Home Blog Page 846

Biciklisbaráttá válnak a budapesti irodaházak

Egyre fontosabb döntési szemponttá válik Budapesten az irodát bérlő vállalatok számára, hogy mennyire „biciklisbarát” egy irodaépület, a száz főnél többet foglalkoztató cégeknél pedig gyakorlatilag már elvárás a kerékpárosokat kiszolgáló infrastruktúra megléte – derül ki a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlan-tanácsadó piaci kitekintéséből. Jelenleg a fővárosi irodák közel ötödében van közös kerékpártároló zuhanyzóval, míg a legtöbb újonnan épülő irodaháznál ez már „szériatartozék”.

Laurus_bicikli

Kerékpáros-baráttá válnak a budapesti irodák: míg jelenleg az irodaházak közel ötöde rendelkezik a biciklivel érkező dolgozókat kiszolgáló infrastruktúrával, addig az új fejlesztések túlnyomó többsége már kiemelt figyelmet fordít erre. Az irodapiac a növekvő igényekre reagál ezzel a szolgáltatással: egyes felmérések szerint Budapesten az elmúlt években évi 30-40 százalékkal nőtt a kerékpáron közlekedők száma, és egyre több dolgozó használja ezt a közlekedési formát a munkába járáshoz. A biciklis közlekedés erősödő jelentőségét mutatja a közelmúltban teszt üzemmel indult fővárosi közbringa-rendszer, valamint a május 30-ig tartó, 13. alkalommal meghirdetett „Bringázz a munkába!” kampány is.

„Mindez érezhetően megjelent a bérlői igényekben: míg öt évvel ezelőtt csupán a legnagyobb nemzetközi cégek „kívánságlistáján” szerepelt a biciklitároló, zuhanyzó, öltöző megléte, addig mára gyakorlatilag minden száz alkalmazottnál többet foglalkoztató vállalatnál fontos szempont lett a kerékpárosokat kiszolgáló infrastruktúra az irodaválasztásnál. A kisebb cégeknél is mind gyakrabban merül fel ez az igény” – mondja Vuk Ágnes, a Laurus Irodaházak projektvezetője. Elmondása szerint a biciklisbarát iroda fő ismérve a kerékpártároló és a két keréken érkező dolgozók számára kialakított zuhanyzó és öltöző megléte. „Ezen belül előnyös, ha a tároló földszinten van kialakítva, kellően szeparált és külön bejáraton keresztül, könnyen megközelíthető. További pozitívum, ha a tároló fedett, zárható és kamerával védett, valamint kívánalom a kerékpár támaszték rögzítési magasságának megemelése is ” – teszi hozzá. Szintén fontos szempont, hogy az irodaház közel essen a bicikliút-hálózathoz, illetve, hogy meglegyen az összeköttetés a bicikliút és maga az irodaház között.

Laurus_bicikli2A biciklis dolgozókat kiszolgáló funkciók többsége általában az irodaházak közös területein kap helyet. „Ez azért előnyös, mert a bérlőknek nem kell ezekért a területekért is fizetniük irodabérleti díjat. Vannak azonban olyan funkciók, amelyeket a saját területükön szükséges biztosítaniuk a bérlőknek, ilyen lehet például az öltöző- és váltóruha, vagy szerviz-szekrény” – magyarázza Vuk Ágnes. Elmondása szerint egyre gyakrabban állnak elő extra igényekkel a bérlők a biciklis infrastruktúrát illetően, így előfordul, hogy a saját területükön szeretnék kialakítani a zuhanyzót, vagy extrém esetben a biciklik tárolóját is.

Az irodaházak is egyre komolyabban veszik a biciklis igények kiszolgálását. „Már az „A” és „B” kategóriás irodaházak közel ötödében, 18 százalékában van közös területen kerékpár-tároló, míg az „A” kategóriás épületeket önállóan vizsgálva ennél is magasabb, 30 százalékos ez az arány” – mondja Tilki Róbert, a Robertson Hungary ingatlan-tanácsadó cég ügyvezető igazgatója. Hozzáteszi: azon épületek száma még magasabb, ahol zuhanyzó és öltöző ugyan nincs, de biciklitároló rendelkezésre áll. „Az újonnan épülő projekteknél pedig kiemelt figyelmet fordítanak a fejlesztők a kerékpáros infrastruktúra kiépítésére” – teszi hozzá. Elmondása szerint főként a fiatalos cégek igénylik a biciklisbarát irodákat, ilyenek például az IT területén tevékenykedő vállalkozások, a szolgáltató központok, call centerek, emellett a bankok is mind nagyobb hangsúlyt fektetnek a kerékpárok elhelyezésének biztosítására.

Budapest az egyik „legbiciklisebb” város

A tizenharmadik helyet foglalja el Budapest a világ leginkább biciklisbarát városainak 2013-as toplistáján, amelyet a dán Copenhagenize tervezőiroda állított össze. A rangsorban az egyes városok biciklis érdekképviseletét, a kerékpáros kultúrát, az infrastruktúra állapotát és fejlesztésének ütemét, a kerékpárosok számát, a közbringa-rendszerek meglétét értékelték többek között. Budapest az elérhető 100-ból 55 pontot kapott a „Copenhagenize Index” listán, holtversenyben Barcelonával. Az első három helyet Amszterdam, Koppenhága és a hollandiai Utrecht foglalja el.

***

Laurus Irodaházak

A 2011-ben átadott Laurus Irodaházak a budapesti irodapiac egyik meghatározó területi térségének, a dinamikusan fejlődő repülőtéri tengelynek a zászlóshajója, a főváros egyik legmodernebb irodai épületegyüttese. Az irodaház a fenntarthatóság, az energiahatékonyság és a környezetvédelem szellemében épült, az olyan ritka épületek egyike az országban, amely megszerezte a BREEAM „very good” post construction nemzetközi minősítést. A Dél-Pest szívében elhelyezkedő „A” kategóriás irodakomplexum három különálló épületben összesen mintegy 13 990 négyzetméter irodaterületet, és 1 000 négyzetméter utcára ny& iacute;ló kereskedelmi területet kínál a bérlők számára. A kerékpárral is könnyen megközelíthető irodaház a Határ úti tömegközlekedési csomópont mellett helyezkedik el, egyaránt 10 percnyire a belvárostól, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptértől. A Laurus Irodaházak emberközpontú, újító megoldásaival és tudatosan tervezett zöld környezetével Budapest egyik legjobban megközelíthető, kiváló szolgáltatásokat nyújtó irodakomplexuma, amely élhető, egészséges és hatékony munkakörnyezetet biztosít.

.

Eredménytelen közgyűlés a mountain bike szakágban

MMTBSzSz_logoVasárnap közgyűlést tartott – eredménytelenül – a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség, a korábbi cikkünkben érintett működési problémákra tehát egyelőre nem született megoldás, erre megismételt közgyűlésen kerülhet sor.

A múlt héten még Tóth Árpád, a Waberer’s Areus Cube MTB Team-et és az Elimina Tour versenysorozatot működtető Sport Vision & Solutions Kft. ügyvezetője jutatott e két nyílt levelet el hozzánk, az MMTBSzSZ-nek címzett írásban az olimpiai kvalifikációban kulcsszerepet vállaló profi mountain bike csapatunk működését is érintő súlyos problémákról írt, többek között a műhelytámogatással, a versenyrendezési szerződésekkel, a válogatottak működésével és a közgyűlési jegyzőkönyvekkel kapcsolatban.

Továbbá, információink szerint az MMTBSzSz Felügyelő Bizottsága által – szintén a múlt héten – kiküldött jegyzőkönyve alapján a FEB a közgyűlésnek “nem javasolta a (pénzügyi) beszámoló elfogadását”, és  intézkedésre szólította fel a szakági szövetséget a tervszerűbb, átláthatóbb működés érdekében.

A vasárnapi közgyűlésen végül nem jutott előrébb az említett ügyekben a szakági szövetség, az MMTBSzSz elnökségéből egyedül jelen levő Katona Kálmán az előkészítés hiánya miatt egy napirendi pontot se tartott alkalmasnak arra, hogy a közgyűlés megtárgyalja, ezért a közgyűlés még elkezdése előtt véget is ért. Kisebb vita után Katona Kálmán új közgyűlés kiírásáról tett ígéretet.

,

Mountain Bike Diákolimpia Országos Döntő Veszprémben

Az év eleji területi diákolimpia sikerei után ismét versenyzési lehetőséget kapnak a gyerekek Veszprémben. Ugyanis június 7-én rendezi a Mountain Bike Diákolimpia Országos Döntőjét a Veszprémi Kerékpáros Egyesület és a Magyar Kerékpársportok Szövetsége.

orszagos_diakolimpia

A verseny kategóriái a már rendszeresen sportoló és a jelenleg még csak a sporttal ismerkedő versenyzőket is nyeregbe szólítja. A Magyar Mountain Bike Szakági Szövetséggel és a Magyar Diáksport Szövetséggel történt egyeztetések után licenszes és licensz nélküli kategóriákban is összemérhetik az erejüket és tudásukat a sportolók.

Jó hír a továbbtanulni készülőknek, hogy mindkettő kategória dobogós helyezettjeinek jár a felvételi plusz pont, amennyiben adott kategóriában legalább 8 versenyző indul.

Komoly megmérettetés ez a gyerekeknek, hiszen az ország minden részéből érkezőknek kell itt összemérni az erejüket.

A verseny részletes kiírását és nevezési felületet a www.mtbsuli.hu oldalon találhatják az érdeklődők.

2013/2014. TANÉVI
MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA®
ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
Kombinációs XCO verseny

1. Az országos döntő célja:
·      A diákok aktív testmozgásra ösztönzése, az egészségfejlesztő testmozgás és az egészséges életmód népszerűsítése.
·      Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása, elmélyítése.
·      Versenyzési lehetőség biztosítása a rendszeresen terepkerékpározó általános- és középiskolás diákok számára.
·      A kerékpársport és a mountain bike szakág népszerűsítése.
·      A tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése, segítve a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség utánpótlás-nevelési rendszerét.
·      Lehetőséget nyújtani arra, hogy a kerékpározó diákok eredményesen képviseljék iskolájukat a diákolimpiai döntőn.
·      A tanév „Magyarország Mountain Bike Diákolimpia® Bajnoka” címének, valamint a további helyezések eldöntése.
·      A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. §a alapján a felvételi eljárás során a Diákolimpia® országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó többlet 10 pont jogosultjainak meghatározása.
·      A többletpontok vonatkozásában igazolást kizárólag abban az esetben állít ki a Magyar Diáksport Szövetség, amennyiben nemenként, korcsoportonként, kategóriánként és versenyszámonként minimum 8 induló vett részt az országos döntőn.
2. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetséggel kötött védjegyhasználat alapján a
Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség és a
Veszprémi Kerékpáros Egyesület
3. Az országos döntő időpontja, helyszíne:
Időpont: 2014. június 7. (szombat)
Helyszín: Veszprém, Gulya-domb (keresd az Állatkert parkolóját)
4. Az országos döntő résztvevői:
·      „B” kategória: Azon magyarországi általános és középiskolai tanulók, akik a 2013-as és 2014-es évben a Magyar Kerékpáros Szövetség bármely szakágában vagy triatlon sportágban, kiadott versenyengedéllyel nem rendelkeznek/rendelkeztek, illetve nem szerepelnek 2013. január 1. óta a korosztályos kerékpáros ranglistákon.
A diákok életkorukat és képviselt iskolájukat diákigazolványukkal igazolják, melyet kérünk a versenyre magukkal hozni!
·      „A” kategória: Azon általános és középiskolai tanulók, akik a 2013-as és 2014-es évben a Magyar Kerékpáros Szövetség bármely szakágában vagy triatlon sportágban, kiadott versenyengedéllyel rendelkeznek/rendelkeztek, illetve szerepelnek 2013. január 1. óta a korosztályos kerékpáros ranglistákon.
·      A diákok életkorukat és képviselt iskolájukat diákigazolványukkal igazolják, melyet kérünk a versenyre magukkal hozni!
·      Minden tanuló a saját korcsoportjában indulhat, felversenyzés nem engedélyezett.
·      Az indulók kötelesek szerepeltetni iskolájuk nevét a nevezési lapokon, a szervezők pedig a rajt- és eredménylistákon.
5. Korcsoportok:
·      A Magyar Diáksport Szövetség 2013/2014. tanévi Versenykiírás „Általános szabályok 7/e. pontja” szerint. A sportági szakszövetségek által rendezett diákolimpiai versenyek korcsoport meghatározása eltérhet a központi versenykiírásban meghatározottól, ezért a sportág saját korcsoportjait alkalmazzuk.
Lányok:
U9             (2006 előtt születettek) „A” és „B”
U11           (2005-2004 születésűek) „A” és „B”
U13           (2003-2002 születésűek) „A” és „B”
U15           (2001-2000 születésűek) „A” és „B”
U17           (1999-1998 születésűek) „A” és „B”
U19           (1997-1996 születésűek) „A” és „B”
Fiúk:
U9             (2006 előtt születettek) „A” és „B”
U11           (2005-2004 születésűek) „A” és „B”
U13           (2003-2002 születésűek) „A” és „B”
U15           (2001-2000 születésűek) „A” és „B”
U17           (1999-1998 születésűek) „A” és „B”
U19           (1997-1996 születésűek) „A” és „B”
6. Igazolások:
·      A Magyar Diáksport Szövetség 2013/2014. tanévi Versenykiírás „Általános szabályok 8. pontja” szerint.
·      Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az iskola igazgatója aláírt és pecséttel ellátott, egyéni nevezési lappal.
·      A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja).
·      Iskola(ák) összevonása, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények összevonását, ill. az intézmény nevében történt változásokat.
·      A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az adott sportág versenyén.
·      Kérjük a testnevelőket, gondoskodjanak arról, hogy a tanulók az igazoláshoz szükséges dokumentumokkal rendelkezzenek!
·      A versenyzők saját érdekükben – sérülés, orvosi ellátás miatt – tartsák maguknál a TAJ-kártyájukat, vagy annak másolatát.
7. Versenyszámok:
·      Egyéni verseny, kombinált mountain bike verseny
–        ügyességi verseny: 5 állomásból álló pálya technikai elemekkel és
–        XCO (olimpiai krossz) körverseny
8. Versenykategóriák:
      Ügyességi pálya pontozása, versenytávok:
Kategória
Ügyességi verseny
Olimpiai krossz (XCO)
hibapont/akadály
(másodperc)
körök száma/km
’B’ U9   lány/fiú
0
2 kezdő kör*/ 3 km
’B’ U11 lány/fiú
2
3 kezdő kör*/ 4,5 km
’B’ U13 lány/fiú
4
4 kezdő kör*/ 6 km
’B’ U15 lány/fiú
6
2 haladó kör*/ 4 km
’B’ U17 lány/fiú
8
3 haladó kör*/ 6 km
’B’ U19 lány/fiú
10
4 haladó kör*/ 8 km
’A’ U9   lány/fiú
2
fiú 3 / lány 2 kezdő kör*
’A’ U11 lány/fiú
5
fiú 3 / lány 2 haladó kör*
’A’ U13 lány/fiú
10
fiú 4 / lány 3 haladó kör*
’A’ U15 lány/fiú
15
fiú 3 / lány 2 elit kör*
’A’ U17 lány/fiú
20
fiú 4 / lány 3 elit kör*
’A’ U19 lány/fiú
20
fiú 5 / lány 4 elit kör*
9. A verseny lebonyolítása:
·      A verseny a szombati napon, az ügyességi pályán kezdődik, ahol egy több állomásos pályát kell teljesíteni a gyerekeknek.
·      Az ügyességi verseny lényege a pályaelemek hibamentes és lábletétel nélküli teljesítése.
·      Az ügyességi pályán a versenyzőket versenybíró fogja kísérni és pontozni. Minden hibapont késedelmet jelent az olimpiai krossz körverseny rajtjánál (hendikep rendszer, lásd kategóriáknál).
·      Olimpiai krossz (XCO): terepen, körpályán rendezett verseny, a különböző kategóriák számára megfelelő nehézségi szinttel és távval.
·      Az XCO versenyszám rajtja a korábban említett hendikep rendszer szerint, az ügyességi pályán szerzett hibapontok alapján, késleltetett rajtoltatással történik.
·      A verseny győztese az, aki az olimpiai krossz körverseny megadott távját a legrövidebb idő alatt teljesíti.
·      Az első versenyző célba érkezése után a futamnak vége, az esetlegesen lekörözött többi versenyzőt kiszólítjuk.
10. A verseny időrendje
2014. június 7. szombat
7:30-9:00             Regisztráció, rajtszám átvétel
8:30                     Technikai értekezlet (az ügyességi és az XCO körverseny technikai értekezletét együtt tartjuk)
9:00                     Megnyitó
Ügyességi versenyek időrendje: 
7:30-9:00        gyakorlás az ügyességi pályán
9:30–10:00    U9
10:00–10:30  U11
10:30-11:00   U13
11:00-11:30   U15
11:30-12:00   U17
12:00-12:30   U19
XCO versenyek időrendje:
7:30-10:00     pályabejárás
10:30               U9 „B” és „A” kategóriák
11:15               U11 és U13 „B” kategóriák
12:00               U11 és U13 „A” kategóriák
12:45               U15 és U17 „B” kategóriák
13:30               U15 „A” kategória és U19 „B” kategóriák
14:30               U17 és U19 „A” kategóriák
16:00               Eredményhirdetés
11. Nevezés:
·      Előzetes nevezés az iskolai testnevelők által a következő online nevezési felületen: www.mtbsuli.hu.
·      A nevezés határideje: 2014. június 2. (hétfő) 24:00 óra.
·      Nevezési díj: 2000Ft/fő, mely helyszínen a regisztrációkor fizetendő.
·      A verseny napján a helyszíni regisztrációra kérjük, minden résztvevő hozza magával a mellékletként csatolt, kitöltött és orvosi igazolással és szülői nyilatkozattal ellátott nevezési lapot.
12. Díjazás:
·      Korcsoportonként és nemenként az első helyezettek serleg, az I-III. helyezettek érem-, az I-VI. helyezettek oklevél-díjazásban részesülnek.
·      Minden résztvevő emléklapot vehet át.
13. A verseny értékelése:
·      Az egyéni kategóriák győztese az, aki az XCO körverseny versenytávjának teljesítését követően elsőként halad át a célvonalon. További egyéni eredmények a befutás sorrendjében.
14. Sportági rendelkezések, szabályok:
·      A versenyen megfelelő műszaki állapotú, terepen való közlekedésre alkalmas kerékpár használható kerékméret megkötés nélkül.
·      Mind az ügyességi verseny, mind a körverseny futamain fejvédő használata kötelező!
·      A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt.
·      A rendezőség a sérülésekért, esetlegesen bekövetkező károkért semmilyen felelősséget nem vállal.
·      Másik versenyzőt fellökni, felszerelésében kárt tenni, versenyző mellett a pályán futni tilos.
·      Versenyzőt jogosulatlan előnyhöz juttatni tilos, ezek kizárást vonnak maguk után.
·      Szabálytalanságok, illetve a felmerülő vitás kérdések esetében a versenybíró a MDSZ és a MMTBSZSZ szabályzata alapján dönt.
·      Információ: info@bringasandras.hu vagy 06 709 841 093 (hétköznap 16-21 óráig és hétvégén).

Rózsaszínű reggeli: még hosszabb a leghosszabb, nőhetnek a különbségek…

Matthews vajon ma teker utoljára rózsaszínben?

Sokak kedvence, a világbajnoki címmel és Tour de France-győzelemmel rendelkező Cadel Evans ma 37 évesen újra magára húzhatja a Giro d’Italia rózsaszínű trikóját…

A tegnapi etap összefoglalója videón:

A 6. szakaszon az idei kiírás leghosszabb távja várja a mezőnyt Sassano és Montecassino között, a végén egy közepes hegyi befutóval. A mai etap eredetileg is 247 kilométeres lett volna, de egy földcsuszamlás miatt Polla térségében a 20. és az 51. kilométer között meg kellett változtatni az útvonalat, ami 10 kilométerrel hosszabb lett. A rajtidőpontot is 15 perccel előrehozták, 10:45-kor indul el a mezőny.

Hosszú szakaszok Itáliában
Hosszú szakaszok Itáliában

További képek az eddigi két olasz etapról:

5. szakasz:

4. szakasz:

Montecassino második kategóriás emelkedője a hatodik szakasz végén a tegnapinál nehezebb lesz, 8,6 kilométer hosszú, 5,1%-os átlagmeredekséggel (447 m szint), de már az elején is lesz 10%-os része. Ma nagy valószínűséggel lekerülhet a rózsaszínű trikó a tegnap is nagyot küzdő ausztrál sprinterről, Michael Matthews-ról, s ha nem ér haza szökevénycsoport, akkor tulajdonképpen három versenyzőnek van jó esélye, hogy átvegye a vezetést összetettben.

Robert Kiserlovski tegnap ezért szedett össze hátrányt: defekttel teljesítette az utolsó kilométert
Robert Kiserlovski tegnap ezért szedett össze hátrányt: defekttel teljesítette az utolsó kilométert

Matthews csapattársa, az Orica jó hegyi menője, Pieter Weening áll a legjobban közülük, 14 másodpercre, őt Cadel Evans (BMC) követi egy másodperccel, majd Rigoberto Uran (OPQS) következik 5 másodperccel lemaradva. Ha Cadel – hasonlóan a tegnapi naphoz – tud időjóváírást szerezni, vagy időelőnnyel ér célba Weenenig előtt, felveheti a Maglia Rosa-t, de ugyanerre Rigoberto Urannak is van esélye, igaz kicsit nehezebb dolga lesz, hiszen ehhez Evans-t kell leszakítani…

Az összetettben egyébként így fest az első kisebb hegyi befutót követően, az első 25 versenyző után feltüntettük az érdekesebb neveket:

1. Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge 17:41:23
2. Pieter Weening (Ned) Orica Greenedge 0:00:14
3. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:15
4. Rigoberto Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step 0:00:19
5. Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:00:26
6. Edvald Boasson Hagen (Nor) Team Sky 0:00:35
7. Nicolas Roche (Irl) Tinkoff-Saxo 0:00:37
8. Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:00:41
9. Dario Cataldo (Ita) Team Sky 0:00:49
10. Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:00:52
11. Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team
12. Ivan Basso (Ita) Cannondale 0:01:07
13. Gianluca Brambilla (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
14. Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:01:09
15. Georg Preidler (Aut) Team Giant-Shimano 0:01:10
16. Julian David Arredondo Moreno (Col) Trek Factory Racing
17. Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:12
18. Maxime Bouet (Fra) AG2R La Mondiale
19. Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
20. Steven Kruijswijk (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:15
21. Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
22. Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 0:01:23
23. Ivan Santaromita (Ita) Orica Greenedge 0:01:24
24. Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:01:25
25. Janez Brajkovic (Slo) Astana Pro Team

26. Franco Pellizotti (Ita) Androni Giocattoli 0:01:28
31. Damiano Cunego (Ita) Lampre-Merida 0:01:34
33. Przemyslaw Niemiec (Pol) Lampre-Merida
35. Simon Geschke (Ger) Team Giant-Shimano 0:01:36
40. Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha 0:01:47
45. Pierre Rolland (Fra) Team Europcar 0:02:02
57. Stefano Pirazzi (Ita) Bardiani-CSF 0:02:35
69. Ryder Hesjedal (Can) Garmin Sharp 0:03:40

Diego Ulissi
Diego Ulissi

Ejtsünk szót a tegnapi győztesről, Diego Ulissi-ről is, hiszen először nyert idén olasz földön, olasz csapat olasz versenyzője a Giro d’Italia-n, és a talján kerékpársport recesszióját ismerve ezt a fegyvertényt meg kell becsülni a hazaiaknak. A Lampre-Merida 24 éves bringása így nyilatkozott sikeréről:

A Girón győzni csodálatos egy olasz versenyző számára, ráadásul megduplázza a siker értékét, milyen nagy bajnokokat vertem meg. Már a verseny előtt kinéztem az itinerben ezt a szakaszt, hiszen tökéletesen fekszik nekem. Nem titok, hogy szeretem az ilyen befutókat, és a sajtó is a favoritok közé sorolt.

Az utóbbi két évben sokat sikerült fejlődnöm fantasztikus edzőmnek, Michele Bartolinak köszönhetően, aki nagyon jól képes motiválni. Néha már azelőtt verve vagyok, mielőtt elkezdődne a verseny, és ezen változtatnom kell, Michele igazán sokat tett, hogy helyreálljon az önbizalmam. Tegnap este is meglátogatott lefekvés előtt, eljátszottuk a győzelmet, meg mindent, ami utána jön, és ez nagyon sokat segített.

Matthews vajon ma teker utoljára rózsaszínben?
Matthews vajon ma teker utoljára rózsaszínben?

Rózsaszínű reggeli: amikor a versenyzőknek már tele van a hócipője – jegyzet

Rózsaszínű reggeli: kezdődik az „olasz” körverseny, Rigoberto Uran értékel, Kittel feladta

Rózsaszínű reggeli: a favoritok egymáshoz képest, Cavendish válasza és egy bombahír!

Rózsaszínű reggeli: újabb csapás Puritónak; így szurkolnak az írek – képek

Rózsaszínű reggeli: kikockázva a bukás, Purito őrjöng, Uran elégedett – videók

________________________________________________

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

GI CO2 patronos pumpák: könnyedén biztonságban

Szeretnél fáradság nélkül megszabadulni a lapos gumiktól? Nem akarsz hagyományos pumpát cipelni magaddal? Akkor a CO2 pumpákat neked találták ki! Egy tekerés vagy egy gombnyomás és a (patronnal együtt!) 10 dekás cucc elintézi helyetted a pumpálást.

gi_co2_pumpa_7
Genuine Innovations CO2 pumpák és patronok: könnyű, gyors és egyszerű megoldás a lapos gumikra. Mára már bringások milliói használják a Genuine Innovations USA-ban gyártott CO2 pumpáit és patronjait, megelégedésük pedig garantált, hiszen a cég csak a legnívósabb termékekkel foglalkozik és 100%-os minőség ellenőrzést végez minden egyes legyártott darabon.

Minden két oxigén- és egy szénatommal kezdődik. Ezeket 900 psi nyomással összepréselve valami igazán innovatív dolog jön létre. 25 évvel ezelőtt született meg az ötlet, mely forradalmasította a lapos gumik felpumpálásának módját. A jelentősen könnyebb, kisebb és gyorsabb megoldás hamar népszerű lett a kerékpárosok körében is, hiszen a szén-dioxiddal töltött pumpák használata éppen olyan egyszerű és biztonságos, mint egy szódásszifon használata. Mindegy, hogy csak a munkahelyedre szeretnél odaérni, vagy a hegyekben keresed a kihívásokat, a Genuine Innovations segít eljutni a célodhoz. Három kicsi atom önmagában nem tűnik túl hatékonynak, de amikor használni kezded őket, akkor rájössz majd, hogy a kis dolgok mennyit számítanak!

FIGYELEM! A patron hőmérséklete használat közben gyorsan csökken, ezért javasolt az óvintézkedések betartása. (pl. kesztyű vagy burkolat használata)
[divider scroll_text=”GI CO2 patronos pumpák”]

gi_co2_pumpa_6Hammerhead pumpa

Rendkívüli egyszerű használatának köszönhetően csak rá kell tekerni a CO2 patronra a pumpafejet, majd megnyomni a hátoldalán lévő gombot, és a gumi másodperceken belül felfújódik. Kicsi, könnyű, optimális választás versenyek és túrák alkalmával. A felfújás egyetlen gomb segítségével szabályozható, így könnyen és gyorsan orvosolható a lapos gumi. Az intelligens fej univerzális, szeleptípustól és a gumi méretétől függetlenül használható. A fej az alábbi patronokhoz csatlakoztatható: 12, 16, 20, 25 gramm. Súly: 26 gramm. További info

[divider scroll_text=”GI CO2 patronos pumpák”]
gi_co2_pumpa_3

Microflate Green Nano pumpa

A fejet csavard rá a patronra, helyezd a gumi szelepére, majd a fejen található állítócsavarral szabályozd a kiáramló levegő mennyiségét. Ez a megoldás pillanatok alatt segít felfújni a lapos gumikat. A fej az alábbi patronokhoz csatlakoztatható: 12, 16, 20, 25 gramm. A csomagban egy 16 grammos patron is található. Tömeg: 23 gramm. További info
[divider scroll_text=”GI CO2 patronos pumpák”]

gi_co2_pumpa_4Ultraflate Plus pumpa

Világszerte a legnagyobb eladási számoknak örvendő Genuine termék az Ultraflate Plus pumpa. Használata rendkívül egyszerű, csupán bele kell tekerni a patront a markolatba, csatlakoztatni a gumi szelepéhez, kiakasztani a biztonsági kart, végül a kioldóval megkezdeni a felfújást. Ezzel a megoldással pillanatok alatt visszaülhetsz a kerékpárra egy defekt után. Szingó és autószelepes gumik esetében is egyformán használható. Alkalmas motoros gumik felfújására is. A csomagban egy 16 grammos patron is található. Tömeg 62 g. További info
[divider scroll_text=”GI CO2 patronos pumpák”]

gi_co2_pumpa_3Mountain Pipe pumpa

Hagyományos és CO2 pumpa – kettő ez egyben. A beépített tárolóban elhelyezett 20 grammos patronnal vagy kézi pumpaként is használható. A rugalmas műanyag patron-burkolattal a kényelmesen használható mindkét funkció. A pumpanyélbe süllyesztett tároló 2 öntapodó gumijavító foltot és egy szelep-átalakítót rejt, így autó- és szingószelepes gumikhoz is használható. A szett tartalmazza a vázra rögzítéshez szükséges tartót és csavarokat is. A fej az alábbi patronokhoz csatlakoztatható: 12, 16, 20, 25 gramm. A csomagban egy 20grammos patron is található. Tömeg: 123 gramm. További info
[divider scroll_text=”GI CO2 patronos pumpák”]

gi_co2_pumpa_2Wallet Profi defektjavító szett

Egy praktikus cipzáras kis táskában (9,5×12 cm) minden, amire defekt esetén szükséged lehet: Microflate Nano CO2 pumpa, 2 db 16 grammos patron, 1 pár gumileszedő, öntapadó javító folt szett. Akár a zsebedben is elfér a komplett szett, szingó és autószelepes gumihoz is használható. A fej az alábbi patronokhoz csatlakoztatható: 12, 16, 20, 25 gramm. További info
[divider scroll_text=”GI CO2 patronos pumpák”]

gi_co2_pumpa_1Elérhető patronszettek

20g-os patron

16g-os patron
A CO2 patronok kétféle méretben, 20 és 16 grammos kivitelben kaphatók. Eltérő űrtartalmuk miatt különböző nyomást generálnak az adott gumimérettől függően. A patronok kapacitását az alábbi táblázat tartalmazza:

gi_co2_pumpaSzelepátalakító is kapható, amellyel bármilyan szeleptípushoz alkalmazható a GI-rendszer. Az átalakítót egyszerűen tekerd bele a pumpa fejébe, majd illeszd a szingó szelepre, és már mehet is a pumpálás!

További információ a GI rendszerről és árak a forgalmazó honlapján!

Videobemutatók:

https://www.youtube.com/watch?v=UOI-6_Ik16c

https://www.youtube.com/watch?v=vOETf1vJLYQ

 

 

 

Giro d’Italia: Ulissi nyerte az első emelkedő befutót – videó

Ulissi fölényes győzelme (Fotó: Stefano Sirotti)
Diego Ulissi
Diego Ulissi

2011 után ismét szakaszt tudott nyerni háromhetesen a Lampre-Merida még mindig csak 24 éves kiválósága: Diego Ulissi.

A mai napon Taranto és Viggiano között 203 kilométer várt a mezőnyre hullámos terepen, és sajnos az eső most sem kímélte a kerékpárosokat. Hamar kialakult egy 11 fős elmenés, Elia Viviani (Cannondale), Ben Swift (Team Sky), Tyler Farrar és Fabian Wegmann (Garmin-Sharp), Miguel Angel Rubiano (Colombia), Tony Hurel és Bjorn Thurau (Europcar), Marco Frapporti (Androni Giocattoli), Yonathan Monsalve (Neri Sottoli), Kenny Dehaes és Tosh Van der Sande (Lotto-Belisol) alkották a szökevénycsoportot, elosztva egymás között a sík és hegyi hajrákat.

Ulissi fölényes győzelme (Fotó: Stefano Sirotti)
Ulissi fölényes győzelme (Fotó: Stefano Sirotti)

A mezőny 25 kilométerrel a cél előtt zárt össze, és az utolsó 20-asra az eső is újból eleredt, aminek következtében pár bukás is volt. Szétszakadt a sor, az esélyesek közül Domenico Pozzovivo (Ag2R) csipkedhette magát, hogy visszazárkózzon. A végén egy 6 kilométeres, jórészt lankás emelkedőt kellett leküzdeni, a mászás nagy részében az előzőleg akciózó olasz Brambillát (OPQS) üldözte a megfogyatkozó mezőny.

Matthews megszenvedett a Maglia ROsa-ért
Matthews megszenvedett a Maglia ROsa-ért

Brambillát a Katyusa vezetésével megfogták, s egy kilométerrel a hajrá előtt Nicholas Roche (Tinkoff-Saxo) akciózott, a Katyusások azonban nem hagyták, a végére tulajdonképpen a legjobb hegyimenők maradtak elöl, de nagyon szépen küzdött a rózsaszínű trikós Michael Matthews is, aki végül megtartotta a trikót. Az utolsó 200 méteren az ilyen befutókon iszonyú robbanékony Ulissi egyértelműen a leggyorsabb volt, mögötte Cadel Evans (BMC) és Julian Arredondo (Trek) érkezett.

Videón az utolsó 10 kilométer:

Giro d’Italia 5. szakasz eredménye:

1 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida 5:12:39
2 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:01
3 Julian David Arredondo Moreno (Col) Trek Factory Racing
4 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
5 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo
6 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge
7 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha
8 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team
9 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
10 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team
11 Pierre Rolland (Fra) Team Europcar
12 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team
13 Dario Cataldo (Ita) Team Sky
14 Przemyslaw Niemiec (Pol) Lampre-Merida
15 Nicolas Roche (Irl) Tinkoff-Saxo
16 Georg Preidler (Aut) Team Giant-Shimano
17 Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
18 Maxime Bouet (Fra) AG2R La Mondiale
19 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team
20 Franco Pellizotti (Ita) Androni Giocattoli

Összetett állás:

1 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge 17:41:23
2 Pieter Weening (Ned) Orica Greenedge 0:00:14
3 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:15
4 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:19
5 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:00:26
6 Edvald Boasson Hagen (Nor) Team Sky 0:00:35
7 Nicolas Roche (Irl) Tinkoff-Saxo 0:00:37
8 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:00:41
9 Dario Cataldo (Ita) Team Sky 0:00:49
10 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:00:52

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Rózsaszínű reggeli: amikor a versenyzőknek már tele van a hócipője – jegyzet

a

A tegnapi esős szakasz után természetesen mindenkinek megvan a maga véleménye a neutralizációról, helyes-e adott körülmények között megváltoztatni az eredeti kiírást.

A 4. szakasz összefoglalója videón:

A tavalyi Giro d’Italia olyan időjárási körülmények között zajlott, hogy kiélezte a vitákat arról, meddig mehetnek el a versenyszervezők, hol van az a határ, amin túl már nem veszélyeztethetik a kerékpárosok testi épségét? 2013-ban kijelenthettük, hogy túlzás volt több szakaszt kijelölni a szűk, koszos dél-olasz utakon, hóhatár fölé vinni a mezőnyt, különösen napjainkban, amikor egyre nagyobb eséllyel produkál szélsőségeket az időjárás.

Nem csoda, ha az a szervezői hozzáállás, hogy szenzáció, a hangzatos számok, magasságok, az extremitások oltárán a versenyzők feláldozhatók – mert ők profik és ez a dolguk – kicsapta a biztosítékot a mezőnyben, és egyre többször látunk példát arra, hogy a bringások megmakacsolják magukat egy-egy szakaszon. Mellesleg még UCI-szabályok is léteznek, aminek értelmében például bizonyos hőmérséklet alatt nem indítható el a mezőny, és a mindenkori zsűri is dönthet adott versenyen a neutralizációról, figyelembe véve a veszélyeket és szem előtt tartva a kerékpárosok biztonságát. Akkor mi értelme kockáztatni a nagy valószínűséggel bekövetkező rosszat?

Giro 2013...
Giro 2013…

Tavaly láthattuk, hogy az eredetileg extrém nehéznek, extrém látványosnak, extrém izgalmasnak szánt útvonalból egy szakmailag csapnivaló verseny lett, mert kétnaponta rövidíteni, vagy törölni kellett a szakaszokat a hófödte hegyóriások között. Ez a „kerékpárversenyre” kíváncsi nézőknek sem jó és a versenyre sem vet jó fényt.

A másik megosztó kérdés a GT-ken manapság már szokásosnak számító komoly logisztikát igénylő és fárasztó transzferek szükségessége. Akárhogy is nézzük, a sportszerető átlagemberek még mindig a nagy körversenyeket, a Tourt, a Girót azonosítják a kerékpársporttal, nem tudják, mi az a Flandriai Körverseny, vagy Criterium Dauphine… Így kijelenthetjük, hogy a franciához vagy az olaszhoz nem hasonlítható, szerényebb kerékpáros kultúrával rendelkező nemzetek számára – és így a globális kerékpársport számára – hatalmas ünnep, illetve hatalmas üzleti lehetőség egy Grand Tour első szakaszainak megrendezése. A profi kerékpársportnak pedig szüksége van arra a profitra, ami ebből keletkezik, talán ezt a profi kerékpárosoknak és a profi csapatoknak is el kell fogadni.

Cadel Evans tárgyal a szervezői oldalról Marco Velo-val, akivel nemrég még együtt tekertek
Cadel Evans tárgyal a szervezői oldalról Marco Velo-val, akivel nemrég még együtt tekertek

Tegnap Bariban sokminden összejött, hiszen már ír földön is minden nap esett az eső, túl volt mindenki a fárasztó transzferen, várták, hogy majd végre kezdődik a napfényes Giro, erre Bariban ismét zuhogott a rajtnál. Többeknél talán betelt a pohár, eszükbe jutott a borzalmas tavalyi Giro, minden porcikájuk ellenkezett a napról napra kijutó szenvedéssel. A Bari városi kör pedig valóban több derékszögű kanyart tartalmazott az utolsó kilométereken, ahol – mint ahogy végül láthattuk is – valóban óriási volt a bukásveszély. Nem akaródzott hajtani, de igen ám, mi van a soktízezer nézővel az utcákon, vagy a sokmillió TV-nézővel? A profi versenyzőknek elméletileg ki kell őket szolgálni – mondják a másik oldalon.

Konkrétan a tegnapi esetben nagyon nehéz igazságot tenni, hiszen érthető, hogyan jutottak el a versenyzők a sztrájkhangulatig. Ugyanakkor, ha elfelejtjük az előzményeket, akkor egy szimpla esőről volt szó egy szakaszon, ami igen, veszélyesebbé teszi a versenyzést. Egy profi versenyzőnek viszont felkészültnek kell lennie annyira, hogy ilyen körülmények között is tud küzdeni a győzelemért.

Várakozó állásponton a mezőny - a közönség biztosan nem erre kíváncsi
Várakozó állásponton a mezőny – a közönség biztosan nem erre kíváncsi

Utóbbi gondolat egy újabb messzire vezető kérdést vet fel, ami a profi mezőny összetételével kapcsolatos. Az ezredfordulóig jóval kisebb létszámú volt a valódi profi mezőny, a bringások ismerték egymást, és a vidékeket, ahol évről évre versenyeztek, technikailag mindenki magasan képzett volt, vagy ha nem, be sem kerülhetett a pelotonba. Manapság szegmentálódott a kerékpársport, több a verseny, hallhattuk a nyilatkozatokból, hogy sokan – a nagyok közül is – életükben először tekertek ír utakon. A kerékpársport ilyesfajta „fellazulása” óhatatlanul nehezebben kontrollálhatóvá, veszélyesebbé teszi a versenyeket. Régebben a legnagyobb profik szinte mindenhol indultak, a mai GT-menők között viszont vannak, akik szezon közben szinte csak a Wattokkal foglalkoznak, egyre kevésbé ismerik a különböző „versenykörülményeket”.

Matthews sem boldogan rajtol el...
Matthews sem boldogan rajtol el…

Visszatérve a tegnapi napra, ha elvonatkoztatunk attól, hogy emberileg már négy nap után mindenkinek „tele volt a töke” az esős Giróval, szimplán csak esett az eső egy meglehetősen technikás – de még nem extrém – körben. És a kerékpársport nem teremsport, Bari lakossága joggal szeretett volna kerékpárversenyt látni. Nem véletlen, hogy premier plánban láthattuk tekerés közben vitatkozni a rendezőket, versenyzőket, csapatvezetőket. Végeredményben a zsűri ezúttal nehéz helyzetben jó döntést hozott. Neutralizálták az utolsó kört, vagyis az összetett menőknek és a kevésbé technikás versenyzőknek, segítőknek nem kellet brusztolni a hajrá előtt, aki viszont sprintelni akart a győzelemért, megtehette. Így a nézők sem maradtak izgalom nélkül, aki tv-n keresztül látta a Girót, valószínűleg élvezte a közvetítést, volt akció, veszély, dráma, cirkusz, ami kell a népnek. Ugyanakkor minimálisra sikerült csökkenteni a sztárokra leselkedő balesetveszélyt.

Egyetérthetünk abban, hogy a szervezők ezúttal nehéz körülmények között a helyzet magaslatán voltak?

Rózsaszínű reggeli: kezdődik az „olasz” körverseny, Rigoberto Uran értékel, Kittel feladta

Rózsaszínű reggeli: a favoritok egymáshoz képest, Cavendish válasza és egy bombahír!

Rózsaszínű reggeli: újabb csapás Puritónak; így szurkolnak az írek – képek

Rózsaszínű reggeli: kikockázva a bukás, Purito őrjöng, Uran elégedett – videók

________________________________________________

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

 

 

 

 

Trelock Trigo FS 300/85 hajtogatható zár

A Trigo sorozat igazán divatos tartozéka a kerékpározásnak, a tartókeret könnyen rögzíthető akár a kulacstartó helyére, akár közvetlenül a vázra, de minimális méretének köszönhetően a táskában sem foglal túl sok helyet. A becsukódást segítő fejkialakításnak köszönhetően a zár igen könnyen kezelhető, akár sötétben is.

trelock_trigo_2
A Trelock Trigo FS rendkívül praktikus használható kerékpárzár a mindennapos elintéznivalókhoz, könnyű, kisméretű, rövidebb lezárásokhoz megfelelő biztonságot nyújt. Számos magas szintű technológiával rendelkezik, speciálisan edzett TREDUR® acél alapanyagból készül ARMADON® zár páncélozással, a szegecsek ugyancsak speciális PLC™ cilinderes zár, a Click-In hajtogatórendszerrel mind a kinyitás, mind az összehajtás egy mozdulattal történik. Kétoldali szimmetrikus kulcs (amely szerencsére a gyártónál utánrendelhető), rozsdásodás elleni védelem és egy praktikus, gumírozott tartó avatja tökéletes társsá a Trelock Trigo FS modellt. Kezelése tényleg olyan intuitív, hogy még este, sötétben sem tart tovább a lezárás és kinyitás, mint máskor!

trelock_trigo_5

A Trelock Trigo FS 3-as biztonsági szintbesorolással rendelkezik. A Trelock által felállított 6 szintű biztonsági rendszer egy új szabványt jelent, amely megkönnyíti a vásárló számára a választást. Bár a kerékpárlopás ellen nincs 100%-os védelem, ugyanakkor egy megfelelő zár kiválasztása minimalizálhatja a kockázatot. Az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni:

  • Hol parkol a felügyelet nélkül hagyott kerékpár?
  • Milyen hosszú időre hagyjuk a kerékpárt felügyelet nélkül?
  • Mekkora a felügyelet nélkül hagyott kerékpár értéke?

A TRELOCK kerékpár zárak közüli választását megkönnyíti a zárak csomagolásán található Trelock parkoló óra. Ennek az egyszerűen és világosan felépített skálának a segítségével könnyen meghozhatja az ösztönösen helyes döntést, figyelembe véve a kerékpárja értékét és parkolási szokásait.

  • Biztonsági szint 1-3: Napközbeni, rövid idejű parkolás
  • Biztonsági szint 4-6: Hosszú idejű, akár éjszakán át is tartó parkolás

trelock_trigo_6
Technológiák:

  • TREDUR acél: A nagy keménységű edzett külső réteg, ütés, vágás, és fűrészelés ellen, míg a szívós belső mag a fagyasztás, és a hajtogatás ellen nyújt védelmet.
  • PLCTM cilinder zár: A Trelock nagy pontosságú, és eredeti szabványok szerint kialakított zárbetétje kiemelkedő biztonságot nyújt, megfúrás, valamint külső manipuláció elleni védelemmel is rendelkezik.
  • Kulcs szerviz: A linken keresztül regisztrálhatja kulcs kódját, és ezen szolgáltatás igénybevétele esetén nem kell aggódnia, ha elvesztené a kulcsait, mivel bármikor kényelmesen rendelhet tartalék kulcsot.

trelock_trigo_3

trelock_trigo_4Jellemzők:

  • könnyű, kis terjedelmű, de erős
  • 3-as fokozatú biztonsági szint
  • speciálisan edzett TREDUR® acél
  • ARMADON® zár páncélozás
  • PLC™ cilinderes zár
  • a Click-In rendszernek köszönhetően kivételesen könnyű kezehetőség
  • kétoldali szimmetrikus kulcs, utánrendelhető
  • rozsdásodás elleni védelem
  • praktikus, gumírozott tartó
  • 165 mm-es szelvények
  • 85 cm teljes hosszúság
  • 19.5 x 5.5 x 4 cm összehajtott méret
  • 750 g össztömeg

Videobemutató itt nézhető meg

Bikestore24.hu ár: 14.900.- Ft

További információ a webshop honlapján

trelock_trigo_7

Szlovák győzelem a Visegrádi 4-ek kerékpáros versenysorozat első napján

Lengyelországban vette kezdetét az idén UCI kategóriás kerékpárversenyként zajló V4, azaz a Visegrádi 4-ek – Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország – által rendezett esemény.

10356580_10202342821145473_1220142517_n

Az első napon Polkowice és Wroclaw között nagyjából sík terepen kellett megtenni 170 kilométert a nemzetközi mezőnynek, az időjárás Lengyelországban is esős, nedves volt. A győzelmet a szlovák Erik Baska szerezte meg a Dukla Trencin csapatából, a cseh Jiri Hochmann előtt. Magyar versenyzőnek nem sikerült UCI-pontszerző helyen végezni. A versenysorozat négy UCI 1.2-es versenyből áll, csütörtökön Csehországban, pénteken Szlovákiában, szombaton pedig Magyarországon szurkolhatnak a bringásoknak, a szombati Hungarian GP-n a magyar bajnok Lovassy Krisztián is tervezi a részvételt, de kontinentális csapatunk, az Utensilnord is indul a futamokon, valamint a legjobb magyarokat is láthatjuk más csapatokból.

Aki szeretne szurkolni a versenyzőknek, megteheti ezt a Győr-Komárom-Nyergesújfalu-Esztergom-Visegrád útvonalon. A 152 kilométeres szakasz délben rajtol a győri ETO Parkból, és a mezőny fél 3 után érkezhet Visegrádra, ahol három és fél hegyi kört tesznek meg, majd 4 óra előtt kerülhet sor a befutóra a bobpálya tetejénél.

A magyar verseny útvonala
A magyar verseny útvonala

 

Eredmény – Grand Prix Poland:

1. BASKA Erik (SVK) Dukla Trencin Trek
2. HOCHMANN JIRI (CZE) JiriTeam Dukla Praha
3. DETKO Artur (POL) Mexller
4. WOJCIECHOWSKI Piotr (POL) Mexller
5. DABKOWSKI Konrad (POL) ActiveJet Team
6. KIRPSZA Piotr (POL) BDC Marcpol
7. GRONKIEWICZ Kacper (POL) BDC Marcpol
8. BISSINGER Florian (GER) WSA-Greenlife
9. NOWAK Mateusz (POL) CCC Polsat Polkowice
10. HOSEK Josef (CZE) Bauknecht – Author

További magyar vonatkozású eredmények:

26. RÓZSA Balázs – Utensilnord
46. KUSZTOR Péter – Amplatz – BMC
88. MAZZI Alessandro – Utensilnord
98. BENDEGÚZ Bernárd – Utensilnord
DNF MADDALUNO Gennaro – Utensilnord
DNF KENYERES Ábel – Utensilnord

.

Giro d’Italia: „Ki marad állva?” verseny az első olasz szakaszon (videó)

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

Komoly perpatvarral kezdődött a Giro d’Italia 4. szakasza, Bariban ugyanis Írországhoz hasonlóan szakadó eső várta a mezőnyt, a bringásoknak pedig nem akaródzott tekerni.

Rigoberto Uran valószínűleg nem ilyen folytonosságra gondolt tegnapi nyilatkozatában, az ír időjárás, a transzfer, a pihenőnap ellenére már rögtön a verseny elején fáradt és ideges lehet mindenki. A mezőny sprinter sztárja, a két szakaszt nyerő Marcel Kittel tegnap este be is lázasodott, így már ma nem is állt rajthoz.

A Bari környékén kijelölt 112 kilométeres etap feszülten indult, illetve nem indult, mert a bringások csak lassan gurultak, neutralizálni akarták a távot a veszélyesen csúszós utak miatt. Érdekes kérdés ez, igazuk volt-e vagy sem… Tavaly sokszor egyértelműbb volt a helyzet, hiszen az szervezői hiba is, hogy hóhatár fölött, vagy iszonyú mocskos, rossz utakon jelölik ki az útvonalat, nem gondolva arra, hogy a versenyzők emberek.

Ma viszont az történt, ami bármikor megtörténhet kerékpárversenyen, esett az eső. Eső miatt pedig nem szokás lefújni egy versenyt, hanem versenyezni illik, még akkor is, ha elismerjük, hogy „a dél-olasz utak csúszósabbak ilyenkor, mint az írországi aszfalt” – ahogy a rózsaszínű trikós Matthews nyilatkozta. Profi kerékpárosokról van szó, az országúti kerékpározás pedig nem teremsport.

A szakasz derekán, mikor megérkezett a mezőny a városi körbe (amiből nyolcat kellett megtenni), odáig fajult a helyzet, hogy a zsűrinek kellett pénzbüntetéseket osztani, hogy végre kerékpársporthoz méltó képet mutasson a mezőny. Hamarosan fel is pörgött kicsit a tempó, majd az eső is alábbhagyott. Az utolsó körre azonban ismét eleredt a zápor, még szerencse, hogy a szervezők úgy döntöttek, az összetett állást az utolsó előtti kör áthaladási ideje szerint számolják.

A sprintre így kezdetét vette a „Ki marad állva?” verseny, az utolsó kilométereken szinte minden kanyarban történt bukás. Lefeküdt a komplett Cannondale sor Vivianival, voltak, akik nem is mentek bele a csatába, végül a Giant-Shimano sor maradt elöl létszámfölényben, Roberto Ferrarival (Lampre-Merida), Giacomo Nizzolóval (Trek) és Nacer Bouhannival (FDJ). Azzal a Bouhannival, aki eléggé felpörgette nem sokkal előbb a rendszert, ugyanis egy defektből kellett felérnie az utolsó körben.

A Giant-Shimano azonban nem tudta kihasználni, hogy négyen voltak három ellen, talán több értelme lett volna támadni-kihagyni, mint megpróbálni megcsinálni a klasszikus felvezetést. Főleg úgy, hogy a célegyenesre fordulva a leggyorsabb ember, a szlovén Luka Mezgec problémával is küzdött, nem tudott hajrázni, így a felvezető embernek, Veelersnek kellett megindulni. A hollandot aztán a korábbi francia bajnok Bouhanni könnyedén levadászta és élete első GT-győzelmét aratta.

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it
Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

Videón a szokatlan sprint:

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]http://www.youtube.com/watch?v=d7uHXtVAWfU[/youtube]

 

Giro d’Italia 4. szakasz eredménye:

1 Nacer Bouhanni (Fra) FDJ.fr 2:22.06
2 Giacomo Nizzolo (Ita) Trek Factory Racing
3 Tom Veelers (Ned) Team Giant-Shimano
4 Roberto Ferrari (Ita) Lampre-Merida
5 Elia Viviani (Ita) Cannondale
6 Matteo Montaguti (Ita) AG2R La Mondiale
7 Kenny De Haes (Bel) Lotto Belisol
8 Luka Mezgec (Slo) Team Giant-Shimano
9 Bert De Backer (Bel) Team Giant-Shimano
10 Francesco Chicchi (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo

 

Összetett állás:

1 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge 12:28:43
2 Alessandro Petacchi (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:08
3 Daniel Oss (Ita) BMC Racing Team 0:00:10
4 Luke Durbridge (Aus) Orica Greenedge 0:00:14
5 Ivan Santaromita (Ita) Orica Greenedge
6 Svein Tuft (Can) Orica Greenedge
7 Pieter Weening (Ned) Orica Greenedge
8 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:19
9 Pieter Serry (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
10 Serge Pauwels (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team

 

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.