Hazudnék, ha azt mondanám, hogy így terveztem ezt a Világbajnokságot. Minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy az év formájában érkeztem Dél-Afrikába, egész szezonban nem voltam ennyire jó erőben, fejben, fizikálisan és lelkileg is nagyon egyben voltam, alig vártam a versenyt.
Csütörtök reggelig. Akkor ugyan is szörnyű torokfájásra ébredtem és fogalmam sem volt miért. Utólag sajnos kiderült, de kerülném a személyeskedést, maradjunk annyiban, hogy szerintem szörnyű felelőtlen dolog volt egy felnőtt embertől, aki ráadásul sportol, hogy annak tudatában, hogy beteg (én ezt nem tudtam és nem is lehetett látni rajta) bátran a fél délutánt együtt töltöttük szerdán és megfertőzött.
Én csak szombaton szereztem arról tudomást, hogy beteg volt egész héten, sokkolva ért a hír. Mivel topon voltam, az immunrendszerem nem volt túl erős, de a repülő utat, klímát és minden egyebet is megúsztam, ezzel már nem tudott megküzdeni. Péntekre fokozódott a rosszullétem, már a hörgőim is fájtak és a hangom is elment estére.
Igyekeztem nem törődni vele és megpróbálni a versenyre koncentrálni, de nem tagadom, nagyon rosszul voltam és a bemelegítés alatt sem éreztem jól magam. A verseny ennek megfelelően ment, a gyalázat fogalmát kimeríti, már rajttól kezdve zéró erő volt bennem, levegőt nem kaptam és egy kör után már a tüdőm is szúrt. Estére aztán lázas is lettem, de az már teljesen mindegy volt.
Csalódottságom azóta sem csökkent, bár már nagyjából túltettem magam rajta, visszacsinálni úgysem tudom. Ez a mérsékelten örömteli szezon után több mint egy hónapot itthon töltve, jól felkészülve, kiváló edzésmunkával a hátam mögött végre azt éreztem, hogy életem versenyét produkálhatom, és amikor egy ilyen miatt dől össze minden arra tényleg nem találom a szavakat.
Azt hiszem, idénre be kell fejeznem ezt a kerékpár dolgot, nem érdekel, hogy korán van még, de a csapat és apa is támogat ebben, már beszéltem velük. Meg is teszem jövő hét után, mert akkor még van egy norvég Világkupa, amire már réges-rég megvan a jegyem és a csapat miatt mennem kell, bár még nem vagyok teljesen egészséges, de ami nagyobb baj, hogy fejben nem tudom már ráhangolni magam. Annak örülök, hogy a csapattal leszek megint, biztos vagyok benne, hogy jó buli lesz és remélhetőleg Markus révén egy Világkupa összetett győzelemmel jövünk haza! Na meg jövőre ott lesz a VB, felmérem legalább a terepet.
De előre szaladtam a beszámolóban, voltak történések betegség előtt is. Az utazásunk naaaaaagyon hosszú volt, mert last minute már csak így sikerült repülőt foglalni. Sajnos a sportolók itták meg a levét, mert az öt szerencsés között voltam, akik 37 órát utaztak, de meglepően hamar kipihentem a dolgot, nem mentek rosszul az edzések kint. A pálya egyszerűen király volt számomra, nagyon élveztem és kicsit büszke is voltam rá, hogy azok közé a lányok közé tartoztam, akik gond nélkül minden szekciót teljesíteni tudnak. A csapatfőnököm szerint a rock gardenben a fiúkkal versenyben lévő sebességgel jöttem le, kár, hogy ennek a versenyen már nem vettem hasznát…
Többnyire Marcival és Attkóval edzettem, akik mindketten megfutották juniorban a jövő évi kínai Ifjúsági Olimpiai kvóta szintet, gratula srácok! Örülök, hogy legalább annyi hasznom volt, hogy nektek tudtam segíteni pályajárás közben, szerintem mindenkinek hasznos volt, hogy mindenhol alaposan megnéztük a jó íveket. Andris és Zsolti is jól mentek, Hege triálban egy szuper 9. helyet szerzett, azt hiszem, a kis létszámú magyar csapat jól teljesített!
A szállásunk elég zsúfolt és fura volt, kicsit többet ígértek a neten, mint ami valójában adott volt, de még jó, hogy egy összeszokott csapat vagyunk, ismerjük egymást, így nem jelentett gondot, kihoztuk belőle a maximumot. A hangulatra szintén nem lehetett panasz, egy élmény volt, talán ez is mentett meg a végső mélydepressziótól verseny után, ami egyébként rám abszolút nem jellemző. Köszi srácok! Ezért jók ezek a VB-k mert itt legalább a többi szakág képviselőivel is találkozunk és megismerjük őket. Bár én Hegével már évek óta jóban vagyok, a többiek szerintem nem ismerték, de nagy csapat voltunk! 🙂
Óriási köszönettel tartozunk Apának és Tibinek, hogy végig gondunkat viselték, segítettek, amiben tudtak és intéztek mindent! Valamint a Szövetségnek is, hogy végül mégis sikerült kijutnunk, reméljük, ha már kiemelt sportág lettünk a jövőben ezzel nem lesz ez a bizonytalanság! Valamint nem utolsó sorban az itthon értünk szurkolóknak, nagyon jól esik, hogy ilyen sokan velünk vagytok és szerettek minket!
Ahogy már említettem jövő héten Hafjell Világkupa a hideg Norvégiában, utána én leteszem egy időre szeretett kerékpárom, de unatkozni nem fogok, mert nekem már a héten megkezdődött az egyetem, így a repülőből egyből a padba ültem, valamint egy régóta halogatott fogműtétre is elszántam végre magam, ami után feküdnöm kell majd egy darabig, de utána nyaralás és 2014-es csapatépítő tréning is lesz. Mindezekről majd később! 🙂
.
