fbpx

Giro d’Italia: Purito vezet, de nem előzte meg a nap hősét… – videó

Az olasz Matteo Rabottini a 14. kilométertől kezdve szökésben volt a Giro d’Italia 15. szakaszán, és iszonyú nehéz körülmények között, esőben is tartotta magát az emelkedőkön, egészen az utolsó 300 méterig, amikor az összetettért küzdő Joaquim Rodriguez hátbacsapta…

A 169 kilométeres szakasz derekán a nagy hegyeket elérve még egy spontán kialakuló szökevénycsoport okozott izgalmakat. A mezőny kicsit elaludt és elengedett egy igen erős sort, többek között Damiano Cunego, Amets Txurruka és Marco Pinotti is köztük tekert. Mielőtt megkezdődött volna az igazi üldözőverseny a hegyekben, Rabottini 9 perccel, Cunegóék 4 perccel tekertek a főmezőny és a rózsaszínű trikós előtt. Ekkor még 50 kilométer volt hátra és két komolyabb, második kategóriás emelkedő.

A rózsaszínű trikós, Ryder Hesjedal csapatában nem volt elég erő az üldözéshez, így az utolsó előtti emelkedőn a Liquigas lendítette be a tempót, és rögtön visszahozták lőtávolba a különbséget Cunegóékhoz képest. Ehhez az is kelett, hogy az egykori Giro-győztes csoportjában megbomlott az összhang, Stefano Pirazzi támadott a Colnagóból, Pinotti elkészült az erejével, miután fel kellett zárkózni egy technikai probléma után, A Vacansoleil versenyzői pedig egyszerűen elfáradtak.

Cunego vagy vezetett, vagy nem ment neki senki, akik a csoportban maradtak, nem tehették, hiszen csapatuk első embereire jelentett veszélyt az olasz az összetettben. Ez a csoport tehát az utolsó előtti második kategóriás hegyen, a San Pietro-n nem sokat közeledett Rabottinihez a mezőny viszont ekkor már csalta a távolságot.

Az utolsó hegyet, a Piani dei Resinelli emelkedőjét megkezdve Rabottini továbbra is kitartott, ekkor már nagyságrendileg két perce volt csak Cunegóék csoportja, és négy-ötre a mezőny. Az üldözők közül ismét Pirazzi zilálta szét a sort, Cunego nem bírt vele menni, sőt később Alberto Losada és Txurruka is betámadta, akikről szintén leszakadt. Ekkor a rózsaszínű trikó megszerzésének lehetősége már elúszott az olasznak, mert a főmezőny más sebességi tartományban közeledett Basso katonája, a lengyel Sylvester Szmyd vezetésével.

Rabottini azonban makacsul tartotta magát elöl, és három kilométerrel a hegyi befutó előtt úgy látszott, meglesz neki a szakaszgyőzelem. Azonban a mezőnyben még mindig volt erőtartalék, miután Szmyd kiállt, Ivan Basso rostálta meg a sort gyilkos tempót hajtva, ebből pedig Michele Scarponi támadott amikor utolérték Cunegót.

Scarponival csak Rodriguez, Basso és a kolumbiai Luis Montoya tudott lépést tartani, leszakadt a rózsaszínű trikós Hesjedal is. A következő akció Purito Rodriguez nevéhez fűződött, és az apró termetű katalán el is tudott szakadni egyedül az utolsó kilométerre. Sőt, végül utolérte Rabottinit, azonban nem akarta leszakítani, saját tempójában ment el az olasz mellett, aki így utolsó energiáit mozgósítva be tudott állni a Katyusa kapitányának. Hogy végül Purito hagyta-e nyerni Rabottinit? Döntse el mindenki a videó alapján. A szakaszsikerért mindenesetre nem járt időjóváírás, de Rodriguez ismét az összetett élére ugrott.

Videón az utolsó kilométer:

A 15. szakasz eredménye:
1.     Matteo Rabottini (Ita) Farnese Vini – Selle Italia     5:15:30
2.     Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team
3.     Alberto Losada Alguacil (Spa) Katusha Team     0:00:23
4.     Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling     0:00:25
5.     Michele Scarponi (Ita) Lampre – ISD
6.     Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale
7.     Stefano Pirazzi (Ita) Colnago – CSF Inox     0:00:29
8.     Roman Kreuziger (Cze) Astana Pro Team

Az összetett állás:
1.     Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team     65:11:07
2.     Ryder Hesjedal (Can) Garmin – Barracuda     0:00:30
3.     Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale     0:01:22
4.     Paolo Tiralongo (Ita) Astana Pro Team     0:01:26
5.     Roman Kreuziger (Cze) Astana Pro Team     0:01:27
6.     Michele Scarponi (Ita) Lampre – ISD     0:01:36
7.     Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team     0:01:42
8.     Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling     0:01:55

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

A 7. szakasz összefoglalója

 A 8. szakasz összefoglalója

A 9. szakasz összefoglalója

A 10. szakasz összefoglalója

A 11. szakasz összefoglalója

A 12. szakasz összefoglalója

A 13. szakasz összefoglalója

A 14. szakasz összefoglalója

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo