Ma Szlovákiában járt a Visegrádi 4-ek kerékpáros versenysorozat mezőnye, szombaton pedig Magyarországra érkeznek a kerekesek, érdemes kilátogatni a Fellegvárhoz szurkolni!
Az UCI 1.2 kategóriás GP Slovakia viadalon 145 kilométert kellett teljesíteni a mezőnynek, tegnaphoz hasonlóan hideg, szeles, esőd időben. Ennek megfelelően ismét sok volt a leszakadó, a fél mezőny sem ért célba értékelhető eredménnyel, a magyarok közül Kusztor Péter (BMC Amplatz) teljesítette csak a távot.
A győzelmet a lengyel Pawel Bernas szerezte meg a hajrához közeledve időzített szökésből a szlovák Patrik Tybor előtt, a mezőnyhajrát Kusztor csapattársa, a szlovén Andi Bajc nyerte, így harmadik lett.
Szombaton már Magyarországon szurkolhatunk a bringásoknak, a szombati Hungarian GP-n a magyar bajnok Lovassy Krisztián is tervezi a részvételt a magyar válogatott színeiben, de kontinentális csapatunk, az Utensilnord is indul, valamint a Mugen Race csapata is rajthoz áll.
Aki szeretné biztatni a versenyzőket, megteheti ezt a Győr-Komárom-Nyergesújfalu-Esztergom-Visegrád útvonalon. A 152 kilométeres szakasz délben rajtol a győri ETO Parkból, és a mezőny fél 3 után érkezhet Visegrádra, ahol három és fél hegyi kört tesznek meg, majd 4 óra előtt kerülhet sor a befutóra a bobpálya tetejénél.
Szentendre, a „beteg város” (lásd előző cikkünket) megmutatta vitalitását: először a lakossága sorakozott fel a kerékpározás esztelen tiltása ellen, aztán élükre állt az önkormányzat, és hivatalosan kérik változtatásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt-t. Akármi lesz ennek a kimenetele, gratulálunk a város életerejéhez, józanságához, önszerveződéséhez, karakán kiállásához a saját egészséges életéért!
Cikksorozatot közlünk a kerékpáros közlekedés anomáliáinak felszámolásáért. Szerzője Karlovitz „Pupu” Kristóf közlekedés- és gazdasági mérnök újságíró-szakíró, aki öt évtized alatt, négy kontinens nagyon sok országában szerzett bőséges tapasztalatokat mindenféle kerékpárral és motorral, személyautóval és kamionnal, traktorral és versenyautóval. Kérjük, hogy segítsétek mindannyiunk érdekét szolgáló munkáját: hozzászólásaitokkal mutassatok rá visszásságokra és álljatok elő ésszerű, vállalható javaslatokkal.
Balra tarts – felfestett kerékpársáv az Ady Endre úton
Szegény Szentendrén rontás fogott, bele is betegedett: megszűnt az autós és a kerékpáros közlekedés egészséges aránya, elsorvadt az utóbbi, ami körülbelül olyan, mint egy trombózis az emberi szervezetben. Nem feltétlenül halálos, de azért okoz súlyosan kellemetlen tüneteket.
Így jó – korrekt megoldás a Pannónia utcában
Folytatódik a Gyűrűk Ura
A kórtörténet meseszerű leírása úgy fest, hogy egy távoli hatalom, a Táblák Ura, meglepetésszerűen telerakta a város ütőerét, a 11-es út átvezető szakaszát, kerékpározást tiltó „Merci-táblákkal”. Attól kezdve két választásuk maradt a két keréken közlekedni akaró helyi- és átutazó hobbitoknak: leszállnak és tolják a biciklit, vagy kiteszik magukat bírságolásnak, vegzálásnak. Sikerült is elvenni a kedvüket! Odalett a jókedv, móka, kacagás, a szülők kénytelenek autón vinni csemetéiket a nevetségesen közeli, biciklivel mégis elérhetetlen iskolába, járdára kényszerített bringaversenyzők kerülgetnek életveszélyes mutatványokkal ijedt gyalogosokat, a Skanzenből elmaradt a látogatók egy része, a külföldiek meg rémtörténetekkel térnek haza. A jajszókat, kéréseket azonban meg sem hallotta messzi várában a dölyfös mágus, sötét felhőként lebegett Szentendre fölött az átok.
Sokan szomorkodtak, sokan dühöngtek, de tűrt és alkalmazkodott mindenki. Egy, csak egy valaki akadt, Zsákos Frodó eszmetársa, Bringás Csaba, aki elszántan kilépett a tettek mezejére. Olyan icipici volt az a magányos alak, hogy nem is látszott a Betonerődből, de jobb is, mert gúnyosan kinevették volna. Persze tudta ő nagyon jól, hogy egymagában semmit sem érhet el, ezért elhatározta, hogy felrázza a hobbitokat: aláírásgyűjtést kezdeményezett. És láss csodát: a sanyarú helyzetébe már-már beletörődött sokaságból kétezerötszázan aláírták az ívet! Máris sereg sorakozott fel, ha mind összegyűlnek, el sem férnének Szentendre picinyke főterén.
Nem térkép e táj – Szentendre történelmi városmagja
Ennyi persze még messze nem elég az Erőd megostromlásához – legfeljebb csak ahhoz, hogy távcsővel felfedezzék, és most már tényleg kinevessék őket. Még hogy aláírások… Az nem kötelez minket semmire, nemhogy a tiltótáblák leszedésére, de még csak a nyomorult kis petíciójuk elolvasására sem! Az annyit ér, mint a postaládánkba bedobált hirdetések – azaz semmit! Bringás Csaba persze állhatatos volt, kerekasztal megbeszélést szervezett, ahol Szentendre és a kerékpárosok képviselői mellett ott voltak a Betonerőd harcosai is. Tekintetük pajzs mögül villant elő: – Nem és nem! Mi döntünk, így döntünk! Marad a tiltás!
Csakhogy közben nőttön nőtt a sereg. Újságcikkekből, rádióműsorból – na, találják ki, kinek a keze volt mindebben? Hát persze, hogy Bringás Csabáé! – egész Szentendre hobbitjai ráéreztek, hogy egységben az erő. És ezt nem hagyhatták figyelmen kívül az Önkormányzaton sem, ahol szintén akadtak hívei a biciklizésnek. Most, hogy annyian odafigyeltek, sőt odairányították néhány reflektor fényét, nem lehetett úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Tervezet készült a helyzet javítására, benne egy javaslattal, amely korábban elképzelhetetlen lett volna a merészsége miatt: engedélyezzék a kerékpározást a 11-es úton! Hű-ha, merjük ezt kérni a Betonerődtől? Nem lesz ebből baj? Nos, összeszedték magukat, és a Közlekedési Munkacsoport elé tárták a javaslatot. Ők is tettek bátran egy lépést: elfogadták. Már csak a képviselő-testületi ülés volt hátra. És ott angyal szállt le a terembe: egyhangúan, ellenvetés nélkül megszavazták az előterjesztést! E pillanattól már nem egy kisebbségi csoport, hanem egy egész város akar valamit a Táblák Urától. Az ő hatalma sem végtelen, erre már reagálnia kell!
Egy kis baki – ugye hamarosan eltűnik ez a tábla is?
Nem mese ez – valóság!
Ebben a mesében az a legszebb, hogy való igaz. Gyönyörű példája annak, hogy fejük fölött elrendelt korlátozással megsértett civilek megszerveződnek, összefognak, az egységből erőt merítenek, és úgy állnak ki az érdekeikért, ahogy kezdetben senki sem tartotta volna lehetségesnek. Vörös Csabát is csak elbátortalanítani akarták: – Á, úgysincs értelme, nem lesz ebből semmi, hiszen évek óta hiába lobbizik a Kerékpárklub is a Magyar Közútnál, fölöslegesen strapálod magad! Viszont, mint tudjuk, demokratának lenni annyi, mint nem félni. És Csaba megindult az aláírásgyűjtéssel. Hamarosan ki is derült, hogy nincs egyedül, de nem ám; ha az egyes aláírók mögé odaképzeljük a családtagokat, barátokat, és például azokat a külföldieket, más településeken lakókat, akik csak azért nem csatlakoztak, mert nem is tudtak az egészről, tízezres nagyságrendű érdekközösségről van szó!
A dolog persze nem volt egyszerű. Az önkormányzaton belül sem mindenki pártolta a szentendrei kerékpározás megkönnyítésének ügyét, hiszen mindenütt vannak autón járó emberek, akik csak zavaró tényezőt látnak a biciklistában, esetleg attól tartanak, hogy népszerűtlen ügyet vállalnának fel, ami nem tűnik jó ötletnek a közelgő önkormányzati választások előtt, és hát ki szeret olyan feladatot, harcot, amely jelentéktelennek tűnő érdekért folyik, és őt magát nem is érinti? Mások viszont átérezték az egészséges, környezetkímélő, fenntartható kerékpározás fontosságát, látták, hogy a városmag szűk utcáin becsődölt az autóforgalom, ugyanakkor a tiltások miatt nem indulhat be igazán a biciklizés, és felismerték, hogy tenni kell valamit. Ahogy országosan a kerékpárosoknál, az önkormányzat bizottságaiban s képviselő-testületében is összeállt a kritikus tömeg, és megszületett a helyes döntés.
Van szebb ennél? Hajnali suhanás a Duna partján
Idézet a Pintér Ádám és Török Balázs által jegyzett, egyhangúan elfogadott előterjesztésből:
Szentendre Város Képviselő-testülete úgy dönt, hogy
Támogatja a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 47/2014. (IV.24.) számú közgyűlési határozatában foglaltakat, és részt kíván venni azon egyeztetéseken, melyek célja, hogy megállapodás szülessen a 11-es főút érintett szakaszain kerékpár nyomvonal felfestésének lehetőségéről és módjáról.
Kezdeményezi, hogy a Magyar Közút a 11-es főút szentendrei szakaszán engedélyezze a kerékpározást.
Felkéri a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-t, hogy VSzN Zrt. 2014. évi üzleti tervében elfogadott pénzügyi keret terhére vizsgálja felül a szentendrei kerékpáros útvonalak és a kezelésébe tartozó közutakon lévő forgalomirányító táblákat és szükség esetén cserélje, helyezze át, illetve egészítse ki azokat, hogy a kerékpározási lehetőségeket biztosítsa és megkönnyítse a kerékpározást a városban.
Felkéri a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-t, hogy VSzN Zrt. 2014. évi üzleti tervében elfogadott pénzügyi keret terhére a városi kerékpárutakat rendszeresen takarítsa, a pihenőhelyek megfelelő állapotáról gondoskodjon, az útburkolati jeleket és az útpályát lehetőségeihez mérten karban tartsa, valamint az űrszelvényben gondoskodjon a növényzet gondozásáról, mellyel elősegíti a kerékpározás biztonságossá tételét.
Felkéri a Közlekedési Munkacsoportot, hogy az Ifjúsági Koncepció 4.2.3 pontjának megfelelően és Rajna Botond szakdolgozata javaslatai alapján a szentendrei kerékpáros szervezetekkel együttműködésben tegyen javaslatot a város ifjúság- és kerékpárosbarát közlekedésének fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban.
Biztonságos közelségben – a Széchenyi Terv reklámja
Fehér zászlót a Betonerődre!
Ami a kerékpározást tiltó táblák önhatalmú, Szentendrét meg sem kérdező kihelyezésével az egész problémahalmazt generáló Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t illeti, most is újra el kell mondanom, hogy a fenti mese nem annak munkatársait akarja rossz fényben feltüntetni – már csak azért sem, mert néhányukat személyesen ismerem és nagyra becsülöm –, hanem azt a merev rendszert, amely nem enged értelmes párbeszédet velük. Nem nyilatkozhatnak, beszélgethetnek közvetlenül egy szakújságíróval, csak és kizárólag a kommunikációs osztályukon keresztül. Lassan-lassan, elnyújtottan mennek-mendegélnek levélváltások, lehetetlennek tűnik például elfogadható időn belül egy asztalhoz ültetni különböző hozzáállású igazgatóságok képviselőit és ütköztetni a véleményüket, hogy beszámolhassak az eszmecseréről. Kívülről nézve a Közút tényleg olyan, mint egy betonerőd, de nekünk meg kell látnunk, hogy akik a lőrésein kipillantanak, nem az ellenségeink, hanem jó szándékú és felkészült emberek, akiknek sajnos lakatot tettek a szájára, és bőven vannak más feladataik is.
Persze hallok azért súgásokat, és vannak feltételezéseim – mivel pedig nem jutok autentikusabb információkhoz, kénytelen vagyok ezeket közreadni. Hiszen meddig várjak, a karaván közben halad… Amennyire belelátok, a fő probléma az, hogy a Közút megszokottan a gépjármű-közlekedést tartja elsődlegesen szem előtt, azzal kapcsolatban kell sokmilliárdos projekteket határidőre megvalósítania, így érthető, ha úgy fogadja a kerékpározás szószólóit, mintha egy zümmögő légy röpült volna be az irodába. Először el akarja hessegetni, az Útügyi Műszaki Előírást lobogtatva. Megteheti, hiszen semmire sem kötelezi a kezdeményezésünk, a jelek szerint senkinek a fizetése, előmenetele nem függ attól, hogy komolyan vesz-e minket. Ahogy meg szoktam fogalmazni: akkor van baj, ha azok, akiktől függnek a dolgok, nem függnek a dolgoktól.
Terecske, nézelődők – autó nem illik ide. Bicikli inkább
A mi feladatunk újra meg újra felmutatni, elmondani: a Kormány kiemelt sportágként támogatja a kerékpározást, adott esetben akár az autózás korlátozása árán; a közúti közlekedésről szóló törvényben kimondásra került, hogy a közutak tervezése, fejlesztése során úgy kell eljárni, hogy a biztonságos közlekedési feltételek valamennyi, a közúton közlekedni jogosult számára biztosítottak legyenek; hogy 2011-ben az egyes járműfajták behajtásának korlátozása kapcsán feloldották, miszerint a 6000 egységjárművet meghaladó átlagos napi forgalmú utakon a kerékpáros forgalmat tiltani kell. Igaz, egy törvény csak a jogi keretet adja meg a részletekbe menő szabályozáshoz, de azért egyre visszásabbnak tűnik, hogy egy költségvetésből – a mi adónkból! – működő cég nemcsak állampolgárok ezreinek akaratát veszi semmibe, hanem nyíltan szembemegy kormányzati törekvésekkel, kodifikált törvénnyel, érvényes szabályozással. Józanul fel lehet tételezni, hogy a merev elzárkózás mögött ott rejtőzhet a felelősség elhárítása – „aki nem csinál semmit, nem hibázhat” alapon. Azaz dehogynem, éppen itt a konfliktus lényege: felfogásom szerint mulasztásos (tiltótáblák leszerelésének halogatása) közérdeksértéssel van dolgunk.
Mindenesetre szemléletváltásra van szükség a Betonerődben, és minél több figyelem irányul rájuk, annál nehezebben térhetnek ki előle. Tartsunk seregszemlét: most már nagyon odafigyel Szentendre lakossága és önkormányzata, sok-sok máshol lakó kerékpáros, a Közlekedési Koordinációs Központ, és azon belül különösen a Kerékpáros Infrastruktúra Fejlesztési Osztály, a nemzetközi EuroVelo szervezet valamint több internetes és nyomtatott médium olvasóközönsége. Rajta vagyunk, hogy mások is mellénk álljanak. Nehéz lesz a felsoroltaknak meggyőzően elmagyarázni, hogy miért veszélyes és tiltandó biciklizni egy olyan út szentendrei szakaszán, amelynek budapesti részén szabad, és a tapasztalat szerint biztonságos. Talán eljutunk odáig, hogy könnyebbnek találják felülvizsgálni és megváltoztatni az eddigi negatív hozzáállásukat.
Szentendre, a vagány város mindenesetre példát mutat: lehetséges!
Karlovitz „Pupu” Kristóf
Kerékpáros fővárosunk lehet – és talán lesz is!
Köszönet és kérés
Fordulópontjához érkezett az Engedélyezzék a kerékpározást Szentendrén BringaZóna mozgalom, amelyről alapítóként írnék néhány sort.
A szentendrei közös bejárás után felgyorsultak az események. Pintér Ádám önkormányzati képviselő előterjesztést nyújtott be a testület májusi ülésére. Az előterjesztés kidolgozásában sok szakmai segítséget nyújtottunk. Ezek után szinte valamennyi önkormányzati képviselővel felvettem a kapcsolatot, illetve lakossági fórumokon terjesztettem a kezdeményezést. A közel féléves munkának az eddigi legnagyobb sikerét értük el, ugyanis a testület egyöntetűen, ellenszavazat nélkül elfogadta azt az előterjesztést, amit megálmodtunk, és amely fentebb olvasható.
Először is szeretném megköszönni a hozzánk ezidáig megérkezett közel 2500 aláírást, és minden olyan segítséget, amely előmozdította petíciónk sikerességét. Valamint külön köszönetet mondok a szentendrei önkormányzatnak, személy szerint Pintér Ádám képviselőnek, aki a sporttal és ifjúsággal foglalkozó bizottság elnöke, illetve Dr. Török Balázs alpolgármesternek. Ádám már a kezdetek kezdetén, akkor még a legnagyobb ellenszélben is felvállalta az ügyet, és végig példaértékű munkát végzett. Ne felejtsük el a Kerékpárosklub szakmai támogatását sem. És végül, de nem utolsó sorban nagyon nagy köszönet két legfőbb segítőmnek, Karlovitz „Pupu” Kristófnak a cikksorozatáért, és Ferenczi Gábornak, aki a BringaZóna arculatát, facebook- és weboldalát igazgatja.
A végső sikert még nem értük el, de nagy lépést tettünk feléje. Az aláírásgyűjtés természetesen továbbra is aktuális, a második hullámban azoknak a támogatását is várjuk, akik eddig bizonytalanok voltak, vagy nem hittek benne, hogy bármit is meg lehet változtatni.
Vörös Csaba
Nemrég indult, aláírásgyűjtéssel egybekötött kezdeményezés a 11-es út szentendrei szakaszán lévő tiltó táblák eltávolítására. Az alábbi elektronikus aláírásgyűjtő ív kitöltésével lehet támogatni a kezdeményezést.
A Giro d’Italia 7. szakaszán végre nem esett az eső – ez az első ilyen nap az idei versenyen – és minden a várt forgatókönyv szerint zajlott. A mögöttünk álló napok után örüljünk most ennek együtt a mezőnnyel.
Nacer Bouhanni (Foto: Stefano Sirotti)
Ma is hosszú távot, 211 kilométert kellett teljesíteni a mezőnynek, Frosione és Foligno között. A tegnapi bukásban sokan szenvedtek károkat, a legtöbben sebeiket pihentették. A sprinterek csapatai csak az utolsó 30 kilométeren pörgették fel a tempót, hogy utolérjék a nap szökevénycsoportját, ami 5 kilométerrel a cél előtt meg is történt.
A hajráig viszonylag technikás pályát jelöltek ki a szervezők, sok kanyarral, még az utolsó kilométeren belül is (a Movistarból Fran Ventoso esett is egy csúnyát a 3 kilométeres táblánál). A végére Marcel Kittel vonata, a Giant-Shimano vette magához a kezdeményezést, persze a német nélkül, aki már nem állt rajthoz betegsége miatt az olaszországi etapokon.
Videón az utolsó 10 kilométer:
Az utolsó 100 méteren a szlovén Luca Mezgec pedig nem volt elég erős a Kittel távollétében a mezőny leggyorsabb sprinterévé előlépő francia Nacer Bouhanni ellen, az FDJ versenyzője a palánk melletti szűk sávban is kikerülte a célvonalig, megszerezve idei második győzelmét. Mezgecet a változatosság kedvéért balról is kikerülték, ezt az olasz Giacomo Nizzolo (Trek) követte el. Az összetettben nem változott semmi, Matthews vezet, aki ma már hajrázott is, a 4. helyre volt jó.
Giro d’Italia 7. szakasz eredménye:
1
Nacer Bouhanni (Fra) FDJ.fr
5:16:05
2
Giacomo Nizzolo (Ita) Trek Factory Racing
3
Luka Mezgec (Slo) Team Giant-Shimano
4
Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge
5
Roberto Ferrari (Ita) Lampre-Merida
6
Tyler Farrar (USA) Garmin Sharp
7
Enrico Battaglin (Ita) Bardiani-CSF
8
Boy Van Poppel (Ned) Trek Factory Racing
9
Ivan Rovny (Rus) Tinkoff-Saxo
10
Elia Viviani (Ita) Cannondale
Összetett állás:
1
Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge
29:34:19
2
Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
0:00:21
3
Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
Vasárnap az idei szezonban először, itthon versenyeznek a Waberer’s Areus Cube MTB Team profijai.
Az elmúlt hetek külföldi megmérettetései és sikerei után, 2014-ben először állnak rajthoz Magyarországon a Waberer’s Areus Cube profijai. Vasárnapi rendezik ugyanis a III. CUBE Velencei-tó MTB Maratont, amely a csapat első hazai versenye az idei szezonban.
„Szatmáry András, a csapat maraton specialistája, mint címvédő áll rajthoz. András az elmúlt hetekben remek formában versenyzett az UCI Maraton Series-ben, Franciaországban és Belgiumban egyaránt. Vasárnap a velencei hegységben kiderül, hogy mennyire sikerült átmentenie jó formáját.”- mondta Bogár Gábor a versenyt megelőzően.
A velencei verseny után egyből még két hazai viadalon láthatóak majd profi versenyzőink, előbb Szilvásváradon, a Top Maraton sorozat első állomásán, majd a Tour de Pelso Balaton kerülő országúti versenyen mérik össze tudásukat a hazai élvonal többi versenyzőjével.
Szereld át hagyományos kerékpárod elektromos bringává! Az első kerékbe építhető rendszer hatékony segítséget nyújthat mindenkinek, aki nem akar megválni szeretett kerékpárjától, de szeretne új színt vinni a kerékpározási élményeibe. Az erős motor segít minden körülmények között, hogy sík terepen nagyobb távolságokat tegyünk meg veríték nélkül, vagy olyan emelkedőkre menjünk felfelé, ami eddig csak merész álmainkban szerepelt. A szetthez tartozó csomagtartóba integrált akkumulátor és az első agy helyére fűzött motor ideális súlyelosztást biztosít a kerékpárnak.
Felhasználva a negyed évszázad kerékpárgyártásban szerzett tapasztalatát, a 2009-es év elején a Gepida bemutatta új elektromos rásegítésű kerékpár modelljét. A piac igényeknek való megfelelés, illetve a Gepida pedelec kerékpárok nagy sikere arra ösztönözte a nemzetközi piacokat is meghódító hazai céget, hogy GPDS (elektromos rásegítő) rendszerüket külön egységként is elérhetővé tegyék. Az átalakító csomag használatával normál kerékpárt gyorsan és egyszerűen kiváló minőségű pedelec kerékpárrá alakíthatod. Tapasztald meg az elektromos kerékpár nyújtotta élményt Te is!
A GPDS Kit rendszer fő tulajdonságai:
Új erős rásegítő rendszer, 250 W teljesítmény, 3-fázisu, kefe nélküli motor, amely kiegyensúlyozott teljesítményt és hatékony rásegítést eredményez
Nagy kapacitású, Lítium-Ion akkumulátor cellák a hosszú távú utakra
A csomagtartón elhelyezett alumínium konzol rendkívül stabilan rögzíti az akkumulátorokat, amelyek egy kulccsal zárhatóak le
Multifunkciós kijelző és vezérlő egység, CA N-elektromos csatlakozóval
Elérhető szabványos 68 mm méretben, nyomaték illetve sebesség szenzorral (amelyek precíz szabályozást tesznek lehetővé, illetve ellenállnak a mechanikus sérüléseknek), 26”-os illetve 28”-as méretben.
A csomag (kit) tartalma:
Első kerék 250W-os, kefe nélküli motorral
Alumínium hátsó csomagtartó integrált akkumulátor tartóval
Új fejlesztésű lithium-ion akkumulátor
Akkumulátor töltő
Vezérlő egység
Középrész szenzor
Szerelési alkatrészek
Specifikáció:
Névleges feszültség: 36 V
Maximális teljesítmény 250W a DIN EN15194:2012 szabványnak megfelelően
Rásegítés maximum 25 km/h sebességig a DIN EN15194:2012 szabványnak megfelelően
Maximális hatótávolság: 60 km egy akkumulátorral) vagy 120 km (két
Cikkszemelvények a nemzetközi szaksajtóból, illetve a tudnivalók a pedelec rendszerről:
Mi is az a Pedelec? Napjainkban két különböző típusú elektromos kerékpár létezik a piacon: a Pedelec és az Ebike. A Pedelec, a pedállal hajtott elektromos kerékpár rövidítése, ez a kerékpártípus kizárólag akkor halad, ha hajtják a pedált, és az elektromos rendszer erre segít rá. A rásegítés mértéke pedig a biciklis által kifejtett pedálerő függvénye, amit egy szenzor érzékel. A rendszer hasonló elven működik, mint a gépjárműveken a szervokormány…
Mivel a Pedelec üzemanyag helyett újratölthető akkumulátorral működik, ezáltal egyáltalán nem szennyezi a környezetet. A Pedelec nyújtja a motorizált közlekedési módok közül a legköltséghatékonyabb megoldást, mindössze 14 Ft-ba kerül minden megtett 100 km…
A múlt hétvégén Grazban versenyzett a magyar mountain bike XCO-válogatott, a Grazer Bike Opener (UCI C1) versenyen, ahol két utánpótlás kategóriában is magyar győzelem született. A történtekről a PCCC-Kross U19-es versenyzője, Dina Marci számol be:
Szombat reggel indultunk Grazba, Lillával, Csokival, Atkóval, Kádi Pepivel és Józsival. Az utánpótlás válogatott Benkó Laci vezetésével már pénteken kiutazott. Mire kiértünk már javában zajlott a verseny. Nekik volt ügyességi verseny is, és az alapján volt a rajtoltatás. Az ügyességi pálya nagyon nehéz volt, mert a füves része nagyon felázott, és a kanyarok ugrálás nélkül bevehetetlenek voltak, de mint kiderült ezt nem engedélyezték. Ennek ellenére nagyon jól szerepeltek a srácok, és a lányok is. Olyannyira, hogy mind az U15-és az U17-es kategóriában is elhozták az első helyet. U15: Fetter Erik 1. hely, Kádi Tomi 2. hely, Hajas Dávid 17. hely. Vas Kata Blanka 7. hely, Buzsáki Virág sajnos technikai problémák miatta nem tudta befejezni a versenyt. U17: Valter Ati 1. hely, Kovács Dani 8. hely.
A junior fiúk
A versenyek között bejártuk az XCO-pályát. Ekkorra már csatlakozott a válogatott másik része is: Benkó Barbi, Poór Brigi, Juhász Zsolti, Blazsó Marci, és Valter Tibi is. A pálya tulajdonképpen ugyanaz volt, mint évek óta, csak egy új szekciót raktak bele. Egy leléptetés után rövid sziklakert, majd egy ugrató és egy döntött kanyar. Megoldható volt. A pálya pont annyira csúszott, hogy élvezhető legyen. Nekem nagyon tetszett.
Éjszaka hatalmas eső esett, ami egyébként arrafelé nem ritka, inkább mindennapos, de bíztam benne, hogy idén kimarad. A reggel 9 órás rajt annyira nem tetszett, de mindenkinek ez volt. A reggelit sajnos kicsit benéztük, mert csak 8-tól volt, szóval maradt másnapról a perec, meg Józsitól kaptam kakaós kalácsot. Annyira nem volt gáz, mert így is alig ment le a torkomon valami. Viszont így Lacinak és Tibinek nem volt kellemes éhgyomorral állni az itató zónában.
A rajt annyira nem ment jól, sikerült visszacsúsznom és ezt még tetőzte, hogy rögtön az első körben kb. háromszor talajt fogtam a pályán, mert, nagyon csúszott. Az egész verseny alatt kb. tízszer néztem meg közelről a gyökereket, köveket. Sajnos az új sisakot is sikerült felavatnom. Elkövettem azt a hibát, hogy fent hagytam a gyors gumit, kevés oldaltartással, szóval izgalmasak lettek a lejtmenetek. 🙂 Ez a döntés sajnos rányomta a bélyegemet az egész versenyzésemre. Nem kifogásokat akarok keresni, nyilván egy Nino Schurternek ezzel a gumival sem okozott volna gondot gyorsan menni, de én nem vagyok olyan szinten. Nem baj, tanultam belőle, ebben sem árt fejlődni. 3 kört mentem mikor kiszedtek, mert beleestem a nyolcvan százalékba. Atkó kb. 20 másodperccel előttem még pont megúszta, de a következő körben őt is kiszedték. Ő 50. én 52. Kádi Pepi 77. lett a 110-ből.
Megyaszai Lilla sárosan
Szerencsére a többiek azért jobban mentek. A lányok következtek utánunk 11-kor. Nekik a rajtban pont leszakadt az ég és szinte végig esett.
Ennek ellenére Barbi 9. lett a nem kisebb neveket felsoroltató mezőnyben, mint Tanja Zakej, tavalyi összetett világkupa győztes, vagy a sokszoros lengyel bajnok Anna Szafraniec. Lillának tetszett a sár, ennek köszönhetően nagyon jól ment és a 13. helyen ért célba. Briginek annyira nem, de ő is 17. lett.
Elit férfi kategóriában Blazsó Marci és Juhász Zsolti állt rajthoz. Mindketten nagyon jól mentek, de sajnos Marcinak 2 körrel a vége előtt fék problémái adódtak, ezért visszaesett, de végignyomta! Zsolti hatalmasat ment. Két percen belül jött a győztes Michal Lamihoz képest. A 10. helyen jött be, de elég nagy nevek voltak belátható távolságon belül. Pl. Christoph Soukup, Karl Markt, Luca Braidot, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Marci a 21. helyen gurult be.
Mindenki előtt le a kalappal, mindenki nagyot ment. Remélem legközelebb én sem fogok kilógni a sorból 🙂
Következő verseny Nova Mesto, majd Albsatdt, két világkupa és már itt is van az EB, szóval sűrű időszak lesz.
Az Oricásoknak is voltak azért veszteségeik, például a Giro első rózsaszínű trikósa, Svein Tuft is nagyot esett
A Giro d’Italia drámai szakasza után a kórházi jelentésekkel és a veszteségekkel kell kezdenünk, a legrosszabb hír a topfavorit, a katalán Joaquim Rodriguez kiesése az olasz körversenyről.
Videó összefoglaló a 6. szakaszról:
Az eső a 6. etapon sem kímélte a mezőnyt, és a videón is jól látszik, hogy szinte ok nélkül csúsznak el a versenyzők, ez a helyi olasz utak sajátossága, ugyanis ha a por keveredik a csapadékkal, az eredmény gyakorlatilag egy korcsolyapálya. 11 kilométerrel a hegyi befutó előtt be is következett a bukás, ráadásul a mezőny elején, több tucat bringás feküdt le a dominó-elv alapján.
Az Oricásoknak is voltak azért veszteségeik, például a Giro első rózsaszínű trikósa, Svein Tuft is nagyot esett
Mint már többször az idei Giro d’Italia-n, a legrosszabbul ismét a Katyusa csapata járt, s ezúttal végleg elveszítették kapitányukat, Puritót is. Mellette a belfasti bukása után törött sajkacsonttal tekerő Giampaolo Caruso is feladni kényszerült a versenyt, ahogyan Angel Vicioso is. Utóbbinak a combcsontjában mutatott ki törést a röntgen, előbbi szerencsésebben megúszta, mint ahogyan a közvetítés alapján gondoltuk, Caruso nem szenvedett további töréseket. Rodriguez viszont igen, bár befejezte a szakaszt több mint 7 perces hátránnyal, de a kórházban negatív volt a diagnózis:
Nagyon elkeserít, hogy fel kell adjam a Girót, de kénytelen vagyok. A bukás után rögtön visszaültem a bringára, inkább a düh és a dac miatt, de egy idő után tudtam, mi a baj, miért nem tudok lélegezni… El kell mondanom, hogy már törött bordákkal kezdtem el a Girót, az Asmtelen a 9-es és a 10-es sérült. Nem akartuk kommunikálni, hogy az első napokban ne támadjanak az ellenfeleim, de most a 8-as is eltört, így nincs más választás, mint feladni a versenyt.
Purito padlón
Kiszállt a küzdelemből az Asztana egyik kulcsembere, a szlovén Janez Brajkovic is, akit mentő vitt el a helyszínről, és feladta a fiatal olasz tehetség, David Villella is a Cannondale-ből.
Rodriguez mellett talán a Tinkoff-Saxo szenvedte a legnagyobb károkat, hiszen bukott mindkét kapitányuk, a lengyel Rafal Majka és az ír Nicholas Roche is. Majka óriási erőfeszítések árán felzárkózott az üldözőcsoportba, Roche azonban bukott 15 percet. Mindketten csúnyán lezúzták magukat, bár Majka tulajdonképpen előrelépett összetettben, a regenerációval lesznek gondjai a hétvégi hegyi etapok előtt. A két líder mellett Rovny és Poljanski is benne volt a bukásban.
Majka a célba érkezést követően a mentőhöz sietett…
A Treknél egy titkos top10-esélyes, a kolumbiai Julian Arredondo esett nagyot és szedett össze 18:30 perces hátrányt. Komolyabb sérüléséről nem olvashatunk, de a Trek sportigazgatója, Dirk Demol nyilatkozata mindenképpen ide kívánkozik, hiszen jól szemlélteti az „útviszonyokat”:
Kész káosz volt. A szerelők egymáson át rohangáltak, hogy segítsenek a versenyzőknek. Az utak itt olyan csúszósak, hogy még a szerelők is elestek, miközben futottak a bringásokhoz…
Szanaszét szakadt ruhában ért be Roche-hoz hasonlóan 15 perces hátránnyal a Belkin top10 eredményre képes holland versenyzője, Steven Kruijswijk is, akit kórházba szállítottak, egyelőre nincs információ róla, hogy ott lesz-e ma a rajtvonalnál.
Tiralongo kap bringát a káoszban
Mivel a bukás a mezőny elején történt, a favoritok közül sokan mások is az aszfalton találták magukat, de a legtöbben kisebb horzsolásokkal megúszták a történteket, így a kolumbiai Rigoberto Uran (Omega Pharma-Quick Step) is. Ami talán jobban fáj nekik, az Evans-szel szemben elszenvedett időveszteség így természetesen megélénkültek a fair play-t vitató hangok is…
Ismét előkerült a „várni vagy nem várni” kérdés. Ehhez adalékul csak annyit, hogy az utolsó 10 kilométerre érve már kőkemény verseny folyik, pláne ilyen körülmények között az egekben az adrenalin, már mindenki a maximumot akarja kiadni magából, nyerni akar, vagy éppen leszakítani az ellenfeleket.
A verseny a hegy előtt szép időben is a helyezkedésről szól, esőben pedig pláne. Ha úgy tetszik, az versenyez jól, aki a legelső pozíciókba tud kerülni, aki pedig hátrébb van, az veszíthet. Aki elöl van, az csak egy hatalmas csattanást hall, és higgyék el azok, akik még nem versenyeztek, hogy ilyen szituációban az első reakció a gyorsítás, a menekülés, „nem leszakadni” és csak a következő másodpercben néz vissza a versenyző, mi is történt (már ha visszanéz egyáltalán).
Ilyen jellegű sérülést több tucatnyian elszenvedtek tegnap
Hasonló szituációban 50 kilométerrel a cél előtt még van idő tanakodni: „álljunk meg, ne álljunk meg”, de a hegyi befutón már nincs, itt mindenki a vörös zóna közelében van. Ha várnának, meddig várjanak? Várják meg azt a sort, amelyik fél perc múlva érkezik? Vagy várják meg Rodriguezt is, mint topfavoritot, aki több perccel utána? Esetleg Roche-t, aki még tovább feküdt a földön? Egy ilyen bukás benne van a pakliban, ez is a verseny része.
Voltak a kerékpársport történetében kivételek. látványos megállások, várakozások, de azok kivételek. A szituáció mindig más, de talán egy szabályszerűséget megállapíthatunk a fair play szemszögéből. Egy olyan döntésért, amikor versenyzők sportszerűségből megvárják ellenfeleiket egy szerencsétlenség után, mindenképpen felnézhetünk rájuk! Viszont fordított helyzetben sosem szabad megköveznünk azt, aki folytatta a versenyzést! Semmi alapunk nincs erre kívülről, ezt támasztja alá a tegnapi etap két „haszonélvezőjének”, Cadel Evans-nek és a rózsaszínű trikós Michael Matthews-nak a nyilatkozata is.
Evans versenyzett
Evans: A végjátékban nem tiszta a kommunikáció, és egy váratlan helyzetben nem könnyű racionális döntést hozni. A mi munkánk a versenyzés, versenyezni a célig. Elsősorban ez lebeg a szemünk előtt. Hogy mi történt mögöttünk, tényleg nem tudom. Nem láttam. Sajnos néhány versenyző számára ez egy nagyon szerencsétlen nap volt.
Matthews: A nedves körülmények miatt mindenki elöl akart helyezkedni. Ha szerencséd van, és a jó helyen vagy a jó pillanatban, akkor minden OK, erről szól a verseny ezekben a napokban. Minden a pozícióharcon múlik.
Fotók: Stefano Sirotti, Giro d’Italia, közösségi média
Hatalmas tömegbukás következett be 11 kilométerrel a cél előtt a Giro d’Italia 6. szakaszán, ami természetesen az összetett állást is nagyban befolyásolta, többeknek véget értek dobogós álmaik.
Sajnos eddig minden nap esett az eső a Giro d’Italia-n, ez a mai „meghosszabbított leghosszabb etapon” sem volt másképp (Sassano és Montecassino között végül 257 kilométert kellett teljesíteni). A rendkívül csúszós úton – még a nyolc kilométeres hegy előtt – 11 kilométerre a céltól egy körforgalomban óriási tömegbukás írta át a mai nap forgatókönyvét.
Matthews drámai körülmények között nyert ma szakaszt és tartotta meg a trikót
A legrosszabbul – már szokás szerint – ismét a Katyusa járt, ezúttal végleg elveszítették Joaquim Rodriguez hegyi segítőjét, Giampaolo Caruso-t, akit mentő szállított kórházba. Carusónak már a második etapon is csúnyán sérült a csuklója. Maga Purito pedig 7:43 percet kapott, ami behozhatatlannak tűnik a z összetett sikerért. Átfogó jelentéssel a veszteségekről még nem szolgálhatunk, de hamarosan frissítjük a cikket, és a holnapi „Rózsaszínű reggeliben” is ezzel foglalkozunk majd…
BMC-Orica paktum
A bukást követően a BMC és az Orica GreenEdge bringásai találták magukat az élen egy nyolcfős csoportban, kiváló időfutammenőkkel (Oss, Morabito és Durbridge vitték a tempót), így nem volt kérdés, hogyha összedolgoznak a 8 kilométeres emelkedőn, az mindenkinek jó lehet. A paktum megköttetett, Cadel Evansnek az időkülönbségért, Michael Matthews-nak pedig a szakaszsikerért és a rózsaszínű trikó megtartásáért dolgoztak innentől kezdve. Tim Wellens (Lotto-Belisol) és Matteo Rabottini (Neri Sottoli) nem sok vizet zavartak, a munka dandárját Morabito végezte.
Evans tudta, hogy minden másodperc számíthat később, amit ma megszerez…
A végére a segítők elfogytak, az utolsó kilométeren Evans vezetett, hogy minél több másodpercet hozzon az összetett ellenfelein, tulajdonképpen felvezetve a hajrát a rózsaszínű trikós Matthews-nak. Mögöttük az üldöző sor a legtöbb összetett favorittal 50 mp hátránnyal érkezett.
Győzelem rózsaszínben
Fontosabb időhátrányok a szakaszon az első tíz versenyzőt követően (elszállt a győzelemre esélyes Rodriguez mellett a top10 favorit Roche és Kruijswijk is):
11. HESJEDAL Ryder – Garmin Sharp +0:49
12. ROSA Diego – Androni Giocattoli-Venezuela +0:49
13. ARU Fabio – Astana Pro Team +0:49
14. POZZOVIVO Domenico – AG2R La Mondiale +0:49
15. URAN Rigoberto – Omega Pharma-Quick-Step +0:49
16. MORENO Daniel – Team Katusha +0:49
17. ROGERS Michael – Tinkoff-Saxo +0:49
18. ROLLAND Pierre – Team Europcar +0:49
19. QUINTANA Nairo – Movistar Team +0:49
20. BONGIORNO Francesco Manuel – Bardiani-CSF +0:49
21. SÁNCHEZ Samuel – BMC Racing Team +0:49
23. KISERLOVSKI Robert – Trek Factory Racing +0:49
25. MAJKA Rafal – Tinkoff-Saxo +0:49
28. BASSO Ivan – Cannondale +0:49
35. CUNEGO Damiano – Lampre-Merida +1:29
39. SCARPONI Michele – Astana Pro Team +1:37
46. NIEMIEC Przemyslaw – Lampre-Merida +1:57
57. PELLIZOTTI Franco – Androni Giocattoli-Venezuela +3:30
89. RODRÍGUEZ Joaquim – Team Katusha +7:43
154. GESCHKE Simon – Team Giant-Shimano +15:08
159. KRUIJSWIJK Steven – Belkin-Pro Cycling Team +15:08
171. ROCHE Nicolas – Tinkoff-Saxo +15:08
175. ARREDONDO MORENO Julián David – Trek Factory Racing +18:30
182. PIRAZZI Stefano – Bardiani-CSF +21:15
DNF BRAJKOVIČ JanezAstana Pro Team
DNF CARUSO GiampaoloTeam Katusha
Videón a hegyi befutó:
Giro d’Italia 6. szakasz eredménye:
1
Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge
6:37:01
2
Tim Wellens (Bel) Lotto Belisol
3
Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
4
Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
5
Ivan Santaromita (Ita) Orica Greenedge
0:00:13
6
Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team
0:00:23
7
Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team
0:00:49
8
Mauro Finetto (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
9
Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida
10
Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Colombia
Összetett állás:
1
Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge
24:18:14
2
Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
0:00:21
3
Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
0:01:18
4
Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo
0:01:25
5
Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team
6
Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
7
Ivan Santaromita (Ita) Orica Greenedge
0:01:47
8
Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team
0:01:51
9
Tim Wellens (Bel) Lotto Belisol
0:01:52
10
Ivan Basso (Ita) Cannondale
0:02:06
11
Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team
0:02:08
12
Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team
0:02:11
13
Maxime Bouet (Fra) AG2R La Mondiale
14
Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
15
Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida
0:02:22
16
Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing
0:02:24
17
Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team
0:02:28
18
Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team
0:02:34
19
Dario Cataldo (Ita) Team Sky
0:02:36
20
Gianluca Brambilla (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
0:02:46
Fotók: Stefano Sirotti, Giro d’Italia, közösségi média
Csehországban a magyarországihoz hasonló ítéletidőben rendezték a Visegrádi Négyek versenysorozat második futamát, ahol végre mi magyarok is örülhettünk az Utensilnord révén.
Alessandro Mazzi harmadik helyre repítette az olasz-magyar csapat mezét.
A jelenleg Európa nagy részére jellemző esős, viharos időjárás miatt, egyesek már a verseny előtti technikai értekezleten a táv rövidítését szorgalmazták az UCI 1.2 kategóriás viadalon, amire az EPIC sportigazgatója csak annyit mondott: „C’est La Vie”.
Végül az eredeti 183 kilométeres útvonalon zajlott a verseny Frýdek-Místek és Brno között. Ahogy az várható volt, már rögtön a táv elején elemeire szakadozott a mezőny, a versenyzők sorra adták fel a küzdelmet a 100 km/h-s szélben, esőben.
Az emelkedő befutóra egy kisebb mezőny érkezett, ahonnan a cseh Josef Cerny (CCC Polsat) szakadt el egyedül, s végül elsőként haladt át a célvonalon. A hajrát a lengyel Kamil Gradek (BDC Marcpol) nyerte Mazzi előtt. A magyarok közül Kusztor Péter (BMC Amplatz) és Bernárd Bendegúz (Utensilnord) fejezte be a Cseh Nagydíjat.
Fantasztikus képekkel jelent meg a 40 éves Giro-legenda, Alessandro Petacchi blogja az Omega Pharma-Quick Step oldalán.
Az olasz veterán sprinter – aki közel 200 profi győzelmet számlál, köztük 48 GT-szakaszgyőzelmet, melyekből 22-t a Giro d’Italia-n szerzett – idén óriási tapasztalatával segíti az Omega Pharma-Quick Step csapatát a mezőnyben, s egyelőre tökéletesen sikerült védeniük elsőszámú emberüket. Petacchi erről is ír a beszámolóban:
A Giro első része lezárult tegnap az első „hegyi” befutóval. OK, nem volt egy komoly hegy, de ahhoz bőven elég, hogy szertefoszlassa a rózsaszínű trikós álmaimat. Az igazat megvallva a Bari szakasz után elúszott a lehetőség. Hogy őszinte legyek, az etap előtt voltak rózsaszínű álmaim. Szerettem volna megnyerni a szakaszt egy olyan befutón, ami tetszett.
Azonban az eső és az időjóváírások neutralizációja megváltoztatták a helyzetet, s végül be kellett látnom, hogy nincs több dobásom. Mindazonáltal nagyon örülök annak, ahogy a dolgok alakulnak. A csapat nagyon jól teljesít, és nagyon jól érzem magam a szerepemben, mint a kapitány az országúton (itt a kapitány nem az első számű emberre utal az összetettben – a szerk.).
Szeretek Urannal menni a sík részeken és megosztani a tapasztalatomat a fiatalabbakkal. Ez az én munkám itt és nagyon boldogan csinálom. Nagyon motivál, hogy ebben a csapatban tekerhetek, és segíthetem a társaimat, főleg mivel úgy érzem, hogy a srácok mohón falják a szavaimat, és próbálnak eltanulni tőlem trükköket.
Fizikálisan minden rendben, jó formában érkeztem a Giróra. Hogy fárasztana a bringázás? Azt kell mondjam, hogy nem, egyáltalán nem, épp ellenkezőleg, soha nem volt hasonló élmény. Az megvisel, hogy távol vagyok a családomtól, de ez mind a játék része, és Anna Chiara tudja, hogy milyen sokat jelent nekem a hivatásom. Ő az első ember, aki megérti, hogy most miért izgalmasabb nekem minden eddiginél ez a sport.
Visszatérve a csapatra, most a legfontosabb, hogy Rigoberto jó formában van. A napokban láttam, hogy jól teker síkon és felfelé is. Nagyon gyors srác, és tud helyesen dönteni. Azonnal átlátja a helyzetet és jól le tudja reagálni a pillanatot. Mint mindig, a hegyekben fog eldőlni a Giro. Részemről a legjobbat próbálom majd nyújtani, és mindig Rigo és a csapat rendelkezésére állni.
Személy szerint, ha kínálkozik lehetőség, fogok próbálkozni sprinten, de ehhez össze kell állni a körülményeknek. Figyelembe véve a feladatom, itt én nem kockáztathatok egy bukást, nem hagyhatom magára a csapatot. A Girón jó sprinterek villognak. Miután Kittel kiesett, Bouhanni tűnik a leggyorsabbnak, de ott vannak a fiatalok is, mint Viviani, Nizzolo, akik megszerezhetik első Giro-győzelmüket. Jó volna azért még egyszer átélni az izgalmakat egy tömeghajrában a Girón… Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok… Élvezze mindenki a Girót!