Home Blog Page 833

Átlépett a határon a Dráva Tour, debütált a bringás rally

Át a Dráván

Pénteken kiderült, hogyan működik élesben a rally mintára, szelektív mért szakasszal lebonyolított kerékpárverseny, és a második napon a horvát-magyar határt is átlépte a Dráva Tour mezőnye.

Zerge, az összetett élovas
Zerge, az összetett élovas

A horvát-magyar rendezésű négynapos kerékpárverseny Koprivnica városából indult, ahol Nagy  Gizmo Attila és barátai kápráztatták el a közönséget a freestyle show-val, majd túratempóban a 120 fős mezőny is nekivágott a 182 kilométeres penzumnak.

Át a Dráván
Át a Dráván

Még mielőtt a hatalmas hőség kiszívta volna az energiát a bringásokból, horvát földön sor került a 38 kilométeres mért szakaszra, magára a versenyre. Rögtön kialakult egy kisebb szökevénycsoport, amely több mint féltávig tartotta magát, de végül sprintbefutó döntött a győzelem sorsáról.

Határátlépés Barcsnál
Határátlépés Barcsnál

A leggyorsabb a debreceni DKSI Freeriderz csapatából Trabach Norbert volt, de az összetett vezetést nem tudta átvenni az azonos idővel érkező Vinczeffy Zsolttól (Footstrong SE), aki a varasdi prológot nyerte. A nők között ismétlődött a tegnapi eredmény, legalábbis a győztes személyét illetően, a horvát Kristijana Pavlic nem talált legyőzőre.

Frissítőállomás
Frissítőállomás

A résztvevők körében is egyetértett mindenki, hogy amatőr mezőnyben elviekben remekül bevált, hogy nem a teljes táv a verseny, hanem annak egy rövid szakasza. Így mindenki egyformán osztozik a táv teljesítésének az élményében, együtt érkezik a mezőny a célvárosba, mint a Tour de France-on, ráadásul a bringások biztonsága szempontjából is jobb ez, mintha szétszakadozott csoportokat kellene terelgetni a közutakon.

Pécsen minden rendes bringás foci-vb-t néz
Pécsen minden rendes bringás foci-vb-t néz

A mezőny végül késő délután érkezett Pécsre, voltak, akiknek mindennapos edzéssel ért fel a táv, de akadtak, akik a határterhelés jeleit mutatták a befutón. Ez csak a Dráva Tourra jellemző, hiszen nem csak Horvátországot és Magyarországot köti össze a folyó, hanem a különböző felkészültségű kerékpárosokat is. Szombaton Nagykanizsa a cél, majd vasárnap Hévíz.

További képek:

Eredmények (2. szakasz):
Férfiak:
1. Trabach Norbert (DKSI-Freeriderz) 00:55:42.6
2. Ciglar Nenad (Visit Medimure) 00:55:42.6
3. Vinnai Zsolt (ViniBike – Nyíregyháza) 00:55:42.6

Nők:
1. Kristijana Pavlic (PULS 1 – Čakovec) 00:55:44.9
2. Virág Zsuzsanna (ZSOTA Kerékpártúra Egyesület) 01:00:53.2
3. Fotak Eleonora (BBK ASI Varazdin) 01:07:03.6

Eredménylisták:

drava_2

drava_2tot

További információk: http://www.dravatour.hu/

Athéni olimpikonunk győzelmével kezdődött a Dráva Tour

Kísérő programok a Dráva Touron – Bulizz együtt a mezőnnyel!

Ebből ne maradj ki: a közelgő Dráva Tour-t Eisenkrammer Károly mutatja be

A Dráva Tour helyszínén jártunk – fantasztikus lesz!

Zerge, athéni olimpikonunk a Dráva Tour-on teker és „közvetít”

.

 

Edzéstippek időhiányban szenvedőknek!

Rose Xeon X-Lite - szinte repült felfele

Na, holnap megint vizsga, nem lesz időm edzeni. Felhős az ég, hátha elázom, mint a múltkor, inkább nem megyek ki. Ma a haver sem megy, inkább nézem a Dauphiné-t

Amatőr sportolóként a kifogások végtelenek, ha olyan napunk van, hogy nem szeretnénk mozogni. Pedig például a sokak által favorizált, csapatban rengeteg élményt adó 24 órás verseny közeleg, ami még egy edzett szervezetnek is komoly megpróbáltatás. Elcsépelt mondás, de tényleg mindenkinek arra van ideje, amire szeretné, így mindig lehet találni pár percet, amivel gazdálkodhatunk a legszorosabb napirend mellett is.

ff_Presscamp-9145

Például, ha reggel egy háromnegyed órával korábban kelünk fel, és a reggeli koffeinadag és egy szelet müzli/csoki után kimegyünk 25-30 percet kocogni. Elsőre furán hangzik, de a futás közben végiggondolhatjuk napi teendőinket, beindul a keringés, felpörög a szervezet és az oxigénben gazdagabb vér átjárja testünk. Érdemes erdőben kivitelezni ezt az ébresztő sporttevékenységet, kicsit kiszakadni a városi hajszából. A tempót sem kell a végletekig fokozni, kellemes, fokozatosan felépített iramot ajánlott választani.

morning_run

Munkába járásra már előkerülhet a kerékpár, viszont azt jobb tudni, hogy legalább 20 percet érdemes mozogni megszakítás nélkül, hogy valamit sportértéke legyen a bringázásnak, ne csak a tömegközlekedést váltsuk ki vele.

Meló után sincs feltétlen vége a napnak, még ha le is fáradtunk a robotolásban, akkor is fel lehet dobni a délutánt. A társaságot kedvelőknek érdemes felkeresni egy spinning termet, esetleg a manapság divatos funkcionális edzések valamelyikével foglalkozó műhelyt.

spinning

Az introvertált személyiségeknek is van megoldás, a technikai képességeket mindig lehet csiszolgatni és egy 24 órás MTB versenyen hasznos, ha nem csak utazunk a biciklin, hanem tudjuk kezelni is azt. Padkára felugrálás, egykerekezés, egy helyben állás, ezek mind segítenek a koordináció fejlődésében. Jó módszer lehet még egy korábban nehezen menő rész begyakorlása, ívekkel való kísérletezgetés is. Ha technikázás helyett erőben kívánunk fejlődni, akkor akár rádióhallgatás mellett, csinálhatunk egy köredzést. Ennek lényege, hogy kitalálunk 4-6 állomást, ahol különböző gyakorlatokat végzünk. Például: 1. –húzódzkodás; 2. – fekvőtámasz; 3. – felülés; 4 – lebegés; 5. –guggolás felugrás; 6- ugrálókötelezés 40x páros lábbal. Ez egy kör, ebből annyit érdemes megcsinálni, hogy az edzés időtartama 35-45 perc közé essen. Ha kellően intenzíven csináljuk, meglesz a hatása.

muay-thai-quote-wallpapers_33584_1440x900

Még ha minimális az időnk a mozgásra, akkor is a főbb izomcsoportokat nyújtsuk le utána. Gyakorlatilag ez 1-2 perces tevékenység, de lehet, hogy a másnapi fájdalmat teljes egészében elkerüljük ennek köszönhetően.

Összegzésként annyit emelnék ki, hogy a legfontosabb a rendszeresség, azaz legalább heti 3 alkalommal mozogjunk. Emellett sokat lendíthet a hozzáálláson az, ha a sportra pozitívan gondolunk, nem kényszerített edzést, hanem szívesen választott szabadidős tevékenységet látunk benne!

Ennyi elég is az elméletből! Bringára fel!

Forrás: bringasandras.blog.hu

Dauphiné: bukott a sárga trikós, Bakelants vitte a szakaszt

A Critérium du Dauphiné 6. szakasza nem az összetett menőkről szólt, feltéve, ha nem számítjuk Froome bukását…

10359052_684887731547383_26476147841018501_o

A nap elején elég erős szökevény csoport alakult ki többek között Voigttal, Westrával (Astana), Bakelantsszal és Stybarral, így a Skynak elég nagy tempót kellett mennie, hogy kontrollálja az elmenést. A nagy igyekezetben Froome el is esett az utolsó tíz kilométeren, de a mezőny bevárta, látszólag durvább horzsolásokkal megúszta az esetet.

A több perces különbség (és a sárga trikós bukása) miatt magabiztossá vált szökevények egymás között rendezték le a szakaszgyőzelem sorsát. 21 kilométerrel a cél előtt az utolsó előtti negyedik kategóriás emelkedőn Ligthart (Lotto-Belisol) támadott, amit csak Westra tudott átvenni, majd később Bakelants is felért rájuk. Westra végig nagyon aktív volt: az utolsó kategorizált emelkedőn Ligthartot sikerült leszakítania, és a nap utolsó kilométerein is számtalanszor akciózott, sőt a cél előtt kis híján felkente a falra Bakelants-t, de végül a belga Tour szakasz győztes az utolsó métereken betolta elé a kerékpárját és megnyerte a szakaszt.

Az üldözőcsoport hajráját is Omegás nyerte, Stybar érkezett a harmadik helyen. Az összetett esélyesei percekkel később, egy csoportban érkeztek.

A Critérium du Dauphiné 6. szakaszának végeredménye:

1 Jan Bakelants (Bel) Omega Pharma – Quick-Step  4:7:20
2 Lieuwe Westra (Ned) Astana
3 Zdenek Stybar (Cze) Omega Pharma – Quick-Step  0:00:24
4 Pim Ligthart (Ned) Lotto – Belisol
5 Jens Keukelerie (Bel) Orica – GreenEdge
6 Jens Voigt (Ger) Trek Factory Racing
7 Maciej Bodnar (Pol) Cannondale
8 Bram Tankink (Ned) Belkin Pro Cycling Team
9 Valerio Conti (Ita) Lampre-Merida
10 Julien Simon (Fra) Cofidis

 

Az összetett állása:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 14:09:19
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Tinkoff-Saxo 0:00:12
3 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:12
4 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp 0:00:33
5 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto-Belisol 0:00:35
6 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:50
7 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Trek Factory Racing 0:01:22
8 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team
9 Adam Yates (GBr) Orica GreenEdge  0:01:24
10 Tanel Kangert (Est) Astana 0:01:35

 

Critérium du Dauphiné 5. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 4. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 3. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 2. szakasz összefoglaló

Criterium du Dauphiné 1. szakasz összefoglaló

Előzetes információk

.

A legvagányabb csajbringa

A profi bringások kerékpárjait alaposan szemügyre véve mindig találunk pár érdekességet. Személyre szabott kiegészítőket, egyedi alkatrészeket, különleges fényezést. Sokszor csak szakértő szemnek is nehezen észrevehető apróságokról van szó, de néha elgurul a gyógyszer és teljesen egyedi igények szerint épül a gép. Egy ilyenbe futottam bele az internetet böngészve és leesett az állam!

kona-raijin-karla-stepanova-1
Kép forrása: mtbs.cz

Az álombringa tulajdonosa egy cseh hölgy, Karla Štěpánová. Elmondása szerint jó pár évet lehúzott alumínium és karbon vázas kerékpárok nyergében, de amint lehetősége adódott titán vázat használni, nem habozott. Kona támogatottként kézenfekvő választás volt a Raijin modell, amit a szakmában jó hírnévnek örvendő Lynskey készít 3% alumíniumot, 2,5% vanádiumot és 94,5% tiszta titánt tartalmazó ötvözetű csövekből.

Karla Stepanova Nove Mestoban
Karla Stepanova Nove Mestoban

A 29”-es kerekeket fogadó váz tömege 18”-es méretben 1800 gramm környékén alakul, ami bár közel duplája a legkönnyebb szénszálas vázaknak, de a gyártó nyugodt szívvel ad rá élettartam garanciát és menetkomfortban valamint hajtás irányú merevségben is felveszi a versenyt a karbon modellekkel. A csúszópapucsos kialakításnak köszönhetően akár egysebességessé is alakítható külön külső láncfeszítő nélkül.

kona_rajin01
Kép forrása: mtbs.cz

Ha már titán váz, a felszereltség sem lehet hétköznapi. A kormányról zárható Fox villa még teljesen átlagos, bár nem átmenő tengelyes, mint az napjainkba megszokott, de a Wolf Tooth lánctányérral és lánckeréksor tuninggal egytányérossá alakított 1X10-es hajtásrendszer már megér egy pillantást. Elöl a fogak kialakításából adódóan nincs szükség láncterelőre, míg hátul a 11-36-os XTR sor lett kibővítve egy 42-es lánckerékkel, a 17-es kárára. A váltást sem holmi bowdenes váltó végzi, hanem egy elektromos Ultegra, amit az alapból, országútiknál mászáshoz ajánlott kiegészítő kapcsolók vezérelnek. Az akkumulátor nem látszik, valószínűleg a nyeregcsőben kapott helyet, figyelembe véve az MTB igénybevételt talán ez a legjobb választás.

kona-raijin-karla-stepanova-wolftooth
Kép forrása: mtbs.cz

Rotor hajtókar, a Chris King agyas kerekek, kormány- és középcsapágy mind etalon minőségű alkatrészek, nem véletlen tehát, hogy ezekre esett a választás.

kona_rajin02
Kép forrása: mtbs.cz

Fékek terén sem bízta a véletlenre a cseh versenyzőnő, hiszen a méltán elismert Hope Evo X2 modellt használja, alumínium bakos tárcsákkal. A bringa egyetlen karbon alkatrésze az Enve kormány, amin manapság már retro stílusnak számító Tune kormányszarvakat láthatunk. A King Cage titán kulacstartó  csak hab a tortán.

kona_rajin03
Kép forrása: mtbs.cz

A natúr titán vázhoz minden szín jól illik, így a szivárvány különböző árnyalataiban pompázó eloxált alumínium csavarok és kiegészítők ékesítik a bringát.

kona_rajin04
Kép forrása: mtbs.cz

Mennyi az ára? Jó kérdés, ilyen formában szinte lehetetlen reprodukálni. Ha mégis szeretnénk, alaposan bele kell túrni a zsebünkbe, hiszen csak a váz ára meghaladja a fél millió forintot.

Forrás:  bringasandras.blog.hu

.

Athéni olimpikonunk győzelmével kezdődött a Dráva Tour

Csütörtök délután Varasdon kezdetét vette a horvát-magyar rendezésű Dráva Tour négynapos kerékpáros túraverseny, a prológot első magyar mountain bike olimpikonunk, Vinczeffy Zsolt nyerte.

Aláírás
Aláírás

Az EU-s projektént megvalósuló és a horvát-magyar kerékpáros kapcsolatokat mélyítő esemény nem indult felhőtlenül, rögtön esőt kapott a nyakába a 120 fős mezőny. A bringások 6 óra után félpercenként, egyenként vágtak neki a 1,5 kilométeres távnak, a Varasd belvárosában kijelölt pályán.

Egy kis "bújj, bújj zöld ág..."
Egy kis „bújj, bújj zöld ág…”

A rövid távon gyakorlatilag végig maximumot kell hajtani, nincs mese, a győztes is megszenvedett a pályán. Sokat nem tudtam készülni a versenyre, de legalább pihenten tudtam rajthoz állni. Amikor elkezdett „fájni”, már úgy voltam vele, hogy fájjon rendesen, kiadtam magamból, amit tudtam – mondta Vinczeffy Zsolt a verseny után.

Vinczeffy Zsolt - Zerge
Vinczeffy Zsolt – Zerge

Az eredményhirdetésen Varasd polgármestere adta át a díjakat, aki elmondta, hogy az 50 000 fős városban 20 000-en használják a kerékpárt, ami bárhol Európában figyelemre méltó szám. Holnap Koprivnicából rajtol a Pécsre érkező 182 kilométeres szakasz, a Dráva Tour érdekessége, hogy a verseny egy 30 kilométeres mért szakaszon zajlik, a táv többi részét túratempóban teszi meg a mezőny.

Freestyle show
Freestyle show

Az összetettben vezető férfi, Vinczeffy a kék trikóban tekerhet holnap, míg a ma legjobb időt hajtó hölgy, a horvát Kristijana Pavlic a zöld megkülönböztető mezt húzhatja magára. Pécsre várhatóan 5 óra után érkezik pénteken a mezőny, ahol a mai naphoz hasonlóan kísérőprogramok – többek között freestyle show – várják a kilátogatókat. Szombaton Nagykanizsára futnak be a bringások, vasárnap Hévízen zárul a Dráva Tour.

További képek:

Eredmények:

Férfiak:

  1. Vinczeffy Zsolt (Footstrong SE) 01:49,45 perc
  2. Trabach Norbert (DKSI-Freeriderz) 01:51,22 perc
  3. Moravek Ludovit (Brigetio-Komárom) 01:51,51 perc

Nők:

  1. Kristijana Pavlic (Puls 1 Cakovec) 02:13,79 perc
  2. Virág Zsuzsanna (ZSOTA Kerékpártúra Egyesület) 02:14,27 perc
  3. Tóth Éva (KTC) 02:15,02

Teljes eredménylista: drava_1

További információk: http://www.dravatour.hu/

Kísérő programok a Dráva Touron – Bulizz együtt a mezőnnyel!

Ebből ne maradj ki: a közelgő Dráva Tour-t Eisenkrammer Károly mutatja be

A Dráva Tour helyszínén jártunk – fantasztikus lesz!

Zerge, athéni olimpikonunk a Dráva Tour-on teker és „közvetít”

.

Puky Skyride 20 gyermekkerékpár

A gyermekbringák esetében a testmagasság és alkat határozza meg, hogy mekkora vázon és kerékmérettel érzi még magát biztonságban az apród. A szokásos kerékméret-felosztás 12”/16”/20”, amely ésszerű lépeseket jelent a növésben lévő lurkó számára. A német Puky specialista gyártóként emellett kínál köztes méreteket is, de 20”-os kerékméretű modelljük egy igazi klasszikus, a gyermekkerékpároktól szokatlanul magas minőségi szinten, Shimano Nexus agyváltóval, agydinamóval, LED-világításrendszerrel, kiváló könnyű alapanyagokból, gazdag felszereltséggel. puki_skyride_9 puki_skyride_4
A Puky Skyride 20 használata általában a 5-7 éves korosztály számára megfelelő. Oviba, iskolába járhat vele a gyermek, együtt lehet intézni a bevásárlást, és akár rövidebb túrákra is vállalkozhatunk egy ilyen géppel. A hajtás hatékonyságával, a kerékpár strapabíróságával nem lesz gond, hisz a hazai silány minőségű kínálattal szemben a Puky kizárólag minőségi termékeket kínál, gyermekkerékpárjaik megbízhatóak, strapabíróak és technikailag jól kidolgozottak. Ezt természetesen meg kell fizetni: attól, hogy a bicaj kisebb méretű, azonos minőség és felszereltség mellett nem lehet lényegesen olcsóbb, mint a felnőttkerékpár!

puki_skyride_6

A Puky Skyride 20 egy rendkívül alacsony átlépéses, speciális geometriával rendelkező, aluvázas, alufelnis modell, strapabíró konstrukció, kidolgozása az „áruházi” kínálattal összehasonlítva ég és föld. Könnyen, precízen testmérethez állítható (pl. ide-oda fordítható nyeregszárbilincs, hagyományos emelhető kormányszár). Háromfokozatú, kevés karbantartást igénylő Shimano Nexus agyváltóval rendelkezik, bírja a strapát, nem hajlik el a váltó, ha a kerékpát véletlenül eldöntik. A hajtőmű pedig ugyanúgy négyszögtengelyes csapágyazást kap, mint a felnőtt kerékpárok esetében. A fékezés kérdését is lelkiismeretesen megoldotta a német gyártó: a gyermek első/hátsó V-féket kap, a fékkar a kisebb kézméretére szabott, működtetése könnyed és egyszerű. Emellett hátul az agyváltó kontrafékes, amely még ebben a korban is intuitív fékezést biztosít, fokozza a biztonságot. A külsők minőségi Impac darabok, oldalsó fényvisszaverő csíkkal a biztonság fokozása érdekében. Még a gyermek lábméretre szabott alu hajtókaron lévő pedál is gumírozott, csapágyazott, minőségi darab! A 3-fokozatos Shimano Nexus agyváltóval a túrázás sem lehetetlen feladat, illetve a dimbes-dombos környéken élők számára is jól jöhet. Kezelése egyszerű: könnyedén működtethető marokváltója telitalálat. puki_skyride_7

A felszerelés is a lehető legteljesebb: ott az agydinamóval ellátott, integrált LED-világítás(!), a nadrágszárvédő, az első-hátsó világítás, a sárvédő, a csomagtartó, és már csak hab a tortán a strapabíró, ütésálló és rendkívül tetszetős porlakkfestés. Pont, amire egy kiskamaszoknak szánt modell esetében szükség van! Tehát minden adott, hogy a Skyride 20 nyergében a kisiskolás részben a szülőkkel, részben önállóan közlekedjen. A tartóssággal, megbízhatósággal nem lesz gond: erre garancia a Puky név, Németország legnépszerűbb gyermekkerékpár-specialistája.

A felszerelés is a lehető legteljesebb: ott a csengő, az első-hátsó világítás, sárvédő, a csomagtartó, és már csak hab a tortán a strapabíró, ütésálló és rendkívül tetszetős porlakkfestés. Pont, amire egy gyermekkerékpár esetében szükség van! Kapható lányos dizájnnal, illetve „Cruisader” modellnév-változatban, eltérő felszereltséggel. Ez utóbbi hasonló modell mint a már korábban bemutatott Puky Cruisader 24,  csak 20-as kerékmérettel. puki_skyride_8

Jellemzők:

  • extra könnyű kivitel
  • aluváz
  • unicrown villa
  • különösen mély üléshelyzet
  • sok állítási lehetőség
  • hosszú élettartam
  • Shimano agydinamó
  • Shimano Nexus 3 seb. kontrás agy
  • Letámasztó
  • cartridge-rendszerű kormánycsapágy
  • extrahosszú alu nyeregszár
  • műanyag, élvédős láncborítás
  • V-fék elöl és hátul
  • gyerekfékkar állítható kartávolsággal
  • négyszöges alu hajtókar
  • tapadós 2K pedál
  • eloxált aero alu felni
  • fényvisszaverők
  • hátsó lámpa folyamatos fénnyel
  • folyamatos fényű LED első lámpa
  • biztonsági kormánymarkolat
  • csengő
  • ütésálló porlakk

[divider scroll_text=”Puky Skyride 20″]

Bikestore24.hu ár: 107.000.- Ft

További információ a webshop honlapján puki_skyride_5

Dauphiné: harc az összetettért és egy újabb Katyusa siker

Ezúttal Simon Spilak nyert piros-fehér színekben, és ő nem felejtette el felhúzni a cipzárt.

10455225_684468411589315_2718077723062981743_n

Benne volt a levegőben, hogy a mai napon megpróbálhatják megtámadni Froome-ot, csak éppen nem úgy, ahogyan ez történt. Alberto Contador 30 kilométerrel a cél előtt a lejtmenetben gurult el, és a téves információk miatt (1 perc különbség) sokáig úgy tűnt, hogy akár át is veheti a sárga trikót, azonban a Sky addig ment tempót, míg utol nem érte a spanyolt.

21 kilométerrel a cél előtt Spilak támadta meg a talpon maradt szökevényeket. Nem volt egyszerű dolga, hisz a sík részre érkezve a főmezőnyből a fehér trikóra esélyes Adam Yates (Orica-GreenEdge) támadott, és vele tartott Kelderman (Belkin) is, de végül kitartott a célig , ami a tegnapi után egy újabb győzelmet jelentett az orosz csapatnak.

Keldermanék, ha csak két másodperccel is, de szintén hazaértek, így a jóváírásoknak köszönhetően faragtak egy keveset a hátrányukon.

A nap egyik nagy vesztese Maxime Bouet, aki 5 percet kapott így kiesett a top 10-ből.

A Critérium du Dauphiné 5. szakaszának végeredménye:

1 Simon Spilak (Slo) Katusha  4:51:24
2 Wilco Kelderman (Ned) Belkin 0:00:14
3 Adam Yates (Gbr) Orica-Greenedge
4 Daryl Impey (RSA) Orica-GrenEdge 0:00:17
5 Romain Bardet (Fra) Ag2r
6 Daniel Moreno (Esp) Katusha
7 Tanel Kangert (Est) Astana
8 Damiano Caruso (Ita) Canondale
9 Artur Vichot (Fra) FDJ
10 Leopold König (Cze) Netapp

 

Az összetett állása:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 14:09:19
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Tinkoff-Saxo 0:00:12
3 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:12
4 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp 0:00:33
5 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto-Belisol 0:00:35
6 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:50
7 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Trek Factory Racing 0:01:22
8 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team
9 Adam Yates (GBr) Orica GreenEdge  0:01:24
10 Tanel Kangert (Est) Astana 0:01:35

 

Critérium du Dauphiné 4. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 3. szakasz összefoglaló

Critérium du Dauphiné 2. szakasz összefoglaló

Criterium du Dauphiné 1. szakasz összefoglaló

Előzetes információk

.

76 grammos kerékpáros cipő a profi mezőny igáslovától (videó)

hanseeno_3Az ausztrál Adam Hansen leginkább a zsinórban befejezett nyolc háromheteséről híres, a technokrata kerékpársport rajongókat azonban minden bizonnyal jobban érdeklik egyedülállóan könnyű cipői…

A Lotto-Belisol 33 éves versenyzője a pályán kívül sem mindennapi figura, korábban például csapatának logisztikai számítógépes programot tervezett az utazások egyszerűsítésére.

hanseeno_2

Az alábbi videóban arról mesél, hogyan születtek meg a hiperkönnyű, egyedi cipői. Hansen lábformája eltér kicsit a normálistól, a csatos cipők nyomják a lábfejét, sokáig egy három tépőzáras DMT-t használt, mert csak azt tudta rendesen rögzíteni.

hanseeno

Miután beszüntették a számára ideális kerékpáros cipő gyártását, gyakorlatilag kényszerből fejlesztette ki saját lábbelijeit, melyek teljesen karbon-kevlár anyagból készülnek, minimalista designnal, követve a láb formáját. Mivel abszolút versenyzésre tervezte, extrém merev, nincsenek járást segítő kiegészítő elemek, csak a legszükségesebb alkatrészek.

A cipők hihetetlenül könnyűek, az immár rendelésre is készített (egyébként 2000 eurós) csuka mindössze 95 grammot nyom , a legkönnyebb Hansen által használt modell 76 grammos volt. Hansen hozzáteszi, hogy a rászerelt stopli, több mint a cipő tömegének a fele. Egy átlagos bringás lábbelihez képest így párral számolva már közel fél kilót nyerhet a tulajdonosa, ami igencsak figyelemreméltó, nem beszélve a „vizuális sokkról”.

.

2 millió kilométer a tavaszi Bringázz a munkába! (Bam!) kampány végeredménye

Nagy sikerrel zárult a 13. Bringázz a munkába! (Bam!) kampány: a közel 9000 résztvevő mintegy 2 millió kilométerttekert 5 hét alatt, mely a kampány történetében egyedülálló. Ez a távolság annyi, mintha valaki egész felnőtt életében minden nap egyszer elbiciklizne Budapestről a Balatonig.

BAM_MK_honlap

A Magyar Kerékpárosklub a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium partnereként évente kétszer szervezi meg a Bringázz a munkába! (Bam!) kampányt, mely idén tavasszal a Föld napján, április 22-én kezdődött és május 30-ig tartott.

A játékosok csupán 5 hét alatt 63 millió Ft benzinköltséget spóroltak meg és 300 tonna CO2 kibocsátástól óvták meg környezetünket.

Közel 200 új vállalat csatlakozott, így összesen 2200 cég vagy szervezet képviseltette magát a játékban.

A Bringázz a munkába! (Bam!) kampány üzenete országos sajtóvisszhangjának  köszönhetően széles körben vált ismertté és elfogadottá. Ma már szinte nincs olyan, aki ne hallott volna kampányról és annak céljairól: a Kerékpárosklub a kerékpáros munkábajárás népszerűsítésével is azt szeretné elérni, hogy a magyar városok még kerékpárosbarátabbak és élhetőbbek legyenek. Évről évre több ezren vesznek részt a játékban és jellemzően a játékosok 30%-a új. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok, akik a játék hatására próbálják ki a kerékpáros közlekedést, a játék végeztével sem hagyják azt abba.

A kampány legnépszerűbb eseményét, a már hagyománnyá vált Bam! Bringás reggelit a civil szervezet önkéntesei és partnerei 14 budapesti és 24 vidéki reggelizőponton szervezték meg egyidejűleg. Május 8-án reggel több, mint 10.000 munkába biciklizőt vendégeltek meg.

A kampány idei kreatív ötlete a kerékpáros táskájának tartalmán alapult. Az otthon letölthető üres plakátra valódi tárgyakat téve a játékosok is előállíthatták saját személyreszabott plakátjukat, melyeket itt http://on.fb.me/1i1Hy0Q, a profi stúdiófotókat pedig itt http://on.fb.me/Ucjgfp lehet megtekinteni.

Bringatúrázzon az ország! A kampány zárásaként a civil szervezet kerékpártúrázni invitál. Arra buzdít mindenkit, szervezzen maga is túrákat júniusban, melyeket a Magyar Kerékpárosklub honlapján meghirdet.

A 2007 óta tartó Bringázz a munkába! kampánynak és a Magyar Kerékpárosklub szakmai munkájának fontos szerepe van abban, hogy évről évre többen választják a kerékpárt közlekedési eszköznek, hiszen a kampány minden évben több ezer munkába járót ösztönöz arra, hogy legalább a tavaszi és őszi 5 hetes kampányidőszakban kerékpárral járjon munkahelyére.

A Kerékpárosklub adatai szerint Magyarországon a népesség 47%- használja kerékpárját közlekedésre vagy túrázásra 2 hét alatt legalább egyszer. A kerékpárt közlekedésre használóknak pedig ez a fő közlekedési eszköze: 14 napból átlagosan 9.2 napon kerékpároztak.

KSH 2011-es népszámlálása alapján ma Magyarországon a népesség 3.6 százaléka, 479 210 fő használ kerékpárt munkábajárásra, ami a 3.5 millió munkábajáró 14 százaléka.

.

BikeFun ROUTER TOUCH telefon/GPS tartó kormányra

merida_okostelefon_tartó_1A BikeFun ROUTER TOUCH tartó kiváló eszköz arra, hogy a szeretett okostelefonod mindig veled legyen. A praktikus tartót a kormányra szerelheted, így bringázás közben számos okostelefon-szolgáltatást használhatsz, mint pl. a GPS-t, ami hosszú túrákon főleg hasznos lehet.

A BikeFun ROUTER TOUCH-hoz szerszám nélkül rögzíthető műanyag bilincs tartozik, a tok a konzolról külön is levehető, így az mindig a kormányon maradhat, akkor is ha a telefon mégis a zsebben vagy a hátizsákban pihen. A 600D EVA merev szivacsozás megfelelő rezgésvédelmet biztosít, hogy megóvja a készüléket még terepkerékpározás során is. A TPU kijelző-védő érintőképernyő-kompatibilis.

A tok mérete 15,5×10 cm, amely a legtöbb ma forgalomban lévő GPS-szel rendelkező okostelefonhoz jól passzol, akár az 5 colos kijelzővel rendelkezők is elférnek benne. Tépőzáras záródást találunk felül, alul kisebb, szintén tépőzáras nyílás jár a kábelnek. A tok használatával nem kell lemondanod kedvenc alkalmazásod, navigációs programod használatáról kerékpározás közben sem!

[divider scroll_text=”BikeFun ROUTER TOUCH”]

Javasolt fogyasztói ára: 4.990.- Ft

További információ a forgalmazó honlapján

BikeFun fekvo szines szlogen