fbpx

Újabb bonyolult kerékpáros ügy: A CAS helyt adott a Katyusa fellebbezésének…

Miután a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nem hosszabbította meg a világelső Joaquim Rodriguezt soraiban tudó Katyusa csapatának WorldTour-licencét, az oroszok a Nemzetközi Sport Döntőbírósághoz (CAS) fordultak fellebbezését. A CAS mai közleménye szerint Lausanne-ben a Katyusa csapatának adtak igazat.

Jelen állás szerint a világelső Joaquim Rodriguez marad a Katyusa színeiben…

Két hónappal azután, hogy az UCI – mindeddig részletes magyarázat nélkül – megtagadta az első osztályú (WorldTour) licencet a Katyusától 2013-ra, majd az orosz csapat fellebbezett, jogerős döntés született: A CAS nem tartotta megalapozottnak a kizárást, és a szezon hátralévő részében a Katyusának a WorldTourban a helye. A feleket február 8-án hallgatta meg a CAS, a bizottságot az olasz Luigi Fumagalli professzor – a bizottság elnöke, valamint a svájci Luc Argand és Michele Bernasconi alkották.

A Katyusa így részt vehet a következő WorldTour eseményeken, a március elején kezdődő Tirreno-Adriatico és a Párizs-Nizza körversenyeken. A Katyusa részéről üdvözölték a döntést, „győzött az igazság” és megköszönték mindenkinek, akik támogatták a csapatot a nehéz időszakban.

A történet azonban – ahogy a kerékpársportban már megszokhattuk, nem biztos, hogy ilyen egyszerűen véget ér, ugyanis az UCI részéről korábban kijelentették: ha a CAS a Katyusának ad igazat, akkor is csak 18 csapat maradhat a WorldTourban vagyis ki kell zárni valakit az első osztályból…

Az UCI első közleményében egyelőre csak elfogadja a CAS döntését: „Az UCI elismeri a CAS döntését, miszerint helyt adott a Katyusa fellebbezésének, és visszaállítja ProTeam státuszát 2013-ra. A fellebbezést az UCI 2012. december 17-ei határozata ellen nyújtották be, amivel etikai okokból megtagadták a regisztrációt. Az UCI levonja a következtetéseit, és a napokban bővebb közleménnyel jelentkezünk.”

Átgondolva a helyzetet, az UCI-nak két lehetősége van. Vagy egyeztetve a versenyszervezőkkel mégis jóváhagyja a 19 WorldTour csapat bejegyzését a szezonra, vagy ragaszkodva a szabályokhoz, kiejt egy csapatot az első osztályból. Előbbi esetben is adódhatnak majd gondok a versenyszervezők által kiosztott szabadkártyák vonatkozásában. Előállhat ugyanis olyan helyzet, hogy visszavonják egy-egy Pro Continental csapat meghívóját egyes WorldTour eseményekről, amit szintén nehéz lesz lenyomni bármelyik másodosztályú gárda torkán…

Utóbbi esetben pedig szinte biztos, hogy a kieső gárda ugyancsak a CAS-hoz fordul majd jogorvoslatért. A tavaly év végén történt licenc-elbírálás alapján a jelenlegi WorldTour-gárdák közül a következőknek lehet a Katyusa után félnivalója: AG2R La Mondiale, Euskaltel-Euskadi, Blanco Pro Cycling Team, Garmin-Sharp, Team Argos-Shimano, Team Saxo-Tinkoff.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo