fbpx

A Froome-Contador felkészülési meccs állása bombagóllal 2:0 – videó!

A Tour de France felkészülési versenyén, az ugyancsak Franciaországban zajló Criterium du Dauphine-en a tegnapi kronó után ismét a “nagyok” csaptak össze, nem is akárhogyan…

A második, Tarare és Col du Beal közötti 156 kilométeres etap hegyi befutót tartogatott a végére, és annak ellenére, hogy tulajdonképpen ismét a papírforma érvényesült, elképesztő, amit láthattunk. Addig minden rendben volt, hogy a 14 kilométer hosszú emelkedőn a Team Sky vezetésével bedarálta a főmezőny a szökevényeket, majd elhullottak a gyengék, tegyük hozzá, a Sky sem volt olyan acélos, mint tavaly, vagy tavalyelőtt.

dauphine_2

A sárga trikós Froome viszont feledtette katonái kevésbé demonstratív produkcióját, ugyanis az utolsó 5-6 kilométeren egymaga megmutatta, ki az úr a háznál. Először az jutott a semleges néző eszébe, hogy  – nincs rá jobb szó – ennyire ostoba a Sky kapitánya??? Elölről akciózott, Contadorral a kerekén, nem egyszer, sokszor. Amikor pedig a felérő-leszakadó ellenfelek (Kelderman, Van den Broeck, Nibali, Talansky) közül valaki megindult, akkor is ő ugrott rá. Mit akar? Contadornak készíti elő a győzelmet???

Videón az utolsó 5 kilométer Froome támadásától:

Az utolsó 500 méteren aztán választ kaptunk, mit akar Froome, tulajdonképpen megalázta ellenfeleit, végig elöl, beülve tekerve a meredeken, sorra szakította le a többieket, Contadort már a görcs rángatta kiállva, és az is borzasztó erőfeszítésébe telt, hogy ne maradjon le, kikerülni esélye nem volt. Elképesztő erődemonstrációja után Froome így növelte előnyét az összetettben, ami 12 másodperc a spanyollal szemben.

PIC467939350

Ide tartozó hír, hogy több ellentétes nyilatkozat látott napvilágot a 2012-es győztes Bradley Wiggins Tour de France-on való részvételével kapcsolatban. A múlt héten nyilvánosságra került előzetes keretben nem volt ott Wiggo neve, azonban a minap már úgy nyilatkozott a csapatvezető Dave Brailsford, hogy még nem véglegesítette a Sky-keretet. A Wiggins-szel köztudottan nem túl jó kapcsolatban lévő Froome ezután kerülte a válaszadást, mondván ő már a Dauphine-re koncentrál, de Brailsford nyomatékosította, hogy nem Froome jelöli ki a keretet, hanem ő. A ma látottak alapján Froome barátja és legjobb segítője, Richie Porte viszont messze nincs olyan formában, mint amit Wiggo mutatott Kaliforniában. Vagyis ez a kör még nincs lefutva.

Criterium Dauphine 2. szakasz eredménye:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 4:24:41
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo
3 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:04
4 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Belisol 0:00:10
5 Andrew Talansky (USA) Garmin Sharp 0:00:12
6 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:27
7 Igor Anton Hernandez (Spa) Movistar Team 0:00:40
8 Adam Yates (GBr) Orica Greenedge 0:00:42
9 Sébastien Reichenbach (Swi) IAM Cycling 0:00:44
10 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:00:45

Összetett állás:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 4:37:44
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo 0:00:12
3 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:21
4 Andrew Talansky (USA) Garmin Sharp 0:00:33
5 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Belisol 0:00:35
6 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:50
7 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Trek Factory Racing 0:01:22
8 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team
9 Adam Yates (GBr) Orica Greenedge 0:01:31
10 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:01:35

 

Criterium Dauphine 1. szakasz összefoglaló

Előzetes információk

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo