fbpx

Chris Froome elhagyja a Team Ineost

Idén véget ér a Chris Froome korszak a Team Ineosnál, év végén a négyszeres Tour-győztes elhagyja a csapatot.

Hivatalosan is megerősítették, Chris Froome 2020 végén csapatot vált, az Israel Start-Up Nationnel írt alá többéves szerződést a négyszeres Tour-, kétszeres Vuelta és egyszeres Giro-győztes összetett menő.

A hír nem volt meglepő, hiszen már két hónappal ezelőtt mi is írtunk arról, hogy Chris Froome akár szezon közben is eligazolhat a csapatból, mert hárman is pályáznak a Tour de France csapatkapitányi posztra a Team Ineosnál és a hármas közül egyedül Chris Froome-nak nincs szerződése a következő évre, ami előrevetíti, hogy valószínűleg nem neki szánják az első számú szerepet a Francia Körverseny, hanem inkább a 2018-as győztes Geraint Thomast vagy a tavalyi nyertes Egan Bernalt fogják támogatni. Így ha Froome meg szeretné szerezni az 5. győzelmét akkor lehet érdemes lenne neki másik csapatot keresni már a 2020-as Tourra is.

Végül bejelentették, hogy Froome 2020-ban szezon közben nem fog csapatot váltani, de arról egyértelműen kevés szó esett, hogy ki lesz az idei Touron a kapitány, bár a kommunikációból sejteni lehetett, hogy Bernalt fogja támogatni a csapat, viszont Froome továbbra is kitart amellett, hogy idén meg szeretné szerezni az 5. összetett győzelmét is.

A kép a mai közlemény után tisztulni látszik, most már biztos, hogy Froome 2021-ben nem lesz a Team Ineos tagja hanem az Israel Start-Up Nationt fogja erősíteni, ezért valószínűleg már az idei Touron lekerül róla a fókusz a csapatnál és a taktikát nem úgy fogják tervezni, hogy ő nyerjen. Persze, tegyük hozzá, hogy bármi megtörténhet, Froome egyedül is képes lehet nyerni, nem véletlenül ő az évtized legeredményesebb grantour-menője, bár erre kicsi az esély.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo