Home Blog Page 921

Kross kerékpárok 2014-re: új koncepció, új színek, új kerékméret és enduró-premier az Eurobike-on

Lévén a lengyel Kross gyárral Magyarországi megjelenésük óta jó kapcsolatot ápolunk és folyamatosan teszteljük kerékpárjaikat, kiemelt figyelmet fordítottunk 2014-es modelljeikre az Eurobike-on is. Ha röviden kellene összefoglalni, mi várható jövőre: új színek, egységesebb megjelenés, még jobb minőség, 650B kerékméretű bicajok, és nyitás zúzós irányban az enduró kategóriában…

Kross_bike_2014_011
Új Kross arculat

Műszaki szempontból az új enduró mountain bike, a 160 mm-t mozgó Moon a legfontosabb fejlesztés, egyfajta rangot is ad a gyártónak, hogy lengyel szakemberek tervezték a virtuális forgáspontú felfüggesztéssel készülő vázat. A saját VPP-rendszer neve Revo Virtual Suspension, a váz pedig Ultralight alumíniumból készül.

Kross_bike_2014_024
Kross Moon – „sötét éjszakában”

Az enduró bringák világszerte hódítanak, így fel kellett szállni a vonatra, az új modellt egyébként kétéves fejlesztés, tesztelések, módosítások előzték meg, egy éve minket is megkerestek, hogy küldjünk véleményeket a prototípus stádiumban lévő bringáról.

Kross_bike_2014_020
A Kross Moon V2 ördögi designnal

A VPP-felfüggesztés tökéletes választás enduróhoz, a rugózás progresszív, érzékeny, majd a rugóutat egyre jobban kihasználva felkeményedik, a pedálozáskor pedig kevésbé hajlamos pogózni más rendszerekhez képest. Egyébként a trendeknek megfelelően tapered homlokcsővel, hátul 142 mm-es átmenőtengellyel készül a Moon, 26-os kerékmérettel.

Kross_bike_2014_023
A Kross Revo Virtual Suspension

Ami szokatlannak tűnik a VPP mechanizmuson, hogy támvillák nem a fő háromszög alsóbb feléhez rögzített – általában a fő forgáspont mellett a legjobban megerősített/csapágyazott – forgásponton keresztül terhelik a rugóstagot, hanem a felsőcsőhöz hegesztett forgásponton keresztül.

Kross_bike_2014_022
A VPP-link a Moonon

Az említett megszokott elrendezésnél ezt a forgáspontot a terheléstől függően akár túl is lehet építeni, megerősíteni, itt viszont hosszabb a támvilla erőkarja is, ami elméletben egy „tökéletesen csapágyazott és tökéletesen fix” legfelső forgáspont esetén akár finomabb megindulást is eredményezhetne, de mint tudjuk, az említett „tökéletesen csapágyazott és tökéletesen fix” csak elméletben létezhet.

Kross_bike_2014_025
Duplatányéros X0 kar láncvezetővel

A gyakorlatban a rugóstag szokatlan bekötése felveti a kérdést, nem lesz-e túl nagy igénybevételnek kitéve a felső forgáspont. Kérdésemre, hogy miért így tervezték a felfüggesztést, azt a választ kaptam, hogy újat szerettek volna alkotni, és a rendszert régóta tesztelik, és a gyári teszt-riderek szerint finom a működése.

Kross_bike_2014_021
A Kross Moon V3

Ígéretük szerint hamarosan kipróbálhatjuk majd a Moon bringák valamelyikét – merthogy egyből három felszereltséggel lesz elérhető. A legjobb „V3” verziót Fox34 160 mm-es villával, Sram X0 alkatrészekkel, DT Swiss EX1750 kerekekkel és Easton kiegészítőkkel szerelték, a „V2” Sram X9/X7-, a ‘V1” változat Deore szintű felszereltséget kínál.

Kross_bike_2014_014
Rövidebb rugóutas bringánál is megfigyelhető a Moonhoz hasonló rugóstag bekötés

Nem csak az agresszív mountain bike-ok terén hoz komoly változásokat a Kross-nál a 2014-es esztendő. Koncepciózusan egységesítették például a mountain bike-ok megjelenését, ami igaz a felső és a közép kategóriára is. Megjelent például egy összekötő elem az ülőcső és a felsőcső hajlatában, jövőre ez lesz a drágább Kross mountain bike-ok védjegye.

Kross_bike_2014_001
Új színek a Kross kínálatában

A csúcskategóriás bringákon – szakágtól függetlenül, egységes, visszafogott fényezést alkalmaznak majd, a matt és a fényes fekete játékával. A drágább kerékpárokon megfigyelhető az is, hogy Shimano helyett 2014-ben Sram szetteket szerelnek fel, a 29-es XC-zászlóshajóra, a Level A+-ra például XX-et.

Kross_bike_2014_008
A Kross paletta teteje

Érdekes, ahogy haladunk árban lejjebb, úgy találkozunk egyre vidámabb színekkel, merészen keverik a komplementereket is: kéket a naranccsal, de van kék-zöld, sárga-vörös variáció is. A chill bike-ok is üde árnyalatokban pompáznak, és a city-komfort vonal designját is újragondolták (lásd cikket követő galéria).

Kross_bike_2014_031
Kross cross/city kerékpárok

Nem csak a külsőségek változtak azonban, hanem a felhasznált alapanyagok is, 2014-re könnyebb, jobb minőségű alumínium csöveket használnak a vázakhoz. A kidolgozás magas minőségére eddig sem lehetett panasz, de most a mérlegelés után is jobb osztályzatot érdemelnek majd a Kross bringák.

Kross_bike_2014_019
Szép munka alumíniumból

Összességében végignézve a standot kijelenthetjük egyébként, hogy a Kross több kategóriában is egyenrangú partnerévé vált a német konkurenseknek, sőt, bizonyos szempontból – ilyen például a fényezés minősége – még felül is múlnak patinásabb márkákat.

Kross_bike_2014_006
Kross Level A+ 29er XX szettel

Természetesen a 650B trendre is reagált a Kross, 2014-re hét 27,5-es kerékméretű mountain bike-ot kínálnak, 3 karbon és négy alumínium modellt, mindet hardtail, azaz merevfarú XC szegmensben. A hölgyekre gondolva pedig a Lea szériát dobták piacra, ezek főleg 26-os mountain bike-ok, de két 29-es is szerepel a kínálatban, a magasabb lányokra gondolva.

Kross_bike_2014_033
Kross női vonal: Lea

Bővebb információ Kross kerékpárokról: http://kross.hu/

További képek:

.

Varga és Kormos a Kab-hegy leggyorsabbja

Családias hangulatú, de mégis népes eredményhirdetés

A 108 indulóval megrendezett VERGA Kab-hegyi időfutam versenyen Varga Péter (Jabil-Sárvár-Szoese) és Kormos Veronika (Senders Ladies Cycling Team) ért fel leggyorsabban az 599 méter magas Kab-hegyre.

IMG_4872_filtered

A szeptember 8-án a veszprémi VERGA Erdőgazdaság és a Veszprémi KE-Nelson által közösen szervezett kerékpáros időfutamon 15,99 kilométeres távon 370 méter szintkülönbség leküzdésével kellett összemérni az erejüket az indulóknak.

IMG_4687_filtered

Ahogy arról már korábban írtunk, a Verga Erdőgazdaság Zrt. közjóléti fejlesztéseinek keretében egy több nyomvonalú, közel 40 kilométeres kerékpárút került kijelölésre Ajka és a Dél-Bakony legmagasabb pontja, a Kab-hegy közt.

A 9 órakor kezdődő kerékpárút-átadási ceremónia után, Kiss Judit (Mazsola KSE), az egyenkénti indítású időfutam első versenyzője a jelképes szalagátszakítással vette birtokba a bringásoknak szánt új létesítményt.

IMG_4954_filtered

Az országútisokat és mountain bike-osokat külön értékelve összesen 9 kategóriában mérettettek meg a kerékpárosok, a hobbistáktól egészen az élversenyzőkig. A mezőny kettő nagy csoportra bontható, az elsőt azon lelkes lokálpatrióták alkották, akiket a kerékpározás szeretete vezérelt a versenyre. A másodikban pedig azok, akik a sportot élversenyzőként űzik és a verseny miatt hajlandók voltak többet is utazni.

Országúti 35 év alatt férfiak - Horváth Zoltán, Varga Péter, Makács Gábor
Országúti 35 év alatt férfiak – Horváth Zoltán, Varga Péter, Makács Gábor

Az abszolút első helyért járó pénzdíj reményében a férfiaknál több név is feltűnt az eredménylisták elejéről. A győzelem reményében jelent meg Makács Gábor (C12.hu), Horváth Zoltán (Pécsi Junior KE) és a veszprémi egyesület versenyzője, Márkus János is. Az ő kedvüket szegte a mindössze 20 esztendős sárvári Varga Péter (Jabil-Sárvár-Szoese), aki 27:44-es idejével Makács előtt 56, Horváth előtt pedig 1:40 másodperces előnnyel ért célba.

Női  35 év alatti országúti kategória - Buzsáki Virág, Kormos Veronika, Al Saidi Leila
Női 35 év alatti országúti kategória – Buzsáki Virág, Kormos Veronika, Al Saidi Leila

A női mezőny is hasonlóan izgalmasnak indult, az országúti hegyi bajnoknak, Al Saidi Leila-nak (Team Veloki) kettő kihívója akadt, a belga csapatban versenyző Kormos Veronika (Sengers Ladies Cycling Team) és a hazai csapat master korosztályú maraton bajnoka, Albert Katalin személyében. A három hölgy közül Kormos lett a leggyorsabb, akit a jó helyismerettel rendelkező Albert követett, míg az abszolút harmadik helyet Al Saidi szerezte meg.

Családias hangulatú, de mégis népes eredményhirdetés
Családias hangulatú, de mégis népes eredményhirdetés

A versenyen résztvevők elégedetten tértek haza. A verseny folytatására a versenyzők és a rendezői oldalról, az erdészet és a kerékpáros egyesület is egyértelmű igennel szavazott.

A teljes eredménylista itt érhető el

 

.

Korrupció a kerékpársportban: Armstrong-ügyből McQuaid-ügy?

Lance Armstrong és Pat McQuaid

Közeleg a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) tisztújítása, és a regnáló elnökre úgy tűnik megrendítő erejű csapást kívánnak mérni. Pat McQuaid-et korrupcióval vádolják Lance Armstrong doppingprogramjának működtetése kapcsán, valamint Alberto Contadorral és az orosz Katyusa csapattal kapcsolatban is vesztegetéses ügyet leplezhet le egy 54 oldalas dokumentum…

Lance Armstrong és Pat McQuaid
Lance Armstrong és Pat McQuaid

A Velonews portálhoz egy háromoldalas kivonatát juttatták el egy állítólag június óta létező 54 oldalas aktának, mely szerint bizonyítható, hogy Pat McQuaid-et és a korábbi UCI-elnököt, Hein Verbruggen-t is megvesztegették, így segítve, hogy Lance Armstrong büntetlenül élhessen tiltott szerekkel, sőt, amikor porszem került a gépezetbe, és pozitív mintát produkált, azt is eltusolták. 2009-es visszatérésekor is megvesztegette Armstrong McQuaid-et, aki az UCI-szabályai ellenére hozzájárult, hogy a texasi a legmagasabb szinten visszatérhessen a januári Tour Down Under ProTour-versenyen.

Nemcsak Lance Armstronggal kapcsolatban vádolják azonban McQuaid-et, a kivonat szerint a kerékpáros közvélemény idegeit az elmúlt télen borzoló Katyusa-ügy mögött is korrupció van. McQuaidéknek állítólag 250 000 eurót ajánlott egy profi csapat tulajdonosa, hogy országában népszerűsítse az UCI a kerékpársportot. Az összeget azonban nem fizették ki, de a dosszié szerint Igor Makarovról, a Katyusa első emberéről van szó. Valószínűleg megtorlás lehetett tehát 2012 telén, hogy a világelső, Joaquim Rodriguez csapatának etikai okokra hivatkozva nem adtak ki első osztályú licencet 2013-ra. A döntést egyébként fellebbezték az oroszok, és a nemzetközi sportdöntőbíróság helyt is adott a Katyusának.

Az aktákban állítólag arra is van bizonyíték, hogy megfelelő összegért cserébe az UCI megpróbálta eltusolni Alberto Contador 2010-es Tour de France-győzelme után a klenbuterolra pozitív doppingtesztjét. A média azonban akkora felhajtást kerített az ügynek, hogy már lehetetlen volt a szőnyeg alá söpörni a bizonyítékokat. „Apróbb” megvesztegetésekre is utal a Velonews, például emlékezzünk csak az Asztana és a Radio Shack versenyzőinek elmaradt fizetésére, amiért az UCI-szabályok szerint meg kell büntetni a csapatokat, és a lehívott bankgaranciából pótolni a járandóságokat. Azonban az UCI szemet hunyt, mellesleg mindkét csapat vezetője Lance Armstrong sikerkovácsa, Johan Bruyneel volt a szóban forgó időszakban.

Alig egy hete számoltunk be róla, hogy Lance Armstrongnak hamarosan eskü alatt kell felelnie kérdésekre – Pat McQuaid-del kapcsolatban is – a texasi bíróságon egy kifizetett biztosítási bónusz miatt indított perben. Ezzel kapcsolatban kereste most meg a Velonews Lance Armstrongot is, amire a texasi így felelt e-mailben: „Az elkövetkezendő 12 hónapban ötször is fogok eskü alatt vallani. A válaszaim mindenhol ugyanazok lesznek. 100%-ig őszinték és világosak.” Addig azonban még eltelik pár hónap, mint ahogy addig is, hogy nyilvánossá váljon a cikk tárgya, az 54 oldalas akta (amivel kapcsolatban szögezzük le, még egyetlen sora sem nyilvános). Pat McQuaid mindenesetre kategorikusan cáfolta, és fikciónak nevezte a vélt tartalmát. Abban is biztosak lehetünk, a közelgő UCI-elnök választásig nem tudhatjuk meg bizonyíthatóan, mi az igazság.

A Velonews cikke IDE KATTINTVA olvasható.

.

Shimano Claris belépőszintű országúti alkatrészcsalád

claris (30)Nemsokára már a kerékpár-kereskedésekben is elérhető lesz a Shimano új alkatrészcsaládja, a Claris. Alsókategóriás alkatrészcsaládról van szó, de ez leginkább csak az árcédulán lesz tapasztalható. Mottója a „felfedezés”, mivel egy teljesen új vásárlóközönség számára készül. A több éve a palettán lévő Sora alkatrészcsalád alatt foglal majd helyet, felváltva a 2200-es, majd 2300-as szettként ismert belépő szintű kínálatot. Ezeknél mindenképpen igényesebb, egységesebb szett lesz, továbbá többrétű felhasználásra ad lehetőséget.

Az új Claris tökéletes harmóniában lesz mind az országúti bringákkal, mind városi rombolókkal vagy a fitneszgépekkel, legyen azokon hagyományos országúti kormány vagy a montikhoz hasonlatosan egyenes változat. Rengeteg elvárásnak kell egyszerre megfelelni világszerte (gondoljunk a robbanásszerűen bővülő kínai piacra!), a Clarisnak több tízmillió kerékpáros igényeit kell maradéktalanul kielégíteni. Ilyen sokrétű felhasználásra megbízható szett kell, mivel ezek a bicajok várhatóan kevés karbantartást fognak kapni, nem dédelgetik őket, nem óvják a portól, piszoktó vagy az odaverődéstől.

Az új Claris technikai színvonalát sok panasz nem érheti: a robusztusság és megbízhatóság miatt a Shimano fejlesztői maradtak a 8-fokozatú hajtásrendszernél, így kevésbé kritikus a rendszeres karbantartás, nem kell folyamatos állítgatással bíbelődni, ráadásul a várható futamidő is hosszabb. A hajtómű széles áttételválasztékkal rendelkezik, nemcsak három lánctányéros változatban lesz elérhető, hanem 50-34, illetve a hétvégi harcosok erőnlétéhez még jobban passzoló 46-34 fogszámmal is. A tengelykapcsolat Octalinkes, azaz bordástengelyes, illetve javítottak a váltásteljesítményen is.

claris (3)Az első átdobó igényes megjelenésű, a hátsó váltó formatervezése pedig valóban a felsőbb kategóriákat idézi, amely képes megbirkózni akár egy 32 fogas hátsó sorral is. Szerencsére a Claris országúti fékváltókar a hagyományos országúti váltókarmechanikát kapta meg, így a megszokott módon kezelhető, a váltás pedig könnyedségre „finomhangolt”. Leginkább a középkategóriás Tiagrát idézi, 9 helyett 8 fokozatot biztosítva. A kartávolság természetesen állítható, van fokozatkijelző is, hogy tudjuk, „hányadán” állunk. A Claris a rugalmas felhasználás érdekében egyenes kormányos Rapidfire rendszerű fék- és váltókarral is elérhető lesz, azon belül integrált és különálló változatban, párosítható lesz patkó-, tárcsa-, kanti- vagy V-fékhez is. (A külön váltókarok lehetővé teszik, hogy egyetlen első lánctányéros felállás esetén is homogén maradjon a Claris-felszereltség.)

A Clarishoz készült agyszett igen szépre sikeredett, kár, hogy egyre ritkábban kapnak az új kerékpárok egyedileg fűzött kereket. A Claris színvilága is biztosít választási lehetőséget: az egész szép mattfekete mellett kapható lesz „kőmetál” felületkezeléssel, amely a szürke és az ezüst viszonylag esztétikus árnyalata. Sokféle vázfestéshez passzol majd a Claris „metálos” felületkezelése .

A Claris szetthez tökéletesen illik majd a BR-R505-öst felváltó szérián kívüli mechanikus tárcsafék, sima Shimano felirattal, Claris felületkezelés-változatokkal. Mind agyszettből, mind komplett gyári fűzésű kerékszettből lesz ugyancsak szérián kívüli tárcsafékes változat.

További információ nemsokára a forgalmazó honlapján
[divider scroll_text=”Shimano Claris”]

Még egy kis MTB-vb, az utánpótlás és Dina Marci szemszögéből

Helyt álltak junior mountain bike XCO versenyzőink a dél-afrikai rendezésű világbajnokságon, Erdélyi Attila (Cube-Csömör) és Dina Márton (BMC-PCCC) a 27., illetve a 44. helyen végzett, ami ifjúsági olimpiai kvótát érő eredmény. Az előzményekről és a versenyről most Marci mesél, aki egyben sikeres szezonon van túl elsőéves juniorként:

1185147_540103289390382_1240789140_ Már Barbi, és Andris is leírta, hogy kicsit hosszúra nyúlt az utazásunk, de azért megpróbáltuk hasznosan eltölteni. Míg Zsolti, és Andris kivettek egy szobát, mi Barbival, és Domival a frankfurti várakozás egy részét városnézéssel töltöttük. Estére megérkezett a válogatott többi része is, és onnan együtt mentünk tovább. Hétfőn délután érkeztünk meg Pietermaritzburgba. A reptéren már vártak minket a szállás tulajdonosai, és ők vittek minket az apartmanokhoz. Laci és Tibi már ott voltak, kocsit béreltek Johannesburgba, és a csomagok egy részével leautóztak. Egy nagyon gyors bicó összerakás után, még volt egy kis időnk átmozgatni.

Másnap már a pályán edzhettünk. Számomra nagyon tetszett, technikás volt, és inkább a lejtőkre épült, de azért voltak benne kemény emelkedők is. Csak az egyik szekciót nem sikerült beadnom verseny előtt. Megpróbáltam, de két nagy esés lett a vége, úgyhogy inkább nem erőltettem. Utólag úgy gondolom, hogy feleslegesen vállaltam túl nagy kockázatot, valószínűleg még az utazás miatt nem voltam százszázalékos, mert verseny után addig nem mentem el, amíg meg nem csináltam:)

Race-action-wch-xco-juniors_11

A versenyen jó erőben éreztem magam, úgy ment, ahogy szerettem volna. Kb. az utolsó sorból rajtoltam, és még egy tömegbukásba is sikerült belekeveredni Domival együtt, de utána folyamatosan jöttem föl. Azt hiszem, hogy a 40. hely környékéig sikerült feljönnöm, a negyedik körben, és abszolút befogható távolságon belül volt még 3-4 ember, mikor sajnos hibáztam. Egy nagyon poros jobbos visszafordító kanyarban kicsúszott az első kerekem, és leestem, egy 2 m mély árokba. Gyorsan kimásztam, mikor észrevettem, a lánc a pedálon kívülre is leesett. Persze mire full stresszesen visszaraktam elment 4-5 ember…

Amit az előző körben nehéz munkával sikerült elérnem, azt most kezdhettem elölről. Végül a 44. helyen sikerült befejeznem a versenyt. Atkó a 27. lett, Domi pedig 61. egy defekttel. Úgy érzem van még bennem több is, remélem ezt jövőre meg is tudom mutatni. Mivel a mi versenyünk csütörtökön volt, innentől kezdve bővel volt időnk élvezni a vb nyújtotta hangulatot. Az elit női és az elit férfi versenyt is a technikai zónából néztem végig, szerintem mindkettő nagyon izgalmas volt, Barbi, Andris és Zsolti is jól szerepeltek.

1272830_537503976320634_1489679545_o

Lehetőségem nyílt megnézni a DH döntőt is. Az a hangulat ami ott volt az leírhatatlan. Azt az örömujjongást, üvöltözést, szurkolást, ami akkor volt, mikor Greg Minnaar hazai pályán megvédte világbajnoki címét! Szerintem olyan focimeccsen nincs! Egyébként a hangulat végig jó volt, rendesen összeszokott a társaság. Én Hegedűs Lacival és Norbival, Domival, és Atkóval voltam egy szobában. A szobák hagytak némi kívánni valót maguk után, de összességében szerintem a szállás is egész jó volt. Hegedűs Laci pedig a 9. helyen fejezte be a világbajnokságot, még úgy is, hogy a bíró nem volt sportszerű vele szemben.

Véleményem szerint a Magyar csapat jól szerepelt, mindenki a maximumot próbálta nyújtani. Köszönöm a szövetségnek, hogy kijuthattam! Láttam egy kedves kommentet az egyik közösségi oldalon, Andrisék eredményére, hogy miért jó eredmény az, hogyha valaki nem tud bekerülni az első harmincba sem? Erre én csak annyit reagálnék, hogy akkor mutasson jobbat, ne csak a szája járjon!

1070106_518704768195054_736960599_n

Nekem itt a szezon vége, mert valószínűleg Norvégiába már nem megyünk. Most három hét pihenő, majd az EliminaTouron versenyzem újból. Ha már itt tartunk, szeretném megköszönni a sok-sok segítséget. Mátis Barnának és a Prime-Bikes-nak a BMC magyarországi forgalmazójának az idénre kapott kerékpárt. Szalontay Andrásnak és a Moab kerékpárüzletnek a szervizt. A High 5 Magyrországnak táplálék kiegészítőket, a Focus Krékpárboltnak, az SH+ magyarországi forgalmazójának a sisakot, szemüveget. Benkó Lacinak az egész éves folyamatos segítségét! Barbinak, hogy segített a világkupákon. Cser Gabinak, hogy rendíthetetlenül segít az edzésben és minden másban, amiben tud! Valamint a szüleimnek, akik időt, pénzt nem kímélve támogatnak engem is és az öcsémet is!!! Ezek nélkül az emberek nélkül, nem tartanék itt. Mindenkinek sikeres felkészülést kívánok!

.

Vuelta 2013: a fiatal francia zseni nyert az év legszorosabb befutóján, Nibali hullámvölgyben – videó

Már a 13. szakaszon is rutinos klasszikus-menőhöz méltóan versenyzett a 21 éves francia Warren Barguil, de arra még rá lehetett fogni, hogy a szerencse is segítette támadása időzítésénél a hajrában. Ma azonban gyakorlatilag hülyére vette szökevénytársait, akik pedig „nem szar versenyzők” voltak…

vuelta_2013_16
A befutó oldalról…

 

Akárcsak tegnap, eleinte langyosvízhez hasonlított a Graus és Aramón Formigal közötti 147 kilométeres hegyi szakasz, de az utolsó hegyen felpörögtek az események az elmenésben és az összetett menők csoportjában is. Még a táv második felében a hegyekben kialakult egy nagyobb szökevénycsoport, és az nagyjából el is dőlt, hogy innen kerülhet ki a mai győztes.

...és szemből
…és szemből

Az Argos-Shimano fiatal menője végig rendkívül agresszívan versenyzett, tulajdonképpen már a befutó hegy előtt ő mozgatta az élbolyt. A dimbes-dombosan induló utolsó emelkedő előtt J. M. Garate, és Mikael Cherel társaságában lépett meg a többiektől, akik közül egyértelműen a kolumbiai Rigoberto Uran számított a legjobb hegymászónak.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)
Warren Barguil (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Barguil körülbelül 10 kilométerre a céltól megvált Garatétől és Chereltől is, egyedül folytatta, nagyságrendileg fél perc előnyét tartva az üldözőkhöz képest. Az emelkedő az utolsó 3-4 kilométerre lett a legmeredekebb, ekkor Uran nem várhatott tovább, megpróbált felugrani a franciára, és ez sikerült is 1 kilométerrel a finis előtt.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)
Uran és Barguil (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Barguil azonban leszögezte, hogy ő innen már nem vezet, tempózzon Uran a győzelemért, ha akar, hiszen mögöttük vészesen közelednek a többiek. És a 21 éves zöldfülű rá is erőltette akaratát jóval nagyobb névnek számító versenyzőtársára, aki felvezette a hajrát. A fiatal francia utolsó erőtartalékait mozgósítva végül centiméterrel verte a kolumbiait a célvonalon, aki pedig – idézve Barguilt: „not a shit racer”.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)
Purito akcióban (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Ezzel meg is lett volna a jó szórakozásunk mára, azonban az összetett menők is kárpótoltak a tegnapi eseménytelen „királyetapért”. A meredek utolsó 4 kilométerre érve Joaquim Rodriguez szánta el magát támadásra. A piros trikós Vincenzo Nibali elveszítette minden segítőjét, és az egyenként felugrani próbáló ellenfelekre sem tudott reagálni.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)
Nibali ma vesztett pár másodpercet (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Chris Horner, majd Alejandro Valverde is magára hagyta, s végül fél percen belüli időkülönbségeket osztottak ki a „Cápának” legnagyobb vetélytársai (Rodriguez 28-, Valverde 25-, Horner 22 mp-t). Nibalinak tulajdonképpen ez volt az első gyenge napja a Vueltán, sok időt nem veszített, de az ellenfelek morálja szempontjából fontos, hogy kiderült: támadható. Talán izgalmasabb lesz így a Vuelta végjátéka csütörtöktől…

Videón az utolsó kilométerek:

Vuelta a Espana 16. szakasz eredménye:

1 Warren Barguil (Fra) Team Argos-Shimano 3:43:31
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling
3 Bartosz Huzarski (Pol) Team NetApp-Endura 0:00:03
4 Dominik Nerz (Ger) BMC Racing Team 0:00:08
5 José Herrada Lopez (Spa) Movistar Team 0:00:20
6 Mikael Cherel (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:37
7 Maciej Paterski (Pol) Cannondale Pro Cycling
8 Andre Fernando S. Martins Cardoso (Por) Caja Rural-Seguros RGA 0:00:40
9 Amets Txurruka (Spa) Caja Rural-Seguros RGA 0:00:42
10 Chris Anker Sörensen (Den) Team Saxo-Tinkoff 0:00:45
11 Juan Antonio Flecha Giannoni (Spa) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:01:06
12 Ben Gastauer (Lux) AG2R La Mondiale 0:01:08
13 Luis Angel Mate Mardones (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:01:09
14 Egoi Martinez De Esteban (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:01:13
15 Christian Meier (Can) Orica-GreenEdge 0:01:29
16 Juan Manuel Garate (Spa) Belkin Pro Cycling Team 0:01:36
17 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:01:41
18 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:44
19 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:01:47
20 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard
21 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:01:56
22 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:02:03
23 Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:02:04
24 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
25 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:02:08
26 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:02:09
27 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:02:14
28 David Arroyo Duran (Spa) Caja Rural-Seguros RGA
29 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:02:19
30 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team

Összetett állás:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 64:06:01
2 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:28
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:14
4 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:02:29
5 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:38
6 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:03:43
7 Thibaut Pinot (Fra) FDJ 0:04:37
8 Leopold Konig (Cze) NetApp-Endura 0:06:17
9 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:07:33
10 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:09:21

Vuelta a Espana 2013. – 15. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 14. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 13. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 12. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 11. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 10. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 9. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 8. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 7. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 6. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

Dovák Krisztián ismét Fehérkő-lápa bajnoka!

Csaknem száz versenyző részvételével került megrendezésre szeptember 7-én, Miskolcon a 4. FEHÉRKŐ-LÁPA HILLCLIMB Hegyikerékpáros Nyílt Időfutam és Terepfutóverseny.

A kellemes napsütéses nyárvégi időjárásban elsőként a terepfutók rajtoltak, hogy megbirkózzanak a Bánya-bükk lábától a Fehérkőlápai Turistaházig vezető, több mint hat kilométeres útszakasszal.

feherko_002

Elsőként a Miskolci Honvéd SE junior versenyzője, Büki Ádám ért a célba 31:03 perc alatt, aki ezzel az eredményével nem csak korcsoportjának első helyét szerezte meg, hanem az abszolút legjobb időt is teljesítette, így méltán emelhette magasba a dobogón a 4. FEHÉRKŐ-LÁPA HILLCLIMB kupát is. Az már csak hab volt a tortán, hogy Büki Ádám elindult a hegyikerékpáros időfutam versenyen is, ahol korcsoportjában mindössze egy perc választotta el őt a dobogós helyezéstől.

Az abszolút második helyen Tóth Sándor (31:26) harmadikként Sebestyén Gábor (31:39) ért a célba, így ők ezzel az eredménnyel a felnőtt férfi korcsoport első és második helyét szerezték meg, mellettük harmadikként Sivák László (31:59) a Nike Futóklub Miskolc versenyzője állhatott fel a dobogóra. A hölgyek versenyét Juhász Eleonóra (39:51) nyerte, mögötte Dr. Juhász Rozalinda (41:44), majd Béres Anikó (42:57) a Team3K versenyzője ért a célba.

A hegyikerékpárosok mezőnyében ismét borsodi rangadó alakult ki, hiszen a miskolci Freeriderz SC, a kazincbarcikai Team3K és az Ózdi KE versenyzői szép számmal képviseltették magukat a versenyen.

A verseny klasszikus, hét kilométeres útvonalán Lórencz Péter az Ózdi KE versenyzője érte el ismét az abszolút legjobb időt (24:26), másodikként a kazincbarcikai Balázs Attila a Team 3K (25:00) versenyzője, majd harmadikként Urr Szabolcs (25:10) került az abszolút listára.

feherko_0003

A nők versenyét a miskolci Heinik Tünde (32:01) nyerte a Freeriderz-es Nagy Anna (34:30) és Renner Mónika (34:46) az ASE Kerékpár Albertirsa versenyzője előtt.

A Piros útvonalon, azaz a rövidebb, de technikásabb versenypályán óriási küzdelem volt várható, hiszen ismét neveztek a korábbi évek bajnokai: Dovák Krisztián és Fábián Norbert is. A célban várakozó szurkolók és versenyzők nem unatkozhattak, hiszen a befutó rendkívül izgalmasra sikeredett: sorban születtek a jobbnál jobb eredmények, rendre dőltek a korcsoportos legjobb idők.

A felnőtt férfi elite mezőny legjobbja Fábián Norbert, a Decathlon Mátéhegyi Bike Team versenyzője lett (22:21), Hacsi Ákos, Team 3K (23:39) , és Molnár Balázs, HBSE (25:32) előtt.

A harminc év feletti férfiak nyílt csoportjának versenyét Dovák Krisztián, a Trek SE versenyzője nyerte új 20:38-as pályacsúccsal, második Medgyes Gábor (22:55) Bike Zone Gödöllő , harmadikként Pál Géza (27:14) Bringabanda SC versenyzője ért a célba.

A korábbi Fehérkő-Lápa Hillclimb bajnokok csatáját és a 4. FLHC kupát idén Dovák Krisztián nyerte, és így a verseny főtámogatója – A Volvo Autó Hungária Kft.– jóvoltából a terepfutás kupagyőztesével együtt egy hétig használhatnak egy-egy vadonatúj Volvo V40 Cross Countryt személygépkocsit.

További eredmények

.

ATom blog: Daily Bread – A kedvenc haszonkerékpár márkám

Van az úgy, hogy minden klappol. Nem lehet belekötni. Ha nő lenne, azt mondanám, hogy szerelem első látásra.

Szerintem így néz ki az ideális városi, munkába járós, kerékpárral ügyintézős, ideális haszonkerékpár. Minden porcikája tökéletes. Acél váz, bowdenes tárcsafék, egy sebesség, reflex csíkos külső gumi, fullos sárvédő, és ami a legfontosabb: SEMMI egyéb faxni.

Daily-Bread-5881

Az igazán jó gép nem attól lesz jó, hogy hetvenféle funkciója van – ami mellesleg mindegyik elromolhat, ezáltal potenciális hibaforrás – és valagnyi kiegészítővel van telepakolva minden porcikája. Attól lesz jó a gép, hogy funkcionálisan csak azt tudja, amire a leginkább, és leggyakrabban szükség van, de azt a feladatot űber-megbízhatóan, akár éveken keresztül képes ellátni meghibásodás nélkül. A sok egyéb szir-szar, csak fölösleges sallang.

Daily-Bread-5884

Etalon stucni acélból. 1+1 csavaros rögzítés, a váz csöveivel harmonizáló átmérő, és természetesen színre fújt. Még a távtartó gyűrű is.

A városban az esetek 98%-ban egyetlen fokozat bőven elég. A kerék azért legyen tárcsás, hogy a felni kopással se kelljen foglalkozni. Felhívnám a figyelmet az elegáns papucsokra, és a lopásgátlós kerék tengelyrögzítésre. A láncfeszesség problematikáját ez excenteres középrész orvosolja.

Daily-Bread-5883

Imádom ezt a kormányformát. A fékkar felső fogását nagyjából el lehet felejteni, de az összes többi fogási pozíció kárpótol mindenért.

Szerző és fotók: Ardó Tamás

További kerékpáros szakcikkekért kattints ide!

.

Kusztor és Kenyeres kemény napjai Lombardiában

Kontinentális csapatunk, az Utensilnord-Ora24.eu soraiban a Bergamascán, a Settimana Ciclistica Lombarda – UCI 2.1 kategóriás vett részt a világbajnokságra készülő Kusztor Péter és Kenyeres Ábel. A szeptember 5. és 7. között rendezett viadalról Kuszti számolt be honlapján:

Összesen 3 szakasz, mintegy 480 kilométer várt ránk az előttünk álló három napban. Ebben két hegyibefutóval kedveskedtek nekünk a szervezők, de az utolsó szakaszban is volt két rövidebb domb a legvégén. Sok Pro csapat képviseltette magát a rajtvonal mögött, mint például a Katyusa, Androni, Vini Fantini, MTN Qhubeka, Colombia, CCC Polsat, Bardiani, Rusvelo… de a főszerepet mégsem ők játszották, hogy miért, hamarosan kiderül.

PIC352873135

Az első napon 168 kilométer megtétele várt ránk. Az elején 9 karikát kellett abszolválnunk egy 12 kilométeres, kanyarokkal tarkított pályán. Ez a rész szinte teljesen sík útvonalon haladt. Csodálatos napsütéses időben neki is vágtunk a küzdelemnek. Az első pillanattól kezdve hatalmas sebességgel közlekedtünk, két órát követően 50km/h-s átlagunk volt. Közben kialakult egy élcsoport is, melyben Rochetti képviselte a csapatot. Ábel és én is végig elől helyezkedtünk, mindketten jól éreztünk magunkat. Nekem az volt a feladatom, hogy csak tegyem a kereket és az utolsó hegyre koncentráljak.

A körözést követően a hegy irányába folytattunk utunkat, ekkor már szépen lassan kezdtek érkezni a rövidebb emelkedők. A sebesség továbbra is magas volt. A szökevényeket nagyjából 20 kilométerre a céltól fogtuk be. Továbbra is rendben éreztem magamat, szépen forogtak a lábaim. Ahogyan közeledtünk a cél felé, egyre meredekebben kezdett dőlni az út. A három kilométeres kapu után egyszer csak megállt a lábam, és leszakadtam az élről. Nem tudom, hogy mi történt, de egyszerűen nem ment és nagyon fájtak a lábaim.

Végül a 45. helyen érkeztem célba, mintegy 2 perc hátrányban. A szakaszt Patrik Sinkewitz nyerte, mindenkit leszakítva egyedül érkezett célba. Annyit elmondanék róla, hogy már a rajt előtt nagyon komolyan nézett ki, szinte rá volt száradva a bőr a testére, midenhol kilátszottak az erei, elképesztő látványt nyújtott. Közülünk Zamparella végzett a legjobban, ő 28. lett. Sajnos nekem nem úgy sikerült ahogyan szerettük volna.

A második szakasz valamivel rövidebb, mintegy 153 kilométer volt. Ezt a napot is körözéssel és hatalmas tempóval kezdtük. Eléggé fáradtnak éreztem magamat reggel, de szerencsére a versenyen már minden rendben ment. Jól forogtak a lábaim, élveztem a nagy tempót a sík részen. Ezen a napon Mazzinak sikerült elmenésbe kerülnie, a legnagyobb előnyük a 3 percet is meghaladta. Nekem ekkor is a hegyre kellett koncentrálnom, hiszen az utolsó nagyjából 15 kilométer felfelé vezetett.

Ábel remekül dolgozott, folyamatosan hordta nekünk a vizet, amire nagy szükség volt a meleg miatt. Nem sokkal a hegymenet előtt értük utol az élcsoportot. Az igazi meredek 10 kilivel a vége előtt kezdődött, egy ideig tudtam tartani magamat, de sajnos leszakadtam, úgy látszott, ez sem az én napom lesz. Próbáltam ráállni egy erős tempóra, ami egész jól sikerült is, de ahhoz kevés volt, hogy visszazárkózzak az élbolyra.

A hegy fele környékén felértem egy kisebb sorra, de nem sokkal később leszakadtam róluk. Innen egyedül teljesítettem a maradék 5 kilométert. Egész jól haladtam, de közel sem voltam önmagam. Végül 39. lettem, öt és fél perc hátránnyal. Nem nagy meglepetésre ezt a napot is Patrik nyerte, az utolsó 10 kilométert egyedül teljesítette, valamit érezhetett a fiú! Összetettben előrébb jöttem a 36. pozícióba.

Az utolsó szakasznak nagyon korán, reggel 9-kor vágtunk neki. Rettentően fáradtnak éreztem magamat, így nem tudtam, hogy mire számíthatok majd. Egy rövid lassúrajtot követően, 4 darab egyenként harmincpár kilométeres karika után, irányba vettük Bergamo belvárosát, ez összesen 159 kilométert jelentett. A körözés ezen a napon is teljesen sík volt, a sebesség pedig még eggyel nagyobb, mint az előző két szakaszon. Meglepő módon fáradtságtól eltekintve jó erőben tekertem.

Nagyjából 15 kilométert követően megindultam, és sikerült is meglépnem jó pár versenyző társaságában. Az egyik probléma csak az volt, hogy az összetettben második helyen álló Rogina is képviseltette magát, így nem volt egyszerű feladat eltávolodni a mezőnytől. A támadást követő jó pár perc rettentően kemény volt, itt azért akadtak nehézségeim, de szerencsére hamar összeszedtem magamat és szuper erőt éreztem a lábaimban. Az első órában sikerült 51 kilométert abszolválnunk, ami később sem nagyon csökkent.

Az előnyünket szépen lassan fel tudtuk tornászni 56 másodpercre, majd sajnos elkezdett csökkenni. Nem sokkal később már csak 28 másodperccel haladtunk a mezőny előtt. Ekkor mindenki megtorpant egy pillanatra az élen, majd akik addig nem nagyon akartak dolgozni és játszották, hogy ők milyen fáradtak, elkezdtek lószolgatni. Én pár ember társaságában – köztük Rogina – visszaolvadtam a mezőnybe, ekkor 60 kilométer környékén jártunk. Az elöl maradtakat úgy 120 kilométernél daráltuk be.

A körözésből kiérve már nem volt sok hátra, de még egy pár kilométeres húzó nehezítette a dolgunkat. A Katyusa legénysége hatalmas iramot diktált a domb előtt és felfele is. Az emelkedőn sajnos leszakadtam, nagyon nem éreztem jól magamat. Az utolsó 3 kilométer is felfelé vezetett, de itt már minden mindegy volt. Végül egy nagyobb sorral, – melyben Ábel is benne volt – érkeztem célba. A 159 kilométeres távot több mint 49-es átlaggal repesztettük végig.

Hát nem volt egy túlzottan sikeres megmérettetés, bíztam benne, hogy a hegyeken sikerül valami szépet alkotni, de nem így lett. Viszont a sík részeken teljesen rendben voltam, éreztem, hogy van erőm, ami jó jel a közelgő világbajnokság előtt. Az egész verseny alatt fáradtság kínzott, talán most jöttek ki az elmúlt hetek kemény edzései. Felkészülésnek mindenféleképpen szuper volt ez a három nap. Még van három hetem, hogy kipihenjem és összeszedjem magamat. Ha a jó Isten is úgy akarja, akkor biztosan sikerülni fog és frissen állhatok majd a rajvonal mögött 29-én. Addig már csak egy olaszországi verseny vár rám.

Most jó pár napos regenerálódás következik, azt hiszem, hogy innentől már csak azzal tehetem a legtöbbet, ha pihenek. Az biztos, hogy versenyből és intenzitásból nincs hiányom, ebben az esztendőben közel 60 versenynapot teljesítettem. Ábelnek is nagyon jót tett ez a megmérettetés, úgy gondolom, hogy már most igazán jó állapotban van. Végig remekül dolgozott, mindenki meg volt vele elégedve. Még pár gyorsító edzés és pihenés vár rá, így azt hiszem, hogy az időfutam VB-n jól fog teljesíteni.

További szép hetek kívánok mindenkinek!

Kuszti

kusztorpeter.com

A verseny összetett végeredménye:

1.     Patrik Sinkewitz (Ger) Meridiana Kamen Team     10:39:02
2.     Radoslav Rogina (Cro) Adria Mobil     0:01:12
3.     Francesco Manuel Bongiorno (Ita) Bardiani Valvole-CSF Inox     0:01:24
4.     Franco Pellizotti (Ita) Androni Giocattoli     0:01:25
5.     Sergey Firsanov (Rus) RusVelo     0:01:27
6.     Gianfranco Zilioli (Ita) Androni Giocattoli     0:01:37
7.     Jan Hirt (Cze) Leopard-Trek Continental Team     0:01:41
8.     Tomaz Nose (Slo) Adria Mobil     0:02:03
9.     Mauro Finetto (Ita) Vini Fantini-Selle Italia     0:02:10
10.     Davide Rebellin (Ita) CCC Polsat Polkowice     0:02:16

40.     Peter Kusztor (Hun) Utensilnord Ora24.eu     0:11:43
108.     Ábel Kenyeneres (Hun) Utensilnord Ora24.eu     0:28:41

 

.

Vuelta 2013: dögunalmas hegyi etap a Pireneusokban – videó

Valószínűleg még a tegnapi megrázkódtatásokat nyögte a mezőny nagy része, és a mai időjárás sem volt teljesen felhőtlen, így a 15. szakasz utolsó emelkedőjén már nem támadták átütő erővel egymást a favoritok, a szokásos sor együtt érkezett egy ismét sikeres szökevény mögött.

vuelta_2013_15

Andorra és a francia területen magasodó Peyragudes között 224 kilométert és négy nagyobb hegyet kellett ma teljesíteni, ami papíron komoly támadásoknak adhatott volna teret, de a valóságban inkább nagyon elfáradtak a bringások a végére (tegnaphoz hasonlóan most is sokan feladták a versenyt). Mégis volt egy hőse a mai napnak, a francia Alexandre Geniez (FDJ) az utolsó emelkedőig minden szökevénytársát leszakítva emlékezetes szólógyőzelmet aratott.

Videón az utolsó kilométerek:

A 15. szakasz azonban jobbára a francia versenyző karrierje szempontjából marad emlékezetes, az esélyesek között ugyanis nem történt pengeváltás a királyetaphoz is méltó szintrajz ellenére sem. Az összetett menők közül csak Nicolas Roche (Saxo-Tinkoff) próbálkozott, de egy percnél távolabb nem sikerült elszakadnia a szokásos Nibali-Horner-Valverde-Rodriguez-Pozzovivo sortól, végül csak 13 másodperc lett a különbség. A holnapi befutó emelkedője kevésbé meredek, de mint tudjuk, a tempó teheti izgalmassá a versenyt…

Vuelta a Espana 15. szakasz eredménye:

1 Alexandre Geniez (Fra) FDJ.fr 6:20:12
2 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:03:03
3 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:03:07
4 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:03:20
5 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team
6 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard
7 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha
8 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
9 José Herrada Lopez (Spa) Movistar Team 0:03:23
10 David Arroyo Duran (Spa) Caja Rural-Seguros RGA

Összetett állás:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 60:20:21
2 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:50
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:42
4 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:02:57
5 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:43
6 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:03:49
7 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:04:59
8 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:06:18
9 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:07:46
10 David Arroyo Duran (Spa) Caja Rural-Seguros RGA 0:11:17

Vuelta a Espana 2013. – 14. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 13. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 12. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 11. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 10. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 9. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 8. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 7. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 6. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.