November 10. – Találtunk egy űrhajót

Alig volt -2 fok a kocsiban reggelre, így reggelizés helyett azonnal indultunk vissza a belvárosba. Meglátogattuk hideg élelemért a food bankot, ahol kb. 20 kiló kaját adtak kapásból benne két pulyka méretű csirkével és még sok földi jóval. Elvégre is jön a hálaadás. Persze a csirkét vissza adtuk hisz kemping gázon nehézkes lenne megsütni, és kettőnknek kb. egy havi adag lett volna.
Innen egyből az autószervizbe gurultunk, mert még mikor defektünk volt észrevettem, hogy a hátsó differenciálműből picit csöpög az olaj. Féltem, hogy sok elfolyt esetleg belőle valamikor és akkor nincs kenés, az meg nagyon nem egészséges a rendszernek. Gyorsan rá is csekkoltak, de szerencsére nem sok hiányzott, és azt is ingyen pótolták. Még mindig megdöbbenek a segítőkészségükön.

Mivel elegünk volt a hidegből, biztosra mentünk, egy seggel levezettünk Tucson-g, ahol még sosem jártunk, és sokat nem is tudtunk róla csak, hogy az már szinte Mexico és kb. 25 fok van nappal, ami mégiscsak majd 20-al több, mint a tegnap nappali 6 fok Flagstaffban. Igaz napsütéssel, az is finom volt.

Útközben megpillantottunk egy űrrakéta visszatérő egységet az autópálya mentém:))) Naná, hogy mindent leszarva, lehajtottam a pályáról a sóderra, át a gazon meg mindenen, mint a filmekben, itt nincs szalagkorlát, mint nálunk. Ezt akkor is látni akarom, ha ezért minden szabályt áthágok. Volt még egy szögesdrót, merthogy magánterületen volt. Ezen is átjutottunk igaz már gyalog.

Elképesztően izgatott voltam, kölyökként űrhajós akartam lenni, ma már beérem azzal is, hogy látok egyet, tudom ezt pár helyen meg lehet tenni, főleg itt amcsiban, de nem úgy alakult, volt más fontosabb. De ez meg itt van, leesett és csak a miénk. Ez mondjuk fura is volt kicsit…?! és gyanús is… csak így itt rohad? Senki nem vigyázza? Nem állnak tömör sorban a turisták?! Az amcsik szerintem nem használnak ilyen típust, ez inkább oroszos, amennyire értek hozzá, meg valahogy úgy, valami nem stimmelt. Ahogy közelebb értem még furább lett, az egész primitív fém volt, semmi kerámia pajzs, semmi űrtechnika, nem vagyok szakértő, de azért gyanús, kicsit kicsinek is találtam, de miért ne, lehet tényleg orosz, azok megoldották egy tömb öntöttvasból az tuti?! Viszont az már végképp elgondolkodtató volt, hogy alig voltak szebbek a hegesztési varratok rajta, mint amit én csinálok és mintha egy óvodás festette volna, a szegecseket is…:). Sajna így közelről rá kellett jönni, hogy ez bizony nem az, aminek hittem. Később a netet bújva kiderült, hogy egy betonkeverő autó tartálya, amit valaki poénból visszatérő egységek álcázott:)) Ennek ellenére izgalmas volt. Egy pillanatra elhittem és élveztem.

A nap fénypontiját mégsem ez jelentette, hanem hogy langyos vízzel délutáni melegben le tudtunk rendesen tusolni. Ez az elmúlt négy nap törlőkendős fürdési után az 5 fokos estéken, fantasztikus élmény volt.
Tucsonban megnéztünk éjjel egy botanikus kertet, szép volt, de hagyjuk, mégis csak emberek ültették, ez már nem a vadon. Viszont az elmúlt 70 nap legjobb wifije nekik volt, így a parkolójukban, a kocsiban neteztünk, míg a biztonsági őr nem jelezte, amúgy nagyon kedvesen, hogy most már mégiscsak jobb lenne, ha mennénk, mert már csak ő van itt meg mi, neki muszáj, nekünk meg nem kéne. Szerencsére a gyors netnek hála addigra megszerveztük a következő három nap programját. Feszes lesz, de nagyon ígéretes.

November 11. – Most tényleg találtunk egy rakétát

Na jó, nem csak mi, ugyanis egy múzeum volt. A hidegháború egyik csúcs fegyvere volt ez a Titan 2-es interkoninentális ballisztikus rakéta vagy mi, nukleáris robbanófejjel. Sokat meséltek róla, de az én angolommal ezt a gyors beszédet és speciális témát esélyem sem volt teljesen megérteni. De így is nagyon izgalmas volt és megérte a mindössze 10 dolláros árat. Nagyon izgalmas látvány mind az atom biztos bunker, mind a kb. 20méteres rakéta.

Visszafelé megkerestük a Mission Xan Xavier de Bac Templomot, ami egy az egyben Mexicót idézte már, hiába na, közel a határ. Nagyon jó hangulata volt. Meg kéne nézni ezt a Mexikót is egyszer…

Innen a kinézett bringás trailekre mentünk, ahol kisebb meglepetésre pont Specialized Demo Day volt, azaz a legjobb és legújabb Specialized bringákat lehetett tesztelni. Naná, hogy elvittem az egyik Stumpjumpert ST-t egy körre, hisz amúgy is nagyon szemezek vele, mint lehetséges új bringával. Nagyon szuper bicaj volt, mint egy repülő szőnyeg. Annak ellenére, hogy a gumik túl keményre voltak fújva nekem, de ereszteni nem akartam a kövek miatt, fantasztikus volt mindenhol. Lefelé tudtam, hogy varázslat lesz, de arra voltam kíváncsi ez mekkora kompromisszumot igényel majd felfelé és a tekerős részeken. Nem igényelt. Kész! Elkészült a tökéletes bicaj. Egyszerűen semmi hátrányát nem éreztem felfelé főleg nem ezen a brutál sziklás és technikás terepen. Fantasztikusan mindenes gép. Igazából az járt a fejemben, hogy ez annyira gyors, hogy versenyezni is tökéletes lenne. Főleg ha ilyen durva a pálya, mint itt volt. Hihetetlen mennyit fejlődött az elmúlt pár évben a kerékpár ipar.
Maga a trail nagyon különleges volt a hatalmas kaktuszok közt, de azért nem a legjobb, amin voltam. Nem ezt ajánlanám elsőre, ha bringázni jössz USA-ba.

Estére még beszaladtunk a városba, mert ugye Veterans Day van és gondoltuk biztos lesz még valami. Végül is nem sok minden volt, pár háborús Jeep, meg katona, este meg egy tűzijáték, amit a létező legjobb helyről néztünk kb 150 méter távolságból. Egynek jó volt.

November 12. – További több ezer repülő

Reggeli után siettünk a mára kiszemelt Pima Air And Space Museumba, mivel nem tudtuk mennyi időt fog igénybe venni és délután még túrázni akartunk. Kiderült, hogy sokat, de ez igazából jó, merthogy fantasztikus volt látni a kezdetektől az F16 vadászgépen át az űrjárművekig a repüléstörténelem ikonjait. Több száz csodás légijármű várja itt az érdeklődőket. Nem vagyok nagy repülőgép fetisiszta, de azért itt volt pár nagyon szép darab, mindenféle háborús gép, elnöki gép, vadászgép, bombázó, szállító, utántöltő, tűzoltó, helikopter, hidroplan stb. Aki kicsit nyitott az ilyesmire annak ez maga a mennyország, úgyhogy a fél nap el is ment vele, és utána meg annyira fáradtak voltunk, hogy inkább a nyugis délutánra szavaztunk a túra helyett. A belépő mindössze 16 dollár volt. Nagyon megérte.
Estére új helyet kerestünk, találtunk is egy nagyon szép placcot, szuper panorámával, de nem biztos, hogy teljesen legális itt. Reméljük nem lesz gond, utólag megtudtam, hogy ez már nem annyira jó ötlet, mármint itt vadkempingezni, közel a Mexikói határ nagy az illegális forgalom, nem teljesen veszélytelen. Túléltük.

November 13. – Bioszféra 2, leszimulálták az életet, de itt is kipusztultunk

Csodás helyen ébredtünk, ámde rohadt hideg volt és nagyon fújta a szél is, a nap első felére a Bioszféra 2 meglátogatását terveztük, délutánra meg bringázást. Nagyon vártuk, érdekelt, hogy szimulálták le a földi ökoszisztémát egy zárt rendszerben kísérleti célból. A wikipédián itt találtok róla egy jó cikket.

A lényeg hogy nem annyira sikerült a dolog kicsiben sem, szóval van még mit tanulnunk. Lényegében itt is el…sztuk. Ezt mondjuk tudtuk előre, mert kicsit rákerestünk. Amit nem tudtunk, hogy igazából nem egy nagy szám a történet. Rohadt nagy létesítmény és ez izgalmassá teszi technikai oldalról, de sajnos az én angolommal nem mindent értettem itt sem. A látvány meg sajnos itt nem annyira kárpótolt. Volt egy döglődő esőerdő, egy óceánnak nevezett tócsa, és egy sivatagnak nevezett valami, ami inkább egy falusi tyúkketrecre hasonlított, ahol a legigénytelenebb kaktusz is épp az utolsókat rúgta. (mondjuk lassan ilyen a valóság is) Ha csak a látványra mész, akkor jobban jársz a Camponában a Tropicariummal szerintem. De ha ez a szakterületed vagy csak nagyon érdekel és érted is, amit mondanak, akkor azért érdemes rászánni egy kis időt, ha útba esik. Maga a kísérlet páratlan és szuper ötlet, több ezer négyzetméter hermetikusan lezárt, diverz ökoszisztéma. Mertek nagyot álmodni na…
A délutáni bringázást töröltem, mert nagyon hideg volt és a szél is túl erős volt. Nem kívántam most ezt így. Kicsit még shopingoltunk, majd sötétedés felé elindultunk Sedonába, ami egy jó 3,5 órás út lett.

November 14. – Sedona, bringás mennyország

Reggel az előrejelzéssel szemben borús, felhős és rohadt hideg idő volt, fagyott. Így nem annyira akartam sietni a bicajozással itt sem. Délre azért csak kisütött a nap is és sikerült egy szuper bringázást összehozni. Nagyon jó technikás trailek vannak itt, igazi montis paradicsom. Igazából annyiból jobb is mint Moab, hogy sokkal kisebb területen, és mérsékeltebb éghajlaton van temérdek trail. Kicsit civilizáltabb, bár ez nálam pont negatívum.
Délután még egy kis ügyintézés és vége is a napnak. Csodás táborhelyet találtunk, szuper vacsorát főztünk és még tüzet is raktunk végre

November 15. – Sedona bringázás

Gyönyörű napsütésre és szélcsendre ébredtünk, így elég nehézkesen sikerült elindulni a kinézett trailekre. Nagyon jó kis kört raktam össze sok kisebb trailből, élvezetes és látványos volt, de ugyanakkor nagyon fárasztó is. Teljesen elkészültem a végére. Pedig elvileg alig van benne szint, de minden egyes méteren keményen melózni kell, nincs laza gurulgatás. És rengeteg az olyan pár méteres emelkedő, amit nem is mérnek és számolnak az órák ezért becsapós, ráadásul ezeken, ha haladni akar az ember, akkor eléggé meg kell nyomni, hogy lendületből túljuss rajta, ez a sok kis megindulás pedig nagyon fárasztó. A végén még sikerült belemennem egy olyan trailbe, ahol gyalog is négykézláb kellett volna menni pár helyen, bicajjal meg nyugodtan nevezhetjük öngólnak a választást. Húztam, vonszoltam fel a falon. Kicsit parás volt a helyzet, de visszafordulni meg túl hosszú lett volna. Maradt a túlélő üzemmód. De ezt leszámítva szuper volt.

Kicsit még sétáltunk a városban, majd siettünk vissza, hogy még világosba visszaérjünk a 10 pontos placcunkra és fürödni is tudjunk, mielőtt 10 fok alá esik a hőmérséklet. Épp csak sikerült. Az esti tábortűzhöz kerestem fát, de az itt megforduló sok utazó annyira elhasználja a száraz ágakat, hogy úgy néz ki a környék, mint a leggondozottabb kert, sehol egy lehullott gallyacska. Azért nagy nehezen csak találtam pár komolyabb ágat, csak jó messzire be kellett menni a pumásba.

November 16. – Ezt a napot kicsit elwaxoltuk

Még este le akartam foglalni Hawaii-ra a kocsit, illetve jegyet venni Kauai-ból Honoluluba és ott is bérelni egy másik kocsit, de sajna időközben mindkettőt lefoglalták előlem, így keresgélhettem másikat a neten, de ezt már kicsit túlaggódva meg akartam csinálni mielőbb, így a fél délelőtt ezzel ment el a Starbucksban. Később persze rájöttem, hogy ezt estére kellett volna hagyni mégiscsak….
Délután így már nem maradt elég idő bringázni, így helyette a Slide Rock-ot látogattuk meg, amiről csodás képeket találtunk a neten. Ez egy szép kis canyon, amiben mikor melegebb a víz lehet ugrálni és csúszkálni a simára koptatott homokköves természetes csúszdákon. Szép volt és most a hideg miatt nem is voltak olyan sokan, mint nyáron mikor néha mozdulni sem lehet, de azért a 10 dolláros belépőt kicsit sokalltuk érte. Ide inkább nyáron érdemes jönni szerintem, mikor jól esik a felfrissülés, amúgy felesleges kiadás csak, és azért hozzátenném, hogy Bovecben sokkal szebb canyonok vannak, nem is beszélve mondjuk Korzikáról és főleg nem a többi amcsi canyonról ahol ingyen túrázgattam korábban. Továbbra is az a véleményem, hogy a legjobb helyek ingyen vannak, csak meg kell találni őket.
Még maradt időnk az Oak Creek canyonra is, ami pont útba esett a kinézett szállás felé. De ez is fizetős volt újabb 10 dodó, amit már tényleg sokalltunk egy újabb 20 perces sétáért egy olyan helyen milyentől ezer különbet láttunk itt már. Hiába, közel a civilizáció itt már a turistákból élnek ők is.
Alig pár percre lett volna innen a kinézett szállás placc elvileg, de azt valahogy nem sikerült megtalálni, így kénytelenek voltunk visszamenni az eddigi szuper helyre, aminek csak az volt a baja, hogy Sedona másik felén van, mintegy 50 km-re, ráadásul holnap meg jöhetünk erre vissza, mikor megyünk Flagstaffba ismét. Sikerült már jobban is megszervezni a napot, de ez is része egy ekkora útnak. Ráadásul már nagyon idő stresszben vagyunk, ami további hibákat eredményez sajna.

November 17. – Tökéletes nap, méltó befejezése a tripnek a Hangover trailen

Mivel a sedonai törzshelyünkön aludtunk, így csak jól indulhatott a nap. Csodás napsütés, hőlégballonok minden irányban, mint egy giccses mesében. Sajna sokáig nem élvezhettük, mert nagyon feszes volt a nap. Még bringázni akartam egy max pontosra értékelt és legnehezebb besorolású trailen. Legyen valami jó befejezése az amcsi tripnek.

LETT!!! Új kedvencem lett a Hangover trail. A felfelé is jó volt, elég nehéz mind technikailag, mind fizikailag és persze gyönyörű környezet. Fent olyan gyönyörű panoráma, hogy legszívesebben oda költöztem volna. De a trail is pont ilyen csábító volt, így nagyon nehezen tudtam dönteni itt is, hogy tekerjek vagy fotózzak. Igazi Slickrock (pormentesre fújt, a szél által csiszolt szikla, ami úgy tapad, mint egy csiszoló papír) trail volt. A lefelé egy kitett csatorna szerű trail volt, aminek az egyik oldal hiányzott, nehéz leírni inkább a képek adják vissza, különleges volt, ilyenen még nem bringáztam, természetesen itt is sokszor limites volt a szitu és a hibázás komoly zuhanással járna, de ez a rész még nem volt meredek legalább. Később viszont olyan meredek rézsűkön és lejtőkön vitt le az út, hogy nem akartam elhinni, hogy ezt komolyan gondolják. Igazi adrenalin bomba volt itt tekerni, csodás érzés mikor hallod, ahogy mindkét gumi tapadási határon van, kicsit csúszik, szakad, de még tart és közben egy falon gurulsz lefelé, helyenként letörésekkel, lépcsőkkel. A fenti részeken pedig a hegy oldalába vájt traillel, ahol a legkisebb hiba is komoly problémát okozhat. Számomra ez a körülmény ennek a sportnak a csúcsa. Kicsit szürreális szitu volt a szemből érkező turistáknál a mászókötél, mondjuk lehet mászni mentek, de az is lehet csak a meredekebb részeken akartak biztosra menni. Imádtam az egészet, ebből már sehogy nem lehet rossz nap. Kihagyhatatlan, ha itt jársz, de csak a megfelelő tudással. Vagy gyalog. Szerencsére annyi trail van erre, hogy mindenki megtalálja a számára ideálist, vannak még nehezebbek, de egészen kezdőknek valók is. A környék nagyon ráállt a bringásokra, erősen ajánlott is ezt kihasználni.
Itt egy jó videó a trailről, igaz nem saját, de ez legalább egész jól vissza adja…

Délre végeztem, rohanás Flagstaffba, mert ott sok dolgot el kell még intézni a tovább indulás előtt, illetve kinéztünk egy amerikai focimeccset, legyen valami „kultur” program is. Épp csak odaértünk időben, be is álltunk jegyet venni, majd épp nyílt egy új pénztár, ezért áttereltek oda, mondtuk szeretnénk két jegyet, ők meg adtak! Ajcsiba, ingyen! Mondta a srác, hogy psssszt, ne mondjuk senkinek és adott két ingyen jegyet. OK, ez nem a Super Bowl, de nem is egy falusi összecsapás volt, TV, pom-pom lányok, szponzorok, nagyon komoly show volt. Ugyan nem ismertük pontosan a szabályokat, de nagyon nagy élmény volt így is. És a gesztus, hogy ennyire szeretik az utazókat, egészen páratlan.
Kifelé menet épp zárták a büfét és minden maradék kaját kitettek elé közkincsnek. Még épp el tudtam csípni egy nagy doboz epret, némi hamburgerhúst és sült krumplit. 🙂 Potya vacsi 🙂 Ennél jobban nem tudom hogy lehet kijönni egy meccsen 🙂
Flagben elintéztünk nagyjából mindent, majd benéztünk a csillagvizsgálóba is, de ott iszonyat tömeg volt, így inkább kihagytuk.

November 18. – Utolsó nap USA-ban

Egy ilyen úton nem a klasszikus módon zajlik az utolsó nap, tehát nincs búcsú vacsi, meg hasonló úri huncutságok, ellenkezőleg, rohanás, pakolás, pörgés. Reggel még kis bevásárlás, tankolás, kocsi porszívózás, sőt kértünk egy külső mosást is Bálnusnak. De ajándékba kaptunk belsőt is. A víz ugyanis nem becsöpögött, hanem beömlött az ajtók tetején, oldalt és hátul is. Még jó, hogy egy komoly esőben sem mentünk 5 hónap alatt.
Felvettük a bérautót, amivel majd átgurulunk Phoenixbe a reptérre, a sajátot ugyanis Camp Verdében hagyom barátoknál, igaz ők most épp Európában vannak, de parkolni tudunk, kulcsot elrejtettük. Innen kb 8-9 órás pakolás, kocsi és bringa takarítás, cuccok elrendezése jött, a második fele már fejlámpával, 5 fokban, zombi fáradtan. Szóval semmi romantika meg flancolás. Volt még egy üveg borunk azt még azért betoltuk úgy üvegből, mint a profik.

Két éven belül, összesen öt hónapot töltöttem(ünk) két részletben Amerika és Kanada legszebb részein, rengeteg túra és bringázás fért bele. Felejthetetlen élmények és kalandok, csak bátorítani tudok mindenkit, hogy vágjon bele valami hasonlóba akár itt, akár máshol, ahova a szíve húzza. Örök emlék lesz.
Tudom, hogy ezt ennyi időre nem mindenki tudja megoldani, de hamarosan le fogom írni a blogomban, hogyan is tudsz összehozni egy 4 hetes túrát kb ötszázezer forintból. Ami szintén nem kis pénz, de ha leosztod akkor az heti 125 ezer, az még a Balcsi parton sem elég, és persze az is szép, de ez életed legnagyobb kalandja lehet és egy kicsit azért mégis más. Ha érdekel kövesd a blogot a facebookon.