fbpx

Vuelta 2013: Hullottak a sztárok a kegyetlen időben az andorrai hegyi szakaszon – videó

Főszereplővé vált az időjárás a Vuelta a Espana 14. szakaszán, amely száraz időben is borzasztó nehéz kihívás elé állította volna a bringásokat, a kiemelt-, a két második és egy első kategóriás emelkedővel, a hegyi befutót pedig a rendkívül meredek Collada de la Gallina-n jelölték ki.

Nibali újabb lépést tett a végső siker felé (Fotó: Stefano Sirotti)

Nibali újabb lépést tett a végső siker felé (Fotó: Stefano Sirotti)

Sajnos a szökevénycsoportok alakulásáról sokat nem tudunk mondani, az élő közvetítés a 155 kilométeres szakasz során hosszú időre is elsötétült az esőfelhők árnyékában, a lezúduló záporok pedig gondoskodtak róla, hogy kisebb csoportokra szakadjon az elmenés és a mezőny is.

A legnagyobb kínokat a 2400 méter magas Puerto de Envalira-ról lefelé kellett átélni a bringásoknak, ugyanis az időjárás és a magasság következtében alig fagypont fölötti hőmérsékletben kellett megkezdeni a lejtmenetet…

Sokan fel is adták a versenyt, közülük a legnagyobb név az olasz Ivan Basso, aki a következő lejtmenetben szabályosan ráfagyott a bringára, és beült inkább a kísérőautóba. A másik sztár, aki ugyanitt bajba került, a spanyol Alejandro Valverde volt, akire ismét lesújtott a GT-átok, bár ő csak leszakadt a piros trikós csoportjáról.

A főmezőny egyre csak fogyott, az utolsó előtti mászás során még inkább Joaquim Rodriguez emberei diktálták a tempót a Katyusából – még mindig zuhogó esőben – de az Asztana is besegített a piros trikós Vincenzo Nibalinak. Eközben a behozhatatlan előnybe kerülő olasz Daniele Ratto (Cannondale) tempózott elöl, mögötte leszakadó korábbi szökevénytársával, a világbajnok Philippe Gilbert-tel (BMC).

Elérve a Coll de la Gallina lábát, Valverde küzdelme úgy tűnt, sikeres lehet, a Movistar kapitánya 20 másodpercen belülre is megközelítette a favoritok csoportját, amit azonban hamarosan Nibaliék ritmusváltása szaggatott szét. Ezután Chris Horner segítője, a horvát bajnok Robert Kiserlovski a Radio Shack-ból diktált kemény tempót…

Videón a szakasz vége:

és nem állhatjuk meg, hogy ne szúrjuk be ide, Valverde hogyan nyert szakaszt ugyanezen a befutót tavaly ilyenkor, “tiszta” időben:

A meredek emelkedőket kimondottan kedvelő Horner a hegy derekán támadott, csak Nibali tudott vele maradni, leszakadt Rodriguez, Pozzovivo, Sanchez és a többi összetett menő is. Ratto végül magabiztosan nyerte a szakaszt, a Nibali-Horner duó pedig újabb időkülönbségeket osztott ki az utolsó két-három kilométeren. Hatalmasat ment közben egyedül Valverde is, aki 50 másodperces hátrányával Nibalihoz képest ma valóban minimalizálta a veszteséget.

Vuelta a Espana 14. szakasz eredménye:

1 Daniele Ratto (Ita) Cannondale Pro Cycling 4:24:00
2 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:03:53
3 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:03:55
4 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:04:11
5 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:04:19
6 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:04:43
7 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:04:46
8 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
9 Mikel Landa Meana (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:05:17
10 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:05:21

Összetett állás:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 53:56:49
2 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:50
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:42
4 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:02:57
5 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:43
6 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:04:06
7 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:04:34
8 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:05:42
9 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:06:28
10 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:06:45

Vuelta a Espana2013. – 13. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 12. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 11. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 10. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 9. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 8. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 7. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 6. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.