Andy Schleck, aki a 2010-es Tour de France-on versenyben második helyen végzett a klenbuterollal bukó és eltiltott spanyol Alberto Contador mögött, ma hivatalos ceremónia keretében megkapta a győztesnek járó sárga trikót.
Contador ügye sokáig húzódott a különböző fellebbezések miatt. A spanyol szövetség először felmentette, elfogadva védekezését, miszerint a tiltott szer szennyezett marhahússal került szervezetébe (az állattenyésztésben előfordul, hogy – bár illegális – alkalmazzák a klenbuterolt). Az UCI és a WADA ezek után fellebbezett Lausanne-ban, és a Nemzetközi Sport Döntőbíróság helyt adott, eltiltva idén augusztusig a spanyolt, s visszamenőleg törölve eredményeit.
Az átadásra Luxemburgban került sor Mondorf városában, és a ceremónián részt vett a Tour-versenyigazgató, Christian Prudhomme, az ötszörös győztes Bernard Hinault, és a luxemburgi sportminiszter, Romain Schneider is.
Szép dolog, hogy megkaptam a trikót, de számomra ez semmin sem változtat, nem olyan, mintha én nyertem volna. Nem ugyanaz, mint felállni a dobogóra – kommentálta Andy az átadást.
Dósa Eszter a Specialized Szilvásvárad Maratonon aratott győzelméről ír legfrissebb blogbejegyzésében:
A Szilvásvárad Maratonban van valami különleges. Lehet szeretni, lehet utálni, de semmiképp sem olyan „kipipálom és kész” típusú megmérettetés. Bennem, legalábbis, minden alkalom nyomot hagy.
Jó ideig nem tudtam megbarátkozni vele: első látogatásomkor monoklit, másodszorra pedig masszív sarat kaptam a szemeimbe. De a véleményemen nem változtatott: szuper dolog a montizás. 2010-ben pedig „összebarátkoztunk”, így épségben célba érni, sőt, győzni is tudtam. Azóta is tart a jó viszony, idén pályacsúccsal, 3:21-es idővel sikerült a finiselés.
Ehhez a szuper bringa, a kiváló sportkaja, a lelkes háttértámogatás és rengeteg lelkesítő szurkolás mellett feltétlenül fontos volt két útitársam: az eltökéltség és az odafigyelés. Na jó, a szinte ideálisnak mondható időjárás sem volt hátrányunkra…
Volt azonban egy szomorú hír is a héten, ami ott motoszkál a fejemben már lassan egy hete. Általában a „félig tele a pohár” szemlélet mellett teszem le a voksom, most azonban nagyon nem így látom. Az olimpiai kvótáról van szó. Sajnos nem lesz magyar montis lány induló az olimpián.
Ennek a posztnak most nem célja az okok boncolgatása (így sem valami tömörek az irományaim…), s persze a remény hal meg utoljára, hisz akár le is mondhat egy ország az indulási jogáról, de valljuk be őszintén, ez tényleg csak a remény marad.
A magam részéről, ha nem is vigasztal, de talán segít elfogadni a helyzetet, hogy rengeteg áldozatot hozva (emberi kapcsolatok, munka, idő egyéni célok és nem utolsósorban anyagiak „rovására”), 0(!) versenyt feladva, a világranglista 56. helyéig is felkúszva (tavaly szeptemberben) sikerült stabilan szállítanom a pontokat a versenyekről. Szóval úgy érzem, ha nem is vagyok világklasszis, rajtam nem múlott.
De kanyarodjunk csak vissza a Szilvás Marcira!
„Sok jó kis helyen is elfér”-alapon Marci, Gombi, Viktor, Dani és jómagam töltöttük ki a Nissan rendelkezésre álló helyét. Még jó, hogy nem Nyugat-Magyarországra vitt az utunk. A szokásos verseny előtti teendők után már azon is kaptam magam, hogy hamarosan beszólítás.
Izgultam. Mert habár, mint írtam, jóban vagyok a Szilvás Marcival, vannak trükkös és defektveszélyes szakaszai… Persze fel voltam szerelkezve baj esetére, de még mindig nem én érdemelném ki a „legfürgébb ujjú defektjavító” címet… Szóval inkább a megelőzésre fektettem-fektetem a hangsúlyt.
A rajt zavartalanul folyt, majd a jobb szélen igyekeztem lavírozni, s semmi szín alatt középre nem keveredni. Egyedül Gabit láttam szorosan nyomomban. Az első emelkedőn nem éreztem az átütő erőt a lábaimban – a melegítés most is gyérre sikeredett… Nem lesz ez így jó! A terepre érve Béla Ati előz egy „hajrá, lányok” kíséretében. Szóval Gabi itt van a sarkamban. Nem sokkal ezután, egy meredekebb szakasznál támadásba is lendül, amit persze nem hagyhattam annyiban. Egyszerűen imádom, ahogyan a Scottie az emelkedőkön mászik: legyen az gyökér vagy kő, meg sem kottyan neki.
A kigyorsítást követően nem álltam vissza az addigi tempómra, hanem megpróbáltam kicsit meghúzni az emelkedőt, annak tudatában, hogy lefelé óvatosabban fogok menni, mint általában. Az első hosszabb lejtőnél a mély avar rejtegetett is számunkra egy-két meglepetést. Egyébként annyi embert az út szálén, mint ezen a maratonon, még sosem láttam – különösen élesek errefelé a kövek. Sajnos Gabinak is ez lett a veszte. Ez, persze, csak a célban derült ki, addig abban a hiszemben tekertem, hogy kérlelhetetlenül a nyomomban van. Bánkútra érve pedig eddigi bringás karrierem legsportosabb frissítésében részesülhettem – köszönet érte Fenyvesi Tominak!
Történt ugyanis, hogy lelkes emberünk igyekezett lencsevégre kapni, s megörökíteni egy-egy pillanatot, amikor is meglátott engem vészesen közeledni. Ezzel nem is lenne különösebb gond, csakhogy én már a kulaccsal egy vonalban lehettem, ő jó pár méterrel magasabban… Szóval sprint le, sprint fel, kulacs átad. Sőt, még egy szuper fotót is készít!
Ekkor az órám 1:47-et mutatott. A hátralévő szakaszt igyekeztem társaságban tekerni, hogy közösen tartsuk a tempót. Amikor egy óvatosabb lejtőzést köbvetően mégis egyedül maradtam, egy jópofa mókus hozta rám a szívbajt, ahogy átszáguldott előttem. Ez az akció már korántsem volt olyan jópofa, mint az elkövetője. 2:20 tájékán kezdtem csak igazén örülni a sikeres frissítésnek, ugyanis ekkor kezdett kifogyni az izó az ivópúpomból. Meg is lepett, ugyanis ennyi idő alatt nem szokott 1,5 liter folyadék lecsusszanni a torkomon, csak ha nagy a hőség…
A maratonok utolsó szakaszára szeretem tartogatni az XX-Force izót, ami ad még egy hatalmas löketet az utolsó emelkedőkhöz. Meg is könnyebbültek a lábaim, a pörgetősebben ment a nagytányér! S el is fogytak a km-ek, már csak a 10 kilis lejtőzés vár ránk. Habár kövek tekintetében szolidabb volt az ideális nyom, mint amire emlékeztem, egy-egy vízelvezető okozhatott volna kellemetlenséget. Mondjuk egy össztelós bringával, mint a Spark RC annyira nem… Talán ezért is merhettem az utolsó km-eken jobban pihentetni a fékeket.
A lovasstadionba érkezve Gergő barátom biztató szavait tolmácsolják Svédországból – még a célban is meglepetés fogad. Hát még akkor, amikor életük első maratonját teljesítő csapattársaimmal, Béla Dáviddal, Jamrik Gonival és Buzás Magdival kezdet rázhatok: jó élményekkel, jó pár éremmel, és értékes tombola-ajándékokkal lettek gazdagabbak.
Majd pedig szép sorban megérkeznek közép- és hosszútávosaink is: Ádám, Tibor, Gombi, Marci és Viktor – mindenki épen, egészségesen s elégedetten! Pedig az ördög nem aludt… A középtávon a női abszolút dobogó Albert Katival és Cseh Ronival lett teljes. A fiúknál a kirobbanó formában lévő Blazsó Marci száguldott át először a célvonalon, őt Buruczki Szilárd és Szécsi Tomi követte.
Gratula!
Jövő héten XCO: folytatás Veszprémben!
Szokás szerint idén is meghívást kaptunk a Specialized Szilvásvárad Maratonra, a Bikemagot Tóth Andrissal képviseltük, mindketten a klasszikus 117 kilométeres távot választva. Bár a blogolás inkább Andris területe, ezúttal kalandoznék kicsit a műfajban.
Hogy rögtön egy személyes gondolattal kezdjem, úgy tűnik, az idei év nem a tervszerűségről szól eddig. A sportban sem. Annak ellenére, hogy idén létrehozott Merida CST országúti különítményünkkel az aszfalton szeretnénk főleg nyomulni, a Buda és a Vértes után ismét egy mountain bike maratonon találtam magam. Csak hogy dobogjon a szív, gyorsan, viszonylag hosszú időn át egy napon belül. Vagy valami ilyesmi.
Tehát „semmi tervszerűség”: a Gemencen az idő hiányában és a munka bőségében nem sikerült indulni, ellenben a héten sikerült szert tennem egy Merida Big Nine Carbon Team bringára, ami ahhoz képest, hogy már úgy voltam vele, talán nem is kell nekem idénre mountain bike, meglehetősen éles váltás…
Namármost, ha hazavisz az ember egy csúcs team-kerékpárt, vasárnap pedig Szilvásvárad Maraton van, akkor körülbelül kutya kötelessége elindulni rajta… Így is tettem. Szombaton még jutott idő egy HHH-ra fel-le tesztkörre, ami alatt kiderült, hogy a bicó q-ki-be-b-TT jó (részletesebben majd valamikor máskor), leszámítva a Sram XX átdobó idegeskedését, állandóan ledobta a láncot terhelés alatt a középrész és a belső tányér közé, ahová pont tuti módon be tud szorulni. Böri a Probike-ban állítgatta nekem kicsit, megegyeztünk, hogy versenyen úgy kezelem majd a váltót, mint a hímes tojást. Össze kell még szokni a nullkilométeres hajtásnak.
Szilvásra Gizmóval, Gabikával és Mikusszal mentünk, Gizi három bringás egyszemélyes ellátóegysége volt, amit remekül megoldott, még egyszer köszönet a kulacsokért, amiket annak ellenére is megkaptam versenyen, hogy Gabikának komoly technikai problémái adódtak, és segítségre szorult. Szóval a szupporton nem múlt semmi! Hogy is szokták ilyenkor megköszönni a profik? Www.gizmosport.hu (!!!)
Na 15 percig nem álldogálunk a rajtnál a napon, inkább ülve megbújunk... (Fotó: Tirszin János)
Amikor a rajt előtt leültem kicsit a felsorakozó mezőny mellett a földre, mert ugye fölöslegesen nem állunk, elgondolkoztam, hogy most kb. annyit fogok montizni, mint az elmúlt két hónapban összesen, de ugyanakkor arra is gondoltam, hogy erős is vagyok, jó lesz ez. Kicsit megnézzük az erőviszonyokat a maratonozós társaságban egy hosszú pályán, érdemes-e idén felkészülni komolyabban valamelyik XCM versenyre. És persze kiderül, hogy muzsikál az új 29-er!
Lehet sokan nem osztják a véleményemet, de szerintem hetente-kéthetente nem lehet folyamatosan jó teljesítményt nyújtva nyomni a hosszú maratonokat. Akkor vagy nem nyomja igazán a delikvens, vagy belerogyik egy idő után, mert ezek durván kizsigerelik a szervezetet. Jobban, mint egy hasonló ideig tartó országúti szakasz, ahol általában messze nem ennyire folyamatos az intenzitás. Főleg munka mellett nehéz őket kipihenni, következésképp minőségi edzésmunkát is nehéz köztük végezni normális életvitel mellett, stb. Szóval úgy gondolom, egy hónapra egy ilyen elég.
Kicsit a tápolásról, ha már blog, leírom, én hogy csináltam:
Félig-meddig a 200 kilis Tour de Pelso-ra való ráhangolódásnak is szántam a maratont, ha már nem jött össze a Gemenc, a frissítést jó volt kipróbálni hasonlóan hosszú terhelés alatt. Én nem hiszek a „zabáljuk tele magunkat maraton előtti napon” felfogásban, persze szombaton beficcent ebédre bőségesen a tészta, pörkölt, később délután a sok „lúgosító” gyümölcs, és ittam, mint a kiskacsa már előző nap! Ilyen kimerítő verseny előtti napokban én kicsit az antioxidáns-, nyomelem-, amino- adagolást is megemelem kicsit. A verseny napján már nem tésztáztam, persze jó az, csak a fél hatkor kelésbe nem fér bele, helyette teljes kiőrlésű péksütemények, bőséges adag fahéjjal felturbózva, kis lekvárban elkeverve (a fahéj nagyon jó hatással van az inzulinháztartásra, főleg hosszú távon).
Rajt előtt egy órával már nem eszünk, rajt előtti nem koffeines zselé is csak a stresszoldás kedvéért, sok értelme akkor nincs. A 117-re négy nagykulacs (kettő-kettő), sima iso-val, Gizmo Bánkútra ment fel a cserével. Közben ahol lehet, kiabálni messziről a frissítőállomásokon, mert honnan tudná bárki, hogy te vizet szeretnél, ráadásul úgy, hogy fel is adják. Vííííiz!!! Add a kezembeeee!!! – és meglepő módon szinte mindenhol tök jól megoldották a frissítőemberek a feladatot, az egyik lányka olyan ügyes volt, hogy mellettem futva két pohár vizet is feladott gyors egymásutánban. Ez a plusz 5-6 pohár víz (a saját iso-skulacsokon kívül) kell ilyenkor, én általában előtte nyomom be a zseléket, hogy keveredjenek.
Zseléből amúgy négyet fogyasztottam, szintén négy light (müzliszelet szerű, tehát könnyen lenyelhető) energiaszelet mellett, továbbá Felsőtárkány közelében a hajtűnél segítettem rá koffeintablettával (a koffeinnel kinek-kinek egyénileg vigyázni kell, mert kiszáradva, sok koffeinnel a szervezetben könnyebben görcsölünk), a szarvaskői meredek előtt savasodásgátlóval, Bélapátfalvánál pedig gyors felszívódású energiapótló fiolával. Közben sikerült jól beosztani a kulacsokat is, Katonasírokra fordulva kortyoltam az utolsókat. Ha nagyobb frissítőcsapatunk van (vagy országúton kísérőkocsiból), a vége felé kóla feladásával szoktam megfejelni a tápolást, ami mennyei hatású, ez most kimaradt, de szerencsére az kiderült, hogy az utóbbi összeállítás nagyjából működik egy bő 5 órás terhelésnél.
Természetesen a verseny nem az evésről-ivásról szólt – ha csak ilyen egyszerű lenne – nézzük, mi történt. Rajt, semmi különös, még Szalajka-völgyben befurakodik az a pár közép és rövid távos az elejére, de így van ez rendjén. Érdekes módon nem éreztem gyorsnak az aszfaltos felfelét, pedig úgy gondoltam, a 29-ernek talán az egyik gyengéje, no persze nem egy 10 kiló alatti 29-ernek. A terepig szépen elfogytunk, közvetlenül előtte pár száz méterrel én is megúsztam kicsit, hogy könnyebben megtaláljam a saját tempót a döcögősön, és próbálgassam kicsit az áttételeket, amikkel még nem haladtam versenykörülmények között.
Az első lejtő volt a legstresszesebb az egész pályán, kezdődött azzal, hogy már az első 100 méter után BuZsót láttam, ahogy kaparja össze magát egy fektéből. Ezek után teljes orosz rulett volt a helyenként fél méter mély avarban szántani, nem tudott nem az motoszkálni a fejembe, hogy be van varrasodva a teljes bal oldalam (sikerült feltörölnöm az egyik kanyart egy héttel korábban a Körös Tour kritériumán), nekem itt ma nem szabad meg sem karcolnom magam, óvatos voltam. Így esett meg, hogy lefelé utolért két VKE-s középtávos, haladtam hát utána mögöttük, tök jó volt nekem a tempó.
Az Ördögoldal elején összeszedett a kerekem egy ágat, szerencsére eszemnél voltam, és azonnal megálltam, mielőtt begyűrtem volna a láncot, így 10 másodperccel – leszáll láncot kézzel visszatesz – megúsztam a dolgot. Közben megjelent Kis Józsi és M2-es riválisa, megmutattam hát nekik a „helyes nyomot”, hol kell „könnyedén forgatva” felkúszni az Ördögoldal meredek részén. Na ja, a 29-er nem kapar. Bánkútnál kicsit lemaradtam róluk, hogy kulacsokat cseréljek, banán betöm, és huss…
Bankútra felfelé, még mosolygósan az új Big Nine-on (Fotó: Fenyvesi Tamás)
…Na, ez a huss lett a vesztem, nagyon gyorsan akartam visszaugrani lefelé Józsiékra, nehogy egyedül kelljen utána mennem a fennsíkon a szeles részeken, és az igyekezetben felütöttem az első kereket. Na, ami itt történt, azt nagyon megérdemelte, igazi legrosszabb értelemben vett amatőr majom voltam. Bár elpróbáltam verseny előtt az új bringán, hogyan működik a DT gyorskioldó, de nem eleget próbáltam. Vagy két percet csak azzal vesződtem, hogy kiszedjem a kereket. Közben felrémlett, hogy az egyik oldalon szakadék, belevágom hát a kerékpárt, de ahhoz még új és drága. Inkább ettem egy müzliszeletet – hiába, öregszem, puhulok.
A belsőcsere szerencsére már gyorsabban zajlott, mint a kerék kivétele, és a betételével sem volt sokkal több gond, mint egy hagyományos kerékkel. Természetesen első tuning a tubeless átalakítás lesz, kövezzenek meg, de én 2 bar fölött nem szeretem, és tubeless-szel két szezont is elnavigáltam defekt nélkül, belsős rendszerrel viszont 78 kilogrammos súllyal időzített bomba a 2 bar alatti nyomás.
Sok perc mínusz, közben a fél mezőny elszáguldott, a „most már minden mindegy” hangulatot az alapozta meg, amikor az első hölgyversenyző, Dósa Eszter is elhaladt, de felugrottam a bringára, és hadd szóljon, először nem jutottak eszembe a sebeim és hogy óvatosnak kell lennem… „Szerencsémre” Vas Peti is defektelt korábban, csodálkoztam is, hogy így le van szakadva, de a lényeg, hogy jól helyet csinált nekem egy boly mellett, amikor üvöltöttem, hogy a lejtő egyik kritikus hajtűkanyarjában belülről el szeretnék menni. Innentől száguldás Jávorkút és a Bükk-fennsík felé, ahol az aszfalton kajáltam kicsit és újragondoltam a „taktikát”, miközben szedegettem össze folyamatosan az embereket…
Furán működik ilyenkor a fej… Elkezdtem például azon gondolkozni, hogy itt a remek alkalom, mi lenne, ha erőbeosztás ide vagy oda, most megnéznénk, meddig bírom kövérgázzal, pedig még féltávnál sem voltunk. Miután elbúcsúztunk a középtávos kollégáktól, a terepre fordulva megkezdtem hát az üldözést, unalmas kilométerek vártak rám egyedül. Az enyhe lefelén Felsőtárkány felé nem is ment a „kövérgáz”, ennek ellenére a 29-er nem lassan gurult. A frissítőponttól aztán elkezdett haladni, a lankás emelkedőn fel is tűnt egy Alpinbike-os mez, reméltem, hogy a CserG (mert azért őt azért jó lenne visszaelőzni, csak hogy cukkolhassam utána), de Ördög Dani volt, megtörve a lendületemet kicsit.
Húzni ugye nem fogom, hogy neki legyen jó, pláne, hogy lássa, amint lihegek stb., inkább megpihentem kicsit a Szilvás 117 legrafináltabb mászása előtt (tervszerűségnek tehát ismét csengettek, márminthogy nyomnám végig teljes gázzal…). A Szarvaskő előtti hosszú mászásról azt kell tudni, hogy itt csúnya sebeket lehet ejteni mások lelki világán, de ahhoz nem szabad nekiugrani. Egyre meredekebbre vált, és ha bojban utazunk, és tartalékolunk az elején, meggyőző erejű támadásokat lehet vezetni a nehezebb részen. Sajnos most nekem kellett húzni a tempót és szedegetni az embereket.
Szerencsémre a lejtőn megjelent a szintén felzárkózóban lévő BuZsó, és egy kisebb pukli után ketten maradtunk. Nagyon jót tett, hogy beszélgettünk kicsit, nem volt idő előre megijedni a Szarvaskő utáni meredektől. Megint csak szerencsémre BuZsó sem haragudott már senkire, haladtunk felfelé újabb megfáradt vándorokat gyűjtögetve, Köztük Kis Józsi csapattársat, akit megnyugtattam, hogy M2 ellenfelei mérföldekkel hátrébb vannak, már csak biztonságra menjen és nyeri a kategóriáját.
A mászás végén narancssárga mezben feltűnt végre a mountain bike sport meghatározó alakja is, vigyorogtam is magamban, de a piszok BuZsó jól kitolt velem, meglószolt, majd – mint később megtudtam – tájékoztatta CserG-t, hogy jön a Tufi, mint állat, majd vezetett is utána a cimborájának, így ismét magamra maradtam a Katonasírok és az utolsó frissítő előtt. A nyúlós aszfalton kezdtem a verseny folyamán először kedvetlenül, kifingva érezni magam, a Katonasírokhoz érve először kezdtem „vánszorogni”. Ekkor újra megláttam a narancssárga mezt, tolják előttem a bringát a meredeken… na meg kell még ezt próbálni… Sajnos a Katonasírok kaptatójának elején az avarban elkapart még a 29-er is, így lábletétel, ritmusvesztés, faxba…
Volt vagy 50-100 méter hátrányom CserG-vel szemben a tetején, de a lejtőn már nem is próbálkoztam, tudtam, hogy esélyem nincs, mert láttam, hogy hátranézett, és sejtettem, milyen tempóban fogja nyomni lefelé. Azt a sebek miatt sem vállalhattam, másrészt a hátsó kerékbe szedett nyolcas miatt pont a sodrós kanyarokban idegeskedett addig is a bringa, ráadásul új bringa, ne haragudjunk senkire. Volt már jobb is, lesz még jobb is és rosszabb is.
Mindennel együtt élveztem a versenyt, a Szilvás továbbra is az egyik legjobb szervezés, köszönjük Tarnai Csabinak és csapatának! A „mi lett volna, ha nincs defekt és pöcsölős szerelés…” kezdetű elmélkedés fölösleges, lehet, hogy pont a folyamatosan feltűnő megelőzendő ellenfelek adtak inspirációt és így gyorsabban mentem, mint egyébként. A sportélmény megvolt. És a Big Nine Carbon Team is szuper! A győzteseknek gratulálok, Blazsó Marci alaposan feladta a leckét Szilárdnak a szezonra, biztosan láthatunk még revansot és nagy csatákat! Szerencsére Mikuszékkal a hazzaindulással sem tököltünk sokat, Hesjedal is megnyerte közben a Girót az időfutamon, szóval remek nap volt. Következő célpont a Merida CST országúti különítménye számára a Balaton!
Hogy ment és hogyan nyerte meg a dél-afrikai világbajnok a leogang-i Európa Kupát? Érdekelnek a látványos lefelék és ugrások? Kiváncsi vagy a magyarok tempójára a világ élmezőnyéhez képest? Ilyen és ehhez hasonló elcsépelt szövegekkel lehetne terjeszteni a LiMiT TV legfrissebb epizódját, amiben a téma a döntő futamok.
Szabó Endre a leogang-i célugratón (Fotó: Szász Norbert)
Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy van egy-két olyan megoldás vagy mozdulat a videóban szereplőktől, melyek miatt már megszámlálhatatlanul sokszor néztük vissza. Gee, Spagnolo, Brook, Minnaar, stbstb… Nem véletlenül tartoznak a világ legjobb downhillesei közé.
A kanadai Ryder Hesjedalt sokan nem sorolták a Giro d’Italia esélyesei közé, pedig ebben a mezőnyben egyértelmű volt, hogy csúcsformájában, megkapva a csapata támogatását, mint kapitány, képes lehet a végső győzelemre.
A Garmin 31 éves kerekese mindig is jól mozgott a dimbes-dombos klasszikusokon, és a Tour de France-on is bizonyította már képes jó teljesítményre háromhetesen (ráadásul azokon a Tourokon sokkal erősebb ellenfelekkel kellett küzdenie).
A kemény hegyi szakaszok során Hesjedal végig ott bújt az összetettben a rózsaszínű trikós Joaqim Rodriguez árnyékában, és mindenki tisztában volt vele a mezőnyben, hogy Purito fél perces előnye kevés lesz az időfutamra (kevés is volt). Ráadásul Ivan Basso csapata, a Liquigas is a kanadai malmára hajtotta a vizet, folyamatos gyilkos tempójukkal a hegyekben megakadályozva a „hegyi manók” támadásait.
Az élete legnagyobb sikerét ünneplő Hesjedal így nyilatkozott a rózsaszínű trikóban:
„Meg kellett küzdenem ezért a Giro-győzelemért. Amikor helikopterre szálltunk a hegyen és Milánó felé vettük az irányt, tudtam, hogy van még egy dobásom. A bemelegítésnél már jól éreztem magam a bringán, és tudtam, hogy az időfutamon meg tudom csinálni.
Az első napon, amikor felhúzhattam a rózsaszínű trikót, tudtam, hogy nagy dolgot sikerült elérnem. Ez plusz motivációt adott, hogy még keményebben odategyem magam. Az ellenfelektől kapott jó visszajelzések még több önbizalmat adtak. Le a kalappal mindegyikük előtt, mindnyájan nagy bajnokok, de a harmadik héten, amikor úgy hajtottam, ahogy, tudtam, hogy meg lehet csinálni.
A sikerem kemény munka eredménye, és eddig folyamatosan sikerült egy kicsit fejlődnöm. Azt hiszem, a 2010-es Touron már megmutattam a képességeimet. A 2011-es Touron gondjaim voltak, de a harmadik héten már ott is bizonyítottam. Idén megkaptam a lehetőséget, hogy 100%-osan a Giróra koncentráljak, és a csapatkapitányi szerepet is.
Nem történik meg gyakran egy versenyző pályafutása során, hogy leader lehet egy ilyen jelentős versenyen, ezért jó formában érkeztem, és a legjobbamat akartam nyújtani. Azzal sikerült megnyerni ezt a versenyt, hogy napról napra a legjobbamat adtam, erről szól ez az egész. A csapatom kiváló volt, mindent beleadtak, és néha jobban hittek bennem, mint én saját magamban, és nagyon büszke vagyok arra, ahogy értem dolgoztak.
Az a támogatás, amit otthonról kaptam, szintén hihetetlen volt. Kanadában figyelemmel követték a Giro d’Italia-t, és a győzelmem nagyban segíti a kanadai kerékpársport fejlődését, hosszú távon is.”
Blazsó Márton (Fotó: Tirszin János - nutrixxion.hu)
Már a Szilvásvárad maraton sem a régi! Hol vannak már azok az idők, amikor az a több mint ezerkettőszáz induló csak azért jött a Top maraton első állomására, hogy bőrig ázva, nyakig sárosan szenvedjen a Bükkben?
Tavaly megtört a jég és hosszú idő után az első száraz maratonunk volt, ami idén csak tovább száradt. Ennek köszönhetően egy nagyon gyors és kissé poros pályán versenyzett a közel 1300 résztvevő. A távok hagyományok szerint alakultak: 39, 70 és 117 kilométer. Örömteli, hogy a rövid és középtávon együtt már 130 női versenyző vett részt a versenyen. Önmagában ez jónak mondható, bár a teljes célba érkező létszámhoz viszonyítva – 1150 fő – még mindig 10% körüli. Hölgyeim, ennyire nem lenne női sport a kerékpárversenyzés?
Blazsó Márton (Fotó: Tirszin János - nutrixxion.hu)
És akkor 10 órakor elrajtolt a Specialized Szilvásvárad Maraton mezőnye. Na de hogy?! Odaálltunk mindannyian a rajtvonal és a beszólítottak mögé és akinek szerencséje volt, az hamar ki tudott menni a kapun, akinek pedig nem, az rollerezve, tötymörögve várta meg, míg elvonul előle a több száz bringás. Ha nem is rajtolunk külön távonként, de egy próbát lehetne tenni arra, hogy tervezett idők (vagy előző évi eredmény) alapján boxokba osztani a mezőnyt. Ugye itt „becsületkassza” alapján működne a dolog, ahol azért lenne kavarodás biztos, de talán előrelépés lenne.
XI. Specialized Szilvásvárad Maraton rajt (Fotó: Tirszin János - nutrixxion.hu)
A lassú rajt idén is a Szalajka-völgyben vezetett végig, ahol már mindenki kedvére helyezkedhetett a mezőnyben. A terepre érve még tovább nyúlt a mezőny, rendeződtek a sorok. A hosszú távos férfiaknál már itt kirajzolódtak az erőviszonyok: Blazsó Márton (VKE-Nelson) az élre állt és megmutatta a főtámogatójának, hogy milyen ügyes „hazai pályán”.
Blazsó Marci így nyilatkozott a célbaérkezés után:
„Nagyon jó volt a formaidőzítésem, sok ráhangoló edzőversenyen vettem részt az elmúlt időszakban. A Bakonyban és a romániai Maros Bike Marathonon is látszódott már, hogy jó állapotban leszek. Az elején Fejes Gabi rángatta a sort az aszfalton, ott elbizonytalanodtam picit, de amikor terepre értünk, előre álltam és egy keményebb tempót diktáltam. Picit lemaradtak ekkor, gondoltam taktikázni akarnak, hogy váltva húzzák egymást. Ekkor ráálltam egy erősebb tempóra, a köves terepen az össztelós bringámmal nagyon könnyen tudtam haladni.
Az Ördögoldalnál tovább növeltem az előnyöm, Bánkút előtt mondták, hogy 3 perc és az előnyöm csak növekszik. Kicsit féltem, hogy talán eltévedtek a többiek. A Felsőtárkány utáni rész volt az, amire készültem. Itt már 7 perccel vezettem. Innentől egy biztonságos tempót tartottam, amivel a célig haladtam. Nagy szerencsém, hogy az idei bringám a tavalyinál sokkal könnyebb és merevebb is, automatán lockolja a rugóstagot és a teleszkópot. Nem kell folyamatosan kapcsolgatni, ez is közrejátszott, hogy újabb pályarekordot tudtam dönteni. Magam is meglepődtem, hogy ilyen jól sikerült. Tudtam, hogy fejlődtem, de Szilárd legyőzése nagy meglepetés volt számomra is, bár nagyon örülök neki.”
Vasárnap helyre állt a papírforma a leogangi downhill Európa Kupán és a dél-afrikai Greg Minnaar bizonyult a leggyorsabbnak. Igaz ez Európa Kupa, de az első tízbe mindössze három rider fért be az öreg kontinensről.
Greg Minnaar győzőtt a hétvégén
Ma is gyönyörű időre ébredtünk, ám mikor néha-néha elment a nap akkor azonnal megmutatta az Alpok, hogy nincs még itt a nyár. A döntőkre már teljesen be is felhősödött, így vittük is fel a rajtba a sárkerekeket is. Szerencsére nem kellettek, ellenben nagy porban és egy kigödrösödött pályán lehetett feszegetni a határokat.
Ritka pillanatnak lehettünk szemtanúi, ugyanis Lukács Rajmi 3:57-es idejével a hot seat-ben ült néhány versenyző erejéig, azaz ő volt az élen. 6 hónap kihagyás után első alkalomra nem is rossz idő. A trónt az olasz bajnoknak, Lorenzo Suding-nek adta át, aki pedig Gee Athertonnak.
Rajmi a hot seat-ben
Rajmit se Szabó Bandi, sem Kántor Miki nem tudta megfogni, ám Kismáténak (Ettingshausen) sikerült egy másodperccel jobbnak lennie nála, így ő volt a legjobb magyar és már csak Attila volt fent közülünk.
Elrajtolt Liszi és meglepően jó tempót diktált, az ismerőseink csak áradoztak róla. Azonban nem minden alakult jól. Összeszedett a pálya elején egy lassú defektet, innentől ő folytatja: „A rajtból elindulva már a harmadik kanyarban éreztem, hogy valami nem stimmel a bicajon, ennek ellenére a tempómból szerintem nem vesztettem semmit. A középső tekerős rész aljára már éreztem, hogy nem maradt sok levegő a hátsó kerékben, de már nem volt hátra sok a pályából. A legnagyobb baj nem is ez volt, hanem egy nyomváltásnál azzal szembesültem, hogy a fékúton a gödrök sokkal nagyobbak, mint voltak. A megszokott tempómban jöttem, de ez a sebesség túl gyors volt a pálya állagához képest. Sajnos nem bírtam a biciklit magam alatt tartani, az egyik gödör kiütötte a kormányt a kezemből és átestem a bicajon. Az esés után egyből felpattantam, de az esés folytán a lassú defektes hátsó gumi lefordult a felniről, ezáltal nem tudtam tovább haladni. Nincs idő szomorkodni, egy hét múlva Val di Sole világkupa.”
Attila a pálya felénél lévő részidőnél 33. volt.
Liszi Attila három másodperccel az esés előtt...... és az esés után.
Eközben Gee Atherton rendületlenül az élen állt, sokan már azt latolgatták, hogy lehet elég lesz ez az idő a győzelemhez is. Elvégre jobb volt, mint a legjobb időmérős idő. Ám ez nem jött be, Brook MacDonald adott neki nagyon kemény két tizedet, sőt Spagnolo még bejött közéjük. Következett az utolsó három, Minnaar-ral kezdve. A tőle megszokott biztos tempó és a felfoghatatlan helyeken, illetve erővel sprintelések, majd az óra 3:21.571-nél állt meg. 4mp-t adott Brook-nak és feladta a leckét mindkét Redbull-os Devinci ridernek. A tegnapi interjújából megtudhattuk Steve Smithtől, hogy győzni jött, a részidőnél azonban csak negyedik volt, de a hátránya mindössze 1,8. Tudott is alul hozni a dél-afrikain, kár a felső részért, nagy meccs lett volna. Nick Beer volt már csak fent, azonban hamar eldőlt a verseny eredménye, a svájci eldobta.
Így Minnaar, Smith, MacDonald, Spagnolo, Gee Atherton és Mick Hannah lett az első hat. A legjobb magyar Ettingshausen Máté, 126., Lukács Rajmi 138.
Ettingshausen Máté
Holnap még maradunk a környéken, aztán irány Olaszország, Val di Sole világkupa.
Az internet sebessége sajnos fordított arányosságban van itt a riderek tempójával, így egy röpke 16 óra alatt töltött csak fel a videó az edzésről és időmérőről.
Brook MacDonald (Fotó: Szász Norbert)
Sok akcióval, riportokkal és a legvégén egy (az illetőhöz tökéletesen illő) poénnal is készültünk a LiMiT TV legfrissebb epizódjával. A nettől függően hamarosan a döntők összefoglalóját is feltöltjük.
Az utóbbi évek teljesítményfokozók szempontjából igen korlátozott kerékpáros életében a nagy körversenyek rendre rendkívüli izgalmat hoznak. A versenyzők közti erőnlétbeli különbségek kétségtelenül csökkentek: manapság már ritka az emberfelettinek tűnő szökés, az egyetlen emelkedőn vagy időfutamban kiharcolt többperces előny. Az erejét minden versenyző patikamérleggel osztja be, a marginális előnyök megszerzése a cél. Ilyen lehet például a néhány másodperc előnyt jelentő kisebb légellenállás jelentő testhelyzet vagy kerékpárbeállítás, amely egy mindent eldöntő időfutam során akár a végső győzelmet jelentheti.
Mint ahogy az várható volt, a kanadai Ryder Hesjedal magabiztosan ledolgozta félperces hátrányát a Maglia Rosáért folyó harcban...
Szoros körversenyeredmények, a legutolsó szakaszon történt helycserék többször is előfordultak a kerékpárversenyzés történetében: elég ha a Greg LeMond és Laurent Fignon párharcát nézzük az 1989-es Tour utolsó párizsi időfutamszakaszán. A mai nap kérdése elsősorban az volt, hogy LeMond példáját követve képes lesz-e a kanadai Ryder Hesjedal a Milánóban megrendezett 30 km-es időfutamon ledolgozni 31 mp-es hátrányát Joaquim Rodriguezzel szemben. Kétségtelenül ő a jobb időfutam-versenyző: ezt korábban már számos versenyen bizonyította, például a Tour-on egy 54 km-es „kronón” potom 3:37 előnyt tudott kicsikarni a spanyol versenyzővel szemben. Persze minden verseny egy külön történet, 20 nehéz szakasz teljesítése után már nem lehet bízni a puszta papírformában.
Mint ahogy az várható volt, nem az az összetett győzelemért versengő, az előző szakaszokon erejüket végletekig kisajtolók fogják a leggyorsabban teljesíteni a milánói egyéni időfutamot, hanem azok, akik erre a megmérettetésre rápihentek, a hegyi szakaszokon legfeljebb az időkorláton belül maradásra koncentráltak. Egy sok kanyarral tarkított belvárosi útvonal a robbanékony, kiváló kanyarvételi technikát alkalmazó versenyzőknek kedvezett: őket nem feltétlenül az összetett első 5 helyén találjuk.
Reggel még rózsaszínben, délután már a dobogó második fokán, de azért felölthette a pontversenygyőztesnek járó mezt Rodriguez...
Nem kis feladat lehetett a szervezők számára megrendezni egy Milánón belüli időfutamot, lezárva a város legfontosabb útvonalait. Egy utolsó változtatás miatt a szakasz hossza 2 km-rel lerövidült, amely mindenképpen Rodrigueznek kedvezett – minél kisebb a táv, annál könnyebb megtartani a bűvös 31 másodperces előnyt.
Ryder Hesjedal tudta a dolgát, minden meg is tett a sikerért!
A szakasz elején Jessie Sergent állította fel az etalon időt: 34 percen belül lezavarva a távot. A „sky-os” Geraint Thomas később ezt megjavította, már 50 km/óra fölé tornázva az átlagsebességet. A sok kanyart figyelembe véve ez fenomenális teljesítmény. Marco Pinotti viszont már alig 33 perces idővel, 51 km/órás átlaggal mért döntő csapást az előző versenyzők eredményére, és már akkor lehetett látni, hogy ez valószínűleg egyben a győztes idő is lesz.
A tegnapi 20. szakasz hőse ma is kiválóan ment, sikerült leszorítania Scarponit a dobogóról...
A Milánói Dóm főbejáratánál a pápa kinyújtott keze melyik versenyzőnek fog segítséget nyújtani és melyiknek nem? Hamar kiderült, hogy Mark Cavendishre nem jutott áldásból: a tegnap Rodrigeztől elszenvedett 1 pontos hátrány a Maglia Rossáért folyó harcban ezen a szakaszon számára nem volt már behozható – habár az első 15 versenyző itt is kapott pontbónuszt.
Magabiztosan nyilatkozott a kanadai a szakasz előtt, de azért látszott, hogy nagy kő esett le a szívéről, amikor kiderült, hogy Rodriguezt 47 mp-cel megelőzte...
De térjünk visszatérve a nagy párharcra a győzelemért, illetve az első 4 helyezett versengésére a dobogóért! Az első 10 km-en az összetettben 4. helyezett tegnapi szakaszgyőztes, a belga De Gendt, megközelítette a 3. Scarponit, Hesjedal pedig majdnem ledolgozta az összes hátrányt a Maglia Rosáért. 20 km-nél az olló tovább nyílt, a befutónál pedig Hesjedal már magabiztosan fordulhatott a célegyenesbe.
Harmadszorra is visszavette Hesjedal a Maglia Rosát, most pedig már végérvényesen az övé!
A „kolbász” becenevű De Gendt óriási áttételt hajtva a mai szakaszon 5. helyen ért célba, amely elég volt ahhoz, hogy Scarponit megelőzze, így leszorítsa a dobogóról. Jobb időt ment a becenevét meghazudtoló 67 kilós szimpatikus belga kerekes a kanadainál is. Rodriguez magához képest a végén jól tartotta magát, az olló tovább már nem nyílt, 16 másodperc lett hátránya a végelszámolásban, ami a dobogó második fokához ez bőven elegendő volt. Emellett persze a Maglia Rossa kárpótolhatta az utolsó szakaszon elveszített Rosáért: mint már említettem, ezt tegnap 1 pont különbséggel „levette” a szupersprinter, Mark Cavendishről.
Videó összefoglaló:
A 20. szakasz eredménye:
1 Marco Pinotti (Ita) BMC Racing Team 33:06:00
2 Geraint Thomas (GBr) Sky Procycling 0:00:39
3 Jesse Sergent (NZl) RadioShack-Nissan 0:00:53
4 Alex Rasmussen (Den) Garmin – Barracuda 0:01:01
5 Thomas De Gendt (Bel) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
6 Ryder Hesjedal (Can) Garmin – Barracuda 0:01:09
7 Gustav Larsson (Swe) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:01:14
8 Maciej Bodnar (Pol) Liquigas-Cannondale 0:01:15
9 Svein Tuft (Can) Orica GreenEdge Cycling Team 0:01:22
10 Julien Vermote (Bel) Omega Pharma-Quickstep 0:01:23
A 2012-es Giro d’Italia végeredménye:
1 Ryder Hesjedal (Can) Garmin – Barracuda 91:39:02
2 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:00:16
3 Thomas De Gendt (Bel) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:01:39
4 Michele Scarponi (Ita) Lampre – ISD 0:02:05
5 Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:03:44
6 Damiano Cunego (Ita) Lampre – ISD 0:04:40
7 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:05:57
8 Domenico Pozzovivo (Ita) Colnago – CSF Inox 0:06:28
9 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling 0:07:50
10 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel – Euskadi 0:08:08
11 John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale 0:09:12
12 Dario Cataldo (Ita) Omega Pharma-Quickstep 0:11:59
13 Gianluca Brambilla (Ita) Colnago – CSF Inox 0:14:20
14 Johann Tschopp (Swi) BMC Racing Team 0:14:27
15 Roman Kreuziger (Cze) Astana Pro Team 0:19:58
16 Hubert Dupont (Fra) AG2R La Mondiale 0:20:59
17 Marzio Bruseghin (Ita) Movistar Team 0:25:39
18 Sergio Pardilla Bellon (Spa) Movistar Team 0:29:19
19 Francis De Greef (Bel) Lotto Belisol Team 0:35:00
20 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team 0:36:17
A 2008-as világbajnok Gee Atherton esett az időmérőn, de a döntőben már biztosan ott lesz az elsők között.
Mondhatni meglepetés eredmény született az Európa Kupa második fordulójának időmérőjén. A helyszín továbbra is LeoGangBang, legalábbis Cedric Gracia-tól így hallottuk.
Komolyra fordítva a szót, a szombati selejtezőben Nick Beer gyorsabbnak bizonyult a jelen lévő világbajnokoknál is, Steve Smith a második, Greg Minnaar a harmadik. Csodával határos módon az elmúlt napok vírusfertőzése után (vagy során) sikerült Attilába életet lehelni, és ha nem is százszázalékosan, de éles körre rajtba tudott állni a délutáni időmérőn. A kiváló 35. helyen végzett így, nagyon büszkék vagyunk rá!
Liszi Attila elrajtol az időmérőn
A reggel Európa Kupához híven nagyon korán kezdődött, elindultak a körözések, a kivétel ismét Attila volt. A szombati koplalás után a lehető legtovább hagytuk aludni, majd egy kényelmes összekészülés után, csak fél 11-kor indult fel az első körre. Minden rendben volt, és ekkor döntenünk kellett. Ami pedig az lett, hogy 19-re húzunk lapot és elkezdjük „teletömni” rendes tápláló ételekkel és meglátjuk. A számok is azt mutatják, hogy bejött. Huhh…
Junior bajnokunk, Ettingshausen Máté jött először közülünk és egy 4:05-ös idővel fel is adta a leckét, Attilán kívül más honfitársunk nem is tudta megverni. Az Elite Férfi 152. helyén kvalifikálta magát, 25. Juniorként. Szoros a magyarok között a meccs, 7 mp-n belül vannak, csak Attila lóg ki 25-tel. Az a 25 mp mínusz a fentebb említett 35. helyre volt jó, ám olyannyira sűrű a mezőny, hogy egy másodpercen belül heten vannak azon a környéken, 10 mp már bő 50 helyet jelent. Attila ideje 12,6 mp-re van az időmérő legjobbjától, Nick Beer-től.
Erre pedig egy újabb számadattal szolgálnék, a tavalyi leogang-i világkupán az utolsó bejutó 80. helytől volt 13 mp-re, most pedig 11-re Minnaar-éktól.
A 2008-as világbajnok Gee Atherton esett az időmérőn, de a döntőben már biztosan ott lesz az elsők között. Fotó: Szász Norbert
Időmérő után megnéztük a 26trix döntőjét, most pedig ahogy halljuk készülődik a giga esti buli, de nélkülünk. Holnap nekünk feladatunk van, mondhatni küldetésünk.
Végezetül Lukács Rajmund egyik mai edzőkörében felvett fejkamerás felvétele a pályáról:
