fbpx

Tiltsuk vagy támogassuk? – A magyarországi kerékpáros fejlesztések nagy kérdése

Magyarországon, főleg az Alföldön, nagyon magas a kerékpárral közlekedők aránya és ez az arány rendületlenül növekszik, különösen Budapesten (http://bit.ly/1gepFO1).

Végre kormányzati program is foglalkozik azzal, hogy ez a fejlődés tovább tartson, és hogy azokban a városokban is elinduljon, ahol ma még nem meghatározó közlekedési eszköz a kerékpár. A „Bringázni élmény” (http://bit.ly/1lpe5R5) program keretében sok milliós tervezési munka folyik pl. annak érdekében, hogy a következő EU pénzügyi időszakban (2014-20-ig) a korábbinál sokkal hatékonyabban költsük a fejlesztési pénzeket, hogy a kerékpár integrálódjék a közlekedés egészébe. Van már Nemzeti Közlekedési Stratégia, benne valóban korszerű gondolkodást tükröző kerékpáros fejezetek, és van már törvényünk a közlekedésről, aminek egyik első mondata így szól: „a közutak tervezése, fejlesztése során úgy kell eljárni, hogy a biztonságos közlekedési feltételek valamennyi, a közúton közlekedni jogosult számára biztosított legyen!”

Mindeközben Magyarországon a hatóságok sorra tiltják be a kerékpáros közlekedést:

sopronSopronban a nemrég átadott kerékpársávokat – a polgármester döntése értelmében – a kereszteződésekben megszakítják, a kerékpár vezetőjének le kell szállnia a járművéről és át kell tolnia azt a túloldalra. (http://bit.ly/1dIii0y)

 

Szentendrén a város két részét széles országút választja el. A külső részen lakók nem tudnak kerékpárral átjutni az országút másik, Duna felőli oldalára, mivel az úton nem csak hogy megtiltották a kerékpározást, de átkelni se nagyon lehet rajta.

szentendre_kerekpar_004

debrecenDebrecenben megtiltották a főutak keresztezése előtt a kerékpározást, így a korábban kialakított kerékpáros útvonalak már nem használhatóak, gyakorlatilag nem lehet folyamatosan közlekedni kerékpárral a városban. Ezúttal a Magyar Közút, mint útkezelő hatóság gondolja, hogy közlekedésszervezési problémákat a kerékpározás betiltásával lehet megoldani. (http://bit.ly/1gepnHc)

A fenti néhány példa abban közös, hogy a tervező, a politikus vagy a hatóság vélt veszélyt gondol valódinak (miszerint veszélyes az úttesten kerékpározni, a kerékpárral kereszteződésen áttekerni, stb.), és ezt persze mindjárt el is akarja hárítani. Tiltással. Ráadásul a tiltás nem megold, hanem kizárólag felelősséget hárít el: ha a fegyelmezetlen, közlekedni akaró kerékpáros a tiltás ellenére átteker és a rendezetlen helyzet miatt baleset éri, az már nem a közút kezelőjének, a tervezőnek vagy a  polgármesternek a felelőssége, hiszen ő megtett mindent a biztonság érdekében.

A Magyar Kerékpárosklub véleménye szerint olyan forgalmi helyzetekben, ahol a kerékpár vezetője valóban veszélyeztetve van, vizsgálni kell és meg is kell találni az ezt megoldani tudó lehetséges alternatívákat, de ezek egyike sem lehet a kerékpározás tiltása.

Például, ha a közlekedési lámpák zöld fázisának ideje nem elég hosszú a lassabb kerékpáros számára, akkor azt a lámpát át kell hangolni, kiegészítő lámpákat kell felszerelni, vagy más megoldást kell találni, de ez nem lehet a kerékpározás megtiltása.

Vagy, ha az úton nem biztonságos a nagysebességű autók miatt biciklizni, akkor le kell lassítani minden módon a gépjárműforgalmat és nem is juthat eszébe e helyett tervezőnek vagy hatóságnak a kerékpározás tiltása.

Mert az ilyen tiltásoknak nincs haszna csak kára, és nem mellesleg felesleges pénzkidobássá válik a sok – kerékpározást segíteni szándékozó – tervezés, stratégia, építés és jó szándék.

A tiltás és a támogatás együtt nem megy. Elvileg lehet betiltani a biciklizést: hatékony ellenőrzéssel és szankciókkal (helyszíni azonnali és nyilvános láblevágás például elég elrettentőnek tűnik.). Az állam pénzt takarít meg, és végül biztosan nullára csökken a kerékpáros balesetek (és lábak) száma.

Mégis jobb lenne –  a Magyar Kerékpárosklub ezt támogatja munkájával -, ha végre megvalósulna az egységes közlekedéspolitika, ami érvényes tervezőkre, önkormányzatokra, hatóságokra és politikusokra egyaránt.  

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo