– 32 mm átmérőjű 7050 alu becsúszók
– magnéziumötvözet külső szár
– kovácsolt alu váll
– alu nyak
– 6” IS tárcsafék felfogatás
Rugózás: spirálrugó, levegőráfújással
Csillapítás: nyílt olajfürdős kenés és csillapítás
Állíthatóság: csillapítás- és kompresszió állítás, levegőráfújással keményítés

SR SunTour Rux S teleszkóp

Tömeg: 2479 g (254-es nyak)

Ára: 78.900 Ft

Létezik egyszerűbb kivitele is, a Rux E, melyen a kompresszió nem állítható.

Forgalmazó:
NEUZER KFT.
neuzer.info@neuzer-bike.hu

www.neuzer-bike.hu

Rogelli San Francisco széldzseki

„Dynatech R-Star” vízlepergető-, lélegző alapanyag, hosszú elülső cipzár, fényvisszaverő csíkok és logók, magasított nyak, gumírozott mandzsetta, hosszított hátrész.

Méretválaszték: XS, S, M, L, XL, XXL

Színválaszték: piros-narancs, szürke-zöld, fekete

Rogelli San Francisco széldzseki

Ára: 11.900 Ft

Forgalmazó:
SPECIAL BIKE BT.
www.rubbit.hu
info@rubbit.hu

Fi’zi:k Pave CX nyereg

Lyuggatott „Microtex” felsőrész, műanyag koptatók, Cr-Mo sín „Wing Flex” technológia, melynek köszönhetően szabadabb a comb belső felének mozgása, „HP” karbon erősítéses héjszerkezet, I.C.S. (Integrated Clip System) előkészítés nyeregtáskákhoz.

Országúti verseny specifikus forma:
– új-, laposabb ülőfelület
– hosszú, hegyes orr-rész

Fi’zi:k Pave CX nyereg

Tömeg: 262 g

Ára: 21.900 Ft

A dobozban egy kormánybetekerő bandázs is található kormányvég-dugóval

Forgalmazó:
MEGABIKE
Tel: (061) 425-4036