Home Blog Page 276

A Jumbo-Visma sportigazgatóját „kirúgták” a Tour de France-ról

Forrás: teamjumbovisma.nl

Merijn Zeemant, a Jumbo-Visma sportigazgatóját kizárták a Tour de France-ról, mert sértegette a Primoz Roglic kerékpárját ellenőrző versenybírót.

Forrás: teamjumbovisma.nl

Még a 17. szakasz után történt, hogy a versenybírók ellenőrizték az összetettben élen álló Primoz Roglic kerékpárját (hogy van-e benne motor -szerk.) és a hivatalos UCI közlemény szerint ekkor a Jumbo-Visma sportigazgatója Merijn Zeeman sértegette az ellenőrzést végző versenybírót, amiért a szabályoknak megfelelően kizárták a versenyről és ezenfelül 2000 CHF pénzbüntetést kapott.

Természetesen a találgatások megindultak, hogy miért lett ideges a Jumbo-Visma sportigazgatója az ellenőrzés során, esetleg van-e valamilyen rejtegetni valójuk, talán motor van-e Roglic kerékpárjában, erre válaszként megjelent a csapat közleménye, és elmondták, hogy mi történt. Merijn Zeeman állítása szerint a versenybíró a hajtómű szétszedése közben megsértette/megrongálta azt (nem derül ki a közleményből, hogy pontosan milyen mértékű volt) és ezért lett nagyon mérges. Természetesen elnézést kér a viselkedéséért és ezen a versenyen már nem fog hivatalos személyként részt venni.

A megrongálás egyébként érdekes kérdés, mert sok hajtóművet már csak kalapáccsal lehet szétszedni és ha nem elég óvatos a szétszedést végző személy akkor valóban sérüléseket tudnak okozni az adott alkatrészen, valószínűleg jelen helyzetben is ez történt.

Drámai bukás a Giro Rosán

Annemiek van Vleuten lett a legjobb holland, ami világelsőséget is jelentett neki. Fotó: Giro Rosa Press

A legnagyobb női többnapos országúti verseny, a Giro Rosa 7. szakaszának végén az összetettben élen álló és a világbajnoki cím védője Annemiek van Vleuten bukásba került, a sérülése miatt kénytelen feladni a versenyt és a jövő héten kezdődő országúti világbajnokságon sem tudja megvédeni a szivárvány színű trikóját.

Forrás: Giro Rosa Press

Ezen a hét elején beszámoltunk arról, hogy Annemiek van Vleuten stabil előnyt épített ki magának a Giro Rosa 2. szakaszán, mellyel az idei versenyen is ő számít a legnagyobb esélyesnek és komoly esélye van arra, hogy idén zsinórban harmadszorra megnyerje a legendás női többnapost. A negyedik, ötödik, hatodik szakasz végeredménye is neki kedvezett (a negyedik szakasz Elizabeth Banks, az ötödik és a hatodik Marianne Vos sikerét hozta), biztosan őrizte az összetettben a vezetést, de a hetedik szakaszon a befutónál nem várt dolog történt. Egy kb. 20 fős megfogyatkozott élboly érkezett a hajrára, ahol összeakadtak a versenyzők és több nagy név is a földre került, köztük Annemiek van Vleutennel, Amanda Sprattel, Mavi Garciával és Marianne Vos-szal.

A rózsaszín trikós Van Vleuten, a már három szakaszt nyerő Vos és a Mitchelton-Scott másik sztárja Spratt is átgurult utána a célvonalon, de kórházba szállították őket. A Mitchelton-Scott sajtóközleményéből megtudhattuk, hogy a vizsgálatok során kiderült, Annemiek van Vleuten csuklója eltörött, emiatt kénytelen feladni a versenyt és a VB-n sem indulhat, míg Amanda Sprattnek nincs törése, de erősen zúzódott a jobb válla, így ő is kiszáll a versenyből. Az ausztrál bejegyzésű csapat számára így nem ér jól véget a Giro Rosa, a két legjobb versenyzőjüket veszítették el és az összetett első helyet is elbukták.
A holland válogatott sem járt jól, úgy néz ki, hogy két alapemberét Vos-t és van Vleutent is kénytelenek lesznek nélkülözni a világbajnokságon (lehet izgalmasabb versenyt fogunk látni- szerk), így várhatóan Anna van der Breggen lép elő elsőszámú esélyesnek a csapatban.

Amanda Spratt és Annemiek van Vleuten a kórház után (Annemiek van Vleuten instagram story)

Carapaz és Kwiatkowski mentették meg az Ineos becsületét a Tour-on

Forrás: letour.fr

A Tour de France 18. szakaszán járt utoljára a mezőny a hegyek között, ezért ez volt az utolsó alkalom arra a sárga trikóért harcolók számára, hogy a szombati időfutam előtt változtassanak az összetett állásán. A top3-ban változás nem történt, viszont egy hosszú szökés után két Ineosos, Carapaz és Kwiatkowski együtt haladt át elsőként a célvonalon, ezzel megmentve a csapat becsületét a 2020-as Tour de France-on.

Forrás: letour.fr

A Tour de France 18. szakaszán nem várt könnyű útvonal a Francia Körverseny mezőnyére, a 168 km-es távon 5 kategorizált -egy kiemelt, két első, egy második és harmadik kategóriás- emelkedőt kellett teljesíteniük. Bár az utolsó hegy után még 30 km volt a célig, ezért nem biztos, hogy ez a nap lett volna a legjobb alkalom a támadásra, mert a hegyen begyűjtött előny könnyen elveszíthető a síkon.

18. szakasz

A szakasz elején gyorsan kialakult a nap szökése, összesen 32 bringást engedett el a főmezőny köztük a zöld trikóért harcoló Sam Bennettet és Peter Sagant, – akik várható módon csak a részhajráért mentek előre – de az Ineos csapata is 4 fővel képviselte magát az elmenésben. A hegyeken nem sokáig maradt együtt a szökevény boly, ami nem véletlen, hiszen szintkülönbség szempontjából ez volt az idei Tour egyik legkeményebb napja. A hegyihajráknál kiderült, hogy a 2020-as Tour egyik meglepetés embere Marc Hirschi és Richard Carapaz is szeretné megszerezni a pöttyös trikót és vélhetően mindketten a szakaszgyőzelemre is hajtanak. Hirschi bizonyult jobbnak a pontok gyűjtögetésében, de az utolsó előtti hegyről lefelé rosszul választotta meg a sebességét egy kanyarban és kicsúszott. Utána felállt még és üldözőbe vette a többieket, de nem volt esélye a felérésre, mert a két Ineosos Carapaz és Kwiatkowski összedolgoztak elöl.

Az utolsó hegy tetejére már csak Carapaz és Kwiatkowski maradtak az élen és az előnyük is elégnek tűnt a hazaérésre, ezenfelül még Carapaz annyi pontot gyűjtött a hajrákban, hogy a hegyi trikóért vívott harcban az élre került, így ő viselheti a pöttyös trikót a következő szakaszon és várhatóan ha nem történik vele semmi az elkövetkező pár napban akkor Párizsban is ő lehet pöttyösben. A sok rádiózást követően a két Ineosos egymást átölelve gurult át a célvonalon, és Carapaz átadta a neki sokat segítő Kwiatkowskinak a szakaszgyőzelmet. Az Ineos győzni jött a Tourra, de Bernal kiszállása után végül a csúfos eredményt sikerült megszépíteni egy pöttyös trikóval és egy szakaszgyőzelemmel.

Hátul sem tétlenkedtek az összetettben érdekeltek, ismét Landa csapata a Bahrain-McLaren vette át a kezdeményezést, sőt még Landa el is ment kicsit a többiektől, de a Jumbo-Visma kis idővel később megfogta. Az erőfeszítései viszont nem voltak hiába, mert Adam Yates és Rigoberto Uran is leszakadtak. A gravel szakaszon még Pogacar próbálkozott, erre válaszul Roglic megmutatta, hogy bárkit le tud szakítani, de aztán újra összeállt az összetett menők bolya. Porte volt peches, aki defektet kapott az említett gravel szakaszon, így komoly erőfeszítéseket kellett tennie ahhoz, hogy visszaérjen az élmezőnyre. Ez a boly a 3. helyért sprintelhetett, itt a Jumbo-Visma Wout van Aertot vetette be, aki megszerezte a bronzot a szakaszon, ami azért volt fontos Roglic számára, mert így senki nem kapott időjóváírást az ellenfelei közül.

Az összetettben továbbra is Roglic áll az élen, és már csak csak 3 szakasz van hátra a 2020-as Tour de France-ból, melyekből ráadásul alapesetben csak a szombati időfutam alkalmas arra, hogy változtassanak az összetett állásán.

A 2020-as Tour de France 18. szakaszának eredménye:

1 Michal Kwiatkowski (Pol) Ineos Grenadiers 04:47:33
2 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers
3 Wout van Aert (Bel) Team Jumbo-Visma 00:01:51
4 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 00:01:53
5 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:01:53
6 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:01:54
7 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:01:54
8 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:01:54
9 Damiano Caruso (Ita) Bahrain McLaren 00:01:54
10 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:01:54

Az összetett állása a 18. szakasz után:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 79:45:30
2 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:57
3 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:01:27
4 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:03:06
5 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:03:28
6 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:04:19
7 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:05:55
8 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:06:05
9 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:07:24
10 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:12:12

A legnehezebb szakasz az idei Tour de France-on: Lopez győzelme dobogót ér

© A.S.O./Pauline Ballet

A Tour de France királyszakaszának végén két kemény hegy várt a versenyzőkre, mely komoly küzdelmet hozott. A szökést utolérve az összetett menők csatáztak egymással a brutálisan meredek emelkedőn, ahol a szakaszt megnyerve Lopez bizonyult a legjobbnak, Roglic ért be kis különbséggel mögötte, akit Pogacar követett.

© A.S.O./Pauline Ballet

A 2020-as Tour de France-on a 17. szakaszt nevezték el királyszakasznak, ugyanis két brutális emelkedőt kellett teljesíteni a mezőnynek a 170 km-es távon, a Col de la Madeleine (17,1 km 8,4 %) és a Méribel Col de la Loze (21,5 km 7,8 %) várt a versenyzőkre a szakasz második felében. Sokan azt mondták, hogy ez lesz az a nap, amikor eldől, hogy ki nyeri az idei Tour de France-t.

17. szakasz

A szakasz első fele gyakorlatilag teljesen sík volt és a szokott forgatókönyv szerint a mezőny elengedett egy szökést. Az izgalmak az első kiemelt kategóriás hegyen kezdődtek, ahol a szökésből csak a Carapaz-Alaphilippe-Izagirre trió maradt az élen, hátul pedig meglepő módon a Bahrain-McLaren diktált kemény tempót annak reményében, hogy Mikel Landa előrébb végezhet az összetettben.

Sorra fogytak a versenyzők a főmezőnyben, míg elöl Carapaz szabadult meg a többiektől az utolsó emelkedőn és vágott neki egyedül a helyenként 20 % fölötti falnak. A Bahrain-McLaren tempója többeknek nem esett jól a Jumbo-Vismából sem, viszont fordult a kocka amikor Pogacar segítője De La Cruz állt az élre, a ritmusváltást Landa nem bírta, így gyakorlatilag teljesen feleslegesen dolgozott neki eddig a csapat. Ezután Roglic segítője Sepp Kuss diktálta a tempót az összesen 4 főre fogyatkozott élbolynak. Közben Carapazt is utolérték, így más senki nem volt elöl a szökésből. Kuss egyszer „elgurult” a többiektől, amire Lopez ugrott fel és hagyta ott az amerikait. Kuss megvárta Roglicot és a vele érkező Pogacart, majd a meredeken olyat ment, hogy Pogacar leszakadt róluk. Innentől az utolsó km-eken már egyéni időfutam lett a versenyből, Lopez volt az élen, őt üldözte Roglic, Pogacar pedig a honfitársát. Óriási különbség nem alakult ki köztük, Lopez nyerte a szakaszt, őt követte 15 mp hátránnyal Roglic, Pogacar pedig 30 mp-cel később ért célba a kolumbiaihoz képest. Lopez ezzel feljött az összetettben a 3. helyre és 29 másodpercre megközelítette a második helyen álló Pogacart, köztük várható még komoly csata a második helyért. Roglic előnye továbbra is stabil, ami a szlovén időfutammenő-képességeit ismerve elegendőnek tűnik a sárga trikó megtartásához.

A 2020-as Tour de France 17. szakaszának eredménye:

1 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 04:49:08
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 00:00:15
3 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:30
4 Sepp Kuss (USA) Team Jumbo-Visma 00:00:56
5 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:01:01
6 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:01:12
7 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:01:20
8 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:01:20
9 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:01:59
10 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:02:13

Az összetett állása a 17. szakasz után:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 74:56:04
2 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:57
3 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:01:26
4 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:03:05
5 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:03:14
6 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:03:24
7 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:03:27
8 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:04:18
9 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:07:23
10 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:09:31

A termosztát vásárlás fontosabb szempontjai és kérdései

Mi mindenre célszerű figyelni a termosztát vásárlás keretei között? Mik a termosztát beszerzésének, illetve az üzembe helyezésének legfontosabb szempontjai? Mi mindent javasolt figyelembe venni annak érdekében, hogy a termosztát a lehető leghatékonyabb formában tegye a dolgát?
Mi mindent nyerhetünk a termosztát körültekintő kiválasztásával?

Mindenekelőtt kényelmes felhasználást, hatékonyabb fűtést, ésszerűbb energiafelhasználást és ennek pozitív folyományaként alacsonyabb rezsiköltségeket. Ezek egyenként is kifejezetten vonzó érvek, együttesen pedig még inkább megérik a plusz figyelmet a termosztát beszerzésekor.

Persze a termosztátválasztás feladatát ma már a gyártók is igyekeznek minél inkább megkönnyíteni. Nem lehetünk ugyanis kellőképpen hálásak az elmúlt évek során megvalósult innovatív fejlesztésekért, amelyeknek hála évről évre egyre komolyabb termosztátok beszerzésére nyílik meg a lehetőség.

Amire mindenképp célszerű odafigyelni a termosztát beszerzését megelőzően

Mindenképp javasolt körültekintően eljárni a márka, illetve a típus kiválasztása kapcsán. Természetesen az anyagi lehetőségekhez mérten kell majd választani, ugyanakkor a spórolást sem kell eltúlozni. A termosztátvásárlás ugyanis befektetés, ami reményeink szerint hosszabb távra szól.

Erősen javasolt átgondolni a termosztát funkcionalitását, tekintve azt, hogy mi mindenre lehet szükségünk a rendszeres használat keretei között. Képzeljük csak el, hogy a modern, programozható változatok milyen látványosan tehetik komfortosabbá a hétköznapokat a fűtési szezon ideje alatt.

Mindezen felül a korszerű okos technológiával működő termosztát beszerzésének a lehetőségére is gondolhatunk. Merthogy ezzel a megoldással a telefonunk segítségével, gyakorlatilag időtől és helytől függetlenül is könnyedén megoldható a termosztát vezérlése és szabályozása.

Ha megvan a kiválasztott termosztát, a telepítését leginkább így érdemes megoldani

Hogyha a felsorolt szempontokat egytől egyig sikerül figyelembe venni a termosztát beszerzésekor, akkor nagy baj már nem történhet. Pláne olyan megbízható forrásból megoldva a termosztát beszerzést, mint az elektromoskonvektorok.hu webáruház.

Amikor megvan a kiválasztott készülék, néhány tényezőre az üzembe helyezés során sem árt figyelmet fordítani. Célszerű gyakorlott szakember segítségét kérni az üzembe helyezéshez, ezáltal gondoskodva a későbbi zavartalan használat lehetőségéről.

Ami a termosztát elhelyezését illeti, célszerű központi helyre, mondjuk a nappali falára gondolni potenciális helyként. Arra persze mindenképp oda kell figyelni, hogy a termosztát az ablakoktól és a fűtőtesttől is kellő távolságban kapjon helyet.

Ennek köszönhetően ugyanis nem kell majd attól tartani, hogy bármi is befolyásolhatja a funkcionalitást és a hőmérséklet érzékelését nemkívánatos módon.

Nevelj paprikát a balkonon!

Te is eljátszottál már a gondolattal, hogy az ablakpárkányodon nevelgetett fűszernövényeiddel koronázod meg a konyhai remekművedet? Vagy már haladó szinten vagy? Akkor tedd meg a következő lépést: nevelj paprikát a balkonon!

A cikk útmutatójához nagy segítséget kaptunk a Chili Hungária Webáruháztól, akik maguk is hazai paprikatermesztők és -feldolgozók, csak valamivel nagyobb területen.Biztosítsd a megfelelő körülményeket!

Először is gondold végig, hogy mekkora helyet tudsz leendő növényednek szentelni. Ha nagyobb erkéllyel rendelkezel, akár tv paprikát is ültethetsz, viszont ha tényleg csak egy csík ablakpárkányod van, akkor azokból a fajtákból válassz vetőmagot, amik nem nőnek túl nagyra.

Az a szerencsés abban, ha otthon ültetsz paprikát, hogy nem kell megvárnod, míg a külső hőmérséklet stabilan eléri a 20 fokot, és nem teszi tönkre fáradozásodat idejekorán a hajnali fagy.

Hogyan és mikor állj neki?

  1. Tél végén, tavasz eleje környékén a paprika magjait előcsíráztatjuk, ezzel felkészítjük a magokat a földben lévő életükre. Az előcsíráztatás azt jelenti, hogy egy éjszakára, lehetőleg langyos vízbe beáztatjuk a magokat. Reggelre ezek megduzzadnak, és bár egyenlőre nem látszik ennél több, a felszín alatt az anyatermészet végzi a dolgát.
  2. Az éjjeli fürdőzés után még erősödnie kell a magocskáknak, amit kétféleképpen tehetünk meg. Vagy maradnak a fürdőben, amit fóliával vagy üveglappal lefedünk, de gyakran szellőztetjük, vagy egy éjszaka után beleszórjuk őket egy papírtörlőbe, amit aztán szintén benedvesítünk. Reggel és este tarts ellenőrzést, ha szükséges, akkor újra kell vizezni a papírtörlőt. Addig csináld ezt, amíg megjelennek a 2-3 mm-es csírák.
  3. A csírák megjelenését követően már bátran földbe ültethetjük, azt azonban tartsuk szem előtt, hogy a magokat ne helyezzük egymáshoz túl közel. Olyan helyet keressünk a csírás magoknak, ahol 12-14 órán keresztül folyamatosan éri őket a fény. Ha ez természetes úton nem megoldható, akkor mesterséges fénnyel kell helyettesíteni.
  4. Az öntözés tekintetében meg kell találnod az arany középutat! Ne locsold túl a növényedet, mert könnyen elkap valamilyen gombás betegséget. Viszont a fejlődéshez szüksége van vízre, ezért jó, ha mindig nedves a talaj. A talaj. A paprikapalánta szára és levele nem kedveli a vizet, erre is figyelj.

Ha elbátortalanodtál, vagy nincs lehetőséged most kísérletezni, de jó minőségű paprikaalapú fűszerekre vágysz, tekintsd meg a Chili Hungária Webáruházat a különlegességekért.

Mire vigyázz?

A palánták szára gyenge és vékony, bánj velük körültekintően! Ha nagyon megnyúlnak, az azt jelenti, hogy ágaskodniuk kell a fényért, keresni kell nekik verőfényesebb helyet.

Miután megjelentek a csírák, és földbe helyezted magokat, ne száműzd őket addig az erkélyre vagy a párkányra, amíg a nappali hőmérséklet el nem éri az állandó 22 fokot, és a reggeli fagyoknak nyoma sincs.

Tápanyagoldatos öntözéssel segítheted paprikádat a fejlődésben.

Az őszi gardróbtakarításról

Általában a tavaszi nagytakarítás ideje alatt és ősszel, a szeptemberi tanévkezdéskor szoktunk otthonunkban egy nagyobb pakolást végezni. Van olyan település, ahol ez egybeesik a lomtalanítás rendes évi időpontjával, így ilyenkor a használhatatlan bútoroktól, árucikkektől is meg lehet szabadulni, amit már másnak sem tudunk továbbajándékozni.


A szokásos szortírozás

Napjainkra még sürgetőbb a téma, ne vásároljunk feleslegesen, és lehetőség szerint hasznosítsunk újra. Ahhoz, hogy le tudjuk cserélni a ruhatárunkat, fontos, hogy ne halmozzunk, és a régi, nem hordott, kinőtt, megunt daraboktól minél előbb szabaduljunk meg.

Sokaknak nehezére esik a megválás, ilyenkor örök érvényű a szabály: ami nem volt rajtad egy-két éve, attól szabadulj meg!

Ősszel elpakoljuk a nyári lenge ruhadarabokat és elővesszük a melegeket. Ez is egy jó apropó arra, hogy átnézd, melyek azok a téli ruhák, amelyekre már nem lesz szükséged.

Ezeket a félretett holmikat utána rendezd át olyan szempont szerint, hogy melyek azok, amik már nagyon kibolyhosodtak, nem használhatók. Ezeket lehet takarításra, portörlésre, akár a kis házi kedvenceink, kutyák, cicák alá használni.

Alap ruhatár összeállítása

Ha már mozdulni sem tudsz a szekrényedben, annyi a ruhád, akkor az is azt jelenti, hogy itt az ideje a selejtezésnek. Vagy ha egy új szekrényt szeretnél vásárolni, akkor ez is motiválhat arra, hogy kipakold a régit.

Igaz a mondás, hogy “A kevesebb több”, tehát inkább legyen mindenféle ruhafajtából néhány, ami egyrészt a kedvenced, másrészt amelyeket színben tudod kombinálni. A nem hordott ruhadarabjaidtól pedig végképp vegyél búcsút.

Vedd figyelembe a címkéken található információkat, hogy milyen textíliából készült az adott ruha anyaga, és hány fokon mosható. Javasolt inkább néhány drágább, de minőségi, mintsem olcsóbb, de silány viselet beszerzése.

A szekrényeket is tisztán kell tartani!

Mi sem egyszerűbb, mint akkor kitakarítani a szekrényeket, amikor kiüríted őket. Elegendő egy törlőkendővel leporolni, majd egy bútorápolóval áttörölni őket, főleg a vízszintes felületeket. Olyan bútorápoló szert használj, amely megfelel a szekrény faanyagának.

Ugyanakkor érdemes letisztítani az oldalsó és belső falakat is, valamint a tartószerkezeteket, rudakat. Ha vannak vállfák, egyéb kiegészítők, akkor azokat vizes ronggyal töröld át! Ne felejtsd el a fogantyúkat sem!

Ha vannak különféle rendszerezőid, tárolóid, ilyenkor érdemes azokat is kiűríteni és akár porszívóval, a leggyengébb fokozaton kiporszívózni. Jól jön ilyenkor a kisebb cuccok, az ékszerek, fehérneműk, övek, retikülök közötti rendrakás is.

Az adományok helye

A felesleges ruháidat lehetőség szerint ne dobd ki, hiszen mindig van olyan család, akinek épp a te ruháidra van szüksége. Sajnos a környezetünk szennyezése olyan nagymértékű, hogy fontos az újrahasznosítás, ne vegyünk mindig mindenből újat!

A használt ruhákat leadhatod konkrét szervezeteknél, vagy ruhagyűjtő konténerekbe is teheted. Ha vannak egyáltalán nem használt ruhadarabjaid, akár el is adhatod őket az interneten.

Így tegyük egyedivé a lakásunkat 3 lépésben!

Mindenki szeretne olyan otthonban élni, ami az utolsó részletig megfelel az igényeinek és elképzeléseinek. A panel- és társasházi lakásoknál azonban sajnos nincs lehetőség akkora átalakítások elvégzésére, mint egy családi ház esetében, de szerencsére – némi kompromisszummal – itt is teret engedhetünk a kreativitásunknak.


Alakítsuk át a belső tereket!

A lakások legnagyobb hátránya a házakhoz képest, hogy egy adott alapterülettel rendelkeznek, ezáltal nem lehet őket tetszés szerint bővíteni, sem vízszintes, sem függőleges irányban. A panelházak építésekor ráadásul az volt az elvárás, hogy egy relatíve kis alapterületet minél több helyiségre osszanak fel, ezért a panellakások többsége igen zsúfolt összhatást kelt.

Manapság viszont sokkal inkább a szellős, nyitott terek dominálnak a belsőépítészetben, ezért nem véletlen, hogy egyre több panelben bontják el a meglévő válaszfalakat. Ezzel optikailag növelni lehet a teret, a lakás nagyobbnak tűnik majd, és a komfortérzet is növekszik.

A bontás azonban nem minden esetben lehetséges, hiszen a ház szerkezete nem gyengülhet az átalakítás következtében. Ezért a munkálatok megkezdése előtt hívjunk statikust, aki megállapítja, hogy egyáltalán lehetséges-e a kiszemelt fal elbontása.

A belső terek ilyen módon történő átalakításával megszüntetjük a lakásunk “sablonszerű” kinézetét, és több lehetőségünk nyílik arra, hogy a mai trendeknek megfelelően rendezzük be.

Építtessünk be egyedi nyílászárókat!

Bár egy társasházi lakás esetén nem sok opció van arra, hogy kívülről is egyedivé tehessük, de a nyílászárók szerencsére pont a kivételek közé tartoznak. Ha már elegünk van belőle, hogy az ablakaink és az ajtónk pontosan olyan mint a szomszédoké, akkor itt az ideje, hogy lecseréljük őket!

Válasszunk eltérő színű ablakkeretet, díszes üveggel ellátott erkélyajtót, és építessünk be egy egyedi bejárati ajtót! A látogatók úgyis ezzel találkoznak először, így már azelőtt lenyűgözhetjük őket az ízlésünkkel, mielőtt egyáltalán belépnének a lakásunkba.

A Nívó Biztonsági Ajtók egytől-egyig egyedileg kerülnek legyártásra, a megrendelő pedig teljes egészében megtervezheti saját ajtaját, legyen szó akár egyszerű, akár luxus igényekről. Nem mellesleg betörésbiztos szerkezettel rendelkeznek!

Készíttessünk egyedi bútorokat!

Ha a berendezésben is a saját ízlésünket szeretnénk demonstrálni, akkor hagyjunk fel a lakberendezési áruházak kínálatának böngészésével, és tervezzük meg a saját bútorainkat! Persze ehhez szükség lesz egy olyan szakemberre vagy vállalkozásra, amely direkt egyedi bútorokra szakosodott, de ha sikerült találnunk egy ilyet, akkor bátran engedjük szabadjára a kreativitásunkat!

Tervezzünk meg mindent a legapróbb részletekig; a konyhabútor megjelenését és elhelyezkedését, a nappali berendezését, az ágyat és a szekrényeket a hálószobába… Lehet, hogy ez több időbe és pénzbe kerül, mintha mindent készen vásárolnánk meg, de a végeredmény bőven kárpótol majd!

Legyen Ön is környezettudatos, komposztáljon!

Aki rendelkezik kerttel vagy egy nagyobb, növényekkel beültetett terasszal, az tudja, hogy mennyi kerti hulladék gyűlhet össze egy-egy szezon alkalmával. Miért szállíttatná el a háztartási hulladékkal ezeket, ha fel is használhatná?A levágott füvet, a lemetszett faágakat, az elszáradt növényrészeket, a kiszedett növényeket és a konyhai hulladékot nagyszerűen lehet hasznosítani, ugyanis komposztálással belőlük jó minőségű szerves trágya készíthető. Így a komposztálással nemcsak a hulladék mennyisége csökkenthető, ami anyagiakban is mérhető, hanem növényei is meghálálják a gondoskodást.

A komposztálás menete

A komposztálás nem új keletű, a kertművelésben alkalmazott módszer, azonban napjainkban nagyon népszerű. Köszönhetően az egyre inkább terjedő környezettudatos gondolkodásmódnak.

A komposztálás újrahasznosítás, melyben a folyamat során a szerves anyagok oxidáció hatására lebomlanak, miközben szén-dioxid, ásványi anyagok és humusz képződik.

Néhány alapvető elv betartásával Ön is készíthet jó minőségű komposztot. Fontos, hogy a komposztálóba megfelelő arányban kerüljön szerves hulladék, hogy adottak legyenek a lebontáshoz az ideális körülmények. Szakértők szerint 75% zöldhulladékhoz (fű, zöldség, gyümölcs) 25% felaprított barnahulladékot (gally, mulcs, forgács) kell adni. A komposztot időnként ajánlatos átkeverni.

Könnyen kezelhető műanyag kerti komposztálók 

Ha Ön is szeretne jót tenni önmaga és a környezet érdekében, ráadásul egyszerűen megoldani a komposztálást, válogasson a minőségi műanyag komposztálók között. Ezek nagy előnye a hagyományos komposztálással szemben, hogy:

  • zárt felépítésüknek köszönhetően védik a komposztot a kártevőktől,
  • a beépített szellőzőknek hála óvják a komposztot a túlzott rothadástól, illetve
  • kevésbé kellemetlen szagúak a nyitott komposztálókhoz képest,
  • a nyitható tetőnek köszönhetően könnyű a kerti zöldhulladék behelyezése,
  • valamint a nyitható alsó ajtóknak köszönhetően könnyű hozzájutni a már elkészült komposzthoz.

A műanyag kerti komposztálók nagy előnye még a könnyű összeszerelhetőség és szállíthatóság. Azonban emellett stabil szerkezetűek, tartósak, UV- és fagyállóak.

Számos műanyag kerti komposztáló újrafeldolgozásból származó, újrahasznosítható műanyagokból készül.

A komposztáló elhelyezése

Fordítson kellő gondot a komposztálóláda elhelyezésére. A legjobb, ha például egy fa alá, félárnyékos helyre kerül, hogy se túl sok napfény, se túl sok eső ne érje.

Célszerű a szomszéddal megbeszélve, a közös kerítéstől legalább 1 m távolságra telepíteni, hogy körbejárható legyen, és az esetlegesen keletkező szagok se zavarjanak senkit.

Legyen neked is több szabadidőd!

Közhelynek számít napjainkban, hogy állandóan rohanunk és mindenki időhiányban szenved. Hogy miért van ez? Egyre több a feladat, egyre többet ingázunk a munkahelyünkre vagy a gyerekek különórái miatt érezzük azt állandóan, hogy nincs időnk semmire? A válaszok sokfélék lehetnek, de az élmény mégis közös: nincs időnk MAGUNKRA!


Több énidő kellene

A legtöbbször amikor úgy érzed, azt se tudod, hol áll a fejed, az egyre szorongatóbb érzés oka végső soron az, hogy semmi időd nem jut arra, hogy te feltöltődj, hogy úgy érezhesd, igazán élsz. Kevesen vagyunk olyanok, akik csak és kizárólag a pörgésben érzik jól magukat és nem vágynak időnként arra, hogy megpihenhessenek. De még azok is, akik mindig intenzíven élik az életüket, még ők is vágynak arra, hogy időnként olyan dologgal élvezhessék a nyüzsgést, ami valóban róluk szól.

 

Hogyan lehet több szabadidőd?

A legtöbb dolgunk olyan, hogy muszáj megcsinálni. Dolgozni kell, hogy legyen pénzünk. A gyerekekkel is foglalkoznunk kell, hisz ez is a feladataink közé tartozik. Valljuk be őszintén, hogy a legtöbb feladatunkban ráadásul meg tudjuk találni az örömet is vagy a fejlődés lehetőségét, ami miatt szívesen csináljuk ezeket. De akkor honnan kellene időt elvennünk annak érdekében, hogy mégis kicsit szabadabbak lehessünk?

Elárulom: a házimunkától! Ha kevesebb a feladat otthon, vagy legalábbis kevesebb időt igényel, akkor több időd marad olyan dolgokra, amelyek valóban boldoggá tesznek, miközben élvezheted a tiszta és rendezett otthon kényelmét is. Nem erre vágyik a szíve mélyén a legtöbb ember? Kivéve talán a Jó barátokból Mónikát, de azt hiszem, még ő is értékelné a profi készülékeket, amelyekkel valóban hatékonyan varázsolhatja csillogóan ragyogóvá a lakást.

A megfelelő háztartási eszközök és készülékek nagyon sok időt és energiát is spórolhatnak neked, miközben azzal, ha gyakrabban teszel egy kicsit a tisztaságért, akkor a hétvégi nagyobb takarítást is könnyebben megúszhatjátok és több időtök marad pihenni. De milyen eszköz vagy készülék képes erre?

Vásárolj te is vezeték nélküli porszívót!

A Roidmi.hu vezeték nélküli rúdporszívóival te is hatékonyan takaríthatsz és takarékoskodhatsz közben az időddel is. Jól hangzik, nem igaz?

A vezeték nélküli porszívók a fali dokkolón tárolhatóak és tölthetőek, ezért mindig kéznél vannak. A legtöbb seprűvel végzett munkádat kiváltják és a hagyományos porszívódat is nyugdíjba küldheted.

Ezek a modern porszívók nagyon könnyűek és teljesen szabadon, gyorsan takaríthatsz velük. Azzal, hogy gyorsan átfutsz vele a konyhán főzés után vagy az étkezőben evés után, az egész lakás tisztább is és pormentesebb is lesz egyben, így máshol is kevesebb munkád lesz, mint eddig.

Minőségi HEPA szűrő, hosszú üzemidő és modern otthonokba is remekül illő dizájn mellett ezek a porszívók óvják a derekadat, időt spórolnak és biztosítják a bosszankodásmentes porszívózást. Ha eddig nem a porszívózás volt a kedvenc feladatot, ez most biztosan változni fog!