A Strava életében komoly változások történnek a következő időszakban, a túlélés érdekében eddig bárki számára elérhető népszerű szolgáltatások lesznek fizetősek és további extra szolgáltatások érkeznek.
A Strava a legnépszerűbb edzés/sporttevékenység megosztó alkalmazás és oldal, ami nem véletlen, hiszen számos csábító szolgáltatást biztosítanak a felhasználók részére, ráadásul többségüket ingyen. Gyakorlatilag egy komplett sportolói közösségi felületet nyújt a Strava, ahol a felhasználók megosztják egymással sporttevékenységeiket, a közben készült képeiket és kommentelési lehetőség is van. Emellett a szegmensek és az azokon történő versenyzés hozta el a Strava számára a sikert, ahol az eredménylistákon (leaderboard) a felhasználók láthatják, hogy az aktuális kerékpározásuk, futásuk éppen hányadik helyre elegendő az összetettben, ezenkívül adott szegmenseken (például emelkedőkön) össze tudjuk hasonlítani a saját időinket, pl vissza tudjuk nézni, hogy ma mennyivel voltunk gyorsabbak, mint 4 éve.
Viszont a tegnapi és a mai nap folyamán a felhasználókhoz megérkeztek az emailek a cég vezetésétől, hogy változtatásokra van szükség, mert a cég veszteséges és becsődölhet. Fontosabb változás lesz, hogy ezentúl az ingyenes felhasználók az abszolút eredménylisták első 10 helyét láthatják csak, tehát ha nincs a top10-ben az adott személy akkor nem tudhatja meg, hogy hányadik az ő ideje. Ezenkívül a matched rides szolgáltatás, azaz amikor a mostani edzést hasonlítja egy ugyanazon történttel is fizetős kategóriába kerül. Természetesen extra szolgáltatás is jár majd a mostanin prémiumon is felül a fizetős csomagért, fejlesztik az útvonaltervezőt és az edzéskiértékelő szolgálatatás is változik. Emellett a cégvezető ígérete alapján tovább fejlesztik a szolgálatatásaikat, mint ahogy eddig is tették.
Jelenleg minden nem fizetős felhasználónak ingyenes 60 napos prémium tagságot biztosítanak, ahol kipróbálhatják, hogy mit kaphatnak, ha a fizetős szolgáltatást választják. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy éves tagság vásárlása mellett havonta 5 dollárba kerül csak a prémium tagság.
Kerékpártúrázni csapatosan élvezet, egymást segíteni, noszogatni, a közösség biztonságot nyújtó langyos fészkében feloldódni, osztozni jóban-rosszban. De mi van, ha épp senki nem ér rá, az Adrián nyaral, fesztiválon bulizik, a maradék meg lusta? – Lányok egyedül ne vagánykodjanak! Meg mi lesz, ha eladnak prostituáltnak? És ha eltévedsz, elfogy a pénzed, és sorozatbordatöréssel kúszol majd a susnyásban, ahol vaddisznónak néznek a hobbyvadászok? – Ilyen, és ehhez hasonló lelkesítő gondolatokkal biztatott környezetem, hogy éljek az álmaimnak. Vajon érdemes egyedül külföldi kerékpártúrába vágni a fejszénket? Miért ne!
Bár mindig is bringával jártam mindenhova Pesten, később a Dunakanyarban, de egy naposnál hosszabb cangás vándorlásra nem sikerült a környezetemből senkit rávenni. (Kivéve egyszer egy brazil srácot, akivel majdnem letekertünk a Plitvicei tavakig, de annyira ramaty állapotban volt a gépe, meg a fizikuma, hogy egy kínszenvedés volt neki minden méter. Kábé egész nap nem láttam, olyan 50 km-es lemaradással küszködött naphosszat, és mire Barcsra értünk, annyira kikészült, hogy busszal akart továbbmenni, a bicajt meg elajándékozni. Végül fogtam magam és eltekertem a Rockmaratonra, ő pedig azóta iskolabusz-vezetőként éli boldog, sao pauloi életét. Tanulság: Ne induljunk több napos bringatúrára hátizsákkal, megéri egy biciklis táskát beszerezni, és edzeni egy picit előtte.) Ja meg egyszer hatan körbetekertük a Balatont a haverokkal. Szóval a kalandvágy továbbra is ott szunnyadt bennem, de hát ha nincs egy tökös cimbora sem a gáton, aki szép kis hazánk határain túlra is kimerészkedne, egyedül kő menni.
Felkészülés
Életem első, többnapos solo bringatúrájának célpontjául egy erdélyi falut, pontosabban egy attól nem messze található művész rezidenciát tűztem ki, a Havasrekettye fölött a hegyen elterülő Organic Art Ranchot. Vagyis ennyire magabiztos nem voltam, gondoltam, ha egyben odaérek, az maga lesz a csoda, szóval nem szóltam szinte senkinek, hogy ha esetleg megszégyenülve haza kell kullogjak, akkor elsumákolhassam az egészet. Szárnypróbálgatás, titokban. A kiindulópont Karcag, egy nagyon jó barátomat és családját útba tudtam így ejteni, akik az indulás előtti este szorgosan öntötték belém a bátorságot és a házikosztot. Romániába megyek egyedül bicajjal, sátorral, juj.
Mivel napi szinten 30-40 km-tt tekertem úgy általában, különösebb fizikai felkészülést nem terveztem, nem úgy a pszichés ráhangolódás, egy jó kis öröklött és hozzászerzett pánikbetegséggel a tarsolyomban (most ne pislogjatok, ki nem szorong a nyugati világban manapság?) vadul takarítgattam az elmémből előtörő irracionális félelmeket, amiket valljuk be, főleg a média kreált bennem. Nyugaton már sokfelé utaztam, de kelet irányába még sosem merészkedtem, így kizárólag a töriórákon tanultak, pár népmese medvékről és farkasokról, illetve a román-magyar focimeccs közvetítések fantasztikus hangulata nyújtotta a túrához a kulturális hátteret.
„Kőbánya-Kispest vasútállomás. A karcagi vonatot várom. Nem, nem a tarcalit, az most ment el 4 perce, a pénztárosnő kissé süket, én meg lerohantam az egyes vágányhoz, hiába. Szóval a karcagit. A váróterem ugyanolyan, mint húsz éve. A még a Kádár-rendszerben pirosra festett vascsövekről a földig lógnak a redvás vezetékek. Édesanyám kölcsönkapott közalkalmazotti félárújával ezen a vonalon nem vagyok valami hiteles, személyit kérnek hozzá. Hosszan nézi a kaller a papíron és a kártyán szereplő két teljesen különböző nevet. Én csendben várom az ítéletet. Legközelebb, ha megházasodik a hölgy, írassa át a nevét a papíron is! Szóhoz se jutok, csak konstatálom, hogy végül is ha egyszer férjhez megyek, miért ne változtatnám meg az utónevemet is, hát hogyne. Másfél órája nem változott a táj.
1. nap: Karcag- Püspökladány- Biharszentjános – 81 km
Lassan oldódik a kezdeti pánik, ahogy besettenkedik tudatomba az észlelés: a pesti elidegenedésnek errefelé nyoma sincs. Parkosított Tiszántúl. Berettyóújfalutól bicikliút is van. Rekkenő hőség, ebéd után elszundítok egy padon. Kétszáz a gömb fagyi, töpörtyű és pörc érkezett. Tényleg bunkó pesti vagyok, szégyellem is magam: Kelet-Magyarország csuda vidám, színes egy világ errefelé! Alföld, könnyű tekerni, vidáman dalolva suhanok a napsütésben, késő délutánra elérem az utolsó magyarországi települést. Ahogy átértem a határon, egy másik országba és egy másik évtizedbe, fáradtan kutatok sátorhely után. Tehéncsorda csörtet az úton, megkérdezem a pásztort, tud-e egy biztonságos, nyugis helyet. A falu játszóterét javasolja, de előbb beinvitál a portájára, biztos szeretnék kezet mosni és budira menni, és a jószágot is mindenképpen meg kell néznem! A középkorú József és idős anyukája büszkén mutatja be nekem a harmadik családtagot, a vaskos igáslovat. Egy lavór meleg vízzel és frissen fejt tehéntejjel kínálnak, szívem olvadozik. “A Ceausescu időkben mi is átjártunk biciklivel, de ma már itt is minden van!” -mondja a néni, fia pedig biztat, ha bármire szükségem van, csak keressem a Diszkós Józsit. A játszótéren két hétéves kislány segít felállítani a sátrat. “Észrevetted, hogy átjöttél Romániába?”
Biharszentjános – Nagyvárad – Körösrév /Vadu Crisului 69 km
Hajnal fél hatkor zörgeti a sátorvasat Diszkós Józsi, egy befőttesüvegben forró kávét hozott, egy flakonban másfél liter tejet. Jó reggelt, bocsánat, hogy ilyen korán, de tudja a jószágot ki kell hajtani, nincs mese. Jó utat, igyon sok tejet, az erőt ad! – búcsúzik, és én meghatottan pakolom össze a túlélő-szettet. Nem is kávézom. De ma reggel jól esik az a korty. Összeöntöm a két üveg tartalmát, egész napra elég latte. Gyorsan betekerek Nagyváradra, várost nézek, indulok tovább az E60-ason, fülem mellett egy centire húznak el a kamionok. Szerencsére hamarosan felbukkan egy alternatív útvonal, nem kell az egyes főúton szerencsétlenkednem. Egymást érik a román falvak, kicsit béna a román nyelvtudásom, gyakorlatilag három mondatban ki is merül, viszont a boltokban a kínálat gyerekkori emlékeket idéz bennem, tiszta kilencvenes évek. Délután lecsattogok a Sebes Körös partjára, be a dzsungelbe, lélegzetelállító, császkálok a smaragdzöld erdőben a sziklák és barlangszájak közt, felbukkan egy kemping is, 10 lei egy éjszaka, 700 Ft. Óriási! Miután otthon már előrevetítették nekem, hogy medvék fognak majd széttépni, kirabolni és ami a legrosszabb, a mákos pitémet jóízűen elfogyasztani, kicsit relaxálok. Amúgy erre nincsenek is medvék – mondja a szintén ott nyaraló kolozsvári apuka, így az este hátralévő részében maximálisan tudom neurózisomat a vérfarkasokra, vámpírokra és viperákra fókuszálni. Mellém szegődik egy fekete kutya, nem tágít a sátram mellől, fejét az ölembe fúrja. Éjjel a Sebes-Körös és a tücskök muzsikája ringat álomba.
3. nap, Körösrév- Havasrekettye, 68 km
Reggel indulok a faluba, a kutya fut utánam. Megreggelizünk, indulok tovább, még mindig jön. Nem lesz így jó, mindjárt újra az egyes főúton visz majd az út a kamionok közt, kell egy terv. Kitekerek a vonatállomásra, na te kutya, ha felszállsz velem a vonatra 3 megállóra, örökké egymáséi lehetünk, feltuszkolom a tonnás bringát a szerelvényre, hívom kis barátomat, ő vacillál vagy 10 méterről, a helyiek ordítva hadonásznak, zavarják a kutyát el, a vonat már elindult, ő fut vissza az úton ahol jöttünk, én zokogva kiabálok utána. “Ne sírj, gyorsan el fog téged felejteni”- mondja Manuela, a román regényírónő és megpaskolja a hátam. Igaza van. Nem épp kutyabarát a jelenlegi életmódom. De azért sírok tovább. A fenntartható életformák után kutató biciklis utazó élete nem csak játék és mese. Leszállok és tekerek tova. Fel és még feljebb.
4. nap, Organic Art Ranch
A meseszép tájban idilli faházak, veteményeskert, melegház, baromfiudvar, kiskecskék, egy tündéri magyar lány és egy tökös mexikói fotográfus birodalma. Vidáman gazolgatunk, mennyei lakomák, gintonic party, Zsuzsi mintha egy mesekönyvből lépett volna elő, úgy énekli a Piramis számokat angyali hangján gitárkísérettel, hogy könny szökik még a naposcsibék szemébe is. Egy hétig velük élek, dolgozom, tanulok, bejárom a környéket. Menyasszonyfátyol vízesés, falusi kisbolt előtt a padon csevegés a román lakosokkal, egy mukkot nem értek, akkor inkább leírják, de úgy sem értem, azért jól mulatunk. A falusi nők kendőben, a férfiak kalapban járnak, lovaskocsin, csak a városi turistákon van a szokásos unalmas ruha. Rogerrel elmegyünk tejért, pár dombbal odébb, a bácsi leültet minket a kunyhójában, tölt egy pálinkát, lehúzzuk, tölt még egyet, legyen mit inni amíg fej. Visszajön egy vödör meleg tejjel, tölt egy harmadik kupicával is, én már szédelgek, hú de meg kell itt ünnepelni azt a tehenet. Helyi népszokások. Ha sok tejet veszünk, mehetek a detoxba. Pirospozsgásan, nagy lendülettel visszük a tejet a puliszkának.
Utolsó nap
Rogerrel lemegyünk a faluba egy angol önkéntes lány elé, Zsuzsi Kolozsváron az egyetemen. A település legelegánsabb kocsmájában várjuk, hogy befusson a busz, két asztal van, egyiknél a férfiak, másiknál a nők ülnek. Mi a férfiasztalhoz ülünk. Senki nem beszél más nyelvet a románon kívül, Roger fordít. A kisgyerekek a tetoválásaimat dörzsölgetik, azt hiszik kosz. A férfiak úgy merednek rám egytől-egyig, mintha a szűzanya jelent volna meg. Mindezt másfél órán keresztül. A feszültséget oldandó, megkérdezem, miért ülnek külön asztalnál a nők és a férfiak. Hát, mert mindig így ülünk- válaszolja egyikük, és leteszi elém az asztalra a nyolcszáz ötvenedik korsó sört. Igaz, hogy már a harmadikat is alig bírom legyűrni, de minden egyes férfi vesz nekem egyet, ott sorakoznak előttem az asztalon. Mindig ez a szokás?- kérdezem Rogert, aki mosolyogva suttogja, megvan ennek a maga racionális oka. Itt vannak ezek a fiatal külföldiek a hegyen, hetente jönnek új fiatal külföldiek, és hát a faluban őróla mindenki tudja, hogy kamerával dolgozik, vajon mit csinálhatnak ezek ott azon az eldugott telken, kamerával? Na? Ez a pletyka járja. Zsuzsi reggel bemegy a városba, Roger délután már egy tetovált csajjal jön a kocsmába, viszik fel az új angol babát. Milyen mókás ez a hely!
Hazaút
Reggel 4:40-kor nyekereg az ébresztő, süvítek le a hegyről, el kell érjem a 8:30-as vonatot Bánffyhunyadról Nagyváradra, még ma Pesten kell lennem. Korán érkezem, csak 28km, van idő megtekinteni az égig érő cifra cigánypalotákat és a kisboltot. Egyedül vagyok az egész kerékpáros vagonban, majszolom a geil bolti édességeket. Felszáll egy népes cigány család, hosszú színes szoknyákban, kendőkben, a lányok hajába font színes szalagok csak úgy repkednek, lerúgják a műanyag papucsot, úgy kergetőznek mezítláb. Csak a szemüveges öregúr ül csendben a botjára támaszkodva. Megkínálom őket csokis keksztekerccsel. Egész úton így ülünk egymással szemben, kérdeznek valamit, én nem értem, kérdezek valamit, ők nem értik. Kuncogunk. Nagyváradon leszállok, áttekerek a határon, vonatra fel és irány haza.”
No hát eddig az easy rider naplórészlet.
Nőként egyedül bringatúrázni nem is volt olyan rémes, sőt, igazán szórakoztató, és sokkal inkább lehet a pillanatra és a helyiekre fókuszálni, mintha a barátokkal mókáztam volna. Nem oszlik a figyelem, csak te vagy és az út, a táj, a pillanat. A saját kalandregényed hőse. Természetesen nagyon körültekintően kell az utat megtervezni és ügyelni a biztonságra, a forgalmas főutakat elkerülni. Mindent összevetve annyit mondhatok, hölgyeim és uraim, bringatúrára fel!
A sport egy rendkívül különleges dolog, a testedzésen, az egészségmegőrzésen, a szórakozáson túl például a bűnmegelőzésben is komoly szerepet tud játszani. Ennek kapcsán a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megbízásából elkészült egy jegyzet a bűnmegelőzés szerepe és helye a sportfoglalkozásokon témában, mely elsősorban testnevelőtanároknak, edzőknek, sportszakembereknek szól, de mások számára is érdekes lehet. A Sport, közösség, bűnmegelőzés jegyzet kifejezetten hasznos mindenkinek a kerékpársportban is, aki gyerekekkel foglalkozik, ezért mi is foglalkozunk ezzel a témával, egy cikksorozatban dolgoztuk fel a szakanyag tartalmát remélve, hogy kedvet csinálunk az edzőknek ahhoz, hogy részletesebben áttanulmányozzák a jegyzetet és alkalmazzák a benne foglaltakat edzéseiken.
A Sport, közösség, bűnmegelőzés jegyzet nem csak száraz elméletet tartalmaz, hanem számos jól alkalmazható gyakorlati tanács is szerepel benne, melyet a kerékpársport sajátosságaihoz igazítva vagy akár változatlan formában be lehet építeni a sportfoglalkozásokba. Mi is főleg ezeket emeltük a jegyzetből, mert akár magukban is megállják a helyüket ezek a fejezetek, kifejezetten hasznos segítséget nyújtanak a sportszakemberek számára.
Első cikkünkben arról írunk, hogy a sportnak, és ezen belül a testnevelőtanároknak, edzőknek, sportszakembereknek miért van hangsúlyos szerepe a bűnmegelőzésben.
A második részben már gyakorlati oldalról közelítjük meg a témát és a sportfoglalkozásokon használható módszereket mutatjuk be, elsőként az értékeinkkel kapcsolatos, felelősségvállalásra irányuló feladatokat.
A harmadik részben a bizalom hangsúlyos szerepe kerül terítékre, és a bizalomjátékokat mutatjuk be.
A 2020-as összevont szakági MTB világbajnokság új időpontba és helyszínre került, a június végi németországi albstadi rendezés helyett, október elején az osztrák Leogangban kerül sor a világ legjobb montisainak versenyére.
Boris Beyer/RedBull Content Pool
A koronavírus-járvány a nemzetközi MTB versenynaptárat is teljesen felborította, gyakorlatilag el sem tudott kezdődni a szezon, legalábbis a nagyobb versenyek mind elhalasztásra kerültek vagy rosszabb esetben elmaradtak. Akárcsak az országúti versenynaptárat úgy az MTB versenynaptárat is teljes egészében újra kell tervezni, melynek első államosa szintén megtörtént (akárcsak az országúti szakágban) és elkészült az új 2020-as MTB világkupa naptár és az MTB világbajnokságok helyszíne és időpontja is véglegesítésre került.
Várható volt, hogy az eredetileg az olimpia miatt előrehozott MTB világbajnokságot nem június 26.-28. között rendezik, hanem később, viszont a helyszín is változott, Albstadt (Németország) helyett Leogangba (Ausztria) költözik a VB, ráadásul október 5.-11. között egy összevont szakági MTB világbajnokságot fognak rendezni. Egy helyen lesz a Pump Track, a DH, az XCO, az XCR és az E-Mountain Bike világbajnokság is.
A világkupa időpontjai is jelentősen változtak, lényegében két hónapba kell belesűríteni az összes versenyt, amit egész évre terveztek, így elég durva terhelést fognak kapni a világsztárok, gyakorlatilag minden hétvégén egy világkupafutamon fognak rajthoz állni és kifejezetten érdekes, hogy lesz olyan egymást követő hét, amikor a verseny helyszíne nem fog változni, azaz ugyanaz a helyszín fogja vendégül látni a versenyzőket.
Így néz ki a 2020-as Mercedes-Benz UCI Mountain Bike Világkupa naptár:
Szeptember 5-6.: Lenzerheide, Svájc (XCO / DH)
Szeptember 12-13.: Val di Sole, Olaszország (XCO / DH)
Szeptember 19-20.: Les Gets, Franciaország (XCO / DH)
Szeptember 29-október 4.: Nove Mesto na Morave, Cseh Köztársaság (XCO) – két forduló
Október 15-18.: Maribor, Szlovénia (DH) – két forduló
Október 29- november 1.: Lousa, Portugália (DH) – két forduló
Ma kapott szárnyra a pletyka, hogy Chris Froome még a Tour de France előtt elhagyhatja a Team Ineost, mert rajta kívül két jelenlegi csapattársa is a Tour-győzelemre pályázik.
Forrás: teamineos.com
A Team Ineosnál érdekes helyzet alakult ki idén, a csapatban három versenyző is meg szeretné nyerni a 2020-as Tour de France-ot. A 2019-es győztes Egan Bernal már bejelentette, hogy idén meg szeretné védeni a címét és nem szívesen segítene senkinek, míg a 2018-as győztes Geraint Thomas szintén nyerni menne a Tourra, rajtuk kívül a 2019-es balesetéből felépülő, négyszeres nyertes Chris Froome sem segítőként szándékozik indulni a Touron, hanem az ötödik győzelmére készül.
Egy háromfejű csapat már sok kellemetlenséget okozhat, soha nem szerencsés, ha egy csapaton belül ellenfélként tekintenek egymásra a csapattársak. Nem tudni, hogy a Team Ineos vezetése hogyan szeretné kezelni ezt a helyzetet, de annyi biztos, hogy Chris Froome-nak 2020 végén lejár a szerződése, amit még nem hosszabbítottak meg. Ez lehet annak a jele, hogy a jövőben már nem számolnak az idén 35. életévét betöltő többszörös Tour-győztes Froome-mal, és így lehet idén sem őt neveznék csapatkapitánynak a Francia Körversenyre, hanem segítőszerepet szánnak neki vagy a Girót, esetleg a Vueltát szánják neki.
Ez adott okot arra a pletykára, hogy Chris Froome elhagyhatja a Team Ineost még a Tour előtt, hogy az új csapatában megpróbálja megszerezni az ötödik összetett győzelmét. Szezon közben is lehetőség van eligazolni, ha a két csapat és a versenyző is beleegyezik az átigazolásba, ráadásul a 2020-as Tour de France késői időpontban van, így addigra már az átigazolási időszak is megnyílik. Már két csapattal hozták össze a brit versenyzőt, az egyik Bahrain-McLaren, ahol a második névadó szponzor szintén brit és több honfitársa is versenyzik Froome-nak. A másik csapat az Israel Start-Up Nation, ahol nem is tagadták, hogy Chris Froome után érdeklődtek, ráadásul komoly tőkével rendelkezik az izraeli csapat.
A jelenlegi helyzetet nézve még az is megeshet, hogy Chris Froome-ot többet nem látjuk a Team Ineos mezében versenyezni…
A rajt után 50 méterrel később a negyedére szűkül majd még tovább és kanyarog...
Downieville és a Volcanic Lassen National Park után a cél alapvetően Santa Cruz volt, egy jó nagy kanyarral megtoldva fel Oregonig. Ez a pár nap alapvetően nem a hatalmas bicajozásokról szólt, mint az előző két hét, de azért jutott az is. Ritkábban, kisebbek, de annál különlegesebbek. Persze kalandból és történésekből így sem volt hiány.
Október 1.
A térképet böngészve mindig találtunk valami izgalmas célpontot. Az őszi színekben pompázó kaliforniai tájban levadásztunk pár eldugott vízesést, majd az egyik legkísértetiesebb szállás helyen éjszakáztunk, amit az eső és a köd csak még lidércesebbé tett, de túléltük. Olyan igazi lidérces volt…
Október 2.
Valami perverz becsípődéstől vezérelve, továbbra is Oregon felé haladtunk. Bringázni akartam egyet ott is. Azt mondták rohadt jók az ottani trailek. Ezt el is hiszem, de ettől még nem tudom miért gondoltam akkor, hogy pár km-el az államhatár felett annyira más lesz majd, mint Kaliforniában?!
Medfordban találtam egy pici épített trail parkot az út szélén. Nagy élmény volt! Na, nem azért, mert jobb volt, mint az eddigiek, sőt, inkább picit unalmasabb, de példaértékű volt, hogy a környék legkisebb, legsnasszabb dombjára építettek egy komoly bringapálya rendszert. Többnyire kék pályákkal, de azért a sötétebb fajtából, amin lassan bárki le tud jönni, de ha el mered engedni, akkor nagy a kaland benne. Persze azért ez nem Moab vagy Lake Tahoe, nincs olyan kilátás, de azt hiszem sokan összefosnák magukat örömükben, ha lenne pár ilyen kishazánkban is. És hát lehetne, mert ez a hegy semmivel nem tudott többet, mint bármelyik magyar dombocska. Csak csináltak elé egy korrekt parkolót wc-vel, meg építettek rá egy tucat élvezetes trailt, és mehet, aki akar. Pont olyan ösvények voltak rajta, amin lehet tanulni fejlődni, lassan is le tudsz jönni, de tempóval is csak ahhoz már tudni kell. Az mondjuk érződött, hogy hozzáértő kezek építgették ilyenre. Nem lepne meg, ha szervezett edzések is lennének itt időnként. Példaértékű!!
Sajnos sokat nem fotóztam rajta, de ez a kép jól mutatja, hogy maga a domb semmi extra.
Innen már az óceán part volt a cél, de a főút helyett egy több órás hegyi szerpentint választottam, mert izgalmasnak tűnt. Egyrészt benne volt a pakliban, hogy havazás miatt nem jutunk át a fenti részeken, másrészt egy alig járt kis mély kaliforniai hegyi út volt, és végül bár ez csak menet közben kezdett lekristályosodni igazán, erdőtűz volt. Mi ugyan csak a füstöt láttuk és éreztük, illetve a rengeteg tűzoltót, km-nyi tömlőkkel, terepjárókkal, dózerekkel, telepített víztartályokkal, helikopterekkel és amit sosem láttam még, speciális égésgátló anyagokkal, amivel védősávokat permeteztek le. Szóval pl. jött a tűz az út bal oldaláról akkor ők lefújták az út jobb oldalán az atyaúristent is ezzel a hol zöld, hol rózsaszín anyaggal, ami mint egy vékony habarcs meggátolta, hogy lángra kapjon. Legalábbis én így legóztam össze fejben a dolgot, de ha van itt valaki, aki érti a témát, akkor örülök, ha felvilágosít. Mindenesetre nagyon érdekes volt látni, ahogy dolgoznak. Szerencsére át is jutottunk és meseszép volt, jó döntés volt erre jönni. Az egyetlen mondhatni negatív élmény az volt mikor egy az útszélén drosztoló, talán tűzoltónőt meg akartuk kérdezni arról, hogy itt át tudunk-e jutni? Akkor az ijedtében kettőt hátralépett, jelezte, hogy ne közelítsünk és mintha valamiért az övéhez nyúlt volna. Már nem emlékszem fegyver vagy gázspray volt nála, de mindenesetre tartottuk a távolságot. Kb először és utoljára találkoztunk ilyen bizalmatlansággal. De megértem, ez már Kalifornia, egy köpésre a part és a nagyvárosok, ez már más vidék.
Estére sajnos már csak az óceán és a főút közé ékelődve találtunk egy parkolót, a Gold Beach-en, ahol meghúzhattuk magunkat. Reméltük nem tilos, és nem kopogtat éjjel a rendőr. Amúgy szép hely volt csak kicsit zajos. Szerencsére az óceán morajlása elnyomta az autók hangját.
Október 3.
A mai terv a számomra még felfedezetlen Redwood National park volt, ami rohadt hosszan terül el a nyugati parton. Természetesen ez csak terv maradt, merthogy az út annyi szép kilátópontot és rövidebb túrát kínált, hogy sehogy sem haladtunk, viszont nagyon élveztük a sok szépséget. Hol egy magas part szirtjéről csodálhattuk a végtelen óceánpartot, hol egy óriási fenyőkkel és páfrányokkal szegélyezett hegyi trailen jutottunk el az óceán fölötti kiállópontig, amik nemegyszer annyira meredekek voltak, hogy csak a kihelyezett kötél segítségével jutottunk le, majd vissza. Ezzel teljesen el is ment a nap, bringázás nem jutott, de ezt most egyáltalán nem is bántam. Estére viszont ezúttal sikerült hangulatosabb helyet lőni, az óceánparti homokdűnék közt.
Végre szikrázó napsütésre ébredtünk ráadásul az óceánparton, így nem is sikerült időben elindulni. A cél továbbra is a Redwood NP északi szeglete volt. Két kisebb kb 1 órás sétát csináltunk a kinézett túrautakon, zseniális volt, az egyik legjobb park szerintem. Imádom ezeket az óriásokat. Amióta 5.-es koromban a földrajz atlaszban láttam az amerikai nemzeti parkok képeit, köztük ezeket a hatalmas fenyőket, azóta vonz, hogy köztük sétálhassak, majd később, hogy bringázhassak, hát most sikerült. Leírhatatlan élmény, mikor egy ilyen álmod válik valóra.
Ezek ugyan nem mamut fenyők, de hatalmasak, átlag legalább 50 méter magasak, de vannak 100 méter felettiek is (az 3 db 10 emeletes egymásra pakolva) és jókora törzsük is van. Ami sokkal jobb benne, mint az amúgy szintén nagy kedvenc Sequia NP-ben, hogy itt órákat lófrálhatsz és bringázhatsz köztük, a gyönyörű traileket rengeteg moha és páfrány teszi még szebbé, és sokkal kevesebb az ember.
A terv az VOLT, hogy kis bringázás után tovább megyünk a parton délre és közben megnézünk pár helyet a Redwood parkban. Csakhogy a parkolóban egy szép kis tócsa jelent meg a kocsi orra alatt, ami ugye ritkán jelent jót. Sajna sok mindent nem láttam a motortérben, mert jól be van minden zsúfolva. De valahol a hűtőradiátorból vagy környékéből folyik a cucc. Utántöltöttem, nézegettem, szaglásztam nyomkodtam, szóval profi kezekben volt, és ennek hatására vagy még inkább talán, hogy lehűlt közben, abbamaradt a probléma. Szakértés közben épp megjelent a ranger is, akit leintettünk hátha autószerelő volt előző életében, de sajna nem. Viszont adott egy csomó közeli szerelőhöz címet és számot.
Bringázni már csak azért is elmentem egy nagyon ígéretes trailre. De az eleinte nagyon nem hozta az elvártakat. Unalmas meredek út vitt fel vacak kis trailen, közben hideg szél fújt az óceán felől, fáztam is. Szerencsére később bevitt egy hatalmas Redwood erdőbe itt újra az óriások és a páfrányok közt mehettem ezúttal bringával végre, és ez valami iszonyat nagy élmény volt nekem. Régi álmom, hogy ilyen környezetben tekerjek. Az még hab a tortán, hogy a legvégén találtam egy a bringás térképemen nem szereplő trailt, lehet azért, mert nagy valószínűséggel nem bringás trail volt) ami sokkal szexibb volt, így rámentem. Na, az maga volt a mennyország, szűk kanyargós meredek páfrányos, fenyős csoda. Ilyen helyen olyan érzés mintha Jurassic Parkban (aminek a 2. részének egyes jeleneteit itt forgatták) vagy még inkább az Avatarban lennél. Szóval épp haladok le a mennyországon, mikor eszembe jutott, hogy a páfrányokon kívül itt sajna Poison Oak (mérges szömörce) is nő, jobb lesz vigyázni, semmi másra nem vagyok allergiás, de rá nagyon szarul reagálok. Legutóbbi találkozásunknál 2 hónapig vakaróztam és 5 féle gyógyszerrel kezeltek, szerencsére már otthon. Itt most nem lenne jó biztosítás nélkül belefutni.
Kezdett kicsit sok lenni a mire vigyázzak dolog, puma, medve, Poison oak és még a Ranger is, mert ugye itt nem annyira lenne szerencsés találkozni vele, és még a kocsi is… De együtt sem tudták elvenni a kedvem attól, hogy én ott akkor is lemenjek. Megérte, kurva jó volt. Mindig el kell hagyni a kijárt utat, ennyi a tanulság.
A kocsihoz visszaérve rohadtul tudtam, hogy még nincs vége a napnak, csak azt nem, hogy mi is vár még rám.
Teszt gyanánt lementünk a közeli strandra, csináltunk egy szinte ehető kaját, homok is alig ment bele, közben naplemente és óceán, full giccs, majd megjelent egy lovas csaj a naplementében, aki a lovával egész a wc ajtóig ment, mivel oda vitte a szükség. Gondoltam ezt lefotózom, mármint a lovat a budi előtt, de a csaj olyan jó fej volt, hogy utána még mehettünk is a lovával kicsit. Szóval óceánparton lovagolni naplementében pipa. Innen a szerviz miatt vissza a városba, hogy reggel ott kezdhessünk. Egy casino RV parkolójába kéredzkedtünk be aludni, a helyzetre való tekintettel, nagyon rendesek voltak simán beengedtek. Talán még játszottunk is picit, de nem robbantottunk bankot az biztos, pedig sejtettem, hogy holnap szükség lenne arra a pénzre…
Nem volt egyszerű nap, de azért nagyon tetszett. Mi több fantasztikus volt!
Reggel igyekeztünk szervizt találni a kocsinak, megjavíttatni a hűtőt mielőbb, mert ha ma nem sikerül, akkor további három napig még biztos itt dekkolunk a hétvége miatt, vagy a motor épségét kockáztatva próbálunk tovább haladni.
Az első szervizben gyorsan diagnosztizáltak 3 komoly lyukat a hűtőn. Érthetetlen mitől lett hirtelen szita… Azt mondták, hogy sajna errefelé ritka ez a típus, nekik nincs, de ha találunk, talán be tudják még ma szerelni. Az alkatrész kereskedésben mondták, hogy nekik nincs, keddre lesz leghamarabb… de készségesen körbe telefonált, hogy hol van esetleg ilyen. Talált is valakit a közelben, de az később kiderült az mégsem jó nekünk. De a szomszéd városban mintegy 40 km-re van, csak ugye necces kibírja-e a kocsi addig. És már abban sem voltunk biztosak kinek van igaza, melyik verzió kell nekünk. Ezért bementünk még pár helyre, de sehol nem volt illetve nem is tudták volna már vállalni mára. Telefonon egy kint élő magyar szerelősráccal egyeztetve legalább azt tisztáztuk melyik kell nekünk. Valamint magyarországi barátaim is próbáltak megoldást találni. Egyre aggasztóbb lett a helyzet, már kezdtem csapkodni a fejem a falba, hogy a tegnapi bringázás helyett ezzel kellett volna foglalkozni, itt fogunk megrohadni… De kb. a hatodik próbálkozásra bementünk egy régi, kicsit öreges szervizbe, ami nagyon családias volt. Korosabb szakik és mamik dolgoztak benne, szerintem családi/baráti vállalkozás volt. Nagyon készségesen segítettek, sikerült is szerezniük hűtőt, sőt vállalták is aznapra, de az ár felkúszott 455 USD-re. Nem voltam őszintén boldog a hírtől, de ez van, meg kell csinálni és menni tovább. Kis helyzetelemzés után rájuk bíztuk a vasat és reménykedtünk, hogy más probléma nem lesz sem most, sem máskor már.
Kb. egy bő óra alatt meg is voltak, ami szerintem elég gyors egy hűtőradiátor cserénél, de ez legalább pozitív fordulat. Szerintem itt visszabillentünk a szerencsés oldalra, mert valahogy még olcsóbb is lett a vége és megúsztuk 365 dodóból. Ez nekem tipikus amerikai élmény. Szerintem kicsit szimpi volt nekik a nagy utazás project, vagy látták a lepukkant járgányt és megsajnáltak, de lehet csak a meló volt kevesebb, mindegy, szerintem ez nagyon kedves, hogy utólag ekkora kedvezményt adtak egy megbeszélt árból. Rég örültem ennyire százezres számlának.
Elindultunk gyorsan délnek, hogy valamit haladjunk ma is, illetve arra voltak jó szállások. Még megnéztünk egy alagút fát, meg néhány szép kilátást. Az egyiken, ha nagyon távolról is, de sikerült bálnákat látnunk. Talán…
Volt több szálláshely is, az egyik egy szép folyó kavicsos partján, csoda szép volt még esőben is. De mivel lehet ez az utolsó lehetőségünk óceán parton aludni így továbbmentünk kicsit. A parton lévő egy félszigeten volt elbújva. Már majdnem oda is értünk mikor kiderült, hogy ebből az irányból már nem lehet behajtani, egyirányúsították. Meg kéne kerülni az egészet, újabb félóra lenne de fáradt vagyok és sötétedik…, de nem egy magyarnak! Megoldottam szembe a forgalommal…
Így most kb. 150 méter magasról lesünk rá az óceánra, igaz esik, de hátha reggelre jobb lesz. Nincs okunk panaszra.
Végre napsütésre ébredtünk, és fókaugatásra. Le kommandóztunk a partra, ahol jó pár szörfös volt bár már sajna épp végeztek, de érdekes volt látni, hogy nem minden szörfös olyan, mint a filmekben, sőt akiket eddig láttunk inkább fanatista szörfös hobók voltak mintsem, fiatal adoniszok. Volt, aki konkrétan olyan volt, mint egy hajléktalan.
Majd toltunk egy kis túrát valami vízeséshez, a vízesés maga nem volt nagy szakítás, de a túra út a mohák, páfrányok és a hatalmas fenyők közt, az fantasztikus volt.
Innen a következő másfél napban rengeteg vezetés volt, ideje volt haladni, mert kicsit belassultunk az előző napokban. Gyönyörű helyeken haladtunk a parton a 101-es majd az 1-es úton, szinte végig kilátással az óceánra. Nehéz volt megállni, hogy ne álljunk meg minden kilátóhelyen.
Okt 7.
Marin múzeum
Egy rövid, de szuper bringázás a Camp Tamarancho loop-on Marin megyében, ami ugye az MTB bölcsője. Tök jó volt, de nem akkora extra. Majd mivel a trail kb a Marin múzeumtól indult így oda is benéztem kicsit, ahol bár zárásra estem be, azért beengedtek ide is. Gondoltam 5-10 perc alatt átfutom és hagyom őket, de aztán máshogy alakult. Nem tudom ez ott mennyire mindennapi, de maga Joe Breeze, aki mondhatni a Mountain bike sport „feltalálója” tartott zárás után bő 1 órás tárlatvezetést. Sok érdekes infóval és sztorival. Hihetetlen jó volt. Mondjuk, lehet csak azért engedtek be zárás után és kaptam ilyen pro tárlatvezetőt, mert megemlítettem, hogy hírét viszem Magyarországra. Sajna sovány angolom nem sokat segített itt sem, de azért a lényeg megvolt. Tucatnyi MTB történelmi bringa volt kiállítva. Az általa készített első bringáktól, prototípusokon át világbajnoki gépekig. Olyan nevekkel a vázakon, amiken felnőtt a generációm. Mellesleg sokan közülük a környéken élnek.
Ezután még egy kis esti Golden Gate nézegetés éjjeli fényekkel, majd mentünk Tomi barátunkhoz, illetve ezúttal a feleségéhez, ő látott vendégül minket.
Okt 8.
SFO, mint vámpírnak a fény
Újra itt, továbbra is irtózom a nagyvárosoktól, de hősiesen megküzdve démonjaimmal, bemerészkedtem. Bent sokat segített, hogy a szokásos körökön kívül, amiket megnevezni nem tudok érdeklődésem teljes hiányában, felmentünk egy itt parkoló hadihajóra, ami azért még nekem is tetszett. De kintről láttunk egy nagyon modern katonai katamaránt, illetve egy lefingott tengeralattjárót is. Ja és nem mellesleg tökéletes kora őszi idő volt egésznap, ami állítólag ritka errefelé ilyenkor.
Egész nap halogattuk az evést, hogy haladjunk, de mikor már nagyjából bokáig elkopott a lábam a gyaloglástól, végre elindultunk kajálni. Persze ilyenkor téved el az ember, így egy kisebb gettón átvágva kb délután 4-kor estünk be a kinézett mexikói étterembe, akkor már az asztal terítőt is megettem volna. Ennek megfelelően aztán aztán túl is rendeltük magunkat. A burítóm kb 1 kilós lehetett, plusz köret, plusz előétel… Nagyon durva adag volt, és iszonyat kedvesek és teljesen baráti ár. Érdemes a helyiek ajánlásával keresni éttermet, mert amúgy rohadt drága itt minden.
SFO-ból tovább a part mentén Santa Cruz volt a cél. Egyrészt, mert eredetileg is el akartam jönni ebbe az ikonikus MTB paradicsomba bringázni, csak kicsit lassabban haladtam az elején és kifutottam az időből, így akkor kimaradt, viszont mint legutóbb írtam Downiewille közelében találkoztam egy csapat szuper jó fej, itteni bringással, akik nagyon invitáltak ide, hogy megmutassák a legjobb trailjeiket, melyeket részben ők építettek és ráadásul nincsenek is fenn az erre kitalált applikációkon. Ennél szerencsésebb nem is lehetne az ember, minthogy lelkes helyi guide-ok viszik.
Útközben még belefutottunk Maverics Beachbe, ahol ezt a szuper filmet forgatták: https://www.youtube.com/watch?v=nUP_ZZYLMK0 illetve itt játszódik. Merem ajánlani annak, aki még nem látta.
Santa Cruz szuper hely, mondhatni tökéletes, jó a klíma, vannak hegyek nem túl nagyok, de így egész évben bringázhatók, és ott az óceán szörfözni. Mi szuper két és fél napot töltöttünk itt a Team Old Soil „csapat” vendégszeretetét élvezve. Először csak az volt a terv, hogy délután bringázunk, aztán vagy továbbmegyünk, vagy valahol alszunk a parton és másnap még kicsit bicajozunk, de ez végül nem így alakult. Greg és Eric is felajánlotta, hogy alhatunk náluk. Végül Gregéknél kötöttünk ki, aki most töltötte a 60-at de megkockáztatom, hogy a világ egyik legjobb 60 éves lejtőzője. Szinte ugyanazt a tempót tudtuk lefelé, nem félt semmitől, bátran belement mindenbe és látszott, hogy nem zavarja a bicaj. Fantasztikus az az életerő és vidámság, ami sugárzik belőle. Nagyon boldog lennék, ha ilyen kondim, bátorságom és tudásom lenne majd ennyi idősen. Neki és családjának ezúton is köszönet a vendéglátásért.
Eric motocross versenyző volt, ez látszik is a stílusán, nagyon bátran megy, hatalmasakat ugrik és nem fél semmitől, ja és felfelé is nagyon halad. A trailek mellett él egy nagyon szép házban, a garázsban cross motorok, off road versenyautó és egyéb nyalánkságok várják, hogy a kielégítsék a 48 éves adrenalin függő fickó igényeit. Ő még gyorsabb, így a hazai trailjein nem nagyon volt esélyem követni őt.
A trailek iszonyat jók a környéken, és több száz km-nyi hálózatot építettek már. Sok illegálban megy ott is, sőt ők úgy láttam jobban tartanak a rangertől, mint az itthoni riderek. Olyan mintha itt majdnem napi szintű lenne a konfliktus vagy a menekülés. Az appokon csak a töredéke van ezeknek fenn, gondolom a legálisak, de a legjobbak nem, ráadásul vezető nélkül fél percenként nézhetné az ember a térképet. Úgyhogy nélkülük az egész kínlódás lett volna csak. Sötétedésig bicajoztunk, majd egy pizza mellett még jó sokat beszélgettünk Greg családjával. Amúgy nagyon aktív bringás és futó élet van itt. Léptennyomon kisebb bringás társaságokba botlottunk.
Másnap bálna lesre indultunk, de sajna nem jártunk szerencsével, majd segítettünk kicsit összeszedni a lehullott gyümölcsöt, bár ez inkább csak séta volt. Délután újabb iszonyat jó bringázás közben Annamari kapott egy kulcsot a lakáshoz és megkapta a felesége E-bike-ját, azzal csavargott a városban. Este vacsora Greg, és Eric családjával egy sushi étteremben. Reggel még Greg elkísért az egyik helyi boltba, mert vennem kellett egy új nyeregcsövet, a régi ugyanis megadta magát előző nap sajna, neki köszönhetően majdnem féláron meg is kaptam.
Szóval nem volt egy pillanatnyi unalom sem.
Nagyon tanulságos volt ez a kis idő velük. A bátorságuk, optimizmusuk, és úgy az egész, ahogy élnek, ahogy hozzá állnak a dolgokhoz követendő példa lehet. Totálisan mások, mint ami úgy általában az emberek fejében van az amerikaiakról. Sportosak, okosak, eszméletlen aktívak és fiatalosak. Kedvesek, nyitottak, környezettudatosak és még sorolhatnám.
Sajnos nem vagyok elég jó ahhoz, hogy megfogalmazzam mennyire tetszett ez a pár nap velük, pedig tényleg felejthetetlen volt. Nagyon megtisztelő, hogy így bíztak bennünk és ennyit segítettek. Örök emlék Santa Cruz és a Team Old Soil. Remélem még találkozunk, mondtam nekik, hogy muszáj eljönniük Magyarországra hozzám:)
Bázz, ezt nagyon kitalálták! Ez volt az első gondolat, ami eszembe ötlött amikor kibontottam a vonóhorogra rögzíthető Buzzrack Eazzy 4 kerékpárszállítót a dobozából és először felszereltem, hiszen olyan egyedi megoldásokat villant, amiket korábban nem láttunk másik gyártónál…
A nagy többségünknek valószínűleg ismeretlen a Buzzrack kerékpárszállító márka, nekünk is csak Eurobike kiállításról rémlett, de korábbi kerékpárszállító tesztjeink során nem került képbe a magazinnál. Igen kellemes meglepetés volt, amikor kiderült, hogy a tajvani King Rack gyártóvállalat saját márkájáról van szó, melyet 2005-től vezettek be önálló márkaként, de az anyacég egy 30 éve működő klasszikus tajvani OEM gyártó, elismert specialistái az autóra szerelhető kerékpár- kajak- kenu- szállítóknak és terepjáró kiegészítőknek.
Innovatív cég, akik 50 saját szabadalommal is rendelkeznek, ezek bemutatására alkották meg a saját márkájukat a Buzzrack-et és mint egy zászlóshajón, megmutatnak rajta mindent, amit tudnak a kerékpárszállító gyártás témában, ráadásul elérhető áron.
A Buzzrack márka a vonóhorogra szerelhető kerékpárszállítók specialistája: közel 40 különböző változatban találunk náluk kerékpárszállítót, melyek közül a tesztalany újdonság az Eazzy 4 maga a zászlóshajó: integrálták bele az összes olyan technológiát, melyek a gyártót és a szállítót kiemelkedővé teszik a műfajban legnehezebb 4-es szállítók mezőnyében.
A dobozból kivéve az első szembeötlő a prémium anyaghasználat: minden egyes helyen az az anyag van, ami oda a leginkább illik, így többféle műanyagot, acélt, alut használnak, ezeket nagyon finoman és pontosan illesztve, minőségi festésekkel és felületkezeléssel. Ahol rugalmas műanyagnak kell lenni ott azt használnak, míg ahol merevebb kell oda merev kerül, a kerékpár rögzítő ovális tartófejeken a tappancsok rugalmas, tapadós gumival vannak ellátva, ami akár a legkényesebb festéssel, vagy karbonnal kíméletesen bánik, de a racsnis rögzítő hevederek is különlegesek karbon és műanyag kombinált anyagúak és kiválóak.
A válogatott anyaghasználattal igyekeznek kordában tartani a tartó önsúlyát, ami elkerülhetetlenül szükséges ahhoz, hogy egy egy merev szerkezetet készüljön, ami képes megbirkózni a megengedett 60 kg össztömegű 4 kerékpár szállításakor keletkező komoly erőkkel.
A Buzzrack Eazzy 4 szállítónak ezt 19,8 kg minőségi anyagból sikerült kihozni, így a tartó a kategóriájában könnyen mozgatható és a nevének megfelelően könnyen felszerelhető. A tartó gyakorlatilag készre szerelten érkezik a dobozában, egyedül a két lámpát kell felszerelnünk rá 1-1 lemezcsavar betekerésével.
A zászlóshajón a „korona gyémántok”, azok a speciális megoldások amelyek egyedivé és különlegessé teszik ezt a kerékpárszállítót.
Az első és talán leglényegesebb megoldás a szállító rögzítése a vonóhorogra: ez kulcskérdés, hiszen a 60 kg terhelés közel 1 méter erőkar mellett iszonyú erőket ébreszt a vonóhorgon.
A Buzzrack páratlanul stabil és egyedi felfogatással rendelkezik: a vonóhorog fejére szerkesztettek egy kúpot, ezt a kúpot úgy alakították ki hogy a vonóhorog gombjának helyét kimarták a kúp közepéből, majd a kúpot 4 részre szeletelték. A kúp szétvágva úgy néz ki, mint egy szoknya, melyet amikor ráengedjük a vonóhorogra, akkor ez a szoknya széjjel nyílik négyfelé és beengedi a kúpot magába.
Mikor benne van, akkor felülről, egy kézzel csavarható rögzítőgombbal ezt a kúpot fel tudjuk húzni a külső merev házába, és a rögzítővel tekerve érezhetően stabilan tudjuk rögzíteni a vonóhorgon a szállítót, ami egyébként így már önmagában megáll. A külső merev házon bevágás található, így egy csavarral még összébb tudjuk szorítani azt egy kar segítségével, ami mint egy racsnis kulcs könnyű és beton stabil megszorítást biztosít a rögzítő szerkezetnek.
Miután biztonságosan rögzítettük a vonóhoroghoz a szállítót összecsukott keréktartókkal, szembeötlő az a merev váz szerkezet, melyre a szállítót felépítették. A szállító fő tengelye egy kb. 90 cm hosszú zártszelvény, melyet a rögzítő fejrészhez hegesztettek.
Ez önmagában nagyon merev szerkezetet jelent hosszirányban, melybe függőlegesen két darab kb. 70 cm magas, u-alakban hajlított csövet „szúrtak” és hegesztettek, melyek olyanok, mintha két hosszabb szárú U-lakat lennének és olyan merevek is. Az u-alakú támaszok száraihoz fogatjuk hozzá egyenként a kerékpárokat, melyek közül így mindegyik öntartó és stabil mintha egy utcai földből kiálló bringatartóhoz volnának rögzítve.
A keréktartó sínek fel-le hajthatók, ami a Buzzrack Eazzy sorozatának egyik fő újítása, lehajtás után mindkét oldalon 2-2 műanyag horoggal könnyen és stabilan rögzíthetünk. A kerékpártartó sínek kialakítása olyan, hogy gyerekbringától a 3,25”-os ducigumiig mindennel elboldogul, de az én fatbikeom 4,6”-os gumija sem hozta zavarba…
A kereket a sínekhez hevederes, racsnis gyorsrögzítővel fixálhatjuk, igényes részlet, hogy a rögzítő hevederre gumi alátét került, így a kényesebb felniket is erőteljesen leszoríthatjuk a sérülés kockázata nélkül. Az összecsukhatóságnak köszönhetően az egész tartó csak 24 cm mély helyet igényel 94cm szélesség és 70 cm magasság mellett, ráadásul a két u-alakú támasztó tetején fogantyút alakítottak ki, melyeknél fogva a tartó könnyen mozgatható.
Miután fölszereltük a bringatartót és szétnyitottuk, előkerül a rögzítés másik leginnovatívabb megoldása: a kerékpárok rögzítésre a tartóhoz. Ezt a problémát más gyártók többnyire különböző átnyúló karokkal szokták megoldani, egy hátsó szállítós tartón maximum egy merevítő rész található és ehhez különböző karokkal rögzítjük a kerékpárokat, több kevesebb sikerrel.
A Buzzrack-nél a megoldás kerékpáronként 1-1 ovális tartófej, melyek 360 fokban elforgathatók önmagukban illetve magasságuk és a rögzítés helye pedig az u-alakú merevítő rúdon tetszés szerint változtatható így gyakorlatilag bármilyen formájú vázat, bármekkorát nagyjából bármelyik helyzetben rögzíteni tudunk, ehhez szorítjuk a kerékpárokat a racsnis gyorsrögzítővel. Ez a rendszer bármilyen össztelós vázformából megbirkózik 4 bringával, amit össztelós montikat szállítók különösen imádni fognak. Hab a tortán, hogy összesen 60 kilónyi kerékpárt tudunk elhelyezni rajta, ami a 15 kilogrammos egyenkénti tömeg mellett akár nehezebb montik vagy súlyosabb trekking bringák szállítására is alkalmassá teszik.
Amikor első alkalommal pakoljuk fel a tartóra a kerékpárok sorrendjét célszerű figyelni és megtervezni, hogy legbelülre (az u-alakú támasztó és hátsó ajtó közé) egy kevésbé széles kormányú járgány kerüljön,nehogy a kormány nekiütődjön az hátsó ablaknak. A második és a harmadik helyre pedig egy-egy filigránabb bringa kerüljön, mivel a két u-alakú tartó közötti hely 2 centivel szűkebb, csak 18 cm, így a harmadik bringa bejátszása problémás lehet. A bringák nyergét célszerű teljesen leengedni, vagy kivenni, hogy könnyebben sakkozhassunk velük középen, de ha egyszer kialakítottuk a rendszerét, másodszorra már gyorsan megy a le-fel rakás. Ajánlott a kisebb, könnyebb bringákat hátrébb rakni, hogy kevéssé húzzák lefelé a tartót. A 2 középső bringa villája hajlamos lehet összeérni és dörzsölődni, én ezt csőtakaróval oldottam meg, de egy rongy vagy szivacs is alkalmas lehet a kidörzsölés ellen. Végül kívülre a negyedik bringa már könnyedén felszerelhető, én a fatbike-ot tettem kívülre, hogy ne belül szorongjon…
Az Easy 4 szállító duplán biztonságos: egyrészt kulccsal le tudjuk zárni a vonóhorogra rögzítőcsavart, így csak a zár kinyitása után lehetséges a kerékpárszállítót kompletten levenni az autóról.
A kerékpárok védelmében pedig a hátsó u-alakú rúdra felszereltek egy mozgatható és áthelyezhető zárszerkezetet, melyhez egy másfél méter hosszú spirálzár tartozik, megelőzendő, hogy valaki gyorsan lekapja és lelopja róla a bicikliket egy parkolóban, vagy egy boltba bemenet.
Ráadásul egy zseniális billenő megoldással, a teljesen megterhelt szállítót és az egész pakkot, egyetlen rögzítő csavar kicsavarását követően egy billenő mozdulattal hatra hajthatjuk, így hozzáférünk a hátsó ajtóhoz, ki tudjuk nyitni és könnyedén tudunk a csomagtartóba pakolni. Még a legnehezebb bringát a legszélesebb kormánnyal kívülre téve is, a lehajtást követően nagyjából 5-10 centi távolság van a földtől a hátsó lámpa és a kormány számára is.
A forgalomban való részvételhez szükséges hátsó lámpa szettről illetve rendszámtábla tartóról a gyártó gondoskodik, ezek a bringaszállító dobozból kivéve, két lemezcsavar behajtásával felszereljük.
Figyeljünk rá, hogy a Buzzrack vonóhorog csatlakozója 13 pólusú, így a régebbi 7 pólusú csatlakozókkal csak egy adapterrel kiegészítve működik, szerencsére ezt a forgalmazó ingyenesen biztosítja hozzá. A külön felszerelhető rendszámtábla tartó kis rugalmas műanyagból készül és könnyen becsúsztatható bele a rendszámtábla. Két helyre is felszerelhető a tartóra, így ha üres állapotban oldalt fordítva hordjuk a tartót, akkor sem kell a rendszám kitakarásától félnünk.
Menet közben örülünk majd igazán a szállítónknak, mivel extra stabil, még négy nehezebb kerékpárral megterhelve is, terepen vagy földúton sem tapasztalni csavarodást vagy beremegést, az egyik legstabilabb tartó, amivel találkoztam. A magasabban elhelyezett bringák nagy előnye, hogy nem ér le egy meredekebb emelkedőre felhajtva, mélygarázsban vagy padkán is biztonságosan használható.
Autópályán vagy nagyobb sebességnél is meggyőzően stabil, érezhetően sokat jelent, hogy a kerékpárok egyenként állva rögzítettek, így teljesen egyben mozog a szerkezet.
A vonóhorgos szállítók nagy előnye a Buzzrack Eazzy 4 esetén is fennáll: kevéssé emelik a fogyasztást, mint a tetőn szállított kerékpárok, hosszabb úton néhány deci plusz fogyasztást jelentenek csak, miközben jóval halkabbak és könnyebben pakolhatók, mint a tetőszállítók.
Összefoglalva azt mondhatom, hogy az egyik legjobb vonóhorgos szállító melyet valaha használtam, ráadásul nincs olyan bringakombináció, ami gondot okozna neki, még a dagadt bringám is felfér rá.
Csapatunkból Pántya Zsolt hosszabb ideje használja már a Buzzrack korábbi modelljét a Rack Wing 3-ast tapasztalatait így összegezte: „Hosszas keresgélés után döntöttem a Buzz Rack modellje mellett. Nekem mindig problémám volt a karral rögzítős tartóknál, hogy azoknál a váz kialakításoknál, ahol a tag a felsőcső alatt van, és ebből mondjuk kettőt is fel kellene rakni a tartóra, akkor a karok elvezetése és a bringák megfogatása nagyon problémás vagy egyenesen megoldhatatlan. Ezt a nehézkességet küszöböli ki a BuzzRack kerékpárrögzítési megoldása. A kerékpárok egyenként kapnak rögzítési felületeket. A rúdon lévő gumírozott tappancsok 360 fokban forgathatók, a váz alsó csövéhez tetszés szerint beállíthatók. A racsnis rögzítés a vázon és a kerekeken stabilan és gyorsan működik. A tartósínek között megfelelő a távolság, hogy a Boostos tengellyel rendelkező bringák is elférjenek összekoccanás nélkül. A vonóhorogra felrakás egyszerű és az egyik legjobb megoldás amivel eddig találkoztam. Egy acél szoknya nyílik szét a rögzítő fejben ami rátétel után megszorul a gömbön és így nem kell tartani a szerkezetet amíg rácsavarozza az ember. A tartó zárható és egyszerűen dönthető. A kerékpárokat egy sodrony lakattal zárhatjuk a szerkezethez. Az eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak. A felhasznált anyagok minősége remek, a konstrukció kiválóan működik. A tartó nagyon stabil, a bringák nem mozognak, nem lötyögnek. A bringák felrakása és szállítása vonóhorgon sosem volt ilyen egyszerű!”
A Buzzrack Eazzy 4 szállítót a hazai forgalmazó az autofelszerelesbolt.hu bocsátotta rendelkezésünkre és a teszt elkészítését támogatta.
Technikai adatok:
Szállítható: 4 kerékpár
Tartó méretei (sz,h,m): 113 x 94 x 70 cm
Összecsukott méretek: 24 x 94 x 70 cm
Kerékpárszállító súlya: 19,8 kg
Terhelhetőség: 1 db kerékpár max.20kg
Össz. terhelhetőség: 60 kg
Billentő funkció: igen
Elektromos csatlakozó: 13 pólusú (7 pólusú átalakító adapter a csomagban)
Kerékpártartó a vonóhoroghoz zár: igen
Kerékpárok a tartóhoz zárható: igen
Szerelhető: szerszám nélkül Garancia: 3év
A CCC férfi csapata, ahol Valter Attila is kerékpározik, áldozatul esett a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságnak, már a 2020-as szezont is csak úgy tudja befejezni a csapat, hogy a versenyzők lemondtak a fizetésük 50 %-áról, míg a főszponzor CCC év végén kiszáll a csapatból.
A kerékpársportban már folyamatosan látható jelei voltak annak, hogy sok csapatnak komoly gondjai lesznek a 2020-as szezonban, és nem csak azért, mert versenyek híján nem tudják teljesíteni a kötelezettségeiket a szponzoraik felé, hanem a szponzorok is nehéz helyzetbe kerülnek a járvány okozta válság miatt. Ennek áldozata lett a férfi CCC csapat is, ahol már egy hónappal ezelőtt is rebesgették, hogy nagy baj várható, most viszont tényleg beütött a krach, a 2020-as szezont (ami még gyakorlatilag el sem kezdődött) is már csak a versenyzők fizetésének megfelezésével tudják befejezni, az év végén pedig távozik a CCC a csapat mögül.
A csapat vezetője Jim Ochowicz nem először került ilyen helyzetbe, és ezúttal is minden erejével azon van, hogy új főnszponzort találjon, és 2021-ben is a WolrdTour tudjon versenyezni a csapata. A Giant a hír ellenére továbbra is marad a csapatnál, továbbra is ő fogja adni a kerékpárokat a még nem tudjuk milyen nevű csapatnak.
Természetesen kérdéses még, hogy milyen csapatuk lesz jövőre ha egyáltalán lesz, mely év végén lejáró szerződéssel rendelkező versenyzők fognak várni arra, hogy a csapatvezetés új szponzort találjon vagy egyből új csapat után néznek. A 2021-re is szerződéssel rendelkező versenyzők nehéz helyzetbe kerülnek, mert számukra még nagyobb a bizonytalanság. Sajnálatos módon hazánk egyik legjobb kerékpárversenyzője Valter Attila is érintve van ebben az ügyben, hiszen ő is ennek a csapatnak a tagja.
A CCC női WorldTour csapatot is szponzorál, a CCC-Liv Teamet, viszont arról még nincs hír, hogy ebből a csapatból is kiszállnának, a jelenlegi állás szerint jövőre is ebben a felállásban fog működni CCC-Liv Team.
2017 és 2018 országúti világbajnokai egyszerre jelentették be visszavonulásukat, az elmúlt években verhetetlen holland válogatottból Anna van der Breggen és Chantal Blaak 2021-ben, illetve 2022-ben fejezik be aktív pályafutásukat.
Bombaként robbant a hír, hogy korunk egyik legjobb kerékpárversenyzője bejelentette, hogy az olimpia után visszavonul. Anna van der Breggen gyakorlatilag mindent megnyert amit lehet, női Girót, Olimpiát, Világbajnokságot és számtalanszor aktív szerepet vállalt a holland női válogatott sikereiből. Ilyen eredmények után nem lenne meglepetés, hogy egy versenyző visszavonul, de a Boels-Dolmans kiválósága még csak 31 éves lesz az olimpia idején, tehát lehetne még jó pár éve sikeres versenyzőként.
Szerencsére nem távolodik a kerékpársporttól Anna van der Breggen, a jelenlegi csapatának (2021-től SD Worx lesz a Boels-Dolmans neve) vezetésében fog dolgozni, így továbbra is sokat tud majd hozzátenni a csapat sikereihez.
2017 világbajnoka Chantal Blaak is bejelentette, hogy visszavonul, ő 2022 tavaszáig fog versenyezni, és versenyzői pályafutásának végén, akárcsak csapattársa Anna van der Breggen, az SD Worx csapatában fog dolgozni edzőként, mellyel két világsztár lesz a világ talán legjobb női csapatának stábjában.
A holland Van Der Breggen rengeteget dolgozott csapattársának
Mély megrendüléssel fogadtuk, hogy 66 éves korában elhunyt Bontovics Imre. 1954. április 9-én született, versenyzői pályafutása után 1980-tól közel 15 éven keresztül a Ferencvárosi Torna Club kerékpár szakosztályának technikai vezetőjeként dolgozott. Elsősorban ő felelt a ferencvárosi kerékpározók hazai és nemzetközi versenyekre való utaztatásáért és biztosította, hogy minden a lehető leggördülékenyebben menjen a csapattal.
Ismét eltávozott egy, aki nélkül a kerékpáros pálya válogatott sem lett volna sikeres egy időben, hiszen nem tudott volna eljutni a jó szereplés szempontjából fontos versenyekre, ez nem volt egyszerű azokban a „vízumokkal” terhelt időkben. Ő volt az aki megszervezte éveken át a felkészülést szolgáló hazai versenyeket (Zamat Kupa, Melba Kupa) és az évi két nagy pálya versenyünket az ARANY MOKKA Kupákat és a Ramovill Kupát. Ezek nélkül a felkészülés csak értelmetlen erőlködés lett volna. Ő volt az, aki feltűnés nélkül a vezetők egyetértésével, tette a dolgát, közel 20 éven át, az FTC és a magyar pályaválogatott technikai vezetőjeként, később már vállalkozóként is segítette a sportágat, ezen belül elsősorban a BMX Freestyle működését, néhány évvel ezelőtt még indult amatőr versenyeken szenior kategóriában.
A jelenlegi formájában 1992 óta működő legendás VELVART kerékpárbolt a hazai BMX élet egyik meghatározó központja a kezdetektől. Imre bácsi a legnagyobb BMX márkák hazai forgalmazója volt, a BMX Freestyle közösség nagyon sok klassz percet töltött el a boltban és rengeteg alkatrészt köszönhetett neki.
Ismét eltávozott egy, aki nélkül a kerékpáros pálya válogatott sem lett volna sikeres egy időben, hiszen nem tudott volna eljutni a jó szereplés szempontjából fontos versenyekre, ez nem volt egyszerű azokban a „vízumokkal” terhelt időkben. Ő volt az aki megszervezte éveken át a felkészülést szolgáló hazai versenyeket (Zamat Kupa, Melba Kupa) és az évi két nagy pálya versenyünket az ARANY MOKKA Kupákat és a Ramovill Kupát. Ezek nélkül a felkészülés csak értelmetlen erőlködés lett volna. Ő volt az, aki feltűnés nélkül a vezetők egyetértésével, tette a dolgát, közel 20 éven át, az FTC és a magyar pályaválogatott technikai vezetőjeként, később már vállalkozóként is segítette a sportágat, ezen belül elsősorban a BMX Freestyle működését, néhány évvel ezelőtt még indult amatőr versenyeken szenior kategóriában.