Home Blog Page 353

Kellys Soot 50 gravel teszt: Az igazi mindenes

Egy kerékpár mindenre? Terepre, országútra, csomagos túrára vagy akár városi bringának? Nem sok ez egy kicsit? A Kellys Soot 50 gravel bringa tesztből megtudhatjátok a választ!

Az eddigiekhez képest egy kicsit rendhagyó teszt következik, mert a megszokott rövid tesztidőszakokhoz képest a Kellys Soot 50-et egy egész éven át tesztelhetem, ezáltal teljes körű képet kapva a kerékpárról és annak tulajdonságairól, ami egy gravel bringánál kifejezetten hasznos, hiszen egy széles körben használható kerékpártípusról van szó. És mivel ennyi ideig marad nálam a bringa, így már a gyári specifikációhoz is bátran hozzányúlok, teljes mértékben az igényeimhez és a stílusomhoz szabom, amit a teszt kerékpárok többségén nem szoktunk megtenni. A hosszú tesztidőszak miatt nem csak egyszer fogok írni a Soot 50-ről, hanem időről-időre megosztom veletek a tapasztalataimat, pl adott felhasználási területen hogyan viselkedett vagy egy-egy tunningról is beszámolok. Elsőként a gyári konfigurációt és az első néhány száz kilométer tapasztalatait mesélem el.

A Soot sorozattal 2018-ban találkozhattunk először a Kellys palettáján, ekkor mutatta be a szlovák gyártó az első gravel bringáját. Az első év sikere után a 2019-es évre a Soot modellek minimális változtatások mellett továbbra is elérhetőek maradtak, melyek közül a középső modellt, az 50-est tesztelem.

A Kellys Soot váza alumíniumból készült, mely technikai színvonalában megfelel a mai kor elvárásainak, a bovdenek rejtve futnak, a fejcső tapered kialakítású, átmenőtengelyesek a kerekek, a tárcsafék pedig flat mount rögzítésű. Ezenkívül geometriáját a Kellys mérnökei úgy tervezték, hogy kellően sportos legyen és széles körben használható. Nekem pl fontos, hogy egy gravel bringa is sportos geometriájú legyen, mert szeretem, ha alacsonyan van a kormány, akár annyira, mint egy országútin, ami a piacon kapható gravel kerékpárok többségénél csak -17 fokos stucnival vagy még azzal sem lenne megoldható. A Soot-nál viszont rövid fejcsövet kapunk, M-es méretben mindössze 150 mm-es. Előre egy a vázhoz illő karbonvilla került, szintén átmenőtengelyes és flat mount rögzítésű.

A vázban és a villában is elég szélesre szabták a sárférőhelyet a tervezők, 622-es méret mellett is elférne egy 47-es külső, de ilyen szélességű gumit inkább már 650b-nél lenne érdemes használni, hogy ne emelje meg nagyon a váz középcsapágyát. Tehát a Soot kompatibilis a keskeny országúti külsőktől kezdve a széles 650b-s gravel külsőkig mindennel, ami felhasználási területek spektrumát eléggé kibővíti.

Sokan már sejthetitek, hogy miért említettem a rövid fejcsövet és a nagy sárférőhelyet. Azért, mert így egy olyan bringát kapunk, ami akár egy komolyabb terepezős gravel bringaként is tud funkcionálni, de akár egy vékony gumival szerelve egy túrázósabb országútiként is használhatjuk. Természetesen a két véglet között is van bőven élet, klasszikus bikepacking gravel bringaként is tökéletesen ellátja a feladatát, vagy egy útburkolattól független túragépként is használható, de akár már sárvédős városi bringának sem rossz választás (vannak rajta a sárvédő rögzítéséhez konzolok), tőlünk nyugatabbra sokan fognák be erre a célra. A fent említettek miatt is nehéz egy ilyen kerékpárt tesztelni, hiszen különböző beállításokkal/gumikkal különböző felhasználási területeken kell kipróbálni, ami jelentős időt emészt fel.

A Kellys Soot 50 a modellcsaládban a középső, bár ha felszereltségét nézzük akkor csak árban a középső, a 429 990 Ft-os árával 40eFt-tal olcsóbb, mint a 70-es típus, a két modell között mindösszesen annyi a különbség, hogy az 50-est 2×11-es Shimano rendszerrel szerelték, míg a 70-esen 1×11-es Sram szett teljesít szolgálatot és kapott egy dropper nyeregcsövet. És persze még színben különböznek.
Egyébként itt megjegyezném, hogy én szerettem volna a 2×11-es Shimano rendszert, melynek az az oka, hogy sokkal sokrétűbben használható a dupla hajtás (és ha mégis szimplát szeretnék akkor át lehet építeni utólag), aszfalton is használható áttételeket kapunk és terepen sem szenvedünk vele hátrányt (az áttételekről még írni fogok).

Nézzük a felszereltséget!

Első-hátsó váltóból és hajtóműből a Shimano új 105-ös alkatrészei kerültek a Soot 50-re, míg fékváltókarból és fékből az RS505 alkatrészei dolgoznak. Az új 105 szett nagyon szép és az eddigi tesztek alapján jól is működik, az RS505 is teszi a dolgát, bár a többség szerint nem feltétlenül szép a fékváltókar formája. Az utóbbival én is így voltam, jobban örültem volna egy 105 fékváltókarnak, de Bence kollégám is megnyugtatott, hogy jó lesz az RS505, ráadásul könnyű légteleníteni, ami nem utolsó szempont.

A kerekek masszív darabok, sajátmárkás Kellys Grind Disc felnikbe fűzték az átmenőtengelyes Novatec agyakat. Kellően erősek a gravel felhasználáshoz, sőt ha pár évet visszamennénk az időben, amikor még nem 24-es méretnél kezdődtek a mtb felnik, akkor azt mondanám, hogy akár montira is bőven bevállalhatóak lennének. A 17-es belső szélességű felnire 25-ös gumitól 47-es méretig bármilyen külső felrakható, ráadásul a felni kialakítását figyelve belső nélkülivé is átalakítható megfelelő szalaggal (ezt a kérdésemre a gyártó is megerősítette). Gyárilag 42-es Schwalbe Smart Sam-ekkel érkezik a Soot 50, ami egy univerzális felhasználású gumi.

A kormány, a kormányszár, a nyeregcső, a nyereg mind saját márkás (KLS) darabok, igényesen válogatta őket a Kellys, pl a kormányszáron látszik, hogy minőségi darab. A nyereg erőteljesen hasonlít egy bizonyos Fizik modellre, és vélhetőleg túl sokban nem is különbözik tőle, mert az említett márka tulajdonosa óriási számban gyárt más márkáknak is nyerget azonos formákkal. A kormány számomra elég érdekes, de erről szintén majd a menettapasztalatoknál írok.

Menet közben

A beállítás nagyon gyorsan ment, használatra készen kaptam, csak a nyerget és a kormányt kellett beállítanom, és szerencsére nem kellett azon gondolkoznom, hogy milyen -17fokos stucnit tegyek majd fel, mert le lehetett normális magasságba rakni a kormányt, sőt még maradt egy centi távtartó a kormányszár alatt (amit tartós országúti használat esetén kivennék).

Az első próba nem hétköznapira sikeredett, ugyanis éppen nem volt üzemképes a montim, amikor Gunn-Rita Dahle-val mentünk montizni a Hármashatár-hegyre, így Soot-tal voltam „kénytelen” menni. Kicsit izgultam, hogy országúti áttétellel és 3,5 barra fújt gumikkal milyen lesz felmenni a köves részeken, de abszolút nem lehetett panaszom rá, a 42-es Smart Sam-ek terepen is elboldogulnak. Meg merem kockáztatni, hogy ahol döngölt földút volt, ott nekem volt előnyöm a többiekkel szemben.
Persze lefelé csak azért sem az egyszerűbbik utat választották a többiek, nekem meg menni kellett utánuk, így a gravel felhasználást már bőven meghaladta az, amit a Soot kapott ott azon a lejtőn, de minden nyikkanás nélkül lejött. Nagyon meglepő volt számomra is, hogy ilyen jól lehet vele lejtőzni is, bár utólag belegondolva, 20 évvel ezelőtt sem használtak ennél sokkal szélesebb gumikat és kormányt az XC versenyzők.

A csapadékos tavasz megnehezítette a tesztelést, pontosabban extrémmé tette. Sokat mentem sáros körülmények között a Soot-tal, néha már-már cyclocross versenyzőnek képzelve magamat. Mindig meglepett, hogy sárban is mennyire jól használható, másik gumival hobbi szintű CX versenyzésre is simán bevállalnám. Jóval többet tud egy ilyen bringa, mint amit hinnénk róla. Legjobban a döngölt vagy murvás utakon érzi magát a Soot, amire valójában tervezték, ha elfogy az aszfalt akkor sem akadály vele továbbmenni. Bár én személy szerint csak ilyen utakon mennék vele, elég nagy élmény koskormányos bringával földutakon haladni úgy, hogy nem aggódik az ember, hogy kicsúszik.

Klasszikus gravel használat mellett a mostani száraz, júniusi időben a gumikat én cserélném valamilyen kevésbé mintásra, amik jobban haladnak, sőt egy belső nélkülire történő átalakítás is sokat tudna dobni a menetteljesítményen, nem kellene félni a felütéses defektek miatt és a komforton is javítana, bár a Soot váza egyébként is elég kényelmes, jól veszi fel a talaj felől érkező ütéseket. Az átalakítást mindenképpen meg fogom lépni, amiről a következő cikkben írni fogok.

A kormányt említettem feljebb, nagyon érdekes, mert a szememet többnyire zavarják a kifelé nyíló gravel kormányok és nem is kényelmesek nekem, de a Soot-on lévővel abszolút nincs problémám. Fékváltókar fogásban és alsó fogásban is teljesen kényelmes, elérem a fékkart, egyáltalán nem zavaró a kialakítása. A fékváltókart fogva majdnem olyan, mintha egy országúti kormányt fognék, alsó fogásban pedig a lejtőkön nagyobb stabilitást ad a plusz szélesség.

Országúti áttétellel érkezik a Soot 50, az 50-34-es hajtómű 11-34-es sorral párosítva sok helyre elég, viszont az 50-es lánckerékre nem igazán van szükség egy gravel bringánál, egy 46-os bőven elég lenne. Persze a Kellys-nek túl sok választása idén még nem volt, mert csak most fog megjelenni a Shimano első kifejezetten gravel szettje, a GRX, 46-30-as hajtóművel, amit ezen kategória igényeinek megfelelően fejlesztettek. Természetesen, ha valaki országúton használja a Soot-ot slick gumival, akkor neki a jelenlegi hajtás lesz a jó választás. Én mindenesetre gondolkozom azon, hogy lecserélem a hajtóművet GRX-re vagy a nagytányért kisebbre.

Két „hibát” találtam a Kellys Soot 50-nél, az egyik a felniszalag, ami hajlamos elcsúszni ezáltal defektet okozva, ezt mindenképpen érdemes cserélni. A másik pedig a 42-es gumi 622-es felnin, olyan közel van az elsőkerék gumija a cipőnkhöz, hogy technikás terepen kormányzás közben bele tud érni a gumi a cipőbe. Ez nem egy óriási hiba, de érdemes azoknak figyelni erre, akik sziklákat akarnak vele kerülgetni.

Ahogy a címben említettem a Kellys Soot 50 egy igazi mindenes bringa, használhatjuk országútiként, gravelként, cyclocrossként, mindegyik területen meg fogja állni a helyét.

A további menettapasztalatokkal hamarosan jelentkezem.

Fogyasztói ár: 429 990 Ft
További információk a Kellys honlapján.

TESZTELJ RUDY PROJECT TERMÉKEKET A TOUR DE ZALAKAROSON

Tetszik valamelyik Rudy Project szemüveg vagy sisak, de kipróbálás nélkül nem mersz dönteni? Te is ott leszel Zalakaroson június 21-22. között? Most itt a lehetőség, hogy bringázás közben, a saját bringádon, a saját tempódban teszteld termékeinket – kötelezettség és költségek nélkül!

Tekerd végig a Tour de Zalakaros általad választott távját, a zalai vidék legszebb tájain, egy Rudy Project sisakban vagy szemüvegben, és teszteled valós körülmények között!

Rush, Strym, Volantis, Racemaster, Spectrum, Boost 01 sisakjaink és Stratofly, Rydon, Fotonyk, Tralyx, Defender szemüvegeink közül válogathatsz – a tesztelhető termékek száma limitált!

Keresd a rendezvény expo területén a Rudy Project standot! Teszteléshez a termék átvételekor személyigazolványodat le kell majd adnod.

Magyar ezüst- és bronzérem a 2019-es Tour de Hongrie-n!

A Kecskemét és Székesfehérvár közötti 168 kilométeres etappal ért véget az idei Tour de Hongrie. A székesfehérvári befutónál izgalmas küzdelemben a holland Wouter Wippert nyerte meg a sprintbefutót. Az összetett versenyben nem került veszélybe Krists Neilands sárga trikója, így a 24 esztendős lett bajnok nyerte meg az idei Magyar Körversenyt, de két magyar is dobogóra állhatott, Dina Márton második, Valter Attila pedig harmadik lett!

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

 

Kecskeméten, a rajt előtt lehetett némi izgatottságot érezni a kerékpárosokon, pedig a négy nyitott kérdésből háromra tulajdonképpen már választ kaptunk. Az szombaton, a Dina Márton és Valter Attila remek szerepléséről emlékezetes kékestetői befutónál eldőlt, hogy a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót Neilands viheti haza, ebben a különversenyben Dina Márton a második helyen végzett. Kecskeméten a Kometa Cycling Team magyar légiósa viselhette a piros megkülönböztető mezt.

Az is valószínűsíthető volt, hogy Neilands megnyeri az összetett versenyt is, a záró szakaszon a több mint egy perces előnye mindenképpen elegendőnek látszott. Ugyancsak eldőlni látszott a legjobb magyart illető fehér mez sorsa is, hiszen ennek megszerzésére már csak Dina Mártonnak és Valter Attilának maradt reális esélye, de a két fiatalember gyerekkora óta barátságot ápol, tavaly még egy klubban tekertek, várható volt, hogy nem fogják egymást támadni.

Nyitott volt viszont a zöld trikó sorsa, ennek megszerzésére sokak számára elegendő volt a székesfehérvári befutó megnyerése, ráadásul a zárószakasz győzelme sokak fantáziáját mozgatta meg.

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

 

A kecskeméti rajt után a sárga trikót védő Israel Cycling Academy csapata nyomban kontroll alá vonta a mezőnyt, de végül útjára engedett egy három fős szökevénybolyt, amelyben kizárólag olyan kerékpárosok kaphattak helyet, akik nem jelentettek veszélyt a sárga trikósra. A szerb Danilovics, a lengyel Poluta és a cseh Kalorijos legnagyobb előnye négy perc körüli volt, és egészen Székesfehérvárig kitartott, ám a körpályán bedarálta őket a mezőny.

A hajrára aztán a legerősebb sprinterek csapatai álltak az élre, s az egész nap rengeteget dolgozó ír EvoPro Racing holland sprintere, Wouter Wippert nyerte meg a mezőnybefutót, megelőzve a francia Hofstettert (Team Cofidis), a 2016-os Tour de Hongrie-győztest, az észt Mihkel Raimot (Israel Cycling Academy) és a tavalyi Magyar Körverseny győztesét, az olasz Manuel Bellettit (Androni Giocattoli-Sidermec). A leggyorsabb magyar ezen a napon Karl Ádám volt, a magyar válogatott kerekese a 12. helyet szerezte meg.

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

 

„Ez egy nagyon szép befejezés számunkra – vélekedett a szakaszgyőztes Wouter Wippert. – A múlt héten végig nagyon hidegben versenyeztünk, ez a hét viszont nagyon forró volt, rengeteget dolgozott a csapat, azért jöttünk ide, hogy szakaszt nyerjünk!“

Eldőlt a gyorsasági pontverseny zöld trikójának sorsa is, a sprintben negyedik helyen befutó olasz klasszis, Manuel Belletti végül ezúttal sem tér haza üres kézzel tőlünk.

A hat napos, 890 kilométeres Tour de Hongrie 129 indulója közül végül 106 kerékpáros ért be a székesfehérvári célba.

Ahogyan az várható volt a sárga trikót megőrizte Krists Neilands, s az idei Tour de Hongrie óriási szenzációja, hogy Dina Márton és Valter Attila révén két magyar versenyző is dobogóra állhatott az összetett versenyben, a Tour de Hongrie történetének eddigi legerősebb mezőnyében!

„Azzal a céllal érkeztünk ide, hogy megnyerjük a versenyt, de őszintén szólva engem is meglepett, hogy a Giro d’Italia után ilyen jó formában vagyok. A győzelem kulcsa egyértelműen a csapatmunka volt, rengeteget dolgoztunk ezért, együtt értük el ezt a sikert. Mivel ez volt pályafutásom első összetett győzelme, ezért sosem fogom elfelejteni!“ – nyilatkozta a célban a boldog sárga trikós, Krists Neilands.

„Titkon reméltem, hogy be tudok kerülni a legjobb tíz közé, de a cél az volt, hogy segítsem a csapatunk első számú versenyzőjét – mondta az MTI-nek Dina Márton. – Amikor adódott a lehetőség, igyekeztem élni vele. A mai sík szakaszon nem volt esély rá, hogy ledolgozzuk ezt a másfél perces hátrányt, de nagyon boldog vagyok és teljesen elégedett, örülök, hogy ilyen jól sikerült a bemutatkozásom a Kometában, s már alig várom a következő versenyeket a csapattal!“

„Nagyon hosszú volt ez a néhány kör a végén, a körpályán befejeződő versenyek mindig hektikusak – fejtette ki az MTI-nek Valter Attila. – Egész nap boldogan tekertem, szuper érzés így befejezni ezt a Tourt. Bár nem nyertem, de kifejezetten örülök, hogy Marci előttem végzett, Neilands pedig egyértelműen nagyon erős volt. Ettől a két embertől nem rossz kikapni!”

Az összetett sikerek mellett is remekül szerepeltek a mieink, Lovassy Krisztián megnyerte a tiszafüredi befutót, de a magyar kerékpárosok jó néhány szökésben és hajrágyőzelemben is részesek voltak, egész hetes teljesítményükre büszkék lehetünk!

40. Tour de Hongrie
5. szakasz, Kecskemét–Székesfehérvár (168 km):
1. Wouter Wippert (holland, EvoPro Racing) 3:53:47
2. Hugo Hofstetter (francia, Cofidis) azonos idővel
3. Mihkel Raim (észt, Israel Cycling Academy) a. i.
4. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.
5. Hakon Trond Trondsen (norvég, Team Coop) a. i.
6. Aaron Grosser (német, Bike Aid) a. i.
12. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.

Az összetettben:
1. Krists Neilands (lett, Izrael Cycling Academy) 21:12:00
2. Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team) 1:22 perc hátrány
3. Valter Attila (magyar, CCC Development Team) 1:26 p h.
4. Edoardo Zardini (olasz, Neri Sottoli-Selle Italia-KTM) 1:45 p h.
5. Giovanni Visconti (olasz, Neri Sottoli-Selle Italia-KTM) 1:58 p h.
6. Juan Pedro Lopez (spanyol, Kometa Cycling Team) 2:04 p h.
17. Fetter Erik (magyar, Pannon Cycling Team) 3:02 p h.

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben) Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team)

A teljes tájékoztató eredménylista: KLIKK IDE!

Az ideális íróasztal iskolakezdéshez

Iskolába megy a gyermeked? Szeretnél egy biztonságos, jól felszerelt helyet biztosítani a számára, ahol bármikor tud a tanulásra koncentrálni? Ahol nem a napi rutinra kell figyelnie, hanem bátran elmélyedhet a házi feladatokban és minden fontos leckébe? Megmutatjuk, hogy milyen az az íróasztal, amivel nem foghatsz mellé!

Mik a legfőbb kitételek?

Mivel minden ember más, így mindenkinek más a fontos, ha íróasztal vásárlásra kerül a sor, mégis a legfontosabbak az alábbiak, amiket szem előtt tartva biztosan nem lőhetünk mellé.

Ebben az esetben a méret a lényeg. Nagyon fontos, hogy a gyermek testmagasságához illeszkedjen az asztal, azaz semmiképp ne legyen túl alacsony és lehetőség szerint a túl magasat is kerüljük. Ehhez persze egy megfelelő szék is kell, hogy egészségesen üljön a csemeténk.

Azt is át kell gondolni, hogy mekkora igénybevételnek lesz kitéve az íróasztal. Ha képes órákat tölteni előtte a gyermek, akkor koncentráljunk a tágasabb darabokra, ha pedig sokat kell használnia a számítógépet, akkor bátran nézzünk körül a számítógép asztalok között is. Előfordulhat az is, hogy a gyermek nem preferálja a rajzolást és egyéb asztali tevékenységeket. Ilyenkor bátran döntsünk egy kisebb és egyszerűbb mellett.

A minőség ebben az esetben is elsődleges, hiszen hosszú időn keresztül lesz kitéve intenzív használatnak. Éppen ezért lehetőleg kerüljük az olcsó és túlságosan minimalista darabokat, mert bár gazdaságosnak tűnik elsőre egy baráti árú darab, de ha 2-3 év múlva újat kell beszerezni, az már korántsem az! Ha igazán jól választunk, akkor akár a teljes iskolaidőt kihúzhatja az íróasztal.

Külcsín és praktikum

Bár sokan csak az asztallapot látják elsősorban egy íróasztal vásárlása során, de korántsem merül ki ennyiben a választás. Nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű tárolórekesszel rendelkezzen az asztal. Szükséges jó néhány polc és fiók, ahova minden elfér, amivel éppen nincs munka. Hidd el, könyvek és füzetek kupaca fog sorakozni benne napról napra! Ha pedig egy polcos kisszekrény is van hozzá, az is rengeteg iskolai kelléknek ad helyet.

Végül pedig egy igen fontos szempont, ami egyáltalán nem elhanyagolható, de ettől függetlenül jobb, ha a fentiek után kap helyet, ez pedig, hogy a gyermeknek mennyire tetszik az íróasztal. Ha tetszik neki, akkor az a tanuláshoz való viszonyára is nagyban kihathat.

A legjobb megoldás, ha keresünk néhány, számunkra megfelelő íróasztalt, ami a fenti szempontokat magában foglalja, és ezeket bocsátjuk a gyermek elé, hogy választhasson közülük. Ebben az esetben akármelyik mellett teszi is le a voksát, szülői szempontból csak jó lehet.

Kell ennél több? Mindenki számára ideális asztalok találhatóak a Gemini-Duo kínálatában!

Fantasztikus magyar teljesítmény a királyetapon!

TDH szakasz IV

Az összetettben élen álló lett Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie királyetapját, a kékestetői célba másodikként Dina Márton, a harmadik helyen pedig Valter Attila ért be, az utolsó szakasz előtt ez lett az összetett élcsoportjának sorrendje is.

 

Fotó: Tdh.hu/ Vanik Zoltán

Évtizedek óta vártunk rá, hogy olyen hegyi menőnk legyen, aki a nemzetközi élmezőnnyel is fel tudja venni a versenyt a legkeményebb emelkedőkön is. Úgy néz ki, immár két iyen bringásunk is van: Dina Márton, a spanyol Kometa Cycling Team és Valter Attila, a lengyel CCC Development Team magyar légiósa szombaton emlékezetes teljesítményt nyújtott.

A Magyar Körverseny negyedik szakasza is nyomasztó hőségben rajtolt, Karcagon 35 Celsius-fokot mértek, amikor a karaván nekivágott a 138 kilométeres etapnak. A szakasz első harmadában az élmezőny rendre visszaverte a támadásokat, de aztán Poroszlónál, 45 kilométer után három versenyzőnek sikerült elszöknie: az alkalmi társulás tagja volt Móricz Dániel (Pannon Cycling Team) is, aki két gyorsasági hajrát is megnyert a következő 70 kilométer során.

 

 

Parádsasvár után megkezdte a hegymászást a mezőny, a három szökevény sorsa megpecsételődött. A hegyen először az olasz Androni Giocattoli titkos esélyese, a kolumbiai Munoz támadott, majd a Kometa Cycling Team első embere, a spanyol Lopez következett. Mögöttük az egyre fogyatkozó élbolyban a sárga trikós Neilands mellett jól tartotta magát Dina Márton és Valter Attila is.

Az utolsó másfél kilométerre aztán már csak ők hárman maradtak együtt, Munoz és Lopez is megadta magát. Valter Attila és Dina Márton is próbált támadásokat indítani, de az idei Giro d’Italiát is végigtekerő Neilands nagyon jól tartotta magát, s végül ő indította a döntő támadást.

Előbb úgy látszott, hogy a két magyar teljesen leszakad, de az utolsó métereken mindketten nagyon megközelítették a lett sportolót, s végül Dina Márton a második, Valter Attila pedig a harmadik helyet szerezte meg.

 

Fotó: Tdh.hu/ Vanik Zoltán

 

Az összetett versenyt Krists Neilands már alighanem megnyerte, az utolsó, Kecskemét és Székesfehérvár között kijelölt, gyakorlatilag teljesen sík szakaszon már „nem szokás“ támadni a sárga trikóst. Az összetett második helyét immár Dina Márton foglalja el – így övé a legjobb magyarnak járó fehér trikó is –, a harmadikat pedig Valter Attila! Ilyen kiemelkedő eredményekre a magyar Tour történetének eddigi legerősebb mezőnyében nem is számíthattunk!

Eldőlt a legjobb hegyi menőnek járó piros mez sorsa is, ezt Neilands már biztosan elviheti Lettországba, hiszen a zárónapon nem lesz több hegyi hajrá. A legjobb sprintert illető zöld trikó is Neilandsé, de erre vasárnap még többen fenik a fogukat, nem lesz tehát tét nélküli a végső, székesfehérvári befutó.

 

A sárga trikós Krists Neilands az MTI-nek elmondta, rettentő nehéz volt az etap, ám a csapata kiváló munkát végzett. „Az elsődleges célunk nem a szakasz megnyerése, hanem a sárga trikó megőrzése volt, de tökéletesen alakult minden, így végül a kemény emelkedővel záruló királyetapot is megnyertem“ – fogalmazott a huszonnégy éves lett bajnok.

 

Fotó: Tdh.hu/Halmágyi Zsolt

Dina Márton a rajt előttinél érezhetően felszabadultabban értékelt az MTI-nek, mint mondta, száz százalékban csapatmunka eredménye lett a dobogó.
„A srácok leforogták az egész napot a CCC-vel, Lopeznek és nekem csak annyi volt a dolgunk, hogy gyorsan jöjjünk fel a Kékesre. Ő három kilométernél indított, én csak a támadásokra tettem a kereket, ezzel rengeteg energiát tudtam spórolni“ – fejtette ki. Felidézte, Lopez utolérésekor is csak reagált Neilands támadására, s bár a végén majdnem felért a lettre, ez végül nem sikerült.
„Tökéletes volt ez a nap, bár még áll előttünk egy hosszú szakasz, arra kell koncentrálni.“
Valter Attila kapcsán kifejtette: fantasztikus érzés volt vele dobogóra állni. „Ő a barátom, egyszer ő nyer, egyszer én. Bár többnyire ő, de most adott egy esélyt” – mondta mosolyogva Dina Márton, aki hétfőn csatlakozott új társaihoz Alberto Contador csapatában.

Valter Attila úgy értékelt, jó volt a csapata, végig dolgoztak, és sok ereje maradt a végén támadásokra.
„Marci és Neilands is rendkívül erős volt, nekem kicsit többet kellett dolgoznom, mert Neilandsnak előnye volt, Marcinak meg csapattársa elöl. De nem bántam, így is kell tudni versenyezni“ – mondta. Felidézte: csütörtökön Bükkszentkereszten nem érezte magát jó erőben, ezúttal viszont jók voltak a lábai, elégedett a harmadik hellyel.
„Még néhány méter és ezzel a sebességgel utolértem volna őket, de így is jó. Nagyon örülök, hogy Marcival egy ilyen erős mezőnyben ennyire elöl tudtunk lenni, ez egyértelműen azt mutatja, milyen erős a sportágunk!“

4. szakasz, Karcag–Gyöngyös-Kékestető (138 km)
1. Krists Neilands (lett, Izrael Cycling Academy) 3:20:40
2. Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team) azonos idővel
3. Valter Attila (magyar, CCC Development Team) a. i.
4. Edoardo Zardini (olasz, Neri Sottoli-Selle Italia-KTM) 13 másodperc hátrány
5. Juan Pedro Lopez Perez (spanyol, Kometa Cycling Team) 24 mp h.
6. Giovanni Visconti (olasz, Neri Sottoli-Selle Italia-KTM) 27 mp h.

Az összetettben:
1. Krists Neilands (lett, Izrael Cycling Academy) 17:19:13
2. Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team) 1:22 perc hátrány
3. Valter Attila (magyar, CCC Development Team) 1:26 p h.

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben) Krists Neilands (lett, Izrael Cycling Academy)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Krists Neilands (lett, Izrael Cycling Academy)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Dina Márton (Kometa Cycling Team)

A teljes tájékoztató eredménylista: KLIKK IDE!



Következik!

Az 5. (záró) szakasz Kecskemét és Székesfehérvár között kijelölt 168 kilométeres, szinte teljesen sík útvonalán zajlik. A szakasz során három gyorsasági (Dunaföldváron és két alkalommal a székesfehérvári célvonalon), részhajrára is sor kerül.
Rajt: 2019. június 16. vasárnap, 10:30, Kecskemét, Katona József tér
Várható befutó: 14:34, Székesfehérvár
Kinek kedvez: mezőnybefutó várható.

Köszöntő, útvonal, térkép, részletek: KLIKK IDE!

 

Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten

A Tour de Hongrie történetében negyedik alkalommal követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, s először lesz két szakaszról is élő közvetítés az Eurosport2 csatornáján! A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sport közvetít élőben, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők. 2019-ben a Tour de Hongrie partnere a Tour de France főrendezőjeként is ismert A.S.O. nevű szervezet, amelynek segítségével a Magyar Körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, több mint százötven országban lesznek láthatóak!

Az élő közvetítéseket és összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:

 

2019. június 15., szombat:

17:15-18:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
23:15–0:15 (4. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
23:30-0:30 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2019. június 16., vasárnap:

3:00-4:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
7:00-8:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
9:30-10:30 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
13:00–15:00 (5. szakasz, élő, M4Sport)
13:30-15:00 (5. szakasz, élő, Eurosport2)
17:20-18:15 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
19:00-19:55 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
20:15-21:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
23:10–0:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
23:15–0:15 (4. szakasz, összefoglaló, M4Sport)

2019. június 17., hétfő:

4:00-5:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
9:45-10:45 (teljes összefoglaló, Eurosport2)
11:20-12:15 (teljes összefoglaló, Eurosport1)
15:15-16:05 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
19:00-20:00 (teljes összefoglaló, Eurosport2)

2019. június 18., kedd:

3:00-4:00 (teljes összefoglaló, Eurosport1)
14:05-15:05 (teljes összefoglaló, Eurosport1)
16:00-17:00 (teljes összefoglaló, Eurosport2)
22:00-23:00 (teljes összefoglaló, Eurosport2)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook– (www.facebook.com/tourdehongrie),
Instagram- (tourdehongrie_official) és Twitter-oldalunkon (twitter.com/tourdehongrie).
Utcaszintű online térkép: KLIKK IDE!
A mezőny GPS-alapú nyomkövetése: KLIKK IDE!
Közlekedési információk: KLIKK IDE!

 

A vasárnap várható útlezárások

A Tour de Hongrie 5. szakasza során Kecskemét és Székesfehérvár között – a lassú rajttal együtt – 175 kilométert tesz meg a mezőny, amely 10:30-kor indul útjára Kecskeméten, a Katona József térről. A karaván a Ballószög, Ágasegyház, Izsák, Solt, Dunaföldvár, Előszállás, Alsószentiván, Alap, Sárbogárd, Sárszentmiklós, Felsőkörtvélyes, Sárkeresztúr, Aba útvonalon jut el a székesfehérvári célig. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát.



A 40. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Június 11. (kedd): Prológ, egyéni időfutam, Siófok (4 km). Győztes: Jan Bárta (cseh, Elkov-Author). Sárga trikóban: Jan Bárta (cseh, Elkov-Author)

Június 12. (szerda): 1. szakasz, Velence–Esztergom (194 km)Győztes: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec)

Június 13. (csütörtök): 2. szakasz, Balassagyarmat–Miskolc (201 km). Győztes: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy). Sárga trikóban: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

Június 14. (péntek): 3a. szakasz, Kazincbarcika–Tiszafüred (115 km). Győztes: Lovassy Krisztián (magyar válogatott). Sárga trikóban:
Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

Június 14. (péntek): 3b. szakasz, Tiszafüred–Hajdúszoboszló (69 km)Győztes: Alois Kankovsky (cseh, Elkov-Author). Sárga trikóban: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

Június 15. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Gyöngyös-Kékestető (138 km). 
Győztes: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy). Sárga trikóban: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

Június 16. (vasárnap): 5. szakasz, Kecskemét–Székesfehérvár (169 km)

 

(Fotók: Tdh.hu/Vanik Zoltán, Pertorini Márió, Halmágyi Zsolt, Tuba Zoltán)

Cseh diadal Hajdúszoboszlón

Lovassy Krisztián remek győzelme után péntek délután rendezték meg a 3b. szakaszt a Tour de Hongrie versenyén. A Tiszafüred és Hajdúszoboszló közötti 69 kilométeres száguldás végén a cseh Elkov-Author sprintere, Alois Kankovsky szerezte meg az első helyet.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

A rövidke, kevesebb mint két órás etap első felében a szlovák Cully és Vas Balázs (magyar válogatott) próbákozott szökéssel, egy idő után Cully magára maradt, de aztán – ahogyan az várható volt – a legjobb sprinterek csapatai vették át az irányítást.

A csapatok közül nagyon aktív volt a Kometa, az Androni és a CCC, majd a Neri Sottoli is, az Israel Cycling Academy pedig nagy erőkkel védte a sárga trikós Neilands-ot, végül mégis az Elkov-Author sprintere, Alois Kankovsky ünnepelhetett, óriási küzdelemben előzte meg az EvoPro Racing holland versenyzőjét, Wouter Wippertet és az első szakaszon győztes Manuel Bellettit.

 

Fotó:Tdh.hu/Pertorini Márió

 

A mieink közül a válogatott Karl Ádám és a CCC Development Team magyarja, Valter Attila a sprint előtti helyezkedés során több társával együtt bukott (előbbi valóban elesett, utóbbi nem tudott a bukás miatt azonnal továbbmenni, az eset az utolsó három kilométeren belül történt, így az időeredményüket nem befolyásolja), ez az etap a legjobban Filutás Viktornak sikerült, a Pannon Cycling Team kerekese a 23. helyet szerezte meg. De ugyancsak ünnepelhetett Fetter Erik, aki a szakasz közben kijelölt gyorsasági részhajrán megszerzett időjóváírással átvette a legjobb magyarnak járó fehér trikót Dina Mártontól.

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

 

Az összetett élén nem változott a helyzet, továbbra is a lett Krists Neilands vezet, övé a sárga mez, a gyorsasági pontverseny legjobbjának járó zöld mezt a dán Bendixen őrizte meg, a piros mez pedig Krists Neilands-é maradt.

A legjobb magyart illető fehér trikót az időjóváírásnak köszönhetően Fetter Erik vette át, s mint az MTI-nek elárulta: a részhajrá előtt néhány kilométerrel döntötték csak el, hogy rámegy a jóváírásra.

„A harmadik helyért járt egy másodperc, gyorsan összeraktuk a vonatot, és sikerült is megszerezni a pozíciót, így néhány századdal ugyan, de átvettem a trikót.”

Szombaton a királyetap vár a 40. Magyar Körverseny mezőnyére: a Karcagról induló 138 kilométeres táv a Kékestetőn, hegyi befutóval ér véget. Ennek kapcsán elmondta, megkísérlik megőrizni a fehér trikót csapatával, ám kiemelte: „ez pokoli nehéz lesz”.

A szakasz legjobb magyarja a 23. helyen célba érő Filutás Viktor lett, aki az MTI-nek leszögezte: segítette a pénteki két szakasz teljesítésében a pályaversenyeken szerzett rutin, ahol akár öt-hat alkalommal is kerékpárra kell ülniük egy nap.

„Az elsőn elengedtünk egy olyan elmenést, amely mindenkinek jó volt, főleg a magyaroknak, a másodikon viszont sprint döntött, ahol tenni kellett a kereket és jól érkezni. A végén a bukás kicsit hátrébb sorolt, de így is kihoztuk a napból, amit tudtunk.”

Korábbi szemgyulladásáról elmondta, többféle gyógykenőcsöt is használt, de már lát a jobb szemével is. A királyetapról úgy vélekedett: legfőbb feladatuk a Pannonnal az, hogy a lehető legtovább segítsék Fetter Eriket, emellett szökésbe is szeretnének kerülni.

„Maximálisan Eriket fogom segíteni, úgy fogok vigyázni rá, mint egy hímes tojásra” – hangsúlyozta.

A Tour de Hongrie piros trikója szombaton gazdára talál, de a Kékestetőre vezető emelkedőn eldőlhet a sárga mez sorsa is.

3b. szakasz, Tiszafüred-Hajdúszoboszló (69 km):
1. Alois Kankovsky (cseh, Elkov-Author) 1:28:04
2. Wouter Wippert (holland, EvoPro Racing) azonos idővel
3. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.
4. Trond Hakon Trondsen (norvég, Team Coop) a. i.
5. Filippo Fortin (olasz, Cofidis) a. i.
6. Aaron Grosser (német, Bike Aid) a. i.
23. Filutás Viktor (magyar, Pannon Cycling Team) a. i.

 

Összetett verseny: 1. (sárga mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben) Louis Bendixen (dán, Team Coop)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Fetter Erik (Pannon Cycling Team)

A teljes tájékoztató eredménylista: KLIKK IDE!



Következik!

A 4. szakasz Karcag és Gyöngyös-Kékestető között kijelölt 138 kilométeres útvonala hegyi befutóval zárul majd. A szakasz során három gyorsasági (Tiszafüred, Egerszalók, Parádsasvár), valamint két hegyi (Mátraháza és Kékestető) részhajrára is sor kerül.
Rajt: 2019. június 15. szombat, 11:20, Karcag, Kossuth tér
Várható befutó: 14:45, Kékestető
Kinek kedvez: a hegyi menők csatája várható, az összetett verseny itt dőlhet végleg el.

Köszöntő, útvonal, térkép, részletek: KLIKK IDE!

 

Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten

A Tour de Hongrie történetében negyedik alkalommal követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, s először lesz két szakaszról is élő közvetítés az Eurosport2 csatornáján! A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sport közvetít élőben, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők. 2019-ben a Tour de Hongrie partnere a Tour de France főrendezőjeként is ismert A.S.O. nevű szervezet, amelynek segítségével a Magyar Körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, több mint százötven országban lesznek láthatóak!

Az élő közvetítéseket és összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:

 

2019. június 14., péntek:

22:00-23:00 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
22:25–23:30 (3. szakasz, összefoglaló, M4Sport)

2019. június 15., szombat:

3:00-4:00 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
6:00-7:00 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
9:30-10:30 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
10:30-11:30 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
12:00–15:15 (4. szakasz, élő, M4Sport)
13:45-15:15 (4. szakasz, élő, Eurosport2)
17:15-18:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
23:15–0:15 (4. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
23:30-0:30 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2019. június 16., vasárnap:

3:00-4:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
7:00-8:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
9:30-10:30 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
13:00–15:00 (5. szakasz, élő, M4Sport)
13:30-15:00 (5. szakasz, élő, Eurosport2)
17:20-18:15 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
19:00-19:55 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
20:15-21:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
23:10–0:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
23:15–0:15 (4. szakasz, összefoglaló, M4Sport)

2019. június 17., hétfő:

4:00-5:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
9:45-10:45 (teljes összefoglaló, Eurosport2)
11:20-12:15 (teljes összefoglaló, Eurosport1)
15:15-16:05 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
19:00-20:00 (teljes összefoglaló, Eurosport2)

2019. június 18., kedd:

3:00-4:00 (teljes összefoglaló, Eurosport1)
14:05-15:05 (teljes összefoglaló, Eurosport1)
16:00-17:00 (teljes összefoglaló, Eurosport2)
22:00-23:00 (teljes összefoglaló, Eurosport2)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook– (www.facebook.com/tourdehongrie),
Instagram- (tourdehongrie_official) és Twitter-oldalunkon (twitter.com/tourdehongrie).
Utcaszintű online térkép: KLIKK IDE!
A mezőny GPS-alapú nyomkövetése: KLIKK IDE!
Közlekedési információk: KLIKK IDE!

 

A szombaton várható útlezárások

A Tour de Hongrie 4. szakasza során Karcag és Gyöngyös-Kékestető között – a lassú rajttal együtt – 140 kilométert tesz meg a mezőny, amely 11:20-kor indul útjára Karcagon, a Kossuth térről. A karaván a Kunmadaras, Tiszaörs, Tiszaigar, Tiszafüred, Poroszló, Besenyőtelek, Dormánd, Kerecsend, Demjén, Egerszalók, Verpelét, Tarnaszentmária, Sirok, Recsk, Parádfürdő, Parád, Parádsasvár, Mátraháza útvonalon jut el a kékestetői célig. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát.



A 40. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Június 11. (kedd): Prológ, egyéni időfutam, Siófok (4 km). Győztes: Jan Bárta (cseh, Elkov-Author). Sárga trikóban: Jan Bárta (cseh, Elkov-Author)

Június 12. (szerda): 1. szakasz, Velence–Esztergom (194 km)Győztes: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec)

Június 13. (csütörtök): 2. szakasz, Balassagyarmat–Miskolc (201 km). Szakaszgyőztes: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy). Sárga trikóban: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

Június 14. (péntek): 3a. szakasz, Kazincbarcika–Tiszafüred (115 km). Győztes: Lovassy Krisztián (magyar válogatott). Sárga trikóban:
Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

Június 14. (péntek): 3b. szakasz, Tiszafüred–Hajdúszoboszló (69 km)Győztes: Alois Kankovsky (cseh, Elkov-Author). Sárga trikóban: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

Június 15. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Gyöngyös-Kékestető (138 km)

Június 16. (vasárnap): 5. szakasz, Kecskemét–Székesfehérvár (169 km)

 

Lovassy Krisztián: rajt-cél győzelem

A londoni olimpikon Lovassy Krisztián győzelmét hozta a Tour de Hongrie pénteki első félszakasza, a Kazincbarcika és Tiszafüred közötti 115 kilométeres etap.

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

A kazincbarcikai rajt után a város díjáért kiírt sprintet a felvidéki Szabó Miklós (Pannon Cycling Team) nyerte meg, s ezt követően sem maradt abba a magyar sikersorozat.

Az első komolyabb szökési kísérlet során ismerős arcokat fedezhettünk fel: öten léptek el a többiektől, köztük volt az első szakasz két magyar szökevénye, Lovassy Krisztián (magyar válogatott) és Rózsa Balázs (Differdange-GeBa), valamint a szlovén Katrasnik (Adria Mobil), a lengyel Aniolowski (CCC Development Team) és a cseh Otruba (Elkov-Author). A szökevények terve valódi sikert hozott, a mezőny ugyanis hagyta, hogy az öt bringás négy perc fölé hízlalja az előnyét.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

A nagy forgást Rózsa Balázs nem bírta végig, visszacsúszott a mezőnybe, de Lovassy Krisztiánék remekül tartották magukat, s végül négyük között dőlt el a félszakasz első helye: az Epronex-BSS Oil Team magyar válogatott versenyzője sprintelt a legjobban, a lengyel Aniolowski hiába lökte előre a bringáját, fél kerékhosszal hazai siker született.

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

Óriási siker, a magyarok közül legutóbb 2016-ban Szalontay Sándor győzött, a szombathelyi prológon futotta a legjobb időt, szakaszt pedig 2006-ban nyert Szekeres Csaba, a Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt közötti hegyi időfutamot.

Fotó: Tdh.hu/Halmágyi Zsolt

A sárga trikós Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy), Valter Attila (CCC Development Team), Fetter Erik (Pannon Cycling Team) és Dina Márton (Kometa Cycling Team) is a mezőnyben ért célba, az összetettben Neilands első helye nem forgott veszélyben. Bízunk benne, hogy Lovassy Krisztián sikerét újabb remek magyar eredmények közvetik, akár már délután, amikor a Tiszafüred és Hajdúszoboszló közötti 77 kilométeres félszakaszra kerül sor.

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

EREDMÉNYEK

3a. szakasz, Kazincbarcika-Tiszafüred (117 km):
1. Lovassy Krisztián (magyar válogatott) 2:33:21
2  Stanislaw Aniolkowski (lengyel, CCC Development Team) azonos idővel
3. Gasper Katrasnik (szlovén, Adria Mobil) a. i.
4. Jakub Otruba (cseh, Elkov-Author) a. i.
5. Filippo Fortin (olasz, Cofidis) 4:04 perc hátrány
6. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.
12. Móricz Dániel (magyar, Pannon Cycling Team) a. i.
17. Orosz Gergő (magyar,  Pannon Cycling Team) a. i.

Összetett verseny: 1. (sárga mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben) Louis Bendixen (dán, Team Coop)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Dina Márton (Kometa Cycling Team)

A Giro E belülről: Turizmusmarketing és eddig egyedülálló verseny egyben

A Giro d’Italia társrendezvénye, a Giro E igazán nagy sikert aratott, a nagy körversenyhez hasonló háromhetes eseményen a turizmus került előtérbe, résztvevőként megcsodálhattuk Itália legszebb tájait, elektromos rásegítéses e-bike-ok nyergében.

Mivel 2020-ban hazánk rendezheti a 103. Giro „Nagy Rajtját”, különös figyelemmel kísértük az idei versenyt is – természetesen a helyszínről. Korábbi cikkeink:

https://bikemag.hu/magazin/hirek/a-giro-ditalia-legmagasabb-pontjarol-kepekben

https://bikemag.hu/magazin/hirek/a-102-giro-ditalia-kepekben-es-szamokban

Olaszországi látogatásainkon túl hab volt a tortán, hogy a Giro E keretein belül végigtekerhettünk az utolsó két szakaszt ugyanazon az útvonalon, mint a profik. A rajt nagyjából harmad távnál volt, de attól kezdve végig a lezárt pályán haladtunk a célig. Pár órával az igazi verseny előtt óriási élmény volt, hogy a már helyüket elfoglaló szurkolók nekünk is hangosan szurkoltak a hegyeken, vagy éppen csúfoltak – „moto, moto” – az elektromos rásegítés miatt. Ejtsünk is mindjárt az elején pár szót utóbbi jelenségről.

A rendezvény talán egyetlen kritikával illethető része az volt, hogy nem kommunikálták pontosan, versenyről, vagy túráról van szó. Ennek annyi az oka, hogy talán maguk a szervezők is „olaszosan” álltak hozzá a merőben új kezdeményezéshez, hagyták történni a dolgokat, igazából egy minőségi valóságshow-ra hasonlított a Giro E. Madártávlatból úgy nézett ki a mezőny, mint a 102. Giro pelotonja, ugyanazokkal a díszletekkel, voltak feladatok, amiben összemérték tudásukat a résztvevők. Ugyanakkor teljesen együtt haladtunk, a felvezető autó által diktált tempóban, összevárva egymást, megállásokkal, akkumulátor-cserékkel.

A kerékpártúra valamiben sokkal többet ad egy kerékpárversenynél: a táv nagy részében nem az előttünk lévő kereket figyeljük, hanem sokkal több időnk van csodálni a szép tájakat, amilyenekkel Olaszországban bőven találkozhatunk. van idő bringázás közben beszélgetni a látottakról. Ellenben egy 10 kilométer hosszú, 7%-os emelkedő leküzdése közben a 40-es, 50-es korosztályba tartozó cikloturisták normál kerékpárok nyergében nem feltétlenül pörgetnék folyamatosan a beszélőkéjüket…

Még viszonylag sportos embereknek is túl nagy kihívást jelenthetnek a hosszú meredek emelkedők, főleg amilyenek Olaszország egyik legszebb részén a déli Alpokban, a Dolomitokban is várhatnak ránk. Ha egy nagyobb társaság kerekedik fel bringázni, a fizikális különbségek hamar kiütköznek, valaki még vígan pörget az emelkedőn, miközben mások már azon gondolkoznak, hogy leszállnak a kerékpárról. Erre nyújt megoldást az elektromos rásegítés, az e-bike, amely összekovácsolja a társaságot.

Mindenki teker, több vagy kevesebb rásegítést használva, a cél nem az, hogy szétszakítsuk egymást, hanem az, hogy együtt haladjunk. A Giro E mezőnyében ráadásul folyamatosan cserélgették egymást ismert olasz sportolók, nem kerékpáros olimpiai érmesek, vagy éppen híres kerékpárosok: Andrea Tafi, Davide Rebellin, Max Lelli és sokan mások. Egy bringás pelotonban náluk hitelesebben senki nem tudná népszerűsíteni Olaszország legfőbb turisztikai látványosságait, melyek jó részét érintette a Giro E május 12. és június 1. között.

A három hét során összesen 18 szakaszt, 1829 kilométert és 24 000 méter szintkülönbséget küzdöttek le a Giro E résztvevői, összesen 533 fő! A 10 hatfős csapatnak többnyire csak a kapitánya volt fix ember egyébként váltották egymást az ismert olasz sportolók, médiaszemélyiségek, vagy éppen újságírók. Mi, utóbbiak az Olasz Turisztikai Ügynökség (ENIT) színeiben tekertünk, kapitányunk Max Lelli, aki korábban versenyzőként dobogóra állhatott a Gio d’Italia-n, most egy toszkán hotelben kerékpáros turizmussal foglalkozik.

Az ENIT Team-ben két-háromnaponta váltottuk egymást újságírók, a világ minden tájáról, nagyjából a negyvenes-ötvenes korosztályból, akik a kerékpáros turizmus legfőbb célcsoportja is egyben. A mi társaságunk az utolsó két hegyi szakaszt tekerte végig együtt, olyan hegyóriás is szerepelt a programban, mint a 2000 méter magas Passo Rolle. Egy brazil, egy francia, egy spanyol és egy osztrák csapattárssal vágtunk neki a nagyjából 100 kilométeres távoknak.

Aláírási ceremónia egyenként szólítva, ugyanúgy, mint a profiknál

Az ENIT Team-ben olasz Pinarello Nytro elektromos rásegítéses országúti bringákkal tekertünk, melyek Magyarországon 1,8 millió forintért vásárolhatók meg. A 60 fős mezőnyben a legtöbben – 4 csapat is – ilyet hajtottak, de a vázakban „dobogó” Fazua pedelec rendszerrel szerelték például az olasz lánycsapat Focus kerékpárjait is. Ezen kívül volt még a mezőnyben Olmo, Trek, De Rosa és E-Powers bringa is. A Giro E igazán hiteles tesztet jelentett az elektromos országúti bringákat gyártó cégek számára, ennek később még egy külön cikket is szentelünk.

Bringánk: a Pinarello Nytro

Az utolsó két hegyi szakaszon – melyekre a meghívóm szólt – magyar léptékkel elképesztően kemény emelkedőkre kellett felkapaszkodni. Trentino és Veneto megyéket szeltük át, előbbiben a Dolomitok felhők közé vezető hágói is szerepeltek az itinerben. Trevisóban kisebb városnézésen is részt vettünk, megtudhattuk, honnan származik a Tiramisu és végigkóstolhattunk fenséges nedűket is egy borkereskedésben.

Az olasz konyhának a jó értelemben vett egyszerűsége és frissessége mindig is magával ragadott, ráadásul az általában könnyű ételek jól passzolnak a sportos programokhoz is. A Dolomitokban már keverednek kicsit az olasz és osztrák ízek, ami a borok szempontjából még kimondottan pozitív hatásnak is elkönyvelhető. S ne is beszéljünk a kávéról, Olaszországból a legkisebb falusi vendéglátóipari egységben is olyan kávét szolgálnak fel, ami után öröm újra elindulni.

A Giro E-n persze nyilván nem a gasztronómián volt a hangsúly, hanem a kerékpáros túraútvonalak bemutatásán. Nos, mi talán éppen a legjobb két napra érkeztünk. Az egyik este részletesen bemutatták Trentino megye lehetőségeit, ahol már rég nem csak a téli sportoknak erős a szezonja. Sok száz kijelölt bringás útvonal van aszfalton és terepen, a világ egyik legszebb hegységében. Eddig főleg a legkeményebb országúti bringások számára volt reális 2000-es hegycsúcsok között túrázni, az e-bike-ok használatával azonban már bátran ajánlom ezt bárkinek, aki egyébként kellően ügyesen tudja irányítani a kerékpárt a kanyargós szerpentineken!

Hogy nézett ki maga a „verseny”? Különböző részfeladatokat kellett teljesíteni, melyeket pontoztak és az etapok végén ugyanúgy győzteseket hirdettek, megkülönböztetett trikókat osztottak, mint a Giro d’Italia-n. Biztonsági okokból a hajrák előtt megállították a mezőnyt és csak a hatfős csapatok kapitányai sprinteltek, de még érdekesebb volt a „lassúsági verseny”, amikor néhány kilométeren keresztül nem a gyors teljesítés volt a cél, hanem az, hogy mérő műszerek nélkül (ezeket szigorúan elvették) minél jobban sikerüljön megközelíteni előre megadott – pl. 20 km/h-s – átlagsebességet.

Az EPowers csapata Davide Rebellinnel a pódiumon

Magyar siker a Giro E-n: Bár a Giro E nem elsősorban a versenyről szólt, az egyik csapat – történetesen a magyar EPowers Factory Team – elég komolyan vette a megmérettetést és fiatal magyar versenyzőkkel, valamint a Varjas István tervezte különleges bringákkal állt rajthoz. Végül a négy trikóból hármat elhoztak, megnyerve az összetett értékelést is. A magyar srácok közül sok szakaszon a Tour de Hongrie-n is induló Filutás Viktor volt a kapitány, de az EPowers Factory Team-ben vendégeskedtek már említett olasz bringás sztárok, mint Andrea Tafi, vagy Davide Rebellin. A mezőnyben mindenki megegyezett, hogy a magyar bringák voltak a legkülönlegesebbek: egészen elképesztő, 8,5 kilós tömeggel rendelkeznek, amiben már benne van a rásegítő rendszer és az akkumulátor is!

Fotók: ENIT, Takács Tamás

Tour de Hongrie: Lett győzelem született Miskolcon

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

A lett bajnok Krists Neilands szerezte meg a győzelmet a Tour de Hongrie második szakaszán, s az összetettben is átvette a vezetést. A magyarok közül Dina Márton a hatodik, Valter Attila a tizedik helyen ért a miskolci célba.

 

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

A Tour de Hongrie második szakaszára került sor csütörtökön, Balassagyarmat és Miskolc között. A 201 kilométer hosszú etap során két jelentősebb emelkedőt is meg kellett másznia a mezőnynek

A szakasz négy szökevény akciójával kezdődött, a cseh Zahalka (Elkov-Author), a svéd Eriksson (Team Coop), a belga Deruette (Differdange-GeBa) és a szlovén Bozic (Adria Mobil) lépett el a mezőnytől. Utóbbi versenyző aktivitása volt igazán meglepő, hiszen az első szakaszon 150 kilométeren át szökésben volt, alaposan elfáradhatott.

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

 

Csakhogy a szakaszon található hegyi hajrák érdekelték az Adria Mobil sportolóját, aki be is gyűjtötte az első két hajrá győzelméért járó pontokat, így virtuálisan a piros trikót is átvehette.

A mezőny – amely csaknem 160 kilométeren át hagyta haladni a szökevényeket – a bükkszentkereszti emelkedőn bedarálta Zahalkáékat, s elkezdődött az igazi harc a szakaszgyőzelemért.

A lett bajnok, az összetettben második helyen álló Krists Neilands (Israel Cycling Academy) – aki a prológon már hajszálra volt az első helytől és az összetett első helyétől – szökött el a többiektől, a sárga trikót védő Androni Giocattoli-Sidermec csapata az 1-es rajtszámú Manuel Bellettit óvta az emelkedőn, ez pedig Neilands malmára hajtotta a vizet. Olyan előnyt tudott szerezni, amit az olaszok már nem tudtak ledolgozni. Ráadásul a többi csapat sem segített az Androninak, így végre megszületett a lett győzelem.

 

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

 

Az üldözők között az utolsó néhány száz méteren belül bukás történt, ezért az üldözőboly minden célbaérkezőjét azonos idővel mérte a zsűri. A második helyen a dán Bendixen (Team Coop) ért be egy perces hátránnyal, majd az olasz Frapporti (Androni Giocattoli-Sidermec), a negyedik helyen pedig a sokáig szökésben lévő Zahalka futott be.

Ismét kitettek magukért a magyarok, ezúttal Dina Márton (Kometa Cycling Team) lett a hatodik, megőrizve ezzel a legjobb magyarnak járó fehér trikót, Valter Attila (CCC Development Team) pedig tizedikként ért célba, de az első bollyal futott be a Pannon Cycling Team két versenyzője, Filutás Viktor és Fetter Erik is.

Az összetett versenyben – az idei Giro d’Italia teljes távját is végigtekerő – lett Neilands vette át a vezetést, megelőzve Bellettit és Bendixent. Az olasz lett a nap vesztese, hiszen a sárga trikó mellett a zöldet is elveszítette, a pontversenyben ugyanis Bendixen vette át a vezetést. A hegyi pontversenyben nem fizetődött ki Bozic mérhetetlen erőfeszítése, az utolsó – első kategóriás – hegyi hajrán ugyanis Neilands annyi pontot gyűjtött, amennyi elegendő volt a piros trikó átvételéhez.

A Giro d’Italiáról érkező lett versenyző az MTI kérdésére elmondta, nem ez volt az eredeti terve: „Nem gondoltam a sárga trikóra, egyszerűen csak éreztem, hogy nagyon jók a lábaim, és bolond lettem volna, ha nem használom ki. Megpróbáltam a szökést, bejött, és végül egészen a célig működött“ – fogalmazott Neilands, aki elárulta: amikor előnye csaknem másfél percre nőtt, akkor kezdett hinni benne, hogy a szakaszgyőzelem és az összetett élére állás egyaránt sikerülhet.

Előre tekintve elmondta, innentől megkísérli a sárga trikó megőrzését a hátralevő három versenynapon, s mivel csapata, az Israel Cycling Academy erős, erre képes is lehet.

„Ami pedig engem illet, szükséges, hogy jól sikerüljön a regenerálódás ez után a kemény szakasz után, de lehet, hogy sikerül.“

A lett bringás több mint egy perces előnybe került az összetettben, s ezt a pénteki két félszakaszon meg is őrizheti – Kazincbarcika és Tiszafüred között, majd Tiszafüred és Hajdúszoboszló között egyaránt a sprinterek csatája várható.

 

EREDMÉNYEK

 

2. szakasz, Balassagyarmat-Miskolc (201 km):
1. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 5:10:14
2. Louis Bendixen (dán, Team Coop) 1:00 perc hátrány
3. Marco Frapporti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) azonos idővel
4. Matej Zahalka (cseh, Elkov-Author) a. i.
5. Mathias Le Turnier (francia, Cofidis) a. i.
6. Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team) a. i.
10. Valter Attila (magyar, CCC Development Team) a. i.

Összetett verseny: 1. (sárga mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben) Louis Bendixen (dán, Team Coop)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Dina Márton (Kometa Cycling Team)

 

Következik!

Két félszakaszra is sor kerül pénteken. A 3a. szakasz Kazincbarcika és Tiszafüred között kijelölt 117 kilométeres útvonala néhány kisebb emelkedőt leszámítva a sprintereknek kedvező pályán fut majd, a félszakasz során két gyorsasági (Kazincbarcika és Eger), valamint egy hegyi (Tardona) részhajrára is sor kerül.
Rajt: 2019. június 14. péntek, 10:00, Kazincbarcika, Szent Erzsébet sétány
Várható befutó: 12:30, Tiszafüred, Örvényi út
Kinek kedvez: mezőnybefutó várható.

A 3b. szakasz Tiszafüred és Hajdúszoboszló között kijelölt 70 kilométeres útvonala gyakorlatilag teljesen sík lesz, a félszakasz során egy gyorsasági (Hortobágy, Kilenclyukú híd) részhajrára is sor kerül.
Rajt: 2019. június 14. péntek, 16:00, Tiszafüred, Halas tér
Várható befutó: 17:43, Hajdúszoboszló, József Attila utca
Kinek kedvez: mezőnybefutó várható.

Köszöntő, útvonal, térkép, részletek: KLIKK IDE!

 

Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten

A Tour de Hongrie történetében negyedik alkalommal követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, s először lesz két szakaszról is élő közvetítés az Eurosport2 csatornáján! A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sport közvetít élőben, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők. 2019-ben a Tour de Hongrie partnere a Tour de France főrendezőjeként is ismert A.S.O. nevű szervezet, amelynek segítségével a Magyar Körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, több mint százötven országban lesznek láthatóak!

Az élő közvetítéseket és összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:

2019. június 13., csütörtök:

22:00-23:00 (2. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
22:55–23:55 (2. szakasz, összefoglaló, M4Sport)

2019. június 14., péntek:

3:00-4:00 (2. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
6:00-7:00 (2. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
9:30-10:30 (2. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
16:00–18:00 (3. szakasz, élő, M4Sport)
22:00-23:00 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
22:25–23:30 (3. szakasz, összefoglaló, M4Sport)

2019. június 15., szombat:

3:00-4:00 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
6:00-7:00 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
9:30-10:30 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
10:30-11:30 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
12:00–15:15 (4. szakasz, élő, M4Sport)
13:45-15:15 (4. szakasz, élő, Eurosport2)
17:15-18:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
23:15–0:15 (4. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
23:30-0:30 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2019. június 16., vasárnap:

3:00-4:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
7:00-8:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
9:30-10:30 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
13:00–15:00 (5. szakasz, élő, M4Sport)
13:30-15:00 (5. szakasz, élő, Eurosport2)
17:20-18:15 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
19:00-19:55 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
20:15-21:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
23:10–0:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
23:15–0:15 (4. szakasz, összefoglaló, M4Sport)

2019. június 17., hétfő:

4:00-5:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
9:45-10:45 (teljes összefoglaló, Eurosport2)
11:20-12:15 (teljes összefoglaló, Eurosport1)
15:15-16:05 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport1)
19:00-20:00 (teljes összefoglaló, Eurosport2)

2019. június 18., kedd:

3:00-4:00 (teljes összefoglaló, Eurosport1)
14:05-15:05 (teljes összefoglaló, Eurosport1)
16:00-17:00 (teljes összefoglaló, Eurosport2)
22:00-23:00 (teljes összefoglaló, Eurosport2)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook– (www.facebook.com/tourdehongrie),
Instagram- (tourdehongrie_official) és Twitter-oldalunkon (twitter.com/tourdehongrie).
Utcaszintű online térkép: KLIKK IDE!
A mezőny GPS-alapú nyomkövetése: KLIKK IDE!
Közlekedési információk: KLIKK IDE!

A pénteken várható útlezárások

A Tour de Hongrie 3a. szakasza során Kazincbarcika és Tiszafüred között – a lassú rajttal együtt – 117 kilométert tesz meg a mezőny, amely 10:00-kor indul útjára Kazincbarcikán, a Szent Erzsébet sétányról. A karaván az Tardona, Nagyvisnyó, Szilvásvárad, Bélapátfalva, Mónosbél, Szarvaskő, Eger, Nagytálya, Maklár, Dormánd, Besenyőtelek, Poroszló útvonalon jut el a tiszafüredi célig. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát.

A Tour de Hongrie 3b. szakasza során Tiszafüred és Hajdúszoboszló között – a lassú rajttal együtt – 77 kilométert tesz meg a mezőny, amely 16:00-kor indul útjára Tiszafüreden, a Halas térről. A karaván a Tiszafüred-Kócsúfalu, Hortobágy útvonalon jut el a hajdúszoboszlói célig. Az útvonal egyes szakaszain itt is teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát.

2019. június 14-én, pénteken dél körül halad át Eger városán a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny 3a. félszakasza. A nemzetközi mezőny aznap Kazincbarcikáról indul és Tiszafüredre érkezik. Eger központjában, a Hatvani kapu téren egy úgynevezett sprinthajrá lesz, az itt felállított szurkolói ponton érdemes várni a mezőnyt.

A profi verseny előtt 30 perccel az útvonalon reklámautók haladnak.
A reklámautók várható áthaladása a városon: 10:30–11:00 óra
A Tour de Hongrie mezőnyének várható áthaladása: 11:10–11:30 óra

A versenyzők egy mezőnyben vagy kisebb csoportokban érkeznek, a sebességük néhol meghaladja az 50 kilométer/órás sebeséget is. A versenyzők és a saját biztonságuk érdekében ne lépjenek a versenyzők vagy a kísérő járművek elé!

A verseny Szarvaskő felől érkezve az alábbi útvonalon halad át a városon: II. Rákóczi Ferenc út > Vörösmarty Mihály utca > Törvényház utca > Eszterházy tér > Hatvani kapu tér (RÉSZHAJRÁ, SZURKOLÓI PONT) > Deák Ferenc utca > Mátyás király út > Kőlyuk út > Kistályai út (a mezőny Kistálya felé hagyja el a várost).

Eger belterületén 2019. június 14-én, pénteken, 10:30 és 11:30 óra között a pálya nyomvonalán a közúti forgalom korlátozására kell számítani. A rendőrség a keresztirányú forgalmat egészen a mezőny érkezéséig biztosítja.  Kérjük, hogy tartsák be a Rendőrség és a szervezők utasításait.



A 40. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Június 11. (kedd): Prológ, egyéni időfutam, Siófok (4 km). Győztes: Jan Bárta (cseh, Elkov-Author). Sárga trikóban: Jan Bárta (cseh, Elkov-Author)

Június 12. (szerda): 1. szakasz, Velence–Esztergom (194 km)Győztes: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec)

Június 13. (csütörtök): 2. szakasz, Balassagyarmat–Miskolc (201 km). Szakaszgyőztes: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy). Sárga trikóban: Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

Június 14. (péntek): 3a. szakasz, Kazincbarcika–Tiszafüred (115 km)

Június 14. (péntek):
 3b. szakasz, Tiszafüred–Hajdúszoboszló (69 km)

Június 15. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Gyöngyös-Kékestető (138 km)

Június 16. (vasárnap): 5. szakasz, Kecskemét–Székesfehérvár (169 km)

 

Cateye Padrone+ komputer

A Cateye azoknak kínálja a Padrone+ komputert, akik nem akarnak elveszni az adatok rengetegében, de megbízható km-órát keresnek. Emellett a Padrone+ nagyméretű kijelzőjével és vezeték nélküli, letisztult megjelenésével a pilótafülkénk dísze lesz.

A mai világban, amikor mindent a gps-es komputerek uralnak elsőre nem egyszerű egy nem gps-es modellt ajánlani, de ha józanul végiggondoljuk akkor könnyen beláthatjuk, hogy nincs mindenkinek szüksége szuper komputerekre. Nem mindenki akarja bringázás után elemezgetni a tucatnyi adatot, hanem megelégszik menet közben az alapadatokkal. A Cateye Padrone+ sem kommunikál okostelefonnal és a Strava-n sem tudjuk visszanézni kerékpározásunkat, viszont stabilan mutatja a sebesség-, az idő- és a távolságadatokat. Nem kell gyakran töltőre tenni és a felhős idő sem befolyásolja a távolságrögzítést. Az energiaellátásért gombelem felel, ami napi 1 órás használat mellett is körülbelül egy évet bír.

A Padrone+ vezeték nélküli kivitel, így semmilyen kábel nem lóg ki az órából. A sebességet és a távolságot a sebességszenzoron keresztül méri, ami szintén elemmel működik, a gyártó állítása szerint közel 10 000 km-t el tudunk vele menni elemcsere nélkül.

A Padrone+ rögzítése a Cateye-nál már a komputereknél és lámpáknál is jól bevált FlexTight bilincses megoldással történik, amihez egyáltalán nincs szükségünk szerszámra. A konzol a piac egyik legstabilabb konzolja, de olyannyira, hogy gyengébb embereknek levenni sem egyszerű róla a komputert, tehát garantáltan nem fog leesni.

Gombot csak a komputer hátsó felén találunk és ezt a Padrone+ konzolon történő billentésével tudjuk megnyomni, a Cateye ezt ClickTec-nek nevezi. Lényegében sokkal könnyebb megnyomni ezt a „gombot”, mint a hagyományos megoldásokat, elég csak lenyomni a viszonylag nagyméretű kijelző alsó felét a funkciók közti váltáshoz.

Ha már a funkciók szóba kerültek: A Padrone+ tudja mutatni a pillanatnyi, az átlag és a maximális sebességet, a megtett távolságot, az összesen megtett távolságot, az eltelt időt, az időt és a stoppert. Ezenfelül van rajta éjszakai mód is, amikor a háttérvilágítás bekapcsol.

Ajánlott fogyasztói ár: 19 690 Ft
További információk a gyártó honlapján.