Kritikus tömeg, kerékpárok, kerékpárosok – Pupu sorozata
Cikksorozatunk második része következik a közlekedés anomáliáinak felszámolásáért. Szerzője Karlovitz „Pupu” Kristóf közlekedés- és gazdasági mérnök újságíró-szakíró, aki öt évtized alatt, négy kontinens nagyon sok országában szerzett bőséges tapasztalatokat mindenféle kerékpárral és motorral, személyautóval és kamionnal, traktorral és versenyautóval. Kérjük, hogy segítsétek mindannyiunk érdekét szolgáló munkáját: hozzászólásaitokkal mutassatok rá visszásságokra és álljatok elő ésszerű, vállalható javaslatokkal.
Megjelent: Tiltott, tűrt, támogatott
Kritikus tömeg, Kerékpárok, kerékpárosok
A bringások elérték a kritikus tömeget, mégpedig kétféle értelemben is: kritikusak a mai elfogadhatatlan állapotokkal szemben, és elegen vannak ahhoz, hogy robbanjanak, érvényesítsék az igényeiket. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy korántsem homogén tömegről van szó, amelyet leegyszerűsítő, egysíkú megoldásokkal lehetne kezelni.
Nyugati turistacsoport. Jó pénzt hagynak itt, jó utakat várnak
Változnak az idők, és mi is változunk velük, tartja a klasszikus szállóige. Így van. A 19. század végén milliók pattantak az akkor nagy újdonságnak számító kerékpárra, mert az individuális mobilitás nagyszerű eszközére találtak benne – akkortájt, amikor Karl Benz még csak az első automobilját barkácsolta. Jó hetven évvel később jutottak odáig a jóléti országok, hogy tömegek vásárolhattak autót – a bádoglavina jórészt kiszorította az utakról a drótszamarat. Biciklizni már nem volt sikk, a vidéki egyszerű emberek, a gyerekek és a fanatikus sportemberek kivételével mindenki átült négykerekűbe. Csakhogy kezdett önmagába fulladni az autóáradat, jöttek a környezetvédelmi megfontolások, és frusztráló lett egyre gyorsabb kocsikkal egyre lassúbb dugóban araszolni.
Ma a bringa reneszánszát éljük. Megint milliók kerekeznek, sok autó tetején látni biciklit. Újra felfedezték az emberek, hogy kerékpárral megsokszorozhatják a saját erejükből elérhető távokat, miközben ugyanúgy érzik a rét illatát, hallják az erdő zsongását, mintha gyalogolnának. Már nem az a kérdés, hogy bringa vagy autó – mindkettővel rendelkezünk, és azt vesszük elő, amelyik éppen megfelel a célnak.
Képzeljük el őket Kis- és Nagymaros között, a bukkanós-kanyaros hídon!
Csakhogy biciklivel akadályokba ütközünk: az úthálózat, az egész közlekedési infrastruktúra a gépjármű-közlekedés szempontjait figyelembe véve alakult ki, és nekünk sokszor nincs helyünk benne, vagy kellemetlen élményekben van részünk. Paradox helyzet, de a bajok forrása éppen a kerékpározás fellendülése: míg régen simán járta a nagyvárost és az országutat az a néhány megszállott biciklista (mint jómagam), mert észre sem vették őket, ma már odafigyelnek a hatóságok, az úttervezők, az útfenntartók és a „szervek”, de mivel nem értenek a témához, hibát hibára halmoznak.
Menedzser két keréken. Szellemi fölényben lehet az úttervezővel szemben
Miért nem értenek hozzá? Egyszerű az oka. Valaha úgy volt, hogy a gyerek biciklizett, aztán átült segédmotoros kerékpárra, majd igazi motorra, és idővel autóra tett szert. Tapasztalatból ismerte mindegyik jellegzetességeit. Mostanra viszont generációk nőttek fel úgy, hogy az autó gyerekülésében kezdték, majd az anyósülésen folytatták, mígnem a volán mögé telepedhettek. Biciklizni ha tudnak is, rutinjuk, rendszeres tapasztalatuk semmi, vagy nagyon kevés. Az ilyen embernek fogalma sincs arról, hogy milyen oldaltávolságból biztonságos kikerülni egy kerékpárost, de arról sem, hogy miképp kéne ésszerűen kialakítani például egy kerékpárutat.
Mivel a bajok gyökere ott rejtőzik, hogy nem ismernek minket, mutatkozzunk be! Mutassuk meg, milyen sokfélék vagyunk!
Viszikli, a fuvarozó bringa. Hogy jut át a vasútkeresztezés korlátlabirintusán?
Biciklista
A jelen cikkben, a megkülönböztetés kedvéért, önkényesen biciklistának nevezem az olyan embert, aki egyszerűen célszerűségből kerekezik. Nagy kiterjedésű településen lakik, iskolába és boltba jár, hátul gyerekülésen viszi a csemetéjét, utánfutón zötyögteti a gázpalackot. Strapabiciklije („tanyabringa”, „parasztbicikli”) vagy egyszerű, olcsó mountain bike-jellegű járgánya van, ma már szerencsére jórészt világítással ellátva, egyre inkább használja a sárga mellényt, de sisakot nem visel (legfeljebb a gyerekre ad), patentpedálról talán nem is hallott. Jellemző sebessége 13-15 km/óra körüli, ezzel aránylag hamar eléri néhány kilométeres körzeten belül eső célpontjait, anélkül, hogy komolyabb erőt kéne kifejtenie, vagy megizzadna. Életkoruk kisiskolástól idős néniig és bácsiig terjed. Csúcsidőben nagy számban mozoghatnak a településen belül. A helyi kerékpárút-tervezők és forgalomszervezők jobbára csak rájuk gondolnak, ami érthető, de hátrányos lehet az egyéb csoportok tagjainak. Különösen akkor, ha egy kalap alá veszik a részegen, lámpa nélkül kóválygó kísértetbiciklistákat a kulturáltan közlekedő kerékpárosokkal, és az előbbiek baleseteire hivatkozva korlátozzák az utóbbiakat.
Közös közlekedési terület – gyors bringásokat ide kényszeríteni közveszélyes!
Ingázó
Hívjuk most ingázónak a sportosabb beállítottságú, szinte kivétel nélkül fiatal egyéneket, akik utálják a tömegközlekedést, tudatosságból vagy praktikus szempontokból igyekeznek redukálni autóhasználatukat, ezért inkább bringával járnak dolgozni. A közepestől a drága kategóriáig terjedő, igényes gépet használnak, többnyire trekking- vagy monti jellegűt, amely hétvégéken edzésre, túrázásra szolgál. Nagyon jól – gyakran nappal is – kivilágítják magukat, minőségi bringás cuccokat hordanak, természetes a sisak és a patentpedál. Szenvedélyükre tekintélyes összeget áldoznak, és már csak ennek az adótartalmára gondolva is elvárnak valamit. Gyorsak, utazósebességük 30 km/óra körül lehet, és nem ijednek meg hosszabb távolságtól sem. Mivel rendszeresen váltogatják az autót és a bringát, kulturáltan és intelligensen tudják használni mindkettőt. Nagy részük iskolázott, művelt, közlekedési szempontból is képzett ember, aki magabiztosan használ számítógépet, okostelefont, nem ritkán komoly pozíciót tölt be a munkahelyén, elért valamit az életben, így nem szereti, ha dedósként kezelik, és rosszul tűri a hülyeséget. Biztonságos kerékpártárolást, a munkahelyén zuhanyozási, átöltözési lehetőséget vár el.
Csak egy példa, hogy ki mindenki kerekezik. Tessék elgondolkozni!
Terepes
Neki az aszfalt csak átrágni való kásahegy, hogy kiérjen vágyai színterére, a szabad természetbe, majd onnan hazajusson. Gyakran autóval viszi ki a bringáját az erdőszéli parkolóig, országutat főképp a hegyvidékeken vesz igénybe. Biztonsági felszerelése kiváló, a világítást gyakran a testén vagy hátizsákján viseli. Sisak nélkül el sem képzelhető. Nagyszerű járműuralásának, sziklákon és gyökereken csiszolt ügyességének köszönhetően mozgása a forgalomban is fölényesen magabiztos, de utazósebessége általában, a testhelyzetből adódó légellenállás és a ballonos gumik miatt nem túl nagy. A hobbista kirándulótól az elkötelezett amatőrig terjedő skálán rendkívül sokan helyezkednek el, számuk Magyarországon tízezres nagyságrendű lehet. Az államháztartásnak jelentős adóbevételt generálnak, és a szabályozásokra ők is érzékenyek, erősen kifogásolták például a kerékpárosokat kiszorító erdőtörvényt, majd méltányolták annak kedvező megváltoztatását. Közúti viselkedésük, igényeik az ingázókéhoz hasonlók.
Országúti bringások, de nem versenyzők – nekik is országúton a helyük!
Országútis
Azért ül kemény, rázós, kényelmetlen, kényesen finom szerkezetű országúti bringára („oúti”), hogy veszteség nélkül, azonnali reakciókkal alakuljon át sebességgé az izomereje. Megy is, mint a villám: bolyban tekerő csapat könnyedén tart 40 fölötti utazósebességet, de egy-egy sprintben ezt majdnem meg is duplázhatja. Ráadásul erre eléggé hosszú, száz kilométert jóval meghaladó távokon képes. Sportjának helyszíne az aszfalt, lakott területen és kinn az országúton. Egy év alatt húsz-harmincezer kilométert is megtesz. Reflexeit a villámgyors helyezkedést megkövetelő mezőnyversenyeken tartja karban, kerékpáros technikája bámulatra méltó, képes akár átugratni egy felbukott vetélytársat. Bizonyos forgalmi helyzetekben pillanatok alatt – és szabályosan! – hagyja faképnél az ügyefogyottabb autóst. Csak egyet nem tud: lassan menni. Egyrészt, mert az nagyon kényelmetlen a gépével, másrészt, mert nem erre edz. Ugyanarra a kerékpárútra vagy ne adj isten járda-kerékpárútra kényszeríteni, ahol János bácsi az unokájával biciklizget, abszurd, mindkét félnek életveszélyes. És, ha az a kerékpárút olyan hitvány minőségű, mint amilyenre ezer példát látunk, akkor még inkább életveszélyes, mert az aszfalt hibái defektet, bukást okozhatnak, amely az ő tempójánál nem tréfadolog.
Magyarországon kiemelt sport lett a kerékpározás, annak egyik elitgárdája az országúti versenyzők. Bizarr helyzet, hogy milliárdos költséggel felújítjuk hazánk egyetlen kerékpárpályáját, a Millenárist, ugyanakkor tiltásokkal, érzéketlen egy kalap alá vonással akadályozzák az országúti bringázást. Márpedig ma ezt teszik – ha betartanának minden korlátozást az „oútisok”, kihalna a sportág!
Ha már eljött Svédországtól idáig, épp egy tiltótábla fogja megállítani?
Távolsági
Kerékpárral akármilyen hosszú utat meg lehet tenni. Mindennaposak az Európából Kínába vezető túrák, de a földkerülés sem ritka. Természetes, hogy kis hazánkon belül bárhová, viszonylag hamar el lehet kerekezni, akár munka ügyében, akár turisztikai-testedzési jelleggel. Jómagam, több cimborámmal együtt ebbe a csoportba tartozom, teljesítménytúrákon hajtok, munkába járásként egy nap alatt járom meg Budapestről oda-vissza Baját, Hódmezővásárhelyt, Tolnát vagy Öttevényt. Lelkileg felfrissülve érek oda, majd egészséges fáradtsággal haza. És azzal a rossz érzéssel, hogy már megint tilosban jártam, bírságnak és kellemetlenkedésnek tettem ki magam, mert megannyi kerékpározni tilos táblát voltam kénytelen figyelmen kívül hagyni. Lépten-nyomon beléjük botlom, néhol csak rövid szakaszon, ami az összefüggéseket nem látó, átgondolatlan közlekedésszervezés bizonyítéka. Bizonyíték nélkül meg merem kockáztatni a feltevést, hogy a fővárosból egyetlen megyeszékhely sem érhető el kerékpárral logikus, rövid és végig legális útvonalon.
Tessék figyelembe venni, hogy nem csak egynyomú kerékpárok vannak!
Külföldön sokkal népszerűbb a távolsági biciklitúrázás. A Duna-menti útvonalon sokan érkeznek hozzánk, akiket idáig a németországi és ausztriai szakasz kényeztetett. Jórészt az idősebb korosztályból kerülnek ki, Mercedest, de legalább egy jó középkategóriájú kocsit hagytak otthon, éles szemmel figyelnek, ajkukon gúnyos mosoly játszik a leányfalui „kerékpárút” rázatóján. Hajlandók jócskán költeni, de tapasztalataik alapján kétszer meggondolják, hogy ajánlják-e Magyarországot az ismerőseiknek. Milyen kár, hogy hazánk „bukéját”, afféle fals hungarikumként, Szentendre blőd bringaellenessége, vagy az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal neszmélyi szakaszán éktelenkedő kerékpározni tilos tábla jelenti nekik! Hányszor igazítottam útba német, holland, angol társaságot, akik kellő jelzések híján tévelyegtek…
A távolsági turistára jellemző a jól felpakolt bringa. Pakktáska elöl, hátul és a kormányon, néha még hátizsák is, vagy pedig utánfutót húznak. Széles és nehéz a járművük. Vállalják az ezzel járó erőfeszítést, de nem szeretik a mesterséges akadálypályát, mint a magasra ívelő kis fahidakat Verőce-Kismaros-Nagymaros térségében. Miként az önállóan bicikliző gyerekeikkel úton levő szülők sem.
Ezzel hogy lehet felmenni a szentendrei Duna-partról a Skanzenhez?
Kétnyomú
Hány kereke van a biciklinek? Nem feltétlenül kettő! A KRESZ 2 § szerint „Kerékpár: olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti. A kerékpáron utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.” Nincs meghatározva, hogy milyen széles lehet, csupán annyit mond a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet, hogy a kettőnél több kerekű és 0,80 méternél szélesebb kerékpárt mindkét oldalon fel kell szerelni világító vagy fényjelző berendezéssel, illetve, hogy a kerékpárhoz legfeljebb 0,70 méter széles és legfeljebb 70 kilogramm össztömegű, egy kerekű vagy egytengelyű, két nyomon futó utánfutó kapcsolható.
Ha jog szerint ez is kerékpár, akkor joga van a vegzálásmentes közlekedéshez is
Akkor is, ha a Magyarországon közlekedő kerékpárok csaknem száz százalékának egy pár kereke van, nálunk is léteznek háromkerekűek (trike), velomobilok és kétnyomú utánfutók. Ezek használóit ugyanolyan jogok illetik meg, mint bárki mást. Ezért a kerékpáros közlekedést érintő minden – ismétlem: minden! – szabályozást úgy kell megalkotni, hogy ezeket sem lehetetlenítsék el. Ha egy vasúti átjáróban olyan cikkcakk-korlátot alakítanak ki, amelyen nem fűzhető át egy trike, az olyan, mintha az autók aluljáróját kizárólag személykocsikra méreteznék!
Ezzel hogy lehet átmenni a szentendrei lépcsős aluljárón a 11-es alatt?
Lelki füleimmel már hallom is a felhorkanó, vagy lenézően elnéző választ: nem lehet egy-két különleges kerékpárra méretezni, tervezni az infrastruktúrát, mert megfizethetetlen lenne! Ezt persze készséggel elismerjük. Nem is kell! Csak ne kényszerítsenek tilalomtáblákkal oda, ahol nemcsak nehézkes és veszélyes, hanem fizikailag lehetetlen közlekednünk. Szóval nem többe kerül, amit követelünk, hanem éppenséggel kevesebbe: megspórolhatnak sok-sok drága alumíniumtáblát!
Színpöttyök
Vannak más színpöttyök is a kerékpárosok mozaikján, őket is illik megemlíteni. A rengeteget tekerő és tapasztaló kerékpáros futárt, a komoly terhet továbbító teherbringást, a BMX-es srácokat, a mozgáskorlátozottságuk okán kézi hajtásos gépet („handbike”) használó nagyszerű sportembereket, akik nem hagyják, hogy legyőzze őket a sors – de egy érzéketlen hivatalnok azért legyőzheti, egyetlen fölösleges tiltótáblával…
A sorsot már legyőzte a kézi-bringás. Egy-egy hülye szabályozás őt győzheti le
Régi munkahelyemen, a Közlekedéstudományi Intézetben, nem hivatalosan de sikeresen működött az „etalonhülye” intézménye. Ha írtam egy tanulmányt, felkértem egy jó kollégámat e szerepre: olvassa el, és ha ő megérti, akkor a megrendelő is megérti, rendben van. Ha viszont valami nem világos, vagy téves benne, akkor figyelmeztessen. Ugyanezt kellene alkalmazni a kerékpáros infrastruktúra tervezőinek is. Merő jó szándékkal áthatva odatervezek egy cikkcakk-korlátot a vasúti átjáróhoz, és megkérdem a felkért bringást: mit szólsz hozzá? Ő rögtön rávágja, hogy mindenki kikerüli majd, nézzem csak meg az eddig épített korlátok mellett a fűben kitaposott keréknyomot. Bazalt kockakövet tervezek kerékpárút burkolatának? Tüstént felhívja a figyelmemet, hogy vizesen csúszik mint a jég, egyébként ráz, mint a szigeteletlen villanydrót, kerülni fogják, mint a pestist! Tényleg, csapok a homlokomra, és tervezek valami jobbat. Nem kéne lebecsülni, eleve figyelmen kívül hagyni a kerékpárosok népes táborában felhalmozódott tapasztalatot, szellemi értéket. Inkább kérjenek néha tanácsot tőlünk, sokat segíthetünk.
Utánfutós bringást ellehetetleníteni olyan, mint a pótkocsis teherautót – abszurd!
Sokan vagyunk, sokfélék vagyunk. A „kerékpárnak tilos”, a „kerékpárral ezt meg azt kötelező” szabályzások éppoly elnagyoltak, sommásak és elhibázottak, mintha a traktortól a személyautón és a motorkerékpáron át a kamionig és a túlméretes óriástrélerig minden gépjárműre azonos szabályok vonatkoznának: ha egyikül nem mehet be a belvárosi utcába, akkor a többi sem, ha egyikük felhajthat az autópályára, akkor mindegyik. Először ezzel a személettel kell felhagyni, és akkor a többi előrelépés szinte jön magától. Kritikus tömeg vár erre!
Karlovitz „Pupu” Kristóf
Javaslatok
- Fel kell ismerni, hogy a különféle kerékpárosok sebessége és biztonsági szempontjai között nagyobbak a különbségek, mint az autósok esetében. A kamionok sebességkorlátozása 80 km/óra, az általános limit 130, tehát csupán bő másfélszeres a különbség. A falusi biciklizgető 15-tel karikázik, a versenyző 45-tel suhan, háromszoros a differencia, tehát kétszer akkora, mint a gépjárművek között – sőt a járda-kerékpársávon ötszörös a gyalogoshoz képest! Az iskolába bicikliző gyerek közlekedésileg képzetlen, kerékpárútra való, míg az autót és bringát váltogatva használó felnőtt, vagy a kerékpározást szenvedélyként, hivatásként űző sportember maga is meg tudja ítélni, hol tud és akar biztonságosan, hatékonyan haladni. Az utóbbiakat kerékpárútra, pláne gyalogos-kerékpárútra kényszeríteni sokkal veszélyesebb, mint az autók közé engedni!
- Ennek megfelelően kezeljék differenciáltan a kerékpárosokat
- Ne mossák össze a sötétben lámpa nélkül, ittasan bicikliző, általában falusi kerékpárosok baleseti statisztikáját a többiekével, és ne vonjanak le belőle téves következtetéseket. Az ő problémájuk megoldása a szigorúbb ellenőrzés, a többieké a korlátozások lazítása
- Még ha van is kerékpárút vagy gyalogos-kerékpárút, csak kivételesen indokolt esetben tiltsák a kerékpározást az úttesten
- Vegyék figyelembe, hogy kétnyomú, szélesebb járművek is minősülnek kerékpárnak, ne lehetetlenítsék el trike-ok, velomobilok és utánfutók közlekedését
- Mellőzzék a túlszabályozást, fogadják el, hogy értelmes, felnőtt, képzett emberek jobban el tudják dönteni, hogy egy adott helyzetben mi biztonságosabb nekik, mint egy sohasem bicikliző hivatalnok az irodájából
- Gondolják végig kerékpáros szempontból egy-egy település közlekedését. Eljutnak a gyerekek a lakókörzetből az iskolához, átszelhetik a várost a turisták? Gondoltak azokra is, akik a kerékpárosoknak tiltott útvonalon laknak, vásárolnának, ottani orvoshoz járnak, vagy egyszerűen ott laknak: őket egy életre letiltanák a biciklizésről? Elrettentő példák sorának ott van Szentendre…
- Gondolják végig kerékpáros szempontból a távolsági útvonalakat – ebben örömmel segítenek maguk a kerékpárosok. Csakugyan indokolt a tilalomtábla egy hosszú útvonal rövidke, amúgy a többivel mindenben megegyező szakaszán, vagy csak rossz reflexből rakatta ki valaki? Csakugyan ki kell tiltani azt a néhány, jól felszerelt és intelligensen közlekedő távolsági turistát például az 5-ös útról, aki probléma nélkül utazik sokkal forgalmasabbakon is?
- Az illetékesek ne keressenek konfrontálódást. A kerékpárosok elérték a kritikus tömeget. Egyre jobban képesek vagyunk érvényesíteni a szempontjaikat, biztosan el fogjuk érni önellentmondásos ostobaságok (kerékpározni tilos tábla kerékpárúton stb.) felszámolását, és remélhetőleg a vitatható szabályozások megváltoztatását is, de mennyivel jobb lenne odáig valamennyi érintett barátságos együttműködésével eljutni, mintsem aláírásgyűjtéssel, polgári engedetlenségi megmozdulásokkal, kipellengérezéssel! Ne akarják nekünk magasból osztani az észt, lássanak együttműködő partnert bennünk! „Autófejű” emberekkel kerékpáros közlekedést terveztetni majdnem ugyanolyan, mint biciklistákkal autóutat!
Ha van közöttünk olyan kerékpáros, akinek közlekedésszervezési, útépítési, hatósági, jogi stb. szakismerete van, és szívesen segítene konkrét problémák beazonosításában, megoldásában, jelentkezzen a hozzászólásoknál!
Végül de nem utolsósorban, ne feledkezzetek meg a szentendrei aláírásgyűjtésről sem.
Elérhetőségek:
https://www.facebook.com/
.
