Szentendre, a „beteg város” (lásd előző cikkünket) megmutatta vitalitását: először a lakossága sorakozott fel a kerékpározás esztelen tiltása ellen, aztán élükre állt az önkormányzat, és hivatalosan kérik változtatásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt-t. Akármi lesz ennek a kimenetele, gratulálunk a város életerejéhez, józanságához, önszerveződéséhez, karakán kiállásához a saját egészséges életéért!

Cikksorozatot közlünk a kerékpáros közlekedés anomáliáinak felszámolásáért. Szerzője Karlovitz „Pupu” Kristóf közlekedés- és gazdasági mérnök újságíró-szakíró, aki öt évtized alatt, négy kontinens nagyon sok országában szerzett bőséges tapasztalatokat mindenféle kerékpárral és motorral, személyautóval és kamionnal, traktorral és versenyautóval. Kérjük, hogy segítsétek mindannyiunk érdekét szolgáló munkáját: hozzászólásaitokkal mutassatok rá visszásságokra és álljatok elő ésszerű, vállalható javaslatokkal.

Ez a tervezett sorozat második cikke. Megjelent:

Tiltott, tűrt, támogatott

Kritikus tömeg

Közös a közút!

Szentendre, a beteg város

Szegény Szentendrén rontás fogott, bele is betegedett: megszűnt az autós és a kerékpáros közlekedés egészséges aránya, elsorvadt az utóbbi, ami körülbelül olyan, mint egy trombózis az emberi szervezetben. Nem feltétlenül halálos, de azért okoz súlyosan kellemetlen tüneteket.

Folytatódik a Gyűrűk Ura

A kórtörténet meseszerű leírása úgy fest, hogy egy távoli hatalom, a Táblák Ura, meglepetésszerűen telerakta a város ütőerét, a 11-es út átvezető szakaszát, kerékpározást tiltó „Merci-táblákkal”. Attól kezdve két választásuk maradt a két keréken közlekedni akaró helyi- és átutazó hobbitoknak: leszállnak és tolják a biciklit, vagy kiteszik magukat bírságolásnak, vegzálásnak. Sikerült is elvenni a kedvüket! Odalett a jókedv, móka, kacagás, a szülők kénytelenek autón vinni csemetéiket a nevetségesen közeli, biciklivel mégis elérhetetlen iskolába, járdára kényszerített bringaversenyzők kerülgetnek életveszélyes mutatványokkal ijedt gyalogosokat, a Skanzenből elmaradt a látogatók egy része, a külföldiek meg rémtörténetekkel térnek haza. A jajszókat, kéréseket azonban meg sem hallotta messzi várában a dölyfös mágus, sötét felhőként lebegett Szentendre fölött az átok.

Sokan szomorkodtak, sokan dühöngtek, de tűrt és alkalmazkodott mindenki. Egy, csak egy valaki akadt, Zsákos Frodó eszmetársa, Bringás Csaba, aki elszántan kilépett a tettek mezejére. Olyan icipici volt az a magányos alak, hogy nem is látszott a Betonerődből, de jobb is, mert gúnyosan kinevették volna. Persze tudta ő nagyon jól, hogy egymagában semmit sem érhet el, ezért elhatározta, hogy felrázza a hobbitokat: aláírásgyűjtést kezdeményezett. És láss csodát: a sanyarú helyzetébe már-már beletörődött sokaságból kétezerötszázan aláírták az ívet! Máris sereg sorakozott fel, ha mind összegyűlnek, el sem férnének Szentendre picinyke főterén.

Ennyi persze még messze nem elég az Erőd megostromlásához – legfeljebb csak ahhoz, hogy távcsővel felfedezzék, és most már tényleg kinevessék őket. Még hogy aláírások… Az nem kötelez minket semmire, nemhogy a tiltótáblák leszedésére, de még csak a nyomorult kis petíciójuk elolvasására sem! Az annyit ér, mint a postaládánkba bedobált hirdetések – azaz semmit! Bringás Csaba persze állhatatos volt, kerekasztal megbeszélést szervezett, ahol Szentendre és a kerékpárosok képviselői mellett ott voltak a Betonerőd harcosai is. Tekintetük pajzs mögül villant elő: – Nem és nem! Mi döntünk, így döntünk! Marad a tiltás!

Csakhogy közben nőttön nőtt a sereg. Újságcikkekből, rádióműsorból – na, találják ki, kinek a keze volt mindebben? Hát persze, hogy Bringás Csabáé! – egész Szentendre hobbitjai ráéreztek, hogy egységben az erő. És ezt nem hagyhatták figyelmen kívül az Önkormányzaton sem, ahol szintén akadtak hívei a biciklizésnek. Most, hogy annyian odafigyeltek, sőt odairányították néhány reflektor fényét, nem lehetett úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Tervezet készült a helyzet javítására, benne egy javaslattal, amely korábban elképzelhetetlen lett volna a merészsége miatt: engedélyezzék a kerékpározást a 11-es úton! Hű-ha, merjük ezt kérni a Betonerődtől? Nem lesz ebből baj? Nos, összeszedték magukat, és a Közlekedési Munkacsoport elé tárták a javaslatot. Ők is tettek bátran egy lépést: elfogadták. Már csak a képviselő-testületi ülés volt hátra. És ott angyal szállt le a terembe: egyhangúan, ellenvetés nélkül megszavazták az előterjesztést! E pillanattól már nem egy kisebbségi csoport, hanem egy egész város akar valamit a Táblák Urától. Az ő hatalma sem végtelen, erre már reagálnia kell!

Nem mese ez – valóság!

Ebben a mesében az a legszebb, hogy való igaz. Gyönyörű példája annak, hogy fejük fölött elrendelt korlátozással megsértett civilek megszerveződnek, összefognak, az egységből erőt merítenek, és úgy állnak ki az érdekeikért, ahogy kezdetben senki sem tartotta volna lehetségesnek. Vörös Csabát is csak elbátortalanítani akarták: – Á, úgysincs értelme, nem lesz ebből semmi, hiszen évek óta hiába lobbizik a Kerékpárklub is a Magyar Közútnál, fölöslegesen strapálod magad! Viszont, mint tudjuk, demokratának lenni annyi, mint nem félni. És Csaba megindult az aláírásgyűjtéssel. Hamarosan ki is derült, hogy nincs egyedül, de nem ám; ha az egyes aláírók mögé odaképzeljük a családtagokat, barátokat, és például azokat a külföldieket, más településeken lakókat, akik csak azért nem csatlakoztak, mert nem is tudtak az egészről, tízezres nagyságrendű érdekközösségről van szó!

A dolog persze nem volt egyszerű. Az önkormányzaton belül sem mindenki pártolta a szentendrei kerékpározás megkönnyítésének ügyét, hiszen mindenütt vannak autón járó emberek, akik csak zavaró tényezőt látnak a biciklistában, esetleg attól tartanak, hogy népszerűtlen ügyet vállalnának fel, ami nem tűnik jó ötletnek a közelgő önkormányzati választások előtt, és hát ki szeret olyan feladatot, harcot, amely jelentéktelennek tűnő érdekért folyik, és őt magát nem is érinti? Mások viszont átérezték az egészséges, környezetkímélő, fenntartható kerékpározás fontosságát, látták, hogy a városmag szűk utcáin becsődölt az autóforgalom, ugyanakkor a tiltások miatt nem indulhat be igazán a biciklizés, és felismerték, hogy tenni kell valamit. Ahogy országosan a kerékpárosoknál, az önkormányzat bizottságaiban s képviselő-testületében is összeállt a kritikus tömeg, és megszületett a helyes döntés.

Idézet a Pintér Ádám és Török Balázs által jegyzett, egyhangúan elfogadott előterjesztésből:

Szentendre Város Képviselő-testülete úgy dönt, hogy

1. Támogatja a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 47/2014. (IV.24.) számú közgyűlési határozatában foglaltakat, és részt kíván venni azon egyeztetéseken, melyek célja, hogy megállapodás szülessen a 11-es főút érintett szakaszain kerékpár nyomvonal felfestésének lehetőségéről és módjáról.
2. Kezdeményezi, hogy a Magyar Közút a 11-es főút szentendrei szakaszán engedélyezze a kerékpározást.
3. Felkéri a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-t, hogy VSzN Zrt. 2014. évi üzleti tervében elfogadott pénzügyi keret terhére vizsgálja felül a szentendrei kerékpáros útvonalak és a kezelésébe tartozó közutakon lévő forgalomirányító táblákat és szükség esetén cserélje, helyezze át, illetve egészítse ki azokat, hogy a kerékpározási lehetőségeket biztosítsa és megkönnyítse a kerékpározást a városban.
4. Felkéri a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-t, hogy VSzN Zrt. 2014. évi üzleti tervében elfogadott pénzügyi keret terhére a városi kerékpárutakat rendszeresen takarítsa, a pihenőhelyek megfelelő állapotáról gondoskodjon, az útburkolati jeleket és az útpályát lehetőségeihez mérten karban tartsa, valamint az űrszelvényben gondoskodjon a növényzet gondozásáról, mellyel elősegíti a kerékpározás biztonságossá tételét.
5. Felkéri a Közlekedési Munkacsoportot, hogy az Ifjúsági Koncepció 4.2.3 pontjának megfelelően és Rajna Botond szakdolgozata javaslatai alapján a szentendrei kerékpáros szervezetekkel együttműködésben tegyen javaslatot a város ifjúság- és kerékpárosbarát közlekedésének fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban.

Fehér zászlót a Betonerődre!

Ami a kerékpározást tiltó táblák önhatalmú, Szentendrét meg sem kérdező kihelyezésével az egész problémahalmazt generáló Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t illeti, most is újra el kell mondanom, hogy a fenti mese nem annak munkatársait akarja rossz fényben feltüntetni – már csak azért sem, mert néhányukat személyesen ismerem és nagyra becsülöm –, hanem azt a merev rendszert, amely nem enged értelmes párbeszédet velük. Nem nyilatkozhatnak, beszélgethetnek közvetlenül egy szakújságíróval, csak és kizárólag a kommunikációs osztályukon keresztül. Lassan-lassan, elnyújtottan mennek-mendegélnek levélváltások, lehetetlennek tűnik például elfogadható időn belül egy asztalhoz ültetni különböző hozzáállású igazgatóságok képviselőit és ütköztetni a véleményüket, hogy beszámolhassak az eszmecseréről. Kívülről nézve a Közút tényleg olyan, mint egy betonerőd, de nekünk meg kell látnunk, hogy akik a lőrésein kipillantanak, nem az ellenségeink, hanem jó szándékú és felkészült emberek, akiknek sajnos lakatot tettek a szájára, és bőven vannak más feladataik is.

Persze hallok azért súgásokat, és vannak feltételezéseim – mivel pedig nem jutok autentikusabb információkhoz, kénytelen vagyok ezeket közreadni. Hiszen meddig várjak, a karaván közben halad… Amennyire belelátok, a fő probléma az, hogy a Közút megszokottan a gépjármű-közlekedést tartja elsődlegesen szem előtt, azzal kapcsolatban kell sokmilliárdos projekteket határidőre megvalósítania, így érthető, ha úgy fogadja a kerékpározás szószólóit, mintha egy zümmögő légy röpült volna be az irodába. Először el akarja hessegetni, az Útügyi Műszaki Előírást lobogtatva. Megteheti, hiszen semmire sem kötelezi a kezdeményezésünk, a jelek szerint senkinek a fizetése, előmenetele nem függ attól, hogy komolyan vesz-e minket. Ahogy meg szoktam fogalmazni: akkor van baj, ha azok, akiktől függnek a dolgok, nem függnek a dolgoktól.

A mi feladatunk újra meg újra felmutatni, elmondani: a Kormány kiemelt sportágként támogatja a kerékpározást, adott esetben akár az autózás korlátozása árán; a közúti közlekedésről szóló törvényben kimondásra került, hogy a közutak tervezése, fejlesztése során úgy kell eljárni, hogy a biztonságos közlekedési feltételek valamennyi, a közúton közlekedni jogosult számára biztosítottak legyenek; hogy 2011-ben az egyes járműfajták behajtásának korlátozása kapcsán feloldották, miszerint a 6000 egységjárművet meghaladó átlagos napi forgalmú utakon a kerékpáros forgalmat tiltani kell. Igaz, egy törvény csak a jogi keretet adja meg a részletekbe menő szabályozáshoz, de azért egyre visszásabbnak tűnik, hogy egy költségvetésből – a mi adónkból! – működő cég nemcsak állampolgárok ezreinek akaratát veszi semmibe, hanem nyíltan szembemegy kormányzati törekvésekkel, kodifikált törvénnyel, érvényes szabályozással. Józanul fel lehet tételezni, hogy a merev elzárkózás mögött ott rejtőzhet a felelősség elhárítása – „aki nem csinál semmit, nem hibázhat” alapon. Azaz dehogynem, éppen itt a konfliktus lényege: felfogásom szerint mulasztásos (tiltótáblák leszerelésének halogatása) közérdeksértéssel van dolgunk.

Mindenesetre szemléletváltásra van szükség a Betonerődben, és minél több figyelem irányul rájuk, annál nehezebben térhetnek ki előle. Tartsunk seregszemlét: most már nagyon odafigyel Szentendre lakossága és önkormányzata, sok-sok máshol lakó kerékpáros, a Közlekedési Koordinációs Központ, és azon belül különösen a Kerékpáros Infrastruktúra Fejlesztési Osztály, a nemzetközi EuroVelo szervezet valamint több internetes és nyomtatott médium olvasóközönsége. Rajta vagyunk, hogy mások is mellénk álljanak. Nehéz lesz a felsoroltaknak meggyőzően elmagyarázni, hogy miért veszélyes és tiltandó biciklizni egy olyan út szentendrei szakaszán, amelynek budapesti részén szabad, és a tapasztalat szerint biztonságos. Talán eljutunk odáig, hogy könnyebbnek találják felülvizsgálni és megváltoztatni az eddigi negatív hozzáállásukat.

Szentendre, a vagány város mindenesetre példát mutat: lehetséges!

Karlovitz „Pupu” Kristóf

Köszönet és kérés

Fordulópontjához érkezett az Engedélyezzék a kerékpározást Szentendrén BringaZóna mozgalom, amelyről alapítóként írnék néhány sort.

A szentendrei közös bejárás után felgyorsultak az események. Pintér Ádám önkormányzati képviselő előterjesztést nyújtott be a testület májusi ülésére. Az előterjesztés kidolgozásában sok szakmai segítséget nyújtottunk. Ezek után szinte valamennyi önkormányzati képviselővel felvettem a kapcsolatot, illetve lakossági fórumokon terjesztettem a kezdeményezést. A közel féléves munkának az eddigi legnagyobb sikerét értük el, ugyanis a testület egyöntetűen, ellenszavazat nélkül elfogadta azt az előterjesztést, amit megálmodtunk, és amely fentebb olvasható.

Először is szeretném megköszönni a hozzánk ezidáig megérkezett közel 2500 aláírást, és minden olyan segítséget, amely előmozdította petíciónk sikerességét. Valamint külön köszönetet mondok a szentendrei önkormányzatnak, személy szerint Pintér Ádám képviselőnek, aki a sporttal és ifjúsággal foglalkozó bizottság elnöke, illetve Dr. Török Balázs alpolgármesternek. Ádám már a kezdetek kezdetén, akkor még a legnagyobb ellenszélben is felvállalta az ügyet, és végig példaértékű munkát végzett. Ne felejtsük el a Kerékpárosklub szakmai támogatását sem. És végül, de nem utolsó sorban nagyon nagy köszönet két legfőbb segítőmnek, Karlovitz „Pupu” Kristófnak a cikksorozatáért, és Ferenczi Gábornak, aki a BringaZóna arculatát, facebook- és weboldalát igazgatja.

A végső sikert még nem értük el, de nagy lépést tettünk feléje. Az aláírásgyűjtés természetesen továbbra is aktuális, a második hullámban azoknak a támogatását is várjuk, akik eddig bizonytalanok voltak, vagy nem hittek benne, hogy bármit is meg lehet változtatni.

Vörös Csaba

Nemrég indult, aláírásgyűjtéssel egybekötött kezdeményezés a 11-es út szentendrei szakaszán lévő tiltó táblák eltávolítására. Az alábbi elektronikus aláírásgyűjtő ív kitöltésével lehet támogatni a kezdeményezést.

INTERNETES ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV

Részletesebb információk, elérhetőségek:

https://www.facebook.com/BringaZona

www.bringazona.hu

.