Home Blog Page 843

Giro d’Italia: megszületett az első szökevénysiker – videó

Rogers a célban

Maratoni szakaszt, 249 kilométert kellett ma teljesíteni Collecchio és Savona között a Giro d’Italia mezőnyének, és a cél előtt 30 kilométerre lévő  2. kategóriás hegy remek alkalmat adott a támadásra…

Rogers a célban
Rogers a célban

A szintrajz szinte szimmetrikus volt, hiszen a táv első felében is meg kellett mászni egy 2. kategóriás hegyet, így nem csoda, hogy egy nagyobb szökevénycsoport alakult ki, köztük tekert az ír Nicholas Roche (Tinkoff-Saxo) is, akinek elszálltak az összetett reményei. A fárasztó, tikkasztó etapon az élbolyban nem maradt elég energia a cél előtti hegyre, még Roche sem tudta sokáig a mezőnyből támadó Julian Arredondo (Trek), majd Pierre Roland (Europcar) tempóját.

Pierre Roland-támadás
Pierre Roland-támadás

Cadel Evans csapata, a BMC, nem akarta kísérteni a sorsot, hogy elengedik az összetettben jól álló Rolland-t, így az esélyesek összezártak az emelkedő végére. A feladat Majka segítése volt a hegyen, s miután felértünk, a favoritok egymást nézték csak, így jó alkalom adódott a támadásra, és próbálkoztam is – mondta Michael Rogers (Tinkoff-Saxo) a befutó után. Jól tette a nemrég szerencsétlen doppingügyben felmentett ausztrál, ugyanis sikerült a szökés. A célig vezető nagyrészt lejtős szakaszon tudott annyi előnyt gyűjteni a háromszoros időfutam-világbajnok, ami elegendőnek bizonyult.

Videón az utolsó kilométerek:

Videó összefoglaló:

A beérkező kis mezőnyből tulajdonképpen Diego Ulissi (Lampre-Merida) hiányzott igazán, aki még korábban belekeveredett egy bukásba, s bár felért a mezőnyre, de a hegyen nem bírta a tempót, kiesett a top10-ből. A többiek között nem alakultak ki időkülönbségek, továbbra is Evansé a Maglia Rosa.

Giro d’Italia 11. szakasz eredménye:

1 Michael Rogers (Aus) Tinkoff-Saxo 5:48:07
2 Simon Geschke (Ger) Team Giant-Shimano 0:00:10
3 Enrico Battaglin (Ita) Bardiani-CSF
4 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team
5 Gianluca Brambilla (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
6 Moreno Moser (Ita) Cannondale
7 Ryder Hesjedal (Can) Garmin Sharp
8 Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
9 Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Colombia
10 Alexis Vuillermoz (Fra) AG2R La Mondiale

Összetett állás:

1 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 48:39:04
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:57
3 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:10
4 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:01:20
5 Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team 0:01:31
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:39
7 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:44
8 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:01:45
9 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:01:49
10 Ivan Basso (Ita) Cannondale 0:02:01

 

Giro d’Italia 10. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 9. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 8. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 7. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 6. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 5. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Rózsaszínű reggeli: Ki a leggyorsabb csapatvezető a kerékpársportban?

Hírek, nyilatkozatok a Giro 10. szakasza után.

Matthews_giro_pain

A tegnapi nap egyik legfontosabb utózöngéje Michael Matthews távozása a versenyről. Az ausztrál még a 9. szakasz első felében esett nagyot, durván legyalulta a jobb oldalát. Az eset után még bíztak a pihenőnap jótékony hatásaiban, ám a tegnapi harmadik hely ellenére úgy gondolták a feladás a leghelyesebb döntés.

Vivianinak ma lejött a bőr a fenekéről (Fotó: Stefano Sirotti)
Vivianinak tegnap nem volt szerencséje (Fotó: Stefano Sirotti)

Ha már bukások, nem feledkezhetünk meg a tegnapi végjáték neves eseményéről sem, amelyről Viviani mesélt a Cyclingnewsnak:

Nem értem mi történt. Egyszer csak megláttam magam előtt Farrart a földön és lehetetlen volt kikerülni őt. Aztán csak estek rám a többiek… Ha rossz napod van, akkor rossz napod van.” – mondta a Cannondale sprintere aki ráadásul napok óta láztól szenved.

oleg tinkov

Végezetül pedig egy Facebookra feltett kép a Tinkoff-Saxo-tól. A kép tanúsága szerint Oleg Tinkov végig tekert a tizedik szakaszon a versenyzők előtt. Képaláírás: „Merjük állítani, hogy ő a leggyorsabb csapattulajdonos a kerékpársportban„.

Egyetértés? Ellenvélemény?

Rószaszínű reggeli: Weening Bingója, a Doktor meg károg…

Rózsaszínű reggeli: Megnyerheti-e a Girót Cadel Evans?

Rózsaszínű reggeli: kárjelentés és egy kérdés: „Várni vagy nem várni?”

Rózsaszínű reggeli: amikor a versenyzőknek már tele van a hócipője – jegyzet

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Dósa Eszter blogja: Bakonyerdő Maraton

Hát… ez volt a a verseny, amit annyira nem vártam. Na nem azért, mert nem tartogatnak kihívást a Kőris-hegy meredek kaptatói, vagy mert a Cuha-patakon való sokszoros átkelésnek ne volna különleges varázsa, hanem mert egyszerűen teljesen “kipurcantottam” magam a héten, s az elmúlt hetek eseményei sem “ülepedtek” le még az agyamban. És hát itt volt még a hetek óta tartó cudar idő…

Akkor mégis mire volt ez jó? Magamtól úgysem visz rá a lélek a sarazásra… 😉  Néha pedig be kell áldozni kisebb dolgokat egy nagyobb cél érdekében…

Egyébként, bármily hihetetlenül hangzik is, a körülmények ellenére – amelyek, hozzáteszem, egyáltalán nem voltak olyan szörnyűek, mint amire az előzetes híresztelések alapján számítottunk (a középtávon, legalábbis) – nem volt hiány az élvezetes és izgalmas pillanatokban sem!

bakony_4

Ahogy említettem, nem igazán szeretek masszív esőben kinn edzeni, így evidens volt számomra, hogy a keddi montizás után fénysebességgel görgőre váltok, s a következő napokon szobában nyomom a 3 és fél óra körüli edzéseket.

Tudom, tudom, biztos elgurult a gyógyszerem, de amellett, hogy jól bírom, még kedvelem is a hosszú görgőzéseket. Aki kinn járt a BringaExpo-n februárban, láthatta, kábé hogy is megy ez nálam, valahogy így:

expo2

A laptop segítségével bejártam a Fekete-erdő vidékét illetve Hollandiában is tekertem egy 120-as karikát – kicsit túl is lőve a célon… A péntek reggeli masszázzsal mentettük a menthetőt, de azért éreztem, hogy a combikáim igencsak mellőznék a szombati heveskedést…

Jajj, de a legjobbat még nem is mondtam! Persze nem tartozik szorosan a témához, max. annyira, hogy a gondolataim még a bringázás közben is oda-odatévednek: szóval nemrég 4 kis jövevény érkezett hozzánk, 4 álomszép kistigris:

cicmanyok

Szóval nagy az öröm! :-)

Na de visszakanyarodva a bakonybéli versenyhez: szombat hajnalban négyen (Viktor, Marci, Gombi és jómagam) útra keltünk, hogy szembenézzünk a vihar tépázta Bakony-béli tereppel, hárman versenyzőként, Viktor pedig segítőként.

A reggeli kellemes idő bizakodásra serkentett minket – mindaddig, amíg Veszprém magasságában meg nem láttuk a ködös “Albion”-t. Sebaj, de legalább a eső nem esik…

Sátorállítás, nevezés, készülődés… akkor kéne melegíteni, nem csak a krémmel. Bakker mindjárt rajtolunk! Akkor inkább még egy kétbetűs kitérő…

A hosszútávosok (köztük Gombi és Marci) után hamar rajtunk is volt a sor, s 10.15-kor nekiveselkedtünk a ránk váró 69 km-nek.

bakony_8

A tempó nem volt gyilkos, amit ki is használtam, hogy minél jobban pörgetve ráébresszem a lábaimat, hogy kemény meló következik. Ekkor kezdett a gyanú kúszni előre a tudatom mélyéből: ha sztrájkra nem is fog sor kerülni (szerencsére nem szoktak görcsölni az izmaim), de a kemény megindulásokon se törjem a fejem nagyon.

Először próbáltam elhessegetni ezt  zavaró gondolatot, de rá kellett jöjjek, ma nem fogok robbantani. Miközben kaptattunk fel a Kőris-hegy felé, csak úgy cikáztak az érvek a fejemben, hogy miért is nem fogok én itt menni, mint a rakéta… Hé, ez így nem ér! Mi a fenének küzdök itt magammal, mikor itt van az én kedvenc Poór Brigim, aki a fejemet akarja! Inkább vele kéne meccselnem!

bakony_1

Hát igyekeztem takarékra tenni az agyam, s bárhogy is lesz, elsőként felérni a Kőrisre! Hát, ilyen küzdelmesre is rég sikeredett hegymászásom, de lényeg a lényeg, csak sikerült Brigi előtt becserkésznem a Kőrist, még ha futni is kellett az utolsó métereken.

Utána, a lejtő elején hanyagoltam is a felszállást, éreztem, hogy sok a fejemnek. A necces részt elhagyva azonban csak visszaszállok, s különben is, ha Brigi és a fiúk is le tudnak menni, csak nem lehetetlen számomra sem…

Majd jött a zseniálisnak vélt tervem: ha már úgyis sietősebb a fiúknak mögöttem, szépen kihúzódok a csalánosba, a csípés úgysem zavar, ők meg szépen elmennek. Igen ám, csak azt az apróságot nem vettem számításba, hogy a térdig érő csalán alatt kisebb-nagyobb kövek is lapulnak. Sok időbe nem tellett, míg ez számomra is kiderült: már buktam is át a kormány felett. Szerencsére komoly bajom nem lett, de úgy kiterültem, mint a béka, s beütöttem pár baloldali bordám.

A srácok közben érdeklődtek, minden oké-e (ez jól esett), igen, persze, megmaradok. Feltápászkodtam, s folyattam utam lefelé: gurulva, rollerezve, ahogy épp adta magát. Közben Balázs is utolér, mondja, defekt. Jól kezdődik neki is a nap…

Amikor végre túl voltam ezen a részen, jól esett egy kis vonatozás Borzavár felé. Csak egy kis bibi volt: nem igazán bírtam… Közben pedig azon morfondíroztam, vajon mennyire mély (és hideg) a Cuha vize… jajj, csak legyen előttem valaki, amiből be tudom lőni, milyen tempóban kell (ha lehet) nekimenni, hogy ne fürdőzés legyen a vége.

Sajna egyedül kellett nekiveselkednem, de, mivel nem tűnt túlságosan mélynek, csak nekilódultam. Az első átkelés lassúnak bizonyult, nem sokkal a széle előtt bal lábbal kénytelen voltam lökni párat magamon – brrr, tényleg friss ez a víz!

A többi már ment, bár szegény bringa középrésze is vígan víz alá került… S meglepően erős volt a patak sodrása, rendesen arrébb tessékelte a bringát, ha nem volt meg a kellő tempód.

Szerencsére a láncnak nem lett baja – ez mondjuk nem is a szerencsén, hanem a jó kis Squirt láncwaxomon múlott: egyszerűen nem tudja kimosni a víz, hisz a viasz makacsabb, mint az olaj… Szóval gond nélkül folytathattam utam Vinyén keresztül.

A második Kőris-hegy bevételénél már több fronton is szabotálódott a Brigi becserkészésére tett tervem. A pulzusom 160-nál megállt, sehogy sem bírtam felverni… a teló viszont teljesen sztrájkba lépett, s nem igazán mocorgott. :-(

Mint utólag kiderült, nem nagyon kellett volna ki-be kapcsolgatom a lockout-kart, mert nem nagyon komálja víz és sár esetén… én persze minden aszfaltos átkötésnél serényen merevítettem a telót… Igazából ez csak akkor kezdett zavarni, amikor a hátam is kezdett jelezni, hogy nem nagyon díjazza a full merev bringával köveken való száguldást.

A Kőrisre felérve Viktor 3 perces hátrányomról számolt be Brigi mögött. Igazából nem bosszankodtam (spórolni kellett a energiával), inkább higgadtan tudomásul vettem, hogy oké, ma így fogok menni, meglátjuk, mire lesz elég.

Szerencsénkre az eső ugyan nem esett, viszont igencsak hideg volt: 5-7 C fok körül fenn a hegyen. A első szakaszon pedig a hatalmas köd-pára miatt nem sok mindent lehetett látni:

bakony_2

A pálya második felében éreztem, hogy tovább lassulok, kiváltképp akkor, amikor hosszú időn át teljesen egyedül haladtam. Tudtam magamról, hogy ez fog történni, ha egyedül maradok, de utolsó mentsvárként a pulzusmérő órát vizslattam: na jó, akkor legalább a 160-as pulzust próbáljam meg tartani, ha már versenyző hiányában vérszemet nem tudok kapni…

Az órát nemcsak a pulzus miatt, hanem a frissítés okán is hasznos volt figyelni, hisz ebben a hideg időben is szépen ki lehet száradni, ill. el lehet éhezni, ha az ember nem figyel oda magára. Így szépen kúsztak le a gélek, s a púpomból is iszogattam az izómat. Az ilyen vacak időben nem hülyeség egy kisebb ivópúpot vinni, így nem kell a sarat szürcsölni…

Így teltek-múltak a km-ek, amikor egyszer csak az 5km-es táblát vélem felismerni. Szuper, akkor nemsokára jön a kedvenc részem, a cél előtti katlan! :-)

Amolyan “minden jó, ha a vége jó”-érzés kelt így életre bennem a célban, s tudva, hogy kipasszíroztam magamból,amit bírtam, állhattam végül a dobogó második fokára. Abszolútban Cseh Roni érkezett utánam, az elit női dobogó pedig Mankával lett teljes.

bakony_6

Nem mondanám, hogy hátba veregethetem magam, s mindent szuperül csináltam, azonban csalódott sem vagyok, hiszen az EB-n és a VB-n szeretném majd feltörni a malacperselyem, addig pedig rakosgatni kell még bele egy-két keményebb blokkot.

A fiúknál a bírói döntés értelmében Blazsó Marci helyett Wouter Cleppe nyakába került az aranyérem, az abszolút második Buzsó lett, míg harmadikként Vas Peti érkezett. Az elit férfi kategória harmadik helyezettje Reznik Sanyi lett.

bakony_7

Marci sajnos nem tudta befejezni a távot, Gombi pedig nagy küzdelmek árán a 9. helyen gurulhatott át a célon.

A verseny a bringát szerencsére nem amortizálta le (engem jobban), de azért a levezetés után Viktor megmutatta a “csini” szétvágott külsőmet… Még jó, hogy latex belsővel mentem, ami kitartott a célig!

Vasárnap Szilvásvárad Maraton, remélhetőleg kissé nyáriasabb időben!

Eredménylista

Fotók: Kenyeres ZsoltiKáldi Tomi, Szász Viktor, Tóth Donald Laca és Georgesport – köszi!

Giro d’Italia: minden volt a 10. szakasz utolsó 10 kilométerén – videó

(Fotó: Stefano Sirotti)

Egy kis emelkedő, akció, szakadás, óriási tempó, veszélyes lejtmenet, bukás az utolsó kilométeren, de a végén mégis a sprinterek küzdöttek a Giro d’Italia 10. szakaszán. 

A karikában látható Nairo Quintana és Cadel Evans is éppenhogy elkerülte a bukást
A karikában látható Nairo Quintana és Cadel Evans is éppenhogy elkerülte a bukást

A 2. pihenőnapot követően az összetett menők tulajdonképpen még mindig lazíthattak, a 10. etapon ugyanis Modena és Salsomaggiore között sík terepen kellett ma megtenni 173 kilométert. A táv nagy részében Marco Bandiera (Androni) és Andrea Fedi (Neri Sottoli – Yellow Fluo) voltak szökésben, a mezőny pont a cél előtt 10 kilométerre lévő rövid emelkedőre (az egyetlen mászás volt ez ma) érte utol őket.

Vivianinak ma lejött a bőr a fenekéről (Fotó: Stefano Sirotti)
Vivianinak ma lejött a bőr a fenekéről (Fotó: Stefano Sirotti)

A dombon a Team Sky támadott, hátha sikerül leszakítani Ben Swift sprinter ellenfelei közül néhányat, szét is szakadozott a sor. A lejtmenetben elsősorban Boasson Hagen munkájának köszönhetően továbbra is kétesélyes volt, hogy vissza tudnak-e zárkózni jó pozícióba a többiek, de nem volt túl nagy a hátrány, így az utolsó néhány sík kilométer elég volt ehhez, mindenki megérkezett, aki számít.

Bouhanni harmadszor  (Fotó: Stefano Sirotti)
Bouhanni harmadszor (Fotó: Stefano Sirotti)

Az utolsó kilométeren belül azonban még egy nagy bukás borzolta a kedélyeket a mezőny elején, Tyler Farrar (Garmin) esett és sodort el pár embert, köztük Elia Vivianit (Cannondale). A spiccen mégis a szokásos küzdelmet láthattuk az utolsó 200 méteren, Nacer Bouhannit jó pozícióba hozta az FDJ, csak ki kellett váltania a 200 méterrel a cél előtt indító Giacomo Nizzolóra (Trek), az utolsó 50 méteren pedig kikerülte az olaszt, harmadik sprintjét nyerve zsinórban. A harmadik Michael Matthews lett, az összetettben nem változott semmi.

Videón a bukás és a befutó:

Giro d’Italia 10. szakasz eredménye:

1 Nacer Bouhanni (Fra) FDJ.fr 4:01:13
2 Giacomo Nizzolo (Ita) Trek Factory Racing
3 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge
4 Roberto Ferrari (Ita) Lampre-Merida
5 Enrico Battaglin (Ita) Bardiani-CSF
6 Vladimir Gusev (Rus) Team Katusha
7 Albert Timmer (Ned) Team Giant-Shimano
8 Ben Swift (GBr) Team Sky
9 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team

Összetett állás:

1 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 42:50:47
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:57
3 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:10
4 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:01:20
5 Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team 0:01:31
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:39
7 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 0:01:43
8 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:44
9 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:01:45
10 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:01:49

 

Giro d’Italia 9. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 8. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 7. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 6. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 5. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Giro d’Italia-jegyzet: a további esélyekről a félidőhöz közeledve

Nairo Quintana - elvileg a legerősebb hegyen

Túl vagyunk az első hegyi szakaszokon és a második pihenőnapon a Giro d’Italia-n, és egyelőre megjósolhatatlan, hogy Triesztben ki állhat fel a pódiumra rózsaszínű trikóban.

Evans megtehetné, hogy azt mondja, köszöni szépen, neki már körülbelül sikeres az idei Giro. De nem fogja ezt mondani...
Evans megtehetné, hogy azt mondja, köszöni szépen, neki már körülbelül sikeres az idei Giro. De nem fogja ezt mondani…

A semleges kerékpársport rajongók örülhetnek, hiszen a végkimenetelét tekintve izgalmas a Giro, a favoritok közül volt aki villantott már kicsit, a legtöbben nem. És voltak, akik „elszálltak”, először vegyük őket számba pár sor erejéig.

A Giro d’Italia előtt korábbi eredményeik és képességeik alapján Joaquim Rodriguez és Nairo Quintana számított a két legfőbb esélyesnek, közülük Purito sajnos bordatörés miatt feladni kényszerült a versenyt. Pórul járt a komplett Garmin-sor még az első szakaszon, de azt kell mondjuk, a korábbi győztes Ryder Hesjedal formájáról még mindig nem tudunk semmit, rendre megjön a főmezőnnyel a hegyi befutókon. A győzelemhez már emberfelettit kellene produkálnia, de nagy különbségek alakulhatnak majd ki a harmadik héten, akár szép eredményben is reménykedhet még a kanadai. Mindez nem mondható el az ír Nicholas  Roche-ról (Tinkoff-Saxo), aki „holdtöltét” kapott az ominózus 6. szakaszon, és azóta is gyűjtött hátrányt, hogy biztosan elengedjék szökésbe később. Roche most 24:17 perccel áll a 49. helyen, csak szakaszgyőzelemre utazik már. Michele Scarponit már a Giro előtt sem soroltam az esélyesek közé, be is igazolódott, hogy az Asztana csapatánál a fiatal Fabio Arura építenek, aki 1:39 perc hátránnyal a hatodik jelenleg. Scarponit pont ezért nem sorolnám a „vesztesek” közé sem, a veterán olasz számára ez a realitás, Aru mellé pedig tegyünk egy jókora kérdőjelet, bármi kisülhet számára ebből a Giróból, pozitív és negatív értelemben is.

Nagy talány, mire lesz képes a fiatal Aru
Nagy talány, mire lesz képes a fiatal Aru

Azt tehát megállapítottuk, hogy kik szálltak el, nem volt nehéz. A további esélylatolgatás bizonytalanságát viszont számos tényező növeli. Az összetettet vezető Cadel Evans-ről már írtam pár napja, továbbra is fenntartom a véleményem, hogy a veterán ausztrál olyan típusú versenyző, akinek extrém körülmények között megnő az ereje a többiekkel szemben, pláne ha megérzi a lehetőséget, nem hátráltatja a nyomás, hanem ellenkezőleg: a maximumnál is többet képes kihozni magából. Mindez azonban csak okoskodás, ugyanis még nem láttuk a versenyzőket igazán nagy hegyen küzdeni. Jelen pillanatban vannak benyomásaink, de amit látunk, korántsem biztos, hogy konstans állapot. Ne felejtsük el, hogy az egy héten át tartó folyamatos esőzés után többen is betegek, és ezt nyilván nem kötik a szurkolók vagy az ellenfelek orrára… A legnagyobb nevek közül számomra most a versenyben maradt topfavorit, Nairo Quintana az, aki nem tűnik 100%-osnak. Bár megjött eddig minden hegyi befutón a legjobbakkal, nem olyan könnyedén forgat a mezőnyben, mint például a tavalyi Tour de France-on. Persze – ha egyáltalán helytálló a megállapításom – ezt okozhatja bukásból megmaradt sérülés, kisebb megbetegedés is, amit a következő hét végéig nyugodtan kipihenhet.

Nairo Quintana - elvileg a legerősebb hegyen
Nairo Quintana – elvileg a legerősebb hegyen

A Movistar kapitánya így értékelt tegnap:

A két hegyi szakasz nagyon nehéz volt, főleg a bukásban szerzett sérüléseim fájtak. Szükség van most pihenésre, fizikailag és mentálisan is, kikapcsolni a feszültséget, ami napról napra nagyon fárasztó volt a versenyen. Jelenleg elégedett vagyok az állással, hiszen annak ellenére, hogy nem érzem magam a legjobban, nem veszítettem időt a többiekkel szemben – kivéve Pozzovivót – és ez nagyon fontos. Közel a Giro félidejénél tartunk, és versenyben vagyunk, nem úgy, mint Purito vagy Dan Martin. Most a napokban a legfontosabb, hogy regenerálódjak, hiszen a Giro neheze még hátra van. Azt is látni kell, hogy még fiatal vagyok, az első háromhetesem  ez kapitányként…

Evans nagyon erős, de a többiek, Rigoberto (Uran), Majka vagy Pozzovivo is nagyon jó formában vannak, és nagyon jó a csapatuk. A Movistar is erős, és remélem, hogy a csapattársaim is felépülnek a sérülésekből, mert szinte mindenkinek van valamilyen horzsolása, zúzódása, és szükségem lesz rájuk a legfontosabb szakaszokon.

Rigoberto Uran - aki konstans jó
Rigoberto Uran – aki konstans jó

Quintana tulajdonképpen felsorolta az összetett első négy helyezettjét (Evans, Uran, Majka, Pozzovivo), akik közül jelen állás szerint valóban bárki esélyes a győzelemre is. Domenico Pozzovivónak (Ag2R) a Giro előtt megelőlegeztem, hogy ő lehet az, aki beleszólhat a Rodriguez-Quintana meccsbe. Vasárnap remekül mozgott, de továbbra sem szabad megfeledkezni róla, hogy ez még nem „nagy hegy” volt. Mindenesetre a „Doktort” innentől kezdve hivatalosan is a favoritok közé kell sorolni, s abban sem vagyok biztos, hogy ő gyengén teljesít majd az időfutamon, a hegyi kronón akár még top3-ban is lehet. Uran továbbra is sötét ló, eddig hozza a kötelezőt, nem veszített semmit, s ami fontosabb, úgy tűnik, betegséggel vagy sérüléssel sem bajlódik. Ugyanez igaz a lengyel Majkára, akinek volt egy hatalmas mentése, amikor a 6. szakaszon történt bukásból felért az üldöző mezőnyre. Jó lett volna látni, de gyanítom, hogy akkor beáldozták Roche-t, és mindent feltett a Tinkoff-Saxo Majkára. Valószínűleg a kísérőkocsi másodpercig sem késlekedve inkább Majkát „támogatta” a felzárkózásban és magára hagyták Roche-t. Ha ez így van, az azt jelenti, hogy Majka durván jó formában lehet.

Majka?
Majka?

Az összetettben két fiatal következik, a már említett Aru és a Lampre-Merida kétszeres szakaszgyőztese, Diego Ulissi. Ulissinél természetesen az a nagy kérdés, hogyan bírja majd az igazán hosszú emelkedőket. Fontos, hogy ő is megúszta eddig a betegséget, sérülést, jó állapotban van a szervezete. Nagyon lényeges, hogy a harmadik hétre ilyen szempontból nagy különbségek alakulhatnak ki a versenyzők között. Elképzelhető, hogy egy Quintana jóval kifacsartabb állapotban kezdi meg az ellenfelekhez képest a Giro legnehezebb részét, s ebben az esetben már nem számít, hogy papíron két percet adna bárkinek a Zoncolanon. Az összetettben egy érdekes hármas következik: Kelderman, Kiserlovski és Basso. Kezdjük az utóbbival. Ivan Basso bizonyítja, mekkora sportember, hogy kétszeres győztesként, pályája alkonyán is milyen alázattal küzd, akkor is, ha saját bevallása szerint sem esélyes a végső győzelemre. Ha szívünkre tesszük a kezük, talán felvetődik, hogy mi van, ha mégis? De nem. Tudjuk, hogy nem. Kelderman és Kiserlovski pedig ott áll a generálban, ami a realitás, top 10-ben.

Aki jó, hogy ott van: Ivan Basso
Aki jó, hogy ott van: Ivan Basso

S innentől kezdve azt kell látni, hogy a top10 összetételét nézve nagy változások nem is lesznek. Morabito segítő, de kiemelt segítő, aki a csapatérdektől függ, hogy mennyire veszi komolyan az összetettet. Aru vagy Ulissi elvileg „elszállhat” a nagy hegyeken, de látva formájukat inkább azt mondanám, hogy innen végigcsinálják, sőt, még a bombameglepetés is bennük van. Kik verekedhetik be magukat még a legjobbak közé? Talán Hesjedal, Pierre Rolland, Fabio Duarte, vagy akiket a lista alapján is látunk, ebből a szempontból nem történik majd nagy csoda. Viszont hogy néz ki majd a top3 a végén? Szerencsére ez a kérdés teljesen nyitott még!

Evans-nek megjött az étvágya...
Evans-nek megjött az étvágya…

Összetett állás:

1. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 38:49:34
2. Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team +0:00:57
3. Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo +0:01:10
4. Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale +0:01:20
5. Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team +0:01:31
6. Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team +0:01:39
7. Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida +0:01:43
8. Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team +0:01:44
9. Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team +0:01:45
10. Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing +0:01:49
11. Ivan Basso (Ita) Cannondale +0:02:01
12. Pierre Rolland (Fra) Team Europcar +0:02:56
13. Wout Poels (Ned) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team +0:03:03

17. Ryder Hesjedal (Can) Garmin Sharp +0:04:30
18. Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo +0:04:36
20. Kanstantsin Siutsou (Blr) Team Sky +0:05:42
21. Franco Pellizotti (Ita) Androni Giocattoli +0:05:46
22. Damiano Cunego (Ita) Lampre-Merida +0:06:35
24. Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team +0:06:37
30. Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha +0:09:48
31. Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Colombia +0:10:06
37. Przemyslaw Niemiec (Pol) Lampre-Merida +0:14:39
42. Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team +0:18:37
49. Nicolas Roche (Irl) Tinkoff-Saxo +0:24:17

Fotók: Stefano Sirotti, Giro d’Italia  RCS, facebook, twitter

Rózsaszínű reggeli: Megnyerheti-e a Girót Cadel Evans?

Rózsaszínű reggeli: kárjelentés és egy kérdés: „Várni vagy nem várni?”

Rózsaszínű reggeli: amikor a versenyzőknek már tele van a hócipője – jegyzet

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Puky LR Balance Bike futókerékpár

A futókerékpár a 2-4 éves korosztály számára készül, egyensúlyfejlesztő, illetve a közlekedést elősegítő jármű. Bölcsibe, oviba járhat vele a gyermek, a játszótérig is érdekesebb az út, ha azt nem gyalog vagy babakocsiban kell megtenni. Nem utolsósorban a futókerékpár a kerékpározás elsajátításának első lépcsőfoka. Sajnos a gyermekkerékpárok és futókerékpárok döntő része a hazai kínálatban silány minőségű, ellenben a Puky német márka, ennek megfelelő minőségi termékeik megbízhatóak, strapabíróak és technikailag jól kidolgozottak.

puki_futo_1

A kerékpározás az egyik tevékenység, amire minden szülőnek meg kell tanítani gyermekét. A legtöbb gyermek számára a lábletételes hajtás lesz az első lépés a tanulás folyamatában, mivel azzal az egyensúlyozás függetleníthető a hajtás begyakorlásától, így a gyermek korábban kezdheti el a közlekedést. A lényeg, hogy lábbal hajtsa (először váltva, majd párosan), lendületet vegyen vele, és a két elrugaszkodás közti szakaszban öntudatlanul egyensúlyozzon. Fontos, hogy a bicajnak dülöngélnie kell, ez az egyensúlyozás elsajátításának kulcsa, következésképpen nem tanácsos a tricikli vagy pótkerék alkalmazása hagyományos gyermekkerékpár alkalmazása. A Puky LR Balance Bike-on a nyeregmagasság állítható, így mindig olyan helyzetbe hozható, amely a legkényelmesebb „lábmunkát” teszi lehetővé.

puki_futo_7

A kerékpározás elsajátítása, megszeretése a gyermek számára döntő részt a megfelelő eszköz megvásárlásával kezdődik, amelyben lényeges elem a motiváció. Ha a gyermek szereti a kerékpárt, gyorsabban tanul, lesz kedve gyakorolni, kísérletezni, szívesen megy rövidebb „túrára” szüleivel. A motiváció jó eszköze a gyermek számára vonzó kerékpárdizájn, kislányok esetében ez jelentheti a „rajzfilmfiguás” színt és mintát, esetünkben „Princess Lillifee”, de ez a modell kapható fiúknak készült „sportautós” változatban is.

puki_futo_4

puki_futo_2Meglepő, hogy a gyermek a „frédi-béni” hajtástechnikával milyen fürge lehet, ezért ajánlatos a futókerékpárt is fékkel felszerelni. A Puky LR 1L Balance Bike hátsó dobfékkel rendelkezik, amely e célra bőven megfelel, a fékkar kisgyermekek kézméretére szabott, működtetése könnyed és egyszerű. Továbbá tanácsos, hogy már a kezdetektől ösztönözzük a gyermeket, hogy viseljen biztonsági felszerelést. Ha már három éves korában megszokja, hogy bukósisakban kerekezik, akkor később nem kell meggyőzni a fejvédő fontosságáról. A egyensúlyozni tanuló gyerek vegyen fel térd- és könyökvédőket is, illetve kesztyűt, mivel az esés ebben a fázisban elkerülhetetlen. A biciklis kesztyű viselésétől pedig a gyermek egyenesen profi kerékpárosnak érzi magát!
[divider scroll_text=”Puky LR”]

Számos praktikus kiegészítő is kapható hozzá
Számos praktikus kiegészítő is kapható hozzá

Jellemzők:

  • lábtartó
  • speciális futóhoz való nyereg
  • biztonsági kormánymarkolat
  • speciális futóhoz való nyereg
  • golyóscsapágyas kerék és kormány
  • állítható kormány és nyereg
  • letámasztó
  • alacsony váz lábtartóval
  • kormányszivacs
  • levegős külső gumik 47-203 (12″)
  • kormányszivacs
  • biztonsági kormánymarkolat
  • alacsony vázátlépés

Bikestore24.hu ár: 26.000.- Ft

További információ a webshop honlapján

A futóbicaj méretezése
A futóbicaj méretezése

Nyakunkon a Bakony legnagyobb bringás fesztiválja

fotó: Bike pont

Színes versenyhétvége elé nézünk a hónap végén, május 31-én és június 1-jén az eplényi síparadicsomban rendezik meg az Eplény Bike Festet. Javában zajlik már az nevezés a Bakony legnagyobb bringás fesztiváljára.

Az eddig leadott közel 300 nevezés alapján komoly mezőnyre számíthatunk mind a maratonon, mind a cross country kupafutamon és az országúti túrán egyaránt.

A Nyugat Maraton nyomvonala a Bakony keleti részén kalauzol végig, némi útvonalszervezést követően a környék hatóságaival történt számos egyeztetés után mostanra véglegesedett. A távok és szintkülönbségek így alakulnak: 73 km / 1500 méter a hosszútávon, 61 km / 1100 méter a középtávon és 45 km / 760 méter a rövidtávon. Előnevezni még május 23-ig lehet a www.x-trame.hu oldalon.

A Bikemag Eplény Kupa olimpia cross verseny idén a harmadik lesz a magyar kupafutamok sorában. Az idei évben jelentősen módosult a pálya vonalvezetése. A rajtterület arrébb került, a pálya pedig a tavalyról ismert cél előtti szerpentinen indul, majd a sípályán érkezik vissza. További jó hír, hogy az új nyomvonalon a pálya már nem csak a klasszikus „egy felfelé, egy lefelé” ritmusban halad és a vendégmarasztaló saras rész sorsa is megoldódni látszik. Itt május 26-ig van lehetőség előnevezésre.

fotó: Renato Da Silva
fotó: Renato Da Silva

A szombati napon rendezendő BikeSafe BRM országúti túra 55 vagy 85 kilométeres távon kalauzol végig a környék településein.

A hétvége egyik kiemelendő lehetősége a kerékpárteszt, ahol 5 márka 30 kerékpárját próbálhatják ki az érdeklődök. Nagyon jó lehetőség ez a kerékpárválasztás előtt állóknak, mivel ezt egy rövid regisztráció után teljesen ingyenesen megtehetik. Erre a regisztráció hamarosan indul.

fotó: Ivan Štefulj
fotó: Ivan Štefulj

A családdal érkezők számára is több érdekes programmal szolgálnak, így a gyerekek figyelmét is szinte egész napra le lehet kötni, hogy nap végére a kellemes fáradság érzetével térjenek nyugovóra.

Az Eplény Bike Fest programjairól olvasni és azokra jelentkezni a honlapján lehet.

.

Szívbetegség vetett véget a kétszeres cx-világbajnok karrierjének

Niels Albert

28 évesen komoly szívproblémák miatt kénytelen szögre akasztani a kerékpáros cipőt a kétszeres cyclocross világbajnok Niels Albert.

Niels Albert
Niels Albert

A belga CX-versenyző ma tartott sajtótájékoztatót, melyen elmondta, hogy olyan szívritmus-zavarral küzd, ami élsport szintű terhelésnél akár szívrohamban csúcsosodhat ki, így kénytelen véget vetni pályafutásának.

Albert juniorként és U23-asként is vb-címeket szerzett, s már 2009-ben sikerült aranyat nyernie a felnőttek között is, nem kisebb neveket megelőzve, mint Zdenek Stybar és Sven Nys. 2012-ben hazai pályán, Koksijde homokjában tudott ismételni, s eközben a világkupa-sorozatot is kétszer megnyerte.

A szívproblémákra egy sportorvosi vizsgálaton derült fény, majd az ezt követő kivizsgáláson megállapították, hogy magas intenzitású sportolás közben nagy eséllyel kockáztatja a szívrohamot. A cyclocross pedig még a kerékpársporton belül is az egyik legintenzívebb szakág – teljes gáz egy órán keresztül.

Fotó: Hamvas Bálint – cyclephotos.co.uk

.

Gepida Asgard 29er

Mindhárom montis kerékméretnek vannak előnyei és hátrányai. Ami a 29er méret esetében vitathatatlan, hogy ha kellő testmagassággal bírunk, terepkerékpározásaink során nagyjából egyenes utakon és ösvényeken hajtunk, akkor egy ilyen kerekek köré épített géppel gyorsabban, biztonságosabban fogunk haladni, illetve nagyobb kényelemben lesz részünk.

A legsikeresebb hazai kerékpármárka kínálatában természetesen mindhárom kerékméret elérhető, a sokak számára kellemes élményeket felidéző Asgard modellnév alatt egy gazdag felszereltséggel rendelkező „nagykerekűt” találunk, amely kedvező árával igencsak nehéz helyzetbe hozza a konkurens gyártókat. Rendkívül sokat kapunk, ha a Gepida Asgardot választjuk társunkká a 2014-re szezonra.

asgard29

A hydroforming eljárással készült alumínium váz méltó a középkategóriás felszereltséghez, már első ránézésre minőségi benyomást kelt. A hegesztések, papucsok, csőtalálkozások masszívak, így bringa stabil, pontosan irányítható. A vázgeometria az adatok alapján sportos, így az Asgard 29-er akár amatőr versenyzéshez is beválhat. Kiforrott geometriával rendelkezik, vázszögei és csőhosszai megegyeznek a patinás gyártók kínálatában lévő nagyobb méretű modellekkel. A Rock Shox XC 30 villa rugós verziója ehhez a felszereltséghez jól passzol, mozgása az mind az rugóút elején, mind a másik végletben egyenletes és finom. Ezen az árszinten a rugós elven működő telók jelentik a jobb választást mind a működés, mind a megbízhatóság szempontjából, a legendás amerikai gyártó neve pedig garancia arra, hogy ne legyen panaszra okunk. Az XC 30 lockout funkciója jól jön aszfaltra, hiszen rugós villa általában könnyebben mozdul be, mint a levegős, így sokszor van értelme lezárni.

A szerény ár mellett a legkorszerűbb 10-fokozatos váltórendszer előnyeit élvezhetjük, a három tányéros Shimano Deore integrált, Hollowtech2 hajtóművel párosítva az áttételezés rendkívül széles, de a fokozatok közti ugrások ennek ellenére kis lépésekben történnek. A hátsó váltó pedig még egy kategóriával feljebbről érkezik: az SLX modell pontos is, szép is, és a felső-közép kategóriának megfelelően megbízható és tartós. Valójában ilyen magas szintű váltórendszert lényegesen drágább gépeken szoktuk látni.

A fékezést sem bízta a véletlenre a Gepida: az Avid Elixir1 hidraulikus rendszer finom, jól modulálható fékhatást tesz lehetővé, elől ráadásul nagyobb, 180 mm-es tárcsával érkezik, így a fékerőre sem lesz panasz. A kiegészítők megbízható, könnyű darabok, ami kimagaslik közülük, az a kiváló Schwalbe Rapid Rob köpeny, a Mach abroncs DT küllőkkel fűzve, illetve a Selle Royal Seta nyereg. A 2014-es Asgard tényleg elkényeztet minket, nyergében úgy érezhetjük magunkat, mintha valamely külföldi gyártó kétszer drágább masináját hajtanánk!

Tehát az Asgard tudja a legfontosabbakat, amit egy amatőr versenyzésre, teljesítménytúrázásra szánt kerékpártól elvárható. Továbbá haladó montisoknak is ajánlható, kiválóan irányítható, működése megbízható és kifinomult, nincsenek jelentős hiányosságai. Montis képességeink fejlesztésére ideális társ, és nemcsak azért nem fogjuk egyhamar kinőni, mert „nagykerekű”…

Jellemzők:

  • Váz: GEPIDA HYDROFORMING, 6061-os ötvözet
  • Villa: ROCK SHOX XC 32 TK 29 100 mm
  • Kormánycsapágy: GEPIDA INTEGRATED A-HEAD
  • Kormány: GEPIDA ALLOY, 640 mm
  • Kormányfej: GEPIDA ALLOY JDST57A 90 mm
  • Hajtómű: FC-M612-L DEORE 22-30-40/175 mm
  • Középcsapágy: SHIMANO SM BB70 INTEGRALT BEARING
  • Első váltó: SHIMANO DEORE
  • Hátsó váltó: SHIMANO SLX 10 fokozat
  • Váltókar: SHIMANO DEORE 10 fokozat
  • Fék: AVID ELIXIR1 180/160 MM HYDRAULIC DISC BRAKE
  • Fék kar: AVID ELIXIR1 HYDRAULIC DISC BRAKE
  • Agy: GEPIDA ALLOY, DISC, 32H furat
  • Küllő: DT COMP BLACK
  • Felnik: RODI DISC 29, 32 furat
  • Külső gumi: SCHWALBE RAPID ROB 29X2.25”
  • Nyereg: SELLE ROYAL SETA
  • Nyeregcső: GEPIDA ALLOY 31.6X400 mm
  • Méret: 15”, 17”, 19”
  • Súly: 13,4 kg
  • Kerékméret: 29″

Javasolt fogyasztói ár: 269.900 Ft

További információ a forgalmazó honlapján

gepida logo

bringásandrás blog: Készülj velünk a 24 órás versenyre!

attanásig feszült idegekkel a rajtnál. Pedig hátra van még 24 óra...

Egy bejegyzéssorozatot indítok, amiben nyomon követhetitek a felkészülésünket a zánkai 24 órás versenyre és sok hasznos tanácsot kaptok a versenyre való felkészüléshez. Most első körben néhány gondolat esik a 24 órás versenyről és bemutatjuk a csapatunkat. A következőben pedig az edzésekről lesz szó.

attanásig feszült idegekkel a rajtnál. Pedig hátra van még 24 óra...
Pattanásig feszült idegekkel a rajtnál. Pedig hátra van még 24 óra…

A 24 órás verseny nevének már a csengése is izgalmat kelt, hiszen egy néhány órás verseny is kemény menet tud lenni, hát még egy 24 órás! Nem csoda, ha mindenki felkapja a fejét egy olyan szalagcím olvasatán, hogy „24 órás verseny lesz a …“ Mi pedig nem kisebb célt tűztünk ki, minthogy egy ilyen mountain bike versenyre fogunk felkészülni csapatunkkal.

Itt nem elég a versenyzőnek csak saját magára hagyatkozni, szinte elengedhetetlen egy jó háttér, egy jó csapat. Mi ezt az utat járjuk végig, mutatjuk be lépésről-lépésre a tennivalókat miként készülünk fel a július végi zánkai 24 órás mountain bike maratonra. Így ha kedvetek van, a mi segítségünkkel fel tudtok készülni.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy profi gondolkodással álljunk a versenyhez, jól tervezzük meg a lehető legtöbb apró részletét. Higgyétek el, ez is ér annyit, mintha 2 órával többet edzenénk hetente! Hamarosan összeállítjuk a rendkívül színes és különböző egyéniségekből álló csapatunkat, majd következnek a fizikai felkészülés lépései, a technikai követelmények megvalósítása, majd a versenyzéshez szükséges eszközök összeszedése.

Az öt fős csapatunk az alábbiak szerint áll össze:

Bokros Manassé legutóbb a Master 2 kategória dobogóit koptatta
Bokros Manassé legutóbb a Master 2 kategória dobogóit koptatta

Manót sokan a háta mögött csak „Az Öreg”-nek becézzük, hiszen neki már a B oldal pörög, nemrég már belekarcolt a negyvenbe… Emögött amúgy csupa szeretet lakozik irónia nélkül, hiszen a teljesítmény, ami a lábaiban lakozik sok fiatal számára is irigylésre méltó. Számos kiemelkedő eredménye mellett tavaly a cross country magyar kupa második helyét szerezte meg, idén pedig kislányának, Csengének az edzéseit irányítja. Mostanra rá helyeződött a hangsúly a család versenyzését tekintve és biztosítva látszik, hogy a Bokros név továbbra is jelen legyen a versenyek dobogóin.

Manó mintegy 20 éves rutinjával biztosan sokat tud majd segíteni a csapaton belül, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból.

Enyingi Peti a legtöbb időt a városi bringa nyergében tölti
Enyingi Peti a legtöbb időt a városi bringa nyergében tölti

Peti egy igazi életművész. Nagyon izgága, soha nem bír megmaradni a seggén, de ezért is szeretjük. A csapatból lehet, hogy neki van a legkevesebb versenyzői rutinja, viszont jó fej. És ez is fontos, hogy ha majd erősek nem leszünk, legalább jókat röhögjünk. Ő naponta kettőször pattan nyeregbe a betondzsungelben, ahol egy sebességes városi bringájával tartja rettegésben magát és környezetét. Peti Budapesten dolgozik, s a villamossínek, a padkák és a közlekedés motoros járművei biztosítják számára a magas adrenalint. Hétvégén pedig az erdőket veszi célba, akkor a mountain bike-ozás kerül főszerepbe.

Egy kis figyelmet igényel, de akkor bizony mindent óramű pontossággal végez. Remélem, hogy működni fog ez a versenyen is, amikor a 6:40-es körátlagot kapja ukázba…

Balász csak úgy falja a versenyeket
Mayer Balázs csak úgy falja a versenyeket

Balázs próbál a lehető legprofibban a bringázáshoz állni, de ez néha nem sikerül, mert a fiatal, és szép – leginkább a barna hajú, barna szemű (bringás) – hölgyek gyakran elveszik az eszét (és szívét), ilyenkor edzője, Bálint pedig csak fogja a fejét, hogy most mit is kezdjen ezzel a sráccal, akiben rengeteg ambició van, csak néha a gyengébbik nem belekever a felkészülésébe… 3 éves versenytapasztalata van, leginkább maratonversenyeken indul, egyszer vett részt eddig 24 órás csapatversenyen, viszont a későbbiekben mindenképpen szeretné magát próbára tenni duóban, illetve majd ha belenő, és meglesz a kellő rutinja, és edzettsége – na és persze a hölgyeket is tudja majd kezelni – akkor a szóló 24 a cél! Állítólag ehhez megvannak az adottságai is… és a csajozáshoz is.

bence
Kuntár Bencés legtöbben újságíróként ismerik itt a Bikemag-en

A legfiatalabb versenyző, de közel sem kezdő, ami a kerékpározást és a kerékpáros újságírást illeti. Tipikusan az a bringás, aki mindig talál kifogást, miért nem ment jól aznap. Mindig a jövő évben fog jól teljesíteni, de azért halad ha kell. Több 24 órás versenyen hárult már rá fontos szerep csapatban, amit mindig maximálisan megoldott, olykor a pihenőidőben a mosdóban színeseket ásítva. Ex-fesztivál munkásként és mernök hallgatóként az alváshiánnyal biztosan nem lesz baja!

Egy pilisi cross country országos bajnokságon
Egy pilisi cross country országos bajnokságon

 

Legutoljára maradtam én, András. Manó mellett nekem van a legtöbb versenytapasztalatom és már többször indultam a 24 órás versenyen. Az eddigiek nem voltak túl sikeresek, hiszen iszonyat fiatalon, még 20 éves korom alatt szóló indulással próbálkoztam. Az élettannal kevésbé voltam tisztában ekkor még és bár borítékolható volt, hogy nem fogom bírni 10 óránál tovább, én azt hittem, hogy mégis. De nem.

Majd duóban próbáltunk szerencsét, amikor csapattársam dereka adta fel a küzdelmet és dobogós helyről szálltunk ki 16 óra versengés után.

Ha még akadt valaki, aki ezek után bízik a csapatban, annak (de inkább a többieknek) elmondanám, hogy azóta sokat értünk, fejben erősebbek lettünk. Remélem…

További érdekes bejegyzések a http://bringasandras.blog.hu/-n olvashatók.