Home Blog Page 844

Kormos Veronika Spanyolországból: Bizkaia-siker az első baszk többnaposomon

Május 16-18-án az Emakumeen Gipuzkoako Itzulia baszk női többnaposon szerepeltünk a Bizkaiával. Elhoztuk az összetett győzelmet, a hegyi ponttrikót és a prológon saját magamnak is sikerült begyűjtenem egy 8. helyet.

10405766_802139513143750_1956270402_n

16-án Bergara városában egy 2 km-es prológgal kezdődött a verseny. Ugyan nem erősségem ez a versenyszám és semmilyen időfutam felszerelésem nem volt, de ilyen rövid, szinte sprintszámban bármi történhet, úgyhogy abszolút optimistán álltam az első szakaszhoz. Pláne, hogy éles kanyarokkal, szűk utcákkal volt teli ez a 2 km, a város centrumában. A prológot csapattársam, sokszoros spanyol pályabajnok Leire Olaberria nyerte, 2:23,59-es idővel, 50km/h-s átlag felett, 2 másodperccel megelőzve a Lointek versenyzőjét, Alicia Gonzales-t. Én 2:35,30-as időt futottam, ami a 8. helyre volt elég. Nem vagyok elégedett, de a hibáimból tanulhatok és legközelebb jobb is lehet.

Leire felvette az összetett elsőségért járó megkülönböztető rózsaszín trikót.

10379166_802140166477018_1450209696_n

Másnap 95 km-es kissé dombos, nyitott, szeles, de zömében sík szakasz következett Tolosa körül. Nagyon fontos volt nekem ezen a versenyen, ahol az összes tagja a vezetőségnek jelen volt, hogy bizonyítsam 100%-ban: utasításokat betartó team player versenyző vagyok. Azt a taktikát kaptuk, hogy aznap kizárólag a mezőny kontrollálása a feladatunk, Leire védelme. Mi magunk egyáltalán ne támadjunk, mezőnysprintre hozzuk ki a befutót. Nem volt könnyű dolgunk Dorletával (a csapat egyik legerősebb versenyzője, hegymenője hozzám hasonlóan, és nekem a legközelebbi barátom). Mivel nagyon hasonlítunk és sokan összekevernek minket, én jól látható narancsszínű zoknit viseltem a versenyszakaszokon.  Többnyire csak egymásra számíthattunk, felváltva mentünk az összes akcióra és dolgoztuk le a különbségeket egy-egy erősebb elmenés esetén. Másik 3 csapattársunk 19-20 éves ifjú versenyzők, nagyjából az első nagy versenyük volt és érthetően kicsit inkább magukért mentek, örültek, hogy egyáltalán ott lehetnek a mezőnyben, de azért néha a peloton elejére jöttek. Szóval Dorletával „rangidős” versenyzőkként 100%-ban feláldoztuk magunkat Leire-ért, nem érdekelt minket a végeredményünk. Leire végül 2.-ként érkezett Belen Lopez (Lointek) mögött, 3 mp hátránnyal, volt eredménye a sok munkáknak, mert nálunk maradt az összetett vezetés. Én 11. helyen futottam be 23 másodperc hátránnyal.

10405768_802140133143688_884459014_n

A 3. szakasz már több hosszabb, meredekebb emelkedőt tartogatott, így számba kellett venni több eshetőséget is vasárnap reggel. A kérdés az volt, hogy abban az esetben, ha Leire-nek komoly problémái lesznek a hegyeken, Dorleta vagy én menjünk a győzelemért, hisz mindketten csak 30 másodperccel voltunk elmaradva összetettben. A menedzsment szerényen jelezte, hogy ők szívesebben látnának baszk versenyzőt a pódiumon ezen a tradícionális fontos hazai versenyükön, amit természetesen megértettem és elfogadtam. Így mikor a verseny elején Dorleta elmenésbe került egy összetett szempontjából nem veszélyes Lointek versenyzővel, maradtam Leire mellett. Sajnos az egyik hosszabb hegymenet aljában egy éles kanyarban egy  versenyző fennakadt a hátsó kerekemen. Én szerencsére nem estem el, de a kormánya beszorult a küllőim közé, úgyhogy feltartott egy kis ideig. Épp menés volt, úgyhogy nagyon nehéz volt visszaérnem a mezőnyre, legalább 5 km-t tettem meg full gas, mire utolértem őket, de szerencse hogy ennek nagy része meredekebb felfele volt, ami nekem nagy erősségem. Amúgy is kérte edzőm, mutassam meg Spanyolországban, ha van lehetőségem, hogy mi is az igazi erősségem… hát nem épp így terveztem, de fő, hogy sikerült. Mikor visszaértem alig fújtam ki magam máris támadott az egyik összetett szempontjából veszélyes versenyző. Ismét csak rám számíthatott Leire, jó pár km-be beletelt, hogy megfogjam a szökevényt. Ezalatt utolértük Dorletáék elmenését is. Természetesen ekkor elindult az újabb lószparádé, eredménye végre egy számunkra megfelelő nagyobb elmenés lett, elöl volt tőlünk Leire, Dorleta, Lierni, sok Lointek és portugál versenyzőkkel. Leire megnyerte a szakaszt és egyben az összetettet, Dorleta a hegyi trikót. Én 18. helyen futottam be 2 és fél perc hátránnyal. Az összetettet 16. helyen zártam.

Összetett eredmény:

10379074_802142613143440_1374837983_n

Vasárnap már Belgiumban, a PROSPERPOLDER-KIELDRECHT versenyen indulok.

Szép hetet mindenkinek!

Rózsaszínű reggeli: Weening Bingója, a Doktor meg károg…

Pieter Weening (Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it)

Nyilatkoznak a 9. szakasz főszereplői.

Pieter Weening (Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it)
Pieter Weening (Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it)

A tegnapi nap győztese, Pieter Weening három év után tudott szakaszt nyerni az Olasz Körversenyen (akkor pár napig a rózsaszínű trikót is viselte). A Cyclingnews megkérdezte az Orica szakaszgyőztesétől, hogyan látta belülről az eseményeket:

„Tudtam, hogy veszítenem kell egy kis időt ahhoz, hogy bekerülhessek a szökésbe. Ez megtörtént szombaton, így amikor vasárnap benne voltam az elmenésben, azt gondoltam: Bingo!

Megpróbáltam leszakítani (Malacarne-t) 7 kilométerrel a vége előtt, de nem sikerült, ezért úgy döntöttem, hogy várok a célig. Az utolsó kilométereken aztán már volt elég időnk egy kis szerencsejátékra – utalt ezzel Weening a pályaverseny szerű utolsó méterekre.”

Domenico Pozzovivo (Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it)
Domenico Pozzovivo (Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it)

Az összetettre pályázók közül Domenico Pozzovivo volt tegnap az egyetlen, aki támadott, amelynek köszönhetően fél percet vert a riválisaira és így az apró termetű olasz már a negyedik helyen áll összetettben (hátránya 1 perc 20 másodperc). A „Doktor” elmondása szerint a jó összetett helyezésért és egy szakaszgyőzelemért jött a Giro d’Italiára. Ez tegnap majdnem összejött „kár, hogy még ketten maradtak előttem” – mondta az Agr2 bringása, akinek az elkövetkezendő napokban legnagyobb feladata az lesz, hogy ne veszítsen időt a hosszú időfutamon.

A többiek viszont látványosan nem törődtek a támadással. A rózsaszín trikós „nem reagálhat minden akcióra, csak a fontosakra” – szúrt egy kicsit oda Evans Pozzovivónak, majd finomabb hangvételre váltott: „Mostantól lehet, hogy nehezebb lesz szakaszt nyernie”.

Quintana továbbra sem érzi jól magát: „nem jók a lábaim, esélytelen lett volna követnem Pozzovivót. (…) Időt nyert rajtunk, remélem ez nem lesz majd fontos (a végelszámolásnál). (…) A pihenőnap pont jókor jött.

Kedden ismét a sprintereké a terep,  179 kilométeres sík szakasszal hangol a mezőny a verseny második felére.

Rózsaszínű reggeli: Megnyerheti-e a Girót Cadel Evans?

Rózsaszínű reggeli: kárjelentés és egy kérdés: „Várni vagy nem várni?”

Rózsaszínű reggeli: még hosszabb a leghosszabb, nőhetnek a különbségek…

Rózsaszínű reggeli: amikor a versenyzőknek már tele van a hócipője – jegyzet

Rózsaszínű reggeli: kezdődik az „olasz” körverseny, Rigoberto Uran értékel, Kittel feladta

Rózsaszínű reggeli: a favoritok egymáshoz képest, Cavendish válasza és egy bombahír!

Rózsaszínű reggeli: újabb csapás Puritónak; így szurkolnak az írek – képek

Rózsaszínű reggeli: kikockázva a bukás, Purito őrjöng, Uran elégedett – videók

________________________________________________

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Giro d’Italia: vizitet tartott a Doktor – videó

Peter Weening a szakaszgyőztes - a GreenEdge harmadik győzelme!

A második hétvégi hegyi etapon már a favoritok közül is láthattunk támadást a Giro d’Italia-n, a tifosik örülhettek, hiszen hazai menő lépett előre az összetettben.

Peter Weening a szakaszgyőztes - a GreenEdge harmadik győzelme!
Peter Weening a szakaszgyőztes – a GreenEdge harmadik győzelme! (Fotó: Stefano Sirotti)

A 9. szakaszon Lugo és Sestola között 172 kilométert kellett teljesíteni – ismét szép időben – a végén egy „másfélezres” megmászásával. Bár az emelkedő 10,7 kilométeren csak 5,7%-os átlagmeredekségű volt, a derekán egy pár kilométeres 10%-os részt is tartalmazott, könnyűnek egyáltalán nem nevezhető.

Az összetett menők közül Pozzovivo a mai nap nyertese (Fotó Stefano Sirotti)
Az összetett menők közül Pozzovivo a mai nap nyertese (Fotó Stefano Sirotti)

A szakaszgyőzelem sorsa mondhatjuk hamar eldőlt, ugyanis a verseny korai szakaszában meglépő 15 szökevény közül az emelkedő lábánál a kiváló holland hegyi menő, Peter Weening (Orica-GreenEdge) hagyta faképnél társait. Négyperces előnnyel gazdálkodhatott, aminek ma elégnek kellett lenni. Hiába zárkózott fel hozzá az Davide Malacarne (Europcar), az olasz tulajdonképpen örült, hogy tudta tartani Weening tempóját, amibe be-besegített, de a befutón már nem volt partiban vele.

Videón az emelkedőn történtek:

Az összetett menők közül az egyetemi végzettsége és úri hobbijai miatt Doktornak becézett Domenico Pozzovivo (Ag2R) támadott a meredek részen, és sikerült is egy tisztességes előnyt építenie, ellenfelei kissé fáradtan reagáltak, az esős hét még mindig éreztette hatását. Az apró termetű olasz végül fél percet vert ellenfeleire, s előrelépett az összetett 4. helyre.

Evans megtartotta a Maglia Rosa-t (Fotó Stefano Sirotti)
Evans megtartotta a Maglia Rosa-t (Fotó Stefano Sirotti)

 

A nap krónikájához tartozik, hogy bukásba keveredett a korábbi rózsaszínű trikós Michael Matthews, így az Orica-GreenEdge háza táján nem volt felhőtlen az öröm a győzelem után, pedig fantasztikus Girót produkálnak eddig az ausztrálok!

Giro d’Italia 9. szakasz eredménye:

1 Pieter Weening (Ned) Orica Greenedge 4:25:51
2 Davide Malacarne (Ita) Team Europcar
3 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:00:42
4 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 0:01:08
5 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
6 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team
7 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
8 Dario Cataldo (Ita) Team Sky
9 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo
10 Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Colombia

Összetett állás:

1 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 38:49:34
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:57
3 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:10
4 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:01:20
5 Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team 0:01:31
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:39
7 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 0:01:43
8 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:44
9 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:01:45
10 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:01:48

Giro d’Italia 8. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 7. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 6. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 5. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Rózsaszínű reggeli: Megnyerheti-e a Girót Cadel Evans?

Evans olyan csapattársakra bízhatja magát, mint George Hincapie, a Tour-rekorder részvétel szempontjából

Cadel Evans az egy héten keresztül zuhogó esőt követően rózsaszínbe öltözött, s innentől nem az a kérdés, hogy dobogón végezhet-e a veterán ausztrál, hanem hogy megnyerheti-e a Giro d’Italia-t…

Cadel Evans
Cadel Evans

Ha kimondhatok ilyet, mi a BMC-s srácok nagyon jók voltunk ma. Köszönöm! – írta Evans a tegnapi szakaszt követően, s igen, kimondhatja, sőt a teljes Giro d’Italia-ra igaz eddig, hogy a BMC gépezete tökéletesen olajozottan működik.

Kiválóan helyt álltak a folyamatosan nehéz körülmények között, s most úgy tűnik, az emelkedőn is elég erősek ahhoz, hogy védjék a 37 éves, Tour de France győztes (2011) kapitányt. Morabito is megmutatta, hogy nem csak akkor képes egyedül felhúzni egy fél hegyet, ha nincs mögötte ott a mezőny.

Munkában tegnap a BMC és Morabito
Munkában tegnap a BMC és Morabito

És ami a további esélyeket illeti? Most rövid leszek, mert az idei ismét egy olyan Giro, ahol nehéz jósolni, hiszen napról napra történtek eddig is nem várt események. Ami tény, mielőtt elkezdődött a verseny, több Cadel Evans-nél jobb (három hét alatt percekkel jobb) hegyimenő sorakozott fel a rajtvonalnál, a Giro pedig a kemény emelkedőkön dől el.

Ami viszont nem tény, pusztán megfigyelés azóta, hogy Evans áttört egy gátat a vb-cím, majd a Tour de France megnyerésével 2011-ben: az ausztrál félelmetes összpontosításra képes azokban a helyzetekben, amikor a többiek kezdik elveszíteni a kontrollt, és ha felcsillan a lehetőség a jó eredményre, az megsokszorozza erejét. Elég a tavalyi Giróra gondolni, ahol úgy ért el dobogós eredményt, hogy szinte nem is sorolták az esélyesek közé. Ahogy az esélylatolgatásban is írtam, Evans szélsőséges körülmények között nagyon jó, aminek titka, hogy a többiek ilyenkor gyengülnek, ő talán pont ebből merít erőt, hatalmas rutinjával képes a maga javára fordítani a helyzetet.

Leszáll-e a rózsaszín köd Cadel szeme előtt?
Leszáll-e a rózsaszín köd Cadel szeme előtt?

Ahogy a minap a Quick Step menedzsere, Davide Bramati is nyilatkozta, a mögöttünk álló első hét lehet, hogy az utolsó héten érezteti hatásait. Ilyenkor jobban eltompul a szervezet, padlóra kerül az immunrendszer, elszáll a frissesség az egyébként robbanékony, támadó szellemű versenyzőkből is.

A Joaquim Rodriguez kiesésével topfavorittá előlépő Nairo Quintana, aki mondhatjuk, hogy a mezőny legjobb hegyimenője, így értékelt tegnap: „Annak ellenére, hogy negyedik lettem, a lábaim nem forogtak valami jól ma, és fogalmam sincs miért. Lehet, hogy a tegnapelőtti bukás ma éreztette a hatását. Az utolsó meredek részen – bár eredetileg támadni akartam – már csak arra figyeltem, hogy ne veszítsek időt.”

És ez az állapot Evans többi ellenfelére is jellemző lehet majd, akár a harmadik héten is, miközben Evans nagy erénye, hogy ilyenkor is, sőt, pont ilyenkor képes előhúzni a 110%-ot. Persze lehet, hogy mindez kávéházi okoskodás, és ma már rám cáfol ez a kiszámíthatatlan Giro d’Italia, de annak csak örülhetünk, hogy nyílt az összetettért folyó küzdelem!

Fotók: Stefano Sirotti

Rózsaszínű reggeli: kárjelentés és egy kérdés: „Várni vagy nem várni?”

Rózsaszínű reggeli: még hosszabb a leghosszabb, nőhetnek a különbségek…

Rózsaszínű reggeli: amikor a versenyzőknek már tele van a hócipője – jegyzet

Rózsaszínű reggeli: kezdődik az „olasz” körverseny, Rigoberto Uran értékel, Kittel feladta

Rózsaszínű reggeli: a favoritok egymáshoz képest, Cavendish válasza és egy bombahír!

Rózsaszínű reggeli: újabb csapás Puritónak; így szurkolnak az írek – képek

Rózsaszínű reggeli: kikockázva a bukás, Purito őrjöng, Uran elégedett – videók

________________________________________________

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Mozduljatok Gárdonyba!

Május utolsó napján egy tókerülő bringatúrára invitáljuk a családokat és baráti társaságokat, ahol a 28 km-es táv megtétele után együtt hűsölhetünk a gárdonyi Sport Beachen. A K&H mozdulj! kerékpáros napon a táv szinte bármilyen kerékpárral, minimális kerékpáros tudással is teljesíthető, hiszen a túra útvonala végig biztosított úton halad. Tekerés közben érdemes időt szakítani a táj és a tó élővilágának különleges szépségére is!

Kerékpáros nap Gárdony

A mezőny kellemes túratempóban vág neki a 28 kilométeres távnak, amelynek útvonala Agárdon át Pákozd felé vezet, elhalad az Arborétum mellett, majd Velencén át tér vissza ismét Gárdonyba. A túra olyan érdekes látnivalókat érint, mint a Madárdal tanösvény és a Pákozd-Sukorói Arborétum, ahol kisgyermekes családok, iskolai csoportok is biztonságban végig tudnak tekerni.

Várunk Gárdonyba!

Bővebb infó: kerekparosnap.hu

 

FotoTour: Visegrádon zárult a V4 nemzetközi versenysorozat

A Visegrádi Négyek mezője jellemző magyar háttér, az Esztergomi Bazilika előtt

Ma került sor a Visegrádi Négyek kerékpáros versenysorozat zárónapjára, a lengyel-, cseh- és szlovák nagydíj után a magyar UCI 1.2 kategóriás Europe Tour futamon szurkolhattunk több magyar indulónak.

A következő képriportot Vanik Zoltán fotóiból válogattuk:

A győri ETO Parkból indult el a 158 kilométeres verseny, pontban délben.
Az Europe Tour versenyek tartozéka: a szigorú UCI-bíró
Az Europe Tour versenyek tartozéka: a szigorú UCI-bíró
A nemzetközi mezőnyben a magyar válogatott, kontinentális csapatunk, az Utensilnord és a Mugen Race is szerepelt, valamint az osztrák BMC Amplatz színeiben Kusztor Péter
A nemzetközi mezőnyben a magyar válogatott, kontinentális csapatunk, az Utensilnord és a Mugen Race is szerepelt, valamint az osztrák BMC Amplatz színeiben Kusztor Péter
Az időjárás felhős, "kétesélyes" volt, de az előző napok szenvedései után a nagy esőt sikerült megúszni ma.
Az időjárás felhős, „kétesélyes” volt, de az előző napok szenvedései után a nagy esőt sikerült megúszni ma.
A verseny első felében a útvonalon sík terepen kanyargott a mezőny.
A verseny első kétharmadában a Győr-Komárom-Nyergesújfalu-Esztergom-Visegrád útvonalon sík terepen kanyargott a mezőny.
A magyar bajnok Lovassy Krisztián a magyar válogatott színeiben indult, és benne volt a nap szökevénycsoportjában.
A magyar bajnok Lovassy Krisztián a magyar válogatott színeiben indult, és benne volt a nap szökevénycsoportjában.
Sokszor segítette ma hátszél a bringásokat, szinte repültek.
Sokszor segítette ma hátszél a bringásokat, szinte repültek, a képen a nagy létszámú elmenés.
A Visegrádi Négyek mezője jellemző magyar háttér, az Esztergomi Bazilika előtt
A Visegrádi Négyek mezője jellemző magyar háttér, az Esztergomi Bazilika előtt
Az Utensilnordból Bernárd Bendegúz volt benne a szökésben, a visegrádi hegyi körözésben sajnos Lovassy, majd Bernárd is elvérzett és a mezőny utolérte az elmenést.
Az Utensilnordból Bernárd Bendegúz volt benne a szökésben, a visegrádi hegyi körözésben sajnos Lovassy, majd Bernárd is elvérzett, végül a mezőny utolérte az elmenést.
A Bobpályához vezető három és fél kör után a tegnapi Szlovák Nagydíj után a lengyel Pawel Bernas ma sem talált legyőzőre!
A bobpályához vezető három és fél kör után a tegnapi Szlovák Nagydíj után a lengyel Pawel Bernas ma sem talált legyőzőre!
A bringások kis csoportokban vagy egyenként követték Bernast.
A bringások kis csoportokban vagy egyenként követték Bernast.
Legjobb magyarként Kusztor Péter fejezte be a V4 - Magyar Nagydíjat.
Legjobb magyarként Kusztor Péter fejezte be a V4 – Magyar Nagydíjat.
Eredményhirdetés
Eredményhirdetés

Eredménylista: uci_jegyzokonyv

.

Cleppe, a „belga” és Poór Brigi győzött az átázott Bakonyban

A női dobogósok

Wouter Cleppe (Alpinbike Team Endura Giant High5) és Poór Brigitta (Merida Maraton Team-CST) győzött az idei első magyar XCM kupafutamon. Ez nem volt a favoritok napja, Dósa Eszter második lett, Blazsót pedig kizárták a bakonyi maratonon.

A női dobogósok
A női dobogósok

Az utóbbi napok esőzése és viharai után sokan aggódva kémleltek ki az ablakon, hogy vajon idén is elhalasztják-e a versenyt, de ezúttal ez nem történt meg. A vihar nem csak az erdőt, a mezőnyt is megtépázta, mindössze 180 versenyző vette ma az irányt Bakonybélbe.

Az eredménylista végén DSQ-val láthatjuk Blazsó Mártont, aki bár a pályán leggyorsabb volt, mégis kizárásra került a versenyből.
Marci így foglalta össze a mai napot:

A múlt héten szétkopott fékemhez Szegeden nem bírtam fékbetétet szerezni, de ma reggel sikerült. De sajnos hiányzott hozzá a rugó, ami a helyén tartja a fékbetéteteket. Ezt a kérdést hosszas idegeskedés és keresgélés után a rajt előtt néhány perccel sikerült megoldanunk. A mezőny indulásakor már csak egy rövid mezt tudtam magamra venni és a lassú rajtnál melegítés nélkül csatlakoztam be. A falu közepére érve már a boly közepén voltam.

Sok viszontagság történt még verseny közben, például a Cuha-patak koszos vize egy mély gödröt rejtett maga alatt, amiben fejre estem, majd tök vizesen rövid mezben mentem tovább… Az esés során beütöttem a kezem, amit nem is éreztem és most is alig bírom mozgatni. Ezek után elsőként értem a célba.

Ott a bírók közölték, hogy kizárnak, mivel a rajtvonalon nem haladtam át. Nem vitatkoztam, mert ez van a szabályzatban és elismerem, hogy jogosan lettem kizárva. Mivel a lassú rajt elején csatlakoztam be, ezért gondoltam, hogy akkor már végigversenyzem a maratont. A mai napban egyedül annak tudok örülni, hogy azért jó formában voltam. Wouter előtt mintegy 10 perccel értem célba, de úgy gondolom, hogy ő azért tudott volna ennél jobbat is menni.

A teljes eredménylista itt érhető el

Kenyeres Zsolt galériája: https://plus.google.com/photos/107755973784602296495/albums/6014424034762140401?banner=pwa

.

Ulissi a Giro d’Italia újabb duplázója (videó)

Igazi tűzijátéktól mentes utolsó kilométereket hozott a Giro d’Italia első komoly hegyi befutója, az olaszok viszont örülhettek: a szakaszgyőzelem otthon maradt.

10371654_10152083450318247_581969955761450016_n

Az első Pantani emlékszakaszon 179 kilométer és két első kategóriás, közte pedig egy második kategóriás emelkedő várt a mezőnyre. A valódi izgalmakat viszont nem az összetettért, hanem a szakaszgyőzelemért folyó csata okán jegyezhettük fel.

A 8. szakasz megnyerésére (és a kék trikóra) pályázó szökevények között ott volt Pirazzi, akit két nappal ezelőtt még csapattársa tolt fel a befutóig az emlékezetes tömegbukás után. Nála viszont erősebb volt Julian Arredondo (Trek), aki már az első nagy hegyen, a Carpegnán lerázta társait és elvitte az elkövetkezendő két hegyi hajrát, így holnap őt láthatjuk a kék trikóban.

Közben a sokak számára a Tour de Franceról ismerős Pierre Rolland próbálkozott utolérni a kolumbiait, amely nem sokkal a vége előtt sikerült is a franciának, azonban a megmaradt mezőny nem sokkal később mindkettejüket bedarálta. Innen Daniel Moreno robbantott először szokásos stílusában, azonban mindez most kevés volt az üdvösséghez Ulissivel szemben, akinek a nyomában meglepetésre a horvát bajnok Kiserlovski érkezett. Mögöttik kicsit szétszakadozva futottak be az esélyesek, de változás közöttük komoly mértékben nem történt. Evans – ahogy az várható volt – átvette a rózsaszínű trikót alig egy perccel legnagyobb riválisai előtt.

Videón az utolsó kilométer:

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]http://www.youtube.com/watch?v=F7WA6B1x7Io[/youtube]

A szakasz végeredménye:

1 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 4:47:47
2 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing
3 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:06
4 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team
5 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:08
6 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
7 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
8 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:00:14
9 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:00:17
10 Ryder Hesjedal (Can) Garmin Sharp 0:00:20

 

Az összetett állása:

1 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 34:22:35
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:57
3 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:10
4 Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team 0:01:31
5 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:39
6 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 0:01:43
7 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:44
8 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:01:45
9 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:01:49
10 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:01:50

Giro d’Italia: nyilatkozatcsokor a sík szakaszok után, a hegyek előtt

Bouhanni a megfogyó mezőny élén (Fotó: Stefano Sirotti)

Bouhanni a Mike Tyson rajongó; Basso szkeptikus; Az Omega sportigazgatója szerint nehéz lesz a harmadik hét.

Nacer Bouhanni (Foto: Stefano Sirotti)
Nacer Bouhanni (Foto: Stefano Sirotti)

Tegnapi sikerének köszönhetően Bouhanni megszerezte a piros trikót. 166 pontja van a franciának Nizzolo (150) és Viviani (139) előtt. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy a részhajrákra is fog menni, hogy minél tovább megtarthassa a vezetést. Ezen kívül érdekes hobbijáról is beszélt. Bouhanni nem csak szurkolóként szereti az ökölvívást, de kiegészítő sportként is űzi, segít mentálisan felkészülni a szakaszokra.

Nacer Bouhanni (Fotó: Stefano Sirotti)
Nacer Bouhanni (Fotó: Stefano Sirotti)

„Nagy rajongója vagyok Mike Tyson-nak, és időnként meg is nézem videón a régi meccseit. (…) Kittel és Cavendish óriási sprinterek. Én csak 23 éves vagyok, és szeretnék mindig fejlődni, nem csak évről évre, hanem minden egyes edzésen. Próbálok tanulni a hibáimból, megpróbálom kétszer nem elkövetni ugyanazt. Egyelőre úgy gondolom, nem lehet összehasonlítani Kittellel vagy Cavendish-sel, nagyon különbözik a pályafutásuk az enyémtől.”

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it
Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

A veterán Ivan Basso már a rajtnál is azt nyilatkozta, hogy nem számít topfavoritnak, ezen véleményén továbbra sem változtatott: „Nem érzem, hogy egy szinten lennék a fő esélyesekkel.” – mondta az olasz, aki hozzátette, hogy már a tegnap előtti emelkedőn is sokat szenvedett, ami azért árulkodó jel…

Rigoberto Uran
Rigoberto Uran

Az Omega Pharma-QuickStep sportigazgatója, Davide Bramati szerint Urán készen áll a mai hegyekre, de hatalmas blama, hogy időt veszítettek a transzfer szakaszokon. A 2006-ban visszavonult Bramati a harmadik hétre várja a legnagyobb izgalmakat:

„15 Girót teljesítettem pályafutásom során, és tudom, hogy egy ilyen kemény, esős első hét lehetséges hogy csak az utolsó héten érezteti komolyan a negatív hatásait.”

Ezzel valószínűleg a lappangó betegségekre gondolt a sportvezető, ma azonban közelebb kerülhetünk az igazsághoz, az első komoly szelekciókat ígérő szakaszon. A mezőny már úton van…

giro_2014_szakasz-008

.

Bell Super enduro bukósisak

Az enduro stílus óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi 1-2 évben, amit jól mutat a rengeteg profi amatőr verseny létrejötte, illetve az enduro-orientált felszerelés folyamatos áradata. Már a legnagyobb gyártók is teljes kollekciókat kínálnak a szakághoz, a sisakok terén viszont egyértelműen a Bell Super jelenti ma az etalont.

bell_super_10

A Bell és a feltörekvő Giro egykoron ádáz harcot vívott a kerékpárosok kegyeiért, de 2003-ban a világ egyik első fejvédő gyártója megvásárolta a friss erőt, és onnantól – akár saját kárára is – a Giro modelleket fejlesztette gőzerővel, ezek képezték a felső kategóriát a cég széles palettáján. A „olcsójános” időszaknak vége: a Bell is visszafoglalja méltó helyét a bukógyártók rangsorában. A fókusz néhány meghatározott kerékpáros szakág, amelyben nem jelent közvetlen konkurenciát saját, rendkívül sikeres testvérmárkájának. Ilyen például az enduro stílus.

bell_super_1

A Bell Super modell igazi újdonság, minden idők legátgondoltabb, legjobban integrálható AM/enduro/trail bukómodellje. Ideális hosszú túrákhoz és agresszív lejtőzéshez is. Az innovatív szemvédelem-integráció, a kamera rögzítés és a kiváló szellőzés megbirkózik a legkeményebb kihívással is! Megjelenése egyedi, karakteres, az 50-es évek klasszikus motorsport bukók vonalait követi, természetesen a mai csúcstechnikával párosítva. De sorjában nézzük az újításokat!

bell_super_7

A szemcsi pántjának is megvan a helye köszönhetően annak helyére felpattintható pánttartó fülnek...
A szemcsi pántjának is megvan a helye köszönhetően annak helyére felpattintható pánttartó fülnek…

A legtöbb enduro kerékpáros full-face bukókhoz vesz fel „motoros” szemvédelmet, de ez csak konvenció: valójában a szakág igényeihez a zárt „szemcsi” lenne az ideális – főleg extrémebb körülmények esetén. A Bell Supert felkészítették az ilyen szemvédő használatához, a sildje szögben és magasságban állítható, hogy minden elférjen, kényelmes kilátást biztosítva. A szemcsi pántjának is megvan a helye – akár használjuk a sildet, akár nem, köszönhetően annak helyére felpattintható pánttartó fülnek.

Ma a piacon már számos bukómodell rendelkezik integrált GoPro/Contour konzollal, amely praktikus, bombabiztos extrémsport-filmgyártást tesz lehetővé. A Super esetében ráadásul még a mikrofonhoz is van belső rögzítési lehetőség, a felvett snitt pedig akár a sisakba elhelyezett hangszórón visszahallgatható. A GoPro rögzítés rázkódásmentes, köszönhetően a rögzítésbe épített gumibaknak. A kamera a sisak helyzetét, illetve kényelmét, biztonságát nem befolyásolja.

bell_super_6A Bell Super rögzítése a sok kiegészítőhöz szabott, kiváló Speed Dial fit system, rendkívül stabil, könnyen kezelhető, tág határok közt állítható. Tehát bármilyen durván is csapatsz, bármit is szerelsz rá, a szemcsi és a sisak stabilan a fejeden marad. 25 szellőző nyílás biztosítja a ventilációt és a kényelmet az egész napi extrém bicajozáshoz. Három méretben kapható, hogy minden fejmérethez és -formához tökéletesen passzoljon. Jelenleg a Bikestore24.hu kínálatában két színben elérhető: diszkrét feketében vagy neonzöldben a kitűnni vágyóknak.

bell_super_11

Jellemzők:

  • kiváló minőségű EPS alapanyag in-mold technológiával
  • integrált GoPro rögzítés
  • mindenféle szemvédelemmel kompatibilis
  • rendkívül nagy látótér
  • kivehető, mosható izzadságelvezető szivacsozás
  • 30 fokos szögben állítható sild
  • 390 grammos tömeg
  • minden biztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik

[divider scroll_text=”Bell Super”]

Bikestore24.hu ár: 44.200.- Ft

További információ a webshop honlapján

bell_super_9