fbpx

Giro d’Italia: Guardini lehajrázta a verhetetlen Cavendisht – videó

Amolyan „gyógyetap” volt a Giro d’Italia 18. szakasza, s egyben az utolsó lehetőség a sprintereknek az idei olasz körversenyen, hogy hajrázzanak a győzelemért, ennek megfelelően a leggyorsabbak csapatai nem is hagytak esélyt a szökevényeknek…

A San Vito di Cadore és Vedelago közötti 149 kilométeres táv érdekessége volt még, hogy az itiner alapján végig lejtett az út, persze ez a valóságban nem érzékelhető mértékű lejtő. Mindenesetre jó átlagot hajtott a mezőny, gyorsan ledarálva a mai penzumot, a hajrához közeledve csak Michele Scarponi defektje borzolta kicsit a kedélyeket, de a Lampre csapata visszavitte kapitányát a pelotonra.

Az utolsó kilométereken már Cavendish vonata, a Sky diktált, utolérték a Bak-Delange szökevényduót, majd támadhatatlan iramot mentek, bár a Saxo Banknak sikerült egy időre elvenni a kezdeményezést. Az utolsó 3-400 méterre azonban ismét a britek világbajnoka került kedvező pozícióba, ahonnan ő nem szokott hibázni.

Ma azonban mégsem a szokásos forgatókönyv szerint zajlottak az események, ugyanis a Farnese Vini csapata a legemlékezetesebb szökevénysiker után a leginkább szenzációszámba menő hajrágyőzelmet is megszerezte Andrea Guardini révén, az olasz sprinternek ugyanis sikerült egy az egyben megverni napjaink sprinterkirályát. Az összetettben nem változott az állás, a katalán Joaquim Rodriguez vezet.

Videón a hajrá:

A 18. szakasz eredménye:
1.     Andrea Guardini (Ita) Farnese Vini – Selle Italia
2.     Mark Cavendish (GBr) Sky Procycling
3.     Roberto Ferrari (Ita) Androni Giocattoli
4.     Robert Hunter (RSA) Garmin – Barracuda
5.     Lucas Sebastian Haedo (Arg) Team Saxo Bank
6.     Giacomo Nizzolo (Ita) RadioShack-Nissan
7.     Alexander Kristoff (Nor) Katusha Team
8.     Francesco Chicchi (Ita) Omega Pharma-Quickstep
9.     Geoffrey Soupe (Fra) FDJ-Big Mat
10.     Dennis Vanendert (Bel) Lotto Belisol Team

Az összetett állás:
1.     Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team     77:47:38
2.     Ryder Hesjedal (Can) Garmin – Barracuda     0:00:30
3.     Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale     0:01:22
4.     Michele Scarponi (Ita) Lampre – ISD     0:01:36
5.     Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling     0:02:56
6.     Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team     0:03:04
7.     Domenico Pozzovivo (Ita) Colnago – CSF Inox     0:03:19
8.     Paolo Tiralongo (Ita) Astana Pro Team     0:04:13
9.     Thomas De Gendt (Bel) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team     0:04:38
10.     Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling     0:04:42      A 18. szakasz eredménye:

Giro d’Italia 2012: az útvonal, szakaszok, szintrajzok, emelkedők bontása – KATTINTSON IDE!

A Giro d’Italia főszereplői, csapatokra bontva – KATTINTSON IDE!

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

A 7. szakasz összefoglalója

 A 8. szakasz összefoglalója

A 9. szakasz összefoglalója

A 10. szakasz összefoglalója

A 11. szakasz összefoglalója

A 12. szakasz összefoglalója

A 13. szakasz összefoglalója

A 14. szakasz összefoglalója

A 15. szakasz összefoglalója

A 16. szakasz összefoglalója

A 17. szakasz összefoglalója

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo