A tegnapi esős szakasz után természetesen mindenkinek megvan a maga véleménye a neutralizációról, helyes-e adott körülmények között megváltoztatni az eredeti kiírást.
A 4. szakasz összefoglalója videón:
A tavalyi Giro d’Italia olyan időjárási körülmények között zajlott, hogy kiélezte a vitákat arról, meddig mehetnek el a versenyszervezők, hol van az a határ, amin túl már nem veszélyeztethetik a kerékpárosok testi épségét? 2013-ban kijelenthettük, hogy túlzás volt több szakaszt kijelölni a szűk, koszos dél-olasz utakon, hóhatár fölé vinni a mezőnyt, különösen napjainkban, amikor egyre nagyobb eséllyel produkál szélsőségeket az időjárás.
Nem csoda, ha az a szervezői hozzáállás, hogy szenzáció, a hangzatos számok, magasságok, az extremitások oltárán a versenyzők feláldozhatók – mert ők profik és ez a dolguk – kicsapta a biztosítékot a mezőnyben, és egyre többször látunk példát arra, hogy a bringások megmakacsolják magukat egy-egy szakaszon. Mellesleg még UCI-szabályok is léteznek, aminek értelmében például bizonyos hőmérséklet alatt nem indítható el a mezőny, és a mindenkori zsűri is dönthet adott versenyen a neutralizációról, figyelembe véve a veszélyeket és szem előtt tartva a kerékpárosok biztonságát. Akkor mi értelme kockáztatni a nagy valószínűséggel bekövetkező rosszat?
Giro 2013…
Tavaly láthattuk, hogy az eredetileg extrém nehéznek, extrém látványosnak, extrém izgalmasnak szánt útvonalból egy szakmailag csapnivaló verseny lett, mert kétnaponta rövidíteni, vagy törölni kellett a szakaszokat a hófödte hegyóriások között. Ez a „kerékpárversenyre” kíváncsi nézőknek sem jó és a versenyre sem vet jó fényt.
A másik megosztó kérdés a GT-ken manapság már szokásosnak számító komoly logisztikát igénylő és fárasztó transzferek szükségessége. Akárhogy is nézzük, a sportszerető átlagemberek még mindig a nagy körversenyeket, a Tourt, a Girót azonosítják a kerékpársporttal, nem tudják, mi az a Flandriai Körverseny, vagy Criterium Dauphine… Így kijelenthetjük, hogy a franciához vagy az olaszhoz nem hasonlítható, szerényebb kerékpáros kultúrával rendelkező nemzetek számára – és így a globális kerékpársport számára – hatalmas ünnep, illetve hatalmas üzleti lehetőség egy Grand Tour első szakaszainak megrendezése. A profi kerékpársportnak pedig szüksége van arra a profitra, ami ebből keletkezik, talán ezt a profi kerékpárosoknak és a profi csapatoknak is el kell fogadni.
Cadel Evans tárgyal a szervezői oldalról Marco Velo-val, akivel nemrég még együtt tekertek
Tegnap Bariban sokminden összejött, hiszen már ír földön is minden nap esett az eső, túl volt mindenki a fárasztó transzferen, várták, hogy majd végre kezdődik a napfényes Giro, erre Bariban ismét zuhogott a rajtnál. Többeknél talán betelt a pohár, eszükbe jutott a borzalmas tavalyi Giro, minden porcikájuk ellenkezett a napról napra kijutó szenvedéssel. A Bari városi kör pedig valóban több derékszögű kanyart tartalmazott az utolsó kilométereken, ahol – mint ahogy végül láthattuk is – valóban óriási volt a bukásveszély. Nem akaródzott hajtani, de igen ám, mi van a soktízezer nézővel az utcákon, vagy a sokmillió TV-nézővel? A profi versenyzőknek elméletileg ki kell őket szolgálni – mondják a másik oldalon.
Konkrétan a tegnapi esetben nagyon nehéz igazságot tenni, hiszen érthető, hogyan jutottak el a versenyzők a sztrájkhangulatig. Ugyanakkor, ha elfelejtjük az előzményeket, akkor egy szimpla esőről volt szó egy szakaszon, ami igen, veszélyesebbé teszi a versenyzést. Egy profi versenyzőnek viszont felkészültnek kell lennie annyira, hogy ilyen körülmények között is tud küzdeni a győzelemért.
Várakozó állásponton a mezőny – a közönség biztosan nem erre kíváncsi
Utóbbi gondolat egy újabb messzire vezető kérdést vet fel, ami a profi mezőny összetételével kapcsolatos. Az ezredfordulóig jóval kisebb létszámú volt a valódi profi mezőny, a bringások ismerték egymást, és a vidékeket, ahol évről évre versenyeztek, technikailag mindenki magasan képzett volt, vagy ha nem, be sem kerülhetett a pelotonba. Manapság szegmentálódott a kerékpársport, több a verseny, hallhattuk a nyilatkozatokból, hogy sokan – a nagyok közül is – életükben először tekertek ír utakon. A kerékpársport ilyesfajta „fellazulása” óhatatlanul nehezebben kontrollálhatóvá, veszélyesebbé teszi a versenyeket. Régebben a legnagyobb profik szinte mindenhol indultak, a mai GT-menők között viszont vannak, akik szezon közben szinte csak a Wattokkal foglalkoznak, egyre kevésbé ismerik a különböző „versenykörülményeket”.
Matthews sem boldogan rajtol el…
Visszatérve a tegnapi napra, ha elvonatkoztatunk attól, hogy emberileg már négy nap után mindenkinek „tele volt a töke” az esős Giróval, szimplán csak esett az eső egy meglehetősen technikás – de még nem extrém – körben. És a kerékpársport nem teremsport, Bari lakossága joggal szeretett volna kerékpárversenyt látni. Nem véletlen, hogy premier plánban láthattuk tekerés közben vitatkozni a rendezőket, versenyzőket, csapatvezetőket. Végeredményben a zsűri ezúttal nehéz helyzetben jó döntést hozott. Neutralizálták az utolsó kört, vagyis az összetett menőknek és a kevésbé technikás versenyzőknek, segítőknek nem kellet brusztolni a hajrá előtt, aki viszont sprintelni akart a győzelemért, megtehette. Így a nézők sem maradtak izgalom nélkül, aki tv-n keresztül látta a Girót, valószínűleg élvezte a közvetítést, volt akció, veszély, dráma, cirkusz, ami kell a népnek. Ugyanakkor minimálisra sikerült csökkenteni a sztárokra leselkedő balesetveszélyt.
Egyetérthetünk abban, hogy a szervezők ezúttal nehéz körülmények között a helyzet magaslatán voltak?
Rózsaszínű reggeli: kezdődik az „olasz” körverseny, Rigoberto Uran értékel, Kittel feladta
Rózsaszínű reggeli: a favoritok egymáshoz képest, Cavendish válasza és egy bombahír!
Rózsaszínű reggeli: újabb csapás Puritónak; így szurkolnak az írek – képek
Rózsaszínű reggeli: kikockázva a bukás, Purito őrjöng, Uran elégedett – videók
________________________________________________
Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt
Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?
A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés
.
