Nyeregbe pattanunk, megcsap a menetszél, és máris jól érezzük magunkat. Miért olyan jó érzés a bicajozás? Miért szenvedünk elvonási tünetektől, ha pár napig kénytelenek vagyunk mellőzni a kerékpárt? Amiben mindenki egyetért: a kerékpározás és a boldogság valamiért együtt jár, és ezt összefüggésre a tudomány is felfigyelt.
Mit mond a tudomány? A szakértők arra jutottak, hogy a kerékpározás során szervezetünk neurokemikáliákat termel, a vegyületek között pedig szerotonin, dopamin, endorfin és adrenalin is szerepel. Ezek a véráramon keresztül az idegrendszerbe jutnak. Kísérletek alátámasztják, hogy a szerotonin eufóriát okoz, hatására boldognak és gondtalannak érezzük magunkat. A dopamin szerepet játszik a mozgás koordinálásában, a motivációban, a jutalom-érzésben és predikcióban, a függőség kialakulásában, a munkamemóriában és egyéb végrehajtó funkciókban. Mindkettő létfontosságú, hisz a Parkinson-kór neurológiai oka a középagyi dopaminsejtek pusztulása, a szerotonin-hiányból pedig egyenes út vezet a depresszió felé.
Leginkább a hosszabb távon folytatott aerob típusú mozgásformák fokozzák a neurokemikáliák (endorfinok) felszabadulását, átlendítenek az úgynevezett holtponton, elnyomják a fáradtság és kimerültség érzését. Másrészről a mindennapi stressz következtében megemelkedik kortizol szintje, amely vérnyomás- és vércukorszint-emelő hatással van. A viszonylag intenzív, tartós testedzés visszaállítja a megemelkedett kortizolszintet a megfelelő értékre. A rendszeres sporttevékenység tehát erőteljes pszichés hatással bír: visszaadja az ember önbizalmát, emellett depressziós tünetek leküzdésében is nagyon jó eredménnyel alkalmazható.
A kutatások a kerékpárosok vérében egyértelműen az átlagosnál magasabb szerotonin és dopamin szintet találtak. A fizikai tevékenység által kiváltott pozitív (kortizolszint-csökkentő) stressz elindítja a neurokemikáliák termelését, és ha a stressz nem haladja meg a testedző képességeit, akkor a termelés folyamatos és bőséges. Ez gátolja a fájdalom- és fáradtságérzetet, egyben csökkenti az egyéb stresszhatások megnyilvánulását, azaz felszabadultabbnak érezzük magunkat. Ezen neurokemikáliák egy része valójában az ópiátok családjába tartozik, tehát a kerékpározás során átélt élmény rokonságot mutat a kábítószer-használattal. Részben ez magyarázza a függőség kialakulását is…
Számos kísérletet végeztek egereken, amelyben a marihuána és a szerotonin/dopamin hatását vizsgálták. Az eredmény egyértelműen azt mutatja, hogy a működési mechanizmus hasonló. Ez most jó nekünk van sem? Kétségtelen, hogy a fájdalomküszöb emelése és a fáradság elódázása mellett az agyműködés is fokozódik, a receptorok nyitottabbak, és több információ befogadására alkalmasak. Aki kreatív szellemi munkát végez, annak erre a hatásra mindenképpen szüksége van. És talán jobb mozgással hozzájutni, mint füvezéssel!
Idestova 16 éve dolgozom a BikeMag-nál, döntően kerékpározással kapcsolatos írásokat készítek. Ez azt hiszem (és remélem), hogy tevékenységem a „szellemi/kreatív” kategóriába sorolható. Az általam írt cikkek döntő részt kerékpározás során születnek, ott születik meg a koncepció, a mondanivaló. Előfordul, hogy menet közben nem a munkával foglalkozom, hanem más gondolatokkal, hazaérve viszont szellemileg frissebbnek érzem magam, így állok neki a munkának. Ez is bizonyítottan célravezető. A kerékpározás így számomra több előnnyel is jár: levezetem a napi stresszt, karbantartom a testem, továbbá munkaeszközként is szolgál.
Azon is gondolkodtam, milyen összefüggés lehet a teljesítmény és a fent leírtak között. Sokszor írom le a „teljesítmény-centrikus” szót, amit valahogy érdemes lenne (végre) értelmezni. Részben azért kerékpározunk, hogy „jobbak legyünk”, nagyobb teljesítményre legyünk képesek, megfeleljünk elvárásainknak, vagy akár túllépjünk azokon. Következésképpen a boldogságot is nagy mértékbe befolyásolják a magunkkal szemben támasztott elvárások, így a kerékpározás „boldogabb” tevékenység, ha magunkhoz – azaz elvárásainkhoz – képest jól teljesítünk. Ezt hívhatjuk akár edzésnek is, végül is mindegy, a lényeg, hogy megfeleljünk önmagunknak, esetleg másoknak. Igen, a boldogság relatív, összehasonlítást feltételez, tehát beszélhetünk külső kényszerről is. A kerékpározás pedig sok esetben szociális tevékenység, nem egyedül rójuk az utakat, hanem kerékpáros társainkkal.
[divider scroll_text=”FLOW”]
Személy szerint jobban szeretek magányosan kerékpározni, mint társaságban, így jobban át tudom élni annak élményét. Természetesen ez egyénfüggő, mások pont fordítva vannak ezzel, a közös élmény boldogítja őket. Az esetemben a flow-élmények van a hangsúly. Ez a kerékpározásra rendkívül jellemző, teljes átélést biztosít, hasonlóképpen, mint amikor Luke Skywalker mögött ott az erő. A flow-élmény számomra maga a boldogság, átélése meglepő teljesítményeket tesz lehetővé. De mi is az a flow? Jelentése áramlat, az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál. Ezzel párhuzamosan energiával töltődik fel, teljesen átadja magát a folyamatnak, és ebben örömét is leli. Koncentrált, a motivációt a maximumig fokozó állapot, amelynek során az ember képes teljes egészében egy dologra figyelni, saját érzelmeit a legjobb teljesítmény irányába terelni. A flow-élmény spontán és mély.
A flow-élményt először a magyar származású chicagói pszichológusprofesszor, Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg. Emellett több keleti vallás is tanítja, a megfogalmazás általában az univerzummal való eggyé válás. A zenészek mellett például a sportolók is gyakran átélik a flow-t. Csíkszentmihályi írásában szerepel, hogy „amikor az emberek optimális teljesítményt nyújtanak, megfeledkeznek magukról, az időről, a problémákról. […] A flow akkor következik be, amikor testünk, intellektusunk, érzelmeink és szellemünk természetes módon összehangolódik, és egy bizonyos tudatállapot övezetében tart minket. Amikor ilyen, meditációhoz közeli tudatállapotban dolgozunk, nagyobb az energiánk, a koncentráló képességünk és hatóképességünk, mint amikor megszokott módon dolgozunk valamin. A flow segít, hogy örömet találjunk a legtöbb rutintevékenységben, például az ismétlődő gyakorlásban vagy készségeink fejlesztésében.”
A flow-élmény spontán, nem tudatos, mégis tehetünk azért, hogy elérjük. Ismét Csíkszentmihályi-t idézem, aki 8 pontban határozta meg a flow felé vezető utat:
- Legyenek világos céljaid. Belső látásodon keresztül tudod, hogy mit akarsz, és mit kell tenned. A cselekvés és a tudatosság fúziója ezáltal automatikussá válik, és ellazítja a tudatot.
- Kapj azonnali visszajelzést. Minden pillanatban tudd, hogy hol tartasz, és közelebb jutottál-e a célodhoz. Bízz az intuícióidban, és hagyatkozz belső és külső biztos bázisaid tudására.
- A nehézségeket válaszd meg készségeid szerint. A nehézségek ne legyenek se túl kicsik, se túl nagyok, és biztosítsák a folyamatos tanulás készségét. A tevékenység igazodjon készségeid szintjéhez, vagy némileg haladja meg azt. Majd állandóan emeld a lécet, hogy teljesítményed javuljon.
- Koncentrálj. Figyelmed irányítsd kizárólag arra, amit éppen csinálsz. Ne engedd, hogy belső mentális rendezetlenség vagy külső tevékenységek megosszák vagy elvonják a figyelmedet.
- Tiszta tudattal működj az adott pillanatban. Rekeszd ki a mindennapi frusztrációkat és zavaró körülményeket. Tanuld meg a „csőlátás” alkalmazását, hogy kiiktasd azokat a tényezőket, amelyeket nem tudsz befolyásolni.
- Érezd, hogy kézben tartod a dolgokat. Legyen meg az érzés, hogy ura vagy önmagadnak, cselekedeteidnek és környezetednek, ne szorongj az esetleges kudarc miatt.
- Szüntesd meg az „én” tudatod. Koncentrálj a tevékenységre úgy, hogy közben felülemelkedsz éneden, megfeledkezel róla, és kirekesztesz minden önkritikát. Így eggyé válsz a tevékenységgel. Ebben az állapotban megszűnnek az önkételyek és az érzelmi aggodalmak.
- Ismerd fel, amikor az időérzéked átalakul. Az idő a te élményedhez igazodik azáltal, hogy a tevékenység ritmusát, nem pedig a napi külső időt követed. Az idő lelassulhat, felgyorsulhat, vagy akár meg is állhat.
Ha a fenti élmények ismerősek, nem vagy egyedül. Amikor kerékpárra ülök, engem is hasonló érzések kerítenek hatalmukba. Nem törekszem rájuk, mégis bekövetkeznek. A városban nap mint nap közlekedve kocsisorok közt lavírozok, igazából nem is figyelek a folyamatra, mégis jó döntéseket hozok. Több tízezer kilométert tettem meg így, szabályokat betartva vagy sem, de ami a lényeg, sértetlenül. Az említett 16 évben az egyetlen komoly kerékpáros balesetemet pedig a Millenáris velodromban, azaz forgalommentes helyen szenvedtem… Hasonlóképpen montizás közben is sokszor „jön a képbe” az automata vezérlés. Ilyenkor a kövekre, a gyökerekre, a keskeny csapásra nem is figyelek, csak haladok, méghozzá nem is lassan. Hibák néha előfordulnak, de döntően akkor, ha odafigyelek!
Nem könnyű ennél többet vagy pontosabbat írni a kerékpározás és a boldogság közti összefüggéséről. Emellett mindenki számára számára mást jelent, egyben titok övezi. A tudatlanság fátyla is kell hozzá, ami ellentmond az okoskodásnak, tehát az írást ezzel be is fejezem. Rajtatok a sor!
