fbpx

Giro d’Italia: minden volt a 10. szakasz utolsó 10 kilométerén – videó

Egy kis emelkedő, akció, szakadás, óriási tempó, veszélyes lejtmenet, bukás az utolsó kilométeren, de a végén mégis a sprinterek küzdöttek a Giro d’Italia 10. szakaszán. 

A karikában látható Nairo Quintana és Cadel Evans is éppenhogy elkerülte a bukást

A karikában látható Nairo Quintana és Cadel Evans is éppenhogy elkerülte a bukást

A 2. pihenőnapot követően az összetett menők tulajdonképpen még mindig lazíthattak, a 10. etapon ugyanis Modena és Salsomaggiore között sík terepen kellett ma megtenni 173 kilométert. A táv nagy részében Marco Bandiera (Androni) és Andrea Fedi (Neri Sottoli – Yellow Fluo) voltak szökésben, a mezőny pont a cél előtt 10 kilométerre lévő rövid emelkedőre (az egyetlen mászás volt ez ma) érte utol őket.

Vivianinak ma lejött a bőr a fenekéről (Fotó: Stefano Sirotti)

Vivianinak ma lejött a bőr a fenekéről (Fotó: Stefano Sirotti)

A dombon a Team Sky támadott, hátha sikerül leszakítani Ben Swift sprinter ellenfelei közül néhányat, szét is szakadozott a sor. A lejtmenetben elsősorban Boasson Hagen munkájának köszönhetően továbbra is kétesélyes volt, hogy vissza tudnak-e zárkózni jó pozícióba a többiek, de nem volt túl nagy a hátrány, így az utolsó néhány sík kilométer elég volt ehhez, mindenki megérkezett, aki számít.

Bouhanni harmadszor  (Fotó: Stefano Sirotti)

Bouhanni harmadszor (Fotó: Stefano Sirotti)

Az utolsó kilométeren belül azonban még egy nagy bukás borzolta a kedélyeket a mezőny elején, Tyler Farrar (Garmin) esett és sodort el pár embert, köztük Elia Vivianit (Cannondale). A spiccen mégis a szokásos küzdelmet láthattuk az utolsó 200 méteren, Nacer Bouhannit jó pozícióba hozta az FDJ, csak ki kellett váltania a 200 méterrel a cél előtt indító Giacomo Nizzolóra (Trek), az utolsó 50 méteren pedig kikerülte az olaszt, harmadik sprintjét nyerve zsinórban. A harmadik Michael Matthews lett, az összetettben nem változott semmi.

Videón a bukás és a befutó:

Giro d’Italia 10. szakasz eredménye:

1 Nacer Bouhanni (Fra) FDJ.fr 4:01:13
2 Giacomo Nizzolo (Ita) Trek Factory Racing
3 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge
4 Roberto Ferrari (Ita) Lampre-Merida
5 Enrico Battaglin (Ita) Bardiani-CSF
6 Vladimir Gusev (Rus) Team Katusha
7 Albert Timmer (Ned) Team Giant-Shimano
8 Ben Swift (GBr) Team Sky
9 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team

Összetett állás:

1 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 42:50:47
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:57
3 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:10
4 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:01:20
5 Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team 0:01:31
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:39
7 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 0:01:43
8 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:44
9 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:01:45
10 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:01:49

 

Giro d’Italia 9. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 8. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 7. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 6. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 5. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo