Home Blog Page 847

SRAM elektronikus váltórendszer a kaliforniai körversenyen és a szabadalmi hivatalban

Sasszermű újságírók azonnal kiszúrták, hogy az egyik SRAM által szponzorált versenyző gépén valami nem stimmel. A fotók alapján a SRAM egyértelműen egy merőben újszerű elektronikus váltórendszer kifejlesztésének előre haladott fázisában van: a prototípus megjelenése és kidogozottsága alapján a forgalmazás sem lehet túl messze.

sram_elektronikus_4

A BikeRadar emellett hozzájutott a SRAM szabadalmi bejegyzéséhez is, de először nézzük, hogy a képeken mit látunk! A fékváltókaron egy-egy nyomógomb található, a szabadalmi bejegyzés szerint egyik fel, másik lefele vált, létezik intelligens üzemmód, amikor az első váltást ezek alapján a rendszer automatikusan végzi első átdobó pozíciófinomítással kiegészítve, de a két gomb egyszeri megnyomása a manuális első váltást is lehetővé teszi. Egy jövőbeli 1X11-fokozat rendszer esetében pedig az első váltás amúgy is felesleges…

sram_elektronikus_1

Bár a képeken vezetékeket látunk, azok nem vezetnek sehova, a vázból kihúzhatók. Az „ellenség megtévesztése” céljából kerültek bele, egyszerű számítástechnikai alkatrészek. A szabadalom egyértelműen vezeték nélküli, kódolt jelátvitelt mutat, bonyolult kommunikációs protokollal, amely a szakértők szerint leginkább a mai bluetooth rendszerrel mutat hasonlóságot. Emellett számos olyan funkciót is véd a szabadalmi bejegyzés, amely valószínűleg az elektronikus szett első generációjában még nem szerepel. Ilyen például az MTB alkatrészcsaládra szabott változat, amivel jelenleg még egyetlen más alkatrészgyártó sem rendelkezik.

sram_elektronikus_3

Mivel a SRAM mindig is a lehető legkönnyebb alkatrészcsaláddal rukkolt elő, ez látszólag most sem lesz másképpen. A konkurens két rendszerhez képest a legnagyobb újítás, hogy a jelátvitel nem folyamatos, hanem kizárólag az üzenet továbbításáig üzemel, egyéb időszakban a rendszer alvó üzemmódban van. Ha váltani szeretnénk, akkor a gomb megnyomása egy ébresztőjelet küld, majd a kért egység fogadókész lesz. Ezután megy át az üzenet, majd minden visszaáll alvó üzemmódba. Természetesen a technika mai fokán a folyamat nem érzékelhető: csak milliszekundumokkal tart tovább, mint a folyamatos kapcsolattartás.

sram_elektronikus_2Mi az előnye ennek a kissé bonyolultabb kommunikációnak? Elsődlegesen az energiatakarékosság, így a ma megszokott nem éppen apró és könnyű akkumulátorok kisebbek és könnyebbek lehetnek, az egyes egységekbe integrálhatók. Az így megtakarított tömeg jelenti válhatóan a konkurensekhez viszonyított lényegi súlycsökkentést.

Forrás: BikeRadar

Móri karika „Pepével” május 24-én

Móri Karika

Scherer Péter színész, a Jancsó filmek közkedvelt figurája, Pepe biciklizéssel agysérülteken segít május 24-én, Móron!

IdénScherer Péter színész, aki a Jancsó filmeken kívül olyan népszerű filmek szereplője is volt, mint pl. a Kontroll, Magyar vándor, Argo, Made in Hungária, A vizsga stb…. agysérültek megsegítéséért bringázik Móron!

rajt 5.

Május 24-én, 8. alkalommal rendezik meg Móron a MÓRI KARIKA jótékonysági kerékpáros túrát, amelynek egyik célja a Cortex – Agysérültekért Alapítvány (Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért) segítése. Az alapítvány nem veleszületett agyi károsodásban szenvedő agysérültek (daganatos vagy pl. balesetben, agyvérzésben megsérült betegek) utógondozását, pszichoszociális rehabilitációját vállalja.

A másik cél a móri Városi Közművelődési Közalapítványon keresztül a Szent Flórián szobor restaurálásának támogatása.

Scherer Péter nagy örömmel csatlakozik a jótékonykodó bringásokhoz, mert azon kívül, hogy imád kerékpározni, és gyakran a hétköznapokon is kétkerekű járgánnyal közlekedik, a városhoz rokoni szálak fűzik. A legfontosabb számára mégis a két karitatív cél. Az egyik, hogy részvételével hozzájárul az agysérülésen átesett beteg emberek rehabilitációjához, a másik, a móri Szent Flórián szobor restaurálásának támogatása.

A rendezvény lokálpatrióta érzelmektől vezérelve 2007-ben startolt. Dr. Orosz Zsolt móri születésű orvos, barátai segítségével írországi tapasztalatait honosította.

A résztvevők négy táv között választhatnak: hosszú táv: 110 km, középtáv: 50 km, rövidtáv: 25 km, és gyermekeknek a városon belüli 10 km-es táv.

.

Miután a MÓRI KARIKA nem éles verseny, hanem egy jótékonysági teljesítménytúra, lényeg,az örömteli karikázás!

A legjobbak, ahogy az elmúlt 7 évben, 2014-ben isMór város polgármesterétől,Fenyves Pétertől vehetik át a Vándorkupákat.

A szervezők bíznak abban, hogy ismét sok embernek lesz kedve kerékpárra pattanni és élvezni a Vértes és a Bakony közötti tekerést, hogy a nevezési díjakból minél több pénz gyűljön össze az agysérültek, valamint a móri Szent Flórián szobor rekonstrukciójánaktámogatására.

A rajt május 24-én Mórón a Láncos-kastély előtti téren 10 órakor lesz.

Az érdeklődők bővebb tájékoztatást a http://mori-karika.hu/ oldalon találnak.

Gepida Sirmium 650B MTB kerékpár

A Geplida azon hazai márkák egyike, amely negyed évszázados története során töretlen fejlődést mutat, mára már nemcsak itthon, hanem a Lajtától keletre is gyakran szerepel a vásárlók kívánságlistáján. Így nem meglepő, hogy a Gepida az új 650B kerékméretre a nagy konkurensekkel egy időben ad választ: íme a Sirmium 650B, kedvező árfekvésben, ennek ellenére meglepően gazdag felszereltséggel!

A 650B köztes MTB kerékméret, a felni átmérője 4,5%-kal nagyobb, mint egy hagyományos 26”-os, de 6,5%-kal kisebb, mint a 29”-es. Bevezetésének fő a célja, hogy egyesítse a két kerékméret előnyeit: a gyorsíthatóság szempontjából igen fontos a kerék átmérője és a forgó tömeg, itt a 29”-es kerekek hátrányban vannak kisebb társaikhoz képest. A nagyobb kerék viszont sokkal jobban tartja a lendületet, könnyebben gördül át a köveken, gyökereken. A 27,5”-es kerekek egyfajta optimális megoldást kínálnak minden területen. Várhatóan a 650B tömeggyártásban le fogja váltani mind a nagyobb, mind a hagyományos 26”-os méretet: azok legfeljebb speciális igények kielégítésére lesznek hivatottak.

gepida_sirmium_650b_1

2014-ra a nagy gyártók többsége kínál 650B-s bringákat és alkatrészeket, a „mi kerékpárunk”, a Gepida láthatóan nincs lépéshátrányban e téren. A Sirmium 650B megbízható, tartós kerékpár, a magyar pénztárcához mért áron. A váz esztétikus megjelnésű 6061 alumínium ötvözet modern 650B kerékméretre optimalizált geometriával, így az irányítással sem lesz gond. A 150 ezer forint alatti ár ellenére kiváló Avid mechanikus tárcsafékekkel szerelt, Shimano Alivio hátsó váltó, állítható keménységű és blokkolható első villa teszi teljessé a „csomagot”. A 8-fokozatú hátsó váltórendszer a HG lánckerekeknek köszönhetően pontos és gyors, és a hasonló árszintű 9-fokozatos rendszerekhez képest mindenképpen megbízhatóbb: várhatóan két év múlva is ugyanígy teljesít, karbantartást pedig nem nagyon igényel. A kiegészítők igényes, könnyű darabok, az enyhén emelős kormány formája jól eltalált. A Schwalbe Rapid Rob köpeny vagy a Selle Royal Seta nyereg pedig a Sirmiumnál lényegesen drágább bicajokon sem lógna ki a sorból.
[divider scroll_text=”Gepida Sirmium 650B”]

gepida_eurobike2012_34

Jellemzők:

  • Váz anyaga: 6061 alumínium ötvözet
  • Villa: SR Suntour XCM ML (100mm)
  • Váltókar: Shimano ST-EF51 (3×8)
  • Hátsó váltó: Shimano Alivio
  • Első váltó: Shimano TX-50
  • Hajtómű: Shimano FC-M171 (42/34/24 – 175mm)
  • Hajtóműcsapágy: FAG 122,5mm
  • Fogaskoszorú: Shimano HG31-8 (11-32 fog)
  • Kerékagy: Gepida alloy disc 36H
  • Felni: Beretta Disc25 36H
  • Fék: Avid BB5 (180/160mm)
  • Fékkar: Shimano ST-EF51
  • Külső gumi: Schwalbe Rapid Bob 27.5×2.25”
  • Stucni: Gepida LA-4 (90mm)
  • Kormány: Gepida alloy (640mm)
  • Nyeregcső: Gepida alloy (31,6x400mm)
  • Nyereg: Selle Royal Seta
  • Súly: 13,6kg
  • Szín: fehér; matt fekete
  • Vázméret: 17; 19; 21”
  • Kerékméret: 27.5″

[divider scroll_text=”Gepida Sirmium 650B”]
Javasolt fogyasztói ár: 149.900 Ft

További információ a forgalmazó honlapján

gepida logo

Rózsaszínű reggeli: kezdődik az „olasz” körverseny, Rigoberto Uran értékel, Kittel feladta

Az ember mindig többet akar, a javítás pedig Giro d’Italia győzelmet jelent – nyilatkozta Rigoberto Uran a pihenőnapon. A kolumbiai győzelmére egyelőre merész lenne tippelni, de az első olaszországi hét után jó eséllyel láthatja majd rózsaszínben a további esélyeket…

Írország szépségei után végre az olaszok köszöntik a mezőnyt
Írország szépségei után végre az olaszok köszöntik a mezőnyt

Sokan fogalmaznak úgy, hogy ma kezdődik a valódi Giro d’Itala, és valóban, mintha tegnap érkezett volna mindenki a rajt helyszínére, Bari városába, ma pedig egy könnyed, alig több mint 100 kilométeres etap következik, hogy az esélyesek átmozgassák magukat az utazás után, a sprinterek meg hajrázzanak egy jót.

A folytatás azonban kőkemény: keddtől csütörtökig három kétszáz fölötti szakasz, ráadásul szerdán és csütörtökön is emelkedik a befutó, a favoritok sem sunnyoghatnak. Különösen a csütörtöki emelkedő lehet nehéz, több mint nyolc kilométer, több mint 5%-os átlagmeredekség, itt még a „nagyok” között is kialakulhat időkülönbség.

Kávészünet a pihenőnapon Bariban
Kávészünet a pihenőnapon Bariban

A fárasztó kilométergyűjtés után pedig hétvégén két hegyi szakasz, melyek nem hasonlíthatók nehézségben a harmadik hét hegyóriások között kígyózó penzumaihoz, de ha valakinek rosszul reagált a szervezete a hosszú etapok által okozott terhelésre, esetleg becsúszott egy kis betegség, nagyon könnyen „letérdelhet” vasárnap, és előfordulhat, hogy nagy névtől is búcsúzunk majd, mint dobogóesélyestől.

A szakaszok részletes bemutatása ide kattintva olvasható: A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

Az ausztrál sprinter, Michael Matthews érkezik rózsaszínben Olaszországba
Az ausztrál sprinter, Michael Matthews érkezik rózsaszínben Olaszországba

Az összetettben Joaquim „Purito” Rodriguez jött ki legszerencsétlenebbül az „írországi mókából”, az elmúlt napokban bőven olvashattunk tőle kommenteket ezzel kapcsolatban. Nincs azonban veszve semmi, ahogyan a topfavoritok közül legjobb helyen álló Rigoberto Uran sem tett még nagy lépést a Giro megnyerése felé. Ezúttal a kolumbiai segítségével értékeljük a jelenleg kialakult helyzetet:

Az igazság, hogy minden remekül alakult. nagyon jó időfutammal kezdtünk, és a csapat jobban nem is tudott volna védeni a következő két szakaszon, túléltem Írországot. Időfutamban nagyon jó ez a csapat, készülnek rá, és eredményesek is. Hihetetlen jó magam mellett tudni egy olyan versenyzőt, mint Petacchi, a tapasztalata és az eredménylistája is lenyűgöző, de mindenki nagyszerűen dolgozott a három írországi szakaszon, arra koncentrálva, hogy jó pozícióban tartsanak. Az Omega óriási rutinnal rendelkezik az ilyen szeles, esős körülmények között való versenyzésben; akárcsak a klasszikusokon, ebben a legjobbak a világon. Én, mint kapitány, nagyon jól éreztem magam.

Rigoberto Uran
Rigoberto Uran

Megpróbáljuk megismételni a tavalyi eredményt, vagy javítani, Írország után még minden nyílt. Nos igen, „javítani” az a Giro-győzelmet jelenti, az ember mindig többet akar. A csapat és én is ezen dolgozunk, és a célunk, hogy ugyanúgy folytassuk, ahogy eddig csináltuk. Én napról-napra szeretek versenyezni és még sok van hátra, belülről azonban nagyon jól érzem magam, minden nap jobban. Szeretném, hogy minden így menjen tovább, a folytonosság nagyon fontos.

A csütörtöki etap elég nehéz lesz, több mint 240 kilométer, a végén befutó a Montecassinón. Úgy gondolom, az olyan versenyezők, mint Purito már ezen a héten próbálkozni fognak. Nekem várni kell még, hiszen van egy kis előnyöm, így megpróbálom követni őt és Quintanát, ha támadnak. De meglátjuk, hogy alakul a verseny, én nem nagyon szeretek jósolni, hogy mi történik majd, vagy mi nem. Nem tudom, hogy fogok-e támadni, vagy nem, mindent szakaszt napról-napra tervezünk az esti csapatgyűlésen.

S végül egy rossz hírrel frissítjük cikkünket: a két szakaszt nyerő német Marcel Kittel lázas megbetegedésére hivatkozva feladta a Giro d’Italia-t, ma már nem áll rajthoz. Már a harmadik szakasz után is látni lehetett, hogy nagyon el volt készülve a győzelem után, amit egyébként egy ír srác nem mindennapi nézőpontból örökített meg:

kittel_selfie

 

Miután sokan óriási tiszteletlenségnek tartották, hogy a levegőért kapkodó sprinterrel készített selfie-t, Mccarthy végül bocsánatkérő levelet küldött Nicholas Roche-on keresztül, szánva-bánva bűnét:

BngbpeBIcAASo4N

 

Rózsaszínű reggeli: a favoritok egymáshoz képest, Cavendish válasza és egy bombahír!

Rózsaszínű reggeli: újabb csapás Puritónak; így szurkolnak az írek – képek

Rózsaszínű reggeli: kikockázva a bukás, Purito őrjöng, Uran elégedett – videók

________________________________________________

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Belgiumi teljesítménytúra-ajánló és versenybeszámolók Kormos Veronikától

Hogyan illeszkedik egy többnapos kerékpáros teljesítménytúra az edzésprogramba? Kiderül Kormos Veronika írásából, a Bizkaia versenyzőnője arról számol be, hogy, mi történt a legutóbbi világkupa óta.

Az elmúlt pár hétben a legfontosabb változás, hogy új edzővel kezdtem el dolgozni. A szezon közbeni váltás nem épp a legoptimálisabb, de jobb később, mint soha, és nem voltam elégedett a teljesítményemmel. Egy (a csapatomtól független) belga trainer vette át a teljes körű irányítását az edzésprogramomnak. Már pár hét után megelőlegezhetem kijelenteni, hogy kiváló döntés volt a váltás.

10362414_798475876843447_901010325_n

A magyar szezonnyitó után nem sokkal visszarepültem Belgiumba. Gyors pillanatnyi állapotfelmérés, és a gyakori betegeskedésem, versenynaptáram ismeretében úgy döntöttünk, hogy nagyon fontos lenne az alapzónámon dolgozni, mert korábban túl sokat edzettem magas intenzitással. A húsvéti hosszúhétvégén így beiktattunk a programomba egy 3 napos teljesítménytúrán való részvételt, a Luxemburg Cycling Tourt. Összesen 300 km-t edzettünk az Ardennekben, több mint 5000 m szinttel.

Néha a luxemburgi, néha a belga oldalon haladt a kijelölt útvonal. Houffalize igényes sporthotelében volt az esemény központja, a résztvevők szálláshelye. Az utolsó szakasz befutójának a luxemburgi Clervaux adott helyet, hangulatos történelmi város a hegyek között. Kiváló, precíz szervezésű kerékpáros teljesítménytúra volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek megfelelő felkészültség mellett az LCMT-t, életre szóló élmény.

10362488_798475093510192_1337227621_n

A következő jelentősebb visszajelzést aktuális formámról az elmúlt hétvégi belga versenyek adták. Május 10-én Snaaskerke-ben indultam. Belgium nyugati részén a tengerpart közelében 11 kör volt a táv egy 8,2 km-es sík körpályán. Az eső, 50 km/h-s szél, 12 fok és a szélezés már az első kör végére megfelezte a 60 fős mezőnyt. Az egész pálya nyitott volt.

Az oldalszeles részek voltak a legnehezebbek, ahol az erős széllökések miatt alig lehetett szélárnyékot fogni bárki mögött. A mezőnyünk többnyire 50-60kg súlyú versenyzőkből áll, úgyhogy engem is, ahogy a többieket is párszor rendesen oldalra dobott a szél. Végül 27.-ként érkeztem célba. A győztes a nemrégiben pálya világbajnoki címet szerzett belga Kelly Druyts lett, a Topsport Vlaanderen versenyzője. Mi csak ketten indultunk a Bizkaia-ból, a Gentben tanuló csapattársam, Irene sajnos aznap feladni kényszerült a versenyt.

10362725_798475270176841_855624088_n

Vasárnap Dél-Belgiumban Vallónia térségében versenyeztem, Wodecq-ben. Az időjárási körülmények maradtak teljes mértékben azonosak az előző napival. Sajnos reményeimmel ellentétben nem volt igazán meredekebb emelkedő. 13 kör volt a táv egy 7,3 km-es hullámos körpályán. A korai szélezések itt is hamar jelentősen szelektálták a mezőnyt. Sajnos pár kör után beütött nálam a balszerencse és egyszer csak konkrét robbanással „elszállt” a hátsó kerekem, azon nyomban felnin voltam.

Ezeken a rendszerint teljesen lezárt, körpályás belga (és holland) versenyeken nincs kísérés csak záró kocsi a mezőny után (amiben nincsenek tartalékkerekek). Így hacsak nem olyan „szerencsés” a versenyző, hogy a defekt épp ott éri, ahol áll valaki az út szélén és azonnal kap kereket, véget is ér számára a verseny. Olyan, hogy a következő körben visszaállás, nincs. Nagyon bosszantó volt… Azért volt minek örülni is, Irene csapattársam 4. helyen érkezett, a győztes ismét a Topsport csapatából került ki, Kaat Hannes nyert.

Május 13-án átrepülök Biarritzba, a 3 napos Emakumezko Gipuzkoako Itzulia elnevezésű baszk versenyen fogok indulni csapatommal május 16-,17-,18-án. Szép hetet mindenkinek!

Fotók: Luc Blouwe (Snaaskerke) , Florent Bouchat (Wodecq)

Dósa Eszter blogja: Hegau Bike Maraton, Singen: az “országúti” maraton

A pálya tekintetében mindenképp. Vasárnap Singenben dörzsöltség és az “országútis” rutin diadalmaskodott, számomra pedig a tanulópénzt jelentette.

Singen1

De azért nem szomorkodom, hiszen “erőből” így is meg tudtam érkezni a negyedik helyen a 81 km-es, 2000 m szintemelkedést tartalmazó, kegyetlen szeles pályán.

A múlt heti versenyt követően Crombachban maradtunk még pár napig, s újdonsült barátunkkal Joey-val bejártuk a Houffalize környéki montis terepet, többek között a régi világkupa-pályát, illetve az aktuálisan használt XCO-pályát.

houffalize_p5

Kérdésemre, hogy ti. miért nem rendeznek itt világkupát újra, Joey elárulta: az új polgármester annyira nem pártfogolja az eseményt az anyagi vonzata miatt. Azért elég keményre sikeredett egy-két új nyomvonal: a dh-sok is megirigyelnék!

houffax

Számomra persze a régiek begyakorlása is önmagában nagy előrelépés volt.

houffalize_p1

Fura dolog ez, inkább csak a bátorságom hiányzott, a talaj erre annyira bringás-barát, hogy még akkor is teljesíthetőek voltak a lejtők, amikor már patakokban (szó szerint!) folyt le egy-egy nyomvonalon a víz.

houffalize_p2

Ugyanis Belgiumban az év ezen időszakában bármikor kerekedhet egy zivatar, bőrig ázni, mondhatni, a napi bringás rutin része.

Nekem azért annyira nem vált még természetessé a napi többszöri elázás, így sikerült egy kis megfázást is összeszednem, ami – szerencsémre – fejfájással és orrfolyással átvészelhető volt.

Péntek délután istenhozzádot mondtunk Joey-nak és ennek a különleges kis országnak, s szombaton délelőtt már a hónap végén esdékes albstadti XCO világkupa nyomvonalát térképeztük fel. Vagy legalábbis próbáltuk. :-)

Amit találtunk, több mint izgalmas: “combos” hegymenetek, s rafinált, lelépésekkel, 180-fokos kanyarokkal megspékelt lejtők – s még nem is láttunk mindent! Ami külön nehezítette helyzetünk: frissen szórt fehér murvakő borítja a pályát. Egyrészt tökjó, mert a sár eléggé agyagos, így gyorsan futóversennyé válna a pálya egy-egy kiadós zivatart követően. Most viszont, míg nem dolgozták be a talajba, nagyon oda kell figyelni, hogy el ne kaparj.

A kedvenc lejtőzős részem a sziklás lépcsőhármas – bár beletelett pár próbálkozásba (s pár karcolásba), míg sikerült kivitelezni – pedig csak nagyobb tempó kellett volna. Mert van, amit lassan egyszerűen nem lehet megoldani.

A kis technikai “továbbképzésem” ezzel be is fejeződött a hétre, s délután továbbautóztunk Singenbe. Nevezés, szálláselfoglalás, vacsora, előkészület másnapra; a szokásos menetrend.

Habár jól aludtam, reggel korántsem éreztem magam annyira “egyben”, mint az elmúlt hétvégén, a Roc d’Ardenne versenyen. Igazából nem is tudom, miért. Kialudtam magam, a megfázás sem zavart (a fejem nem fájt), a reggelit is jól időzítettem, a Kross R+ is készen állt a megmérettetésre…

Ezt még alaposabban ki kell elemeznem, asszem…

singen6

A rajt jól sikerült, az első bolyban haladtam, sőt, az első kemény emelkedőn át is vettem a vezetést, méghozzá úgy, hogy a többiek nem is tudták tenni rám a kereket, szépen el is távolodtam. Ja igen, a “többiek”!

singen4

Most sem ígérkezett 81 km sétagalopp, hiszen tiszteletét tette többek között az osztrák bajnok, Kristina Kolmann, vagy az a német bajnok Silke Schmidt, aki tavaly az XCO olimpiai bajnok Sabine Spitzet utasította maga mögé a német maraton bajnoki trikóért folytatott küzdelemben, illetve a három svájci kollegina, köztük az a Milena Landtwing, aki korábban svájci bajnok és TransAlp-győztes is volt már…

singen5

Mintegy 20-25 perc elmúltával meg is elégelték, hogy elöl vigéckedek, s úgy ledurrantottak egy hosszú kétnyomos, majd schotteres lejtőn, hogy csak lestem. Pedig én sem a fékkarba kapaszkodtam…

Sebaj, ha a kis sík szakaszon nem is, a következő emelkedőn biztosan felérek az ötös fogatra. Aha, ahogy Esztike azt elképzelte… :-(
Csupán pár dolgot nem vettem számításba. A brutális szelet, ami párszor majd’ kikapta a kezemből a kormányt (egyébként a legundokabb mind közül az oldalszél), illetve hogy “pofaszélben” picit több energia kell ugyanazon tempóhoz. Emellett az is téves elképzelés volt, hogy egymagam majd felérek egy ötfős bolyra, akik valószínűsíthetően össze fognak dolgozni, mintha csak országúti versenyen lennénk…

singen8

Félreértés ne essék, nem a hatalmas egóm mondatta velem, hogy úgyis megfogom őket, hanem a soványka országútis rutinom…

Akkor bezzeg nem volt deja vu-m, csak most, így utólag, hogy “jé, nem ugyanígy szívattam meg magam tavaly az Országúti Mezőny OB-n, hogy szinte végig elöl hajtva, egyéni időfutamot nyomva felvezettem a lányoknak az utolsó sprintet…?

Harmadszor már nem szeretnék ilyen botor lenni!

Szóval igen, először a második bolyban ragadtam Kristinával és egy általam ismeretlen lánnyal, majd őket leszakítva magányos farkasként küzdöttem tovább, arra nagyon odafigyelve, hogy a pulzusom próbáljam tartani.

A második körre indulva Viktortól az XX-Force-szal teli és RQmax bogyóval feltuningolt kulacsot átvéve hallom az infót, hogy ketten leszakadtak a kezdeti ötfős bolyról, s csupán 1 percre vannak előttem, s nem nagyon dolgoznak össze…
Egy kemény kaptatón indítottam támadást, ekkor egyiküket sikerült is leszakítani, a másik lány viszont az akciómat látva rákapcsolt, így őt még hajkurásztam egy öt-tíz percen át. Mikor végre utolértem, beálltam mögé, kényelmesen frissítettem, majd utaztam rajta, piszok módon. :-)

Ekkor már közeledtünk a harmadik órához. “Megérkezésem” után pár perccel a leányzót már kezdhette bosszantani a “potyázásom”, s egy enyhe szembeszeles emelkedőnél intett, hogy menjek már előre. Megyek én, ha szeretnéd! – gondoltam, s a jobb oldali sávba váltva elkezdtem küldeni neki, ahogy csak bírták a lábaim. Ha valamit, akkor végre azt sikerült megtanulnom, hogyan előznek az országútisok. :-)
Hátra, természetesen egy pillanatra sem néztem, csak igyekeztem minél nagyobb fordulattal tartani a sebességem, közben abban reménykedve, hogy nem bír visszajönni rám.

singen7

Az utolsó frissítőpontnál, 15km-re a céltól 15 mp-re duzzasztottam az előnyöm (amit persze csak utólag tudtam meg Viktortól). Jól tudtam, hogy nem szabad visszavennem, a kis előny nem előny, a célig ki kell tartani.

Különösen azért, mert ekkor már igencsak sok hobbistát sikerült utolérni. A pálya egyetlen egynyomos ösvénye előtt – ááá! Mert hát szólhatok én, hogy “bitte, entschuldigung, rechts vagy épp links”, ha szegények nem tudnak elengedni, mert nem hiszik, hogy el tutunk ott férni ketten is…

Persze biztos agresszívan könyökölni is lehetett volna, de arra nem vitt rá a lélek.

Viszont amikor elkezdtem egy feszültebb női hangot hallani magam mögül, én is sürgetőbb hangvételre váltottam, s amint kicsit kiszélesedett az út, balra ki az avarba (jobbra csak a meredély volt), s hajrá!
Szeremcsére túl sokáig nem tartott már az ösvény (pedig nem mellesleg ez volt a pálya legélvezetesebb szakasza), s az aszfalt, majd murvás szakaszokon már nem volt megállás!

Singen3

A célvonalon 3:31-es idővel haladtam át, megőrizve a negyedik pozíciómat. Tudom, ilyeneken nem érdemes sokat gondolkodni, de a tavalyi EB-n ugyanitt ez az idő a 3. helyhez elegendő lett volna…

A győztes a 2012-es év norvég Országúti Bajnoka, Hildegunn Hovdenak lett, őt Milena Landtwing követte, míg a nagy esélyesnek tartott Silke Schmidt a 3.helyen érkezett meg.

singen_men

A fiúknál Alban Lakata nyert a Bulls-os Urs Huber és Tim Böhme előtt.

Az európai maratonos kitekintés után újra a magyar versenyeké a főszerep; hétvégén irány a Bakony!

A segítségért és a fotókért köszönet Viktornak és a sportograf.com-nak!

Giro-tech: Uran új Specialized-ja, ami nem SL5, csak Tarmac – videó

A Giro d’Italia esélyesei közül jelenleg Rigoberto Uran áll a legjobban, ami nyilván nem a kerékpárnak köszönhető, de azért figyelemre méltó a napokban hivatalosan is bejelentett új Specialized S-Works Tarmac.

uran_tarmac_6

Ahogy a Global Cycling Network videójából is kiderül, az Omega Pharma-Quick Step kapitánya többféle kerékpárt is használ, a team festés mellett egy különleges, kolumbiai és azték mintás gépet is kapott a mezőny „azték arca”.

Az új S-Works Tarmac legfőbb különlegessége az elődhöz képest, hogy minden különböző méretű vázat külön-külön tervez a Specialized, nem az 56-ost „kicsinyítik” vagy „nagyítják”. Rigo egy 52-es kerékpárt használ, 170-es hajtókarral, 120-as stucnival, 42-es kormánnyal.

uran_tarmac_8

A videóban szereplő team-festésű bringán nincs wattmérős hajtókar, de a kormányon már ott a konzol, és az azték-mintás gépet is wattmérővel szerelték. A Sram Red szett mellett Zipp kiegészítőket, Zipp 404 vagy 303 kerekeket, Specialized Turbo szingókat szerelnek a bringára.

uran_tarmac_7

Érdekesség, hogy a videóban szereplő kerékpárra a hosszabb kanalas Sram Red hátsóváltó került, amely jobban kezeli a nagyobb fogszámú lánckerekeket, melyekre szükség lesz a meredek olaszországi emelkedőkön. Elöl a szokásos 52-39-es tányérokat láthatjuk.

uran_tarmac_1

S végezetül néhány szó a névről, megmagyarázva a címet: Az SL4 után nem SL5 követi a korábbi modellt, hanem a Specializednél úgy gondolták, a felső kategóriában nemes egyszerűséggel Tarmac névre hallgat majd ez a versenygép (az aerodinamikus gép továbbra is a Venge, a komfort országúti pedig a Roubaix marad).

.

Rózsaszínű reggeli: a favoritok egymáshoz képest, Cavendish válasza és egy bombahír!

Az ír kerékpársport-rajongók óriási ünnepe volt ez a három nap!

Véget értek az ír szakaszok, vacsora Londonban, villásreggeli Bariban – írja a profi peloton leghíresebb fotósa, Graham Watson…

A kép valamivel élesebb: vajon a vörös blúzos hölgyre gondolt Kittel a minap?
A kép valamivel élesebb: vajon a vörös blúzos hölgyre gondolt Kittel a minap?

Búcsúzóul – ahogy korábbi bejelentkezéseink alkalmával is – ismét válogatunk pár képet a Giro d’Italia-ról, melyek jól példázzák, milyen egyedi hangulatot varázsoltak az írek, hiszen a kerékpársport minden országban kicsit más. Arrivederci Írország!

Az ír kerékpársport-rajongók óriási ünnepe volt ez a három nap!
Az ír kerékpársport-rajongók óriási ünnepe volt ez a három nap!
A logisztika nem egyszerű - csomagolnak a csapatok
A logisztika nem egyszerű – csomagolnak a csapatok

Nemsokára jelentkezünk még egy kis előzetessel az első olaszországi szakaszok kapcsán, de addig is nézzük meg, hogy állnak az esélyesek az első három etap után:

Urán (OPQS) vezet ebből a szempontból, szorosan mögötte Evans és Samuel Sánchez a BMC-ből 2 másodpercre, majd Majka következik 7 másodpercre a Tinkoff-Saxo-ból, csapattársa, Nicholas Roche 18 mp-re van. Tegnap Majka, Scarponival és Kiserlowskival a mezőnytől 11 másodpercre elszakadó sprinter sorral érkezett, ami 11 mp-et jelentett az ellenfelekkel szemben.

Videó összefoglaló a 3. szakaszról:

Scarponi így 22 mp-vel van lemaradva (Asztana), csapattársa, a fiatal Fabio Aru 33-mal. 44-gyel következik Kiserlovski (Trek), 50 mp-vel Quintana (Movistar), 53 mp-vel Pozzovivo (Ag2R), 1:15-tel Niemec (Lampre-Merida) és 1:28-ra van Joaquim Rodriguez (Katyusa).

Rodriguez, aki ma 35 éves,minden bizonnyal nem1:28-as hátránnyal a zsákban tervezte ünnepelni szülinapját, de talán sikerül rendezni a sorokat, és láthattuk a tavalyi Touron is, hogy a kezdeti gyengélkedés után mire volt képes.

Kittel jobbról
Kittel jobbról
Cavendish jobbról
Cavendish jobbról

Nem a Giróhoz tartozik, illetve közvetve mégis, hogy Marcel Kittel legnagyobb ellenfele, Mark Cavendish is hasonló sprintet mutatott be tegnap a Tour of California versenyen, pont Kittel csapattársát, John Degenkolbot verve. Ha ez így megy tovább, nagyon jó Tour de France elé nézünk a hajrák szempontjából…

A Tour of California első szakaszának végjátéka videón:

És a végére egy bombahír: tegnap Dublinban a rendőrség egy autóba helyezett és élesített bombát hatástalanított, pár órával a mezőny érkezése előtt. A robbanószerkezet óriási kárt okozhatott volna, ha a tömeg közelében robban…

Fotók: Giro d’Italia, Facebook, Twitter

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

O’Neal Fury RL DH bukósisak

Szeretnél egy kultikus márkától fantasztikus technikai tartalommal és dizájnnal készített felszerelést elfogadható áron? Az O’Neil kínálatban 100%, hogy ezt mind megtalálod! A ‘Fidlock’ mágneses csatrendszer egyedülálló és praktikus megoldás, a Fury tömege 1000 gramm alatt van, minden elképzelhető tanúsítvánnyal rendelkezik, kényelmes…

oneil_fury_8
A Fury árán valójában csak másolatokat kapsz, itt egy „fullos” darab egy legendás gyártótól! Cserélhető, mosható kényelmes belső szivacsozás, a már említett pofonegyszerű „miért nem én találtam fel?” mágneses csat, amit karakteres külső grafika tesz egyedivé. Ezt a bukót nagyon meg lehet szeretni!

Jim O’Neil a Los Angeles melletti San Fernando Valley-ben cseperedett fel, és már tinédzserként rajongott a motorkerékpározás és versenyzés iránt. 1962-ben, középiskolásként tuningolja Triumph motorját, fokozatosan átalakítva terephasználatra. Több speciális alkatrészt fejleszt e célra, és a versenysportolók közül egyre többen vásárolnak tőle ezekből. Egy tehetősebb barátja lát fantáziát a tevékenységben, és együtt létrehozva a mai O’Neil céget. Természetesen a motoros bukósisakok is hamar felkerültek az O’Neil kínálatba.

oneil_fury_6

A kerékpározásba az Azonic márka 1989-es létrehozásával vágott bele O’Neal. A legendás amerikai alkatrész és kiegészítő specialista cég a mountain bike őskorának egyik meghatározó alakja, termékei a mai napig kaphatóak. Emellett maga az O’Neal márka paletta is felvett néhány extrém kerékpározásra kifejlesztett sisak, kesztyű és protektort modellt kínálatába, amelyek ugyanolyan magas technikai szinten készülnek, mint az etalonnak számító motorverseny-ruházat. Meglepő módon az árszint – a konkurensekhez képest – barátinak mondható, így az O’Neal felszereléssel most tényleg fantasztikus dizájnt és történelmi múltat megjelenítő szerkóba bújhatsz!

oneil_fury_4

Jellemzők:

  • kiváló minőségű ABS alapanyag
  • rendkívül nagy látótér
  • kivehető és mosható szivacsozás
  • már 950g-tól
  • izzadságelvezető szivacs
  • állítható sild
  • FIDLOCK mágneses csat
  • CE EN1078 MTB bukósisak tanúsítvány

[divider scroll_text=”O’Neal Fury”]

Bikestore24.hu ár: 32.500.- Ft

További információ a forgalmazó honlapján

Nyugodjon békében Pajti bácsi!

pajti_4Hosszú betegeskedés után szombat este elhunyt Tarapcsák Miklós, azaz Pajti bácsi, aki az elmúlt évtizedekben talán többünknek gyógyította meg acélvázát a hazai kerékpársport berkeiben, mint akinek nem…

Pajti bácsi kerékpárversenyző pályafutása után vázépítőként tevékenykedett rákospalotai műhelyében, és ugyanolyan jó szándékkal segített a profi versenyzőknek, vagy fiatal kerékpárosoknak, ha acélvázról vagy villáról volt szó. Egy korábbi interjúnk Pajti bácsival IDE KATTINTVA olvasható!

A Bikemag szerkesztősége őszinte részvétét szeretné kifejezni ezúton is Pajti Bácsi családjának!